Szuburbanizáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A szuburbanizáció a módosabb középrétegek kiköltözésének a folyamata, amely egy nagyobb város külső területeire vagy a város környéki agglomerációba irányul. A szuburbanizáció a városszétfolyás jelenségének egyik fő okozója. Tágabb értelmezésben: az a folyamat, amikor először a népesség, később az ipari termelés és a szolgáltatások kiáramlanak a szuburbán térbe (a város környékére).

A folyamat kiváltó okai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20. század elejétől a városi lakosok mobilabbakká váltak: előbb az Amerikai Egyesült Államokban, később Európában és más földrészeken is egyre több gépkocsi állt rendelkezésre illetve került a polgárok tulajdonába. Ennek következtében már nem a városok központjában, hanem attól egyre nagyobb távolságokra költözhettek az emberek, mivel a külterületeken vagy az agglomerációban:

  • olcsóbbak a telekárak, így nagyobb lakótér szerezhető meg ugyanannyiért,
  • a belvárosi zsúfoltság, a zaj és egyéb környezeti ártalmak nincsenek vagy csekélyebb mértékben vannak jelen,
  • a gazdagabb középrétegek vagy szabadon szervezik munkaidejüket vagy a személygépkocsi révén csökkentik a munkahelytől távolabbi lakás hátrányát.

A folyamat ellentmondásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szuburbanizációs folyamat révén csökken a különbség a külvárosok és a város környéki települések illetve a város között. A közszolgáltatások ezekre a területekre is kiterjednek és az érintett terület eredetileg mezőgazdaságból élő lakossága helyébe a szolgáltatásban dolgozók lépnek, néha mint lakosok is.

A folyamat hátránya az épített környezetnek korábban érintetlen vagy kevésbé érintett területekre való benyomulásában, a városszétfolyásban áll. A zsúfolt belváros mellett lassanként a városba vezető utakon is lelassul vagy telítődik a forgalom.