Szerkesztő:Zsuzsa Margit/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Szerkesztő:Zsuzsa Margit/piszkozat FDSZ - Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete

„==Bevezető==”A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) a harmadik legnagyobb magyarországi ágazati szakszervezet, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) konföderáció tagja. Székhelye: 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. Közalkalmazotti taglétszáma a 2011. évi reprezentativitás felmérés szerint hatezer. Tagjai – az orvos- és a felsőfokú agrárképzés kivételével – a magyarországi felsőoktatási intézmények oktatói, kutatói, adminisztratív és technikai dolgozói, valamint a pedagógusképző egyetemek, főiskolák gyakorló iskoláinak munkatársai. Ezen túl jelentős taglétszámot jelent a felsőoktatásból nyugdíjba vonultak köre, akik tagságukat fenntartották.

„==Története==”A magyarországi rendszerváltozást közvetlenül megelőző időben a megújulni vágyó magyar közéletben megfogalmazódott az ágazati érdekvédelmi tevékenység erősítésének igénye. Ennek eredményeként 1988. október 7-én – a Pedagógusok Szakszervezetéből kiválva – megalakult a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely az FDSZ Alapszabályában rögzítettek szerint önállóan működő, egyenrangú intézményi alapszervezetek szövetsége. Az 1988-as megalakulástól 23 évig Kis Papp László vezette a szervezetet.

„==Tevékenysége==” Az FDSZ tevékenységének kiemelkedően fontos területe egyrészt a tagság anyagi és szociális helyzetének, társadalmi elismertségének javítása, másrészt a munkaügyi kapcsolatokban, a felsőoktatást érintő szakmai döntések előkészítése során és a munkavállalói jogviszonyt érintő kérdésekben a tagság érdekeinek képviselete. Az FDSZ-nek jelentős szerepe van a helyi közösségteremtésben.

„==Az FDSZ feladatai az országos érdekegyeztetésben==” Az FDSZ az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tagjaként részt vesz az országos érdekegyeztetés feladatainak megoldásában. Tagja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsnak (OKÉT), ahol a közszféra bér- és jövedelempolitikai kérdései kerülnek megtárgyalásra. A reprezentativitási követelmények teljesítése alapján részt vesz a Közalkalmazottak Országos Munkaügyi Tanácsa (KOMT) munkájában, ahol a költségvetési területek problémáinak országos szintű egyeztetése történik.

„== Az FDSZ feladatai az ágazati érdekegyeztetésben==” Az ágazati érdekegyeztetés lebonyolítására működik a Felsőoktatási Érdekegyeztető Tanács (FÉT), amely a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (korábban OM, ill. OKM), a Rektori Konferencia, a hallgatói érdekképviseletek, a gazdasági kormányzat, valamint a felsőoktatásban lévő reprezentatív szakszervezetek részvételével a felsőoktatás finanszírozásával, illetve a felsőoktatásban dolgozók élet- és munkakörülményeivel összefüggő kérdésekben foglal állást.

„==Az intézményi FDSZ alapszervezetek feladatai:==” Az intézményi érdekegyeztetésben a tárgyalások alapját az intézményi kollektív szerződések, illetőleg az intézményi megállapodások képezik. Az FDSZ intézményi alapszervezetének képviselői tagjai az intézményi szenátusoknak és állandó meghívottjai az intézményi Gazdasági Tanácsoknak. Fontos szerepük van az Esélyegyenlőségi Tervben foglalt feladatok végrehajtásában. Az FDSZ-nek munkahelyi szinten jogai és kötelezettségei vannak az üdülés, segélyezés és a gyermekintézmények ügyeiben.

„==Az FDSZ nemzetközi tevékenysége==” Az FDSZ részt vesz az Európai Unió felsőoktatási politikájának alakításában: - egyrészt az ET (Education International) tagszervezeteként; - másrészt az EI Felsőoktatási és Tudományos Állandó Bizottságában. Ez a bizottság alakítja ki az EI felsőoktatási politikáját és lehetősége van a vélemények képviseletére az illetékes európai biztosok felé. - továbbá az FDSZ tagja az ETUCE-nek (Európai Oktatási Szakszervezetek Szövetsége). Az EU-ban minden oktatási kérdésben ki kell kérni az ETUCE véleményét, így lehetőség van a felsőoktatásban dolgozó munkavállalók érdekeinek közvetlen megjelenítésére.


„==Az FDSZ vezetősége==” Az FDSZ elnöke: dr. Tőrös Szilárd – Pannon Egyetem tiszteletbeli elnöke: dr. Kis Papp László – Budapesti Műszaki Egyetem alelnökök: dr. Galli Csaba – Széchenyi István Egyetem Szabó Zoltán – Eötvös Loránd Tudományegyetem a SZVB elnöke: dr. Kiss György – Pécsi Tudományegyetem az elnökségi tagjai: dr. Bíróné dr. Vajnorák Zsuzsanna – Miskolci Egyetem dr. Bradeánné Gacs Judit – Budapesti Gazdasági Főiskola Czinkóczkiné dr. Meskó Eszter – Szegedi Tudományegyetem dr. Dráviczki Sándor – Nyíregyházi Főiskola Elek Elemérné dr. – Eszterházy Károly Főiskola Major László – Óbudai Egyetem dr. Polgár Marianna – Nyugat-magyarországi Egyetem dr. Tóth Imre – Debreceni Egyetem

„==Az FDSZ felépítése==” Az FDSZ szervezeti felépítését az Alapszabály tartalmazza.

Az évente megrendezésre kerülő Küldöttértekezletek között az FDSZ munkáját az Országos Választmány, ill. az Elnökség irányítja. A pénzügyi fegyelem betartását a Számvizsgáló Bizottság ellenőrzi.

Az Elnökség munkáját egyes kiemelt szakmai területen a tagozatok segítik. Az FDSZ-ben működő tagozatok és vezetői: Alkalmazotti Tagozat - Szedlay Péter Gyakorlóintézményi Tagozat - Pócs Mária Ifjúsági Tagozat - dr. Horváth László Könyvtáros Tagozat - Jägerné Fürstner Krisztina Nyelvoktatói Tagozat - dr. Juhász Zsuzsanna Nyugdíjas Tagozat - dr. Balogh Tiborné Pedagógusképzési Tagozat - Elek Elemérné dr.

„==Az FDSZ Nyugdíjas Segélyalapítványa==” Dr. Balogh Tiborné elnökségi tag kezdeményezésére, valamint az elnökség javaslata alapján az 1992. évi Küldöttgyűlés határozatot hozott az FDSZ Nyugdíjas Segélyalapítvány létrehozásáról. Az FDSZ vagyonából kétmillió forintot bocsátott az alapítvány rendelkezésére. Az FDSZ iroda segítségével 1992. 09. 10-én elkészült az alapítvány Alapító okirata, valamint a Szervezeti Működési Szabályzata. A Fővárosi Bíróság 1992. december 23-án 3678-as sorszámon nyilvántartásba vette. Az Alapítvány közhasznú feladatot lát el, ezért az 1997 évi CLVI. sz. Közhasznúsági törvény alapján 2001. június 11-től közhasznú szervezetként működik. A kuratórium elnöke a megalakulástól dr. Balogh Tiborné. A segélyalapítvány 1993 és 2010 közötti időszakban több mint 12 millió forint segélyt osztott ki 1734 FDSZ nyugdíjasnak.