Tudománykommunikáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A tudománykommunikáció egyszerre jelenti a tudomány laikusok számára történő bemutatását, a tudományon belüli kommunikációt (publikáció, prezentáció stb.) és mindennek a tudományos elméletét.

A tudománykommunikáció meghatározására számtalan elmélet született. Bryant a tudománykommunikációt folyamatként értelmezi, amely során a tudományos kultúra és tudás beszivárog a tág értelemben vett kultúrába. [1] Bruce Lewenstein, a Cornell Egyetem tanára, a Kommunikáció Intézet tagja, rámutat arra, hogy a tudománykommunikáció különböző szükségletekből merít. Egyéni szükséglet nyilvánul meg a tudománykommunikációba, amikor egy betegnek el kell döntenie, milyen gyógyszert vegyen be. A közegészségügyet érintő kérdésekben azonban a nemzeti szükséglet jelenik meg. Mindezek mellett a kutató szerint kulturális szükségletet elégítünk ki akkor, amikor pusztán magáról a tudományról „szólunk” azért, hogy annak szépségét bemutassuk. [2]

A tudománykommunikáció egy interdiszciplináris rendszer, amely ötvözi a természettudományra és a társadalomtudományra vonatkozó szabályrendszereket. Egyszerre érvényesül benne a természettudományra jellemző szigorú szabályrendszer és a társadalomtudományra jellemző demokratikusság. Alapvetése a tudósok és laikusokként értékelt közönség ismeretei közötti különbség, amely vonatkozik egyrészt konkrétan a tudományos ismeretekre, másrészt egymásra. Fontos megjegyezni, hogy a tudósok is laikusok minden olyan területen, amely nem a szakterületük, ugyanakkor a laikus is értékelhető tudósnak olyan területen, amelynek szakértője. A tudománykommunikáció szűken értelmezett aktorai a tudósok, a tudománykommunikációs szakemberek, tudománymenedzserek, a média és a laikus közönség. Tág értelmezésben megjelenhet a politikai szféra, amennyiben tudománydiplomáciáról beszélünk.

A tudománykommunikáció fogalma a magyar felsőoktatás területén sem ismeretlen. 2011-ben az Eötvös Loránd tudományegyetem Természettudományi Karán indult a "Tudománykommunikáció a természettudományban" elnevezésű mesterképzés. Bár a szakirány 2018-ban megszűnt, az innen kikerülő hallgatók többsége múzeumoknál, kulturális intézeteknél helyezkedett el, mint kommunikációs munkatárs.

A tudománykommunikáció kutatásának irányai[szerkesztés]

A tudománykommunikáció kutatásának irányai rendkívül szerteágazóak. A terület kulcsfogalmai a PUS (public understanding of science), azaz a tudomány társadalmi megítélése, a SL (science literacy), amely a tudományos műveltséget jelenti és az SC (science culture), azaz a tudományos kultúra. A tudományterület kutatásának korai szakaszában a publikus tudományfelfogás vizsgálata állt, illetve az egyes társadalmak, csoportok tudományról alkotott értelmezésének vizsgálata ma is meghatározó kutatási terület, amely összefügg a tudományos műveltség valamint a tudományos kultúra vizsgálatával. Ezek mellett megjelentek speciális kutatási területek, mint például a környezeti tudománykommunikáció, egészségügyi tudománykommunikáció vagy a tudománydiplomácia. Mára azt láthatjuk, hogy a tudománykommunikáció, rendkívül széles spektrumban kutatott terület. A legjelentősebb kutatások az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában folynak, ugyanakkor nem elhanyagolható például Új-Zélandon és ázsiai bizonyos térségében zajló kutatások sem.

A tudománykommunikáció nem hagyományos színterei[szerkesztés]

Science Café,[1] Café Scientific, Tudományos Kávéház, TudásPresszó – számtalan névváltozatot sorolhatnánk. Mindegyik esemény lényege egy és ugyanaz: a tudományt és a tudományos világ szereplőit a kulturális élet szerves részévé tenni. A közönség olyan helyszínen találkozhat a tudománnyal, amelyben otthonosan mozog, amelynek ismeri a szabályait, ahová szívesen ellátogat, amely a mindennapjainak része: egy kávézóban. Gyakori vád a kutatókkal szemben, hogy elefántcsonttoronyba zárva, a társadalom felé nem elég nyitottan folytatják kutatásaikat. Ez a kezdeményezés éppen ezzel a sztereotípiával megy szembe. Megmutatja, hogy van közös nyelve kutatóknak és érdeklődőknek, és ebben egy olyan helyszín segíthet, ahol mindkét fél, a közönség és a meghívott kutató is egyenrangú félként lehet jelen. Emellett a kávézók, kávéházak atmoszférája, történetisége és társadalmi életben betöltött szerepe is hozzájárul e rendezvények hangulatához és kulturális töltetéhez.[2]

Források[szerkesztés]

  • Horing Priest, S. (szerk.). (2010). Encyclopedia of Science and Technology Communication. USA: Sage Publication, Inc
  • Burns, T.W. & O’Connor, D.J. & Stocklmayer, S.M. (2003). Science Communication: A Contemporary Definition. Public Understanding of Science, 12, 183-202.
  • Lewenstein, B.V. (2014). Science Communication: Deficits, Dialogues andDeniers (előadás). Centro de Astrofisica Da Universidade do Porto. https://www.youtube.com/watch?v=k8yOrRQMmIo
  • Doricsák, O. (2014). Tudománykommunikáció. A természet- és társadalomtudomány interdiszciplináris terület elméletének és gyakorlatának feltárása. Budapesti Corvinus Egyetem. Társadalomtudományi Kar. Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet. Kommunikáció és médiatudomány mesterszak.
  • Center for Science Communication, University of Otago, Otago, New-Zealand http://www.sciencecommunication.info/
  • Egyed L. , Mécs A. , Neumann V. , Palugyai I. (2013). A tudománykommunikáció nem hagyományos színterei
  1. https://en.wikipedia.org/wiki/Caf%C3%A9_Scientifique
  2. http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0073_tudomanykommunikacio_nemhagyomanyos_szinterei/adatok.html