Szerkesztő:SuHoGo/Antiszthenész (filozófus)
Anthiszthenész (Kr. e. 422. - 371.?) a cinikus iskola megalapítója.
Élete
[szerkesztés]Gorgiasz tanítványa volt. Már ő maga is oktatott, amikor Szókratésszel megismerkedett, akihez később legjobban ragaszkodott. Minden nap hosszú utat tett meg, hogy piraeusi lakhelyétől tól Szókratész házához eljusson. Művei, kevés töredék híjján, elvesztek. Szókratész halála után iskolát nyitott. Szókratészben főleg a gazdagság megvetését, a bajok türelmes elviselését, a jellem függetlenségét, az önuralmat tisztelte, de ezeket a tulajdonságokat annyira eltúlozta, hogy Platón joggal mondhatta róla: Antisthenés, gőgöd kabátod lyukaiból kandikál felém. Sókratés halála után puszta köpenyben, mezítláb, tarisznyával a hátán, rendetlen hajjal és szakállal, bottal a kezében járta az utcákat, hogy az embereket a természethez visszavezesse. Csak egy tanítványa ismeretes, a sinope-i Diogenés. A tudománynak nem tulajdonított értéket. Az erény elegendő a boldogsághoz, az erényhez meg csak Sókratés ereje szükséges; az erény a tett dolga s nem szorul sok szóra és ismeretre. A. lenézi a tudományt, mely nem gyakorlati célokat szolgál s hevesen kűzd Platón ellen, aki viszont sokszor céloz rá műveiben. Erkölcstanának veleje az; hogy csak az erény értékes, mert csak az igazi birtoka. Pénz, becsület, gazdagság, egészség, maga az élet nem magában véve jó; szegénység, gyalázat, szolgaság, betegség, halál nem magában véve rossz. A kéj legkevésbbé jó, a munka meg nem baj, mert a kéj megrontja az embert, a munka ellenben az erényhez vezeti. Inkább őrült mint jókedvű akarok lenni, mondá. Az erényt a bölcseségre vezeti vissza, az erény tehát tanítható; a tanítást azonban itt egyértelműnek veszi az erkölcsi gyakorlattal. Ajánlja az edzést, a szükségletekről való lemondást, a függetlenséget; ez az erény jóformán apatia, a lélek nyugodtsága. Az a bölcs, ki ezt az ideált követi. A nép vallását elveti, monoteizmust tanít. Tanítványai, a cinikusok, még túlozták tanítását és gyakorlatát; koldus életet éltek, lemondtak a családi életről, melynek helyébe Diogenes a nők közösségét ajánlja. A szabadságot nem nagyon becsülik, mert a bölcs mint rabszolga is szabad s uralkodó; az állami élet fölösleges, a bölcs mindenütt otthon van, az ideális államban az egész emberiség együtt él. Megsértették magukviseletével nemcsak az államot és a szokásokat, hanem gyakran a szégyenérzetet is, csakhogy kimutassák, mennyire nem törődnek az emberek nézeteivel. Ők is elvetik a nép vallását; csak egy isten van, kit az erény gyakorlásával szolgálunk legjobban. Hivatásuknak tartották az erkölcsileg elzüllöttekkel foglalkozni s ez irányban bizonyára jótékonyan működtek, amint általában föllépésük nemesebb alapját a szenvedőkkel való részvétben s a szellemi szabadságban kereshetjük. A tudománynak azonban vajmi kevés köze van ehhez a filozofiához.
Forrás
[szerkesztés]Pallas Nagy Lexikona