Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Szabofater/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

GBG-519 (1996-2016)[szerkesztés]

Indulás előtt Szegeden, 2015-ben.

A GBG-519-es, vagy becenevén „Piroska” egy Scania alvázas Ikarus EAG E97 SHD típusú, ún. másfél emeletes távolsági luxusautóbusz volt, ami 1996-os forgalomba állítását követően először a Pannon Volán, majd a volán társaságok regionális tömegközlekedési cégekké formálódását követően a Dél-Dunántúli Közlekedési Központ vezérgépe volt, egészen 2016-ban bekövetkezett selejtté éréséig. A gyárkaputól a roncstelep magányáig vezető, több mint 20 évig tartó út szép és tartalmas pályafutást foglalt magába az autóbusz számára. Ennek, valamint különleges, magával ragadó megjelenésének, és egyedien varázslatos légkörének köszönhetően az évek során igazi legendává nőtte ki magát az utasok és a szakmabeliek körében egyaránt. A másfélemeletes megnevezés onnan ered, hogy a busz alsó része nem a klasszikus emeletes buszokéhoz hasonló utasteret, hanem egy 6 személyes társalgóból, egy jól felszerelt konyhából, és egy WC-ből, álló részt kapott, valamint egy ezeket a sofőr vezető- és alvóhelyétől elválasztó, méretes, több mint 9m3-es csomagteret. A sofőr munkavégzési helye ennek a kialakításnak köszönhetően tulajdonképpen egy az utasoktól elkülönített, független pilótafülke. Itt található még egy utaskísérő ülés, az emeleten pedig az utasok részére fenntartott 55 ülőhely. A sofőr utasok feletti kontrollját út közben az osztott képernyős fedélzeti kamerarendszer biztosította.

A kocsi eredetileg 3 társával együtt törökországi exportra készült, ezek a hagyományos 12 méteres kivitelnél hosszabb 397.20 jelzőjű modellek voltak, de végül mind a négyen itthon maradtak, és különböző volánok szolgálatába álltak. (FLG-050, GBG-528, és GBG-539). Az 519-es szolgálata alatt rengeteg helyen megfordult, sokáig különjárati tevékenységet is végzett, de dolgozott menetrend szerint a Pécsről Székesfehérvárra, Győrbe, Kecskemétre, és Budapestre tartó járatokon is. Utolsó évében a Pécs-Kaposvár járaton dolgozott, azt megelőzően pedig 2015. december 31-ig a Pécs-M6-Baja-Szeged járat volt a fix fordája, ahol az évek múlásával az egyre gyakoribb meghibásodások következtében az akkor már DDKK néven futó üzemeltetője egy külföldi használtbusz beszerzésen szerzett Irisbus Crossway-re cserélte. Az 519-es utolsó Szegedi útjára a cserét követően került sor, 2016.január 25.-én, egy mentesítés következtében.

Narancssárga rendszámát 2002-ben, jellegzetes piros csíkozását pedig még forgalomba állítását követően kapta meg, melyeket a későbbiek során színre fújt tükrökkel együttesen selejtezéséig viselt.

Emlékét, és a több millió megtett kilométer ellenére is hibátlan komfortját, és gyönyörűségét a szegedi utazóközönség örökké szívében őrzi.

SPECIFIKÁCIÓK[szerkesztés]

Hosszúság: 1275 mm

A külsőnél nem kevésbé mutatós, és komfortos belső tér.

Szélesség: 2500 mm

Magasság: 3820 mm

Férőhely 63 fő

Motor: SCANIA DS 1118

Teljesítmény: 358 LE