Videokazetta

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Betamax, VHS és Video2000 rendszerű videokazetták (fentről lefelé)

A videokazetta mozgókép és hang együttes rögzítésére és tárolására szolgáló, mágnesszalagos adattároló. A kazettán tárolt videoanyagot megnézni, illetve a kazettára videoanyagot rögzíteni videomagnetofon és televízió segítségével lehetséges.

A videokazetta az 1980-as évek elején terjedt el viszonylagos olcsóságának köszönhetően. A legolcsóbb videokazetta a VHS, amelyet már pár száz forintért is elérhetünk a boltokban. Egyesek szerint a VHS és társai nyitották meg az utat az otthoni mozizás és házimozi rendszerek felé, ami a mozik hanyatlásához vezetett, habár az első videokazetták gyengébb minőségükkel nem voltak képesek jobb minőségű felvételeket tárolni (pl. U-matic).

Olcsóságának oka az elektronikus, mágneses alapú adattárolás, amely lényegesen egyszerűbbé teszi a reprodukálást a régi celluloidalapú filmtekercsekkel szemben. Ezzel megnyitotta az utat a házi, nagyüzemű filmmásolásnak.

A videokazetták közismert jellemzője, hogy lejátszáskor a mágnesszalag kopik, de az újabb, jobb minőségű videokazetták (pl. BASF VHS, Sony VHS) mágnesszalagjai nagyon erősek, nagyon enyhén kopnak, némelyikük olyan jó minőségű, hogy a rajtuk tárolt film jobb és tovább is kitart, mint pl. egy DVD-n tárolt film.[forrás?] Egyes videomagnetofonok pl. már rendelkeznek 625 x 1035 pixeles felvételi móddal is (HQ). A szalagvékonyításnak köszönhetően egyes szalagok már 6, 8, 16, 32, és 56 órányi filmet is tudnak tárolni. A videomagnetofonok kíméletesek a vékony szalaggal, és nem szakítják el.

Akadnak rossz minőségű videokazetták is, amelyek nem közelítik meg az előbb említettekét, és a névtelen cégek gyártják őket a plusz pénz kedvéért.

Videokazetta-rendszerek[szerkesztés]