Szerkesztő:Thisboy~huwiki/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

The Kooks egy angol indie banda, 2004-ben Brightonban jöttek létre. A csapat négy tagja: Luke Pritchard, Hugh Harris, Paul Garred és Peter Denton. Eddig két stúdió albumot adtak ki. 2006-ban az Inside In/Inside Out debüt album az angol listákon második, a 2008-as Konk pedig első helyre került.


Korai évek[szerkesztés]

The Kooks tagjai egy brightoni művész suliban jöttek össze. Ide járt az énekes, gitáros Luke Pritchard, a basszus gitáros Max Rafferty, akik egy iskolai projekt keretében alapították a bandát. Aztán csatlakozott a szólógitáros Hugh Harris, és a dobos Paul Garred. Nevüket egy "Kooks" című David Bowie számból szedték. Később kiderült, hogy a 90-es években egy svéd banda már adott ki albumot ezen a néven. A banda kiadta első EP-t és Brightonban adtak koncerteket majd leszerződtek a Virgin Recordshoz.

Inside In/Inside Out[szerkesztés]

Kiadták az első albumukat az Inside In/Inside Out és első amerikai turnéjukra indultak 2006 októberében. Ezenkívül játszottak a Reading/Leeds fesztiválokon. Az albumról a "Naive" szám több mint fél évig volt az angol listákon a top20-ban. Az albumot több, mint egy millió példányban adták el és tripla platina album lett.

Konk[szerkesztés]

A második albumukat 2008 április 14-én adták ki, a produceri munkákat Tony Hoffer végezte. A dalokat vegyesen írták, a "Gap"című dal Luke Pritchard és Paul Garred szerzeménye, mind ketten korán vesztették el édesapjukat és ezt az ő emlékükre írták. A basszus gitáros drog problémái miatt januárban elhagyta a bandát, helyére a "Cat the dog" gitárosa került, Dan Logan. Konk az angol listák első helyén, Írországban a második helyen landolt. Az új album limitált dupla lemezes kiadásban is megjelent, a második lemez Rak névre hallgat. Az album nevei(Konk, Rak) egy-egy stúdióról kapták nevüket, ahol a felvételek folytak. A Konk-al 2008-ban turnéztak, a turné egyik állomása a hazai Sziget Fesztivál volt.



http://en.wikipedia.org/wiki/The_Kooks