Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Skenyer1/Allap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A MuOnline egy ingyenes MMORPG játék. A játék több nyelven is fut, több országban is elhíresült , 2006.10.1-jén pedig Magyarországra is eljutott a játék. A játékban több szerver is fut. Legendia, Battaglia és Utopia szerverek Season 5 klienssel futnak, az Anarchia pedig a Season 3 klienssel működik. Season 3 2008.03.19-én jelent meg, a Season 4 2008.12.03-án vezették be, majd ezt fejlesztették 2010.09.26-án Season 5-re. A játék kiadója a Webzen.

Alap tudnivalók

[szerkesztés]

Reset rendszer

[szerkesztés]

A játék célja, hogy egy karakterrel el kell érni a full-resetet. 400-as szinten pedig, a Muonline.hu honlapján lehet resetelni. A full reset (kb. 850-870) azt foglalja magában, hogy már annyi elosztható pontja lesz az adott karakternek, hogy minden tulajdonsága "fullon" van.

Itemek

[szerkesztés]

A játékban 2 fő illetve 3 alkategóriára vannak osztva az itemeket. A Sima itemek, és a lila itemek. Ezen kívül van Excelent és Sima / Non- excelent item valamint az Ancient item. Az ancient itemek (Neve kék háttérrel van feltüntetve) a legértékesebbek, ezek csak Trialba esnek (A várat uraló klán tud oda bemenni). Az Excelent item további tulajdonsággal rendelkezik amellett hogy véd is. A legjobb tulajdonság egy excelent itemnél a ref (visszacsapódó sebzés) valamint a dd (sérülés csökkentése). A sima excelent tárgyak zöldek, a lila excelent tárgyak pedig lilák maradnak. Az excelent itemek között a legjobb az f.o (Full option). Ez azt jelenti hogy egy item tartalmaz refet, dd-t, hp-t, dsr-t valamint általában lehet benne mana, vagy zen. Jewel of Life-fal pedig további opciót lehet hozzáadni az itemhez. A lila itemek esetében Socketek találhatóak az itemben. Ezekbe seedeket lehet tenni amiket Elbelandba lehet készíteni.

Eventek és nyereményük

[szerkesztés]

A következő eventek vannak a szerveren:

Chaos Castle: Ide könnyen be lehet jutni, belépőt lorenciában lehet vásárolni. Az utolsó aki talpon marad, nyerhet akár egy ancient itemet is!

Blood Castle: Ez az event csak prémium szerveren érhető el. Nyeremény egy chaos, általában a játékosok amiatt játszák, hogy 1-2 perc alatt könnyedén fel lehet fejlődni 400 szintesre.

Castle Siege: A klánok harca! Ide Signek leadásával lehet jelentkezni. A Signeket Valley Of Lorenben lehet leadni a hídnál.

Skillek

[szerkesztés]

A skilleket Lorenciában / Noriában / Elbelandban lehet megvásárolni. Ezek sokat fejlesztenek a karaktereken.

Bolt nyitása

[szerkesztés]

Boltodban pénzért (zen) lehet árulni az itemeket, azonban amennyiben a karakter pénzösszege max. (2.000.000.000 zen) nem tudják megvenni a boltban lévő itemeket. Boltot csak Loren Marketben lehet nyitni. Itt szabad az AFK.

A Party segítségével több játékos fejlődhet együtt. Az xp elosztódik ezáltal kicsit lasabb is lehet a fejlődés. Egy partyban maximum 5 ember lehet. Ekkor az egyes karakterek Buffjai kihatnak a többi játékosra is. Partyzni csak a körülbelül egy szinten lévő játékosok tudnak.

Kasztváltás

[szerkesztés]

Kasztváltás (1. szintűről 2. szintűre)

[szerkesztés]

Ahoz hogy kasztot lehessen váltani (pl. Dark Wizardból Soul Masterré válj) meg kell csinálni 2 küldetést

The Scroll of Emperor - A kasztváltás első szakasza. A Küldetés kezdésének helyszíne Devias északi részén egy lila kabátos hülgy. A szükséges item megvásárolható lorenciában.

Three Treasures of Mu - A kasztváltás második szakasza. A szükséges item megvásárolható lorenciában. Ha ez kész máris 2. szintű karakterré vált a karakter.

Marlon

[szerkesztés]

Marlonnak is 2 küldetése van. Ezek a küldetések erősebbé teszik a karaktert, valamint ezek nélkül nem lehet 3. szintűvé fejleszteni a karaktert.

Marlon a következő helyeken található meg (mindig máshol van): Lorencia, Noria, Devias, Atlans.

A küldetés tárgyait (Ring of Glory, Dark Stone) Tarkan1-ben vagy Tarkan2-ben dobják a szörnyek.

Kasztváltás (2. szintűről 3. szintűre)

[szerkesztés]

Ehez Crywolfba kell menni ahol Priest Devinnel kell beszélni.

Ő kiadja a feladatot, a küldetés 1. része: Meg kell ölni bizonyos számú szörnyet ("Hero"-t). (A szörnyek Balgass Barrackba találhatóak)

A küldetés 2. része: 3 Itemet kér a Priest amik megvásárolhatóak Lorenciában.

Karakterek

[szerkesztés]

A játék elején kiválaszthatóak a karakterek. Először 4 karakter közül lehet választani (Dark knight, Dark wizard, Fairy elf, Summoner) majd ha az egyik karakter felfejlődik 220 szintesre akkor lehet csinálni Magic Gladiatort, ha a 250 szintesre fejldődik, a Dark Lord is elérhetővé válik.

Dark Knight / Blade Knight / Blade Master

[szerkesztés]

Ez a karakter közelharci erejéről a legismertebb. Az elosztható pontjait nála Erőbe (Strength) és Ügyességbe (Agility) valamint kisebb mennyiségben Energiába (Energy) kell fektetni.

Legjelentősebb skilljei: A karakternek több kisebb skillje van amik boltban megvásárolhatóak (Lorenciában). Azonban vannak erősebb, fontosabb skilljei: Twisting Slash: ez a skill közelharcban használatos, minden körülötte lévő ellenséget megsemmisít. Death Stab: ez a karakter legerősebb skillje, azonban csak 1 ellenségre vagy esetleg a vele egy vonalban lévő ellenségre áraszt mérhetetlen erőt. Crystal of Destruction: ezzel a skillel lehet távolabbra is hatolni, azonban a sebessége a skillnek meglehetősen lassabb mint a többinek. Greater fortitude: ezzel a skillel magának vagy a vele "partyba" lévő játékosnak további életpontot tud adni a karakter meghatározott ideig.


Settek: (minőség szerint) sok set van amik megvehetőek boltban non-excként. (lorencia/Devias)

/Dark Phoenix set/ /Great Dragon set/ /Dragon Knight set/ - Ezeket már nem lehet boltban megvenni hanem szörnyek dobják (Leginkább Kantru Remainban)

Lila settek: /Brave set/ /Titan set/ - ezek is csak szörnyektől eshetnek


Fegyverek: (minőség szerint) Szintén sok fegyver kapható a boltokban.

/Sword Breaker/ /Flameberge/ /Bone Blade/ - Ezek nem kaphatóak boltban, a bone blade-t pedig szörnyek se dobják, Trialban lehet szerezni.

Dark Wizard / Soul Master / Grand Master

[szerkesztés]

Ez a karakter távolharcban nagyon jeleskedik, a mágiára támaszkodik teljesen. Rengeteg skillje van. A pontok elosztásánál az Energiára (Energy) Illetve az Ügyességre (Agility) kell fektetni jelentős pontszámot.

Jelentősebb skilljei: A legerősebb és leghasznosabb támadó skillje az Ice Storm. Valamint van egy hatásos védekező skillje is, a Soul Barrier. Ezen kívül persze sok-sok skillje van.


Settek: (minőség szerint) sok set van amik megvehetőek boltban non-excként. (lorencia/Devias)

/Grand Soul set/ /Dark Soul set/ /Venom Mist set/ - Ezeket már nem lehet boltban megvenni hanem szörnyek dobják.

Lila settek: /Hades set/ - ez is csak szörnyektől eshet


Fegyverek: (minőség szerint) Szintén sok fegyver kapható a boltokban.

/Grand Viper staff/ - Ez nem kapható boltban.

Fairy Elf / Mouse Elf / High Elf

[szerkesztés]

A Fairy Elf íjával és nyilával legyőzhetetlen. Skillek segítségével még a legerősebbeket is legyőzi. Pontok osztásánál az Ügyességet kell előtérbe helyezni majd az Energiát is.

Jelentősebb skilljei: Multishoottal és az Ice Arrowwal mindenkire pusztitó erőt áraszt. Védekezésre pedig sok skill áll rendelkezésére.


Settek: (minőség szerint) sok set van amik megvehetőek boltban non-excként. (Lorencia/Noria)

/Guardian set/ /Iris set/ - Ezeket már nem lehet boltban megvenni hanem szörnyek dobják.

Lila settek: /Divine set/ /Seraphim set/ - ez is csak szörnyektől eshet


Fegyverek: (minőség szerint) Szintén sok fegyver kapható a boltokban.

/Sylph wind bow/ /Stinger Bow/ - Ezek nem kaphatóak boltban.

Summoner / Bloody Summoner / Dimension Master /

[szerkesztés]

A Summoner a legújabb karaktere a játéknak. Külseje ne tévesszen meg senkit, ugyanis strapabíró karakterről beszélünk. Pontok elosztásánál az Ügyességre és az Energiára kell ráfeküdni.

Jelentősebb skilljei: Lighting Shock-kal a körülötte lévő összes szörnyet megsemmísíti, a Sleep skillel egy rövid időre lefagyasztja áldozatát, és védekezéseben sem szenved hiányt, Damage Reflection skilljével a ráérkező sebzések visszacsapódnak az ellenfelére.


Settek: (minőség szerint) non-excként minden set megvehető boltban. (Elbeland)

Lila settek: /Queen set/ - ez csak szörnyektől eshet


Fegyverek: (minőség szerint) Szinte minden non-exc fegyver megvehető boltban.

/Storm Blitz stick/ - Ez nem kapható boltban.

Magic Gladiator / Duel Master

[szerkesztés]

A Magic Gladiator egy 220-as szintes karakterrel érhető el. Legfőbb jellemzője hogy nem viselhet sisakot. Érdekessége még hogy e karakter képes varázsolni is és közelharcos is lenni. Pontelosztásnál Energiára és Ügyességre kell a legtöbb pontot befektetni.

Jelentősebb skilljei: Fire Slash képessége a legerősebb, de a Twisting Slash ereje sem az utolsó. A fegyvereiben lévő Power Slash skillel képes távolra is hatolni.


Settek: (minőség szerint) - Csak Magic Gladiatornak nincs megvehető sett.

/Storm Crow Set/ /Thunder Hawk Set/ /Hurricane Set/ /Vulcano Set/ /Valiant Set/ - Ezeket már nem lehet boltban megvenni hanem szörnyek dobják.

Lila settek: /Phantom set/ - ez is csak szörnyektől eshet.


Fegyverek: (minőség szerint) Kevés fegyver van Magic Gladiatornak boltban.

/Sword Dancer/ /Rune Blade/ /Rune Bastard sword/ - Ezek nem kaphatóak boltban.

Dark Lord / Lord Emperor

[szerkesztés]

A Dark Lord egy 250 szintes karakterrel érheő el. Hollójára és lovára támaszkodik, melyeknek külön képességük van. Emellett nagyon ért a tűz elemekhez. Pont elosztásnál a Summonra, Az energiára főleg, kevesebbet az ügyességre kell fektetni.

Jelentősebb skilljei: Legerősebb skillje a FireBurst illetve a Fire Scream. A vele egy "Party"-ban lévő játékosokat a Summon skill segitségével magához tudja teleportálni. A Critical Damage skillel tovább növeli saját támadóerejét.


Settek: (minőség szerint) - Csak Dark Lordnak nincs megvehető sett.

/Light Plate set/ /Admantine set/ /Dark Steel set/ /Dark Master set/ /Glorious set/ /Sunlight set/ - Ezeket már nem lehet boltban megvenni hanem szörnyek dobják.

Lila settek: /Royal set/ - ez is csak szörnyektől eshet.


Fegyverek: (minőség szerint) Kevés fegyver van Dark Lordnak boltban.

/Master Scepter/ /Lord Scepter/ /Shining Scepter/ /Soleil Scepter/ /Absolute Scepter/ - Ezek nem kaphatóak boltban.

Források

[szerkesztés]

http://mu.ucoz.hu/

http://muonlinehelp.com/

http://www.muonline-hun.eoldal.hu/