Tarcali csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Tarcali csata
Konfliktus Magyar belháború (1526–38)
Időpont 1527. szeptember 27.
Helyszín Tarcal és Tokaj között, Abaúj vármegyében
Eredmény Osztrák győzelem
Szemben álló felek
Imperial Coat of Arms of Austria.svg Habsburg Ausztria
Banner of the Holy Roman Emperor (after 1400).svg Német-római Birodalom
Brandenburg Wappen.svg Brandenburg
Habsburg Ferdinánd magyar királysága.JPG Habsburg Ferdinánd magyar királysága
Szapolyai Magyar Királysága.JPG Szapolyai János magyar királysága
Parancsnokok
Niclas zu Salm
Török Bálint
I. (Szapolyai) János
Kismarjay Lukács †
Bodó Ferenc
Szemben álló erők
6000 főKb. 7-8000 fő
Veszteségek
MinimálisKb. 5000 fő

A tarcali csata vagy tokaji csata Tokaj közelében zajlott le Szapolyai János magyar király és az úgyszintén magyar uralkodóvá választott I. (Habsburg) Ferdinánd osztrák főherceg seregei között 1527. szeptember 27-én. A két király közti háborúnak ez volt az első nyílt összecsapása, amely János erőinek vereségével végződött.

Előzmények[szerkesztés]

A mohácsi csatát követően a magyar nemesség egy része az 1505-ös rákosi országgyűlésen hozott határozat értelmében magyar főurak soraiból választotta meg az ország új királyát. E tekintetben a leghatalmasabb főnemesre, Szapolyai János erdélyi vajdára esett a választás.

A Habsburgok azonban a Jagellókkal 1515-ben kötöttek házassági szerződést, amely szerint ha kihal Magyarországon a Jagelló család, akkor nekik kellett volna örökölni a teljes országot, a cseh koronával egyetemben.

A két király közötti huzavona 1527 elejére elmérgesedett, s amikor Ferdinánd seregei elindultak, hogy a főherceg trónigényét érvényesítsék, kiderült, hogy János hatalma milyen ingatag. Alig egy hónap leforgása alatt az egész Dunántúl az osztrákok kezére jutott, míg Budán Szapolyai vesztegelt, arra várva, hogy a nemesi felkelés csapatai bevonuljanak. Amikor Ferdinánd csapatai Kázmér brandenburgi őrgróf vezérletével már a főváros felé közeledtek, János híveivel keletnek, Erdély irányába vonult vissza.

A szembenálló erők[szerkesztés]

Időközben az őrgróf megbetegedett és szeptember 21-én meghalt. Helyét Ferdinánd tehetséges vezére Niclas zu Salm vette át, aki folytatta a visszavonuló magyar csapatok üldözését és útközben Egert is megszállta. A teljes osztrák-német sereg úgy tizennyolcezer főt tett ki. Korábban hasonló létszámú volt Szapolyai serege is, de egy részét vagy leszerelte, vagy pedig elszöktek és átálltak a német táborba. Így most körülbelül hét-nyolcezer emberrel, köztük magyar, erdélyi és szerb egységekkel (utóbbiak vezetője Bakith Pál volt, aki a csata után Ferdinándhoz állt és végig annak a táborában maradt) állt szemben Salm gróf túlerőben levő hadával, amelyben igen képzett zsoldosok, úgynevezett landsknechtek szolgáltak, valamint Török Bálint és Pekry Lajos vezérletével huszárcsapatok is.

A csata[szerkesztés]

A német erők Tarcalnál vertek tábort, az egyik Szapolyai birtokon, szeptember 26-án. Előzőleg egy kisebb csapatot Sajóládnál szétvertek. János két híve Kismarjay Lukács és Bodó Ferenc rajtaütést próbáltak meg kivitelezni Salm ellen, mivel nem a teljes haderővel, hanem csak 6000 emberrel vonult Tokaj alá.

Szeptember 27-én kezdődött a harc, először a szerbek csaptak rá a stájer csapatokra, akiket vissza is szorítottak. Bodó így a jobbszárnyon több sikerrel járt, ellentétben a balszárnyon a Leonard von Fels- és von Katzianer-féle gyalogsággal szemben Kismarjay alulmaradt.

A németek oldalán harcoló magyar huszár hadtestek középen áttörték az ellenség arcvonalát és Kismarjay elesett, így a magyar jobbszárny megfutamodott, amit aztán szétvertek.

A kedvező alkalmat kihasználva Salm gróf Tokajnak, Szapolyai tábora felé vette még aznap az irányt, ahol a magyar sereg többi része táborozott. A támadás során János azonnal meghátrált a Tisza felé, addig Bodó utóvédharcot vívott. János erői amint átkeltek a folyón a hidat felszámolták, így Bodó – aki megsebesült –, a túlparton rekedt és seregét szétverték. Sokan a folyóba fulladtak bele és János minden hadifelszerelését és sátrát elvesztette.

A csatából János Váradra, majd Erdélybe menekült, míg Salm elfoglalta Tokajt, Regécet és Boldogkőt. János hadai a Tarcalnál vívott harcokban kétezer, míg a Tiszánál valószínűleg még ennél többet vesztettek el.

A következmények[szerkesztés]

A győzelemmel Ferdinánd úgy érezte, hogy ezzel lezárta a háborút Szapolyaival és megszerezte a magyar trónt. Királlyá választását igazolandó november 3-án fejére tették a Szent Koronát.

Közben a János-párti Szlavóniában is az osztrákok kerekedtek felül, így egész Horvátország Ferdinánd hatalmába került.

A keleti országrész azonban továbbra is János kezében maradt, ahol új erőt gyűjthetett. Közben segélykérő követséget menesztett Franciaországba és törökföldre.

A tavasz kezdetén folytatta a harcot, de Szina mellett súlyos vereséget szenvedett és kiszorult lengyel területre, ahonnan csak novemberben térhetett vissza török és moldvai segítséggel.

Külső hivatkozások[szerkesztés]