Víztisztító

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Víztisztító berendezéseknek nevezzük azokat a készülékeket, amelyek a különböző szennyezőanyagok vízból való eltávolítására, koncentrációjuk csökkentésére szolgálnak alapvetően fizikai, kémiai vagy biológiai módszerrel.

A víztisztításnak több fő területe is van mint például öntözővíz, uszoda vagy akár ivóvíz tisztítás.

A háztartásban a gépek védelme (mechanikus szennyezőanyagok, vízlágyítás) és az ivóvíz minőségének javítása miatt szokás kiegészítő vízszűrést alkalmazni.

Története[szerkesztés]

A 19-20. századig az úgynevezett lassú és gyors mechanikai homokszűrők voltak elterjedtek. Az 1800-as években százassával épültek Európában a homokszűrők. A szűrési folyamat felgyorsítása érdekében aluminium-szulfátot kezdtek alkalmazni a szűrő előtt amivel hatvanszorosára növelték a szűrési sebességet kisebb méret mellett.

Az első modern szűrőüzem az Egyesült Államokban épült 1902-ben, New Jersey-ben. Meg kell még elmíteni John R. Baylis (1885-1963) amerikai kémikust és mérnököt, aki az ivóvíz szűrési eljárások minőségének javításában elért kutatásokról ismert. A nevéhez kapcsolódik például az ivóvíz illat és íz minőségét befolyásoló tényezők megértése, és nagy átbocsátású szűrők kifejlesztése is az 1930-as 40-es években.

Szűrési módszerek[szerkesztés]

Szűrővel, adszorpcióval, ioncseréléssel, biológiai anyagcserével és egyéb módszerekkel oldható meg.

Néhány elterjedt típus:

  • Homokszűrő
  • Cserélhető betétes vízszűrő (aktív szén, szövet, kerámia, stb.)
  • Visszaöblíthető vízszűrő
  • Média-szűrők pl. vas, mangán, nehézfémek eltávolítására
  • Ülepítéses
  • Desztilláció

Otthoni ivóvíz utótisztítás[szerkesztés]

A lakosság számára biztosított központi víztisztítási eljárásoktól, akár a fúrt kút, vagy a vezetékes víz megszűrésére szolgáló háztartási ivóvíztisztításig. A kategóriában helyt kapnak a specifikus vízszűrők is, amelyek egy jól behatárolható szennyező anyag megszűrésére képesek. Ilyen például a vas és mangánmentesítő, vagy az arzénmentesítő szűrőbetét.

A háztartási ivóvíztisztításban alkalmazott főbb módszerek:

  1. Szűrőbetétes víztisztító
  2. Ozmózis víztisztító
  3. Specifikus (speciális) vízszűrő

A szűrőbetétes háztartási ivóvíztisztító berendezések minimum egy, és akár korlátlan számú vízszűrő egységből állnak. Ezeknek a víztisztító berendezéseknek az alap szűrési mechanizmusa az aktívszenes víztisztítás. Ezt a víztisztítási fajtát egészítik ki több lépcsős vízszűrés esetén PP szűrőbetétekkel. Általános PP szűrőbetét az 5 mikronos, de 1 mikronos szűrés is előfordul a három fázisos változatoknál. Előfordul még, hogy kapilláris membránnal, vagy ultraszűrővel egészítik ki a víztisztítót, ezzel növelve annak hatásfokát, hiszen a szűrési méret 0,02 mikronra csökkenthető segítségével.

Napjainkban az ozmózis víztisztító berendezések képviselik a háztartási ivóvíztisztító berendezések csúcsát. Ezek egy membránon (ozmózis membrán) préselik át a megszűrendő vizet, így megközelítőleg 98%-os víztisztítási eredményről beszélhetünk. Ez a teljesítmény elég ahhoz, hogy a káros anyagoktól megtisztítsuk a bemeneti vizet. Az ozmózis membrán az arzént megszűrésére is képes, mert a 0,0001 mikronos szűrési keresztmezceten csak a víz molekulák jutnak át[forrás?]. Az ozmózis víztisztító előtt található előszűrők tulajdonképpen az ozmózis membrán védelmére szolgálnak, hiszen durva vízszűrést végeznek, ezzel kímélik az ozmózis membránt a nagyobb szennyeződésektől. Az előszűrő rendszer optimális esetben 3 lépcsőből áll. 5 mikronos PP szűrő után egy aktívszenes szűrő, majd egy 1 mikronos PP szűrő szokott következni. Ez az előszűrő rendszer kíméli meg az ozmózis membránt az üledékanyagtól, klórtól és egyéb durvább szennyeződéstől. Tulajdonképpen az előszűrés arra szolgál, hogy az ozmózis membránt védjük a káros anyagoktól, amik jelentősen lecsökkenthetik az élettartamát. Ilyen szennyezőanyag a klór, vas és mangán. Ezek jelentik a legnagyobb veszélyt az ozmózis membrán tekercseire.

Házi vízszűrés főbb kockázatai:

  • baktériumok elszaporodhatnak a szűrő utáni blokkban, könnyen túllépheti az egészségügyi határértéket. Erre megoldást jelenthet a gyakori karbantartás valamint UV szűrő elhelyezése (csírátlanítás).
  • Visszasózó berendezések esetében a pontatlan kalibrálásból adódó túl alacsony/magas sómennyiség.
  • Olcsóbb, nem bevizsgált berendezések esetében a készülékházból, szűrőkből kioldódó vegyi anyagok magas koncentrációja.

Kockázatok minimalizálása:

Készüléktípustól és a vízzel érintkező anyagoktól függő – az üzembe helyezéshez tartozó átöblítési és fertőtlenítési eljárás, a 2-3 napnál hosszabb üzemszünet utáni teendők, a szűrők cseréjére, regenerálására, illetve a kisberendezés fertőtlenítésére vonatkozó előírások szerepelnek.

A kezdeti fertőtlenítés és öblítés, a hosszabb üzemszünetek utáni alapos átöblítés, a tartállyal ellátott kisberendezések esetén a tartály leürítése, tisztítása és fertőtlenítése, valamint a szűrő-patronok rendszeres cseréje a baktériumok elszaporodásának lehetőségét csökkenthetik. A berendezések rendszeres (3-6 havonta történő) fertőtlenítést, karbantartást, szűrő- vagy egyéb alkatrész (pl. UV-lámpa) - cserét igényelnek, amely jelentős költséget jelenthet. A biztonságos üzemeltetés csak a használati útmutatóban leírtak pontos betartása mellett lehetséges. A berendezések beüzemelésekor, illetve 2-3 napos üzemszünetet követően egyes esetekben jelentős mennyiségű vízzel át kell öblíteni. A „kancsós” berendezéseket célszerű hűtőben tárolni.

A maradék fertőtlenítőszer eltávolítása miatt a kezelt víz „romlandó”-nak minősül, ezért célszerű hűtőben tartani, és 24 órán belül elfogyasztani.

Mivel Magyarországon szinte mindenhol megfelel a vezetékes ivóvíz minősége az előírásoknak, így az utólagos kezelése íz és illat minőség javítása esetében lehet indokolt.

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Források[szerkesztés]