Szerkesztő:Sierrahun/Gettysburg

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Warren C. Robinson: Jeb Stuart and the Confederate Defeat at Gettysburg[szerkesztés]

{{cite book| last=Robinson| first=Warren C| title=Jeb Stuart and the Confederate Defeat at Gettysburg| location= Lincoln, NA és London| year=2007| publisher=University of Nebraska Press| ISBN 978-0-8032-1101-8| language=angol}}

Lee's First Order to Stuart

I have just received your note of 7:45 to General Longstreet. I judge the efforts of the enemy yesterday were to arrest our progress and ascertain our whereabouts. Perhaps he is satisfied. Do you know where he is and what he is doing? I fear he will steal a march on us and get across the Potomac before we are aware. If you find that he is moving northward and that two brigades can guard the Blue Ridge and take care of your rear, you can move with the other three into Maryland, and take position on General Ewell's right, place yourself in communication with him, guard his flank, keep him informed of the enemy's movements, and collect all the supplies you can for the use of the army. One column of General Ewell's army will probably move towards the Susquehanna by the Emmitsburg route; another by the Cambersburg. Accounts from him last night state that there were no enemy norht of Frederick. A cavalry force (about 100) guarded the Monacacy bridge which was barricaded. You will, of course, take charce of Jenkins brigade and give him neccessary instructions. All supplies taken in Maryland must be by authorized staff officers for their respective departments, and by no one else. They will be paid for, or receipts given to the owners. I will send you a general order on this subject which I wish you to see is strictly complied with.

Lee's Second Order to Stuart
If General Hooker remains inactive, you can leave two brigades to watch him and withdraw with the three others but should he not appear to be moving northward, I think you had better wthdraw this side of the mountain tomorrow night, cross at Sheperdstown next day, and move over to Fredrickstown. You will, however, be able to judge whether you can pass around their army without hindrance, doing them all the damage you can, and cross over the river east of the mountains. In either case, you ust move on and feel the right of Ewell's troops, collecting information, provisions, etc.
Give instructions to the commander of the brigades left behind to watch the flanks and rear of the army and (in the event of the enemy leaving their front) retire from the mountains west of the Shenandoah, leaving sufficient pickets to guard the passes, and bringing everything clean up the Valley closing upon the rear of the army.
As regards the movements of the two enemy brigades moving towards Warrenton, the commmander of the two brigades left in the mountins must do what he can to counteract them, but I tkink the sooner you cross into Maryland after tomoorrow the better ...
The movements of Ewell's corps are as stated in my former letter, Hill's first division will reach the Potomac today and longstreet will follow tomorrow. Be watchful and circumspect in all your movement.

98-106. o.: 24-én Stuart legeltette a lovakat és pihentette őket, a csapatokat meg rendezte. Hooker 19-én azt a diszpoziciót jelentette, hogy a 12. hdt Leesburgnél, a 11. Goose Creeknél, Leesburgtől 4 mérföldre Aldie felé, az 1. Herndon Station és környékén van, a 3. Gum Springsnél, a 2. Centreville-nél, a 6. Germantownnál és Pleasonton lovassága Aldie-nél pihen. Stuart 25-én Salem Depotból (mai Marshall, Virginia) a Glasscock's Gapen át keletre indult Haymarket felé, de dél körül belebotlott Hancock északra vonuló gyalogságába ((mely a Haymarket-Leesburg úton mozoghatott Edwards Ferry felé)). Ágyúval puffogtatás, hogy nyugtalanitsák őket, majd vissza Bucklandhez, ahol táborverés. 26-án újra próbálkozott, de ezúttal a 6. hadtest Manassastől északra volt, tehát délre meg kellett kerülnie. Bristoe Station, Brentsville, Wolf Run Shoals on the Occoquan, aztán a Bull Run közelében letáborozott éjszakára. 27-én Annandale-en keresztül Fairfax Court House-ba lovagolt, szétzavart egy kisebb uniós lovasságot, amely az ottani depót biztosította, aztán kirabolta a raktárt. Több órán át fosztogatták a készleteket és etették, valamint pihentették a lovakat. Innen Stuart szerint üzenetet küldött Lee-nek az észak felé mozgó szövetségi oszlopokról, de az sosem érkezett meg Lee-hez ((állítják)), de a hadügyminisztérium kapott róla másolatot. „Headquarters Cavalry Division, June 27, 1863. General: I took posession of Fairfax C. H. this morning at nine o'clock, together with a large quantity of stores. The main body of Hooker's army has gone toward Leesburg, except for the garrisons of Alexandria and Washington, which have retreated within the fortifications. Yours respectfully, your obedient servant, J. E. B. Stuart, Major-General.”
Robinson azzal érvel, hogy ha ez az Asby's Gapen keresztülvivő hírnöki útvonal nyitva volt, akkor Stuart arrafelé visszamehetett volna a ANV-hoz, de ignorálja, hogy a futár meg nem érkezte arra utal, hogy az út nem volt szabad. 102. oldalon azt a lehetőséget veti föl, hogy a futár megérkezett, az üzenetet átadta, de mivel késői érkezte (30-a körül Chambersburgnél) Lee számára nem bírt túl nagy jelentőséggel, ezért nem archiválták, csak rutinszerűen elküldték Richmondba a kópiát. Robinson szerint az lett volna lényeges, hogy Stuart megmondja, hogy 26-án átkeltek a szövetségi csapatok (nagy része) a Potomacen, de ezt maga sem derítette ki. Nyugat felé fordulva Hunters Mill és Dranesville érintésével helyi szimpatizánsok Rowser's Ford-hoz kalauzolták, ahol nehezen, de éjszaka átkelt a megáradt folyó. 28-án kora hajnalban megsemmisített párat a Chesapeak & Ohio Canal uszályai közül és délig pihentek. Ekkor nyolcvan mérföldre volt délnyugatra Lee hadseregétől ((melyik részétől???)) és Robinson szerint északnyugat felé fordulva megalapozottan hihette volna, hogy utol tudja őket érni, főleg mivel nem tudta, hogy a szövetségi csapatok átkeltek-e már a Potomacen ((a frászt nem tudta, két északra menő oszlopukba is beleütközött)). De ehelyett kelet felé fordult és Rockville-nél, Washington külvárosában elfogta egy uniós hadtáptrén legnagyobb részét, 125 szekeret. A nap hátralevő részét a meg nem érkezettek összevárása, a trén betagolása a három dandár közé és a foglyok parolingja papírmunkával együtt, majd északra indult. 29-ére virradó éjszaka lassan haladtak. Délután több órai munkával felszaggatták a síneket a Baltimore & Ohio RR Baltimore-tól nyugatra eső vonalán. Délután 5-re szétverték az 1. delaware-i lovasezredet Westminsterben és elfoglalták a várost. Itt éjszakáztak. 30-án továbbindultak, Union Millsben megálltak egy többórás reggelire, zongorás énekléssel egybekötve. Mivel az őrszemei Littlestownban erős ellenséges erőket láttak, ezért nem északnyugat felé indultak, hanem direktben északnak, Hanoverbe. Ott azonban Kilpatrick hadosztályának egy dandárja screeningelte az uniós jobbszárnyat. Stuart három dandárja szét volt bontakozva, hogy a trén útvonalát biztosítsa, ezeknek az eleje összecsapott Kilpatrick lovasságának hátvédjével, aztán az uniós lovasság visszafordult és kiverte Stuartot Hanoverből. Kelet felé, Jefferson érintésével kerültek és az éjszaka legnagyobb részét nyeregben töltve igyekeztek előrehaladni észak felé. 1-jén reggel Doverbe értek és több órára lepihentek. Carlisle-t kora este érték el és ágyúzni kezdték William F. Smith vezérőrnagy két dandárnyi Pennsylvania Reserves milicistáját, amelyek nem akarták megadni magukat. Felégették a Carlisle Barracks-t. Ekkor megtudták Lee tisztjeitől, hogy hol van a hadsereg és elindultak Gettysburg felé.

Stuart 2-a délután ért Gettysburgbe, de mögötte Wade Hamptonnak még ütközetet vívnia Hunterstownnál a hasereg mögé kerülni akaró Custerrel és Farnsworthtel. Robinson a 109. oldalon azt veti Stuart szemére, hogy a nyolc éjszakából ötöt nyeregben töltött, de napközben megállt dáridózni, így nem pihentek normálisan és kidőltek a fáradságtól. A 110. oldalon tudatja, hogy se Ewell, se Early nem tudott róla, hogy Stuarttal találkozniuk kellett volna Yorkban, hiába állítja utóbbi, hogy de igen.

123. o.: „Gen. R. H. Anderson's division of Hill's corps was also on the jam on the Chambersburg-Gettysburg road and was probably too late arriving to have played a role on the first day even if a renewed attack had been undertaken. It halted on orders from Lee and made camp before it ever reached the battle area.

In short, there is no evidence that Lee tried to hurry these units along, even though he spoke to those already engaged of waiting for reserves. Indeed, at one point, hearing and seeing that Pender was in danger of being pushed back, Heth had to request permission from Lee twice before he was allowed to go to Pender's relief. Lee was still trying to "slow down the tempo" of the fighting.”

127. o.: Chuck Teague vizsgálata arról, hogy Lee vajon beteg volt-e a csata idején. Robinson konklúziója: vannak ráutaló nyomok, de ez így kevés és értelmezés kérdése.

130. o.: Wade Hampton visszaveri Custert és Farnswortht Carlisle-tól délre. 2-án délután érkezik meg Stuart, ugyanakkor megjön Jenkins is. Robertson, Jones és Imboden nincs sehol.

131. o.: Stuart 3-ai utasítása az uniós erők hátába kerülésre - szintén nincs írásos nyoma, Robinson szerint szóbeli parancsot kapott és a stábtisztjei közül egy sem kommentálta ezt. Ezt Robinson nem találja furcsának, de annak az állításnak, hogy Stuart az egész portyára vonatkozóan szóbeli parancsot kapott volna Lee-től, nem látszik hitelt adni. Ugyan miért?

143-144. o.: John Thomason életrajzíró szerint Stuart portyája miatt volt kénytelen Meade egy hadtestnyi gyalogságot a LOC védelmére hátrahagyni. Lehet, hogy emiatt volt a 6. hadtest egy napnyira leszakadva? További állítása, hogy 15 ezer milicista bénult meg Carlisle-ban Stuart támadása miatt, akik az ANV hátát fenyegethették volna. ((Sounds like BS, a Pennsylvania Reserves csak örült, ha nem kellett a konföderációs reguláris hadsereggel hadakoznia és szándékában sem volt Lee hátát fenyegetni. Fenyegethette volna, ha el van szánva rá, de ezek az emberek csak az otthonukat akarták megvédeni, nem Lee-t legyőzni és kétséges volt a harci értékük, pláne támadásban.))

148. o.: Robinson leszedi a keresztvizet Jenkinsről és Imbodenről, megbízhatatlan, hanyag. Ez azért furcsa, mert E. Porter Alexander azt állítja, hogy Imboden lovassága remek munkát végzett a visszavonulás fedezésekor. Hogyhogy ilyen rövid idő alatt megtáltosodott?

149-150. o.: Robinson szerint Robertson késői és óriási kerülővel végrehajtott visszatérése az ANV-hez is Stuart hibája, mert mért őt hagyta hátra és nem Wade Hamptont, ahogy azt Lee sugallta (ebben van valami) és miért nem olyan parancsot adott neki, hogy azonnal és késlekedés nélkül térjen vissza az ANV-hez.

163-164. o.: „Trimble szerint neki Lee 27-én kb. azt mondta: „Our army is in good spirits, not over-fatigued, and can be concentrated on any one point in twenty-four hours or less. I have not yet heard that the enemy have crossed the Potomac and am waiting to hear from General Stuart. When they hear where we are, they will make forced marches to interpose their forces between us and Baltimore and Philadelphia. They will come up, probably through Frederick, broken down with hunger and hard marching, strung out on a long line, and much demoralized when they come into Pennsylvania. I shall thrown an overwhelming force on their advance, crush it, follow up the success, drive one corps back on another, and by successive repulses and surprises, before they can concentrate, create a panic and virtually destroy the army.”” --- Ebben váratlanul sok racionalitás van. Ugyanakkor: „Not long before launching the Gettysburg campaign, Lee outlined a similar, but slightly different plan to Col. A. L. Long, one of his staff officers. Long had proposed a new attack somewhere in the vicinity of the old battlefield of Manassas: "To this idea General Lee objected, and stated as his reason for opposing it, that no results of decisive value to the Confederate States could come from a victory in that locality The federal army, if defeated, would fall back to the defenses of Washington, as on previous occasions, where it could reorganize in safety and again take the field in full force... in his view, the best course would be to invade Pennsylvania, penetrating this state in the direction of Chambersburg, York or Gettysburg. He might be forced to give battle at one or the other of these places as circumstances might suggest, but, in his view, Gettysburg was much the best point, as it was less distant from his base on the Potomac.... there was in his mind no thought of reaching Philadelphia... Yet he was satisfied that the Federal army, if defeated in a pitched battle, would be seriously disorganized... and it would very likely cause the fall of Washington city and the flight of the Federal government."”

Eric Wittenberg - Brandy Station[szerkesztés]

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=zrxjsJiOuuc&ab_channel=GettysburgFoundation | last=Wittemberg | first=Eric | title=Sacred Trust Talks 2013 - Eric Wittenberg |format=| accessdate=2020-02-26| publisher=Gettyburg Foundation| language=angol}}

Army of the Potomac lovassági hadtestét George Stoneman vezette. Egészségügyi hivatkozva posztjáról való lemondást kereste, mert Hooker őt akarta felelőssé tenni a chancellorsville-i vereségért. Ezért aranyérre hivatkozva felmentését kérte. Utóda Alfred Peasonton senior coprs commander lép a helyébe. Politikai kapcsolatokat keresett, nem akart maga vezetni, inkább tehetséges hadosztályparancsnokokat keresett. Az első hadosztályát John Buford vezette, a harmadikat David M. Gregg. Gregg szolgált legtovább hadosztályparancsnokként, tehetséges, hozzáértő katona. A másodikat Alfred N. Duffié (Napoleon Alexanre Duffié), Franciaországban született, a francia hadseregben szolgált őrmesterként és egy amerikai nőt akart feleségül venni, amibe a hadsereg nem ment bele, így dezertált Amerikába (ekkor változtatta meg a nevét). Beadta az amerikai hadseregnek, hogy Sainte Sir katonai akadémián végzett pedig nem. A chancellorsville-i vereség után Stoneman leváltotta William Woods Avarellt (Hooker's favourite scapegoats) és Duffié volt a rangidős ezredese. Brandy Stationnél aztán kiderült, hogy kutyaütő.

Pleasanton a felvonuláskor gyalogsági támogatást akar. Kapott két ad hoc összerakott dandárt, Adelbert Ames, frissen, chancellorsville után kinevezett dandártábornok, WP, real martinette. A másik David Russell, mindeketten kaptak egy megbízható ezredet, good marchereket, akik lépést tudtak tartani a lovasság vonulásával, meg egy másikat. Vonulás, bal szárny Russell dandár, Gregg és Duffié két-két lovassági dandárja, jobbszárny Ames dandárja, Buford három dandárja.

Hookert igen aggasztotta a Culpeper megyében felsorakozott nagy mennyiségű konföderációs lovasság. Marylandet, vagy Pennsylvaniát sújtó nagylétszámú lovassági portyát sejtett a háttérben. A feladatot a Culpeperben gyülekező lovasság megsemmisítésében, vagy szétoszlatásában jelölte meg. június 7-án Falmouth, Virginiából elindultak, megaludtak Catlett stationnél. Buford hadosztálya Beverly's Fordnál kel át a Rappahannockon, Gregg és Duffié Kelly's Fordnál. A hadjárat azon a false informationön alapul. Pleasonton szerint az összes ellenség Culpeperben gyülekezik. Ezért Buford hadosztálya Beverly's Fordtól észak felől közeledik Culpeperhöz, a másik kettő meg Kelly's Fordtól dél felől. Ezzel szemben az összes konföderációs lovasság a Rappahannock mentén táborozott. JÚnius 8-án éjjel az uniós lovasság a Rappahannock északi partján táborozott, szigorú parancsba kapva, hogy ne hangoskodjanak, ne gyújtsanak tábortüzet, ne vonjanak figyelmet magukra.

Úgyszintén 8-án Stuart díszszemlét végeztet a lovassággal, John Maynard Botts farmján. Azért ott, mert nézeteltérése volt Bottsszal: először is olyan megvetemedett uniós elkötelezettségű volt, hogy vonaton kellett elmeneküljön Richmondból, másodszor kártyán elnyerte az Stuart tüzérségi főnökének gyagya nagybácsikájának farmját. Május 22-én díszszemle 1, június 5-én díszszemle-főpróba. Lee pont nem volt képes részt venni rajta, ezért kérte, hogy ismételjék meg. Stuart meginvitálja Hood hadosztályát megnézni a díszszemlét, vonulgatnak, tüzérség felvonul, ágyúznak, és az egészet végignézik az uniós felderítők és őrszemek. Buford le is jelenti, hogy szerinte díszszemle megy a folyó déli oldalán.

Grumble Jonesnak nem tetszett a parádézás, éppen visszatért egy virginiai hosszú portyáról és idő- és erőpocsékolásnak tartotta az egészet. Neki feltűnt, hogy északi csapatok vannak a környéken, de senki nem hitt neki. 9-án reggel Benjamin Franklin "Grimes" Davis ezredes, Buford első dandárjának parancsnoka, Jefferson Davis unokatestvére, tehát mississippi hazafi, WP, martinette, difficult personality, de Buford nagyon tisztelte. Davis reggel négykor már a Rappahannock partján ül a lova hátán és nézi, hogy kelnek át a csapatai. Culpeperbe indultak volna, de azonnal feltartóztatja őket a 6. virginiai lovasság A százada, Bruce Gibson vezetésével, aki az átkelőt járőrözte. A lövések riadóztatják Jones dandárját, akik lóra vetik magukat és mennek a gázlóhoz. Eközben a tüzérség eleve a gázlóhoz nagyon közel táborozott. Ha Buford egész alakulat átkel, zsákmányul ejtik az egészet, így Gibsonon a világ szeme, hogy vajon késleltetni tudja-e a műveletet. Davis száz méterekkel a csapatai előtt van, mikor Robert Allen Owen hadnagy a 7. virginia lovasságtól megpillantja ezt, odalovagol, Davis szablyát ránt, rávág Owenre, de elhibázza és Owen közvetlen közelről kiloccsantja az agyvelejét. Az uniós dandár parancsnoka halott, ez elég hozzá, hogy késleltesse az dolgot, mert átkelés után újra kell csoportosulni, meg kellett találni Thomas Casimir Devint, a következő dandár parancsnokát, aki átvette az első dandár vezetését is. Újra támadnak a Ruffin's Run felé, tizenkét órán át verekednek Grumble Jonesszal.

Buford harmadik dandárja, az úgynevezett tartalék dandár Charles J. Whiting parancsnoksága alatt állt - egy hét múlva részegeskedés és anti-hazafias megjegyzések miatt leváltották. A valódi ok a Brady Stationnél elkövetett bénázás. Neki Wade Hampton jut. Hampton 6 láb 3 hüvelyk magas, 120 kiló és tizenhét éves korában megölt egy medvét puszta kézzel. A két dandár mellé felsorakozik a jórészt megmenekült lovassági tüzérség is. Buford nem tudja, hogy mi áll vele szemben, Robert Morris Jr. ezredesnek, a 6. pennsylvaniai lovassági ezred parancsnokának, hogy tisztítsa meg az erdőt az ellenségtől. Egyenest nekirohamoz öt századdal a lovassági tüzérségnek, és eljutnak a vonalukig, mielőtt visszavetnék őket. Morris lovát kilövik alóla és őt foglyul ejtik, Libby Prisonben hal meg egyesek szerint "megtört szívvel". Még a richmondi újságok is megemlékeztek róla. Mikor bajba jutásukat látják, a 6. US cavalry indul a segítségükre, de elölről és oldalról is tűz alá kerülnek, brutális veszteségeket szenvednek. Ulric Dahlgren százados szedi össze a 6. pa szétszórt katonáit. Mellettük védekezik Hampton dandárja, őket négy uniós ezred támadja. Buford frontján leragadtak a dolgok, mert egyszer megjött Rooney Lee és a konföderációsok berendezkedtek Richard Hooves Cunningham birtokán épült kőfal mögött. Rooney Lee nem WP, Harvardi diplomája volt. 6'4", 240 font és óriási, Fancy nevű lova volt, úgyhogy amikor az egyik törzstiszt meglátta aszonta róla, hogy "largest establishment I'd ever seen". Brandy Station Rooney legszebb napja a háború folyamán. Hallva az ágyútüzet saját elhatározásából elindult felé, berendezkedett a kőfal mögött, tüzérségét egy magaslatra rakta és visszatartotta Buford erőit a délután folyamán.

Eddigre Pleasanton is átkelt a Rappahannockon és személyes parancsnoksága alá vette a dolgokat. Buford bele akart avatkozni a dolgába, de nem engedte, ad hoc döntéseket hozott, szétforgácsoltan harcolt. Kábé délután egykor az 5. US lovasság megrohamozta a kőfalat és elfoglalta egy darabját. Pleasanton új erősítéseket hozott a gyalogságtól, 2. massachusetts és a 3. wisconsini ezredek elemeit meggyőzte, hogy nem adhat rá parancsot, de nagyon értékelné, ha elfoglalnák azt a kőfalat. Ezek a gyalogosok átkúsztak az egész csatatéren, oldalba kerülték a kőfalat és késő délután elűzték Rooney Lee katonáit.

Beverly H. Robertson dandártábornok járőrözte a Kelly's Fordot. Mikor katonái meglátták Duffié átkelését, kilőttek egy sortüzet rájuk, aztán ennyi volt aznapra. Duffié Stevensburg felé vette az irányt, de Gregg a Brandy Station felé kanyarodott, két ezrede volt, Percy Windham ezredes és Judson Kilpatrick ezredes katonái. Hugh Judson Kilpatrick vezette őket, WP 1861, Big Bethelnél megsérült. Az uniós közeledés a Fleetwood Hill közelében vezetett el, ahol Stuart főhadiszállása volt, ám ő maga St. James' Churchnél szervezte a harcot. Csak agilis adjutánsa Henry B. McClellan tartózkodott ott. Elsütöttek egy ott álldogáló ágyút, egy lövéssel és az megállította az egész oszlopot és közben alarmírozta Stuartot, hogy óriási jenki tömeg a hátában. Eddig nem volt jele Gregg szárnyának jelenlétéről, de végre 10:30-kor ágyúlövés jelezte jelenlétét, Stuart háta mögött. Stuart maga megy eléjük, vele Jones dandárja, aztán később Wade Hamptoné is. P.M.B Young ezredes (George A. Custer barátja), a Cobb's Legion parancsnoka egy időben érkezik Kilpatrickkel Fleetwood Hillre és az uniósok "dispursed like feather in the wind" Kilpatrick szavai szerint. Wyndham tüzérsége, amely a domb aljára települ, zsákmányul esik a 35. virginiai zászlóalj katonáinak, akiknek parancsnoka ltc. Elijah V. White, Jones dandárjából. Sir Percy Wyndham súlyos sebet szenvedett és hamarosan leváltották hazafiatlan megjegyzésért. Mivel zsoldosnak jellemezte magát, megrázhatta.

Eric J. Wittemberg, J. David Petruzzi: Plenty of Blame to Go Around[szerkesztés]

{{cite book| author=Eric J. Wittemberg, J. David Petruzzi| title=Plenty of Blame to Go Around - Jeb Stuart's Controversial Ride to Gettysburg| location=New York & California| year=2006| publisher=Savas Beatie LLC| language=angol}}

jegyzet
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

Introduction Frank Stringfellow a 4. virginiai lovasezredtől már június 20-án parancsot kapott, hogy kémlelje ki a Potomac gázlóit. Járhatónak találta a Rowser's Fordot, de csak június 26-án ért vissza Salembe, ahonnan Stuart már előző nap elindult. Stringfellow megpróbálta megtalálni őt, de útközben az uniósok elfogták.

Maga Marshall is megerősíti, hogy Stuart kapott szóbeli parancsokat.

OR 27, pt. 3, 914-915-re hivatkozva: "Lee informed Lt. Gen. Richard Ewell, the new commander of Jackson’s former Second Corps, that Stuart and part of his command would be departing soon to rendezvous with him and his infantry. „“I also directed General Stuart, should the enemy have so far retired from his front as to permit of the departure of a portion of the cavalry, to march with three brigades across the Potomac, and place himself on your right and in communication with you, keep you advised of the movements of the enemy, and assist in collecting supplies for the army,”” he ordered. Lee’s directive put Ewell on notice to keep an eye out for Stuart’s cavalry."

A 24-ét felkészüléssel töltötték, Stuart pedig részletes parancsokat írt Beverly Robertsonnak, aki rangidős volt Grumble Joneshoz képest:
GENERAL: Your own and General Jones’ brigades will cover the front of Ashby’s and Snicker’s Gaps, yourself, as senior officer, being in command.
Your object will be to watch the enemy; deceive him as to our designs, and harass his rear if you find he is retiring. Be always on the alert; let nothing escape your observation, and miss no opportunity which offers to damage the enemy.
After the enemy has moved beyond your reach, leave sufficient pickets in the mountains, withdraw to the west side of the Shenandoah, place a strong and reliable picket to watch the enemy at Harper’s Ferry, cross the Potomac, and follow the army, keeping on its right and rear.
As long as the enemy remains in your front in force, unless otherwise ordered by General R. E. Lee, Lieutenant-General Longstreet, or myself, hold the Gaps with a line of pickets reaching across the Shenandoah by Charlestown to the Potomac.
If, in the contingency mentioned, you withdraw, sweep the Valley clear of what pertains to the army, and cross the Potomac at the different points crossed by it.
You will instruct General Jones from time to time as the movements progress, or events may require, and report anything of importance to Lieutenant-General Longstreet, with whose position you will communicate by relays through Charlestown.
I send instructions for General Jones, which please read. Avail yourself of every means in your power to increase the efficiency of your command, and keep it up to the highest number possible. Particular attention will be paid to shoeing horses, and to marching off of the turnpike.
In case of an advance of the enemy, you will offer such resistance as will be justifiable to check him and discover his intentions and, if possible, you will prevent him from gaining possession of the Gaps. In case of a move by the enemy upon Warrenton, you will counteract it as much as you can, compatible with previous instructions.
You will have with the two brigades two batteries of horse artillery.
((Ha annak a kontextusából indulunk ki, hogy mindig Stuart szerezte a felderítési adatokat, akkor Robertson valszeg nem hitte el, hogy ezt most neki kéne, mivel Stuart nem közölte vele, hogy saját maga elérhetetlen lesz a következő napokban. Az ellenség mozgásának lekövetését szintén nem csinálta meg. Ha hűen követi az instrukciókat, akkor északra kellett volna haladnia a Potomac hadsereg sarkában. Lee valszeg úgy tudta, hogy pontosan ez történik és nincs miért beavatkozzon a lovasság dolgába (az sem biztos, hogy tudta volna, hogy Robertsont hagyták hátra a hágók és gázlók őrzésére, elvégre ő azt kérte, hogy Hamptont, vagy Fitz Lee-t); mihelyt valamit kiderítenek, szólni fognak. 28-án este rájött, hogy ez nem így van és küldte a parancsot az Ashby's Gaphez, hogy azonnal induljanak északra.))

Chapter 1

Június 25-én Buckland Millsnél Stuart 10 órát hiába várt Mosby visszatértére és nélküle kellett folytatni az utat. Az irók szerint mind Mosby mind Stuart gyengén szerepelt itt, előbbi nem erőltette meg magát a visszatérésen, utóbbinak meg nem kellett volna rá várnia, hanem továbbsietni. ((De hogy miért, azt én nem látom leirva.)) Szerintük ez a tizórás késés jóvátehetetlenül tönkretette a terveket, és csak 26-án kora reggel indultak tovább. Aznap Brentsville és a Wolf Run Shoals között éjszakáztak valahol, a lovak csak legelni tudtak, azt is nagyon keveset, mert a Potomac hadsereg már lepusztitotta a vidéket áthaladtában. 27-én reggel megint elindultak. A Fairfax Stationt eléve találtak némi abrakot, melyet a lovak szivesen vettek. Ezután szétverték a 11. new yorki lovasezred két századát, amelyek Centreville felé felderitettek és azt hitték, hogy Mosby gerilláit kapták el. kb. 80 foglyot ejtettek. A Fairfaxből Lee-hez küldött üzenetek nem érték el őt, pedig az irók szerint ez fontos információ volt a Potomac hadsereg mozgásáról. ((Vagy törölték az annalesből.)) Fairfaxből páran szabadságolást kaptak, mert a lovuk az igénybevételtől lerobbant és nem tudta tartani a tempót. Ez az irók szerint később tömegessé vált a portya során. A Rowser's Fordot Charles Russell Lowell ezds 2. massachusettsi lovasezredének kellett volna felügyelnie, de június 26-án Hookertől parancsot kaptak, hogy jelentkezzenek Frenchnél, mire elindultak Knoxville, Maryland felé. 25 mérföld megtétele után, 28-án a Washington védelmét irányitó és a Potomac vonalát őrző Heintzelman parancsa visszaküldte őket oda, ahonnan eljöttek, a Potomac vonalára. Ezalatt azonban a Rowser's Ford őrizetlenül maradt és Lowell már csak Stuarték átkelését tudta megállapitani. ((Namost ez hogyan jön össze azzal, hogy Stuartnak nem lett volna szabad 10 órát várakozni Mosbyra? Ha egy nappal korábban odaérnek a gázlóhoz, akkor ott Lowell katonáit találták volna és nem tudnak átkelni...)) Lowell 18 órán át üldözte őket a jelentése szerint, de nem tudta beérni őket. ((lehet, hogy igy sokkal jobban járt...)) Ezt egyébként Lowell memoárjára hivatkozva irják.

Chapter 2 Június 27-ről 28-ra virradó éjszaka átkeltek a Potomacen, vitték magukkal a lovasüteget is nagy nehezen. Hajnali háromra végeztek. A marylandi parton legalább azonnal volt fű, amiből a lovak legelhettek, mert ez az oldal nem volt agyontaposva, mint Virginia. Ellenőrzésük alá vonták a Chesapeak & Ohio csatornát, melyen részben Hooker utánpótlását szállitották és elkaptak pár hajót, néhány tiszttel, pár katonával és egypár négerrel. Bedöntötték a csatorna oldalfalát, hogy a viz leapadjon és egy időre használhatatlanná váljon. Zsákmányoltak 24 öszvért. A kihallgatásokból megtudták, hogy időközben Hookert Meade váltotta fel. Az átkelés éjjel kimerítette őket, a lovak továbbra sem kaptak, csak alig legeltek valamit és ettől a teherbíró képességük jócskán lecsökkent. A legeltetéshez pedig állandóan meg kellett állni. Igy tehát Stuart 28-án reggel pihenőt rendelt a csatorna után. Ő maga azonban azt írta a jelentésében, hogy 28-án a sietség szükségének tudatában "korán" továbbindultak. Wade Hampton egyik úton, Chambliss és Fitz Lee egy másikon közeledett Rockville felé. Hampton elfogott 28 szekeret, aztán ő és Chambliss megtámadtak 140-et. Összesen 125 esett zsákmányul összesen, a többit felgyújtották, elmenekült, vagy összetört a pánikban.

A szekereken szalma és abraknak való gabona volt, így végre megetethették a lovakat. Stuartnak 600 öszvért és egy nyolc mérföldes szekértrént kellett menedzselnie. Mivel a trén túl hosszú volt, a négy öszvérből kifogtak kettőt a szekerek elől, melyek így túl lassúak lettek, viszont lett helyette egy ménesnyi öszvér kötőféken. 400 foglyot is menedzselni kellett, többségüket azonmód kegyelemmel eleresztették (paroled), a többit másnap Cooksville-nél. Stuart felderített Washington felé, de az este leszállt és egy éjszakai lovastámadás, amely Rockville miatt már nem is meglepetés, túl kockázatosnak tűnt számára. Elvetette. Helyette egyenest északra indult az éj leszállta ellenére, hogy elvághassa a Baltimore & Ohio vasutat. A lovak kidőltek, a lovasok a vidéket járták új lovakat keresve. Laurelben új nyergeket zsákmányoltak egy boltból. 28-a délután 6-kor Brookville-be értek és a konföderációs szimpátiájú lányok étellel-itallal kedveskedtek nekik. Még néhány foglyot kegyelemben részesítettek. A Washington Evening Star június 30-án azt irta: "Was the same rebel force which passed northwest of this city last evening in the direction of Westminster, doubtlessly aiming to reach their forces at York or Gettyburg, which gave rise to the alarm here last night."

Cookesville-ben még néhány foglyot ejtettek, aztán parole, tudván, hogy hiába a hosszadalmas papirmunka, mert a szövetségi kormányzat nem törődik vele, hogy ezek az emberek nem vehetnének részt a háborúban, hanem azonnal visszavezénylik őket a szolgálatba. Június 29-én éjjel 1 órakor nyeregbe ültek és továbbindultak észak felé. Az emberek olyan fáradtak voltak, hogy alva ki-kiestek a nyeregből. Fitz Lee dandárja egész éjjel lovagolt és hajnalhasadta után elérte a Baltimore & Ohio vasút vonalát. Felégették a hidat Sykesville-nél és felszaggatták a síneket Hood's Millsnél, de csak azután, hogy Stuart főerői átkeltek rajta. A távírókábeleket is elszaggatták és boldogok voltak, hogy elvágták a Potomac hadsereg és Washington közötti összeköttetést. Valójában a sín kijavítása két-három órányi munkával megvolt és semmilyen különösebb fennakadást nem okozott. Stuart ezután el akart fogni egy vonatszerelvényt is, főként azért, mert hallotta, hogy a leváltott Hooker azon tér vissza Washingtonba, a vonat azonban még idejében visszafordult, miután hirét vették a csapdának. A déli csapatok egész nap a sínek közelében maradtak (nyilván pihentek) és ott is éjszakáztak. 29-én délelőtt 10:30-kor indultak tovább.

Chapter 3 A szerzők az OR 27, Pt. 3. 913-ra hivatkozva azt állitják, hogy Stuart eredeti terve szerint 28-a reggelre Hannover, Pennsylvaniába kellett volna érni, ehelyett 29-én délután még csak Westminsterig jutottak, ahol a Western Maryland vasút vonala véget ért. A Gettysburgi csatában Meade ide helyeztette a hadtáp railheadjét és mint ilyen a Pipe Creek Line védelmi vonal részét képezte. Ezt Stuart nem tudta, igy nem is igyekezett kikerülni. Westminstert a Knight őrnagy vezette zöldfülű 1. Delaware-i lovasezred védte, mely az előirással szemben mindössze négy századnyi lovasságból állt és semennyi harci tapasztalattal nem birt. OR 27, pt. 2, 695-re hivatkozva azt állitják, hogy noha Stuart nem tudta, hol van Lee két másik hadteste, de az uniós csapatok Fredericken át észak felé való vonulásának híre elérte őt. Mire Stuart csapatai elérték Westminstert, Knight lerészegedett a kocsmában és az őrszemei foglyul estek. Knight konföderációs dezertőr volt és félt, hogy ilyen minőségében felkötik, igy Charles Corbit századosra hagyta a taktikai irányítást és maradt a kocsmában. Corbit kb. 70 lovasa rohamra indult a némileg meglepődő Stuart kb. 4000 embere ellen. Néhány polgár is lövöldözött az ablakaiból. Gyorsan lerendezték őket, 67 fő veszteséggel visszavonultak Baltimore felé. Zsákmányolás és abrakoltatás után Westminstertől pár mérföldre északra letáboroztak Union Millsnél.

Chapter 4 Stuart hallotta, hogy Littlestownban uniós lovasság tartózkodik, ezért ahelyett Westminster felé akart kerülni. De azt nem tudta, hogy H. Judson Kilpatrick lovashadosztálya úgyszintén Hanoverbe igyekszik, így pontosan egymás felé haladtak. Kilpatrick lovassága ugyanúgy fogyatkozott a fáradságtól; a lóhátak felsebesedtek a nyeregtől. Június 27-én már járt rebel cavalry Hanoverben, Elijah V. White 35. Virginiai lovaszászlóalja. De nem fosztották ki a várost és kirekt kijelentették, hogy nem céljuk a civilek sanyargatása. Early küldte oda őket Hanovertől 12 mérföldre ÉK-re levő Hanover Junctionben hidakat égessenek fel és távírópóznáka döntögessenek, illetve megállapítsák, hogy van-e szövetségi erő Hanoverben. A vásárolt ruhákért konföderációs pénzzel fizettek, aminek semmi értéke nem volt.

Stuart elfogta Thadeus S. Freeland szds apró különítményét a 18. pennsylvaniai lovasezredtől. Megpróbáták Henry C. Potter hdgy 40 fős különítményét is, de azok áttörtek. 10:30-kor így kitört a tűzharc és a déliek ágyúzni kezdték Hanovert. Az északi hadtáp pánikszerű menekülése figyelmeztette a 18. pennsylvaniai lovasezredet, hogy hátuk mögött támad az ellenség. A 18. a Farnsworth dandár része volt. Kilpatrick futárokat szalajtott a város már észak felé elhagyó Custer dandár után. Chambliss parancsának megfelelően támadott és helyezett tüzérséget a város fölötti gerincre. A 13. virginiai lovasezred támadását a 2. észak-karolinai támogatta. A 18. lovasezred összeomlott és megfutott, valószínűleg vele tartott az 1. vermonti és az 5. new yorki lovasezred is, mert egy tűnő pillanatra a konföderációsok elfoglalták Hanovert. De jóval nagyobb erőbe ütköztek, mint azt gondolták.

Farnsworth visszafordította az 1. vermonti és az 1. nyugat-virginiai ezredet a város irányába és vonalba állíttatta őket. Hammond őrgy összerendezte az 5. new yorki ezredet a vasúti depóhoz közeli mezőn, aztán a vermonti ezred két századával ellentámadtak. Ekkor már Stuart is jelen volt, meg is próbálta állítani a menekülést, de nem ment. A lökés kisörpörte a városból és egy mérföldre délre üldözte a 13. virginiai és 2. észak-karolinai ezredeket. A 9. virigniai ezred gyilkos sortüze lefékezte a rohamot, majd kézitusa bontakozott ki. Stuart parancsára a dombgerincen felállított McGregor és Breathed üteg lőni kezdte az északi csapatokat. Farnsworth visszavonult a város főterére.

Samuel Elder 4th US Art. E ütege visszaérkezett Hanovertől északkeletre a Carlisle Pike-on és a Bunker Hillnek nevezett dombon állást foglalva a város felett 3 hüvelykes vontcsövű lövegeivel lőni kezdte a déli ütegeket. Később Alexander Pennington hdgy 2nd US Art M. ütege (Custer dandár tüzérsége) csatlakozott a bombázáshoz. 800 yard távolságból az egész pro és kontra teljesen hatástalan volt, de két órán keresztül elszórakoztatta a feleket. Farnswoth vissza akarta vonni a kimerült 5. new yorkot az Elder üteg védelmére, de Kilpatrick felülbírálta és Hammond ezredét támadásba parancsolta a Breathed üteg ellen és a lényegesen pihentebb 1. vermonti lovasságot küldte hátra az ágyúkat fedezni, a biztonságba. Custer dandárja kezdett visszaérni. Az 1. Michigani ezred szintén ágyúkat biztosított, a 7. Michigani ezred a védelmi vonalba a déliek megszállta dombok alatt. Kilpatrick, Custer és Farnsworth megbeszélést tartottak és kihallgatták a foglyokat. William Payne alezredes, a 2. észak-karolina parancsnoka sebesülten fogságba esett és azzal kábította Kilpatricket, hogy Stuart teljes lovashadteste itt van, több mint 12000 katona. A megtévesztés elérhette a célját, mert Kilpatrick mindössze egy támadást mert indítani és azt is csak töredéknyi erővel. ((Jelentésében is Stuart teljes erejéről írt az ötödik fejezetből kiderülve.))

Chapter 5 Stuart tudta, hogy nincs lőszere hosszú ideig tartó tüzérségi párbajokra. Mialatt töprengett, hogy megkezdje-e az elszakadást, a Keller farmon elhelyzett McGregor üteg mögött szövetségi csapatok tüntek föl. Ez George Gray ezredes 6. michigani ezrede volt, mely Littlestown felől érkezett a saját kezdeményezésére, fegyverforgató északi polgárokkal megtámogatva. Davis ezds 10. virginiai ezrede Chambliss dandárjából kevesebb mint 300 főt számlált, de megpróbálta megállítani a 600 fős michigani különítményt. McGregor két Napoleon lövegét az új ellenség felé fordították. Fitz Lee dandárja is megérkezett az ütközet színhelyére és az elöl lovagló 1. virginiai ezred beleszállt Gray támadásának oldalába. A támadás megállt, Gray Hanover felé vonult vissza Custernek jelenteni és késő délután érkezett meg. Littlestownban egyébiránt ott volt Geary gyaloghadosztálya is, de lovasságot gyalogsággal valszeg nem óhajtott üldözni, csak Littlestown bizotsítására szorítkozott.

Eközben Russell Alger 5. michigani ezrede szintén Littlestownból indulva 3 óra körül elérte Hanovert és belefutott Fitz Lee lovasságába. Rohamoztak és Spencereikkel megszalajtották a virginiaiakat, majd üldözni kezdték őket és jópárat foglyul ejtettek. A járőrharcok sötétedésig folytak délnyugat felől fenyegetve a konföderációs csapatokat. Délután 2-kor megérkezett Wade Hampton, de a szekértrént és az öszvérménest irányító dandárja messze mögötte caplatott, csigalassúsággal. Custer a 6. michigani ezred megérkezte után mindjárt vissza is küldte őket támadni a várostól nyugatra. Ezúttal a Rice's Hill-i üteget próbálták elfoglalni. Grayék Spencerei tekintélyes tűzgyorsasággal köpték az ólmot, az üteg és a 10. virginiai ezred meghátrált, Grayék foglyokat ejtettek. Fitz Lee dandárja erősítést küldött a dombra és leszorította onnan Gray ezredét. Custer felsorakoztatta és megint felparancsolta őket a dombra. Még egy órát lövöldöztek egymásra Fitz Lee dandárjának nagyobbik részével, majd visszavonultak a vasúti depóhoz. Hampton Wade újonnan érkező dandárja kelet felé került és úgy nézett ki, mintha oldaltámadásba indulna, ezért Kilpatrick az északi dombokról a városba vontatta az Elder és Pennington tüzérséget. Wade azonban csak imitálta a rohamot és utána visszatért Stuart jobbszárnyára. Ezzel véget ért a harc. Az uniós veszteség 19 halott, 41 sebesült, 123 eltűnt, a konföderációs kevesebb, mint 150 a jelentések szerint. Ez azzal együtt jöhetett ki, hogy Cookesville óta megint 400 fogoly gyűlt fel Stuartnál, akiket később megint kegyelemmel eleresztettek. McClellan szds szerint jobb lett volna, ha a zsákmányolt szekereket Stuart megsemmisíti. Sötétedés után Stuart a Blooming Grove Road és más kisebb utak felhasználásval elkezdte az elszakadást kelet felé. Este 10-kor már minden déli katona úton volt York felé.

Chapter 9 1863 augusztusának elején már újságcikkek és jelentések tárgyalták, hogy Stuart mennyiben hibás a csatavesztésért. Ez a június 9-i brandy stationnél elszenvedett meglepetés utáni blamegame után a második csapás a hirnevére. Charles M. Blackford szds. 1863. július 18-i levelében már arról ir, hogy Stuart nagy akarásában túlment a hasznosság határán és Lee-t nem informálta az ellenség mozgásáról.

Stuart Charles Marshall által oly sokáig hiányolt, augusztus 20-i jelentésében hosszasan védelmezte magát. Szerinte Earlyt Yorkban és Wrightsville-ben tartózkodni sejtette, amiről északi újságcikkekből értesült. Felhozza, hogy több mint ezer foglyot ejtett, az egész VI. hadtestet az ő lovasságának elfogására irányitották Westminsterbe, ahová azon a reggelen érkezett meg, hogy ők távoztak és emiatt nem harcolhatott Gettysburgnél az első két napon. Meade French 4000 katonáját is utánpótláskisérésre használta fel Frederickből Washington felé az elfogott 125 trén miatt, így azok sem voltak jelen a csatában. Stuart védekezik ellene, hogy a lovassága hiányzott a Gettysburgi felderitésnél, mert Jenkins lovassága ott volt erre, noha nem volt olyan hatékony, mint a 3800 fős induláskori létszámából következnie kellett volna. Rámutat, hogy Jackson chancellorsville-i megkerülését kevesebb lovasság tökéletesen fedezte, plusz megfékezte Stoneman portyáját, plusz Averell 3500 fős északi lovasságát a Rappahannock túlpartjára űzte. Yorkba érve Stuart látta, hogy Early már nincs ott és miért nem hagyott egy hírnököt hátra, hogy értesitse őt. Korrektül kitalálta, hogy Stuart jön, mikor a Hannoverben dörgő ágyúit hallotta. Igy polgároktól tudta meg, hogy Shippenburg felé távozott, de ekkor ő még úgy tudta, hogy ANV főerői Carlisle-nál lesznek. Ekkor már nagyon kifáradtak és Fairfaxben fű sem volt a lovak legeltetéséhez. Fauquierben a kemény utak a patkókat ették le. Néhány ezred száz fő alá fogyatkozott, de Gettysburgnél a gyengeségük ellenére felbuzgott bennük az akarás és keményen helytálltak.

David G. McIntosh ezds. lejegyezte, hogy 1887-ben Charles Marshall egy vacsorán: kezdeményeztem Stuart hadbiróság elé állítását, de Lee elutasította. Stuart nagyon nehezen szülte meg a jelentését, sokadszori követelésre. Longstreet szerinte úgy viselkedett az ügyben, mint aki parancsnokol a lovasság fölött, amire semmi oka nem volt.

Charles Marshall 1864-es jelentésében elismerte, hogy Jenkins dandárja és E. V White zászlóalja rendelkezésre állt és nem volt más feladata, mint amire Lee utasította, de szerinte az le volt kötve Ewell hadtesténél. ((arra nem tér ki, hogy Stuart második parancsa pont ugyanoda kötötte volna le őt is.)) Szerinte mihelyt kitudódott, hogy az AoP átkelt, Robertson és Jones dandárjai késlekedés nélkül induljanak a fősereg után.

1897 januárjában Marshall a Confederate Veteran Association of Washington, D. C. előtt beszélt. Jó hosszan.

Henry Heth, a harcok kirobbantója Lee unokatestvére volt, és az egyetlen a hadseregben, akit Lee a keresztnevén szólított: nem volt lovasság, az óriás vak volt.

Early; makacs Lee-védelmező: a csatavesztésért Longstreet és Stuart a felelős. Stuart megkerülős manőverét azonban védelmezi, csakhogy: az ilyen lovasportyákból általában nem származott sok haszon, mert a lovasság az utánpótlástól elvágva létfenntartási rablóhadjárattá degradálódtak és fizikailag lerongyolódva kerültek ki a műveletekből. Szerinte ebben az esetben sem érte meg a német parasztok riogatása és kifosztása a lovasság harcképtelenné válását.

Longstreet a posztháborús korszakban egyfolytában bullshitel, itt is letagadja, hogy támogatta volna a portya ötletét.

Fitzhugh Lee Stuart barátja és Lee unokaöccse. Nagy kínban Lee oldalára helyezkedett, Stuart hibázott a megkerüléssel; hiába kapott engedélyt rá, akkor sem volt jó megoldás. "...there is evidence that a staff officer of General Lee carried an order to General Ewell on the afternoon of the 1st of July, that from where he, General Lee, was, he could see the enemy flying over the heights; to push on and occupy them. But in his official report of the operations of that day, General Lee says: 'General Ewell was instructed to carry the hill occupied by the enemy if the found it practicable, but to avoid a general engagement until the arrival of the other divisions of the army;' and that Ewell 'decided to wait for Johnson's division,'. ((azt sejteti, hogy a hivatalos jelentés nem mindig fedte a valóságot és hogy Ewell a hibás)) De mivel a háború korai szakaszában Ewell törzsfőnöke volt, nem akarja megbántani az emlékét és így annyit tud csak mondani, hogy egy kicsit több menetelés és táámadás árán el lehetett volna foglalni a magaslatokat. Henry B. McClellannek írt megánlevelében Fitz megerősíti, hogy Stuart manővere hiba volt, ott kellett volna maradnia, ahol kapcsolatba tud lépni Lee-vel ha esik, ha fúj. Abban egyetért Earlyvel, hogy az igazi felelősség Longstreetet terheli a csatavesztésért. 1894-ben irt memoárjában azonban megvédte volt parancsnokát, mondván, hogy Stuart útvonalválasztásért Longstreetet és Lee-t terheli a felelősség, igy annak kritikája, hogy miért hiányzott a csatatérről, igaztalan.

Thomas L. Rosser a szerzők szerint messze magasabb rangra lett előléptetve, mint érdemei minősítették, amit Stuartnak köszönhetett, ám ehelyett begőzölt rajta, hogy ez miért tartott ilyen sokáig és vehemensen kritizálta Stuartot. Háború után írt narratíváját Wade Hampton kérésére vetette papirra, aki szintén nem volt jóban Stuarttal. Rosser Lee-t védelmezi, Stuart szemek és fülek nélkül hagyta a hadsereget, nagyban ez okozta a gettysburgi vereséget.

Chapter 10 E. Porter Alexander szerint az uniós hadsereg megkerülése rendkívül balga kezdeményezés volt, amit Lee még balgábban jóváhagyott. Ezután megismétli, hogy emiatt a kritikus időben a három dandárnyi lovasság nem akadályozta meg, hogy véletlen talákozóharcban, tervezés nélkül csapjanak össze a Potomac hadsereggel.

1875-ben Samuel P. Bates történész irt egy könyvet a gettysburgi csatáról. Elsőként ő okolta Stuartot a vereségért könyv formátumban.

1886-ban Louis Phillippe Albert d'Orleans, Comte de Paris irt egy kiegyensúlyozott összefoglalót. Szerinte Stuartnak volt a legnagyobb felelőssége a vereségben, mivel "hiánya hátráltatta a hadsereg összevonását és lehetetlenné tette a South Mountain mentén védelmi állások elfoglalását, melyeket Meadenek meg kellett volna támadnia, vagy manőverezéssel helyéből kimozditania." De emellett részben Lee-t is hibásnak tartotta, mert "négy másik lovasdandárja volt, melyeket képtelennek bizonyult alkalmazni: Robertsont és Jonest Virginiában hagyta, Imbodent a lehető legtávolabbra küldte az ellenségtől, így csak Jenkins maradt, mely a döntő pillantban a gyalogság háta mögött találta magát." Comte de Paris, The Battle of Gettysburg: From the History of the Civil war in America, Philadelphia: Porter&Coates, 1886. p 236-237. Ezen felül a szokásos litánia Lee taktikai hibáiról és alárendeltjeiéről, valamint a körülmények összejátszásából adódó okokról.

Abner Doubleday, Chancellorsville and Gettysburg. New York, Charles Scribner's Sons, 1882. p 108-110. Doubleday sosem tudta megemészteni, hogy az első hadtest éléről július 1-je estéjén Meade leváltotta és irományát arra használta, hogy őt, meg a szintén felelősnek tartott Oliver O. Howardot kritizálja. Furcsának találta, hogy Lee azt feltételezte, hogy az uniós hadsereg mindvégig passzivan várakozik Washingtontól délre, ahol csak Stuart lovasságával találkozik és Hooker mozgása felől totálisan tájékozatlan maradt. A déli írók mind Stuart elítélendő portyájával magyarázzák ezt a tájékozatlanságot, aki ezt korábban többször is végrehajtotta, és katonai hasznot tudott hajtani belőle, de ebben az esetben a távolságok és a kihívások lényegesen nagyobbak voltak. Ezzel együtt sem kellett volna, hogy a délieket meglepetésként érje. "It is thought that [Stuart] hoped by threatening Hooker's rear to detain him and delay his crossing the river, and thus give Lee time to capture Harrisburg, and perhaps Philadelphia. His raid on this occasion was undoubtedly a mistake. When he rejoined the main body, his men were exhausted, his horses broken down, and the battle of Gettysburg was nearly over. As cavalry are the eyes of an army, it has been said that Stuart's absence prevented Lee from ascertaining teh movements and position of Hooker's army. Stuart has been loudly blamed by the rebel chroniclers for leaving the main body, but this is unjust; Lee not only knew of the movement, but approved it; for he directed Stuart to pass betwen Hooker and Washington, and move with part of his force to Carlisle and the other part to Gettysburg. Besides, Stuart left Robertson's and Jones's brigades behind, with orders to follow up the rear of the Union army until it crossed, and then to rejoin the main body. In the meantime they were to hold the gaps in the Blue Ridge, for fear Hooker might send a force to occupy them. These two brigades, with Imboden's brigade, and White's batallion, made quite a large cavalry force: Imboden, however, was also detached to break up the Baltimore & Ohio Railroad to prevent forces from the West from taking Lee in rear; all of which goes to show how sensitive the Confederate commander was in regard to any danger threatening his communications with Richmond. <- Itt hivatkozik Abner Doubleday, Chancellorsville and Gettysburg, New York, Charles Scribner's Sons, 1882.

William W. Blackford Stuart mérnöktisztje volt és részt vette a gettysburgi portyán. Szerinte a gettysburgi csatavesztés váltotta ki a Stuarttal szemben megfogalmazott legtöbb kritikát. Ő a csatavesztés okát Lee egészségi problémáiban vélte megtalálni, máskülönben július 1-jén felismerte volna a Cemetery Hill erős pozícióját és vagy megparancsolta volna Ewellnek a támadást, vagy visszavonult volna egy kedvezőbb terepre. Szerinte ezen múlott a csatavesztés, nem Stuart és lovassága hiányán. Ha megnyerték volna a csatát, amihez nagyon is közel jártak, akkor Stuart portyáját óriási hadisikerként ünnepelték volna. Blackford szerint a portya által az ellenségenek okozott károk eleve igazolták annak jogosságát. A szerzők szerint Blackford gondolkodása szerint Leenek sokkal jobban hiányzott Stuart maga, mint a három dandár lovassága. <-- Itt hivatkoznak Blackford, War Years with Jeb Stuart, 232. o.

Henry B. McClellan őrnagy Stuart hozzáértő és megbecsült adjutánsa volt, egyébként philadelphiai születésű és George B. McClellan unokatestvére. Szerinte a stratégiai felelősség Lee vállán nyugszik. Megismételte azt az érvet, hogy a portya összezavarta és lelassította az uniós hadsereg haladását, és megfosztotta Meade-et saját lovassága legjavától. Emellett azt állította, hogy Buford lovashadosztályának július 2-i visszavonásával Sickles elvesztette a hadteste előtt screenelő és felderítő kapacitást, amely hozzájárult Longstreet támadásának relatív sikeréhez. Bufordot azért irányították át, mert Stuart az uniós hadsereg hátát fenyegette és a westminsteri szövetségi bázis biztosítására volt szükség. Ebben az értelemben a portya Lee minden vele szemben támasztott elvárásának megfelelt. <- Itt hivatkoznak McClellan, Life and Campaigns, 333. o.

McClellan szerint az az alternatíva, hogy Longstreet hadtestét követve Shepherdstownnál keljenek át a Potomacen, őrizze a hágókat és csatározzon az ott tömegben jelenlevő és Hooker előrenyomulását screenelő uniós lovassággal, nem kínált reményt arra, hogy gyalogsági támogatás nélkül felderitést valósithasson meg. "Early tábornok bölcsen mondta: 'Kétséges, hogy az előző [alternatíva] lehetővé tette volna a megfelelést Lee elvárásainak.'" Fontosnak érzi hangsúlyozni, hogy Stuart csak lovasságának egy kisebb részét vitte magával a portyára, mig egy annál számosabb, Lee-vel közvetlen kommunikációban levő lovasságot hagyott hátra. Jenkins dandárja és White zászlóalja összesen 1800 főnél nagyobb volt, mig Robertson és Jones dandárjai (utóbbi az elcsatolt White zászlóalj nélkül) kb. 3000 főt tettek ki. Furcsának találja hogy Lee nem használta fel Robertson és Jones lovasságát információgyűjtésre. Azzal ugyanis tisztában volt, hogy Stuarttal minimum időlegesen el kell hogy veszítse a közvetlen kapcsolatot és ezalatt másra kell hagyatkozzon. De a Robertsonnal való napi kapcsolattartás ellenére nem látszik, hogy felderítésre adott volna utasítást neki és az magától sem végzett ilyen feladatot, hanem július 1-jéig Berryville közelében maradt, majd Lee utasítására Pennsylvaniába indult a hadsereghez csatlakozni. McClellan szerint sajnálatos, hogy Stuart nem Robertsont vitte magával és Hamptont, vagy Fitz Lee-t hagyta hátra, mert azok lehetetlen, hogy passzívak maradtak volna egy ilyen szituációban. Lee-nek nem a lovasság hányzott, hanem Stuart maga, mivel annyira rá hagyatkozott. <-- McClellan, Life and Campaigns, 333-335. o.

Theodore S. Garnett Stuart hadsegédje volt a gettysburgi hadjárat alatt. 18 évesen, 1863. május 15-én csatlakozott a törzséhez. Garnett 1907. május 30-i beszéde Stuart richmondi lovasszobrának leleplezésekor: semmi új.

John Singleton Mosby: I have seen a Jesuitical attack on Stuart by Colonel Charles Marshall, all a lie. Today I send the [Richmond] Dispatch a letter. It looks like I shall be at war for ever. - Mitchell, The Letters of John S. Mosby, 88. o. Megjelent a Richmond Dispatch 1896. február 16-i számában.
1.) Cáfolja Marshallt, aki úgy álltja be, hogy Stuart útvonalához nem kapott engedélyt. Lee jelentése szerint ez nem igy volt, utalva a június 23-i parancsban irottakra és Longstreet kisérőlevelére.
2.) Mosby rámutat, hogy mikor Stuart kézhez vette parancsait, Ewell már Pennsylvaniában volt, nem pedig a Shenandoah völgyben, igy a jobbszárnyára való csatlakozáshoz először meg kellett találni. Cáfolja, hogy Stuart feladata az észak felé mozgó derékhad jobbszárnyának védelme lett volna. Lee június 23-án hajnali ötkor azt irta neki: If General Hooker's army remains inactive, you can leave two brigades to watch him, and withdraw with the three others; but should he not appear to be moving northward I think you had better withdraw this side of the mountain tomorrow night, cross at Shepherdstown next day (25th), and move over to Fredericktown. You will, however be able do judge whether you can pass around their army without hindrance, doing them all the damage you can, and cross the river east of the mountains. In either case, after crossing the river you must move on and feel the right of Ewells troops collecting information, provisions, etc.
ezért fizikai lehetetlenség volt egyszerre Ewellel maradni és Hookert megfigyelni, tehát Mosby szerint Stuart útvonala katonailag helyes volt. 3.) Marshall úgy láttatja, hogy Stuart az egész lovashadtestet elvitte magával, Mosby korrigál, hogy két dandár Longstreettel maradt.
4.) Marshall szerint Lee Chambersburgben még mindig azt gondolta, hogy Hooker a Potomac déli oldalán van, mivel nem hallott Stuarttól semmi cáfolatot és csak 28-a éjjelén kapott hirt egy kémtől, hogy Hooker észak felé halad. Mosby szerint irracionális azt hinni, hogy a déliek Pennsylvianában rekvirálnak Hooker meg tétlenül várakozik Virginiában. Lee ilyet nem gondolt. Mikor június 26-án áthaladt Hagerstownon, már tudni kellett, hogy Hooker hadseregének zöme is átkelt a Potomacen és elfoglalta a South Mountain átjáróit. Mert ha még mindig Virginiában lett volna, akkor Lee egyenest Baltimore és Washington felé indul, nem északra Chambersburgnek. Ez katonai baklövés lett volna, ami Mosby szerint Lee esetében kizárt, igy a kém csakis azt mondta neki, amit már amúgy is tudott. ((Ez összevág azzal, hogy Lee nem nagyon érdeklődött a hir iránt, Harrisonnal beszélni sem volt hajlandó.)) Meade 28-án hajnalban kapta meg a kinevezését és aznap nem mozdult meg a Potomac hadsereg. Marshall állitásával szemben nem fenyegette az ANV hadtápvonalát, hanem visszavont a hágókat tartó két hadtestet és keletnek inditotta a hadseregét, Washington és Baltimore fedezése céljával. Lee LOC-jét semmi sem fenyegette.
5.) LOC. Marshall szerint Lee azért ment Gettysburgbe, hogy Meade-et a hegyek keleti oldalán tartsa és megakadályozza, hogy az LOC-jét megszakitsa. A feljegyzések szerint azonban Lee nem tulajdonitott fontosságot neki, mert bár a gázlóig vezető út szabad volt, de nem volt rajta trénforgalom; a hadsereg helyi beszerzésből élt, municiót pedig nem kapott Richmondtól azon kivül amit már magával vitt. ((Lee kért Richmondtól, de nem tudni, hogy mit válaszoltak neki, valószinűleg azt, hogy nincs, mert nem indult semmilyen trén Lee után.)) Június 25-én a Potomacen való átkelés után Lee azt irta Davisnek: "I have not sufficient troops to maintain my communications, therefore have to abandon them." Marshall szerint a hadjárat kudarca azon múlt, hogy megpróbálta megőrizni. De semmi nem fenyegette és Lee tudta ezt. A hadsereg és a gázló között folyamatos volt a személyi közlekedés. Mosby szintén elutasitja Marshall azon állitását, hogy Lee előre tervezetten vonta össze a hadsereget Gettysburgnél, mert szerinte az tervezetlen, véletlenül kialakuló harc volt. ((Szerintem ez tévedés.))
6.) Mosby Heth-t vádolja meg Lee utasitásának figyelmen kivül hagyásával és a harc elkezdésével. Lee nem küldte a hadsereget Gettysburgbe, mint Marshall állitja, és szándéka sem volt odamenni a harc kitörése előtt. Szerint ezt saját maga már megcáfolta egy 1891 október-novemberben megjelent Belford's Magazine-beli cikkjében. Lee június 29-én rendelte el a gyülekezést Cashtownnál, a hegyek keleti lábánál levő faluban. Hill hadteste ment elöl és 30-án elérte Cashtownt. Éjszaka Hill és Heth hallották, hogy ellenséges erők értek Gettysburgbe, 31-én kora reggel tehát Hill parancs nélkül Heth és Pender hadosztályával elindult a gettysburgi forgalmi úton. Lee Lonstreettel a hegytől nyugatra volt. Buford lovasdandárja Gettysburgben rendezkedett be megfigyelésre. Heth elölmenő hadosztálya nemsokára nekikesett és addig harcoltak, mig a hat mérföldre délre táborozó Reynolds hadtest megérkezett. Mosby Hethtől idéz: "Archer and Davis were now directed to advance, the object being to feel the enemy; to make a forced reconnaisance, and determine in what force the enemy were - whether or not he was moving his forces on Gettysburg. Heavy columns of the enemy were soon encountered." Davis és Archer dandárjait hamarosan megverték és visszaűzték, sokan fogságba estek. "The enemy had now been felt and found to be in a heavy force. The division was now formed in line of battle,". Ezzel az info megvolt, az ellenség erejét felbecsülték, vissza lehetett volna vonulni Cashtownba, mármint ha csak valóban harcfelderitési jelleggel indultak volna. De Hill Pender és Heth hadosztályát az ellenséges erők megfutamitására küldte, amit az I. és a XI. hadtest ereje fogadott. Hill azt irta, hogy azért ment Gettysburge, "hogy kideritse mi van az orra előtt". Kideritette. Mosby szerint Hillt visszasöpörték volna Cashtownig, ha Ewell nem jött volna a segitségére. Rhodes és Early hadosztályaival néhány mérföldre Gettysburgtől északra táborozott le előző éjjel és elindult Cashtown felé, amikor üzenetet kapott Hilltől, hogy az már Gettysburg felé halad. Ewell nem értette, hogy Hill mit akar Gettysburgben, de hallotta a csatazajt és úgy gondolta, hogy ezek szerint ott lesz a koncentráció és maga is megindult arra. Éppen idejében érkezett, hogy megmentse a helyzetet. Lee még mindig a hegyektől nyugatra volt, mikor meghallotta a tüzelést és maga sem értette, miért lőnek. Noha vágtában indult Gettysburg felé, már későn érkezett. Hill világos, hogy kalandvágyból vitt két hadosztályt Gettysburgbe és mikor Lee megérkezett, a fele hadseregét már ott találta. A terve dugába dőlvén kénytelen volt a maradék felét is oda irányítani. A reggel még Cashtownban gyülekezni indult hadsereg estére meg is érkezett volna oda, ha a gettysburgi közjáték túl korán meg nem inditja a csata lefolyását. Arthur Freemantle ezredes, brit megfigyelő Longstreet főhadiszállását töltötte az éjszakát július 1-jén. Naplójában azt írja: "I have the best reason for supposing that the fight came off prematurely, and neither Lee nor Longstreet intended that it should have begun that day. I also think that their plans were deranged by the events of the 1st." Mosby szerint Lee Hill és Heth csapdájába esett és nem tudta magát kiszabaditani onnan.

G. Moxley Sorrel, Longstreet törzsfőnöke 61-től 64-ig, a postwar érában a Lost Cause retorika ellen volt és Longstreet védelmezője. 1905-ben posztumusz megjelent a Recollections of a Confederate Staff Officer, New York, Neal Publishing Co., 1905) a tollából. Burkoltan elismeri, hogy a "nem volt lovasságunk" retorika nem igaz: "There was a squadron or two, here and there, a regiment at one place, and a brigade under an efficient commander left in the rear. But these separate little commands amounted to nothing. It was the great body of that splendid horse under their leader Stuart that Lee wanted. He was the eyes and ears and strong right arm of the commander, and well may he have missed him." Lee tehát hiányolta és mikor megérkezett, félholt állapotú lovasság élén jött meg.

1908-ban Mosby is megjelentette a könyvét, Stuart's Cavalry in the Gettysburg Campaign. Az első rész a Brandy Station-i ütközetről szól, a második Stuart és Mosby apologetika. Lee trénjét az védte a legjobban, hogy Stuart az unió LOC-jét támadta és maga után húzta az üldöző szövetségi lovasságot. "Once benefit of Stuart's crossing at Seneca was that it practically eliminated French's corps in the campain, and put it on the degfensive, to guard the line of the Potomac and the rear of Meade's army". "It had been the garrison - 11000 - at Harper's Ferry, but when the place was abandoned, it was added to Meade's command. But Stuart's appearance created such a sensation that Meade sent 4000 to guard the canal, and 7000 were kept at Frederick. They were no more help to Meade in the battle than if they had stayed above the clouds on Maryland Heights." Mosby szerint ha felégetik a zsákmányolt szekereket, akkor június 30-án talán elérik Early-t - de akkor sem tudnak Lee-vel kapcsolatba lépni Yorkból, mivel ő ekkor 55 mérfölddel nyugatra, Chambersburgben volt. Ekkor Mosby szerint: "General Lee knew perfectly well ... the direction in which Meade was heading his army, and that his cavalry occupied Gettysburg. Stuart could have told him no more. The instructions did not require him to report to General Lee but to Ewell. All the critics overlook that fact. But I have shown that while Early and Ewell had no need of more cavalry, Stuart's presence at Carlisle on the night of July 1 defeated a combination by which a heavy force would have been thrown on Lee's flank and rear when he was in the agony of combat." Mosby kijelenti, hogy ha Longstreet és Hill egy napot veszteg maradtak volna, akkor Stuart nem ütközik bele a miattuk meginduló Hooker-csapatokba és előttük át tud kelni a Potomacen. ((abszurdum)) Továbbá: "On the morning of the 26th, Hooker's army moved across the front of Jones' and Robertson's brigades to the pontoon bridges - and they retired to the Gaps. It is literally true that General Lee heard nothing from Stuart about it, and he had no right to expect to hear from him". Mosby leszögezi, hogy Lee jelentése nem mondja, hogy Jones és Robertson futárai nem értesítették semmiről. ibid 192. o.

Chapter 11 20. század.
Cpt. John W. Thomason Jr., hivatásos tiszt a tengerészgyalogságnál, Stuart nagy tisztelője volt, az I. vh után történészként tündökölt. Ő irta az első életrajzi monográfiát Stuartról. Szerinte: The fatal sentence is: "You will, however, be able to judge whether you can pass around their army without hindrance, doing them all the damage you can, and cross the river east of the Mountains." Probably Lee meant: Immediately east of the Mountains. But at the time this order was sent, no passage immediately east was practicable. From Harpers Ferry down to Edward's Ferry the enemy concentration commanded approaches to the Potomac from the south. Stuart's first movements made it appear that he thought he could get through to this stretch of the river, but there are no direct statements bearing on this matter. <--- hivatkozik John W. Thomason, Jr., Jeb Stuart, New York, Charles Scribner's Sons, 1929, 423-424. o.
[...] "Lee authorized it, as Commanding General, and Stuart's subsequent course, although modified by circumstances which he could not control - noteably the movement of Hooker's army - was well within the discretion extended by his instructions."... Ha Lee győz, Stuart művelete mint nagy és merész kerül a történelemkönyvekbe.
[...] "Had Stuart been up, and not the width of Hooker's army away, it is unlikely that the battle would have fought at Gettysburg: Meade's scattered corps might well have been crushed in detail before he could concentrate his army. On the other hand, if Stuart had been on Lee's front, Pleasonton would have been there, too, and Meade would have had his own information."

Closing statement: "The collision at Gettysburg was brought on by A. P. Hill and Heth, who provoked an action where Lee did not desire, nor expect one. In their reports, Hill and Heth say then were on reconnaissance looking for the enemy. Lee knew Buford was there, if they did not. In his post-war memoirs, Heth says he was looking for shoes. Early had been through Gettysburg on the 29th. If Heth expected to find any such gleanings behind Early, he was silly. He went looking for a fight. That contact was not brought on by the absence of cavalry. Lee had already selected a position, in case he had to fight: Cashtown, four miles west of Gettysburg. Meade selected a line: Pipe creek, ten miles east. The engagement between Heth and Buford drew in Heth's support - A. P. Hill - and Buford's - Reynolds. The main armies were then drawn in.

None of the foregoing argues that it would not have been better for Stuart to be up: his presence would, at least, have removed the excuse for irresponsible wanderings on the part of Heth and Hill. To repeat: It was within Stuart's discretion to cross the Potomac east or west of the Blue Ridge. He chose to cross east - approved specifically by Longstreet, Senior Officer Present. When the decision was made, it was then his mission to harass and intercept the Federal army lines of supply and communications. He did this so effectively that he drew after him two cavalry divisions, and caused Meade to retain a corps of infantry on the line of communications. He took an army supply train of one hundred and twenty-five wagons, and brought it off safely. He captured nearly 1,000 prisoners. He rode two hundred and fifty miles, lived off the country, whipped Kilpatrick, burnt Carlisle and immobilized 15,000 men in that region who were under orders that would have brought them upon Ewell's flank and rear, and he rejoined the main army - this with a loss of 89 men, killed, wounded, and missing.

The cavalry failure in the campaign was not Stuart's. Ewell made good use of Jenkins. He does not complain of lack of cavalry. Buford was too weak to do anything on Longstreet's flank, so Longstreet did not suffer for lack of cavalry.

Hill went outside his orders to pick a fight with Buford. And Robertson received no orders to come forward until 29 June, three days after Hooker had crossed, and one day before the scout Harrison reported. Then, although Robertson rode fast, he was one hundred and fifty miles behind the army, and took nearly three days to reach the zone of operations. Lee seems to have forgotten Robertson, whose usefulness south of the river ceased with the withdrawal of Hooker from his front, and wasted Robertson during the next four days. What Lee missed at Gettysburg was not cavalry: he had plenty of cavalry. He missed Jeb Stuart." <---hivatkozik John W. Thomason, Jr., Jeb Stuart, New York, Charles Scribner's Sons, 1929, 446-447. o.

1934-ben Douglas S. Freeman publikálta Robert E. Lee életrajzát (Pulitzer-díjas). Freeman bálványozta Lee-t. "The first mistake was in connection with Stuart's operations. To recapitulate this point, Lee intended to allow his cavalry commander latitude as to where he should enter Maryland. He is not to be blamed for giving Stuart discretion, nor is Stuart justly subject to censure for exercising it. But the Beau Sabreur of the South, by pushing on after he had encountered resistance east of the Bull Run Mountains, violated orders and deprived Lee of his services when most needed. He should have turned back then, as Lee had directed him to do should he find his advance hindered by the Federal columns. Stuart erred, likewise, in taking with him all the cavalry brigades that had been accustomed to doing the reconnaissance work of the Army of Northern Virginia. General Lee for his part, was at fault in handling the cavalry left at his disposal. He overestimated the fighting value of Jenkins' and of Imboden's brigades which had little previous experience except in raids, and he failed to keep in close touch with Robertson and Jones, who remained behind in Virginia. Once in Pennsylvania, Lee's operations were handicapped not only because he lacked sufficient cavalry, but also because he did not have Stuart at hand. He had become dependent upon that officer for information of the enemy's position and plans and, in Stuart's absence, he had no satisfactory form of military intelligence. It is not enough to say with General Early, in exculpation of Stuart, that Lee found the enemy in spite of absence of his cavalry. Had "Jeb" Stuart been at hand, Lee would have outfooted them to Gettysburg or would have known enough about their great strength to refrain from attacking as he did. The injudicious employment of the Confederate horse during the Gettysburg campaign was responsible for most of the other mistakes on the Southern side and must always remain a warning of the danger of permitting the cavalry to lose contact with an army when the enemy's positions are unknown. In its consequence, the blunder was more serious than that which Hooker made at Chancellorsville in sending Stoneman on a raid when he should have had his mounted forces in front and on the flank of the XI Corps." <--- Douglas Southall Freeman, R. E. Lee: A Biography, 4 vols. (New York: Charles Scribner's Sons, 1935).

1956 Edward Stackpole tábornok, hadtörténész, sok publikáció és könyv szerzője, They Met at Gettysburg. Hivatásos katonaként tisztában volt a harctéri parancsnokság kihívásaival. Műve kiegyensúlyozott kritikáját adja Stuart portyájának. Stackpole szerint Brandy Station és az azt követő járőrharcok Észak-Virginiában lefárasztották a konföderációs lovasságot. Az uniós lovasság hatékonysága robusztusan megnőtt és az út Pennsylvaniába még hosszú volt. Lee parancsai túl sok tévelygésre adtak lehetőséget, mikor Stuart amúgy is a sajtó támadásai miatt őrlődött és Custer későbbi vesztét idézően valami nagy tettel akarta visszaszerezni korábbi presztízsét. Lee-nek érdemes lett volna ezt figyelembe venni paranncsai kiadásakor. Stuart szempontjából Lee stratégiai terve ködös és kimunkálatlan volt, se földrajzilag se a határidőt tekintve nem fogalmazódott meg elvárás vele szemben. Lee számára a portya elindulás után is elegendő lovasság maradt hátra. Ezzel szemben Stackpole elismeri, hogy Stuart valószínűleg késett Lee időzítéséhez képest és balszerencse, illetve tévedések következtében sem Ewell jobbszárnyára nem tudott felcsatlakozni, sem számára hírszerzést nem tudott folytatni. Tovább lassította a rockville-i szekértrén. Hooker megkerülése és a Lee sugallatával szemben a sheperdstowni gázló mellőzése végül oda vezetett, hogy két fő feladata közül egyiket sem tudta elvégezni.

1958-ban Clifford Dowdey. Szintén Lee-rajongó, mint Freeman. Brandy Station után Stuartban felülkerekedett a hiúság. Lee csak annyit bízott Stuart megítélésére, hogy hol kel át a folyón és hogy a Cumberland-völgyben halad észak felé, vagy megkerüli Hooker hadseregét ha képes rá akadályoztatás nélkül. The repetitive instructions reflected Lee's anxiety over Stuart's big risk, and in the second letter he showed that he urgently wanted Stuart to follow the army quickly: "I think the sooner you cross into Maryland, after tomorrow [June 24], the better" <--- Clifford Dowdey, Death of a Nation: the Story of Lee and His Men at Gettysburg (New York: Alfred A. Knopf, 1958.) Dowdey szerint elsősorban Longstreet volt a hibás Gettysburgért, de Stuart és Ewell is súlyosan felelős volt.

1958-ban Glenn Tucker újságíró műve. White zászlóalja hat mérföldre volt Hanovertől északra, Abbotstownnál és mikor Early gyalogsága a Yellow Springs-i kereszteződésnél elhaladt hallották öt és fél mérföldről a fegyverropogást, de nem tudták mire vélni. Lee és stábja a hibás, miért nem hangsúlyozták Earlynek, hogy tartsa nyitva a szemét. Stuart ugyan Yorkban megtudta, hogy Early Gettysburg felé ment, de mégis úgy tippelt, hogy Carlisle-ban fogja megtalálni a hadsereget. Két tisztjét, Andrew W. Venable-t őrnagyot és Henry Lee századost ettől függetlenül elküldte nyugat felé megkeresni a hadsereg táborát. Stuart július 1-je estéjén Baldy Smith milíciáját találta Carlisle-ban és az június 30-a reggélétől 125 mérföldet tett meg (???) és Lee egy hírvivője találta meg őt, nem ő Lee-t. Tucker általában a nem megfelelő stábmunkát okolta Longstreetnél, Lee-nél is.

1965-ben Wilbur Sturtevant Nye, nyugalmazott tüzértiszt, Here Come the Rebels! c. művében a csata kezdetéig kísérte figyelemmel a történteket. Megvédte Stuartot, hogy átkelve a Blue Ridge hegyeken Shepardstownig egyszer és után még egyszer nem olyan jó ötlet. Longstreet katonáival tele voltak az utak, Stuart lovassága beszorult volna mögé, a gázlókon a gyalogság kelt át, meg visszafelé jövő, zsákmánnyal megrakott szekerek. Ha Stuart arra megy, akkor azonnal elveszti a kontaktust a szövetségi erőkkel és jópár napig úgy is marad. Noha ekkor még nem tudta, de soha nem érte volna el Frederick környékét, mert egymaga nem tud szétkergetni pár szövetségi hadtestet. A Fredericktől nyugatra levő hágókat Hooker mind őriztette és erre a parancsot már azelőtt kiadta, hogy elindult volna feléjük. Valószínűtlen, hogy a szövetségiek előtt elérte volna a Waynesboro-Emittsburg hágót. Sokkal valószínűbb, hogy június 30-án még mindig a Cumberland-völgyben poroszkált volna Longstreet hosszú trénje után.

1968-ban megjelent Edward B. Coddington The Gettysburg Campaign: A Study in Command műve. Rámutat, hogy Lee összes beosztotja közül Stuarté volt a leghosszabb és legrészletesebb jelentés; védekezik a támadások ellen. Nem sokakat győzött meg. Henry Hunt uniós tüzérségi tábornok úgy foglalta össze, hogy könnyen körül lehet lovagolni hadseregeket, de mi haszna? Büszkeség és balítélet röviden. Amikor arról panaszkodott, hogy a hadsereg nem ott volt, ahova ő képzelte, akkor talán őhozzá kellett volna igazodnia? Hanover körül megtudta, hogy Meade hadserege Taneytownba érkezett; ebből arra következtetett, hogy Lee-é vagy Yorkban, vagy Harrisburgben van már. Mikor kiderült, hogy ez nem így van, nem belátta, hogy hibázott, hanem Longstreetet és A. P. Hillt vádolta lassúsággal, mondván, ha nem állnak meg Chambersburgben, akkor Yorkban lehetett volna a koncentráció helye. Stuart szerint Earlynek kellett volna keresni a kapcsolatot vele és nem tette. Early's reaction when confronted with the charge after the war was surprisingly mild, though he emphatically denied having received instructions to "co-operate" with Stuart or "to send out scouts to endeavor to establish communications with him. Early had discussed the matter, he said, with Colonel Charles S. Venable, formerly of Lee's staff, who had agreed it was "absurd to suppose that I was to look out for the Cavalry and keep it informed of the movements of the army - that, in fact I was to play the part of a sort of wet-nurse for the cavalry." Beyond Stuart's report and the recollections of Major Henry B. McClellan there is no evidence to indicate that Lee or Ewell told Early to watch for Stuart. Amikor Stuart a lack of cavalry ellen védekezik, rámutat, hogy Jenkins dandárja Ewellnél volt és talán nem volt olyan hasznavehető, mint lehetett volna. Csak azt felejti el megemlíteni, hogy Lee már régóta aggódott Jenkins hasznavehetősége miatt és azt akarta, hogy Stuart instruálja, miután Pennsylvaniába ér. Stuartnak üres kézzel, de időben el kellett volna érnie Earlyt. Már a Rowser-gázlón való átkeléskor megtudta, hogy Hooker is Marylandben van, június 28-án. Június 29-e délutánján, mikor csapatai Westminsterbe és Union Millsbe értek, 45 mérföldet tett meg. Sok időt elvesztegettek sínszaggatással, rombolással és rekvirálással. Ha nem teszik, akkor Hannoverig is elértek volna, nem merülnek ki, megpihenhetnek, ehetnek, és másnap korán elindulva tizenöt mérfölddel később találkozhatnak Early Heidlersburg felé tartó oszlopaival. Bűnbaknak felesleges tartani, de Stuart kései érkezte a vereség fontos oka volt.

1986-ban Emory M. Thomas akadémiai történész, pszichoanalízis-szerű életrajza Bold Dragoon: The Life of J.E.B. Stuart. Jelentéseiből és Florának írt leveleiből kitetszik, hogy Stuart olyan gyakran győzedelmeskedett, hogy a vereséget nem volt képes feldolgozni, nem volt képes magát hibásnak észrevenni.

1986-ban Edward G. Longacre lovassági történész, The Cavalry at Gettysburg: A Tactical Study of Mounted Operations during the Civil War's Pivotal Campaign, 9 June-14 July, 1863. (Rutherford, N. J.: Fairlegh-Dickinson University Press, 1986.) „Lee missed Stuart's cavalry less than he missed Stuart.” Lee olyan ritkán kritizálta beosztottjait, hogy néhány puha utalás is felér egy ledorongolással. „This trait was evident during his belated rendezvous with Stuart late on 2 July. At first, the army commander regarded his cavalry leader with silence that was itself a rebuke. Finally he asked a quiet question: "General Stuart, where have you been?" Flustered, Stuart attempted an explanation too long, too involved, and too vague for his superior's patience. Lee cut him short with a voice that smoldered: "I have not heard a word from you for days, and you the eyes and ears of my army!"
 Embarrassed staff officers averted their eyes as Stuart struggled to reply. The cavalry leader looked like a man who had just taken a blow in the face.” Ibid. 202. o. ((Ezt honnan, kitől tudja?))

1994-ben Mark Nesbitt, vietnámi veterán, park ranger és a Gettysburg NPS történésze, Saber and Scapegoat: J. E. B. Stuart and the Gettyburg Controversy. „I must admit that at one time, I too blamed Stuart for a major role in the confederate defeat at Gettysburg,” I was not alone. It is truly amazing what careful stuady and a few eye-opening observations of fact will do in changing one's opinion. Történészek nem csak a visszamenőleges tudás birtokában analizálnak, de annyi időt szánnak rá, amennyit akarnak. Stuartnak a nyeregből kellett élet-halál döntéseket meghoznia, éhesen, álmosságtól ködös aggyal és gyorsan. Coddington és Early könnyen mondhatta, hogy Stuartnak nyugat felé kellett volna követnie Early nyomait Dover környékén, de mit tudtak ők róla, hogy mi zajlott le akkor Stuart elméjében? Freemannek egyszerű volt a parancsok negligálásával vádolni, de még az asztala mellett ülve is félreértette Marshall bonyolult, homályos utasításait.

2001-ben Scott Bowden és Bill Ward publikálta a revizionista Last Chance for Victory: Robert E. Lee and the Gettysburg Campaign. Szerintük a "pass around" valójában nem az egész Potomac hadseregre vonatkozott, hanem csak egy-két hadtestére. Mosby azt jelentette, hogy a hadtestek között át lehet vágni, Lee is ezt értette rajta. <--- Scott E. Bowden and Bill Ward, Last Chance for Victory: Robert E. Lee and the Gettysburg Campaign (Conshohocken, Pa.: Savas Publishing Co., 2001), 111. o. Stuart maga is ezt próbálta először megvalósítani a Haymarket felé való fordulással. „They next ask why an experienced cavalry leader like Stuart would ride northeast away from the Warrenton Turnpike to reach Haymarket if his intention all along was to ride around the Federal host. “In other words, Stuart would have never turned north to go to Haymarket, but would instead have taken a different road angling southeast in order to avoid Dan Sickles’ Third Corps encamped at Centreville.”” Végső következtetés: sem Lee, sem Longstreet nem adott engedélyt a teljes Potomac hadsereg körüllovaglására. Stuart Haymarketnál kritikus hibát vétett, ami a hosszadalmas útvonalhoz vezetett, majd emiatt nem tudott Lee rendelkezésére állni és ezzel csökkentette Lee lehetőségeit a döntésben.

2003-ban Noah Andre Trudeaus fine work Gettysburg: A Testing of Courage, which sought to update Coddington’s landmark campaign study. Trudeau correctly points out that Lee and Stuart had planned similar moves to those anticipated during the Gettysburg Campaign, and that neither had any reason to expect difficulties as a consequence. After discussing the operational orders for Stuart’s expedition, Trudeau penned the following: Stuart made his first mistake in this operation on June 24. Faced with the task of deciding which two brigades would remain behind and which three would undertake the movement, Stuart chose the best to accompany him. Left with the army were the brigades of Brigadier Generals Beverly H. Robertson and William E. (“Grumble”) Jones. Robertson had muffed an important assignment at Brandy Station on June 9, and Jones and Lee were barely on speaking terms. Neither was well known to Lee, nor did either enjoy his confidence or comprehend his expectations. Although he was following his instructions to the letter, Stuart had badly misread the degree of personal connection his superior required. Longstreet understood this about Lee, and so had specifically requested that Stuart select an officer whom Lee knew and trusted, Brigadier General Wade Hampton, to coordinate the cavalry remaining with the army. Stuart’s failure to comply embittered Longstreet. The infantryman’s later recollections would roundly condemn the cavalryman’s vainglorious ride, and not always fairly so.

2003-ban Steven E. Woodworth, Texas Christian University, short narrative history of 240 pages about the Gettysburg Campaign. „Stuart was having a bad month. Surprised at Brandy Station on the 9th, he now had made highly questionable use of the discretion Lee had given him. [...] Unfortunately for Stuart, about the time he launched this effort Hooker had put the union army into rapid northward movement. [...] Stuart certainly had his information about where the enemy's main body lay. It was right betweek his own command and the rest of Lee's army, but he could not share that discovery with Lee. [...] The absence of Stuart was a problem but not necessarily a fatal development. Lee had gotten the information he needed, though not from the source he would have preferred. [...] Lee had promised Jefferson Davis that his own northward move would pull the Fdederals after him, [...] and that is what had happened. [...] Lee respected Meade, but no general could be expected to have his army feull in hand and respondign efficiently to his orders within the space of a few days. That suited Lee well for he intended to meet the Army of the Potomac still adjusting to its new commander, just as soon as he could get his own army concentrated. Until that time, perhaps another four or five days hence, he would wait.” <--- Steven E Woodworth Beneath a Northern Sky: A Short History of the Gettysburg Campaign, Wilmington, Delaware, Scholarly Resources, 2003. 40-41. o.

2003-ban Stephen W. Sears, Gettysburg. Boston. Houghton Mifflin Co. Stuart pontosan engedelmeskedett Lee utasításainak (noha nem sikerült a megkerülés hátráltatásmentesen), 105. o. De az 502. oldalon Sears idézi Charles M. Blackford szds. (Longstreet törzstisztje) levelét, amiben elítéli Stuart nagyot akarását. Lee a jelentésében Sears szerint osztozott a Lovasság rossz felhasználásának felelősségében. De Stuartnak rá kellett volna ébrednie, hogy nem lehet nyolc napig lovassági felderítés nélkül hagyni a hadsereget ((S. tudomása szerint ő egy jelentést küldött sikeresen)), mert ez nem ér fel a zsákmányolt 125 szekérrel. Ha Stuart valóban abban bízott, hogy Robertson és Jones majd ellátja Leet-t felderítési adatokkal ((a parancsa mindenesetre ez volt)), akkor ezt Lee-vel előzetesen nem beszélték át kellően. Lee csak Stuartban látszott bízni abban a tekintetben, hogy ki képes felhasználható hírszerzési adatokkal ellátni őt. Így viszont az AoNV semmit nem tudott július 1-jén az ellenséges erőkről, de a catatérről sem. Stuart ott nem léte miatt kicsúszott a kerükből a csatatér megválasztásának privilégiuma.

Chapter 12 1) Stuart jelentett június 27-én délelőtt keltezve, ezt tudjuk a John B. Jones naplóból, de a jelentés hiányzik az OR-ből.
2) 63-64 telén Marshall új jelentést készít Gettysburgről. Mikor Stuart végre odaadja neki a sajátját és megmondja, hogy 27-én küldött egy jelentést róla, hogy minden északi hadtest a leesburgi gázló felé megy, Marshall azt válaszolja, hogy ő ezt sohasem látta + ha megkapták volna is, akkor se lett volna lovasságuk tovább pontosítani. <--- Marshall: An Aide-de-Camp of Lee, 215-216. o. Marshall ezek után a 27-i jelentést soha többet nem említi a vádaskodásaiban. Se azt, hogy Stuart azt állította, létezett. Valószínűleg mint nem létezőt leírta magában.
3) Campbell Brown őrnagy, Ewell egyik hadsegédje azt állította (Jones: Campbell Brown's Civil War, 204-205. o.), hogy július 1-jén miután Lee minden elérhető hadtest- és hdo.parancsnokot arról faggatott, hogy tudomása van-e Stuart lovasságának hollétéről, Lee tőle is ugyanezt kérdezte. Brown nem hallott felőlük. Erre Lee kifakadt: „he heard nothing from or of him for three days, & that Gen'l Stuart had not complied with his instructions. "I told him to cross one of the upper fords of the Potomac, keeping along the Eastern base of the [Blue] Ridge & constantly in communication with me, & rather than abandon communications to fall back into the Gaps of the mountain, but he has gone off clear around Gen'l Meade's army & I see by a paper that he is near Washington" explained the General.” Brown szerint ezért Lee azt mondta neki: „Tell Gen'l Ewell to send out to his left & try to open communications with Gen'l Stuart. I am told that firing was heard last night near Haover Junction, [and] that may be his commmand.” Brownt megdöbbentette, hogy az általában visszafogott Lee így kieresztette a dühét Stuartra és nem bánja ha azt más is meghallja.
Ez világosan arról beszél, hogy Lee 28-án hallott utoljára Stuartról és/vagy Stuarttól és hogy lehet, hogy akkor is csak egy újságból. De az is lehet, hogy megkapta Stuart 27-i jelentését, csak Marshall nem értesült róla. ((nem a szerzők következtetése))
4) Thomas Nelson Conrad, 1904, Conrad, the Rebel Scout 82-83. o. Stuart egyik felderítője. Szerinte ő is figyelmeztette Lee-t Hooker leváltására és hogy Meade-nek Washington védelmére kellett sietnie. Lee-t a richmondi főhadiszállás értesítette erről, a saját felderítői megerősítették ezt, ezért lett biztos, hogy a Potomac hadsereg nem fenyegeti Richmondot és megindult Pennsylvaniába. Ezt a világon semmi nem erősíti meg a szerzők véleménye szerint, csak lábjegyzetbe írták.
5) Egyik törzstisztje szerint Lee ismételten állította, hogy Stuart lovasságának hiánya miatt nem volt tudatában a szövetségi hadsereg közelségének és mikor A.P. Hill jelentette a nagyszámú gyalogság jelenlétét a csapatai előtt, nem hitte el neki. <--- william Allen 1877. ápr. 16-i levele, melyet a SHSP 1877-ben kiadott 81. számában Causes of Lee's Defeat címmel megjelentetett.
6) Lee nem saját maga írta az 1864 januári jelentést Gettysburgről. Marshall írta neki, Lee elolvasta és aláírta. Tudjuk, hogy Marshall sokkal keményebben lépett volna fel Stuart ellen és a leváltásával megtette volna Gettysburg bűnbakjának. Lee ezzel azonban már nem értett egyet, ezért lett puhább a jelentés.
7) ((Lee július 1-je délelőttjén már Cashtownba érkezett és hallotta az ágyúdörgést Gettysburgből. Mi a rosseb történt délelőtt és a du. 4-5 óra között, hogy nem tudta metenni azt a hat mérföldet lovon a csapatokig? Valszeg várta, hogy A.P. Hill lokalizálja, leállítsa a harcot.))
8) A szerzők szerint Lee második parancsa közel sem annyira hangsúlyozta, hogy Stuart maradjon állandó kapcsolatban Ewellel, mint az első. Sőt inkább olvasható egy klasszikus lovassági portyára való engedélynek, mint egy szárnyvédelmi screening utasításnak. Az meg már sehol nem olvasható ki belőle, hogy Stuart maradjon Lee-vel állandó kapcsolatban.
9) Stuartnak jó szerencse járt a nyomában a portyán végig. Charles Russell Lowell 2. massachusetts-i lovasezrede nem volt a Rowser's Fordnál, mikor Hampton dandárja odaért, így át tudtak kelni. Hanovernél Stuart majdnem Elon Farnsworth lovasságának fogságába esett, de valószínűtlenül szerencsésen kivágta magát. Majd Judson Kilpatricknek szállt inába a bátorság és nem üldözte rámenősen a visszavonuló délieket Hanovertől keletre. Ezenfelül Rockville-nél elfogtak 125 szekeret, melyek többek közt abrakot szállítottak, amire nagy szükség volt. Az utókor írói értékelése az, hogy a szekerek lelassították a haladást, de William Blackford szds., Stuart mérnöke szerint áldás volt a lovaik számára. Stuart ezredszállásmester volt a háború előtt az 1. lovasezrednél, tudta mennyi ellátmány kell a lovasságnak. ((Ha nem innen szerzi be, Richmond tud neki küldeni? Nem. Tud szerezni a lakosságtól, miután három déli hadtest már áthaladt arra, amerre nekik kéne menni? Nem. Akkor honnan lesz ellátmányuk?)) Enélkül az ellátmány nélkül a gettysburgi harcoknál és a Virginiába való visszavonuláskor éheztek volna. A szekerek szállították a Pennsylvaniából zsákmányolt készleteket. A zsákmányolás része volt Lee parancsának. A Gettysburgig vezető úton a járőrözés és harc mellett a csapatok sok idejét az vette igénybe, hogy szekerekre rakodják a zsákmányt. Ezért is nem lehet joyridenak karakterizálni a portyát. A zsákmányolt abrak nélkül sokkal lassabban haladtak volna, mert a lovakat rendszeresen legeltetni kellett volna. ((Három nap koplalás után a ló nem húz semmit sehova. Stuart újta nyolc napig tartott.)) A szekerek elől való két öszvér kifogása állandó nehézség volt, mert a jószágok csökönyösek voltak, de a két friss öszvér fel tudta váltani a két elfáradtat és az oszlop rövidebb és védhetőbb lett. A szekerek a harc után összeszedték a sebesülteket és aztán elszállították vissza Virginiába. Ettől lett a trén tizenhét mérföld hosszú. De nélkülük a sok sebesült ott marad és fogságba esnek. A szerzők véleménye szerint a 125 szekér nemhogy lassította volna a haladást, de gyorsította.
10) Az az érv, hogy Lee neheztelt Stuartra, nem vezethető le abból, hogy a lovasság hadtestté szervezésekor nem léptettél elő altábornaggyá. Ehhez ranghoz a Kongresszus hozzájárulása kellett és 1863 őszén nem volt üresedés erre a rangra. Egyáltalán nem volt ritka, hogy vezérőrnagyok irányították a hadtesteket. A lovasságból csak Hamptont és Forrestet léptették elő altábornaggyá és azt is 1865-ben, amikor már minden mindegy volt. Stuart levelezéséből sem látszik, hogy Lee neheztelne rá.
11) A szerzők szerint ott követett el hibát, hogy a Glasscock Gap-en próbált átkelni a Mosby által ajánlott Hopewell Gap helyett. Ha hallgat rá, nem ütközik bele Hancockba a forgalmas Warrenton úton. Tetézte ezt azzal, hogy ezután Buckland Millsnél tíz órát várt Mosbyra. Ez a tíz óra hiányzott hozzá, hogy elérjék Ewellt Yorkból visszafelé jövet. McClellan is tizenkét óráról beszél. Szerinte, mikor Stuart visszahúzodott Hancock hadteste elől Buckland Millsbe, akkor északnyugatra legalább hatvan mérföld hegyi út állt előtte Sheperdstownig. Nem remélhette, hogy 27-én este előtt eléri a gázlót és több mint szerencse kellett volna, hogy 28-án az uniósok előtt elfoglalhassa a South Mountain hágóit. Amit úgy ért, hogy ez lehetetlen volt. Ekkor még mindig harminc mérföldre lett volna Gettysburgtől és hatvan mérföldre Yorktól. Lehet, hogy pusztán emiatt nem akart Stuart visszakozni. Ezenkívül joggal remélhette, hogy üzenete aktivizálja Robertsont és figyelmezteti Lee-t.<--- McClellan, Life and Campaigns, 322. o. ((És miért nem 25-én, vagy 26-án külde ez üzenetet Lee-nek Hancock mozgásáról? Mert akkor visszarendelik a portyáról...)))
12) Robertson 1877-ben Henry Hethnek írt levelében leszögezte, hogy június 29-én Ashby's Gapnél kapta meg Lee parancsát, hogy egy ezredet hagyjon hátra a Potomactől délre járőrözni, a többivel pedig jelentkezzen a tábornagynál. Estére összegyűltek a csapatai és elindult északra és július 3-án reggelre ért Gettysburgbe. Szerinte ezt a távolságot csakis gyors haladással lehetett bejárni ennyi idő alatt. „During the separation of my command from General Lee’s army there was constant communication between us [emphasis added]. He was fully aware of my position and the specific duty I was then performing. That it met his entire approbation is proven by the fact that no complaint on his part or from any other source, was ever made against me or my command.” <--- Quoted in Mosby, Stuart’s Cavalry, 200-201. o. A szerzőpáros azt fűzi ehhez hozzá, hogy Robertson nem értesítette Lee-t Hooker átkeléséről és semmilyen nyoma, hogy valóban kommunikáltak volna Lee-vel 29-e előtt.
13) Egy ezután következő újságinterjúban Robertson a következőket közölte: Nem haladhatott gyorsabban Gettysburg felé, mert a parancsa szerint kerülnie kellett a kövezett utakat a patkolás miatt. Rámutat, hogy ha követi Hooker észak felé vonuló csapatait Harper's Ferrynél való átkeléssel, akkor a Potomac hadsereg kettőjük közé ékelődik és nem tud kapcsolatot tartani Lee-vel ((ugyanúgy nem, ahogy Stuart sem tudott)). Ezenkívül Lee-től kapott parancsa arról rendelkezett, hogy haladjon végig a Shenandoah-völgyön és fogdossa össze a dezertőröket és a csellengőket. Williamsportnál kelt át a folyón és a Chambersburg-Cashtown útvonalon érte el a hadsereget. <--- Patrick Bowmaster, ed., “Confederate Brig. Gen. B. H. ‘Bev’ Robertson Interviewed on the Gettysburg Campaign,” Gettysburg: Historical Articles of Lasting Interest, 20 (January, 1999), 23.
14) „“The orders left with me by General Stuart, dated June 24th, were exactly obeyed by me, to his entire satisfaction as well as to that of General R. E. Lee. These orders embraced the duty of holding Ashby’s and Snicker’s gaps, to prevent Hooker from interrupting the march of Lee’s army; and in case of a move by the enemy on Warrenton, to counteract it if possible,” continued Robertson. “I was also ordered when I withdrew from the gaps to ""withdraw to the west side of the Shenandoah,"" to cross the Potomac where Lee crossed, and to ""follow the army, keeping on its right and rear.""”
Robertson continued: “The only road by which the orders (which particularly specified the avoidance of ‘turnpikes’ on account of the difficulty and delay of shoeing horses) could be complied with, carried my command to Martinsburg; at which place, and not in the gaps of the mountains, as Colonel Mosby insinuates, a courier from General Lee met me. If there existed the least ground for Colonel Mosby’s statements,” contended Robertson, “there would be found among the reports of general officers some reference to the imputed dereliction of duty on my part. As no such reference is made, and no imputation of disobedience to orders intimated, it may be assumed that neither Stuart nor Lee had any reason to complain of my command.”” <--- Beverly H. Robertson, “A Reply to Colonel Mosby by General Robertson,” Century Illustrated Magazine, vol. 34, no. 4 (August, 1887), 618.
Mosby ellenválasza: a Berryville-Chambersburg utat három nap alatt Longstreet gyalogsága is abszolválta, holott nem haladtak sietve.
15) A szerzők rámutatnak, hogy Jones a legjobb outpost commander volt a lovasságnál, és a tervezett portya veszélyes és emberpróbáló volt. Logikus, hogy Stuart Robertsont és Jonest hagyta hátra, míg a hozzá közelebb állókat vitte magával. ((Csakhogy a portya nem volt kötelező, sőt engedélyezettsége ellenére ellenjavallt volt.))
16) Lee az eset után megszabadult Robertsontól, Észak-Karolinába küldte lovassági kiképzőnek. Lee gyakran szabadult meg kudarcot vallott beosztottjaitól áthelyezéssel.
17) A szerzők szerint Jenkins kompetensen teljesítette a feladatát Ewell hadteste mellett. On July 2, they were supposed to be screening Ewell’s left flank. Jenkins received orders to ride to the extreme left flank and relieve the infantry brigades of Brig. Gens. William “Extra Billy” Smith and John B. Gordon. Jenkins, however, was badly wounded by an artillery shell fragment while standing on Blocher’s (Barlow’s) Knoll, leaving Col. Milton J. Ferguson to assume command. For reasons that remain unclear, the horsemen never arrived to relieve the waiting infantry. Their failure in that task left two brigades of veteran infantry to perform the traditional role of cavalry—screening the army’s flanks.<--- Shevchuk, “The Wounding of Albert Jenkins, July 2, 1863,” 51-64. o The failure of Jenkins’s Brigade to reach its assigned position also forced Brig. Gen. James Walker’s Stone wall Brigade to perform picket duty on the Confederate far left flank on Brinkerhoff’s Ridge near Culp’s Hill.
When Union cavalry under command of Brig. Gen. David M. Gregg attacked Walker’s infantry on Brinkerhoff’s Ridge, the Confederate foot soldiers were pinned down and unable to participate in the assaults against Culp’s Hill on the evening of July 2.<---Wittenberg, Protecting the Flank: The Battles for Brinkerhoff’s Ridge and East Cavalry Field, 21-40. In addition, the presence of active and diligent Federal cavalry on the Southern army’s left flank prevented “Extra Billy” Smith’s Brigade from taking part in Jubal Early’s dusk at tack against East Cemetery Hill that same evening. Both assaults came within a whisker of success. Although we will never know, the presence of these veteran Confederate infantry brigades might have tipped the balance in one or perhaps both of these actions. Therefore, the only tangible effect of Stuart’s absence from the battle field on the second day was that two critical brigades of Second Corps infantry were kept out of the fighting on the Confederate left that evening. Rather in explicably, Lee did not employ any of his available cavalry to scout those positions or the Federal left flank prior to James Longstreet’s after noon assault that same day. Lee had available horse men on July 1 and 2 but did not use them to scout the enemy army. Nothing in the historical record suggests he would have acted differently if Stuart’s three brigades had been present.

Ranger John Nicholas - East Cavalry Battlefield[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=AfwBOOFFlXQ
Gettysburg nem a polgárháború fordulópontja általánosságban, de speciel a lovasság számára igen. Idáig Jeb Stuart lovassága dominálta az unióst, de 63 nyarára az uniósok hadosztályokba rendeződnek, ami sokkal összevontabb, mint a korábbi dandáralapú tagoltság. Jobb kiképzést kapnak, jobb lovakat, jobb fegyvereket és jobb vezetőket. ((Buford, Gregg, Kilpatrick dream team))
Július 2-án este 6-7 tájban csatározás megy a Hanover útnál a Brinkerhoff-gerinc mentén ((egy mérföldre délre Nicholasék helyétől tehát a Rummel-farmon vannak)). Először még csak a 2. va és uniós gyalogság lövi egymást, de aztán uniós lovasság tűnik fel. Őket David M. Gregg ddtb vezeti, a gyenge hdo-ban 2600-an vannak és Pennsylvaniából jöttek szekértrén őrzésből és az egyik dandár most is azt csinálja. Fokozatosan átveszi a csatározási feladatot a gyalogságtól. A harc egy kőfal birtoklásáért folyik, amit azóta lebontottak. Állítólag a lovasság elfoglalta a kőfal mentét végül, majd teljesen besötétedett és véget ért a harc. A Culp's Hillért ekkor veszi kezdetét a harc. Edward Johnsonnak négy dandárja van, benne 6600 ember. A Culp's hill tetéjén George S. Green 1400 katonával. Mivel Gregg a napot a konf. balszárny szorongatásával fejezte be, ezért Johnson nem hagyhatja védtelenül azt az oldalt, egyik dandárja, Walkerék a hátát kell védje, nem használhatja a támadáshoz, csak a másik hármat. A Brinkerhoff-gerinc ebben az értelemben tölt be fontos szerepet.
Jeb Stuart júl. 2-án éjjel nézi Walker dandárjának csatározását Greggel, és a Low Dutch út és a Hanover út kereszteződését nézte ki magának. Ez azért fontos, mert eljuttatná Stuartot a Baltimore turnpike-ra, ami a fő utánpótlási vonal ((lenne, ha menne rajta utánpótlás, de nem megy, mert Johnson támadja, ez egy. Kettő, Johnsonnak nem a Baltimore turnpike a célja, hanem Cemetery Hill. Akkor Stuartnak miért lenne feladata a Baltimore tp? Mert Mire használja a lovasságot Lee másra??? Fedezhette volna a jobb szárnyat 3-án, felszabadítaná McLawst és Hoodot.)) Az ellenséges lovasság jelenlétéből levonja a következtetést, hogy ezek szerint megvan a Potomac hadsereg szárnya, innen már csak lovasság van. Elmegy tervet csinálni másnapra, hogy a Brinkerhoff-gerinc fedezékében fognak kijutni a terepre, mondván mindent látott, amit kell.
Másnap Stuart 6-kor ébresztő, patkolás, itatás, etetés, lőszer vételezése és 10 órára kilovagol a Brinkerhoff-gerincre, dél felé nézve nyílt mező. Nem tudjuk, hogy mi volt Stuart terve, de a jelentésében az írta, hogy a hadsereg szárnyát fedezte. Ewell katonái másfél mérfölddel nyugatabbra voltak, a Culp's Hillen.
Gregget Pleasonton visszahívja a gerincről a Baltimore tp sziklás-pataki átkelőhelyét védeni. Gregg amellett érvelt, hogy a Low Dutch-Hanover kereszteződést kellene védeni, de Pleasonton felülbírálta. Pleasonton többnyire téved, bármit is csinál. Két hete jelentette Hookernek, hogy a Shenandoah-völgyben nincsenek konf. erők, erre azok megtámadták Winchestert és helyőrség konyec. Pleasonton szemlátomást azt gondolta, hogy Stuart átvág a Brinkerhoff és a Wolf hill között és úgy fog támadni. De ezt július 2-án reggel Slocum és Warren megnézte és még a gyalogság számára sem találták járhatónak. Hogy lett volna akkor lovakkal járható? Rejtély. Gregg addig érvel, hogy Pleasonton kiküldi Custer 1900 fős dandárját a kereszteződéshez. Ő három napja ddtb, előtte százados volt és egy századnál nagyobb egységet nem irányított, de nagyon bátor. Előtte Pleasonton törzsében szolgált és mikor Meade engedélyt adott P-nak, hogy akárkit előléptethessen ddtb-ká, P. őt választotta, Wesley Merittet és Elon J. Farnswortht. Custer reggel 9-kor az intersectionnél van.
Stuart Chambliss és Albert G. Jenkins dandárjával észak felé kerül a York úton és úgy le a Trostle-Rummel farmok vidékére. Hampton és Fitzhugh Lee dandárja ekkor Gettysburgtől északra van. Stuart előhozat egy ágyút és elsüti a négy égtáj felé. Minek? Senki nem tudja. Talán Lee-vel kellett tudatnia, hogy pozícióban van, de hajnal óta megy az ágyúdörgés a Culp's hillen, ami sokkal közelebbi; 10-kor éppen alábbhagy, mert szünet áll be a harcban, de ezt honnan tudták volna elindulás előtt? Lee 4-6 mérföldre van, kizárt dolog, hogy meghallaná. Egy ágyút kábé 30 mp megtölteni, megforgatni. Bill Hewett szerint Stuartnak Ewellt kellett volna értesítenie, hogy védve van a háta. De mivel Stuart nem a Hanover úton van, hanem egy mérföldre tőle, és a fele létszámát még össze sem gyűjtötte, ez sem áll. Marad, hogy uniós lovasság helyét akarta felderíteni; Custer valóban visszalő és mivel addig nyugat felé fordulva várta a délieket, most észak felé fordul. Vannak akik azt gondolják, hogy Stuartnak észrevétlenül kellett volna idáig elérnie, mert az eredeti célja a Baltimore tp; ebben az esetben kiküldhetett volna őrszemeket, az nem árulja el a jelenlétét, de nem ezt választotta.
Greggnek befut egy felderítői jelentés a XI. hdttől (Meade hq -> Pleasonton úton), hogy nagytömegű konf. lovasság halad a York úton, ez Hampton és Fitzhugh Lee dandárja. ((Biztos? éppenséggel a saját oszlopának a vége is lehet.)) Pleasonton rájön, hogy Greggnek igaza volt és a hdo-t odaküldi Custerékhez, hogy váltsa le, azoknak meg vissza kéne mennie a Round Top vidékére. Greggnek 2800 katonája van, John I. Greggnél 1900 és John McIntoshnál még 900, mert néhány ezrede a főhadiszálláson van. John I. Gregg fedezi a Hoffmann utat, McIntosh a Low Dutch utat és egymástól függetlenül harcolnak. McIntosh leváltja Custert, jelentést kér, északra az erdő tele fan lázadókkal mondja Custer. Ekkor tíz óra van.((minimum))
Jenkins katonái mounted cavalry, vagyis Enfield P53-mal felszerelt lovasok. Mivel egy gyalogsági puskát nem lehet lóháton megtölteni, ezért ezek nem tudnak lovon harcolni ((legalább is nem tűzfegyverrel)), tehát le kell szállniuk a nyeregből. Jenkins sebesült, helyettese Milton B. Ferguson ezds. foglyokat őriz, csak Vincent A. Witcher ales van tőlük jelen kb. 330 fővel. Megszállják a Rummel-farm házait, mellettük Chambliss dandárja. McIntosh két ezrednyi lórólszállt lovast küld ellenük, a 1. nj és a 3. pa cavalryt. Harc. Custer eközben indul vissza, két ezrede már elhaladt Gregg hq-ja előtt, mikor benéz. Gregg azt kéri, hogy ne menjenek vissza, hanem segítsenek a harcban. Mondják, hogy nem kapták meg a parancsot. Custer aszongya, hogy ha Gregg utasítást ad, akkor marad. Custerre nagy szükség van, mert 1900 és 900 fővel rendelkeznek, tehát nagy létszámhátrányban harcolnak majd.
Stuartnak 6000 lovasa van???
Wade Hampton és Fitzhugh Lee szablyalengetős rohama.
William Miller szds 3rd Pennsylvania ellentámadás, miközben ő rohamoz, a konf. megint kifogynak a lőszerből. Millert a csata után Gregg felterjeszti Medal of honorra, amit meg is kap.
Délután 5-kor elhal a harc, a konf. nem törtek át. Az érdem Greggé, Custer nem irányított, csak harcolt. Gregg nem nagyon bízott benne, elvégre három napja még százados volt, és közvetlenül az ezredparancsnokainak osztogat utasításokat.

Matt Atkinson: Robert E. Lee on July 1 - Gettysburg Battle Walk[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=PaBQwYfOE6Q 1:25:00-től Ewellnek támadnia kellett volna-e?
James Smith szds a háború után idézte Hancock 1877-ben leírt véleményét; szerinte ha a konföderációsok folytatják a támadást Howard ellen délután, akkor lezavarták volna a Cemetery Hillről. Megérkezte után átvette a parancsnokságot és megszilárdította a védelmet; így ezt követően már nem hiszi, hogy képesek lettek volna az áttörésre. Atkinson szerint ez Howard hátában a tőr megforgatása, a Howard-Hancock vita része. ((Hancock szokásos öntelt pöffeszkedésével)).
John R. Bachelder, Gettysburgi csata első történésze: egy jól szervezett és minden erőt felvonultató konföderációs támadás egy órán belül sikeresen bevette volna Cemetery Hillt. De az egy óra leteltével Hancock karizmatikus parancsnoki teljesítménnyel megszilárdította az állásokat. A csapatokat felsorakoztatta, védelmi vonalakat jelölt ki, bizonyos szakaszokon kőfalak mögött.
Atkinson kommentárja: tehát egy óra eltelte után már nem. Csakhogy nem volt helyismeret Gettysburgnél, azonkívül a konföderációs erők aznap már vívtak egy ütközetet és két uniós hadtesttel kellett összemérniük az erejüket, akik állítható, hogy egyenlő veszteségeket okoztak nekik, és elszenvedtek tőlük, leszámítva a foglyok arányát. A konföderációs hadsereg nincs egészen tisztában vele, hogy mit kéne csinálnia. Reggel még azt a parancsot kapták, hogy ne kezdjenek nagyszabású ütközetbe, majd délután viszont mégiscsak nekitámadtak a jenkiknek. Mikor a nap kezdett alászállni, a harc elültével visszazökkentek oda, hogy oké, most már nincsenek kényszerítő körülmények, ne támadjunk. Ha Batcheldernek igaza van és az első uniós vonal eleste után egy órával támadniuk kell, azt nem tudják megszervezni, mert a harcban részt vett egységek átlagosan 20-25%-os veszteséget szenvedtek el. Hiányoznak a lelőtt tisztek, az elesett harcedzett sorállomány és az elszivárgó lógósok. Ewell egy óra alatt vajon tudott volna-e támadást szervezni úgy, hogy át kell jutnia az előtte levő városon?

Lee az 1864 január 20-án kelt afteraction reportban azt írta, hogy: Without information as to its proximity the strong position which the enemy had assumed could not be attacked without danger of exposing the four divisions present already weakened and exhausted by a long and bloody struggle to overwhelming numbers of fresh troops. General Ewell was therefore instructed to carry the hill occupied by the enemy if he found it practicable but to avoid a general engagement until the arrival of the other divisions of the army which were ordered to hasten forward. De hogyan lehet széleskörű harc nélkül megtámadni azt a dombot?

James Smith, Ewell stábtisztje öt óra felé Ewellel együtt lovagolt be Gettysburg főterére. 12-13. o. Smith tehát Rodes és Early infójával ellovagol Lee-hez. About 5 P. M., I rode with General Ewell and staff into the town square of Gettysburg. The square was filled with Confederate soldiers, and with them were mingled many prisoners, while scarcely a citizen was to be seen. As our corps commander sat in his saddle under the shade of a tree, a young officer brought from a cellar a bottle of wine, which the General pleasantly declined, while he chatted amiably with his men, and the Federal prisoners gathered about him. It was a moment of most critical importance, more evidently critical to us now, than it would seem to any one then. But even then, some of us who had served on Jackson's staff, sat in a group in our saddles, and one said sadly, "Jackson is not here."' Our corps commander, General Ewell, as true a Confederate soldier as ever went into battle, was simply waiting for orders, when every moment of the time could not be balanced with gold. General Early and General Rodes came with great earnestness and animation to tell of their advanced position. They desired General Lee to be informed that they could go forward and take Cemetery Hill if they were supported on their right; that to the south of the Cemetery there was in sight a position commanding it which should be taken at once; and I was sent by General Ewell to deliver the message to the commanding general. I found General Lee quite well to the right, in an open field, with General Longstreet, dismounted, and with glasses inspecting the position to the south of Cemetery Hill. When I delivered my massage, General Lee gave me his glasses and said that the elevated position in front was he supposed the commanding position of which Early and Rodes spoke, that some of "those people" were there (a few mounted men, apparently reconnoitering), that he had no force on the field with which to take that position; and turning to Longstreet asked where his troops were, and expressed the wish that they might be brought immediately to the front. General Longstreet replied that his front division, McLaws, was about six miles away, and then was indefinite and noncommittal. General Lee directed me to say to General Ewell that "he regretted that his people were not up to support him on the right, but he wished him to take the Cemetery hill if it were possible; and that he would ride over and see him very soon." Whatever the opportunity was, it was lost. Early and Rodes were ready for the assault; A. P. Hill felt the losses in his command and waited for his third division, Anderson's, and General Ewell, waiting for his third division, Johnston's, and diverted by the false alarm on his left, lacked initiative and looked for instructions from his commander.

Walter Taylor szintén a possible szót használja, arra, hogy mi volt Lee parancsa. Atkinson nem hiszi, hogy Ewell parancsa tartalmazta volna a practicable szót. Szerinte mikor Charles Marshall és Walter Taylor hat hónappal Gettysburg után leültek megírni Lee jelentését, egybekevertek két különböző parancsot. A reggel kiadott do not bring on a general engagement-et összeházasították a rossz jelzővel, a possible helyett a practicable-lel. Konklúzió: the report is not clear. Ennek ellenére a legtöbb történész ebből indul ki.
Atkinson azt gondolja, hogy még Jackson sem tudta volna egy óra alatt újrarendezni a csapatokat. He may be a prophet but not a magician. Nem lehet tudni, hogy mennyi lőszer, mennyi erő maradt meghatározott egységekben, nincs meg a döntéshez kellő jó információ.
Milyen lehetőségei voltak Ewellnek? Támad, de ahhoz kell valami erő A. P. Hilltől a jobbszárnyára segítségül, elfoglalja Culp's Hillt, vagy konszolidálja a csapatait. Július 1-jén 18800 uniós csapott össze 23000 konföderációssal. Heth, Pender és Rodes 16000 embere küzdött meg az I. hadtesttel. A három hadosztály összesen 10 dandárjából 7 35-50%-os veszteségeket szenvedett. A 6300 fő összveszteség az egész erő 40%-ra rúgott. A XI. hadtesttel küzdő dandárok közül Gordoné vesztette a legtöbb vért, 30%-kal. A teljes erő mindössze 14%-át vesztették el. Egy csomóan nem vettek részt a harcban, ami némileg megváltoztatja a részarányokat az átlaghoz képest. A négy jelen levő hadosztályból Earlyé volt a legjobb állapotban. Ejtettek továbbá 3600 uniós foglyot is, akiket őrizni kell és ez nem egyszerű feladat. Ez pluszban van a város jelentette akadályon és a hiányzó felderítési adatokon felül, hogy mi van a Cemetery Hillen túl.

Campbell Brown, Ewell fogadott fia és törzsfőnöke szerint írta a legrészletesebb visszaemlékezést. Ewell és Brown akkor találkozott, mikor előbbi belovagolt a városba, ahol Rodes és Early csapatai egymással összekavarodtak éppen, miközben igyekeztek előrehaladni. Az egységkohézió éppen szétesett, mert az utcákon előreigyekvő egységek egymásba törlódtak. Így nem lehet támadást indítani. Early is csatlakozott Ewellhez, előrelovagoltak és felmérték a Cemetery Hill terepviszonyait és az erők pozícióját. Megegyeztek, hogy támadnak, ha Hill is besegít. Ewell utasította Rodest és Earlyt, hogy készüljenek fel, de ekkor egy hírnök érkezett Extra Billy Smithtől azzal, hogy ellenséges erő érkezik a hátuk mögül. Early kételkedett a jelentés pontosságában, de azt javasolta, hogy álljanak meg, amíg kivizsgálják. Ewell egyetértett és azt mondta, hogy addig amúgy is fel kell sorakoztatni Rodes csapatait és beszél A. P. Hillel. A stábtiszt, akit Hillt megkeresni küldtek el azzal tért vissza, hogy Hill nem nyomul előre a Cemetery Hill felé, de ott van vele Lee és rábízza Ewell döntésére, hogy egyedül megkísérli-e a támadást, vagy sem. Hillnek világos volt, hogy szándékában sem áll támogatást adni és Johnson hadosztálya nem ért a csatatérre. Ezenfelül Rodes azt jelentette, hogy csak három dandárja harcképes, Earlynek meg ugyancsak három volt elérhető távolságban. It was as I have always understood with the expressed concurrence of both Rodes and Early and largely in consequence of the inactivity of the troops under General Lee's own eye that Ewell finally decided to make no direct attack but to wait for Johnson's coming up and with this fresh troops seize and hold the high peak to our left of Cemetery Hill. The discovery that this lost us the battle is one of those frequently occurring but tardy strokes of military genius of which one hears long after the minute circumstances that render them at the time impracticable are forgotten.

Early tehát nem hitt benne, hogy a York road felől uniósok érkeznének, de Ewell azt mondta, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy vállat vonjanak és így ki kellett vizsgálni. De ez sok időveszteségbe került és ezalatt a dombon gyűltek az uniósok. Ewell ezalatt elküldte egy stábtisztjét Culp's Hill felderítésére, kapja a hírt, hogy őrizetlen, és ekkor az kerül érdeklődése előterébe.
Ha mégis támad? Az I. hadtest 8500 engaged főből állt, ebből 5500 fő veszteség, abból 2000 fogoly. A XI. hadtest 6000 engaged fő volt, plusz von Steinwehr hadosztályából Charles R. Coster dandárja, az még 1400 fő. Ebből 3000 fő veszteség. 5 órakor elkezdenek megérkezni az első erősítések. Megjön Orlando Smith dandárja a Steinwehr hadosztályból. Az XI. és az I. hadtestből összesen 800 fő volt őrségben, ez is rendelkezésre állt. Ötkor megjön továbbá Doubleday hadosztályából BG George J. Stannards dandárja 2100 fővel. A XII. hadtestből Geary hadosztályának két dandárja érkezik kisvártatva és elfoglalja a Cemetery Ridge-et. Ezekkel az erősítésekkel az uniós erő hat órára 20000 főre nőtt. Alkonyatra megérkezett a III. hadtestből Birney hadosztályának két dandárja és a XII. hadtestből Alpheus Williams teljes hadosztálya. Tüzérség. Az I. és a XI. hadtest 41 ágyúja mellett a XII.-ből 20 ágyú, Birney a III. hadtestből 18-at hozott magával, és Buford hadosztályának volt 6, ami összesen 85 cső.
A Konföderációnak mije volt? R. H. Anderson hadosztálya, 7100 fő, unengaged. Ha megrohamozzák Cemetery Hill, azt neki kellett volna támogatni, de ő nem volt a csatatéren. 1863. július 29-én Abner Perrin azt írta Dél-Karolina kormányzójának, hogy a hadosztályparancsnoka, az időközben meghalt Dorsey Pender azt mondta neki, hogy pihentesse a dandárját, mert elküldött Andersonért, hogy jöjjön előre. De Anderson nem jött. Perrin nem tudott biztosat, mi történt, de úgy gondolta, hogy Anderson a hibás. A háború után Anderson azt mondta, hogy ő készült előremenni, de találkozott Lee-vel, aki azt mondta neki, hogy ez az utolsó tartaléka, nem vetheti be. hogy ez azután volt-e már, hogy Lee utasította Ewellt a Cemetery Ridge megtámadására? Atkinson nem tudja. ((Szerintem nem, mert Anderson nem ért el a Seminary Ridge-re.)) Atkinson szerint általában úgy gondolják, hogy Anderson 5-re ért oda, ahol volt és ha nekiveselkedik, akkor odaérhetett volna a támadásra. De a helyzet az, hogy Lee jelenléte a Seminary Ridge-en és a rendelkezésére álló infók alapján az ő felelőssége az a döntés, hogy 4:30 után A. P. Hill frontján nem küldi előre Pender és Heth hadosztályát.

Matt Atkinson: General A.P. Hill at Gettysburg: A Study of Character and Command[szerkesztés]

http://npshistory.com/series/symposia/gettysburg_seminars/16/essay5.pdf

hosszú
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

Papers of the 2017 Gettysburg National Park Seminar
To understand Hill’s mindset on the eve of Gettysburg and how his corps accidentally bumped into the Union army, one must understand the tactical situation. The Army of Northern Virginia’s advance had been successful so far. By the end of June, the vanguard of the army, Ewell’s Corps to be exact, were on the verge of capturing the Pennsylvania state capital of Harrisburg. Hill and Longstreet’s commands still lay to the west of the South Mountain range around the Chambersburg and Cashtown areas. Lee’s movements had been hampered by the temporary loss of his cavalry under Jeb Stuart. As the Confederate army moved north, Lee gave discretionary orders to Stuart to cross into Maryland either to the east or west of the Blue Ridge Mountains “but . . . to lose no time in placing his command on the right of our column as soon as he perceived the enemy moving northward.” Stuart chose to cross to the east but as his column rode northward so did the Union army also. Every time his command attempted to turn to the east, they encountered Union forces and became effectively cut off from the army. “It was expected that as soon as the Federal Army should cross the Potomac, General Stuart would give notice of its movements,” Lee wrote in his after action report, “and nothing having been heard from him since our entrance into Maryland, it was inferred that the enemy had not yet left Virginia. Orders were, therefore, issued to move upon Harrisburg.” In effect, the loss of Stuart and his cavalrymen deprived Lee of vital intelligence of the Union army’s whereabouts at a most critical junction in the campaign.40

All of that changed on the night of June 28 . . . Moxley Sorrel, Longstreet’s chief of staff, had only recently laid down when a knock came on his tent pole. Sorrel emerged to find a “filthy and ragged [man], showing some rough work and exposure.” He instantly recognized him as Henry Thomas Harrison, a trusted scout for Longstreet. Harrison report proved most disturbing. The enemy was not in Virginia, as Lee expected, but had advanced to Frederick, Maryland. Since Lee had already ordered an advance on Harrisburg, the Army of Northern Virginia stood in a perilous position. Sorrel instantly took the scout to Longstreet. After hearing the report, Longstreet was “on fire” and told his staff officer John W. Fairfax to take Harrison to army headquarters at once.41

At army headquarters, Lee would not meet personally with Harrison. Instead, he questioned Fairfax about the scout’s veracity. Fairfax responded that Longstreet had confidence in him. Faced with a momentous decision, little information, and no cavalry, Lee had to act. In the annals of Gettysburg, the story of Harrison hath often been told. Surprisingly though, many historians have missed the import of Harrison’s report. Not only did Harrison state the Union army had crossed the Potomac, he also reported the Union army as heading west toward the South Mountain range. Lee’s initial response was to order the army to concentrate on the western side of the mountains at Chambersburg and he sent orders to that effect to Ewell. But then on the morning of June 29, Lee changed his mind.42 In his official report, Lee states: “As our communications with the Potomac were thus menaced, it was resolved to prevent his farther progress in that direction by concentrating our army on the east side of the mountains. Accordingly, Longstreet and Hill were directed to proceed from Chambersburg to Gettysburg, to which point General Ewell was also instructed to march from Carlisle.”43

Charles Marshall, Lee’s aide-de-camp, later recalled Lee stating his concerns: “He inferred from the fact that the enemy had turned westward from Frederickstown that his purpose was to enter the Cumberland Valley south of our army, and obstruct our communications through Hagerstown with Virginia. General Lee said that, while he did not consider that he had complete communication with Virginia, he had all the communication that he needed, as long as the enemy had no considerable force in the Cumberland Valley. His principal need for communication with Virginia was to procure ammunition, and he thought that he could always do that with an escort, if the valley were free from a Federal force, but should the enemy have a considerable force in the valley this would be impossible. He considered it of great importance that the enemy’s army should be kept east of the mountains, and consequently he determined to move his own army to the east side of the Blue Ridge so as to threaten Washington and Baltimore, and detain the Federal force on that side of the mountains to protect those cities. He directed me to countermand the orders to General Ewell and General Hill, and to order the latter to move eastward on the road through Cashtown or Gettysburg as circumstances might direct. He ordered General Longstreet to prepare to move the next morning, following Hill.” 44

This is the tactical situation A. P. Hill faced on the evening of June 29. He had discretionary orders to advance to Gettysburg “as circumstances might direct.” The absence of Stuart and his cavalry now came to haunt Hill at Cashtown. On June 30, Hill’s division commander, Henry Heth, instructed his brigade commander James J. Pettigrew to march to Gettysburg for the purpose “of collecting commissary and quartermaster stores for the use of the army.” (The fact that Jubal Early’s division had only a few days previously marched through Gettysburg and made their own requisition did not seem to be known to Heth.) Heth instructed Pettigrew that militia might hold the town and his brigade could easily drive them away. However, if Pettigrew found “any organized body of troops capable of making resistance, or any portion of the Army of the Potomac, he should not attack it. The orders to him were peremptory, not to precipitate a fight.”

Pettigrew dutifully marched his three regiments to town. On the way, “Longstreet’s spy” rode ahead of the column and soon returned to report that the town defended by Union cavalry. Soon a Knight of the Golden Circle confirmed the report. The presence of Union cavalry might portend the arrival of the Army of the Potomac. Pettigrew stopped the column to ask Heth for further instructions. Heth simply reiterated the order not to bring on an engagement but expressed disbelief that the Union army had marched to Gettysburg. Faced with an unknown enemy force in front, Pettigrew counter-marched his brigade back to Cashtown.45

Back at headquarters, Pettigrew was in the process of making his report to Heth when Hill rode up. Pettigrew repeated the story for Hill of an enemy force with unknown strength at Gettysburg. An incredulous Heth and Hill expressed disbelief at the report. To bolster his argument, Pettigrew summoned his aide Capt. Louis G. Young and an acquaintance of Hill. Hill asked the young staff officer to describe the enemy force and Young stated they appeared to be “well-trained troops and not those of a home guard. . . .” Hill still did not believe the Army of the Potomac lay ahead and in “emphatic words, expressed the hope that it was, as this was the place he wanted it to be.”46 Turning to Heth, Hill remarked “the only force at Gettysburg is cavalry, probably a detachment of observation. I am just from General Lee, and the information he has from his scouts corroborates that I have received from mine – that is, the enemy are still at Middleburg, and have not yet struck their tents.” “If there is no objection,” Heth responded, “I will march my division tomorrow, go to Gettysburg and secure those shoes.” “Do so,” Hill replied.47

Heth’s recollection of the conversation with Hill indicates that the corps commander had just returned from a conference with Lee. Obviously, Lee informed Hill of the latest intelligence regarding the location of the Union army so Pettigrew’s report of Union cavalry at Gettysburg did not shake Hill’s perception that the main body of the Union army had not moved north from Maryland. Nevertheless, Hill forwarded Pettigrew’s report to Lee. At this point, the historical record is vague on whether Hill informed Lee of his impending advance to Gettysburg. In all likelihood, Hill did not leave out this important point because he informed Ewell a short time later of his decision and, as a result, Ewell turned his columns south toward Gettysburg. Such a major move would not be made without Lee’s approval. Writing after the war, Walter Taylor asserted that “instructions had been sent to General Heth to ascertain what force was at Gettysburg, and, if he found infantry opposed to him, to report the fact immediately, without forcing an engagement.” Taylor is not clear though whether these orders emanated from Lee or Hill. The evidence points though to Lee being aware of Hill’s plans – “to advance the next morning and discover what was in my front.”48 To add to the Confederacy’s woes, Hill did not feel well throughout the day. “General Hill now came up and told me he had been very unwell all day, and in fact he looks very delicate,” recalled British observer Arthur Fremantle. The exact cause of Hill’s illness is unknown but incapacitated him enough to warrant his remaining at Cashtown while Heth advanced to Gettysburg.49

As cannon fire boomed louder and louder in the distance, Lee arrived at Cashtown. Hill informed his nervous commander of Heth’s standing orders not to bring on a general engagement if Union infantry was encountered. As cannon fire grew louder in the distance, a sheepish Hill had to admit to Lee that he didn’t know what enemy force lay in his front. Combat being the personal magic elixir, Hill soon mustered enough strength to ride to the front. From Herr’s Ridge, Hill sent back word that two Federal corps lay in his front and requested Anderson’s division as support. Lee arrived shortly thereafter, and, according to Heth, took over, at least partially, tactical control of Hill’s corps for the remainder of the day.50

As the first day’s action drew to a close, Lee, Hill, and Longstreet stood on Seminary Ridge. The generals could clearly see a “considerable force” of Federals regrouping on the other side of town and soon a staff officer arrived with a report confirming their observations. Based on the information, Lee decided not to pursue the attack any further that day. Turning to Hill and Longstreet, Lee said “Gentlemen, we will attack the enemy in the morning as early as practicable.” Lee then instructed his corps commanders to “make the necessary preparations and be ready for prompt action the next day.”51 Countless articles and books have been written about the Battle of Gettysburg and as many theories have been produced for Hill’s advance on July 1. The mindset of Ambrose Powell Hill is clear though: he did not believe the Union army was in his front. All of his actions were in accordance with this perception and his personal absence at the initial onset serves as additional proof. “This spirit of unbelief had taken such hold,” wrote Young, “that I doubt if any of the commanders of brigades, except General Pettigrew, believed that we were marching to battle, a weakness on their part which rendered them unprepared for what was about to happen.”52

Day Two On July 2, Hill awoke early and, despite his ailment, prepared for an eventful day. His first action was to shift his divisions along the line. Hill ordered Richard Anderson’s division to relieve Heth’s battered troops and extend the line to the south. Pender’s division remained at the Seminary, where they had fought the day before, and extended to the right to join with Anderson’s left. Hill then joined Lee, Longstreet, and Heth near the Seminary for consultation on the day’s battle plan.53

The conference among the high ranking Confederate generals has proven a bone of contention among participants and historians ever since. To this day, the exact order of events is hard to determine. James L. Black, a South Carolina cavalry commander detached to Lee’s headquarters, arrived during the early morning to find Lee already in conversation with Hill. A short time later Longstreet arrived and Black estimated “the conference lasted 20 minutes or more. They were standing in an old graveyard, not enclosed, a few trees near by and in plain view of the city ….” Black recalled that Lee stood with his back to him but still appeared as “the best looking man in universe ... . Longstreet was fat & full. A. P. Hill rather slender.”54

According to Longstreet, the conference’s principal eyewitness, the tenor of the conversations (there were multiple conferences that morning) revolved around whether the army should attack or remain on the defensive. After Lee made the decision to attack, the conference turned to the subjects of “where” and “how.” Many people that day noted Hill’s presence but no one seemed to record any input from the new corps commander. This does not mean that Hill did not speak, but perhaps his role “to cooperate with him [Longstreet] with such of my brigades from the right as could join with his troops in the attack” did not require him to voice his opinion as much. Or perhaps in the postwar years, Hill’s role became overshadowed in the controversy over the tardiness of Longstreet’s attack. We will probably never know.55

Regarding Hill’s role on the second day’s battle, one certainty is the Third Corps attack was predicated on Longstreet and the First Corps. Hill’s brigades were to “cooperate” once Longstreet had launched his attack. The sun passed through the meridian and began to decline by the time Longstreet’s men went forward at four o’clock. Once launched, the attack took place en echelon from the Confederate right to the left and therefore rolled north into Hill’s section of the line. Hill’s attack was further delayed when Longstreet withheld McLaw’s division from going forward in order to allow Hood’s division to envelop the end of the Union line. Hill’s far right brigade under Cadmus Wilcox probably did not advance until approximately six o’clock. Richard H. Anderson commanded Hill’s right division. His division was one of only two divisions containing five brigades in the Confederate army. Before the attack, Anderson gave clear instructions to at least four of his five brigade commanders that the attack would commence from the right to the left. In the actual execution of the orders, Anderson botched the assault and only managed to send three of these five brigades into action. (Wilcox, Lang, Wright) His fourth brigade under Carnot Posey was not deployed correctly to advance and his fifth brigade commander, William Mahone, flat refused orders to move forward. Therefore, Ambrose Wright’s brigade succeeded in temporarily piercing the Union center at the Copse of Trees but being unsupported had to fall back.56

Southern newspaper correspondent Peter Wellington Alexander later recorded an interesting rumor related to Anderson division’s performance that day: “Wright went boldly forward .... But Posey, who was to move next in order, was unwilling, it is reported, to advance, contending that his left flank would be uncovered, and that Mahone should move first. Mahone, on the other hand, declined to proceed unless Posey and Pender’s division on his left should do so at the same time. Upon this fact being made known to Pender he rode forward to examine the ground, when he received a wound and was disabled. The question then arose among his Brigadiers as to who was the senior officer, and this point was not settled until about sunset.”57 Hill lost arguably his best division commander when Pender fell. Dorsey Pender was always ready for a fight! The swell of cannon fire had reached a tempest as the en echelon attack rolled down the line. Turning to his Assistant-Adjutant-General Joseph Englehard, Pender said “Major, this indicates an assault, and we will ride down the line.” Shortly thereafter tragedy struck as a shell fragment, which included the fuse, hit Pender in the left leg tearing a ghastly two inch wound in his thigh. Surgeons could never completely stop the hemorrhaging and sixteen days later Pender died in a hospital at Staunton, Virginia. “No man fell during this bloody battle of Gettysburg more regretted than he, nor around whose youthful brow were clustered brighter rays of glory,” recorded Hill in his post-action report. Senior brigade commander James H. Lane took command of the division.58

Darkness had started to descend when Lane received a message from Ewell stating that Rodes division was about to attack Cemetery Hill from the west. For the sake of time, Ewell bypassed Hill in the chain of command and wrote Lane directly requesting support for Rodes’ right flank in the attack. To his credit, Lane responded that he would support Rodes even though he lacked direct orders from Hill. Although Hill shortly confirmed Lane’s judgement, the time passed and neither division entered the fray.59

On July 2, the overriding question surrounding the Third Corps performance is: where in the midst of all this breakdown was A. P. Hill? And that perhaps is toughest question to answer. Reading between the lines of various accounts one can catch a glimpse of the illusive commander though. Hill, as already stated, was present during the morning while Lee held council near the Lutheran Seminary. Hill made an impression on Fitzgerald Ross, an Austrian observer at the battle. He noted that Hill requested some water and his aides produced “some dirty stuff in a pail with an apology that no good water was to be had within a mile and an inquiry whether he would wait. ‘Oh no, that will do very well,’ said the General.” At that point, Ross came to the realization that he was “actually campaigning.”60 As Longstreet commenced his assault at approximately 4 o’clock, British observer Arthur Fremantle climbed into an oak tree to observe the fighting. Below Fremantle stood Lee who “generally ... sat quite alone on the stump of a tree.” However, Fremantle noted Lee “sometimes talking to Hill.” As the time came for the Third Corps to enter the fray, Hill must have ridden down the length of his line from north to south. To reiterate, Hill’s left brigade under Wilcox probably became engaged around six o’clock. Capt. William W. Chamberlaine noted that “While this battle was progressing General Hill and his staff rode along a part of his front and in rear of McLaws’ Division, which by that time had passed beyond the peach orchard and was pursuing the enemy toward the prolongation of Cemetery Heights.” “General Hills’ staff were occupied in rallying some of the Confederates,” Chamberlaine added, “who were falling back in groups of two or three.”61

Chamberlaine’s account places Hill on his corps’ right flank at the time Anderson’s division entered the fray; probably in the vicinity of the Warfield house and Peach Orchard areas. From this region, Hill could obtain a better overall view of his corps’ en echelon attack as it unfolded to the north. How long he stayed here is not known. Yet, Hill’s presence along the Emmitsburg Road does offer an explanation of where and why he was not present to oversee Anderson and Pender’s divisions as their assaults fell apart. His absence, however, does not mean his subordinates were unaware of his location. Any corps commander worth his salt would inform his division commanders of his location in case they needed to communicate. Brigadier General James Lane later wrote that he sent a staff officer to inform Hill of Pender’s wounding and “to receive instructions.” The staff officer must have known where to find Hill because he returned shortly with orders for Lane.62

The question still remains though: Under the fluid circumstances of July 2, why did Hill not exercise more authority over his division commanders? The answer lies in the rhetorical questions of: What did Hill know? And when did he know it? In other words, if Hill was still in the Peach Orchard area, when did he find out about Anderson’s management problems and Pender’s wounding? Without more previously unknown primary sources coming to the fore, the ability to pass judgement on Hill’s July 2 is hard to quantify. (and perhaps unfair) Nevertheless, the overall performance on July 2 of the Third Corps was atrocious. Of the nine brigades comprising Anderson and Pender’s divisions, only three brigades entered the fray. Perhaps the lack of performance was tied to Hill’s command style. As a division commander, Hill insisted on independence and a strict chain of command. He became quite sensitive when strict military protocol was not followed. This type of leadership philosophy worked well when a division commander proved capable of independent work. However, Hill’s style did not mesh well with a division commander such as Richard Anderson. Anderson apparently needed more “hands-on” supervision in order to reach a maximum performance level and Hill, in his first performance as corps commander, failed to make the adjustment. On the other hand, Dorsey Pender did not require as much supervision. Unfortunately for Hill and the Confederacy, Pender was knocked out of action at this crucial moment. As the fighting ebbed and darkness covered the battlefield, various Confederate generals began to congregate at Lee’s headquarters. “About 11 o’clock all faces were made cheerful and all hearts made glad by the arrival at headquarters of General J. E. B. Stuart and General Fitzhugh Lee,” recalled one veteran. Hill soon arrived also at headquarters and began “shaking hands with friends ... .” Hearing Hill’s voice, Lee emerged from his tent and making his way through the crowd took Hill by the hand saying “It is all well, General, everything is all well.” The two generals then spoke privately for fifteen minutes.63

“The Assault was then gallantly made ....” July 3 - Lee awoke with his mind set on another attack on the Union army. At early dawn, the commanding general rode to Longstreet’s headquarters to confer with senior corps commander. Longstreet met Lee with a stiff verbal argument against renewing the offensive and urged maneuver instead. After listening, Lee reiterated his desire to retain the initiative through an attack. Later that morning, Lee and Longstreet rode to the Peach Orchard area in order to reconnoiter the Union position where the two were joined by Charles Venable, Walter Taylor, A. L. Long, Henry Heth, and eventually Hill. The initial conference produced the decision to renew the assault again with Hood and McLaws’ divisions augmented by Pickett’s fresh command. Hill with Pettigrew’s division was to serve as support to Pickett. As the morning progressed, the assault plan continued to evolve. Lee would later write that: “General Longstreet was delayed by a force occupying the high, rocky hills on the enemy’s extreme left, from which his troops could be attacked in reverse as they advanced. His operations had been embarrassed the day previous by the same cause, and he now deemed it necessary to defend his flank and rear with the divisions of Hood and McLaws. He was, therefore, re-enforced by Heth’s [Pettigrew] division and two brigades from Pender’s, to the command of which Major-General Trimble was assigned. General Hill was directed to hold his line with the rest of his command, afford General Longstreet further assistance if required, and avail himself of any success that might be gained.”64 The final assault plan shifted Hill’s troops from a support role to a portion of the main attack column. Lee also shifted direct command of Pettigrew’s (Heth) division and two brigades of Pender’s division to Longstreet. In effect, Lee turned over control of half of the Third Corps to his senior corps commander. Hill’s reaction to this decision is not recorded nor did Lee, in the battle’s aftermath, explain his decision.65

After a year’s time, the amount of friction remaining from the feud between Longstreet and Hill is hard to gauge. Beyond a doubt the two generals were civil on a professional level. But did the prior disagreement factor into Lee’s decision on July 3? Probably not. Did Hill’s performance on the two prior days of battle factor into Lee’s decision? If Lee had any concerns or objections to Hill’s performance, those comments are not recorded. For the rest of the war though, Lee continued to rely on Hill and Longstreet.

The overriding factor for Lee’s choice of Longstreet to head the assault was simply the First Corps commander’s experience factor. Longstreet was a known quantity as a corps commander. (But in the irony of ironies, Longstreet did not believe in nor want to make the attack.) The overriding concern for Lee was that the assault should have unity of command. This is not to say that Lee’s decision did not arouse Hill’s sensitivity. Hill was a proud man. Upon Pettigrew’s division being ordered to report to Longstreet, Hill seems to have “washed his hands” of the affair. If Hill warned his fellow corps commander of the precarious state of Pettigrew’s division, the conversation was not recorded.

Hill’s role in forwarding supports (what has recently been referred to as a “second wave”) for the main assault requires scrutiny. Lee recorded that “General Hill was directed to hold his line with the rest of his command, afford General Longstreet further assistance if required, and avail himself of any success that might be gained.” Hill echoes this statement in his official report though his exact duty for the rest of the day, especially in the role of commanding the rest of his troops, becomes confusing. On the surface, Hill apparently retained command of Wilcox’s and Lang’s brigades but it was Longstreet who personally ordered them to move forward. This scenario played out with the remaining brigades of Anderson’s division. As Wright and Posey were forming to march into the fray, Longstreet personally ordered them to halt. Therefore, the evidence contradicts the after-action report made by Lee that Hill retained control of any of his remaining troops as eyewitness accounts indicate that Longstreet also controlled reinforcements designated to participate in the charge.66

Hill’s whereabouts on July 3 and Pickett’s Charge is as mysterious as the rest of the battle. For at least a portion of the day, Hill occupied himself with overseeing various artillery batteries along his front. William T. Poague noted that Hill personally ordered Wyatt’s Battery to open on Cemetery Ridge between 7 and 8 o’clock in the morning. That same morning, Hill also ordered the two Whitworth cannon moved “to a commanding point north of the railroad cut, to enable them to enfilade the enemy’s position.” Edward P. Alexander, Longstreet’s artillery commander, noted that the Third Corps artillery batteries opened “a little before noon” for approximately thirty minutes “it was said, by his [Hill] order.” Impetuous as always, Hill could have given the orders in response to Union skirmishers occupying the Bliss Farm in his front or in anticipation of the main assault taking place at 10 o’clock. Needless to say, Alexander lamented the wasted ammunition.67

Hill observed the charge near Watson’s Battery from the Second Corps’ Artillery Reserve, positioned just to the south of the present day National Guard Armory on Seminary Ridge. Hill possibly chose this location in order to see more clearly through the cannonade’s smoke. George L. Christian recalled later: “Whilst we were watching this most thrilling scene, Gen. A. P. Hill came and stood within my battery not ten feet from the location of my gun and was watching with us from that position the charge of Pickett’s and Pender’s men. I shall never forget his appearance on that occasion as long as I live. When he saw Pender’s division falter in its advance, and afterwards break and retire, and as he watched with the most intense interest the struggling gallantry and continued advance of Pickett’s men, although their lines were decimated as they went on, Gen. Hill looked to me as if he were dazed, if not confounded at the scene before him.” 68

For more than 150 years, Ambrose Powell Hill has been the bone of contention among Gettysburg scholars. Hill, however, did not single handily cause the Confederate defeat at Gettysburg. True, his corps drastically underperformed and his leadership did not rise to the occasion, but this could also be said of Lee’s other corps commanders. After the war, Lee confided to William Allan, a faculty member of Washington University, that: “He did not know the Federal army was at Gettysburg, could not believe it, as Stuart had been specially ordered to his (Lee’s) movement & keep him informed of the position of the enemy, & he (Stuart) had sent no word. He found himself engaged in with the Federal army therefore, unexpectedly, and had to fight. This being determined on, victory would have been won if he could have gotten one decided simultaneous attack on the whole line. This he tried and his utmost to effect for three days and failed. Ewell he could not get to act with decision ... Then Longstreet & Hill &c. could not be gotten to act in concert. Thus the Federal troops were enabled to be opposed to each of our corps, or even divisions in succession.” 69

Hill continues to this day to be one of those enigmatic figures from history - a man of quick temperament, loyal friendship, overriding confidence, fidelity to “The Cause,” and unflinching courage, one of the few men in the entire war with the capacity to handle large bodies of troops. Perhaps Hill could not meet the challenge under the shadow of Jackson ... perhaps he, nor anyone else, could ever measure up? And perhaps, in the end, Gettysburg taught Lee that Jackson was really dead.

Harry J. Pfanz: Culp's Hill és Cemetery Hill[szerkesztés]

jegyzetek
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.
1-5. Ewell jellemzése. 6-10. Howard jellemzése. 10. Hooker elismerte Sykes-t és Howarddal összehasonlítva azt mondta, hogy annyival múlja felül katonailag, mint nappal az éjt. 13. Mikor a Carlisle környéki episzkopális rektor megkérdezte Ewellt, hogy imádkozhatnak-e az elnökért, azt felelte, hogy természetesen, nem ismer senkit, aki jobban rászorulna az imákra.

15. The Only Position

16-18. Reynolds & Howard Moritz Tavernben. Reynolds megmutatja, hogy itt a parancs, ami a balszárny parancsnokává teszi. Várnak a nem jövő utasításokra. Buford két dolgot jelent: elfogta Early egyik futárát, aki a lovasság egy ezredesének vitt hírt róla, hogy Ewell Middleburgben van. A másik, hogy egy déli ezred közelítette meg Gettysburgöt, de Buford közeledtére visszavonult. 10:30-kor Buford azt is jelentette, hogy Hill hadteste Cashtown körül gyülekezik és Longstreet közvetlenül mögötte van. 11 előtt Howard lelép, megy vissza Emmittsburgbe. Alig feküdt le aludni, értesítés érkezett Meade-től, csupa olyan infóval, aminél az imént Buford frissebbeket jelentett. Másrészt egy paranccsal, miszerint a XI. hdt menjen vagy Gettysburgbe, vagy olyan távolságba tőle, hogy támogathassa az I. hadtestet szükség esetén.

31. Ewell and Howard Collide

45. Retreat to Cemetery Hill

59. The Rebels take the Town

71. Ewell Hesitates Ewellnek nem csak a lovát ölte meg egy repesz, hanem az maga alá is temette, úgy húzták ki alóla. 72. Pfanz sem hisz Henry Kyd Douglasnek, aki azt írta, hogy Gordon ajánlgatta a Johnsonnal együtt való támadást.
79. Mikor Johnson hadosztálya végigmenetelt a félkész vasúti töltéshez közeli mezőn, ahol mindkét fél halottjai hevertek, Steuart dandárjából egy mezítlábas marylandi kiugrott a sorból lehúzni a uniós lábbelijét. De annak tulajdonosa felemelte a fejét és közölte: Uram, én még nem haltam meg. A leforrázott konföderációs katona cipő nélkül tért vissza a sorba.

88. Slocum and Hancock Reach the Field. Howard 4:10-kor adta ki a parancsot a Cemetary Hillre való visszavonulásra és 4:30-kor már Doubledayjel együtt fent rendezték a sorokat. A domb és a kőfalak erős állást jelentettek. Slocum Littlestownból indult aznap reggel és négy és fél mérföld kényelmes megtétele után a parancsának megfelelően letáborozott Two Tavernsnél. Öt dandárban 9000 embere volt, így a XII. hadtest a Potomac hadsereg legkisebbje volt ekkor. Az első hadosztályt Alpheus S. Williams ddtb. vezette, a másodikat John W. Geary.
89. A hadtest tartaléktüzérsége csak négy ütegre rúgott a szokásos öttel szemben. Slocum ugyanúgy június 30-án kapta a parancsait, mint Howard és Reynolds, csak tőlük eltérően ő július 1-jén megkapta az utólag a Pipe Creek Circular névre keresztelt utasítást, amely leszögezte, hogy a hadsereg mozgásával megmentette Harrisburgöt, most pedig kivár, amíg az ellenség olyan pozícióba kerül, ahol a siker minden esélyével lesújthatnak. Ha Lee támadna, akkor fokozatosan visszavonulnak a Middleburg és Manchester közötti Pipe Creek patak menti védelmi állásokba. Slocum a saját hadtestét és az V. hadtestet irányítva Union Millshez vonul vissza, ahol felüti a főhadiszállását. A visszavonulás idejét a fejlemények kibontakozása fogja megszabni. Egy további üzenet Daniel Butterfieldtől, a hadsereg törzsfőnökétől arról is informálta, hogy a művelet hamarosan kezdetét veszi, mert az ellenség Gettysburg felé nyomul, úgyhogy indítsa a trénjét Westminster felé és álljon készen, mert amikor Reynolds értesíti, hogy az ereje "uncovered Two Taverns", akkor indulnia kell.
89-92. Slocum jellemzése. 92. Mire a XII. hadtest elérte Two Tavernst, Gettysburgnél éppen hallgattak a fegyverek. Nem értesültek róla, hogy a hadsereg balszárnya ütközetben vett részt. Néhányan szórványos lövöldözést hallottak, ami akármi lehetett volna, skirmish, cavalry action. Howard első Slocumnak címzett üzenetét 1 órakor küldte, a másolatok Sicklesnek és Meade-nek mentek. „Ewell's Corps is advancing from York. The left wing of the Army of the Potomac is engaged with A. P. Hill's Corps.”
93. Mivel Sickles Emmittsburgnél 3:15-kor vette kézhez a levelet, ezért Slocum már kettőkor meg kellett kapja. 94. 3-kor Howard elküldte második üzenetét. Ebben megírta, hogy a jobbszárnyát támadás érte és felgöngyölítés és megfutamítás fenyegeti. Megkérdezte, hogy Slocum és csapatai úton vannak-e. Meade törzsének századosa 3 és 4 óra között megjelent Two Tavernsnél egy üzenettel, hogy Hancock veszi át az elesett Reynolds helyét a balszárny élén és a hadtestparancsnokok azonnal induljanak a lehető leggyorsabban előre. Slocum ekkor már elindult Two Tavernsből és csapatai eleje is elindult Gettysburg felé. A százados megmutatta az üzenetet a stábjának, melyből Hiram C. Rodgers alezredes Slocum után lovagolt egy másik üzenettel, melyet Slocumnak és Sykesnak címeztek. Valószínűleg ennek hatására üzent Slocum 3:35-kor „Hancock, vagy Howard” tábornoknak címezve, hogy a XII. hadtest úton van és Gettysburgtől egy mérföldre jobbra. Slocum miért ment erre, ahelyett, hogy egyenest a Cemetery Hill, vagy a Culp's Hill felé vette volna az utat? Jelentésében Slocum azt írta "agreeably to a suggestion from General Howard," az első hadosztályát a vonal jobb szélén helyezte el a Rock Creek mellett, míg a másodikat Hancock parancsára a balszélre vezényelte. 95. Howard jelentése alapján négy után kérte, hogy egy hadosztály menjen a jobbszélre, egy pedig a balszélre. Mikor Charles Howard őrnagy továbbította ezt a kérést Slocumnak, az azt felelte, hogy már elküldött egy hadosztályt jobbra, ezért ha Howard egy hadosztályt Gettysburgtől keletre akart küldeni, azt Hall századossal kellett küldenie 3 óra tájban. 3:00 órakor, mikor az XI. hadosztály még Gettysburgtől északra harcolt, lett volna értelme, hogy Slocum első hadosztálya az akkori állás jobbszárnyára csatlakozva keletről jelenjen meg a csatatéren. 4 óra után, mikor az összes csapatok már a Cemetery Hillen gyülekeztek, egy ilyen művelet értelmetlen lett volna. Ebből következően tehát Slocum már 4 óra előtt megközelítette Gettysburgöt, háta mögött Williams és Geary hadosztályaival. Rövid, de kemény menetelés volt. Hőségben. A Rock Creek elérése előtt Williams üzenetet kapott a sorok előtt lovagló Slocumtól, hogy forduljon jobbra a keresztútnál, amely a Hanover Road felé vezet, hogy Gettysburgtől keletre uralgó állást tudjon felvenni. Geary hadosztálya folytatta az utat a város felé. Williams Benner's Hilltől fél mérföldre keletre érte el a Hanover Road-ot. 96. Williams pushed his men hard along the slippery trace, sometimes at the double-quick. As the 2nd Massachusetts Regiment passed a small farmhouse, one of the few along the way, a "hard-featured" woman with a couple of children rushed down to the column and began shaking hands with the dust-covered Bay State soldiers. She seemed delighted to see them until the regimental colors appeared. She looked at the flag with some dismay and with disgust said, "Why, I thought you were Rebs." With that, she grabbed her children and hurried back to her house.
96-97. Thomas H. Ruger ddtb. dandárja elfoglalta a Benner's Hill, majd jött az üzenet, hogy az I. és a XI. hadtestet kiverték Gettysburgből és Williamst elvághatják és vigye vissza a hadosztályt a Baltimore Pike-ra. Williams megállt és visszavonult fél mérföldre északkeletre az úttól és ott is maradtak éjszakára.
97. 4 órakor küldött üzenetében Howard leírta a szövetségi erők nyomorúságos helyzetét Slocumnak és azt kérte, hogy személyesen jöjjön a Cemetery Hillre. Howard őrgy. a Baltimore Pike-on egy mérföldre a várostól találta Slocumot, valószínűleg Powers Hillen, ahol a XII. hdt HQ volt a csata folyamán. Slocum elutasította, hogy odamenjen és átvegye a parancsnokságot a Cemetery Hillen. Nem sokkal később Charles H. Morgan alezredes Hancock törzséből is találkozott Slocummal, és megbeszélték, hogy a sok XI. hadtestből szivárgó lézengő feltartóztatása végett a Geary második dandárját a Pike-on hagyja. Azt mondta Morgannak, hogy annyi a dezertőr, hogy attól tart ez megint egy Chancellorsville és fel kell tartóztatnia a megfutamodást. Valószínűleg Morgan elárulta a valós helyzetet és további vita bontakozott ki róla, hogy Slocum vegye át a parancsnokságot. Morgan visszaemlékezése szrint Slocum nem nem akart kötélnek állni, mivel azt Hancockra bízták és már amúgy is elkezdte a terep felmérését, továbbá nem akart felelősséget vállalni olyan helyzetért, melynek kialakulásában nem játszott szerepet. Viszont mikor Morgan azt mondta, hogy Hancock utasításba kapta, hogy az ő megérkeztekor adja át neki a parancsnokságot, Slocum elindtult a Cemetery Hillre.((Nincs minden rendben Hancock kinevezésével a balszárny élére. Slocum feltünően mellőzve van, pedig közelebb van a harctérhez és csapatokkal tudna segíteni. Meade mégsem őt küldi, nagyon Hancockot tolja. Slocum azért is nem megy a Cem. Hillre korábban, mert nincs kedve alárendelődni Hancocknak, hiába hívja Howard kifejezetten 4-kor, csak amikor azt hallja, hogy Hancock átadja neki a parancsnokságot, ha odamegy. Hancock szerviens viselkedése Slocummal kapcsolatban, illetve a júl. 2-i haditanácson Slocum szárnyparancsnokként való parádézása jelezte Meade számára, hogy Hancock kinevezését nem tudja kereszülvinni, amíg Slocum is ott van, ezért távolítja el szeptemberben)).
98-103. Hancock színpadias alakítása és intézkedései.
103-104. Slocum hét órakor jelent meg a Cemetery Hillen. Hancock azonnal átadta a parancsnokságot neki és elindult vissza Taneytown felé Meade-nek jelenteni. Ott megtudta, hogy Meade hallgatva a tanácsára Gettysburg felé indította az összes hadtestet. Slocum megérkeztével egyidőben Howard megkapta Meade parancsának másolatát, miszerint a balszárny ideiglenes vezetőjévé Hancockot teszi. Howard Reynolds eleste óta úgy tudta, hogy az reá szállt. Slocumnak deklarálta, hogy a balszárny parancsnokságát átadja és Meade-nek panaszos levelet írt, hogy miért kapja ezt a mellőzöttséget és mit rosszall az eljárásában.

106. Getting Ready for the Fight. 112-114. A beásás és erődítések építése még nem vált gyakorlattá a Potomac hadseregben eddigre. Az I hdt. Iron Brigade kezdte a munkálatokat az első napon, majd a XII. folytatta mellettük a második napon. Az, hogy a XII. hadtest beásta magát a Culp's Hillen, nem Geary-n múlt. Ő engedélyt adott, rá, ha a beosztottai akarják, de ellenezte, mondván, hogy rászoktatja a csapatokat, hogy csak védművek mögül harcoljanak. A Green dandár eddig csak Chancellorsville-nél épített ilyeneket. George S. Green ddtb. azt mondta, ez doktrinális és az életek megmentése fontosabb, ő beássa magukat. 116. Az V. hadtest Frederickből Liberty-n és Union Millsen keresztül Hanoverbe ment, onnan küldte Meade Gettysburgbe. Július 2-án hajnalban Bonaughttowntól három mérföldre keletre tábort bontottak és reggel hatra az elővéd elérte a XII. hadtest vonalát és Ruger hadosztályától jobbra állást foglalt. Williams az éjszakát a Wolf's Hilltől keletre töltötte, majd képezett egy jó hosszú skirmisher vonalat és kinyújtózva bal felé, felvette a kapcsolatot Wadsworth-0el. Hatkor megérkezik az V. hadtest három hadosztálya és kiterjed a skirmisher harc a Brinkerhoff's Ridge-re. Ayres és Barnes hadosztálya kitelepszik hozzá((Crawford valszeg a tartalék)). 116-118. 8 órakor Slocum utasította Williamst, hogy vonuljon vissza a Hanover úttól Geary hadosztályának jobbjára a Culp's Hillen. Aha, ezért kellett éjszakára itt kint maradnia, hogy a Hanover utat biztosítsa Sykesnak. Sykes megkapja ugyanezt a parancsot Slocumtól, vonuljon a formálódó uniós jobbszárny, tehát a XII. hdt mögé. Meade júl. 2-a reggelén a jobbszárny elleni támadásra számított. Amikor a II. hdt. érkezett a Taneytown úton, Gibbon utasítása úgy szólt, hogy gyülekezzen kelet felé, a Culp's Hill felé fordulva és egy óra hosszat így maradt, mielőtt települt volna a Cemetery Ridge-re. Mikor a konföderációs támadás nem akart érkezni, Meade fontolóra vette, hogy saját maga támad a jobbszárnyon. 9:30-kor ír Slocumnak, hogy a XII. hdo kezdjen vizsgálja meg a terepet maga előtt és Slocum írjon, mi a véleménye egy támadásról abból az irányból. 10:00-kor utasítást adott, hogy támadjon, amit majd az V. támogat és mihelyt megjön, a VI. is. Slocum visszaírt, hogy már megvizsgálták ezt és semmilyen támadást nem javasol a maga és a főmérnök, Warren nevében. A terep nem kedvező az ellenség számára különösebben ((Wolf's Hillről nem akart felfelé támadni a Benner's Hillen, meg a Brinkerhoff gerincen)). Amúgy a VI. hdt késő délutánig meg sem kezdett érkezni, szóval ez kilőve. 119. Mivel a centrum előtt a Culp's Hillel ellentétben van járőrharc, ezért Meade figyelme oda irányul. Plusz megtudja, hogy Sickles voltaképpen nem oda települt, ahova kéne. Du. 3-kor ír Hallecknek, hogy a hds erős védelmi állásokban van. A VI. hadtest elővédje éppen érkezett, tök elcsigázottan 18 órai menetelés után. Az egész hadsereg kimerült Gettysburg elérésének óriási teljesítményében. Nincs biztos info az ellenség pozíciójáról és szándékairól, de csatára számít és a szekereket hátra küldte. Ha nem jön támadás de jómaga lehetőséget lát támadásra, akkor megteszi. Ha erre nincs lehetőség, vagy hírt kap, hogy az ellenség a Potomac hds és Washington közé akar férkőzni, akkor visszavonul Westminster és az utánpótlás felé a Big Pipe Creek vonalára. 120-121. Anderson csak 2-án kora reggel ért el Seminary Ridge-re, Hood és McLaws pedig Anderson mögött jött. ((Miért állt meg az egész konföderációs oszlop egész délután? Miért nem ellenőrzi senki, hogy mit csinálnak? Johnson miért nem mondja el, hogy micsoda forgalmi dugón kellett átvágnia? Mert Lee-t kellett volna kritizálni és ő szent tehén?)) Ewell egész éjjel fenn volt és kora reggel arra számít, hogy megindítja Johnson támadását és Early hadosztályának felét a Culp's Hill és a Cemetery Hill ellen. Longstreet ágyúinak dörgését várják a támadással, de egy órával napfelkelte után még mindig nem jön. Ewell elküldi Campbell Brownt Lee-hez, de már csak a hűlt helyét találja a főhadiszálláson, mert Longstreethez ment. Brown utána. Longstreet hadteste időközben a Marsh Creek közeli táborból elindult gyülekezni félúton Lee főhadiszállása és Herr Ridge közötti mezőn. Lee rábökött Hood hadosztályára, mint annak bizonyítékára, hogy halasztás lesz, hiszen nem készültek fel, majd megismételte korábbi parancsát, hogy Ewell koordinálja a támadást Longstreet támadásával.
Napkeltekor Lee már tud róla, hogy Culp's Hill nem sikerült, egyidőben Samuel R. Johnston jobbszárnyi felderítésével Charles S. Venable őrnagyot Ewellhez küldi. A kérdés az, hogy Ewell pozíciójában lát-e támadásra lehetőséget, vagy visszavonuljanak a jobbszárnyra és onnan támadjanak. Ewell egyenes válasz helyett végigkalauzolja Venable-t az egész frontvonalon. Pfanz szerint talán nem volt kiforrott válasza és ezt találta ki helyette. ((Vagy megtudta Veneble-től, hogy a támadás késik, Lee Longstreethez ment, stb)) Látják, hogy sok az ágyú Cemetery Hillen, a szövetségi gyalogság magához tért az előző napi vereségből és harcra kész. Reggel 9 előtt Lee elindul Ewellhez, és mielőtt befejezték volna Venable-lel az állások körbejárását, megérkezett. Csak Trimble-t találja ott, aki felviszi az Adams County Almshouse kupolájába körülnézni. "The enemy have the advantage of us in a shorter and inside line and we are too much extended. We did not or we could not pursue our advantage of yesterday, and now the enemy are in a good position."
121-122. Lee és Ewell beszélnek, megállapodnak benne, hogy a második hadtest önmagában nem tud áttörni, csak ha a szövetségi balszárny és centrum megtámadásával összhangban cselekednek. 122-125. A reggeli csatározást a XII. és V. hdt a Stonewall dandárral folytatta Johnson hdo-ból. Johnson jellemzése.
126. o. Geary hadosztálya délelőtt közepére végzett az állásai erődítésével és pihent. Williams hdo.ja ((acting parancsnok Ruger, mert júl. 2-án Slocum Alpheus Williamst teszi a XII. hdt élére, míg maga szárnyparancsnokká lépteti magát elő - Troy Harman, Meade's offensive plan on Jul. 2nd)) azonban később érkezett a jobb oldalára, ők ekkor kezdtek neki. Eredmény: félelmetes erődítmények.
127. Hays és Hokes dandár Baltimore str.-től nyugatra, Weinbrenner völgyében voltak, ((az a Rock patakba torkollik)). Döglesztő a meleg.

129-131. Csatározók. Green ddtb. csatározói 2-án délelőtt a Rock Creek keleti oldalán, leváltják Wadsworth csatározóit és ott tanyáznak. ((Ez kizárttá teszi, hogy Johnson tegnap este a Culp's Hillt akarta megtámadni, mert akkor itt kéne lennie. Miért nem mondta meg Pfanz, hogy Johnson tévedett a sötétben először a tájjal találkozva?)) 132. Ames ddtb (Barlow hdoját vette át) vs. Hoke csatározás Cemetery Hill északkeleti szektorában egész nap. 133. 73rd Pennsylvania bepróbálkozik Gettysburgbe megtapasztalni, milyen mélyen foglalták el a konföderációsok - sortüzet kapnak. 135. térkép Gettysburgi házakkal. 138. 73rd Pennsylvania átmegy házak közötti csatározásba a Baltimore és Emmitsburg út kereszteződése környékén. 141. Rhodes emberei a Washington streeten keresztben kőfalat emeltek. 142. Early a Baltimore & Middle steet kereszteződésében lebeszéli a civileket a kukucskálásról. 143-145. Steinwehr, Orland Smith jellemzése.

153. o. Brinkerhoff's Ridge 154. leírás, hogyan fekszik le a konföderációs csatározó és tölti meg a puskát hátonfekve! 155-156. James A. Walker jellemzése. 157. o. David M. Gregg jellemzése. 160. John B. McIntosh jellemzése. 162-167. Longstreet támadása idején áll fel a lovassági csatározóvonal a Brinkerhoff's Ridge-en. Este Walker engedélyt kap Johnsontól, hogy kimaradjon a rohamból és védje a hadosztály hátát. De sötétedés után Walker és Gregg egyaránt visszavonul a harcból. Walker hátrahagy egy őrszemvonalanat, Johnsonhoz igyekszik, de nem ér oda időben a rohamhoz.

168. A tüzérség Latimer jellemzése. Július 1-jén érkezik a csatatérre Johnson hadosztályával. A sötétségben a dandárt a várostól keletre eső gabonatáblában parkoltatta. 169. Reggel négykor az első világosságnál elkezdi keresni, hova települhetne. Benner's Hillt szúrja ki magának a Hanover úttól délre, de annak a teteje olyan védtelen, hogy ostobaság volna túl hamar elfoglalni. Ezer yardra északkeletre a Culp's Hilltől és ezerötszázra észak-északkeletre az East Cemetery Hilltől. 170. kora reggel Archibald Graham százdos Rockbridge Artillery-je települt a Hanover úttól északra hat húszfontos Parrottal. Feltételezhető, hogy párat lőtt a távolságot bemérni. Charles S. Wainwright ezds., az első hadtesttől az East Cemetery Hill ágyúinak tüzérségi főnöke. 23 ágyúja volt a Cemetery Hillen. 172. map. 175. Osborn és Wainwright jellemzése. 176. J. Thompson Brown, Ewell tüz. főnöke csak két zászlóalját tudta elhelyezni, Latimerét és Dance századosét, harmadiknak nincs hely ((De az uniósok nem ezt mondják Latimer benner-dombi állásáról. Sztem csak a két legjobb zászlóalj szolgáltatta az elterelő támadás tüzét. Dance mellett nem volt hely, Latimer mellett rengeteg volt, de kit tegyenek ki a pusztítónak ígérkező uniós tűznek?)). Dance mellett a Seminary Ridge-en ugyanis A. P. Hill 41 ágyúja állt. Jones zászlóaljából valamennyi erő a York Pike felé védekezett, Carter július 1-jén jól harcoló egysége tartalékban várakozott a Seminary Ridge mögött, William Nelson alezé pedig a várostól északra levő Pennsylvania College közelében. 178. Délután négy előtt csak sporadikus lövöldözés. A Rockbridge egy távolságbemérő lövése beletrafál a Cooper's battery lovai közé. Egy uniós megsebesíti Albert G. Jenkins dandártábornokot a fején a Barlow's Knollon. Amikor Longstreet támadni kezdett, Johnson utasítást küldött Latimernek, hogy menjen fel a Benner's Hillre és lőjön. Johnson ekkor még Hanover Roadtól északra állt vonalban. A Benner's Hill nyugati felén való csatározás már órákkal ezelőtt elkezdődött. Tizenhat ágyú és caisson felmegy, megkerüli a Rockbridge A.-t. ((Lehet, hogy ez a megfontolás túl óvatosnak bizonyult, mert Dance százados egyik ütege, a Rockbridge Artillery névre hallgató hat 20 fontos, huzagolt csövű Parrott ágyúval, talán a Szeminárium-gerincen már helyet nem találva kora reggel feltelepült a Benner-dombra, távolságbemérő lövéseket adott le a Temető-dombra és mégsem történt semmi baja. Lehet, hogy elsőnek odaérve elfoglalták a Benner-domb legjobb részét, 200 méterrel amögött, ahol Latimer végül települt.)) Latimernek is volt egy szekciónyi 20 pounder parrott Raine ütegénél, ezt a két ágyút a Rockbridge A.nál hagyta, a Hanover úttól északra, mert minek közel vinni az ellenséghez, így lettek azok hat cső, elöl meg tizennégy. ((Lehet, hogy a Rockbridge fedezékben volt valami mögött, pl. egy dombvonulat.)) 180. Lőnek. 181. Cooper eltalál egy lőszeres ládát, ami felrobban. Üdvrivalgás. Egy konf. lövés eltalálja Stewart egyik keszonját, három láda kaboom. Üdvrivalgás. Wainwright Cooper és Wiedrich ütege közti falon üldögélt. Megítélése szerint a konf. tűz nagyon pontos volt. 182. Wainwright szerint Cooper és Reynolds ütege jól lőtt, de Wiedriché felajzottságában kapkodott, Wainwright korrigálta a gyújtókat. Latimer ütegei zsúfoltnak tűntek, habár hely volt nekik. 183. Stevens ütege tüzesre lőtte a csöveket és látta a Rockbridge A. lövegeit is. Csak hat-nyolc lövedék csapódott be náluk. Geary aggódott a bombázás miatt és a XII. hadtesttől kért még ágyúkat. Muhlenberg hdgy ((XII. hdt tüz., uniósok szerint ez egy dandár, de zászlóalj erősségű)) három tízfontos Parrotot küldött és egy szekció Napóleont. 184. Az nem világos, hogy Geary hova helyezte ezeket, mert a Culp's Hill ezen része erdős, de talán a XII. hdt utászai eddigre megtisztítottak egy akkora részt, ahonnan lőhettek. Érkezés után még fél óráig küzdöttek, majd déli oldalon egy keszon felrobbant. 184. Capt. William D. Brown, a Chesapeake Artillery parancsnoka elesik. A szövetségiek túl magasra céloznak, a konf. örülnek. De aztán belövik őket. 185. veszteségek. 186. Lt. Walter F. Chew veszi át a Chesapeake-et. Már csak egy löveg működik. Aztán Sgt. Philip H. Brown lövegét is kilövik. Latimer üzen Johnsonnak, hogy kimerültek, lőszerhiány, nem tudja tartani a Benner's Hillt. Johnson válasza: négy löveg kivételével vonjon mindent vissza. A négy löveg támogassa a gyalogság rohamát. Latimer mindenki mást visszavonulásra utasít. 187. Latimer a négy löveggel újra tüzel. A válasz megsebesíti a lovát és az maga alá temeti. Kihúzzák, mortally wounded, aug. 1. halál. utóda Charles I. Raine százados. 187-188. zászlóalj vesztesége 10 halott, 40 sebesült, 27 ló, 2 keszon, némi anyagi veszteség, 1147 lövés. A Seminary Ridge zászlóaljáról senki semmit nem jegyzett fel, kivéve, hogy McIntosh forrónak találta a szövetségi tüzet. Pegram zászlóaljának vesztesége 2 halott, 7 sebesült. McIntosh 32 fő összveszteséget jelentett, de július 3-a után. Garnett mindössze kettőt. Eltévedt lövések az ágyúk előtt a vonalban bujkáló gyalogságot találták el. In his recollections in later years, Major Osborn wrote that if it had been General Lee's intention to drive the Federal artillery from Cemetery Hill, the Confederate shelling had been "useless." He summed it up by writing that "no impression was made on the artillery beyond the loss of a very few men killed and wounded, a few horses killed, and a caisson or two blown up. The batteries were in no way crippled or the men demoralized."
Osborn made an observation about one aspect of artillery practice at that time. He wrote that they gauged the effect of their own fire by the accuracy of the enemy's fire. If their own was bad, the enemy would soon find their range and hold it. On the other hand, the "bad range" of their adversaries meant that their own fire was accurate. On the afternoon of 2 July, the Confederate batteries had fired much more rapidly than his own and with "comparatively little effect." Therefore, Osborn and others concluded that the Federal fire had been more accurate and effective than that of the Confederates. He believed that that opinion was borne out by the wreckage later found on the field. 189. Szövetségi oldalon muníció utántöltés. Cooper kétnapi harc után hátra, helyére R. Bruce Ricketts százados ütege, hat ágyúval. Wheeler és Hall ütege szintén hátra, az arty reserveből erősítés a helyükre.

190. o. Blunder on the right, az uniós oldal. 191. Henry H. Lockwood rangja magasabb lett volna Rugerénél, de nem volt harci tapasztalata, ezért vonta Williams közvetlen hatáskörbe, hogy Ruger vezethesse az első hdo-t. Alpheus Starkey Williams jellemzése. 194. Meade legalább egy hdo-t a baloldalra rendel. Slocum azt üzente az ellenség a vonalai előtt gyülekezik, had tartson vissza egy hdo-t. Meade: mindent küldjön, amit tud, egy dandár maradhat. Így aztán Greene marad.
195. Lockwood dandárja nyugatra a Power Hill tövének mentén a Granite School Lane-en. 196. 1st Md PHB létszáma 700 fő volt, 150. ny-é 600. 197. Williams a hadoszlop elején, közben az art. reserve azt híreszteli, hogy az ágyúikat elfoglalták. 198. A Peach Orchard Trostle házánál megütköznek a 22. mississippivel. Rebel yell, vén boszorkány bátorítja őket: „Never mind boys, they are nothing but MEN.” Ruger a másik két dandárt felsorakoztatja a Weikert Woods előtt, de mielőtt elindulna lefelé, Ruger hadsegédje visszajön azzal a hírrel, hogy mind Sykes, mind Sedgwick szerint az ellenséget visszaverték és már nincs rájuk ott szükség. Williams elindította Rugert asap visszafelé. 199. Napnyugtakor Williams elérte Slocumot és parancsot kapott a visszatérésre a jobb szárnyra. Eligazította Rugert és Lockwoodot. Aztán még maradt meghallgatni a híreket Meade törzstisztjeit a mezőn. Híres sztori a gratulációkról. Visszalovagolt a Baltimore Pike-ra a Cemetery Hill aljába, amikor Meade egyik törzstisztje meginvitálta a HQ-ra. Fogalma sincs a Culp's Hill állapotáról. Leister house, Tawnytown út, összes hadtestpcs ott. Slocumot látva kapcsol, hogy ő valszeg nem kéne itt legyen, de amikor Meade-et megkérdezi, hogy menjen-e, az marasztalja. Meade később azt írja udvariasságból, mert neki meg arról nem volt fogalma, hogy Slocum nem hadtestpcs, hanem szárnypcsnak képzeli magát. Gibbon beszél először, utána Williams következett rangban. Stay, wait an attack, one day. 200. o. Mindenki más ugyanígy vélekedett. Williams a kérdésről: csak egynapi élelmiszertartalék volt, pár hadtestnek annyi sem, de a közelben volt annyi tehén és liszt, hogy pár napot féladagon is kihúztak volna. Ezért szavazott igennel a maradásra.
200. Williams eközben nem tud róla, hogy Geary nem védi a Culp's Hillt. 7:00-kor Geary parancsnot kapott Slocumtól, hogy Green dandárját hátrahagyva kövesse Williams (Ruger) hadosztályát, de az addigra láthatáron kívül volt, így végül átkeltek a Sziklás-patakon. Megálltak és jelentették valszeg Slocumnak, hogy "hol vannak", mire egy törzstiszt útján újabb parancs: "hold the position down to the creek at all hazards." Erreföl nekiállt megvédeni a Rock Creeket, egyik dandár ((Candy)) visszanyúlt a Baltimore Turnpike-ig, a másik meg ((Kane)) a Rock Creek vonalát védte. Az nem zavarta, hogy senki nem támadott ott. 202. Utólag azzal magyarázta, hogy a parancsa csak az első hadosztály követése volt, de hogy hova megy, azt nem tudta, így elindult arra, amerre azok mentek. ((Williamst nem tudta megkérdezni, mert Slocum elfelejtette, hogy ezt nem közölték Gearyvel.)) Utána Geary bio. 203. Geary tévelygő emberei. A Cemetery Hillért folytatott ágyúzás túllövései a 29. pennsylvania sorait gereblyézte meg. 29. pa átgázolt a patakon, nem a hídon ment át. ((miután lövések jönnek északról, érthető hogy átrongyoltak.)) A hátsó dandárt Kane és Cobham együtt írányították, mert Kane sebesült volt. Kane szerint ő előrement, majd mikor megtudta, hogy nincs mit a pataknál keresniük, megfordította dandárját és visszament a kiindulóhelyére. Cobham jelentése szerint egy mérföldet masíroztak délre, majd megfordultak és visszatértek az állásaikba. De azt tudjuk, hogy a három ezredükből a 29. átgázolt a patakon, a 109. pa pedig a mezőn töltött némi időt. ((A harmadikról nem tudjuk, hogy mit csinált. Lehet, hogy az elindult vissza?))

205. Johnson attacks! 206. Az 50. virginiát előreküldik Latimer támadása alatt gyalogsági fedezetet adni az ágyúknak. Az 50. virginiát Salyer ales vezette. Salyer látta, hogy Latimeréket megszaggatják és hogy menekülniük kell majd. Pár embere segített az ágyúk kiszolgálásában, három fő veszteségük is volt. 206. John M. Jones ddtb a CV előtt századosként szerelt le, átlép konf. és jó ideig stábtiszt Magruder, Ewell és Early alatt, legutóbb alezredesi rangban. Csapatparancsnoki beosztást csak úgy kap, hogy Lee kijárja neki, mivel West Pointos 1841-ből. 207. térkép. 208. Lee azt a kitételt alkalmazza, hogy amint kötelességét elmulasztja, le fog mondani. Pfanz megemlíti, hogy DSF szerint ez alkoholproblémára utal. Jones dandárjából a 25. virginia tegnap este óta négy századdal csatározik. Jones ekkor az egész ezredet utánuk küldi, nehogy kézifegyverekkel támadják Latimeréket. 209. maradék négy ezred a D. Benner ház körül. Miután Latimer erői nagy részét visszavonta, Johnson felment a Benner's Hillre és aszonta Jonesnak, hogy állítsa vonalba a katonáit és mikor Nicholls dandárja felzárkózik mellé balról, induljon el a Culp's Hill irányába. Ez a támadás második fázisa. Kerítés mentén mennek délnyugati irányba. 211. Green bio. 212-213. uniós csatározóvonalban a 60. new york és a 28. pa. Utóbbit Candy pont akkor elvezényli az anabázisra, mikor a 25. virginia lendületet ad a csatározásnak. John C. O. Redington alezredes kürtjelet ad, hogy segítséget kér; Green küldi a 78. new yorkot. Green ekkor már a vonala kiterjesztésével van elfoglalva. A 137. new yorkot a traverzen túl jobbra vezényli, Kane állásaiba. A traverz korábban Green állása volt a 137. ny számára. Redingtonnak 177 fője van, Hammersteinnek a 78. nyban 200. Utóbbiak 400 yardot előre a Rock Creek-ig. 7-kor Green Wadsworthhöz és Howardhoz fordul segítségért. Wadsworth a 6. wisconsint, a 14. brooklynt és a 147 ny-ot küldi. Mindhárom jól harcolt tegnap. Howard a 61. ohiót (törzstiszt vezeti) és a 157. ny-ot, valamint August Otto ales vezetésével a 82. illinoist és a 45. ny-ot. Howard ezredei értek Greenhez először, mert még Earlyék támadása előtt elindultak, míg Wadsworthé a helyén maradt, míg kiderült, hogy Hays és Avery nem az ő frontjukat támadja. A XI. hadtest ezredeinek összevissza törzstiszti parancsnok érkeztek, ami kavarodást és oda-vissza meneteléseket okozott. 214. Anekdota a XI. hadtestet szemtől szembe leszóló tisztről. 215. 60. ny-t visszanyomják a Rock Creek másik oldalára. Tüzeléstől olyan sötét van az erdőben, hogy nem lehet látni, inkább hallani. Az ellenállás megszilárdul, mikor 78. ny eléri a Rock Creeket.
Jones támadása káoszba fullad. Háromszor próbálkoznak meg a dombbal. Jones csipőlövést kap, átadja a parancsnokságot a 48. va ezredesének. Nicholls dandárja nagy ordítással föl a dombon. Pfanz csak annyit ír, hogy Jones Green balszárnyával harcolt, Jesse Williams meg a 60., 102., és 78. ny-kal. ((sejtés: ezek ugyanzt a frontszakaszt támadták meg két különböző szögből. És ha ez igaz, akkor alig pár emberrel.)) 215-217. Mindkét dandár regroup, mikor Stuart első ezrede átkel a Rock Creeken. A sötétből egyszer csak vakító sortűz a 149. ny-tól, majd a 137. ny oldalazva lőtte őket. Az 1. marylandi zászlóalj támadása ez utóbbiak figyelmét magára vonta, míg a 3. észak-karolina legnagyobb része egy szerencsétlen hadmozdulat miatt hátbatámadta őket. Az észak-karolinaiak a marylandieket akarták megsegíteni, de a sötétben nem tudták megállapítani, hogy az előttük levő lövések lobbanása szintén konföderációs alakulat tüze. A jobbra tartás pontosan az volt, amit nem kellett volna tenniük, mert csak nagyobb tumultust okoztak az utolsó északi ezred arcvonala előtt. 217-219. A 23. virginiai ezred ellenállás nélkül feljutott a Culp-domb lankásabb részén és teljesen védelmezetlen északi állásokat találtak. Este 8 órakor a 1. marlyandi zászlóaljjal közösen jobb oldalról megtámadták a 137. new yorki ezredet. 220. Hancock Carroll dandárját Howard segítségére küldte, Gibbont utasította, hogy még két ezredet küldjön Slocum segítségére. Ez a 106. és 71. pa volt. A 106. pa Howardnál jelentkezett, de a 71. pa több közreműködőn keresztül a 137. ny mellé települt jobbra. 221. Fél órán keresztül tűz alatt voltak, valószínűleg a 23. va és a 1. md támadta őket. Ekkor Richard P. Smith ezredes kivonta a 71. pa-t, amely mindössze 11 sorállományút és 3 tisztet veszített. Két nc ezred kivételével a Steuart dandár föláramlik az alsó dombra. 10. va a 137. ny hátába kerül, oldalról jön a 23. va és a 1. md bt, úgyhogy visszavonulnak a traverz mögé.
222. Ekkor megjön Wadsworth különítménye. 149. ny helyet talált maga mellett a 149. ny-tól jobbra ((tehát a 149. ny és a 137. ny között)), oda befészkelte magát és egész végig ott harcolt. A 14. brooklyn, Col Edward B. Fowler (alias 84. ny) addig ment előre, amíg meg nem támadták, akkor vonalba rendeződtek és felderítők előre. Eredmény: a 10. va-val álltak szemben. 84. ny tűz, aztán támadás be a fák közé! Azt mondták, hogy kivetették a virginiaiakat onnan, de a 10. va úgy gondolta, hogy visszavert egy szuronyrohamot. Valszeg a 84. ny leváltotta a 137. ny-t, amely hátrament, pihent és lőszert vételezett. Rufus Dawes ales a 6. wisconsin parancsnoka. Megnézte Early támadását a Cemetery Hill ellen, majd parancsot kapott, hogy jelentkezzen Greennél. 223. Green a jobb oldalra rendelte. Mentek, egyszer csak lázadók az állásokban, mindenki meglepődött, lőni kezdték egymást, virginiaiak vissza az erdőbe. A 6. wisconsin kábé éjfélig a traverzben, vagy akörül maradt, aztán leváltották, valszeg Kane. Steuart támadása véget ért aznapra. Goldsborough eddigre ezredpcs. Elküldi John W. Torsch szds-t balfelé a vonalon, hogy derítse fel, mi van arra, ellenség, vagy a Baltimore Pike. Torsch visszajön, 600 yardra megtalálta a pike-ot, normál forgalom, szekerek közlekedtek rajta. Goldsborough Johnson figyelmébe ajánlotta a turnpike-ot, mikor Steuart kíséretében megjelent az állásainál. Johnson hallgatózott egy ideig, majd kijelentette, hogy az ellenség visszavonul és távozott. De valójában este 10-kor, röviddel a Johnson-Green összecsapás vége után elkezdtek visszaérkezni a XII. hdt vezető elemei a turnpike-on és ez egészen éjfél utánig zajlott. Geary hadosztálya fordított sorrendben érkezett vissza: először Thomas L. Kane kicsi dandárja három ezreddel, majd Charles Candyé. Candy jellemzés. 224. Candy kép. Charles P. Stone törzsében kezdett. Kane jellemzése. 225. Kane kép. Ügyvédnek is outsider, abolicionista, mormonbarát. Tüdőgyulladással is a dandár után ment a Gettysburg hadjáratban. It was said that he delivered Meade a highly sensitive message at Taneytown concerning possession of a Confederate cipher. 226. Kane kép. Mikor Kane elérte az alakulatot, olyan beteg volt, hogy George Cobham Jr. ezredesre kellett támaszkodnia a továbbiakban is. Cobham a tényleges irányító Kane dandárjában, a 111. Pa-től. Brit születésű. Jó katona volt, de nem léptették előre, csak miután Peach Tree Creeknél meghalt. 227. 29. pa vezeti a visszamenetet, aztán 111. pa és 109. pa. A 29. pa visszafelé túl korán kanyarodott le a Baltimore útról és a déliek meghallották. Valaki hurráztatta a katonákat, hogy Green tudomására hozza, hogy visszaértek a szárnyára, mire 25 lépésnyire levő kőfal mögül déli sortűz. 14 halott és sebesült. William Rickards ezds, a 29. pa irányítója azt hitte Greene lövi ((miért, mikor a hurrázás célja az ő értesítése volt???)) Visszasiettek a Baltimore útra és Rickards egyedül vissza. Ordította a kilétét, erre újabb sortűz. Továbbra sem érti a lényegét. Kane dandárja kénytelenségből továbbhaladt a Baltimore turnpike-on, 111. pa elöl a Spangler farmig, majd jobbra Spangler's Lane 300 yard. A 111. pa ha jól értem, lényegében megkísérelt visszatérni a korábbi állásaiba (kb. amiből a 137. ny-ot kiverték). Thomas M. Walker ales kiadta a parancsot, hogy vissza az állásokba. Két századnyni katona visszament, majd déli sortűz 30 lépésről. Feléjük fordította a maradék 8 századot és felderítők ki. Déliek. Jelentés Cobhamnek, hogy déliek vannak az orra előtt. Erre Cobham: hát akkor menjetek vissza az állásokba. Walker tiltakozik: másik irányba az orrunk előtt. Ha visszamennénk, akkor oldalazva lőnének. 109. pa és 29. pa követte őket, utóbbiak hátul a kőfalnál álltak meg. Kane úgy rendelkezett, hogy Rickards küldön ki felderítőket, hogy kitapogassák a déliek vonalát. 228. George E. Johnson százados vezette a csapatot. A déliek ötüket átengedték a vonalon és elfogták őket. Néhányan azért visszatértek. Kane ekkor arccal végre a jó irányba fordította a dandárt, balja az állásoknál, alacsony völgy a két domb között és jobbja a kőfalnál valahol. Az éjszaka tetemes részében így feküdtek, és mikor kisütött a hold, látták, hogy déliek mozognak a csúcson fölöttük. Ekkor rájön Kane, hogy Greene-hez kéne igazodni. Vissza a traverzig és utána kövekig. Ott végre leváltották a 84. ny-ot és a 6. wisconsint és elhelyezkedtek a 137. ny jobbján két vonalban, előttük belőhető terep lefelé. gj. A 111. pa-nak harcolva kellett kijönnie, mert olyan közel voltak a délie, hogy minden mozgásra tüzeltek. Candy dandárja Kane-t követte, de Geary visszatartotta őket, amíg Kane-ék el nem helyezkedtek. 229. A Spangler's Lane-től nyugatra helyezkedtek el és az szárnyuk a farmháztól északra volt. A 147. pa felerészt alszik, míg várakoznak a turnpike-on. 7. ohióra sortüzet lőnek, egy ember sebesült. Candy dandárja kőfal mögé vonul, skirmisherek ki. A Ruger/Colgrove dandár a McAllister's Woodsban érintetlenül találta az állásait. A balszárnyról való visszatérés közben egy törzstiszt elmondta Rugernek, hogy csak Greene maradt a Culp's Hillen. Aztán cpt Oakey a 2nd mass skirmishereivel a malom hídján át vonul vissza és elmondja, hogy valszeg a lower hill elveszett. Ruger jellemzése. 230. Ruger McDougall dandárját visszairányította a lower hill déli lejtőjére. Skirmisherek mentek előre és nyilván délieket találtak, mert McDougall megállt a nyílt mezőn, két vonalba fejlődött és két ezred előre csatározni, a 123. ny és a 5. conn. 232. 123. ny lövöldözésbe bonyolódik a déliekkel, mikor a hadnagyot elfogják. A 145. ny mögöttük áll 30 méterrel és mikor a 123. visszafelé mozog, azt hiszik ők az ellenség és tüzet nyitnak, majd menekülés. 145. ny később lenyugotott és visszatért. A 2. mass-t Colgrove küldte előre csatározni a visszatéréskor. Elfogtak egy db déli katonát; az ő állásaikban senki nem volt, így zavartalanul visszatértek oda. Minden dandár saját maga cselekedett, hadosztály szintű koordináció nincs, pedig értesülni kellett volna egymás tevékenységéről. ((Sztem Ruger, Geary, Williams valamivel el vannak foglalva egy kupaktanácson, vagy alszanak.))
234. Alpheus Williams csak Meade haditanácsáról visszajövet értesült, hogy a déliek elfoglalták Culp's Hill alsó részét. Idáig abban a tudatban volt, hogy Geary ott maradt és védekezik, de hogy csak Greene dandárja, azt nem tudta. Mikor ezt megtárgyalta Slocummal, azt kapta: Well, drive them out at daylight.

235. Early attacks Cemetery Hill - Ewell délutáni demonstrációjának 4:00-kor kellett kezdődnie. Johnson hadosztálya támad a Culp's Hill ellen, Early és Rodes pedig ezt hallva csatlakozik. Early visszahívta Gordon dandárját a York piketól, de Smitht ott hagyta némi konföderációs lovassággal, őrizni az utat. Gordont a befejezetlen vasútvonal várostól keletre eső részére állította, negyed mérfölddel az első vonal mögött. A tüzérségi tűz lanyhult, Johnson emberei elindultak. Alkonyatkor nagy ordítás és Johnson támad. 236. Hays irányítja a támadást és Avery dandárját is mint rangidős. Hays tudomása szerint ez most egy általános roham lesz és balra Rodes dandárjai fognak biztosítani. Hays elmondta embereinek, hogy a feladat az uniós ágyúk elhallgattatása és Gordon dandárja jön erősítésnek. De emberek elég vacakul érezték magukat ennek ellenére. Hays jellemzése. 237. Haysnek 1200 embere van öt ezredben, Isaac E. Averynek három ezredben 900 embere. Hoke megsebesült Chancellorsvillenél. 238. Early támadásának térképe. Az uniós védővonal nem a domb tetején van, hanem max félúton felfelé. Plusz 107. és 25 ohio megfut, 75. oh és 17. ct kitart. 153. pa, 68. ny és 54. ny megfut, 41. ny és 33. ma kitart. 239. Avery jellemzése.
240. Early támadása komplett meglepetés, uniósok nem számítottak rá, onnan északkeletről meg különösen nem. Schurz hdo kb 1500 főre csökkenhetett. 241. Von Schimmelfennig Gettysburgben bújkál, helyettese von Amsberg. 5 ezreddel védi az első vonalat. Krzyzanowski dandárja mögötte a másodikat. Egész napos csatározás Schurz frontvonalán. Schurztól jobbra az első hdo-t Adelbert Ames viszi ((Barlow sebesülése óta)). 242. Elsejei súlyos veszteségek miatt az egész dandár csak kb. 650 fős és a második dandár kb. 500. Ames jellemzése. 243. Wainwright és Harris jellemzése. 244. Harristől jobbra Gilsa szétszóródott dandárja. 245. Gilsa dandárjának részletezése. 246. Von Gilsa korábbi tettei. 247. A 33. mass. Smith dandárjától érkezett Ames csapatainak erősítésére. 247-248. Ames elrendeli, hogy a 41. ny és a 33. massachusetts menjen előre és jobbfelé a Culp mezőre. Valószínűleg Johnson támadásának akart oldalfenyegetést biztosítani/saját vonalának extra védelmet biztosítani Johnson ellen a saját szektorában. Ames valszeg jobbra rendezi a vonalát, hogy Johnson ellen forduljon, ezért Harrist arra utasítja, hogy rendezze át csapatait közvetlenül Hays és Avery támadása előtt. A jobbra átrendezés után a vonal gyenge és szellős. 249. Harris három ohiói és egy connecticuti ezrede 1x170 és 3x100 fő alatti létszámmal bírt... 250. Wiedrich ütege tüzel. 252. De a tüzérség kevés kárt tesz Early támadásában. Egyik tézis szerint az alkonyi sötétség és a füst eltakarta a közeledő gyalogságot. Alapvetően csak Wiedrich, Ricketts és Reynolds ütegei támadhatták őket. 253. Első hadtest tüzérségi főnöke, Charles S. Wainwright ezredes küldi Ricketts ütegét oda, mert több ágyúra van szükség. Captain, this is the key to our position on Cemetery Hill, and must be held[,] and in case you are charged here, you will not limber up under any circumstances, but fight your battery as long as you can." 255. Az uniós frontvonal tüzel, de a déliek nem hőkölnek vissza. 256. A támadás áttör a 107. és a 25. valamint a 25. és 75. ohiói ezred között és felfelé zavarják őket a dombon az ütegek felé. 258. A tüzérség lő rájuk de a legtöbb lövés elszáll a fejük felett. A jobbra fordulást parancsa után Averyt nyakon találja egy golyó. Senki sem látja meghalni, így az észak-karolinaiak vezető nélkül maradnak. 259. Utolsó mondatai egy cetlire: "Major: Tell my father I died with my face to the enemy," and he signed it, "I. E. Avery." 261.' von Gilsa nem hitte el, hogy rohamozzák őket és tüzet szüntesst vezényelt többször is. Hays balszárnya és az észak-karolinaiak jobb fele, a 6. a 21. és az 57. jobbszárnya nekiugrott az ellenségnek és két gyenge ny-i ezredet, az 54. és a 68.-at felzavarta a dombon. a 41. ny-i és a 33. massachusettsi kitartott a helyén és blokkolták az 57. bal szárnyát. A 75. ohió és a 17. connecticut kitartott a védelem egy erős pontján, a 153. penn megfutott.

263-264. o. The Repulse - Hallva a támadást Howard kérésére Schurz a legközelebbi két ezredéhez ment, az 58. és a 119. ny-ihoz ment és Wiedrich ütegének védelmére utasította Krzyzanowski ezredeit. Hancock utasísotta a II. hadtestnél Gibbont, hogy küldjön segítséget. Gibbon frontján a támadás eddigre lezajlott és Samuel S. Carrol három ezredet vihetett segítségül. Gibbon emellett elküldte a 71. és 106 PA-t Alexander S. Webb dandárjából. A 71.-et Slocum frontján hasznosították, a 106. Howardnál jelentkezett a Cemetery Hill-en, miután a harc véget ért. 265. Carroll jellemzése. 266-267. térkép. 268. Carroll három ezrede a 14. indianai, a 4. ohiói és 7. WV. 269. Egypár louisianai elért Wiedrich ütegéhez, ahol egymás után lelőtték őket. One of the repeated stories that came out of this fight told of a Confederate leading Hays's charge who threw himself across the muzzle of a cannon and shouted, "I take command of this gun." To this, a cannoneer holding its lanyard replied, "Du sollst sie haben!," yanked the rope, and blew the Confederate to Kingdom Come. Wainwright nem volt nagy véleménnyel Wiedrichék tüzérségi tudományáról, de az ágyúikért "remekül verekedtek". 270. Ricketts ágyúinál: A Rebel lieutenant made for the battery's guidon, which was standing in the dirt of a lunette in front of one of the guns. As he grasped it, Pvt. James H. Riggin, the guidon-bearer, rode up and shot him with his revolver. Riggin took the pennant, but as he turned his horse away, someone shot him and the bullet broke the staff in two. Somehow Riggin got off his horse and staggered up to Ricketts, saying, "Help me captain." By the time that the fight was over, Riggin was dead. 271-272. Hays azt hiszi a csöndből, hogy győztek és jelenti a sikert. Mire a szövetségi gyalogsági támogatás megjön, komplett sötét van. A louisianaiak hátérbb húzódnak az ágyúktól a kőfalig és megpróbálnak újraformálódni. Egyszer csak szövetségi sortűz rájuk. Ők visszalőnek. Ideiglenesen elveszik a jenkik kedvét, de nem végleg. Hays feladja és visszavonul. Tate őrnagy az észak-karolinaiaknál két sortűzet ad le a formálódó északi rohamra, aztán visszavonul. 273-274. Uniósok a dombtetőn, formálódás, roham, nc foglyok, konf. erők visszaverése. 275. Hays kideríti, hogy Gordon dandárja nem ment sehova, ott áll abban az állásban, amit ő elhagyott. Tate őrnagy még július 30-án is levelet írt a kormányzójának Earlyre panaszkodva, hogy nem támogatta őket. Avery nincs, Godwin ezredes vezeti a dandárt. 276. Sebesültek jöttek vissza a rohamból, jelenteték, hogy jól halad, de Early nem látta a jobbján Rodes támogatását, ezért nem küldte föl Gordont, mivel a dombtetőt saját erejéből nem tudta volna elfoglalni. Early elküldte J. W. Daniels századost, hogy mi van már, Rodes csapatai mozogtak egy fél órán át, aztán semmi. Rodes jellemzése.

277-278. In his report, Rodes wrote of orders given in the afternoon, after Longstreet's attack began on the right, requiring him "to co-operate with the attacking force as soon as any opportunity of doing so with effect was offered." When Longstreet's attack began, Rodes detected a "stir" on Cemetery Hill and thought the opportunity for an attack had come. He found Early, and the two agreed to act in concert. This done, he informed someone in Fender's division on his right that he would attack at dark and proceeded to make arrangements to do so. All of this belated coordination must have taken time. In preparing for his assault, Rodes learned something that he should have known earlier in the day—moving his brigades from the streets of Gettysburg to the west of the town and forming them for an attack to the east against Cemetery Hill was a time-consuming task. In comparison, Early had only to move half the distance and without a change in front. Why did Rodes not deploy his division sooner? He did not explain, but perhaps he wanted to shield his men as long as possible from artillery fire, perhaps he misjudged the time that the movement would take, or perhaps he was simply slow. Ramseur jellemzése. 279-280. Rodes azt mondta Ramseurnek, hogy a rohamban minden dandár hozzájuk igazodik. A hold már fent volt, mikor mozogni kezdtek. Egy olyan dombot készültek megrohamozni, amit legalább két kőfal keresztezett, azt gyalogság védte és mögöttük meg számtalan tüzérségi állás. Iverson is azt mondta, hogy ez biztos pusztulás. Ramseur támadást vezényel, Long Lane földjútját elhagyják, csatározókat megtámadják, néhány embert lelőnek közülük. 300 méterre a Long Lane mögött Ramseur elbizonytalanodik, a csapatok a földre fekszenek. Ramseur előremegy, hogy lássa mi van elöl; mi lenne, uniósok. Early rohama időközben elhallgat. Ramseur returned to his line and had a hurried conversation with Doles and Iverson. They agreed to tell Rodes what they had learned about the enemy's position and await further instructions. In response to the information given him, Rodes sent them an order to fall back to Long Lane. He had learned that Early's assault had failed and believed that their continuing the attack would result in a useless sacrifice of life. The three brigades of the forward line would wait in the lane, which Rodes described as a sunken road. It would be a position from which he thought they might launch a later attack without confusion. 280-281. Pfanz ideidézi Freeman szellemét, ugyanarra az OR-re hivatkozik, amiben Ewell írja, hogy miután Lane azt felelte neki, hogy nincs parancsa Hilltől támadni, nem volt ideje Hillel kapcsolatot teremteni, Ramseurék ezt látják, ezért sem mennek előre. Továbbá miért kellett Ramseurnek megállítani a vonalat és előremenni kikémlelni a terepet, mikor a csatározók egész nap kint voltak és harcoltak? Mert Rodes nem értékelte ki az infót, amit tőlük kaphatott volna. Rodesnak szemlátomást egész nap nem jutott eszébe, hogy támadásba fogják küldeni a domb ellen és jól meg kéne néznie magának, hogy mit fog megtámadni. Early főleg Rodest vádolta. Ewell elnézően bánt vele, nem rugózott a dolgon "Major-General Rodes did not advance, for reasons given in his report". 282. Campbell Brown: "admirably timed & failed because of Rodes' failure to co-operate. For this Ewell always thought Rodes fairly censurable & implies as much in his report... Ewell & Early both thought Rodes had been too slow." John C. Early valami ötven évvel a csata után azt írta, hogy Rodes tulképpen olyan beteg volt, hogy egész nap eü-kocsin közlekedett. Ez megmagyarázná a dolgot. Hays és Avery 300-300 embert vesztettek.

284. CULP'S HILL, JOHNSON'S ASSAULT, 3rd July Drive them out at daylight. Még a konf. alacsonyabbik domb is erős állás volt. Övék volt a kőfal és az uniós sánc, fák és sziklák borította domb. Plusz mocsaras mélyföld a Spangler's Spring közelében, nyílt terep, amire tüzet lehetett vezetni. A konf. megerősítette az alacsony dombon levő állásait. Amikor Ruger visszaért az első hadosztállyal, nem támadott. Williams tüzérséggel akarta lőni először az állásait, mert ahogy ő látta a délieknek nem volt hova tüzérséget tenni. A déliek legnagyobb része Gearyvel szemben sorakozott fel, ezért neki kellett volna elsősorban velük összemérnie a fegyverét. Williams még a haditanács után is a XII. hdt parancsnokának tekintette magát, mert tervezni kezdte az ellentámadást. 285. A 27. indiana kihallgatta a tanácskozás egy részét. Ismerték Colgrove hangját és őt hallották az azonnali támadás mellett érvelni. Ruger valszeg nem akart támadni. Williams lezárta a hosszas vitát azzal, hogy reggelig tartják a mostani állásokat és utána tüzérségi tűz. Két évvel később azt írta, hogy miután 15 perc hajnali előkészítő ágyútűz után Geary előre, az első hadosztály pedig támogatja, vagy a helyén marad helyzettől függően. Tüzérség: Charles E. Winegar két tízfontos Parrott a Spangler Springtől 800 yardnyira délre levő McAllister's Hillen, további kettő a Powers Hillen. Knap's Battery Charles A. Atwell hdgyvel 6 tízfontos Parrott a Powers Hillen. Maryland Light Artillery Battery A az art. reserveből James H. Rigby szdssal Powers Hillen hat háromhüvelykes ágyúval. Hajnali egy órakor a XII. hdt maradék két ütege felsorakozott a Baltimore pike mentén. Slocum jelenti, hogy Clermont L. Best ales vezényelte őket ((a XII. hdthez kirendelt assistant inspector general, WP-os)). Geary azt írta, hogy ő eligazította őket és Hunt megerősítette, hogy Geary pcsnsága alatt álltak. 287. Mikor Geary hadosztályából Candy és Kane visszaért, Greene traverz mögé szorult jobbszárnyát összekötötték a Baltimore Pike-kal a Spanger's Lane mentén. Lockwood dandárja a Pike mentén fedezte az ágyúkat, McDougall dandárja a Lightner épületektől a McAllister Woods felé, Ruger dandárja az utóbbi emekedőjét szállta meg. A konf oldalon északról délre Daniel, O'Neal és a Stonewall dandár jött erősítésnek. Reggel Smith két ezrede felváltja a 2nd Virginiát, majd reggel később megjön a maradék, a 31. virginiai ezred is. Johnson ereje tehát négyről nyolc dandárra nő. 288. Jones sebesült, dandárját ltc Robert H. Dungan szervezi újra, 300 yardra előre és 100 lábbal Green vonalai alatt, közel a patakhoz. Az uniós állások mindennek kinéztek, csak áttörhetőnek nem előttük. Mellettük Nicholls dandárja, 100 yardra az ellenséges vonaltól és harminc-negyven lábbal alatta. Steuart az alacsonyabb domb nyergében és a fent a dombtetőn. Egész éjszaka sasolás a vonalban.((Ez abszolúte feleslegesnek tűnik, ez a két dandár felesleges, hogy itt van, felesleges, hogy támadásba megy.))

288. Az erősítésből elsőnek valszeg a Stonewall dandár jött meg, Johnson felküldte Steuart után. Daniel vezetett O'Neal dandárja előtt és kábé 4 órakor jelentkeztek Johnsonnál. 289. Danielt Jones dandárja mögé osztja be Johnson. Eközben a 32. nc ágyútüzet kap. Daniel csatározás közben találja meg Jonesékat és konstatálta, hogy az uniós állásokat a nehézség sem tudja bevenni. Két-három órát marad így. O'Neal dandárjáról semmi több feljegyzés nem maradt, minthogy Johnson parancsoksága alá adta Daniel. De ha a vonalban volt, akkor Daniel és a Stonewall között kellett lennie. Az alabamaiaknak reggel 8-ig nem kellett támadni. Extra Billy két ezrede, a 49. és az 52. virginiai már hajnalhasadta után érkezett. Ők valszeg a Benner's Run vonalát követve érkeztek. 290. Reggel 7-kor felváltották a 2nd Virginiát egy kőfal mögött. ((HKD egy hazudozó, ő vezeti Smith dandárját, b+, szerencsére lelövik és fogságba esik)) Johnson terve valszeg frontális roham lehetett, de nem jutott el odáig, mert a XII. hdt megelőzte.

291. 4:30-tól megszakításokkal hat órán át lőttek az északi ágyúk. Néhány friendly fire után a 46. pa és a 145. ny ezredek parancsnokai pisztollyal fenyegették az ütegparancsnokot. Késő délelőttig a XII. hdt jobbján, az első hdo frontján az ellenségeskedés csak csatározás. 292. A harc java a balszárnyon volt, ahol Geary csapatait támadták. Johnson szerint három támadás volt. Az első hajnalban, az ágyú- és kézifegyvertűzre válaszul az egész vonalon. A második Geary jobbját és centrumát támadta; ezt O'Neal és Johnson hdo más egységei hajtották végre. A harmadikat Steuart (Geary jobbszárnya ellen), a Stonewall és Daniel dandárok (Geary meghatározatlan vonalai ellen). Fél órával Johnson támadása után Ewell megtudta, hogy Longstreet csak 9 után fog támadni. A terv csődöt mondott és Johnson egyedül harcolt. Geary katonái az ágyútüzet látva nem kísérleteztek vehemensen az állásaik elhagyásával. A konf. azonban elszántan támadtak. Johnson keveset írt Jones és Nicholls embereinek tetteiről. Walker azt írta, hogy támogatta a heves harcokba bonyolódó Steuart dandárt. Johnson balszárnyát a 2nd VA (Stonewall) és a 1st NC (Steuart) tartotta. 293. Az általános támadáskor Lockwoodékat igyekeztek kiverni a helyükről, sikertelenül. Aztán Lockwood ellentámadásba küldi Maulsby ezredét, a 150. ny előre, amíg mindenhonnan lövik őket és visszafordulnak. 295. Steuart dandárnak még nincs rá bevett módszere, hogyan kell harc közben lőszerutánpótlást vinni az első vonalas csapatokhoz. Konf. támadáskor extrém lövéssűrűség és semmi mozgás - előrevetíti a teljes lövészárok-harcot később.

295. Geary jobbján volt enyhébb a tűz, ezért Candy dandárjából ezredeket vittek a centrumba és balra, ahol a támadások jöttek. Szinte az egész frontvonalon folyamatos volt a tűzharc. Az első ilyen a 66. ohio, amely még töksötétben utasítást kap, hogy álljon a bal szélen az állásokon kívül keresztbe és ha támadás, akkor enfilading fire-t bele. 296. Green meg akarja állítani, mondván ott kint el fognak pusztulni, de Powell parancsa följebbről kellett, hogy jöjjön, mert ltc Eugene Powell nem állt meg, hanem az ágyúzás közben kiment. Jones dandárjának elemeivel összecsap és 17 fő veszteséggel megtartja az állását, miközben egyetlen ezrede a legközelebb van a déliekhez - ez azt mutatja, hogy Jones dandárja nem támadott vehemensen - meredek lejtő, tetején épített állással. Tudták, hogy tovább jobbra lankásabb a lejtő. ((tehát Jones és Nicholls csak spaceholderként van jelen, nincs komoly remény, hogy áttörnek.)) Közvetlen mellettük 60. NY. Reggel az állások előtt nagy mennyiségű virginiai hulla. Ua, mint 66. oh-nál: Jones nem szorongatta őket harmadikán reggel. 297. 78., 102, és 149. NY jobbra a 60. mellett Nicholls és O'Neal támadásával nézett szembe. 298. 137. ny a traverzben a 3rd NC és 1st Md bat.-nal harcol és a Stonewall elemeivel. Kane dandárjából (beteg, jelen van, de George A. Cobham ezds irányítja jórészt) a 29., a 109. és a 111. pa hosszabbodik a traverz mögül a Spangler's Lane mentén. Tovább a Baltimore Pike felé Candy dandárjából a 5. ohio, 147. pa. Kane és Candy emberei statikusan lövöldöznek a Pardee mezőn. Candy másik három ezrede, 28. pa, 7. ohio és 29. ohio Greene mögött tartalékban. 299. Green ezredei ide járnak lőszerért és fegyvert tisztítani két óránként. 300. A 149. ny és talán a 137. ny-ot éri Nicholls és O'Neal támadása, "most impetuous" and their fire is terrific. 301. Három órányi harc. 302. Johnson visszarendeli végül O'Neal alabamai katonáit.

302. A 137. ny-t két óra után leváltja a 29. ohio. 303. Egy másik ezred leváltja a 149. ny-ot. The Greene/137th New Yorknak vesztesége 40 killed, 87 wounded, and 10 missing, total of 137. Erődben ilyen vesztség azt mutatja, hogy az állásaik a legrosszabbak. Alacsonyan fekszik és 150 yardra délkeletre levő dombvonulat ((a Lower Culp' Hill teteje)) dominálja. The 149th on its left 55 fő összveszteséget jelentett, a 60. a domb legmagasabb részén 52-t. 304. Kisebb nyomás Geary vonalának jobbján. Konf. foglyok mondták Kane-nek, hogy hajnalban három vonalban próbáltak előrehatolni, de a szövetségiek csak annyit láttak távolból belőlük, hogy ordítozó rebels jönnek nagy tömegben. ((implikáltan nem érte el őket)) Kane és Candy rövid vonala halálos tűzzel fogadta a támadást, 109. és 111. pa ír róla. A déliek visszakényszerültek a sziklák oltalmába a dombtetőn. Kane azt írta, hogy a katonái egy-két percig nem lőttek, abban a reményben, hogy Steuart emberei előjönnek és lelőhetik őket. Az ilyentől eltekintve állandó tűz a reggel folyamán, egyes ezredeket leváltanak. A 29. pa-t egyszer leváltják, a 111. pa-t kétszer. A 109. pa, 5. ohio és 147. pa ilyet nem jelentett, ami azt jelezheti, hogy ott nem volt olyan heves a harc, nem volt szükség rá. Candy ezredeinek talán vittek muníciót. 305. Candy másik három ezrede Greene mögött. A 7. ohióról tudjuk, hogy kétszer volt a frontvonalban és 18 fő vesztesége volt. A 28. pa és 29. ohio ugyanígy felváltott más ezredeket. 306. 147. ny Wadsworth/Cutlertől 149. ny mellett segít. A parancsnoka George Harney azt írta, hogy egész reggel. Az egység hadnagya szerint 3:30-tól fenn voltak és 10 óráig mindenki fejenként 200 lövést adott le. A 14th Brooklyn militia/84. ny szintén a környéken hadakozott. 307. A Lockwood dandár három ezredét is Greene rendelkezésére bocsátották. A 150. ny leváltotta a 102. ny-t, 1st Maryland Regiment, Eastern Shore idáig megszálló erő volt Delaware és Maryland határán, 308. rabszolgatartó volt és páran hoztak szolgát magukkal. Több korábbi tagjuk a túloldali 1st Maryland zászlóaljban harcolt. A zászlótartókról azt mesélték, hogy unokatestvérek... Ők valszeg a 111. pa-t váltották le. A 1st Maryland Regiment, Potomac Home Brigade a 29. pa-t váltja le. 309. Mind a három Lockwood ezred zöldfülű, most esik át a tűzkeresztségen; teljesítményük ennek megfelelő. Shaler dandárja a VI. hadtesttől érkezett 3-án és pont odaért Johnson utolsó rohamára.

310. The Last Attacks Johnson két támadása eddig kudarc. Most talán Ewell parancsára nekilát egy harmadiknak. 311. térkép. 312. Steuart jellemzése. 313. Daniel jellemzése. Johnson parancsa Danielnek: "charge the enemy works, in conjunction with General Steuart." McKim hadnagy naplója szerint Daniel és Steuart mindketten nagyon helytelenítették ezt. 314. Nadenbousch ezds 2. va-ja csatározással nyugtalanította a McAllister Woodsban Colgrove dandárját, csak négy ezrednyi virginiai sorakozik fel a jobbszárny elleni támadásra, kevesebb mint 1000 ember. "nothing less than murder". 315. Steuart egész dandárja 900 fős, a júl 1-jei létszám fele. Steuart double quicket vezényel, mennek, murderous fire. 320. Steuart was distraught; he wrung his hands repeating, "My poor boys! My poor boys!," as tears coursed down his cheeks. 321. 1st Maryland Regiment, Eastern Shore [...] had been recruited on the Eastern Shore and had served there and in Baltimore — service that would not have endeared them to Howard and to the other Confederate Marylanders. Yet according to the regiment's commander, Col. James Wallace, they "sorrowfully gathered up many of our old friends & acquaintances [from the Confederate battalion], & had them carefully & tenderly cared for." In the sloping field, littered with wounded and dead Confederate soldiers, they saw a Maryland soldier who seemed to have a wound in his abdomen and was lying on his back. The wounded man struggled wearily to load his rifle. They watched him; some men who were wary of his intentions even covered him with their own loaded guns, but Maj. John Craig told them to hold their fire. They watched fascinated as he finished loading. He removed the ramrod laboriously, cocked the hammer, drew the muzzle of the piece beneath his chin, and with the ramrod pushed the trigger. 322. Konf. oldalon mindenki hamukázik az utolsó támadás jelentéséről. Rövid, vagy semmi szövegek.

323-324. Geary az utolsó támadásnál aggódott, hogy egyes ezredek, különösen a Lockwood dandárból valók, nem állnak ellen, ezért Slocumtól segítséget kért. Ekkor már vagy egy tucatnyi ezred volt a hátsó vonalakban összevissza. Slocum kölcsönkérte Shaler dandárját a VI. hadtesttől. 8:45-kor érkeznek öt ezreddel. Mennek ki a vonalba. 325-326. Két órai lövöldözés után nincs lőszerük. Greene dandárjának 130-an adják meg magukat, másik három ezred szintén kábé ennyi foglyot ejt az uccsó támadásból. B. W. Leigh, Johnson törzsfőnöke lovastul megpróbál felmenni a Culp's Hillre, hogy a Stonewall maradékának fegyverletételét megakadályozza; lelövik és meghal. 327. Johnson yielded to failure and, according to Ewell, to reports from the cavalry that heavy columns of infantry were moving to turn his left. Ewell sent Campbell Brown to look into the reports of the turning movement and found them false. But the reasons at hand were persuasive enough. Johnson wrote, "The enemy were too securely entrenched and in too great numbers to be dislodged by the force at my command." Then he noted that the enemy, Colgrove's brigade perhaps, had made an assault on his left and rear that had been checked by the 2d Virginia Regiment and by Smith's brigade. His attacks were over: "all had been done that it was possible to do." <--Ezmiez? Stonewall, Daniel dandárok vissza, csatározók fedezik a hátukat. Smith vissza a Rock Creek mögé, lőszerpótlás, vissza a helyére sötétedésig.

328. Counterattacks near Spangler's Spring 329. A Stonewall dandár július 3-án éjjel két órakor hagyta ott a Brinkerhoff's Ridge-et. Át a Rock Creek nyugati oldalára, Steuart dandárjának bal oldalán elhelyezkednek, az uniós sáncoktól harminc yardra, a Rock Creek közelében. Aztán ágyúzás, majd támad a 1st Maryland Potomac Home dandár (Maulsbyék). 330. 2nd VA még balrább húzódik, felveszi a kapcs. a 1st NC-val. Még valami uniós támadásszerű dolog jön, amire lőnek és fokozatosan mozgatnak át egységeket a Rock Creek túloldalára. Nadenbousch azt írja, hogy addig lőttek, míg a szövetségiek felhagytak a mezőre való kijutással. Az ellenfél a XII. hadtest első hadosztály, McDougall dandárja a fás domboldalon, és Colgrove ezds. dandárja a McAllister-erdőben. Colgrove négy ezrede napkeltekor realizálta, hogy túl közel van a mezőhöz, aminek a túloldalát a konföderációs katonák uralják, így visszább vonultak, feljebb és beljebb a McAllister Woodsba. 331. 2. Mass. és 3. WI csatározói harcolásznak a déliekkel. 27. IN, 13. NJ, ugyanez. Lt. Charles Winegar közéjük durrint egy Parrottal, Z. Taney ház környékén, erre elmennek, de mikor ágyú stop, visszajönnek. 332-333. Union far right térkép. 334. Nadenbousch szerint reggel hétkor Smith dandárja leváltotta 2nd VA-t a Rock Creektől nyugatra, így az egész kiment a pataktól keletre folytatni a csatározást. Hamarosan Thomas H. Neill dtb. dandárja feljlődött fel ellenük. Neillék 2-án este érkeztek a VI. hadtesttel és a XII. segítségére küldték őket. 335. Powers Hillre mentek. Slocum Geary és Wadsworth támogatására rendelte őket, odamentek, nem találtak mit csinálni, vissza és Powers Hillen éjszakáztak. 336. 3-án reggel kiküldték őket az extrem righra azzal a paranccsal, hogy akadályozzák meg a jobbszárny felgöngyölítését. Neill kivisz 2 + később még 2 ezredet, csatározás a 2. VA-val 337. és jelenti, hogy megakadályozta. Colgrove balján a 20. CT harcolászott valszeg McDougall összes más ezredével együtt a kőfal felé, amit nem érnek el, mert mögüle lőnek a déliek. 338. Reggel 10-ig harc, aztán vissza. Mikor Extra Billy két ezrede települ a kőfal mögé, egymásnak ellentmondó tanúságok, hogy mit csináltak, de a biztos, hogy közben lőtték őket az északi ágyúk. 339. Ruger is nemlétező, kitartó déli támadásokról beszél, ami csekély veszteséggel visszavernek. 10-kor Slocumtól direkt parancs jött neki, hogy két ezreddelpróbálja visszavenni az elvesztett állásait. 340. Silas Colgrove jellemzése. Colgrove-nak szélességben két ezrednyi helye volt. 341. 2. Mass és 27. IN-t választja. 342-343. Counterattack at Spangler's Spring térkép. 344-345. 2 ezred előre. Balra a 3. WI fedezni és együtt mozogni készül fel. 346. de arra a parancs nem jön, így csak nézik, hogy a 2. mass-t lemészároják. 347. A 27. IN-t is lemészárolják. 348. Visszavonulás. Extra Billy üldözni akarja őket, 49. és 52. VA előre. 13. NJ, 3. WI, 27. IN maradéka és 2. mass lő rájuk. Vissza. 350. A 20. CT csatározni meg ki az erdőbe, úgy tűnik teljes létszámban. ((Valszeg akkor McDougall ezredei előtt ők voltak.)) Steuart támadásának összeomlása után eljutnak a kőfalig és a régi állásokig. 20. CT felváltást kér mert nincs lőszere, McDougall küldi a 123. NY-t helyettük. Visszaszerzik a XII. hdt állásait. 352. összegzés: Ewell és Johnson támadása teljesen értelmetlen volt. Rég befejeződött, mielőtt Longstreet képes lett volna támadni. Johnson 1823 fő veszeséget jelentett csak a saját hdo-ból, Daniel, O'Neal és Smith nincs ebben benne. A XII. hdt 1082-t, 208 halottal. Geary szerint 277000 lőszert lőttek el. 353. July 3rd, Mostly Afternoon John W. Culp közlegény, helyi lakos, akinek a nagybátyja birtokolta a Culp farmot, meghalt a júl 3-i összesítés szerint a 2. VA-ban. 354. Geary megpróbálta a picket line-t előretolni a Rock Creekhez; nem ment. Nem sokkal ez után Slocum informálta Meade-et, hogy van szabadon egy-két dandár itt a jobbszárnyon. Meade válasza: Shaler térjen vissza a hadseregtartalékba. Geary kiküldte a 60. NY-ot csatározni, lejjebb fegyvereket gyűjtöttek, megtöltötték és hátravitték az állásokba. Ebből lett a 352. o. lejelentett 2000 fegyver, amiből 1700 a délieké kellett legyen. Du. 1 órakor a konf. tüzérség tüzet nyitott a Seminary Ridge-ről. 355. Megindult a Pickett's charge fedezése.

Harry J. Pfanz: Gettysburg - The First Day[szerkesztés]

jegyzetek
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.
25. fejezet. Mikor Lee megkapja a hírt, hogy Ewell támogatást kér a Cemetery Hill elleni támadáshoz, Longstreet hadtestéből az él hat mérföldre van, Longstreet azt mondja. R. H. Anderson hadosztálya a Herr Ridge-en van, Thomas harcot nem látott dandárja pedig a közelben. ((És Lane és Brockenbrough dandárja?)) Lee válasza Ewellnek azt jelenti, hogy ha támad, semmi támogatást nem kap. ((Lee ezt elfogadta volna hadtestparancsnoki munkaként A. P. Hilltől...? Miért nem helyettesítette a rangidős beosztott A. P. Hillt, ha egyszer beteget jelentett? A hadtest rangidős tisztje R. H. Anderson. Lee rámorrant Hillre, hogy indulás Gettysburgbe, kideríteni, hogy mi ez az ágyúdörgés - ez bosszulta meg magát? Mi volt a későbbi eljárás Hill helyettesítésére?

Miért várakozott Pender hdo-ja Heth-é mögött? Ez nem arra vall, hogy mittomén dél és 4 óra között támadó terve lett volna Lee-nek. Lee rendeli el a második hadtest szekértrénjének elhelyezését - soha nincs megemlítve, hogy ez hiba lett volna. De az utolsó, aki nagyon kritizálta Lee-t, az D. H. Hill volt, aki parkolópálya és aztán mivel panaszkodott, kirakták.))

Harry J. Pfanz: Gettysburg - The Second Day[szerkesztés]

teóriák
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

6. fejezet Confederate Prepararations: sztem Lee csak ürügynek használta, mikor Ewell HQ-ján azt mondta, hogy nem hallja Longstreet ágyúit és visszament. De nem volt terv még, mér hallotta volna az ágyúkat? Longstreetnek igaza van, hogy nem kapott támadási parancsot, csak a visszaérés _után_ 10, vagy fél 11 felé. McLaws viszont Lee-től parancsot kap, hogy Johnston vezesse Hood és a maga mozgását((csak éppen nem tudta hova megy, Matt Atkinson - Longstreet's countermarch)). Mikor belefut abba, hogy fel fogják fedezni a hadosztályt, Longstreet javasolja, hogy ne counter-marchcsal oldják meg a dolgot, hanem Hood vegye át a vezetést, de McLaws nem mer belemenni - hiszen Lee-től nagyon nyomatékos parancsot kapott. Longstreetnek megint igaza van, mikor azt mondja, hogy a hadosztály nem állt az irányítása alatt! Hillnek délig tartott, mire Anderson települt - Pfanz megkérdezi, hogy miért ilyen sokáig?

Miért kíséri Hood közvetlen közelből a támadást, együtt az első két dandárral? Hadosztályparancsnokok nem szoktak ilyet csinálni. Feleslegesen sebesül meg, saját hibájából.

10. fejezet egyik korai hivatkozása szerint Pfanz tagadja, hogy konföderációs ágyúknak a LRT-ra való vitelével ki lehetett volna mozdítani a Potomac hadsereget Gettysburgből és ezzel megnyerni az ütközetet. Azt mondja LRT olyan keskeny, hogy ott max. egy üteget lehet elhelyezni a Cemetery Ridge felé irányozva. Ami valószínűtlen, hogy elég lett volna ehhez. Főszöveg: ugyanakkor kulcsfontosságú pozíció az unió számára és amennyiben elvesztik, Cemetery Ridge-et is ki kell üríteni a legnagyobb valószínűség szerint. - Vizuális szemrevételezés alapján igaza van. LRT alkalmatlan normális tüzérségi felálláshoz minden irányban, kivéve nyugat. Ott egy egész erdészhadosztálynak kellett volna fát döntenie ehhez először.

15. fejezet: Bliss farm clusterfuck. Longstreet támadása előtt A. P. Hill és Anderson járt Poseyék körzetében. Személődtek, tanácskoztak és törzstiszteket küldtek szanaszét. Posey katonái innen megsejtették, hogy támadni fognak. Aztán ágyúzni kezdtek és a gyalogságot fedezékbe küldték, hogy az ellencsapásoktól védve legyen. Posey parancsot kapott, hogy Wright dandárját követve támadjon, de mielőtt az elindult volna, Samuel D. Shannon hadnagy, Anderson törzstisztje "új" parancsot kapott: két ezredét küldje előre csatározásra formálódva. Posey ekkor a 16. és a 19. mississippi ezred pár századát csatározóvonalba küldte kb. 250 méterre előre, egy kerítés fedezékébe, mely úgy félúton volt a dandár és a Bliss farm között. Posey a 19. mississippi ezred maradékát és a 48. mississippi ezredet küldte utánuk a parancs értelmében. A 19. miss. paracsnoka, Nathaniel Harris szerint az utasítás az volt, hogy előre, amíg ellenséges csatározókat nem találnak és vessék ki őket az állásukból. A 19. és 48. támadott. A Bliss farm területén, az épületek udvara és a kerítés között az 1. delaware-i ezred és a 12. new jersey-i ezred egy százada védte. Mindkét ezred Thomas A. Smyth dandárjába való volt. A 106. pennsylvaniai ezred két százada hosszabbította vonalat Gibbon frontja felé (tehát jobbra, ha jól értem). A 106. Alexander S. Webb dandárjába tartozott. Henry F. Chew százados, a 12. new jersey I századának kapitánya előad egy nagy BS-et, hogy miért vonultak vissza a csatározásból. Edward P. Harris alezredest, a 1. delaware-i parancsnokát Hancock letartóztatja, de július 4-én meg szabadon engedik, mondja a wiki order of battle oldala. Ha ez igaz, akkor Hancock utódának világos, hogy nem csinált semmi elítélnivalót. Tovább is van a clusterfuck, csak eddig dolgoztam fel.

16. fejezet. Fisher négy ezrede elmegy a LRT Rice iránti oldalára, meglehetős káoszban. A déliek hanyatt-homlok menekülnek le a dombon. Barksdale három ezrede kimerülten érte el a Plum Runt. Thomas M. Griffin vette át felettük a parancsnokságot a ddtábornok sebesülése után. Megpróbált némi rendet teremteni a formációban. A negyedik mississippi ezred keletebbre hatolt náluk, elfoglalta Watson ütegét, megpróbálta az uniósok ellen fordítani, de be kellett látnia, hogy nem megy, mert nincs felszerelésük hozzá. Látták az uniós előrenyomulást, ami elől Wofford és Kershaw dandárja visszavonult, maga előtt pedig uniós támadást. Nem csatlakozott a dandár maradékához észak felé, hanem elrendelte a visszavonulást a Trostle-farm épületei felé. A 39. ny visszafoglalta tőlük. Willard dandárja tartott Griffin három ezrede felé és visszaszorítják őket az Emmitsburg út felé. A Szilvás-patakon átkelve Turnbull négy ágyúját visszafoglalják. Willard a félig beálló sötétben 175 m előrevezeti a dandárt, mikor a konföderációs ágyúk lőni kezdik őket. Willard arcát és fejét félig leszakítja egy srapnel. A dandár maradékát Eliakim Sherrill ezredes visszavezeti Hays hadosztályához. ((Sherrillt szintén letartóztatta Hancock, július 3-án Hays és McDougall közbenjárására szabadult. Addig Clinton McDougall ezredes vezeti őket egy rövid intermezzo után. Mikor Sherrill július 3-án visszajön, elesik az utolsó napon. - angol union order of battleből)) Lockwood dandárja foglalja vissza a Trostle épületeket és Bigelow négy ágyúját. Alexander ágyúi meghátrálásra késztetik őket. A 1st minnesota szétverése megtorpanásra készteti Wilcoxékat. Thomas ágyú lövik őket balról, Willard támad jobbról és Humphreys hadosztálya felsorakozik. Wilcox visszavonul az út felé. Perry/Lang dandárja Gibbon és Humphreys hadosztályának csapataival néz szembe. Mikor Lang megtudja, hogy Wilcox visszavonul, maga is visszavonula Spangler-erdőbe. Wright dandárjának jobb fele eléri Cemetery Ridge tetejét, de Hall és Webb dandárjának csapatai támadják meg, valamint a 13. vermont és mások is és vissza kell vonulnia. A Codori épületnél sok alabamai fogságba esik. A 13. vermont, Gibbon és Humphreys katonái eljutnak az Emmitsburg útig és visszaszerzik Weir három ágyúját. A Burns-farm fuckup még folyt.

Kershaw és Semmes dandárjából senk sem számol be a 16. fejezetben a megállás okáról. Keresni forrást rá.

Hancock rangidős hadsegédje, Major William G. Mitchell Meade-hez ment hogy támogatást kérjen. Ez már azután kellett legyen, hogy Meade egy hadosztályt kért a XII. hadtesttől, mert erre Meade kéri a másikat is tőlük. Mitchell Willard bal oldalát jelöli meg érkezési helynek. Slocum ekkor még azt hiszi, hogy Meade a jobbszárny parancsnokává tette, következésképp Alpheus S. Williams azt hitte, ő a XII. hdt parancsnoka. Green dandárját hagyja a XII. sáncait védeni és hozza Lockwoodot és Ruger két dandárját (viszi Gearyt is, de az eltéved). Program szerint megy és Lockwoodot bebocsátja Willard balján a küzdelembe. Közben találkozik Freeman McGilveryvel, akivel korábbról ismerték egymást. McGilvery tudta, hogy a hevenyészett ágyúállásainak harcképessége szétesett és kérte, hogy segítsenek. Williams utasította Lockwoodot, hogy települjön és foglalja el Weikert-erdő északi felétől a Trostle-erdő nyugati feléig húzódó sávot. Lockwood egészen elment a Trostle-farmházig, talán tovább is. Bigelow ágyúiból hármat visszaszereznek. Kevés, szinte semmi déli ellenállásra találnak. Williams Lockwood baljára telepíti a másik két dandárt, de mire legalább tömegbe verődtek, nyilvánvaló lett, hogy a konföderációs katonák visszavonultak. Williams Sedgwicktől és Sykestól is hírt kap, hogy tulajdonképp a XII. hadtest hadosztályára semmi szükség nincs már itt, ellentétben azokkal az állásokkal, amit a Culp's Hillen elhagytak. Ettől északabbra Hancock utasítja Humphriest, hogy formálódjon újra a hadosztályával, de szerinte abból alig van meg egy zászlóaljnyi. Bombasztikus túlzás. Kissé odább ráordított valami sötétben vánszorgó gyalogosvonalra, de kiderült, hogy azok speciel déliek és William D. Miller hadsegédjét kilyuggatták két helyen. Wilcox alabamai katonáinak az ereje elfogyott Evan Thomas ütegének megrohanása előtt. Az ezredek vezetői egymás után sebesülttek meg, a Thomas-üteg támadta őket és kétfelől lőtték őket kézifegyverekkel. Wilcox R. H. Andersonhoz küldött segítségért, de onnan semmi sem érkezett. Hancock valószínűleg a Wilcox katonáival való találkozás után megtalálta az 1. minnesotai ezredet és nekiirányította az egész alabamai dandárnak azzal az utasítással, hogy vegyék el a zászlóikat. William Colvill Jr. ezredes 262 fővel nekilendült és szuronyroham. Wilcox velük szemben levő 11. alabamai ezrede megfutott és visszavonult. az 1. minnesota elment a Szilvás-patakig, sortűz, aztán tűzharc. Az 1. minnesotát erősen megtépik, elvégre berohant egy dandár közepébe, de nem ők vonulnak vissza a 47 talpon maradó katonájukkal, hanem Wilcox nem lát esélyt támadásra. 15 perc alatt 40 fő esik el és 175 sebesül meg, ami az ezred 82%-ával csatatérrekord. Uniós oldalon a teljes háború veszteségrekordja. ((Szerintem a maradék 47-et egyszerűen nem találták meg az alkonyatban a mederben.))

Mi történt Posey és Mahone támadásával? Anderson jelentése nem említi, mondja Pfanz. -> Ha Mahone Lee kedvence, akkor ezt Anderson is valszeg tudta és a főnök ellen pofázni nem jó ómen. ((Lee amikor a második napon leálló támadásról kérdezték, nem Mahone-ról kezdett beszélni, hanem Pender sebesüléséről.)) Sőt, Anderson azt sejteti, hogy Posey dandárja vonult vissza utolsónak a támadásból. A. P. Hill jelentése szerint Anderson három dandárja támogatás híján vissza kellett vonuljon. Nem mondja, hogy ki nem támogatta őket, ua. mint Anderson. Andersonról továbbá megjegyzi pár bekezdéssel később, hogy Lee-vel és Hillel együtt passzív volt. ((Anderson valszeg utasításokra várt és fogalma nem volt, hogy kitől fogja kapni, Longstreettől, vagy Hilltől.))
Hill HQ az Emanuel Pitzer farm házában volt, ha Fremantle ezredes igaz, amit mond, akkor Hill hosszú ideig Lee-vel együtt szemlélte a támadást. Délben adta ki Andersonnak a hadosztályparancsot és később Reuben L. Walker ezredesnek, a hdt tüzérségi parancsnokát utasította, hogy a tüzérség segítse Longstreet támadását, amennyire lehetséges. Longstreet támadása alatt nem tudjuk, hogy mit csinált. McLaws hdojának indulása után, mikor a Peach Orchardon túlhaladtak, és mikor Andersonnak kellett következnie, Hill odalovagolt William R. J. Pegram őrnagy zászlóaljához, amely McLaws hdo-ja mögött működött. William W. Chamberlaine százados volt vele, aki izgalmas lovaglásról tett említést. De hogy mi volt az izgalom azon túl, hogy pár visszafelé szállingózó konföderációst felsorakoztattak és újra harcba küldtek, azt nem tudjuk. ((Lehet, hogy A. P. Hill valamilyen utasítás ellenére bement a harcmezőre intézkedni? Ágyútűz alá kerülhettek? Esetleg valamilyen új irányt szabott a küzdelemnek?))

Meade ellenben nagyon aktív volt. Pleasonton lovát lecserélte Baldyra, aztán Baldy-t lelőtték. A balszárny megmentése után visszatért a főhadiszállásra. John C. Tidball százados jött oda, a lovssághoz rendelt tüzérség második dandárjából ((az zászlóaljnak is csekély létszámú volt, mindössze három üteggel)) jelenti neki, hogy a birney-féle visszavonulásból menekülnek a katonák és ott állnak tőlük nem messze az I. hadtest harcba nem bocsátkozott része. Meade elküldi Tidballt Newtonhoz segítségért. Newton adja Robinson és Doubleday hadosztályá(nak maradékát) egyaránt. Doubleday feldobja a 13th Vermont lelkesedését, majd Stannard harcba küldi a dandárt a II. hadtest arcvonalán. Ott van Newton is Meade-del. Wright balszélső ezrede, a 48. georgiai ((és a 48. mississippi velük tartó része)) Hall 59. new yorki ezredét támadta meg. Visszavonuláskor elvesztette a lobogóját. ...insert szócikk Wright visszavonulásáról...

Teóriák és kérdések[szerkesztés]

The Second Dayhez:

Longstreet miért nem mozdul meg 12 előtt/miért vár Law dandárjára indulás előtt? - Hát mert a parancs az, hogy nem láthatják meg őket. Ha először települnek a roham előtt és azután csak várnak, hogy Law megjöjjön, akkor jó eséllyel elbasszák a meglepetést (Pitzer Woodsban volt egy uniós reconnaissance in force délben). Lee tehát Law megvárásának engedélyezésével a hozzá szükséges időt is jóváhagyja.

Az uniós balszárny elleni támadás este 7-kor kifut a gőzből és leáll. Miért nem állították le akkor a jobbszárny elleni támadást vele egyidőben? Miért nem kommunikál Longstreet és Ewell egymással? Ha Lee-n keresztül megy a kommunikáció, akkor órákat késik. Lehetséges, hogy valaki meglátta a XII. és még inkább az I. hdt távozását az uniós balszárny felé? Johnson támadásából nem látszik ki, hogy tudomása lett volna az ajtó-ablak szcenárióról. Hays támadásából szintén nem és Early erősítésmegállításából sem.

Ezzel a taktikával a bekerítés és megsemmisítés lehetetlen. Lee-nek lehetett a célja a Cem. Hill elfoglalása, de ezzel a kétfelől megkísérelt taktikával maximum leszorítás és vereség mérése lehetett a Potomac hadseregre. Bekerítés és megsemmisítés semmi esetre. Július 3-án a Cemetery Hill elleni direkt támadást el sem rendeli. Akkor viszont miért erőlteti a támadást?

Lényegében Longstreet visszavonulási parancsa az elfoglalt ágyúkat gyalogság életére cseréli.

Hol a fenében van Pickett dandárja? Hát ha Law odaért, akkor nem kellett volna őket is értesíteni? Kinek a hibája?

Hogy mondhatja Lee, hogy ő megpróbált koncentrált támadásra parancsot kiadni? Koncentrált támadás az, hogy 3 hdo támad a jobbszárnyon és valahogy majd csak lesz? Este 7-ig se Hill két hdo-ja, se Ewell három hdo-ja nem tudott általános rohamról. Ha koncentrált támadás lett volna a második nap a feladat, akkor Ewell elterelő tüzérségi támadása (32 ágyú) helyett full bombardát parancsolt volna Lee, öt zászlóaljjal, nem kettővel. Hill ágyúi ott hallgatnak ugyanazon a Seminary Ridge-en, ahonnan Dance zászlóalja meg lövi a Cemetery Hillt. Mi a rákért nem csatlakoztak a tüzérségi támadáshoz Hill ágyúi? Akkor esetleg meg tudták volna verni a Cem. Hill ágyúit... 6-kor még nem világos Lee-nek, hogy a támadás iránya nem jó, a Cemetery Ridge felé megy a déli hadsereg és nagyon kemény harcok vannak? Nincs szükség a tüzérség támogatásra? Várjunk csak, hol van Hill öt zászlóaljnyi hadtesttüzérsége pontosan? És ha elvitték a Seminary Ridgeről, akkor ott este hétkor nincs semmi? Ewell tüzérsége nyugodtan települhetett volna oda, helló koordináltság.


Pfanz Culp's Hill and Cemetery Hillhez:

Miért erőszakolja ki Pickett's charge-ot, mikor az du. 3-kor tud elindulni és Johnson addigra már rég abbahagyta a támadást? CH&CH 29X-valahány leírja, hogy Johnson hajnali támadása _után_ fél órával tudja meg Ewell, hogy Longstreet reggel kilencig nem fog támadni, mert Pickett oda sem ér. Hol a fenében van ennek a ténye elakadva hajnali 1/2 5-kor? Arról nem is beszélve, hogy Pickett sokkal később érkezik meg és du. 3-kor támad.

Mi a jóistent gondol Johnson, hogy neki mi a teendője azzal a most már 8 dandárral hajnalban? Mert mikor éjszaka kimegy Steuart dandárjának ezredeihez, elég érdektelen. Nem ismeri fel a Baltimore turnpike jelentőségét, csak a Culp's Hillre koncentrál. Pedig a Baltimore út elvágásával LOC van elvágva és óriásit javított volna a konföderációs helyzeten.

Az eredeti parancs Ewell számára demonstráció és lefoglalás. Este 7-kor tudjuk, hogy Ewell parancsot ad a full támadásra. Tehát közte kap egy dokumentálatlan módosító parancsot Lee-től, hogy a bombarda nem elég. Ebben az új full támadásban Rodes-nak eddig nem volt szerepe - most már van. Ezért késik Rodes a kivonulással, mert nem tud lépést tartani a megváltozott haditervvel. Ez azt kell jelentse, hogy Lee-nek 6:45-7:00 között már látszik, hogy 1) Longstreet támadása majd végiggördül Hill hadosztályain 2) de nem elégséges önmagában, plusz erőre van szükség a szövetségiek kimozdításához.
Ewell ekkor kiadja a saját utasításait a támadásra, Johnson kezdi (mert ő van a legtávolabb, Early csatlakozik hozzá, mert csak ő látja és végül Rodes.

Early visszahívja Gordont a York úttól, de Smith marad. Hol a faszban van ez az állás és miért fontos? Nem fontos, csak éppen este 7-ig nem kaptak parancsot semmi olyasminek a véghezvitelére, amihez ez a két dandár kellett volna, tehát legelésztek a mezőn. Hétkor Gordon el, Smith pedig lehetséges, hogy felváltotta Walkert a Brinkerhoff Ridge-en, hogy Johnson többi dandárja után mehessenalsze. Smith maga is Johnson többi dandárja után lett küldve, de már csak részben éjszaka részben hajnalban, mikor valszeg a lovasság leváltja. Harman 67. o. azt mondja a lovasság váltotta le Walkert, aztán éjjel Smith-t és más dandárokat eltoltak a Culp's Hill alá. A lovasság harcba bocsátkozása miatt vált ez lehetővé.

De milyen döntéshozás történik éjszaka a konf. oldalon?


Nem Pfanz írásához kapcsolódik:

A.P. Hill le van váltva Július 1-jén? Lee gyakorolja a harmadik hadtest fölött az irányítást, ezért van A. P. Hill távol? Lee taktikai érzéke mégsem elég fejlett lenne -> sosem volt taktikai irányító pozícióban. Heissler és Lindblade sem tudja hol van https://www.youtube.com/watch?v=s1JmWqTJIV8. Matt Atkinson sem tudja, lásd följebb. Lehet, hogy Lee a Longstreet-A. P. Hill konfliktus miatt leváltja és személyesen helyettesíti Hillt? Lehet, hogy ezért akarja, hogy Ewell elhagyja a balszárnyat és középre pozícionáljon?

Vagy lehet, hogy Hill azért nincs a csapatainál, mert a wagon train ügyeit intézi? De akkor mit csinál Ltc James L. Corley, chief quartermaster és Maj John A. Harman assistant quartermaster?

Barnesnak igaza van a visszavonuláskor. Mi a francért kéne a Stony Hillért küzdenie. Mért lenne hátrányosabb a Trostle Woods tüzérséggel felálott vonalát védeni? Csak mert Caldwell hadosztálya erőnek erejével beküzdi magát a Wheatfieldre? Remek, de aztán meg jön vissza, mint a fel-fel dobott kő. És mikor Sweitzert másodszor is beküldik a Stony Hillre, már háromfelől lőnek rá. Csak Sickles befolyása miatt nem tudják/merik katonai pozíciót ajánlani neki, akkor sem ha WP-os. Még egy, akit ideológiai okokból csinálnak ki.

Meade hibázik, mikor Sicklesnek azt mondja, hogy tartsa az állásait, küldök erősítést. Amit mondania kellett volna, az az, hogy Sickles vonja vissza a tüzérséget és aztán a gyalogság hátráljon vissza a Cemetery Ridge-re, ahol az V., II. és XII. hadtest eléri és megsegíti. Ez annál is jobban sikerült volna, mert az első harcok a Houck's Ridge-ért folytak. Minden más III. hadtestbe tartozó csapatnak bőséges ideje lett volna visszavonulni. További órákig nem történt semmi velük mondjuk Wilcox, vagy Lang, vagy Wright frontján. Meade Longstreet támadásának megállítására túl sok erőt von el a jobbszárnytól és ekkor jött Ewell támadása. Johnson éjszaka képes támadókat küldeni a magaslatra, de nem látszik megérteni, hogy a harc stratégiai célja a Baltimore turnpike elvágása lenne.

Slocum azért parádézik szárnyparancsnoki szerepkörben, mert Hancock szárnyparancsnokként tündökölt a júl. 2-i haditanácson, több hadtest fölött diszponált és Meade szemlátomást elégedett volt ezzel. Slocum nem akart lemaradni egy rangban alatta álló személy mögött. A probléma az, hogy Hancock azért lehetett szárnyparancsnok, mert használt vele Meade-nek, Slocum meg nem. Ha ott lett volna a XII. hadtestnél, akkor Geary nem megy el Narniába a helyéről.

Viszont a júl 3-i harcokban Slocum megint hideg fejjel gondolkodik és szétágyúzza a délieket. A déliek támadását az XI. hadtest és a XII. hadtest veri vissza és nem használnak fel hozzá extra erőket, leszámítva kábé egy dandárt a VI. hdt-től.

Lee első célja a rablás volt. Washington ostromára készült, ami ki tudja meddig fog tartani és a konf. hadtáp már Warrentonnál sem tudja ellátni őt. Elsőként ellátmányt kellett szerezni. Jeb Stuartnak is igen könnyen lehet, hogy ezt hangsúlyozta a szóban adott parancsnál. Másodjára lőszert, gyutascsot, port és golyóbist kellett szerezni. Winchesteri zsákmánynak utánanézni!!! Amihez meg kellett futamítani a Potomam hadsereget és elvenni az ellátmányát. Apróbb probléma, hogy Meade Westminsterbe küldi a társzekereit. Kajája nem is marad.

Kinek a legendája, hogy Longstreet és Lee nem találkoznak a második nap éjszakáján? John Horn szerint Mahone éjszakai gyaloglásakor (20:45 után, mert azt mondják róla, hogy sötétben 200 yardot jobbra és 600 yardot/1 mérföldet előre, megáll, csatározást senki nem említ déli oldalon; 21:30-22:30 között balra, Pender és Rodes hdo előrehalad, tervezett éjszakai támadás CH és CR ellen, Mahone részt vett volna ebben, Posey nem. Lt. Cameron, a 12. Virginia adjutánsa hallja Andersont és Longsteetet beszélni és L. azt mondja, hogy le van fújva. Visszamennek ugyanoda, ahonnan kiindultak, mert másnap Davis dandárja áthalad rajtuk.) Longstreet állítólag lefúj valamilyen mozgást, amit terveztek, mondván bad timing, not going to happen, revoked. https://www.youtube.com/watch?v=VQaGx766nAA

Jeffry Wert Pickettjéhez: Pickett júl 2-án a trént is hozta magával? Ha igen az lelassította? Lehetséges, hogy emiatt este 6 körül ért a helyszínre (Troy Harman 39. o.) - de ha ő hatkor nem kell már aznapra, akkor Lee miért parancsolja meg 6:45-7:00 óra tájban Ewellnek, hogy támadjon? Ennek semmi értelme. Harman azt állítja, hogy Ewell támadása is a Cemetery Hill ellen kellett irányuljon és azért hétkor támadott, mert a balszárny is ekkor ért a II. hadtest állásai elé. - Ez így kerek, de Ewell miért nem tudott róla este 6:45-7:00-ig, hogy ez a terv? Miért arról tudott, hogy az ő dolga csak elterelő támadás?
Július 3-án azért nem alarmírozza Longstreet Pickettet, mert mivel támadjon? Azzal az egy hadosztállyal? A másik kettőről tudja, hogy leharcolt és a hadsereg szárnyát kell védenie, nincs erő, amivel támadhatna. Lee hiába üzenget neki, hogy hajnalban támadjon, ez lehetetlen akkora erő ellen, ami július 2-án visszavert három hadosztályt is, nem egyet. Lee kénytelen elfogadni, hogy Hood és McLaws hadosztálya nincs már abban a helyzetben, hogy támadjon, ezek nem is vesznek részt a Pickett's Charge-ban.

Amikor Longstreet azt mondja, hogy McLaws hdoja nem állt a rendelkezése alatt ideiglenesen, meg amikor nem akarja Pickettet behívni, annak dacára sem, hogy megjött és személyesen találkoztak - ez nem duzzogás. Ez demonstráció az ellen, hogy Lee ráerőlteti magát a hadtestére és a chain of commandot megkerülő direkt utasításokkal meg akarja szabni a taktikát is. Ami eddig nem volt.

Custer, Farnsworth és Wesley Merritt egyazon napon lett előléptetve századosból dandártábornokká: 1863. június 28. https://www.youtube.com/watch?v=sXn3-qbTp68 Farnsworth's Charge Farnsworth és Meritt Pleasonton törzstisztjei voltak, Pleasonton ismerte őket és 1863-ban a lovasságot át akarták formálni aggresszívabbá. Pleasonton kedvelte ezeket a tiszteket, azért csinált belőlük dandárparancsnokot.

Kérdések és Teóriák DSF: L.'s L.s-hez[szerkesztés]

A Lee és Longstreet közötti taktikai egyet nem értés mind amiatt van, mert a Konföderáció nem találja a megoldást Vicksburg felmentésére. DSF L.'s L.s V2 41-43. o. Longstreet jön vissza Suffolkból, elindulása bajos. Megkérdezi, hogy otthagyja-e a trént és száguldjon vissza Chancellorsville-be, amire Lee nem válaszol. Addigra valszeg az uniós haderő megállt a Rengetegben. Longstreet május 5-én megáll Richmondban, mert Stoneman-portya fenyegeti. Május 9-én beszél James A. Seddon hadügyminiszterrel, aki mindenfélét fecseg, amiben nem is kéri ki a véleményét (??? baromság, Longstreet 63 februárjában már javasolja a védelembe való átmenést, a kormány tudott a nézeteiről és Vicksburg miatt aktuális, mert nem találják a megoldást).
44-45. o. Longstreet előterjeszti stratégiai elgondolását, hogy keleti hadszíntér védekezés, átcsop nyugati hadszíntér, Braxton Braggel támadás, belső vonalak kihasználása. Csakhogy amit előterjeszt, azzal folytatódik(máshol), hogy miután BB győz, irány Ohio és ezzel kényszerítsék ki Grant visszahívását V. alól! (Ami nem más, mint Lee Pennsylvania hadjáratának azon mása, ami soha meg nem valósul.) Ezt meg kell hallgatnia Lee-nek is, aki átgondolja és azt válaszolja, hogy nem érzi magát elég biztosnak a hadserege megosztásához, miközben Hooker létszámfölényben van vele szemben.
46. o. Miután ezt nem tudja keresztülverni, Longstreet taktikailag újít: akkor menjünk mi északra, fenyegessük Washingtont és törjünk be Pa.ba de harcoljunk taktikai védelemben! Fr.burg a példa rá, hogy ez jó! Lee bólogat, de mivel a helyzet diktálja a taktikát, nem fogja garantálni, hogy soha nem támad. L. viszont azt hiszi, hogy meggyőzte Lee-t, hogy ez a követendő út.
47. o. DSF azt állítja Longstreet megpróbálta meggyőzni Ewellt a védekezi taktika primátusáról, még mielőtt elindul a hadjárat, Lee eligazításán. Aszonta neki, hogy támadóütközetet csak a Potomactől délre, pls. Ezt Longstreet mondta a B&L. 249. o. ((mit tesz isten Ewell pontosan ezt csinálja: second Winchester pipa, júl. 1 hezitálásos támadás, júl. 2 iszonyat szar terepen demonstráció, majd roham, de ha rajta múlt volna, akkor nem roham, júl 3-án megtámadják, amit visszatámad, de elég lanyhán, mert iszonyat szar terep.)) Hogy Lee a Brandy Station után nem üldözi az uniós lovasságot, megerősíti Longstreetben, hogy Lee csak védekezni akar, állítja az Annals 418. o. 1863 augusztusában:
Meanwhile, General Lee kept up regular communication with President Jefferson Davis at Richmond. Lee’s army consisted of about 58,000 effectives, having been reinforced by 3,000 men from Major-General Samuel Jones’s West Virginia command and augmented by the return of some stragglers and those slightly wounded. When Lee suggested bolstering his army with more men, Davis replied, “It is painful to contemplate our weakness when you ask for reinforcements.”
https://civilwarmonths.com/2023/08/31/northern-virginia-and-the-confederate-strategy-conference-2/
https://padresteve.com/2014/06/24/the-failure-to-link-grand-strategy-and-operational-objectives-robert-e-lee-and-the-decision-to-invade-pennsylvania-1863/
((ezért van Lee mindig Longstreettel; Jackson pontosan azt csinálja, amit kért tőle, hiszen a nézeteik megegyeznek és kiprovokálja a következő támadást. Longstreetet meg oda kell hurcolni a csatához. De Chville után nincsen már Jackson. A. P. Hillnek kell kiprovokálni a következő ütközetet. Meg is teszi és utána "beteg". Ezért távolítja el Ewellt, miután Longstreetet kénytelen Andersonra cserélni. Mert a háromból kettő már védekező hdtpcs lenne. De Early támadó szellemű, mert Longstreettel nem találkozott. És ezért hozza be Gordont, mikor Earlyt el kell bocsátani és hozza be Gordont Longstreet mellé. Ezért kell Longstreetnek mindig utolsónak maradni a hdt sorában, hogy Lee elől elkezdhesse a csatát.
49. o. Harrison jelentése után adja ki Lee a pcsot, hogy A. P. Hill mozgassa a hadtestét a hegyektől keletre, hogy az uniósokat max. távolságra tartsa a LOC-tól.
52. o. a screening Hill & Longstreet hdojának screenelését ki végezte jún 25-től július 2-ig?
53. o. Wade Hampon szócikkébe: on the road to Ashby's Gap Wade Hampton vitézkedik
55. o. A Stuartnak küldött parancs Longstreet kezén ment keresztül, hogy hagyja jóvá. Szóval Longstreet megvétózhatta volna az egész Stuart-féle vállalkozást? Miért komplikálta Lee ezzel a döntéshozatalt? Hacsak nem akarja Longstreet elutasítását ((talán bizonyítva, hogy nincsenek támadó szándékai???)) Ugyanakkor azonban 49. o. Lee átküldi A. P. Hillt a hegyek keleti oldalára. Mit remél ettől, ha nem azt, hogy A. P. Hill megütközik az uniósokkal?
56-57. o. Lee 23-i parancsa még mindig teljesen discretionary. Ez nem az a Lee, akinek egy hét múlva élet-halál kérdése, hogy szüksége van a lovasságra. Nincs időpont meghatározva, hogy Stuart meddig térjen vissza. Nincsen helymegjelölés se, hogy hova, csak annyi, hogy Ewell jobbszárnyára.
58. o. Stuart 3 napi élelemmel vág neki, amit 24-én készítenek el. Se abrakot, se szekereket nem vittek magukkal. Még a tüzérségük felét is otthagyták. Mi a fene volt a remény, hogy 28-án a Potomac túlpartján, honnan fognak mindent szerezni? Nem értem.

Jeffry D. Wert: Gettysburg, Day Three[szerkesztés]

Bevezető: Gibbon és Meade párbeszéde a War Council után: BS. 37 évvel a csata után íródik, Meade már rég nincsen életben és olyat mond, hogy Lee már mindkét szárnyunkat megtámadta, ami a haditanács idején csak részben tudható. Majdnem éjfélig tart a haditanács.

Wert, Day 3, 5th chapter: Pickett and his troops had been left at Chambersburg on July 1, with orders to guard a wagon train until Brigadier General John Imboden’s cavalry brigade arrived. About one o’clock the next morning, Pickett received instructions to march to Gettysburg at once. Within an hour or so, the Virginians were under way. A civilian in town awoke as he heard them marching by his house. “They were quite jubilant in their passage thru town,” he wrote in his diary, “pulling my bell at the door and hooting at me.” 17 The division approached Gettysburg that afternoon and halted about three to four miles west of town. Pickett and a few aides rode ahead to the sounds of battle. Major Walter Harrison reported the command’s arrival to Lee, who told the staff officer, “Tell General Pickett I shall not want him this evening, to let his men rest, and I will send him word when I want them.” Pickett located Longstreet. They were old friends and watched the action together for some time. Before Pickett departed, Longstreet told him to bivouac the men and stay there “until they were wanted.” 18 No one, either from Lee’s or Longstreet’s headquarters, sent orders to Pickett to have his division on the battlefield by daylight. Responsibility for this oversight or failure of duty rests with Longstreet. Evidently, Lee’s instructions for the attack on July 3, which included Pickett’s division, were delivered orally to Longstreet. As noted previously, Longstreet had told Alexander that Pickett would be on the field on that morning. Either through a misunderstanding or by mistake, however, he or his staff failed to forward the orders to Pickett. 19 Pickett’s men stirred from their bivouac sites between two and three o’clock on the morning of July 3. They cooked breakfast, had roll call, and then prepared for the march. The column started at daylight, the time Lee had wanted the Virginians on the battlefield. It would be a few hours before they came into view. 20 The failure to order up Pickett’s division by daylight wrecked Lee’s plan for simultaneous attacks on both flanks of the Union line. Lee rejected Longstreet’s proposal for a flank movement as soon as his subordinate explained it. In one of his postwar accounts, Longstreet wrote that Lee, pointing toward Cemetery Ridge, replied, “The enemy is there, and I am going to strike him.” The sound of cannon fire and musketry continued to roll south from Culp’s Hill. Although he did not know at the time that the enemy had initiated the fight for the hill, Lee must have concluded that Ewell had obeyed orders. A concerted attack by the Confederates could not be salvaged now by delaying Ewell’s assault. 21

“General Longstreet’s dispositions were not completed as early as was expected,” Lee offered as an explanation for the breakdown of his plan. He did not mention in his report the failure of Pickett’s division to be brought forward in time. The result was that Lee needed to fashion another effort. Determined to “strike” the enemy, Lee proposed to Longstreet that they proceed with the original operation, attacking with Hood’s and McLaws’s divisions, supported by Pickett’s, when the latter’s troops reached the field and deployed. 22 Longstreet raised objections at once. If Hood and McLaws advanced from their positions west of Little and Big Round Top, argued Longstreet, they would expose their right flanks to an enemy counterattack. Both units had suffered serious casualties the day before and were worn out. The Federals, moreover, had had all night to strengthen their lines and to reinforce the position. Longstreet’s scheme to move around the Union flank indicates that he had had these concerns the night before when he had received Lee’s orders for a daylight attack. Why had he not ridden to army headquarters and expressed his doubts in person to Lee? Instead, he fashioned an alternative plan that he must have suspected Lee would reject. Now, confronted with Lee’s determination to assault the enemy, Longstreet once more voiced opposition to an offensive operation. 23 It would have been better for both of them and for the army, however, had Longstreet objected the previous night. His reasons for not using Hood’s and McLaws’s units were sound, and, in his defense, he owed it to Lee as the army’s senior subordinate officer to express his views. Lee listened and concurred with Longstreet’s judgment. In his report, Lee said that Longstreet “now deemed it necessary to defend his flank and rear with the divisions of Hood and McLaws.” 24 This exchange between the two generals occurred either at Longstreet’s headquarters or after they had ridden forward, accompanied by their staffs, to the fields north of the Peach Orchard and west of Emmitsburg Road. Lee had wanted a better look at the enemy position, and perhaps it was after he had viewed it that he accepted Longstreet’s argument. But when the two generals arrived to inspect their lines, their presence drew rifle fire from Union pickets. The officers dismounted and continued their examination of the Federal line. At some point, A. P. Hill, commander of the Third Corps, and one of his division commanders, Henry Heth, joined the group. Further discussions ensued. 25 At last, Lee focused his attention on the crest of Cemetery Ridge, south of Cemetery Hill. A grove and a small clump of trees broke the horizon on this section of the ridge. Union infantry and artillery batteries were visible, but it appeared that the enemy had not constructed substantial fieldworks along the ridge. Low stone walls offered protection to some of the Northerners, but the ridge’s open ground exposed the Federal gun crews and infantrymen to Confederate artillery fire. 26 Lee might have witnessed personally or probably had heard about the charge of Brigadier General Ambrose R. Wright’s brigade across the fields early on the evening of July 2. Wright’s brigade of about fourteen hundred Georgians had swept forward, pushing back two Union regiments and overrunning three abandoned cannon. Two of Wrights three regiments then hit a gap in the Union line and reached the crest of the ridge just south of the copse of trees. But Union reserves repulsed the Georgians, who retreated to Seminary Ridge. Wright believed that he could have held his position had he been supported. “The trouble is not in going there,” the brigadier later told Porter Alexander. “The trouble is to stay there after you get there, for the whole Yankee army is there in a bunch.” 27 Wright’s Georgians had benefited from the disarray in the Union lines as regiments and brigades had been rushed into the fight against Hood’s and McLaws’s troops. If the Federals were prepared and waiting with units in place, the difficulty would be not only staying there but “getting there.” But the advance of Confederates across the fields between Seminary and Cemetery ridges on July 2 had revealed that the terrain had no hidden features that could wreck formations. Furthermore, the ground undulated with swales or depressions that could provide brief shelter and concealment to an attack force during the advance. 28 Numerous fences, however, crisscrossed the fields, and a pair of stout post-and-rail fences framed Emmitsburg Road. All of these structures could be

Sacred Trust Talks 2013 - Jeffry Wert
https://www.youtube.com/watch?v=E-SSAGkyt10&ab_channel=GettysburgFoundation
Longstreet a csata után azzal védekezett ((mi ellen?)), hogy Pickett hdo nem állt a parancsnoksága alatt, mert még mindig a wagon train fölött diszponált ((és így gondolom Lee alá tartozott)), de ez nem működik. A hadsereg az 1920-as években megismételte Longstreet masírozását és nem tudta megverni. Aztán jöttek a haditengerészek és ők 800 emberrel sikerült 30 perccel überelniük. Longstreet 14000 emberrel menetelt. Meg még rengeteg, amit nem jegyzeteltem ki...

Dan Welch - General George Greene and the Defense of Culp's Hill[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=4F6elba8cX0&ab_channel=ScottsdaleCivilWarRoundtable
Scottsdale Civil War Roundtable
George Sears Greene, 1801. május 6-án született Rhode Islanden. Gettysburg idején tehát már a hatvanas éveiben van. Nathaniel Greene függetlenségi háborús tábornok a felmenői között van. Brown Universityre akar menni, de financial setback to the family. Munkát kell keresnie. Ajánlást kap a West Pointra, 18 évesen beiratkozik és 79 fő évfolyamának második eredményével végez. Tüzérségi hadnagy, utána matematika professzor, elveszi Elizabeth Wittont, egy évfolyamtársa nővérét és három gyermekük születik. West pointról Fort Sullivanbe, Maine államba kerül 1832-33. Felesége és 3 gyermeke mind meghal Fort Sullivanben, Greene teljesen belerokkan. Greene orvostant és gyógyszerészetet tanul, leszerel és megpróbál orvosi vizsgát tenni - sikeresen. Civil mérnökként dolgozik vasutaknál, a Central Park építésénél és máshol. Újraházasodik, második felesége Martha Bennett Dana és négy gyermekük születik. Négy fiából három szolgálatba lép. Mire a polháb kitör hatvan éves és már megette a kenyere javát, nem akar visszatérni az aktív szolgálatba. 62 januárjában önkéntesnek jelentkezik, a 60th NY-hoz kerül, pár hónappal később BG és Shenandoah völgyben ddpcsnok ként szolgál. Cedar Mountain után acting div command, augusztusban 2nd Bull Runnnál részt vesz, aztán Antietam. 63 tavaszára megint dandárparancsnok és Chvillenél akként szolgál. Gettysburg után a XII. hadtesttel a nyugati hadszíntérre kerül, Chattanooga felmentésének hadjárata, Wauhatchienél súlyos arcseb. A golyó áthatol az állkapcsán, több fogát elveszti és operációra van szüksége. 64 tavaszára épül fel, adminisztratív és hadbírósági ügyeket kap, aztán teljesen felépül, 65-ben Sherman hadseregében a karolinák hadjáratában részt vesz, 65 április fegyverletétel, előléptelik MG-vá, 66 áprilisában leszerel. Civil mérnök mint a háború előtt NY államban. ~

Gettysburgnél a 60., 78., 102., 137., és a 149. NY önkéntes ezred alkott a dandárját. A XII. hdt jobbfelének állásai sokkal alacsonyabban vannak, mint a bal fél, ahol Greene eredetileg el van helyezve. 8600 katona kiépített lövészárokban. Geary összehívta a dandárparancsnokait a tetőn és az árokásás ellen nyitlakozik, mert az emberek hozzászoknak és képtelenek lesznek a támadó típusú rohamharcászatra. Greene szerint azonban az életek megmentése sokkal fontosabb ennél számára, mint a mellvédekről szóló elméleti fejtegetés, úgyhogy ha idejük engedi, akkor náluk lesz beásás. Ez a megbeszélés júl. 2-a reggel volt, Greene visszament az embereihez és az egész hdt elkezdi magát beásni. ((azért itt némileg ellentmondás van, nem alulról jön a kezdeményezés, mert az egész hadtest beásta magát, nem csak Green dandárja és még csak nem is a hdo, szóval lehet éppenséggel hogy Williams, vagy Slocum felülbírálta Geary-t, de erről nem szól a fáma, mert sokkal hősiesebb egy ember érdemének feltűntetni.)) Indul a munka Pap Greene-t átkozzák, hogy lapátolni kell, meg fág döntögetni, mert kupacba hordani, legallyazni, megszögelni, hogy ne essen szét, stb. Derékszakasztó munka. Headlog is van, ez kábé a sérthetetlenség színvonala.

Lee terve először demonstráció a konf. második hadtest számára és roham a jobb szárnyról - de Lee kitétele, hogy ha menet közben esélyt látnak a támadásra, akkor a demonstrációt fejlesszék támadássá a szövetségi oldal és hát ellen, ami mindig sérülékeny. A diverziós, elterelő támadás megindítása Joseph W. Latimer őrnagy dolga, aki a második hadtestnél Johnson hadosztályának tüzérségi zászlóalj acting parancsoka. Neki kell harcba bocsátkozni a Cemetery Hill tetejei állásokban levő szövetséges tüzérséggel, mielőtt az elterelő támadás megindul. Latimernek nehezére esik állást találni, ahonnan a bombázást megkezdje, végül Benner's Hillről kíséri meg a dolgot, ami nem ideális helyszín. A Benner's Hill nyílt fennsík, melyet a Cemetery Hill dominál. Az ő tüze széttart, míg a szövetséges válaszcsapások több irányból tudnak az ő pozíciójára koncentrálni. De hát mindössze ez van, úgyhogy innen kezdi meg a tüzérségi csatát.

Mialatt Latimer lő, a fő konföderációs támadás megy előre a jobbszárnyon, Devil's den, Háromszögletű mező, Stony Ridge, Wheat-field and Peach Orchard. Ezzel egyidőben a XII. hadosztály parancsnoka, Slocum híradós jelzést kap, hogy tömeges konf. mozgás van a vonalai előtt. Nem sokkal ezután Meade-től is üzenetet kap, miszerint az egész XII. hdtnek át kell települnie a Little Round Topra, mert a balszárny néhány helyen a vonal beszakadt, máshol hátrál, meg kell erősíteni. Ez pontosan az, amit Lee a demonstrációval meg kívánt előzni. Slocum tehát kutyaszorítóban van, a híradósok maradást követelnek, a parancsok pedig menést. A háború után Alpheus Williams, aki ekkor de facto a XII. hdt parancsnokaként fungált, háború utáni jelentés szerint Slocumtól parancsot kapott, hogy minden nélkülözhető katonát küldjön a balszárny segítségére, legalább egy hadosztálynyi erővel. Slocum tehát csak részben engedelmeskedik a parancsnak, teszi a tőle telhető legtöbbet. Williams azonban erősen aggódik a kapott parancson, ellovagol Slocummal Power's Hillre, Meade főhadiszállására és Slocumot figyelmezteti, hogy ez nem valami bölcs lépés, a kapott parancs őrültség. Slocum megérti és helybenhagyja, hogy Geary hadosztálya maradjon, mert Meade parancsait mégiscsak követni kell. Szóval valszeg Slocum megváltoztatta a véleményét a Meade-től kapott utasítások alapján: hét órakor Geary azt írja a hadinaplóba/jelentésébe, hogy fél órával ezelőtt parancsot kapott Slocumtól, hogy egyetlen dandár maradjon, a többinek indulás a bal szárnyra! Greene megfelezi a csapatait, már nem két sor katona alkotja a vonalat, csak egy és ezzel igyekszik kitölteni annyi állást, amennyit csak tud.

Miután Geary hdo-ja elvonul, a konföderációsok elérik Rock Creeket és a őrsök figyelmeztetik a hadtestet, hogy az ellenség közeledik. Három dandárnyi, megközelítőleg 4700 fő konföderációs katona közeledett John M. Jones, Jesse Williams és George Steuart parancsnoksága alatt. Martin Olmstead őrmester, 102. NY két idézete a közeledésükről. JCO Redington alezredes 60. NY parancsokolta az előcsatározókat, ekkor visszarendelte őket. Először a konföderációs csatározóvonal kel át a Rock Creeken, majd a gyalogsági főerő is. Nincs nyári időszámítás ekkoriban, tehát már sötétedik, 7:30, talán 7:45 van. A maradék világosságot a fekete lőpor füstje homályosítja el. De Greene tudja, hogy nagy bajban van, segítségért küldi a hadsegédjeit James Wadsworthhöz, aki az I. hadtest hadosztályparancsoka és az állása közvetlen Greene mellett van; Oliver Otis Howardhoz, aki a XI. hadtest parancsnokához, kérve, hogy minden rendelkezére álló erősítést küldjenek hozzá. Wadsworth készültségbe helyezi a tartalékát, aki nem a vonalakban van. Ez a 6. wisconsini, a 84. NY-i és a 147. NY-i ezredet jelentette. De Wadsworth egyelőre nem küldte a XII. hadtest segítségére ezeket, mert nem volt világos, hogy vajon saját maga nem kap-e támadást. Howard kicsit odébbi állásokban kb. 400 embert gyűjt össze, akiket útnak indít Greene felé, de némi időbe telik, mire odaérnek.

Jesse Williams louisianai katonái csapnak először össze a szövetségiekkel és elsőként veretnek vissza a kemény erődítmények által. NY-i katona az írta az újságuknak július 9-én, alig pár nappal a csata után: The rebels advanced and a perfect storm of lead was poured into them, mowing them down like grass. But still the rascals stood their ground well and they returned fire with interest. Our men however were protected by their breastworks and consequently suffered comperatively little. Az első konföderációs rohamot visszaverik, mert a mellvédek védik a mögötte állók biztonságát és viszonylag alacsonyak a veszteségek uniós oldalon. Mivel Greene felére ritkította az embereit, így ha egy konföderációs minden intézkedés ellenére eltalál valakit, akkor nincs, aki a helyére lépjen és rések nyílnak. A visszavert támadókat újra felsorakoztatják a puskák hatókörén kívül. Másodjára is visszaverik őket. A konföderációs sorok is megritkulnak, tisztek elvesznek, nincs, aki parancsoljon. Aztán harmadik roham. Aztán negyedik. Már mindenki feladta az egyenlő távolság tartását, meg ilyesmit. Mennek előre, ahogy sikerül, bokortól szikláig, sziklától fáig. A 147. NY-i ezredet végre elengedi Wadsworth, ami elég shellshocked alakulat tegnap óta, de jelentős mennyiségű könyörgés után hajlandó előremenni. Megjön a XI. hdt küldte 400 fő is.

Greene emberei kezdenek kifutni a lőszerből. A 149. NY-i ezred 60 töltényt kapott csata előtt. A heves tüzelés közben ez egyszerűen elfogyott, úgyhogy a parancsnok utasítást ad, hogy tűzzenek fel szuronyt. Mások fel-alá járkálnak a mellvéd mögött és a halottaktól, illetve sebesültektől veszik el a lőszert. A 149. ezredtől feljebb a 60. NY-i is szuronyt tűz. A jobbszélen védekező 137. NY-i ezredet idáig nem támadták, mert a konföderációs csapatoknak sokkal tovább kellett jönniük, hogy átkelhessenek a Rock Creek-en. ((Tehát idáig nem volt csapatkoordináció, mindenki ahogy elérte a kiindulási pontját, úgy támadott.)) Steuart dandárja két ezred után félbeszakadt és a maradék négy ezred csak odébb tudott átkelni. Ezért ők nem is támadtak idáig. Az eddigi rohamok alatt a 137. NY-i ezred vidáman puffogtatott oldalról a rohamozó vonalba. Steuart azt mondta, hogy a dandár eleje jóval előrébb kelt át a patakon, mint a jobbra átot meg nem értő centrum és jobbszél és mert a természetes akadályokból ott több volt. William Goldsborough őrnagy a 1st Maryland batallionból elmeséli, mennyire enfilading fire. Amikor a 10. virginia is felér, üres állásokat talál, rögtön jelenti is lent Steuartnak, hogy itt nyitva a nagykapu. Steuart parancsot ad, hogy a 23. és a 10. virginiai ezred kövesse a kőfalat, ami a 137. ny-i állásai mögé visz. Mikor elérik hátba tudják lőni a 137.-et. David Ireland ezredes visszarendeli őket a Greene által bölcsen felépített traverse mögé. Nem tudjuk ki építette. Ekkor már este 10 óra van. Samuel Wheellock írása az Ithaca Journalnak, hogyan vonultak vissza a traverse mögé.

Felmentésükre megérkezett a 84. NY-i ezred Lysander Cutler dandárjából és a 6. wisconsini ezred a Vasdandárból. Az együttes támadásuk megállítja Steuart támadását ((ami be van zárva eminnen egy kőfal, onnan a traverse mögé és a magasab platóról lövik a szövetségiek.)) A harc véget ér. Este 11-kor Greene dandárja végre lőszert kap az erősítéstől, megtisztítja a bekormozódott és eltömődött fegyverét és visszavonják őket az első vonalból. A 4700 támadóból 1469 fő veszteség, a legnagyobb az arány Steuartnál. Greene dandárja 21%-os veszteséget szenved. George Collins százados a 149. ny-i ezred történelmében azt írja: „At first the killed were tenderly put out back and out of the way during the battle but afterwards attention was only given to the wounded unable to get off the field withouth help. Occasionally the dead were tossed from under foot but most instances many remained whered they fell. They were sat upon by men while loading their pieces. The bodies of the killed commenced to putrefy at once so that at the close of the engagement the stench was almost insufferable. Most of the wounded were injured about the head and upper parts of the body as the lower extremeties were covered by the breastworks. Most of the companies would average at least one man killed or wounded every time it went in our out of combat.” A 137. ny-i ezred 75 fő veszteséget szenvedett, ami majdnem minden ötödik ember, de hétszeres veszteséget okoztak Steuart dandárjának. Jesse Jones azt írja, hogy Greene ellentmondása nélkül ezek az erődítmények nem készülnek el és így a nagy tömegű támadók elsöpörték volna a védelmet.

Július 3-án Greene újra támadás alá kerül, de addigra a XII. hadtest visszaérkezett anabázisából. A hadtest a LRT felé menve elveszett és csak jóval a harc elülése után értek el a LRT-ra. A helyi parancsnokok megköszönték a segítséget, de nem szükséges tovább, mehetnek vissza, ahonnan jöttek. Hajnali 4-4:30-ra érnek vissza, ekkor újul ki a harc a Culp's Hillen. Láttuk, hogy a new yorkiak négy különálló rohamot vernek vissza és még mindig harcoló erőként funkcionálnak. Greene nem nagyon szerette, ha dícsérgették, mindent az embereinek tulajdonított. Slocum, Williams, Geary mind dícsérte Greene-t, Greene dícsérte az embereit. 1:07:00

Kérdés #1: Ha Longstreet hamarabb támad, akkor véleménye szerint ez játszott volna-e valamilyen szerepet a diveziós támadás kimenetelében? Válasz: Longstreet katonáinak időre van szüksége, hogy felsorakozzon, Picket mérföldekre hátul van. De Latimer őrnagy, a második hadtest tüzérzászlóaljának parancsnoka, a diverziós támadás parancsnoka, eközben azzal küzd, hogy nem talál megfelelő helyszínt ahonnét a bombázást megindíthatná. Az a feladata, hogy elhallgattassa az uniós ütegeket a Cemetery Hillen. Welch szerint ha Longstreet hamarabb támad, Latimer még akkor sem tudott volna állást felvenni. Latimernek jelentést kell tenni Johnsonnak, Johnson Ewellnél engedélyzeteti a támadást. Ekkor Latimer azt mondja, hogy ez az állás teljesen nyílt, mihelyt lőni kezdek, azonnal válaszcsapásokat fogok kapni ((és semmi nem véd meg, tehát)); nem lőhetek addig, míg nem kapok róla biztosítékot, hogy a gyalogság már mozog előre ((mert előbb fognak darabokra lőni, hogysem fedezném őket)). Ez viszont már Longstreeten múlik. Nem hallják Longstreet előremenetelét. Nem hiszi, hogy Longstreet korábbi támadása pozitívan tudta volna befolyásolni a diverziós támadás sikerét, mert a Cemetery Hill és a Culp's Hill állása elképesztően erős volt - az volt már július 1-jén este is és az maradt július 2-án is.

Kérdés #2: Lee szándéka diverziós támadás, de ha a parancsnokok úgy érzik, hogy van lehetőség, rohammá kell fejleszteni. Megtörténik ez, vagy a helyi parancsnokok továbbra is elterelő támadásként kezelik a dolgot? Válasz: Lee Gettysburgi parancsainál az a különlegesség, hogy kitételeket tesz bele. A leghíresebb a július 1-jei, mikor azt mondja Ewellnek, hogy vegye be azt a dombot, ha kivitelezhető. És erre mindig azt mondják, hogy bezzeg Jackson kivitelezhetőnek találta volna és véget éra csata. Ewell nem volt Jackson és szó szerinti utasításokhoz van szokva. Úgyhogy amikor ezt parancsba kapja, felderítőket küld ki, kiértékeli és végül úgy dönt, hogy július 2-án fogja megcsinálni. De július 2-án megint csak egy feltételt kap a parancsba. Lényegében az a feladata, hogy úgy nézzen ki, mintha egy masszív támadást indítana a Culp's Hill és a Cemetery Hill ellen, de valójában nem teszik. Ez lefoglalja az I. a XI. és a XII. hadtestet és ne nyújthasson segítséget. A helyi parancsnokok valószínűleg több olyan jelet láttak, ami arra utalt, hogy ezt teljesen nyílt rohammá kell fejleszteni. Cemetery Hill keleti lejtőjén Hoke és Hays dandárja azt gondolja, hogy na itt a lehetőség. Az uniós vonal ki van ritkulva, lyukak vannak rajta, egy konföderációs katona 14 méteres lyukakról számol be az embrek közt a Cemetery Hill lábánál, úgyhogy néhányan egyszerűen átsétálnak rajta, mikor felérnek. A Culp's Hillen noha a támadásokat visszaverik, az a benyomás, hogy a védelem össze fog omlani. Mihelyt a vonalban kilőnek valakit, lyukak támadnak rajta. Aztán a 10. virginiai ezred rátalál az elhagyott állásokra, melyeket július 3-a reggeléig tartanak - ez is megerősíti őket benne. A probléma az, hogy nem egy teljes rohamra készültek fel, Rodes el sem hagyja Gettysburg városát. Az ő feladatuk elterelés lett volna a nyugati lejtőn. John B. Gordon georgiai dandárja nem támogatja Hayst és Averyt, akik elfoglalják Cemetery Hill tetejét és úgy kábé húsz percig tartják. A Baltimore Pike-tól kábé negyven méterre vannak. De Early azt mondja Gordonnak, hogy aki felment azt lemészárolják, Gordonnak nem kell elindulnia. Tehát vannak olyan csapattestek, amiknek egy nyílt rohamban részt kellett volna venniük és ami konföderációs sikerré tette volna július 2-át.

Kérdés #3: Uniós tüzérségnek volt-e szerepe az ütközetben, vagy ez teljes mértékben gyalogsági összecsapás volt? Válasz: A Latimer ágyúival szembeszegülő tüzérség és az uniós gyalogság is arról számol be, hogy nagyon pontosak és pusztítóak voltak a konföderációs csapások. Olyan sérüléseket okoznak, hogy számos üteget visszavonnak és friss ütegekkel pótolják őket. Latimer pozíciója azonban olyan, hogy szétfelé tartó tüzet kell produkálnia. Az ellene irányzott uniós tűz azonban konvergál, egy pontot céloz. A tüzérségi párbaj 90 percig tart és ezalatt Latimer zászlóalja 1400 lövést ad le. Az uniós tüzérség elszenvedte legsúlyosabb veszteségek a háború folyamán itt keletkeznek, a Cemetery Hillen. A tűzcsapások rombolóak. 90 perc után Latimer visszavonja az ágyúit, az uniós tüzérség pedig lényegében elhallgat. Amikor a konföderációs gyalogság közel ér hozzá, akkor pedig teljesen csöndben van, mert nem tudja a csövét annyira leengedni, hogy a konföderációs gyalogságot lője a saját csapatok hátbalövése nélkül. Cemetery Hillen a lázadó gyalogság több ágyút elfoglal, megfordít, és kemény készitusa van az ágyúk körül. A Culp's Hillen nem sikerül elérni az ágyúkat.

LBG Mike Rupert: Winfield Scott Hancock at Gettysburg, July 2[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=z7f_GgYLumA&list=TLPQMDQwMzIwMjRImEFUYPaIgg&index=2

7th indiana Wadsworth hdo/Cutler dandárjából kihagyta az Iron Brigade vérfürdőjét az első napon, mert wagon traint őriztek, de Ira Grover ezds egy idő után úgy döntött, hogy abandon wagon train, mert a lövöldözésből ítélve szükség van ránk. Akkor ér 435 katonájával Gettysburgbe, mikor már a Cemetery Hillen gyülekeznek. Wadsworth egyelőre Meredith és Cutler dandárjának maradványaival szerveződik újra és erős létszámhiány miatt Cemetery Hillen McKnight's Knoll és az Upper Culp's Hill között próbál minél inkább kinyújtózni. A jobb szélre kiküldik Grovert a 435 friss emberével, na ezzel is többen vagyunk. Upper Culp's Hill egyelőre üres. Ewell Lee discretionary parancsa után Johnson megjövetelére vár, hogy legyen milyen erővel operálnia. Megjön Johnson stábja elsőnek, Ewell tárgyal vele, közben érkezget a hdo. Ewell parancsot ad Johnsonnak, hogy szállja meg a Culp's Hillt, Johnson felderítőket küld ki a Culp's Hillre. 7th Indiana meghallja őket, csapdát állít és két ember híján az egész különítményt lelövi/elfogja. Tíz perccel nyolc után már sötét van, no summertime. A két túlélő vissza és jelenti Johnsonnak, hogy a dombot az ellenség megerődítette és jelentős erővel tartja. Johson támadását lefújják. 7th Indianán kívül senki nem volt a dombon, se mögöttük, se mellettük egy lélek sem.

Július 1-je éjszakáján még Hancock is a megkerüléstől fél: embereket akar a Tawneytown úton, maga is kint táborozik Gettysburgön kívül éjszaka. Reggel még mindig rendben van minden, nem jött a turning the flank, úh fogja Hays hdo-ját, csatlakoznak a XI. hdt baljára és onnan a Western Cem. Ridge, Abraham Bryan farm, Angle, innen Gibbon hdoja jön, le a Penn. Monumentig, utána George Weikert farmtól Caldwell hdoja következik. Dan Sickles tőlük balra foglal helyet. Caldwell hdoja mindössze 3300 fő. Sickles megsebesülése után Meade parancsára Hancock átveszi a III. hdt vezetését. A II. vezetését rutinszerűen átadja Gibbonnak. Ez a szenioritás megsértése, mert Caldwell rangidős Gibbonnal szemben. De Meade-nek van valami parancsa, talán Hancock Cem. Hillre küldésekor, hogy a parancsnokságot adja át Gibbonnak, szóval ebben egyetértenek. A III. hdt-nél Birney a rangidős és Hancock tőle veszi át az irányítást, később Birney méltatlankodik is ezen. De Hancock lényegében az egész Cem. Ridge fölött parancsnokol((, tehát a III. hdt lényegében marad Birney-nek, látszik a haditanácsra való meghívásán.))

A vissazvonulás közben Freeman McGilvery (Hancock mellett másik commanding presence) felállítja a Plum Run line-t. Bizonytalan hány csővel, de ütegekből kialakít egy védelmi vonalat, amihez Willard new yorki gyalogságának dandárja adja a fedezetet. Willard éppen időben érkezik ehhez, összeakaszkodnak Wilcox dandárjával, plusz a 1. minnesota is segíti őket. Willardék lelövik Barksdale-t ez megakasztja a mississippibeliek támadását. Barksdale-től északra jön Wilcox, neki a közepébe támad be a 1. minnesota. wilcox maradékát Evan Thomas ágyúi tartják sakkban kvázi, miattuk és a füst miatt nem mennek előre Wilcoxék.

Herb Kaufman: Little Round Top, Another Look - Was it really the key to the Battle of Gettysburg?[szerkesztés]

Old Baldy Civil War Roundtable

https://www.youtube.com/watch?v=I80JkRRxEq8&ab_channel=OldBaldyCivilWarRoundtable

Noah André Trudeau: Did Robert E. Lee Doom Himself at Gettysburg?[szerkesztés]

https://www.historynet.com/robert-e-lee-at-gettysburg.htm/3

Did Robert E. Lee Doom Himself at Gettysburg?
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

The afternoon of July 3, 1863, near Gettysburg, Pennsylvania, promised to be hot. A town resident with a scientific bent would record a high temperature of 87 degrees for this day. At his headquarters just west of town, alongside the Chambersburg Pike, Gen. Robert E. Lee was feeling a heat that had little to do with the sun. Everywhere he looked men, animals, and weapons were moving with a sense of purpose instilled by orders he had given just a short time before. A climax to two days of battle was coming, announced by an action sure to be bloody, and certain, he fervently hoped, to be decisive.

To anyone passing by the modest headquarters tent, the 56-year-old commander of the Confederacy’s finest army appeared, as one soldier recalled, “calm and serene.” There is no reason to believe otherwise. “I think and work with all my power to bring the troops to the right place at the right time; then I have done my duty,” Lee said. “As soon as I order them into battle, I leave my army in the hands of God.”

Over the course of the morning, an unnatural peacefulness had spread across the battlefield save for the occasional pop of a distant rifle firing. Then, at seven minutes past one o’clock, Lee heard a signal cannon shot followed, after a short pause, by a second. No one needed to tell him what it meant. The attack that was to decide the battle, and perhaps the war, was beginning.

A great deal would be written about the events at Gettysburg. Lee himself would submit three different reports explaining the critical decisions he made this day and the two days immediately before it. In them he would imply that his principal lieutenants had come up short, and would even wonder if he had asked his men to do too much.

But missing from his analysis was any recognition that he based his plans on a great deal of field intelligence that he might have guessed was flat-out wrong, that, given the circumstances (especially the absence of his favored cavalry chief, which forced Lee to rely on information from less trustworthy substitutes) he should at the very least have treated with far more caution.

Nor does it indicate that General Lee ever asked himself if he could have done more to ensure that those empowered with executing his orders fully understood his intentions. To put it bluntly, it is clear these 146 years after his reflections that Lee­­—even though he had just completely reorganized his army, with new officers serving at all levels—failed to see that his battle instructions were fully communicated to all of his commanders. It wasn’t the first time, nor would it be the last, that a battle turned on a misapprehension or miscommunication. Gettysburg had more than its share of both, however, due in no small part to Lee’s hands-off management style—and his determination to make this battle the one that changed the war.

Lee had been on the road to Gettysburg from the start of the conflict. From the moment he was placed in command of the Army of Northern Virginia, he believed that the Confederacy’s survival depended on expanding the fighting deep into Union territory. Even as he struggled to hold back a massive Federal army under Maj. Gen. George B. McClellan that was threatening Richmond in 1862, he tried to assemble a sufficiently strong force for Lt. Gen. Thomas J. “Stonewall” Jackson to invade Pennsylvania from the Shenandoah Valley. It wasn’t to be; the resources of the Confederacy were spread too thin. But the impulse became an idée fixe in Lee’s strategic thinking.

When he led Confederate forces into Maryland in September 1862, in the operation climaxing at Antietam, he intended to press through the border state into Pennsylvania. Once again, circumstances forced him to divert. Following the battle of Chancellorsville (May 1–3, 1863), Lee found himself in an administrative tug-of-war with Richmond over the control of his army. Certain powerful officials wanted to detach pieces of it to prevent the loss of Vicksburg in Mississippi.

Lee argued that allowing him to march north would accomplish the same thing, by capturing the enemy’s attention and diverting Federal reinforcements that otherwise would be sent west. Besides, as he would later state, an “invasion of the enemy’s country breaks up all of his preconceived plans, relieves our country of his presence, and we subsist while there on his resources.” In the end, President Jefferson Davis backed the only general who could deliver him victories. Granted permission to mount his operation, Lee assured Davis that any advance would be carried out “cautiously, watching the result, and not to get beyond recall until I find it safe.”

Despite his promise, Lee never seriously considered halting the campaign once he commenced disengaging from the Union Army of the Potomac near Fredericksburg, Virginia. Even a wholehearted Federal strike at his cavalry force camped around Brandy Station, Virginia, on June 9, did not deter him. By June 16, the entire Army of Northern Virginia (70,000 men, comprising three infantry corps plus cavalry and artillery) was stretched out in a long column whose tail was just departing Fredericksburg even as its head was approaching the Pennsylvania border. Six days later his advance commander—Lt. Gen. Richard S. Ewell, in charge of the Second Corps—was handed instructions sanctioning the capture of Harrisburg should the situation become favorable.

On June 28, headquartered outside Chambersburg, Pennsylvania, Lee was poised to commit his force to a broad sweep to the east as far as the Susquehanna River. His goal was not to take northern territory, but to hurry the Army of the Potomac into a showdown. As he explained to one of his senior commanders, he fully expected to “throw an overwhelming force on their advance, crush it, follow up the success, drive one corps back and another, and by successive repulses and surprises before they can concentrate; create a panic and virtually destroy the army.” Only then, Lee believed, could the Confederacy expect to talk peace with the North on advantageous terms.

But several days earlier he had made a fateful decision that would afterward be seen as critical to the outcome of this operation, and a significant factor in the intelligence failures at Gettysburg. His cavalry, under Maj. Gen. James Ewell Brown “Jeb” Stuart, had been tied down in northern Virginia protecting the right flank of his infantry columns tramping north through the Shenandoah Valley. Lee needed his horsemen with Ewell’s Corps in the advance and listened as Stuart proposed to get to the head of the line by riding east and then north, behind the Union columns thought to be scattered in a disorganized pursuit. Stuart’s ingenious work at Chancellorsville made Lee comfortable granting broad discretion to his cavalry chief, even though senior subordinates like Lt. Gen. James Longstreet felt that Stuart required “an older head to instruct and regulate him.” Lee agreed to Stuart’s plan, estimating it would take three days before his cavalry chief would be back in contact. Stuart departed with most of his riders early on the morning of June 25.

Three days later, there was no word from Stuart and no reliable information as to where he was. In the absence of intelligence, Lee assumed that all was going according to plan and that his opponent was spread thin in a protective arc shielding the immediate approaches to Washington, leaving the way clear for his advance to the Susquehanna River. His mental image of an enemy disorganized and hesitating to intervene seemed borne out. But it was on this very night of June 28 that he learned from an irregular scout employed by Longstreet, his First Corps commander, that the Union army was much closer and more concentrated than he had imagined.

Very suddenly, the risk to the long Confederate column had increased exponentially.

Lee had no recourse but to dramatically alter plans. A phalanx of couriers hurried out from headquarters with fresh instructions for the army to draw together. It was Lee’s intention to regroup his potent force just east of the Catoctin Mountains around the village of Cashtown, Pennsylvania. Confident he would have his army well in hand before the Federals began arriving in strength, he still anticipated attacking and defeating them a piece at a time as they scrambled to confront him.

When Lee entered the western end of the Cashtown Pass on the morning of July 1, everything was going according to the new plan. Ewell’s Corps was falling back from its advance positions along the Susquehanna River (two divisions marching southward, the third on a roundabout route that brought it traveling east through the pass later that morning), Lt. Gen. Ambrose Powell Hill’s Third Corps was already on the eastern side of the pass, and Longstreet’s First Corps was due to complete its passage by day’s end. Union cavalry had been reported in the area, so when Lee reached the midpoint and heard distant gunfire toward the east he was not alarmed. But by the time he had nearly cleared the pass, the faraway musketry had been joined by the deeper rumble of cannon fire, indicating something more than a light skirmish was taking place.

Arriving in Cashtown, Lee checked with General Hill, who was suffering from one of his periodic bouts of illness and clearly out of touch with events. Hill had no idea what all the firing was about, but one of his three divisions (that commanded by Maj. Gen. Henry Heth) was supposed to be investigating reports of Federal horsemen in the town of Gettysburg. He left to find out what was happening, while Lee slowly followed.

Approaching the outskirts of Gettysburg it became apparent that a fight of some magnitude had taken place earlier this day. When Hill appeared with Heth in tow, Lee heard a confused tale of a small scrap against cavalry that had suddenly escalated into a full-blown battle when the Yankee horsemen had been reinforced by veteran infantry. Writing a decade after the war about his handling of the morning fight, Heth, who had a lot to answer for regarding his poor deployments and combat management, chose to put all the blame on Stuart’s absence. “Train a giant for an encounter and he can be whipped by a pigmy—if you put out his eyes,” he declared.

At this moment Lee’s best information came from what he could see with his own eyes. From just behind the Confederate lines spread north to south along Knoxlyn Ridge, he observed a parallel Federal deployment across Herr’s Ridge. Based on the flags displayed and prisoners taken, he was facing one Union corps. At this point approaching midday, he preferred to let combat end. Although Heth’s Division had been roughly handled in the morning fight, the rest of Hill’s Corps was close at hand and not under any immediate threat. The first of Longstreet’s men were transiting the Cashtown Pass and Lee expected that the remaining two divisions from Ewell’s Corps were completing their march via roads north of Gettysburg. There was ample reason to use the rest of July 1 to consolidate his army.

Ewell, however, had altered course when his maps indicated that he could save time by routing his columns through Gettysburg rather than around it. This brought his leading elements into contact with the Union infantry that had bested Heth shortly after midday. Despite specific orders to avoid any major engagements until the army was concentrated, Ewell (who afterward claimed that he believed Hill’s Corps urgently needed the help) pitched into the fight, extending the combat to Gettysburg’s north side where a second enemy corps—the XI Corps—was encountered. Lee watched as the Federals reoriented themselves to counter Ewell’s advance. Unwilling to stand idly by while one of his corps was engaged, he reluctantly allowed Hill to press the attack. The result was some hard fighting on both the western and northern fronts that eventually compelled the Yankees to retreat through Gettysburg, closely pursued by jubilant Rebels.

Lee rode forward to Seminary Ridge, the ridge closest to the town. There he could observe that the defeated enemy soldiers were regrouping on the high ground of Cemetery Hill just to the south of the town. This would not do, but how to prevent it? Two of Hill’s divisions had taken heavy losses driving the enemy, and Lee did not believe them capable of a further effort this day. Longstreet’s column was too distant, leaving Ewell’s soldiers as the best option.

A series of messages now passed between Lee and Ewell, who led what had been Stonewall Jackson’s old command. Lee appears to have made no adjustment to having a different personality in charge. His trust in Jackson had been implicit. As he said of his late lieutenant: “I have but to show him my design, and I know that if it can be done it will be done.”

Now Lee was giving Ewell the same degree of latitude by suggesting or urging an action, not demanding it, though Ewell, for his part, apparently preferred more specific orders.

Ewell indicated to Lee a willingness to resume the attack, but only if he could get Hill to cover his right flank. Despite having the one unengaged division of Hill’s Corps close at hand, Lee insisted that Ewell would have to act alone. (When questioned on his decision to withhold these 7,000 fresh troops, Lee answered “that he was in ignorance as to the force of the enemy in front,…and that a reserve in case of disaster, was necessary.”) Worried about a possible enemy threat to his own left flank, and with no help offered for his right, Ewell decided to stand pat. In time Lee would fault Ewell for not doing more. Conversing after the war with Cassius Lee, a trusted cousin, he expressed his regret over Ewell’s hesitancy. “[Stonewall] Jackson,” he said, “would have held the heights.”

The night of July 1 was a time for critical decisions. Lee’s original plan to concentrate near Cashtown was discarded. He was inclined to take up a position along the north-south ridges running west of Gettysburg until Ewell was able to convince him that it made more sense to keep his corps as it was, spread across Gettysburg’s northern side. To sweeten the deal, Ewell anticipated that a key piece of high ground (Culp’s Hill) would soon fall into his hands, which would cut off one of the principal roads being used by the Union army. Lee allowed everyone to hold their positions for the night.

He had entered Pennsylvania anticipating he would fight a major battle, and while he may not have planned for it to happen at Gettysburg, he was also realistic enough to understand that a commander can’t expect to choose his arena. He arose early on July 2, half expecting to find that the Yankees had skedaddled. Not only was the Union army still on the high ground, but it was obvious that reinforcements had reached it during the night. Enemy units now occupied a line that stretched southward from Cemetery Hill along Cemetery Ridge.

Lee’s first encounter this morning was with James Longstreet. His First Corps commander proposed that the Confederates break contact in order to swing south to flank the enemy. The prospect of untangling Ewell’s men from Gettysburg’s north side and marching in vulnerable columns while the enemy gathered strength made Lee rule out Longstreet’s option. Although rebuffed in his attempt to change Lee’s mind about attacking the enemy at Gettysburg, Longstreet left their conversation convinced that Lee had not absolutely ruled out a flanking option.

In later years, Southern writers anxious to promote an image of Lee free from any failures of judgment insisted that he had issued Longstreet orders for an early morning attack, which the sulky corps commander ignored. Histories appearing as late as the 1960s accepted this as a matter meriting discussion. Yet it is clear that Lee could not have ordered such an action for July 2. When he awoke that morning, the exact location of the Union army was unknown. Until he could pin that down it would have been irresponsible to mount any offensive. Most modern historians give little credence to the “dawn attack” orders and the officers whose recollections support it.

Before and after speaking with Longstreet, Lee dispatched scouts to identify the Yankee deployments. While waiting to hear from them, he learned that Ewell’s men had not occupied Culp’s Hill. Rebel parties probing the position before dawn encountered Union soldiers in strength. It took Lee until mid-morning to collate his scouting reports. Some came from (presumably) reliable army engineers, others from officers just trying to help. Lee asked questions when the reports were given, but does not appear to have tagged any as questionable or requiring further verification. Time was his greatest enemy now.

Based on what he heard, he believed the Federal line stretched south along the Emmitsburg Road for a relatively short distance, terminating near or at a peach orchard. With Hill’s men still recovering from yesterday’s fighting, and Ewell’s snagged in rugged terrain unsuitable for large-scale offensive operations, Lee decided that his best chance for success was to employ Longstreet’s fresh troops (only two divisions, though; the third was still in transit) to roll up the enemy’s left flank.

On July 1, Lee had allowed less than half his army to become engaged without being able to control the fight or complete the victory. On July 2, he felt he had sufficient strength to do the job and had identified the enemy’s weak point. Unfortunately for Rebel arms, his conclusions stemmed from bad information and his own overoptimistic assumptions.

Lee believed that the Army of the Potomac was still in the process of reaching Gettysburg when, in fact, much of it (including its commander, Maj. Gen. George G. Meade) had arrived or was very close by. Six of the Union army’s seven corps were present—roughly 54,700 soldiers to Lee’s 42,000—though perhaps just four corps would have been immediately visible from the Confederate lines. He imagined that the Federals were dispirited and demoralized when in reality their fighting spirit was at a fever pitch. The enemy position sketched for him was wrong in several important ways. Instead of running along the course of the Emmitsburg Road, the Union forces followed the actual ridgeline, which diverged to the east before terminating at a low hill (Little Round Top), rather than hanging in the air at the Peach Orchard. The attack Lee planned for July 2 would have struck unoccupied ground but for an act of insubordination by one of Meade’s corps commanders who moved off Cemetery Ridge to occupy the Peach Orchard and nearby high ground without orders.

The army Lee was sending into battle at Gettysburg had been patched together in record time. In the short period between receiving permission for the operation and actually beginning it, he had reorganized it from top to bottom. A two-corps force had become a three-corps arrangement, with new officers put in charge at all levels. There had not been time to road test any of the parts and Lee chose to ignore that critical stage of army building. Greatly worried that bad news from Vicksburg would renew calls to disperse portions of his command, he had set off on his most critical campaign of the war with an army whose command-and-control elements had yet to jell. July 2 at Gettysburg would subject this construct to maximum stress.

Lee later described this day’s battle plan: “It was determined to make the principal attack upon the enemy’s left, and endeavor to gain a position [in the Peach Orchard] from which it was thought that our artillery could be brought to bear with effect. Longstreet was directed to place the divisions of McLaws and Hood on the right of Hill, partially enveloping the enemy’s left, which he was to drive in. General Hill was ordered to threaten the enemy’s center, to prevent re-enforcements being drawn to either wing, and co-operate with his right division in Longstreet’s attack. General Ewell was instructed to make a simultaneous demonstration upon the enemy’s right, to be converted into a real attack should opportunity offer.”

While any commander expects there will be differences between what is planned and what occurs, it is sobering to realize how much of Lee’s plan was either mistaken in its assumptions or misunderstood by its participants. Some six hours had passed from Lee’s receipt of the scouting report concerning the enemy’s left flank and until Longstreet actually reached it there had been no updates. It would seem that with Stuart still absent, there was no one other than Lee himself charged with gathering field intelligence. Longstreet emerged from a lengthy, circuitous route (chosen to avoid detection) to find the enemy not just in the Peach Orchard, but positioned farther back to enfilade the flank of any force moving north along the Emmitsburg Road. This required him to commit nearly a full division, 10,892 men, to neutralize the problem and spend precious hours dislodging the stubborn Yankees from the nearby Devil’s Den and the Wheatfield.

Once begun, the energy of Longstreet’s attack was to spread along the line held by Hill’s troops. It was here that clear, effective communication was vital, but Lee became a mere bystander as his orders passed down through Hill’s chain of command and were corrupted in the process. It took skill and experience to know when a demonstration should be converted into an attack. From subsequent events, it is evident that there was no common sense of purpose among Hill’s subordinates. Some brigades advanced in conjunction with a movement to their immediate right, others held back waiting to be called up to support the neighboring advance, while at least one refrained from moving at all. Any cumulative assault power was dissipated as a result, and countless acts of valor wasted. Even though Lee remained close to Hill throughout this day’s actions, there is no evidence he did anything to spur his lieutenant to better prosecute the action.

Communication was no better with the opposite flank. On the far left, Richard Ewell acted with little regard for what was taking place elsewhere on July 2. This despite a personal visit from Lee in the morning, as Longstreet was preparing for his flank march. When Lee departed, Ewell’s orders were unchanged and from appearances he did not display any sense of urgency. The clear inference is that Lee did not convey the importance of making “a simultaneous demonstration” on the Confederate right flank. According to a recent biography of Ewell, nothing is known of his activities this afternoon. The biographer’s best guess is that the general “probably slept.” His infantrymen maintained a desultory skirmishing on the town’s outskirts throughout the day, but otherwise posed no threat. His artillery provided some help. At the time that Longstreet’s cannons signaled the start of his attack on the far right, 16 of Ewell’s guns rolled onto the constricted crest of Benner’s Hill (northeast of Gettysburg) and targeted Cemetery Hill. For a short period the Rebel cannoneers gave as good as they got, but the heavier weight of the Federal counterbattery fire soon exacted a high price from the Rebel gunners.

By 6 p.m., nearly an hour before any of Hill’s bri­gades became engaged, the firing died down on Ewell’s front. Things became so quiet that George Meade began shifting 7,700 troops from Culp’s Hill to support his battered left. Then, around 9:30 p.m., with the fighting just about finished on Long­street’s and Hill’s fronts, Ewell threw 7,600 men against Culp’s Hill and the eastern side of Cemetery Hill. The former effort grabbed some empty trenches on the lower slope, while the latter was hurled back after fierce fighting.

Lee, posted near the physical center of the action, was curiously detached from the combat. According to one of the foreign observers accompanying the Rebels, during the afternoon and early evening the general “only sent one message, and only received one report.” An artilleryman positioned nearby noted that his “countenance betrayed no more anxiety than upon the occasion of a general review.” Soon after the combat ended, Lee had to evaluate what had been accomplished this day, yet of his three corps commanders only Hill made a personal report. The other two sent surrogates with summaries that failed to convey a complete picture of their circumstances. Perhaps that in itself should have made it clear that Longstreet and Ewell had their hands full. However, already lining up his sights on July 3, Lee did not read anything into the absence of the two officers whose personal observations should have shaped his planning.

Based on what he saw, what he was told, and what he believed, Lee assessed that “Longstreet succeeded in getting possession of and holding the desired ground….Ewell also carried some of the strong positions which he assailed….” The desired ground was the Peach Orchard, which Lee thought presented his cannons with an elevated platform sufficient to dominate the Yankee lines along Cemetery Ridge. In fact, as Longstreet’s able artillery chief, Col. Edward P. Alexander, had learned firsthand late on the afternoon of July 2, the ground rose again some 40 feet at the Federal main line of resistance, so packing the Peach Orchard with Confederate cannons provided none of the advantages Lee imagined.

Similarly, Ewell’s report suggested he had penetrated the enemy’s principal defensive lines when, in fact, his troops had taken possession of trenches abandoned by the Federals located well down the slope from the hilltop, which was still heavily fortified and stoutly defended. Ewell’s inaccurate information led Lee to conclude that the Confederate Second Corps “would ultimately be able to dislodge the enemy.” With the benefit of hindsight, it now seems clear that the victory Lee was seeking at Gettysburg loomed so large in his thinking that he only processed the pieces of information that would validate his resolve to continue the fight for one more day. Having composed a picture of an enemy army on the ropes, and buoyed by his faith in his men, he determined to press ahead.

“The result of this day’s operations induced the belief that with proper concert of action, and with the increased support that the positions gained on the right [by Long­street] would enable the artillery to render the assaulting columns, we should ultimately succeed,” he later wrote, “and it was accordingly determined to continue the attack. The general plan was unchanged. Longstreet, re-enforced by Pickett’s three brigades,…was ordered to attack the next morning, and General Ewell was directed to assail the enemy’s right at the same time.”

Also receiving orders was Jeb Stuart, who had reached the battlefield at some point in the afternoon of July 2, well ahead of his troopers, who would not be available for any serious work that day. Lee appears to have passed over Stuart’s belated arrival without comment, although some postwar memoirs manufactured a bit of dialogue to show his displeasure. Speaking of these events some five years in the future, Lee alluded to Stuart’s failure when he allowed that the Gettysburg fight was “commenced in the absence of correct intelligence.”

What was supposed to be a rapid cavalry march to the head of Lee’s infantry columns had been bedeviled by fate and fateful decisions. Despite what Lee and Stuart believed, the Union forces were already moving north when the operation began, forcing the Rebel riders on a wide detour to reach an unguarded Potomac ford. The chance capture of a U.S. supply train outside Washington that same day further upset Stuart’s timetable. He lost valuable time paroling Yankee teamsters and guards, and was then burdened by attaching the slow-moving wagons to his column. There were several brief but sharp encounters with Yankee cavalry and a poor read of the situation by Stuart who, on July 1, closed on Carlisle, Pennsylvania, in a vain effort to connect with Ewell. Compounding his errors in judgment, Stuart then tried to dislodge Pennsylvania militiamen holding the town until early in the morning of July 2, when he at last learned the location of Lee’s army.

Lee arose on the morning of July 3 to find his plans already unraveled. Without waiting for any signal from the opposite flank, Richard Ewell resumed his assaults against Culp’s Hill at dawn. Lee intended for Ewell and Long­street to launch their attacks “at the same time,” yet nothing in Ewell’s instructions to his subordinates suggested any need for coordination. It would seem that Ewell’s sudden obsession with capturing Culp’s Hill overrode any other considerations. Once again Lee had failed to make explicit the critical part he expected his Second Corps commander to play.

Ewell wasn’t Lee’s only problem lieutenant this morning. When he checked with Longstreet to find out how far along his preparations were, he learned that the officer had spent the night trying to locate a way around the enemy’s left flank, now pegged to the two Round Tops. Lee also discovered, seemingly for the first time, that the two Longstreet divisions engaged on July 2 were in no shape to resume operations. Considering the proximity of his and Longstreet’s headquarters, Longstreet’s failure to inform—and Lee’s failure to discern—this state of affairs again represented a significant breakdown.

It speaks to Lee’s mental resilience and unflagging determination that he immediately cobbled together a new plan. The prospect of calling off an attack never entered his mind. Long­street and Hill, as well as several subordinate officers and their staffs, now met with their chief to see what resources were actually available. From Longstreet, Lee had Maj. Gen. George Pickett’s fresh division, waiting close by in ready reserve. From Hill came Heth’s Division to join Pickett, backed up by four brigades—two from Pender’s Division, two from Richard Anderson’s—for a total of about 11,800 troops. Selecting Heth’s Division provided a focus for the attack, since it was roughly opposite the Federal center, defended by 6,500 troops.

Much to Longstreet’s surprise, he was tapped by Lee to direct the combined operation, even though Hill had at least as many men committed to the assault. Speaking with a bluntness that perhaps he hoped would recuse him once and for all, Longstreet said: “General, I have been a soldier all my life. I have been with soldiers engaged in fights by couples, by squads, companies, regiments, divisions, and armies, and should know, as well as any one, what soldiers can do. It is my opinion that no fifteen thousand men ever arrayed for battle can take that position.” Nonetheless, Hill’s poor handling of troops on July 1 was still fresh in Lee’s mind, so Longstreet got the assignment.

While preparations went forward, Lee added other elements to the plan to improve its chances of success. He intended to precede the assault with a massive bombardment of the target area involving all the cannons from Longstreet’s and Hill’s corps. With Hill’s guns included in the mix, the Confederates would catch many of the Federal batteries on Cemetery Hill and Ridge in a killing crossfire. He explained this to the Army of Northern Virginia’s artillery chief, Brig. Gen. William Nelson Pendleton, and left him to handle the details.

There was a second part to the artillery scheme, as important as the preliminary softening-up phase. The movement against Cemetery Ridge would initially pass over rolling ground that offered sheltered swales where the men in the advancing lines of battle could duck the enemy fire and realign. Once they reached Emmitsburg Road, however, the men would be fully exposed to cannon fire and musketry at point-blank range.

Lee planned to advance as many batteries as possible with the infantry and have the guns drench the enemy positions with shells just prior to the final lunge. This, he expected, would suppress any Union cannons that managed to survive the opening bombardment and sufficiently cow the enemy infantry. The plan required that Alexander’s batteries be promptly resupplied after firing off their ready rounds during the opening bombardment, another matter left to Pendleton’s attention.

Some historians believe that there was another element to the assault as planned. There is evidence that provisional orders were issued to selected units holding the line for a follow-up advance once the enemy’s line had been breached. Taken in the aggregate, these units constituted a second wave intended to exploit the breakthrough. The responsibility for committing this group rested with Longstreet, who was already an unwilling participant in the attack. Why Lee did not reserve this decision for himself is another of the battle’s unanswered questions.

With the arrangements made, Lee briefly prowled the lines before returning to his headquarters to wait. If the bombardment did its work, if the flanks were protected, and if enough of the artillery advanced with the infantry, Lee felt that his superb soldiers would smash through the Yankee army. He expected that the Federal soldiers would lose their nerve, and he was utterly confident that his men would press the attack all the way to Cemetery Ridge. There was little more for him to do. It was all now in God’s hands.

That the subsequent assault, known as Pickett’s Charge, failed was a major setback to Lee. Afterward he seemed to blame the soldiers involved. In his second official Gettysburg report, he admitted that he might have asked more of his men “than they were able to perform.” To his wife, Lee wrote that his men “ought not to have been expected to have performed impossibilities.” What he seemed to miss in his analysis, then and after the war, were his own failures to ensure that his instructions were carried out.

He might have started with his artillery chief, Pendleton. While Longstreet’s artillery commander, Alexander, knew the game plan, it is clear that his equivalent in Hill’s Corps, Col. R. Lindsay Walker, did not. Numerous Third Corps batteries failed to participate in the bombardment, leaving most of the Federal guns on Cemetery Hill and Ridge free to pummel the infantry wave. Pendleton also neglected to keep the critical ordnance resupplies close at hand, so when the time came for Alexander’s batteries to move forward with the infantry, only a handful had sufficient ammunition to justify making the effort, not enough to make a difference. As Lee had feared, the tract from the Emmitsburg Road to Cemetery Ridge proved to be the killing ground that broke the back of the assault.

Lee refrained from any negative comments about Pendleton’s performance in his Gettysburg reports, while the artillery chief’s narrative makes it seem that every instruction was carried out. Lee appears to have had a soft spot for the West Pointer, who had forsaken the ministry for a military career, even though Pendleton informally acknowledged his inadequacies as artillery chief by granting tactical control of batteries on the battlefield to younger officers of lower rank. The cost for Lee’s personal kindness of carrying the weaker man along was dear.

It is also worth noting that while Lee waited at his headquarters for Longstreet’s attack to begin, he made no effort to coordinate with Ewell. By the time Pickett’s Charge began, Ewell had shot his bolt on Culp’s Hill and was no longer threatening that enemy flank. Lee recognized on the evening of July 1 that it would be a stiff challenge to effectively integrate his Second Corps operations with the rest of the army. Once he agreed to let Ewell remain on the north side of the town, it was incumbent on him to make certain Ewell knew his part. From the evidence in hand, Lee failed to do so.

Jeb Stuart’s role on July 3 is also the subject of much speculation. His instructions for July 3, as recollected by his adjutant, were to “protect the left of Ewell’s corps…observe the enemy rear and attack it in case the Confederate assault on the Federal lines were successful…[and] if opportunity offered, to make a diversion which might aid the Confederate infantry.” While accomplishing the first, Stuart was unable to do more. His efforts to advance were checked in fierce fighting over what is today known as the East Cavalry Battlefield. It should be stressed that his orders to attack the enemy rear were conditioned on a successful infantry breakthrough.

The failure of the assault against Cemetery Ridge marked an end to Lee’s offensive designs. After personally helping to rally the defeated men from Longstreet’s and Hill’s corps, he planned a withdrawal from Pennsylvania that began on the night of July 4. Even when blessed by a timid pursuit from Union forces, the march was staggered by bad weather and the burden of carrying so many casualties. A good estimate of Lee’s losses is 22,874 killed, wounded, or missing, more than a third of his force. Not until July 14 would the Army of Northern Virginia be safely across the Potomac River, ending the campaign.


Lee’s performance at Gettysburg was far from masterful. Time and again he failed to impress upon his key lieutenants the full intent of his orders, and at critical moments in the battle’s second and third days he crafted offensive plans based on misinformation. On July 1 he was reluctant to finish the fight and refrained from using a readily available reserve to assist Ewell in taking the high ground that would prove central to the Union success. He also permitted his Second Corps to remain in a position that greatly compounded the normal difficulties of command and control. On July 2 Lee based the day’s battle plan on faulty intelligence and then kept hands off once the action began. His position near the Confederate center put him at the critical boundary between Hill’s and Ewell’s corps, yet he took no proactive steps to ensure a maximum effort was mounted. On July 3, Lee’s determination to strike a blow led to a compromise plan that needed careful management to succeed, oversight that was tragically absent.

There is no evidence that Lee ever marked the irony that Vicksburg surrendered to Union forces on July 4. Even though he afterward insisted that the Gettysburg campaign had achieved most of its goals (resupply of his army and deterring Federal incursions into Northern Virginia for the harvest season), Lee submitted his resignation on August 8, citing health issues and public discontent over the battle results. President Davis promptly rejected the request, leaving Lee in command of the Army of Northern Virginia to the war’s end. In another note to Davis, Lee observed: “I still think if all things could have worked together [then victory] would have been accomplished. But with the knowledge I had then…I do not know what better course I could have pursued.”

In the few years left to him after the war, Lee rarely commented on his experiences in Confederate service. When he did talk about some of the battles he fought, Gettysburg figured high on the list. One gets the impression that he was still struggling to understand how that one got away from him. Speaking about it with Washington College faculty member and former Army of Northern Virginia officer William Allen, Lee once more voiced his disappointment with Jeb Stuart, who “failed to give him information, and this deceived him into a general battle.” Looking back, he told Allen he was certain that “victory would have been won if he could have gotten one decided simultaneous attack on the whole line.” The closest Lee would come to acknowledging the part his misconceptions and poor communication played in losing the battle was an admission to a confidant in 1868 that his defeat in Pennsylvania “was occasioned by a combination of circumstances.”

Perhaps the most unguarded expression of Lee’s feelings about the battle came at the end of July 4. It was late and he had been active all day organizing the withdrawal—heavy work for an older man—and was feeling the effort. When he met with the officer charged with escorting the train of the wounded, who was expecting orders, Lee instead made him audience to a rare monologue. With the anguish of a master designer who has seen one of his finest constructs fall, Lee let down his guard. “Too bad! Too bad!” he exclaimed. “Oh! Too bad!”

Douglas Haines: Did Lt. Gen. Richard Ewell Lose The Battle of Gettysburg?[szerkesztés]

https://www.historynet.com/did-lt-gen-richard-ewell-lose-the-battle-of-gettysburg/

Did Lt. Gen. Richard Ewell Lose The Battle of Gettysburg?
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

After disobeying Robert E. Lee's orders to avoid a general engagement at Gettysburg, Lt. Gen. Richard Ewell received an order to 'press those people.' His failure to do so created a controversy that survives to this day. By DOUGLAS HAINES6/12/2006 Late in the afternoon of July 1, 1863, after a full day of fierce fighting, Confederate troops finally drove the Union defenders from the fields west of Gettysburg. As the Union troops fled east toward the haven of Cemetery Hill, General Robert E. Lee sent the following order to Lieutenant General Richard S. Ewell, commander of the II Corps, whose men had gained victory that day: ‘The enemy [is] retreating over those hills … in great confusion. You only need press those people to secure possession of the heights … .Do this, if possible.’ Legend tells us that, at that crucial moment, ‘Old Bald Head’ lost his nerve. Instead of pursuing the fleeing Union soldiers, who were so panicked they could not defend themselves, Ewell held back, allowing the Federals to entrench atop Cemetery Hill. The advantage of holding the heights led to the Union victory at Gettysburg. Ewell’s indecision supposedly cost the South the battle.

While this is an interesting story — and one that has been repeated again and again in many books about the Civil War — it is also a lie that libels Ewell. The story was concocted by Lee’s apologists in a postwar attempt to shift the blame for losing the battle from their hero onto Ewell. In truth, Lee sent no definitive orders directing Ewell to pursue the enemy when the Union lines broke at Gettysburg, and Ewell was not benumbed by indecision when he should have been chasing the Federals to prevent them from establishing an impregnable position on top of Cemetery Hill. The proof of this lies in a close study of the battle, including the location and strength of the opposing forces once the first day’s fighting had ended, and in how the key participants reacted to the changing events of the day.

It all began because too many Rebels were barefoot. ‘A large supply of shoes were stored in Gettysburg, but there was evidently a [Union] cavalry force occupying the town,’ Confederate Maj. Gen. Henry Heth stated, ‘and [my] men reported the beat of drums, indicating infantry.’ There was always the risk of battle, but Heth went to his superior, Lt. Gen. A.P. Hill, chief of the III Corps in Lee’s Army of Northern Virginia. ‘If there is no objection, I will march my division … to Gettysburg, and secure those shoes,’ Heth requested. ‘Do so!’ Hill replied.

Heth started his column of 7,500 troops, including the infantry brigades led by Brig. Gens. James J. Archer, Joseph R. Davis, John M. Brockenbrough and James J. Pettigrew, down Chambersburg Pike toward Gettysburg at 5 a.m. on July 1. About three miles west of the small crossroads village, Heth’s advance was met by Federal skirmishers from Colonel William Gamble’s brigade of Maj. Gen. John Buford’s cavalry division. This confrontation started about 5:30 a.m.

Gamble’s objective was to delay the Rebels until Union infantry reached the field. The Union Army of the Potomac, under Maj. Gen. George C. Meade, was hurrying through Maryland to intercept the Confederates, who were concentrating just north of the border.

When the Union pickets opened fire, Heth halted, formed into battle line and began to slowly probe his front to test the strength of the force that was blocking his way into Gettysburg. Two hours passed. When the Confederates finally climbed Herr Ridge, they saw ahead a meandering creek, Willoughby Run. On the opposite bank, the ground sloped upward to McPherson’s Ridge, where Gamble’s 1,600 men were posted. Heth sent Archer’s and Davis’ brigades, totaling 3,800 troops, ahead to face the Union line. They exchanged fire from a distance with the Federal cavalry for two more hours.

At about 10 a.m., Union Maj. Gen. John Reynolds’ infantry corps came marching into Gettysburg. Brigadier General James A. Wadsworth’s division, including the brigades led by Brig. Gens. Lysander Cutler and Solomon Meredith, arrived first and pressed forward to relieve Gamble’s exhausted troops, who were still aligned along McPherson’s Ridge. The cavalry withdrew to the left, below the slope, as a reserve force. Just as Wadsworth’s men took their post, the Confederates under Archer and Davis charged. Both sides absorbed terrible losses in the one-hour melee. At first the Southerners prevailed, but a Northern counterattack pushed them back.

The two sides then resumed their original positions, content to continue the battle by exchanging artillery fire. During the clash, Archer was captured and taken to the rear, where he was warmly greeted by Maj. Gen. Abner Doubleday, an old friend from prewar days, who had just taken command of I Corps after Reynolds had been killed by a sniper.

‘Archer!’ Doubleday exclaimed on seeing him. ‘I am glad to see you.’

‘Well, I am not glad to see you,’ Archer snarled, ‘not by a damned sight, Doubleday!’

When the I Corps’ remaining divisions, led by Brig. Gens. John C. Robinson and Thomas Rowley, arrived at Gettysburg at 11 a.m., the latter’s two brigades pushed ahead to reinforce Wadsworth; Robinson’s brigades were held in reserve in Gettysburg to face the enemy’s II Corps, reported to be approaching from the north.

Ewell, with only Maj. Gen. Robert E. Rodes’ division in hand, arrived at Gettysburg at about noon. As he came out of the woods that crowned Oak Hill, Ewell saw the exposed Union flank below him and knew he had an unparalleled opportunity to rout the enemy.

After giving Rodes orders to deploy his 8,125 soldiers for battle, Ewell sent Major Campbell Brown, his stepson and principal aide, to find Lee and tell him that Ewell meant to join the fray. Brown found Lee on Herr Ridge, where both he and Hill had come after hearing the bark of muskets and bellow of cannons. Lee sent Campbell back to Ewell with an astounding order: ‘Do not charge; I want to avoid a general engagement.’

Had Stonewall Jackson sent Ewell those instructions, he would have meekly complied without question. Jackson, who had died in May, never granted his subordinates any discretion. Lee, however, was a different type of commander, one who expected his leaders to use their own judgment. He had, for example, told Ewell to bypass Winchester while heading through the Shenandoah Valley to Pennsylvania. When Ewell saw that he could rout the Yankees occupying the small village, he decided to disobey Lee’s orders, attacked the enemy and won a decisive victory over the Northern defenders. Lee did not reprove Ewell for disregarding his instructions at Winchester. Now Ewell saw a similar chance for glory at Gettysburg, and he again elected to flout Lee’s directive.

Brown advised that now was not the time to disobey Lee. He described Lee as seething with anger,’showing a querulous impatience … I never saw before.’ Lee’s ire was the result of cavalry head Maj. Gen. J.E.B. Stuart’s disregarding his instructions. ‘He’s gone off around the Federal Army,’ Lee groused, ‘failing to keep in constant communication with me.’

Despite Brown’s warning that Lee was in no mood to see his orders ignored, Ewell could not pass up the opportunity to assault the open Union flank. The enemy troops were so vulnerable that they could be quickly routed, which would not be a ‘general engagement,’ Ewell reasoned. He decided to gamble his rank and career by proceeding with a charge. In giving the written order to his division commanders, Rodes and Maj. Gen. Jubal Early, Ewell stressed that, after driving the enemy from the ground, they must break off their engagement. This point was also verbally emphasized by the messengers dispatched to both Rodes and Early.

Before he could launch his attack, Rodes had to switch from column into battle formation. He moved Brig. Gen. Junius Daniel’s brigade west to flank the Federals along McPherson’s Ridge; Brig. Gen. Alfred Iverson’s men would slip behind the Union forces on the hill to take the enemy from the rear. Meanwhile, Brig. Gen. Edward A. O’Neal’s troops would come down Oak Ridge, where they would be in a position to block a Union retreat. Brigadier General George Doles would guard Rodes’ left flank; Brig. Gen. Stephen Ramseur’s brigade would be his reserve.

As the Confederates filed into position, the Federals hastened to meet the enemy threat. Brigadier Generals Gabriel Paul and Henry Baxter rushed their troops, 2,600 men in all, out of Gettysburg and into a line facing northwest along Oak Ridge.

About that same time, the Union XI Corps, led by Maj. Gen. Oliver O. Howard, reached the battlefield. Howard’s command included divisions under Brig. Gens. Carl Schurz, Francis C. Barlow and Adolph von Steinwehr. Schurz’s two small brigades rushed into position on the right, northwest of Gettysburg; Barlow’s 3,400 men extended the line east to Rock Creek. The Union soldiers grimly awaited the arrival of Early’s division.

Rodes’ alignment took much longer than he had expected, and the arrival of fresh Federal troops added desperation to his assault. As a result, when Rodes’ troops finally advanced at about 2 p.m., their charge was delivered piecemeal. O’Neal had 1,800 soldiers at hand, and in his haste to attack the Federals he sent only three of his five regiments down Oak Ridge against Paul, who easily repulsed the charge.

Iverson’s 1,500 troops moved ahead at about 2:30 p.m. As the men advanced, looking for the enemy on their right, they failed to spot Baxter’s force, hiding behind a stone wall to their left. The Federals waited until the Confederates were opposite their position, then rose and poured a savage salvo into Iverson’s flank. Five hundred men, a third of the brigade, fell from the withering fire of Union rifles. Almost 400 more were quickly captured.

To the right, Daniel started his 2,300-man brigade down McPherson’s Ridge. When they saw Iverson under assault near the stone wall, three of the five regiments swerved left to the rescue. They not only were too late to save Iverson but also left Daniel with just two regiments for his own assault. As a result, Daniel was easily repulsed.

Heth, on Herr Ridge, saw Ewell’s attack falter. Turning to Lee, he asked if he should press Pettigrew’s and Brockenbrough’s brigades into the fray. ‘No,’ Lee curtly replied. ‘I am not prepared to bring on a general engagement today.’ He was determined to shun battle that day, and no doubt was incensed at Ewell for having defied his orders.

Atop Oak Hill, Ewell watched as Rodes’ attack disintegrated. His expectations of a quick victory had vanished, and he knew that Lee’s wrath was sure to come his way. Having drawn the Federals into battle, however, Ewell had no choice but to continue the fight. After ordering Rodes to gather his troops for a second charge, Ewell rushed east to check on Doles, who was posted north of Gettysburg. When he reached that front, he found Doles and his 1,500 Georgians under attack by two Union brigades, whose superior numbers enveloped both Confederate flanks. Ewell hurried back to his command post on Oak Hill to bring Ramseur, his only reserve, to Doles’ rescue. As he rode west, an enemy artillery shell crashed nearby, killing Ewell’s horse and throwing Ewell to the ground. Shaken but otherwise unhurt, the one-legged general gallantly mounted a spare mare and continued his dash back to Oak Hill.

When Ewell finally reached his field headquarters, he was surprised to learn that the battle had shifted dramatically in his favor. Ramseur had taken his 1,100 men, plus a few of O’Neal’s troops, and charged the Federals defending Oak Ridge. Both Paul and Baxter had been driven from the field, all the way back to Cemetery Hill. Ramseur was pursuing the fleeing Union soldiers.

Meanwhile, at 4:15 p.m., Daniel had charged again into a railroad cut. He, too, had routed his adversary out of his strong position, and the Federals were reeling in retreat toward Gettysburg. The assault, however, had exhausted Daniel’s men, and they had halted along Oak Ridge.

When Lee saw the tide of battle shift in his favor, he suddenly turned aggressive and ordered A.P. Hill to have Heth’s reserve brigades (Pettigrew and Brockenbrough) charge the Union line along McPherson’s Ridge. The Federals greeted the attack with repeated salvos, dropping hundreds of Confederates, but Heth’s troops refused to falter. They clambered up the slope, pushing the enemy back to Seminary Ridge, an extension of Oak Ridge, below Chambersburg Pike. Their lines shattered, Pettigrew and Brockenbrough halted along McPherson’s Ridge. Hill sent three of Maj. Gen. Dorsey Pender’s brigades chasing after the retiring Federals.

To the east, the threat to Doles’ position had been reduced by the sudden appearance of Early’s division. He had arrived at about 3 p.m., but paused for half an hour so that his infantrymen could catch their breath after their hard march to the field. Early then charged out of the northeast, sending the brigades led by Brig. Gens. John B. Gordon, Isaac E. Avery and Harry T. Hays against the Union line. The Federals repelled the initial attack from Gordon out of the north, but when Hays came up from the east, the blue-clad troops broke and began running for Gettysburg. The retreat opened the flank to Gordon, who led his brigade toward the Federal ranks. The Union defense collapsed, and the soldiers rushed in disarray toward Gettysburg and the safety of Cemetery Hill. Gordon’s troops had exhausted their ammunition in the charge, and they halted above the town; both Hays and Avery pursued the fleeing enemy.

Howard, attempting to stem the Southerners’ advance, rushed troops off Cemetery Hill to intercept the oncoming Confederates. As they moved north, however, the reinforcements collided with the Federals running for the rear. The new men panicked and turned to join their compatriots fleeing for the heights.

When the Union right broke, the flank held by Brig. Gens. George von Amsberg and Wladimir Krzyanowski was exposed. They probably did not notice their problem, however, since they were busy dealing with the menace to their front. Doles had charged their line, and as the Federals braced for Doles’ blow, Ramseur suddenly exploded against their left flank and rear. The Union defense collapsed, and the troops under von Amsberg and Krzyanowski joined their XI Corps comrades in a desperate run for the haven of Cemetery Hill. Doles and Ramseur followed close on the heels of the enemy.

Howard, upon seeing his corps routed, sent word to the I Corps on Seminary Ridge that the Rebels were coming across its rear, and the I Corps must retire before the Confederate troops closed the gap. The message was never received, and Doubleday’s soldiers held their ground, weathering several assaults on their front.

At about 4:30 p.m., the Confederate superiority in numbers began to tell, and although Union fire opened gaping holes in their ranks, Hill’s men finally pushed the Federal I Corps off Seminary Ridge. With the Yankees in full retreat, both Rodes and Early called a halt to their pursuit, following the instructions issued by Ewell at the onset of the battle.

No one disputes this detailed description of the first day of the Battle of Gettysburg. The controversy begins with the Federal retreat. Those who blame Ewell for losing the battle claim that when Lee saw the enemy fleeing the field, he sent Ewell orders to ‘press those people [and] secure possession of the heights.’ They charge that Ewell lacked the courage to carry out Lee’s instructions, thus allowing the Federals to entrench on Cemetery Hill, the ultimate key to their victory. How true are the charges?

At about 4:30 p.m., as the Union line began to break, Lee and Hill stood atop Seminary Ridge and watched the Federals retreating through Gettysburg and up Cemetery Hill. While they were thrilled by the Rebel success, they were also stunned by the cost of that victory. Hill had thrown seven brigades into the battle and suffered terrible losses. Archer and Davis, who opened the fray, had taken about 1,400 casualties, one-third of their original number. Their troops lay exhausted on Herr Ridge. Brockenbrough and Pettigrew had lost 648 men, 20 percent of the force that had charged the Union troops on McPherson’s Ridge. Their brigades were strewn along the dearly bought ground. Brigadier Generals Abner Perrin, James H. Lane and Alfred Scales, who had pushed the attack against the Federals on Seminary Ridge, had seen more than 1,000 of their men, one-fourth of their commands, fall in the fight. Only Perrin had continued the pursuit of the enemy troops into Gettysburg.

Lee, who was personally commanding Hill’s troops (he had at first refused to order them into battle, then changed his mind and sent them forward), decided at the time to accept what had been accomplished that afternoon. He did not instruct Ewell to mount a charge against Cemetery Hill. He allowed Perrin to return to Seminary Ridge. Had Lee wanted to deny the enemy the heights, he could have sent Maj. Gen. Richard Anderson’s division — just now arriving and ready to fight — ahead to Cemetery Hill. Instead, Lee told Anderson to prepare to camp for the night.

When he wrote his report, Hill recalled Lee’s words, ‘Prudence led me to be content with what had been gained [in the fight], and not push forward troops [who were] exhausted and necessarily disordered … to encounter fresh troops from the enemy.’

Lee’s actions were sensible. He had just fought and won a punishing battle, during which he had committed every man available. Lieutenant General James Longstreet and his I Corps were approaching with reinforcements, but they were not expected to arrive before sunset. If Lee was to continue the fray, he would have to do so with the troops at hand, most of whom had spent all day in battle.

At the same time, the entire Union Army was known to be rushing toward Gettysburg, and the lead elements had already arrived and offered battle. Were Meade’s other corps about to come into line? Lee did not know, but since more Federal infantry were apt to appear at any moment, he could not gamble on sending weary troops against Cemetery Hill, which was likely to be defended by fresh enemy troops.

Ewell’s forces were in just as bad shape as Hill’s. Rodes had sent all five of his brigades into the battle, but only two, Doles’ and Ramseur’s, were at the front and in position to continue the fighting. O’Neal had lost almost 25 percent of his force, and most of his survivors (except the few who had joined Ramseur’s charge) remained on Oak Hill. Daniel, too, had taken huge losses; almost 35 percent of his troops had fallen in battle. Iverson had suffered the most. His casualties exceeded 900 men, 60 percent of his brigade, and the remnants lay exhausted atop Oak Hill. And even though both Doles and Ramseur were ready for more action, their numbers, too, were diminished. They had entered into battle with 2,600 effectives; only about 2,000 remained.

Only one of Early’s four brigades was still positioned for action. Avery’s 2,000 men had advanced to the base of Cemetery Hill, where they were still attracting the enemy’s attention. ‘We were subject to galling fire,’ remembered Lieutenant Warren Jackson. ‘I spent about two hours as miserably as I ever did in my life.’

Early’s other brigades were unavailable for Ewell to send into action. William Smith’s men were posted east of the village, on the York Pike, guarding the corps’ flank; Gordon’s troops were north of Gettysburg, awaiting a resupply of ammunition; and Hays’ soldiers were in the town, encumbered with 3,000 Union prisoners.

Ewell had no thought of continuing the battle, but his rationale for holding in place was not based on having fewer than 4,000 men available for action. He was more concerned over having disobeyed his orders. ‘General Lee … instructed me not to bring on a general engagement,’ he replied to the subordinates who urged an assault against Cemetery Hill. ‘I will wait for those orders.’

While Ewell’s reasons for not challenging the Federals crowded on Cemetery Hill were perhaps wrong, was he right in not mounting an assault against the slope? Experts who have studied Gettysburg say yes. They base their analysis not only on the impotence of the Confederate forces but also on the strength of the Union forces.

When the Federal lines collapsed north and west of Gettysburg, the Union troops drew back to Cemetery Hill, the designated haven in case of defeat. Colonel Orland Smith’s 2,000-man brigade, supported by a battery of six guns, was atop the knoll, eager to greet any oncoming Rebels. As the fleeing Federals climbed the slopes, their officers guided them into imposing defensive positions. Gamble’s 1,500 troopers were sent south, in front of and along Cemetery Ridge, where they guarded the left flank from Confederate assault. Most of the I Corps fell in atop Cemetery Ridge behind the cavalry; Wadsworth’s division rushed to Culp’s Hill to protect the right flank; and Howard’s corps augmented Smith’s men on Cemetery Hill. A total of about 12,000 Union soldiers were ready to defend the heights.

Reinforcements were also at hand. Five hundred veterans from the 7th Indiana came forward, and Maj. Gen. Henry Slocum’s XII Corps had arrived. The leading columns of the 1st Division, led by Brig. Gen. Thomas Ruger, began filing into position behind Cemetery Hill at about 4:30 p.m. Brigadier General John W. Geary’s 2nd Division reached Gettysburg about half an hour later. These 8,000 fresh troops brought the Union strength to about 20,000 soldiers.

In addition to the reinforcements, the Federals had most of their artillery pieces, which they had salvaged during their retreat. Almost 40 cannons had joined Smith’s six guns, and the entire array was emplaced, unlimbered and ready to fire, atop Cemetery Hill.

Ewell, of course, saw the enemy digging in on Cemetery Hill. Although he no doubt suspected that the Union soldiers would be impossible to dislodge, he knew that sooner or later he would have to charge the heights. When Early urged an immediate assault, Ewell agreed, but insisted that Lee must approve their attack and Hill had to provide reinforcements. James Power Smith, an aide who had spent the afternoon with Lee and had just now come to Gettysburg (without bringing any orders from Lee to Ewell), was dispatched back to Lee with those two requests.

Back on Seminary Ridge, when Lee saw that the Federals had aligned their guns shoulder to shoulder across the crest of Cemetery Hill, he also recognized that the Southerners would have to attack the heights — perhaps better now than on the morrow. Lee had already recalled Hill’s men from the field; therefore only Ewell’s troops were available to dispute the enemy’s new front.

After 5 p.m., just prior to Smith’s arrival with Ewell’s proposal to charge Cemetery Hill and long after the Union retreat had started, Lee sent an aide, Colonel Walter Taylor, to Ewell with instructions to challenge the Federals. ‘The enemy is retreating … in great confusion,’ Lee said in his message. ‘You only need to press those people to gain possession of the heights … .Do this if possible.’

Lee’s order seemed to assume that it would be relatively easy for Ewell to dislodge the Federals from their post atop Cemetery Hill. After the Civil War, apologists for Lee ignored the fact that the Union position was virtually impregnable, and they used this order as proof that Lee was not responsible for the Southern defeat at Gettysburg. Ewell was to blame because he had failed to pursue the defeated Northern army, allowing them to entrench on the critical high ground.

When Taylor found Ewell in Gettysburg and presented the message, Ewell made no comment. He may have been dumbfounded by Lee’s apparent assumption that the enemy could be easily pushed off Cemetery Hill; more likely, he knew that the note was meaningless. He could not move until he received Lee’s response to his plea for reinforcements. Years later, Taylor would claim that Ewell’s silence meant that he had agreed to charge Cemetery Hill, another attempt to clear Lee by discrediting Ewell.

When Smith arrived at army headquarters, he handed Ewell’s request for reinforcements to Lee. ‘Tell General Ewell … I regret that my people are not [able] to support his attack,’ Lee responded, ‘but … I wish him to take Cemetery Hill if practicable.’ He then added an impossible condition — should Ewell advance against the hill, he must ‘avoid a general engagement.’

Smith returned to Gettysburg, where he found Ewell and gave him Lee’s instructions. Ewell saw at once that his new orders were paradoxical. He could not drive the enemy from the heights without reinforcements. The force at hand, 4,000 men, was no match for the hordes of Federals, backed by cannons, atop Cemetery Hill. To attack would bring disaster to his corps. And even if Ewell mounted the suicidal assault, how could he assure Lee that reopening the battle would not bring on a general engagement? He had no choice. Ewell dropped his plan for a direct charge against Cemetery Hill.

In the fighting that followed on days two and three at Gettysburg, the Confederates had numerous chances to defeat the enemy, but in each instance, they failed to take advantage of their opportunities. Ewell blundered more than once, and he manfully admitted his errors. He was as much responsible for the South’s losing the battle as any of the other commanders involved.

But Ewell was not frozen by indecision, unable to find the courage to charge the Union forces on Cemetery Hill on the first day. Lee’s order to ‘press those people … if possible’ was not sent during the Union retreat. He issued the directive after he recalled Perrin’s force from Gettysburg, after the Federals had fled the field and after the enemy troops had consolidated their position atop the heights. Ewell, refused the reinforcements he believed necessary for a successful attack on Cemetery Hill, elected not to charge, a good decision in retrospect, because the Federals were never really vulnerable to being driven off the high ground. Ewell did not lose Gettysburg by himself.

Ranger Chuck Teage - First Shots on McPherson Ridge[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=9JfVC3sqwEM&ab_channel=GettysburgNPS
28:50 körül - úgy tudjuk Reynolds nem kapta meg a Pipe Creek Circulart, de Meade Hq-járól (lt) col. (Joseph) Dickinson júl. 30-án Moritz Tavernben járt és beszélt vele (és aztán Buforddal Gettyburgben az Eagle Hotelben) - valószínű, hogy közölte vele a Pipe Creek plant, a hivatalos papírok az utasításokkal meg majd később jön. De Abner Doubledaynek már azt mondta, hogy he is going to fight the rebels where he finds them. Teague metakommunikációja azt érezteti, hogy abban hisz, hogy Reynolds az utasítás megérkeztéig egyszerűen harcolni akart és kész.

Kevin A. Campbell Journey to Armageddon

Kent Masterson Brown on George Gordon Meade and the Gettysburg Campaign[szerkesztés]

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=vgP-8eJmljs| title=Sacred Trust Talks 2013 - Kent Masterson Brown| author=Kent Masterson Brown| publisher=Gettyburg Foundation| accessdate=2017-04-08| language=angol}}

Mikor Buford megkezdi a harcot, a Potomac hadsereg többi része 15-30 mérföld távolságra van tőle. Miért akar valaki ilyen körülmények között harcot?

Reynolds Gaines's Millnél fogságba esett, Lloyd Tilghmanért cserélték ki később. Meade Glendalenél megsebesült, a golyó a jobb felsőtestén ment be és a hátul a csípőjén jött ki. Felépülése után a Pennsylvania Reserves parancsnoka lett. Mindketten harcoltak a Második Manassasnél és Antietamnél. 1862 novemberében vezérőrnagy lett és hadosztályparancsnokságot kapott. 1862 decemberében Reynolds az I. hadtest parancsnoka lett. December végén Meade megkapta az V. hadtestet. 1863. július 28-án hajnalban ébresztik Meade-et és ő a Potomac hadsereg parancsnoka. Válasza a kinevezésre: "The order placing me in command is received, as a soldier I obey it and to the utmost of my ability will execute it. Totally unexpected as it has been, I must confess I am in total ignorance of the exact condition of the army and the position of the enemy." A Potomac hadsereg méretei: 7 gyalogsági hadtest és egy lovassági, 257 ezred és zászlóalj. 65 ütegnyi 6 ágyús tüzérség, 50 mérföldnyi utánpótlást szállító szekérkaraván, 50000 ló és öszvér, 100000 fegyveres és 30000 kísérőszemélyzet. Minden állatnak 14 font ochse és 14 font szalmát kell adni. Ha az állat 2-3 napig nem kap élelmet, nem tud semmit húzni. Mire Meade üldözni kezdte Lee visszavonuló hadseregét, az állatai olyan gyengék, hogy Gettysburgtől Frederickig 15000-ret vesztett el az ellátás hiánya miatt.

Meade stábjának becslése szerint Lee hadserege kb. 100 000+ fő lehetett. Valójában 75000 fegyverese és 30000 kisegítője volt, 196 ezredbe és zászlóaljba rendezve, 96 üteg tüzérséggel. Hazafelé, 57 mérföldre nyúlt a szekérkaravánja a rabolt portékákkal. Meade számára az volt a kérdés, hogy hova megy ez a hadsereg. Tudta, hogy egy részük a Cumberland völgyben van, egy másik részük a Susquehanna folyónál (Early), egy harmadik meg Chambersburg és Cashtown között, viszonylag sokan - ezt lovassági és civil jelentésekből tudta. De hogy hogy Lee hol akar koncentrálódni, az nem volt világos.

Június 28-án este 8-kor a hadtestparancsnokaival való megbeszélés után kiosztotta a parancsokat. Június 29-én kezdenek mozogni az uniós hadtestek észak felé. Hallecknek azt írta, hogy 29-én reggel elindulnak Emmitsburg és Westminster felé, utóbbi a Western Maryland RR végpontja, az egyetlen a környéken még működőképes vasút, ezt akarja tehát használni ellátóbázisnak. Lee ugyanis Hanover Junction, Pa és Harrisburg, Pa között 18 hidat égetett fel, Hanover Junction és Gettysburg között pedig minden vasúti pályát tönkretett. Jeb Stuart elvágta a távíróvonalakat.

Meade terve a Big Pipe Creek vonalán való védelem volt. Ma a Manchester-Westminster-Windsor-Union Bridge-Middlesburg-Emmitsburg vonalon lenne. Ezzel lefedte volna a parancsa szerint védelmére bízott Washingtont és Baltimore-t Lee elől. Minden utat lefed. Ez azért volt kedvező állás, mert a patak déli partja Manchesternél 2-300 lábbal magasabban van, mint a patak medre - szép magaslati pont, de nyugat felé fokozatosan ellaposodik, úgyhogy Emmitsburgnél már csak 50 lábbal magasabb. Innen a hadseregei egyes részeit előremozgatta, kideríteni, hol van Lee és hova fog felfejlődni. Reynoldsot kinevezi a balszárny parancsnokává, az I. III. és a XI. hadtest fölött diszponálva. Ők Emmitsburgnél vannak, Taneytownnál pedig Sickles. Union Millstől Manchasterig a jobbszárny parancsnokává Slocumot nevezi ki, a XII., a V. és a VI. hadtest vezetésével megbízva. A közepet Hancock II. hadteste képezi Uniontownnnál a pennsylvaniai határ alatt közvetlenül.

Az előrenyomulás a Pipe Creektől és Reynolds harcba kezdése Gettysburgnél tankönyvi alkalmazása Clausewitz előretolt hadtestről való elmélkedésének. Reynolds halála után a zsebei tartalmából előkerült egy Reynoldstól Meade-nek sk. írt levél. Amit leír, az teljesen megfelel Clausewitz leírásának a harcba bocsátkozásról és az ellenség felsorakozásra kényszerítéséről, miután törvényszerűen visszavonulás következett, késleltetve az ellenséget. Meade Reynoldsnak írt sk. levele Emmitsburgbe való visszavonulási szükségességről írt. Pedig hadseregparancsnokok ritkán írnak sk. parancsokat. És azt mondja, hogy Sickles és Howard hadteste majd támogatja. Doubleday, az I. hadtest harmadik hadosztályának parancsnoka a csata utáni jelentésében 1863 december 14-én írt jelentését idézte az önéletrajzában megerősíti, hogy Reynolds első szándéka a Gettysburgig való előrenyomulás, de védvonalat épít a magaslaton Emmitsburgtől északra, és harcba bocsátkozás, de erős támadás esetén visszavonul Emmitsburgbe.

Júliis 1-jén Meade a Taneytown HQ-ból kibocsátotta a Pipe Creek körlevelet minden hadtestparancsnokának. Ez nem érte el Reynoldsot, mert még előtte lelőtték. Ebben benne van, hogy Reynolds nem az Emmitsburgi úton kell, hogy visszavonuljon, hanem Taneytown felé egészen Middleburgig, ahol a Pipe Creek vonalán majd a csatát megvívják. Slocum Littlestown, Pa-ból Union Millsig kellett visszavonuljon. Buford Taneytownig kellett volna visszavonulnia erős támadás esetén. Tiszta Clausewitz. Mikor Meade Hancockot kiküldi az I. hadtesthez Reynolds halála után, akkor azt kellene biztosítania, hogy az I. hadtest nem Emmitsburg felé vonul vissza, mert akkor túl nagy rés marad a Pipe Creek vonalon. Buford két lovassági dandárja harcba bocsátkozik, egyik Gettysburgtől nyugatra, a Chambersburg felé vezető úton, pontosan ebből az irányból jön Henry Heth hadosztálya, akik élelem és abrak után kutatnak. Összeakaszkodnak, Buford ellenáll. Masterson szerint Buford valószínűleg nem tudott visszavonulni a harcból, mert túl sokan túl gyorsan rohanták le, ezért kérte Reynolds segítségét. Reynolds megindítja első, harmadik és második hadosztályát előre és ír Howardnak, hogy hadtestével szállja meg a Peach Orchard környékét és maradjon ott. Miért? Mert a terv még mindig az, hogy ők tulajdonképpen visszavonulnak. Howard mögött négy mérföldre áll Sickles III. hadteste, szépen egymásracsúsznak és ellenállva visszavonulnak Emmitsburgbe (mivel az őt Middlesburgbe küldő Pipe Creek körlevelet nem kapta meg). Megmondta a szállásmesterének, hogy az I. hadtest társzekereit vigye vissza Union's Bridge-hez, ami a westminsteri vasúti végponttól 10 km-re nyugatra van. Nem akart ő Gettysburgnél harcolni.

Howard stábtisztje ment Reynoldshoz és aztán visszaküldte Howardhoz, hogy siessen a Peach Orchardra, kb. fél 10:28-kor, majd két perccel később lelőtték. Ekkor a hadosztályait és tüzérségét sorakoztatta fel a harcra. Már bármit is akart, nem tudta kivitelezni. Jacob Stagel őrgy., Doubleday stábtisztje szerint, mikor Dd. hírét vette Reynolds halálának, nem tudott Reynolds terveiről és harcolnia kellett, amíg kideríti, hogy most mi legyen a következő lépés. Ezért nem vonult vissza az I. hadteste. Dd hívja Howardot az XI. hadtesttel és harcolnak és jól megverik őket, majd vissza kell vonulniuk Otto von Steinwehr hadosztályához, amely a Cemetery Hillt és Culp's Hillen volt tartalékban Howard parancsára és ott állásokat kialakítani. A gettysburgi csata semmi más nem volt, mint egy kudarcot valló visszavonulási mechanizmus.

Kent Masterson Brown: Retreat from Gettysburg[szerkesztés]

{{cite book| last=Brown| first=Kent Masterson| title=Retreat from Gettysburg - Lee, Logistics, and the Pennsylvania Campaign| location= Chapel Hill & London| year=2007| publisher=University of North Carolina Press| language=angol}}

15. o.: Június 1-jén Lee informálta a hadügyminisztert, hogy John D. Imboden dandártábornok független lovassága Nyugat-Virginiában rekvirált 3176 szarvasmarhát. Lee mindre igényt tartott, plusz Grumble Jones által Pocahontas és Augusta megyékben felhajtott további tehenekre is. ((Imboden az extrém méreteket öltő élelmiszerrekvirálás miatt volt az ANV balszárnyán Nyugat-Virginiába küldve, nem azért, mert onnan bármi ellenében biztosítani kellett volna a hadsereget. Stuart ugyanezt tette és adódik a kérdés, hogy vajon neki nem a rekvirálást hangsúlyozta-e jobban Lee, mint a felderitést?))

18. o.: Június 14-én Albert G. Jenkins lovassága pontosan Ewell hadtestével együtt vonult. 15-én Rodes hadtestével együtt átkeltek a Potomac-en Falling Watersnél, három mérfölddel Williamsport alatt, míg Early és Johnson hadosztályai a shepherdstowni Boteler's Fordnál kelt át. Jenkins felvezetésével Rodes és Johnson Chambersburgig nyomult előre, majd június 27-én elérték Carlisle-t. Early Chambersburg után nyugatra fordult és Yorkig hatolt, amit 28-án ért el. Vele volt Elijah V. White és a 35. Virginiai lovassági zászlóalj. Június 14-én Hill hadteste átkelt a Rapidanon.

Kent Masterson Brown Interview - Witnessing History Education Foundation[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=xcnhMteWtjE&ab_channel=WitnessingHistoryEducationFoundation
https://web.archive.org/save/https://www.youtube.com/watch?v=xcnhMteWtjE&ab_channel=WitnessingHistoryEducationFoundation

Június 28. és július 1. között Meade 51 ezer pár lábbelit rendel a hadseregének - az több mint a létszám fele, akinek nincs cipője, vagy valami olyan van a lábán, ami gyakorlatilag ugyanezt jelenti. Az uniós railhead Westminsterben van, naponta 2000 tonna ellátmányt rakodnak ki, öt konvojban jövő vonatból (az egyetlen sínpár miatt kellett ezt csinálni. De a napi 10 ezer tonna ellátmány nem jut el Gettysburgbe, mert a déliek támadják a Culp's Hillt és a Baltimore Pike-ot... Meade július 2-án este nyolckor ír egy levelet Hallecknek, hogy Gettysburgben van és pontosan ott szándékozik maradni. De a százados beosztású Meade Jr. szerint éjszaka 11 óráig, a haditanács utánig nem küldte el az üzenetet. Miért? Mert nem volt képes. A LOC a Baltimore Pike használatán múlott Westminsterbe és mivel ott nincs távíró, onnan Baltimore-ba és onnan már elküldhették távírón. De addig egy 12 órás út lovon elérni (minden hét mérföldön egy újabb futár várakozik a "pony express" rendszerben) és este nyolckor éppen támadás alatt van. ((Ewell támadja a Culp's Hillt, de Ewell és Johnson nem ismerti fel a Baltimore turnpike jelentőségét júl. 2-án éjszaka, mikor kint vannak Culp's Hill-alsón. Geary szinte teljesen bántatlanul közlekedik a Baltimore turnpike-on oda-vissza du. 7 és éjfél között és a Gratine Lane-en valszeg mennek visszafelé is XII. hadtestbe tartozó csapatok Williamstől, nem csak odafelé. A Baltimore turnpike azért van zárva, mert az uniós katonaság használja az utat. Ez Lee balszárnyi manőverének a sikere és azt mutatja, hogy Sickles megalapozottan akarta nyitva tartani az Emittsurg utat (már amennyiben valóban azt akarta). Azt is mutatja, hogy Longstreet megkerülési manővere nem lett volna rossz taktika a frontal assaulttal szemben.)) Meade vesztesége 1900 ló a csatatéren, de összesen 14000-t vesztettek el, amiből 12000-et az ellátatlanság miatt. Ez azt eredményezi, hogy Meade hadseregét nem húzza semmilyen lóerő, nem tudnak haladni. Július 1, 2, 3 nem kaptak semmi ellátmányt, 4-én végre valamennyit. Ez JEB Stuart műve, aki elpuszította a Meade hátországát, hídjait, vasútvonalait.
KMB csodálja Lee-t. Hogy megtámadta volna-e a Pipe Creek Line-t, azt nem tudja. Meade elküldte Reynoldsot Gettysburgbe, Sykes-t Hanoverbe, Sedgewicket Manchesterbe és Slocumot Two Tavernsbe. Ez mind a Pipe Creek Line-tól északra van és mind azt az utasítást kapta, hogy a közelségük váltsa ki az ellenség koncentrálódását, mert Chambersburgtől Yorkig vannak szétszórva, és aztán parancsnok vonja magára az ellenséget és húzza maga után a Pipe Creek Line-ra. Ezt mondja a Pipe Creek Circular, valamint Meade június 30-i levele Reynoldsnak, amit KMB a National Archive-ban megtalált Meade kézírásával. Dear John, kezdődik, please do this, yours truly George G. Meade. Ez nem egy hivatalos parancs formája, hanem egy baráti kérésé - mutatja, hogy milyen közeli barátság volt köztük. A visszavonulás terve straight outta Dennis Hart Mahan, Jomini és Clausewitz. James Archer is olvasta mellesleg, mert amit KMB példányt az Outpostból megtalált az antikváriumban, az az ő aláírását viselte.
Reynolds miért csak egy hdo-t visz magával Gettysburgtől nyugatra a háromból? Mert nem számít nagy harcra. Dennis Hart Mahan, Jomini és Clausewitz teóriája értelmében az advanced corpsnak minden erejét használnia kell, hogy demonstrálja az uralgó jelenlétét. De Reynolds jelentést kap a fairfieldi megfigyelőállomásról, hogy nem látják a konföderációs csapatok jelenlétét a Cumberland-völgyben.
Meade-et érdemtelenül elfelejtették, holott mindenhol ott volt a harctéren, legtöbb utasítását szóban adta a hdt parancsnokok nem akartak tudósítani róla utólag. Vagy letagadták. Ott volt a háború végén mártírhalált halt Lincoln, aki Meade-et eláztatta, meg csalódott, stb. és akarsz-e szembemenni Lincolnnal? Nem. Ezért kap Hancock jóval több elismerést, mint Meade, holott mindenütt ott volt, sérülésközeli helyzetben, mikor egy golyó eltalálja Old Baldy-t.
Coddington után még egyszer ellátmány fontossága: Williams írja a harc után a lányának, hogy Meade a hadtestparancsnokaival azt is megvitatta, hogy ez a hadsereg most képes-e túlélni, vagy nem. Mert nincs élelem, nincs abrak. Williams azt írja, hogy ezt felvetette a többieknek, hogy oké, ma győztünk, de holnap egyszerűen össze fogunk talán omlani. A lovak nem tudják húzni az ágyúkat, le vagyunk paralizálva.
Mikor Lee serege az első napon megérkezik a csatatérre, van logisztikai felállás. Három mérfölddel a frontvonal mögött hadosztályonként kórházakat hoztak létre bizonyos házakban. Körülöttük quartermaster parksot hoztak létre, ahova a minden comissaryjük járhatott a trénjével, és van marha, disznó és birka lábon. Minden hadtest minden hadosztályának. Mikor a harc elül, éjjel van élelem a csatatéren, a lovaknak van szalma, zab. Ezzel szemben Meade-nek mindenkit úgy kell odahajtani Gettysburghöz, gyakorlatilag futásban. A base of supply hátramarad és a Baltimore Pike-on kéne utánunk mennie - de itt visszautal arra, hogy a Baltimore Pike támadás alatt van, nem mehet rajta semmi. Úgyhogy amikor a negyedik napon Lee visszavonul, az ő hátasai, lovai, öszvérei jobb formában vannak, mint a szövetségiek és el tudnak szakadni az ellenségtől.
Hunt azt írja, hogy a gettysburgi győzelemtől megrészegült Lincoln és a teljes washingtoni felső vezetés belebódult azokba a vágyálmokba, hogy mi lehetne, ha, ugyanakkor nem foglalkoztak a valósággal.
Mofo KMB tárgyalótermi jogász 47 évig. After action reportokkal nem foglalkozott a könyvében, csak dispatches, mert az prompt, nem visszatekintő-magyarázkodó. Ezzel szemben Guelzo leírtja, a könyvében hogy Reynolds azért ment saját akaratából ment Gettysburgbe, hogy a csatát ne Marylandben vívják, hanem Pennsylvaniában. De hogy ezt hol találja az OR-ben leírva, az nem világos.
XI. hadtestnél iratok, Reynolds zsebének tartalma, OR-be nem kerülő cuccok, great stuff!!!

Ed Bearss on the Battle of Gettysburg and General Meade[szerkesztés]

{{cite web| title=Battle of Gettysburg - Ed Bearss on General Meade |url=https://www.youtube.com/watch?v=LPiOrst-RuQ| author=Ed Bearss| publisher=| accessdate=2016-10-26| language=angol}}

A. P. Hill nagy hibát elkövetve 15000 katonával megvizsgáltatta, ki van Gettyburgben. Két uniós hadtest bocsátkozott velük harcba. Hill parancsa ezzel ellentétben az egész hadseregnek a Cagetown-szorosnál való gyülekezését írt elő és nem az összevonás előtt nagyszabású összecsapás megvívását. Reynolds azt az üzenetet küldte hátra Meade-nek, hogy a Cemetery Ridge a legjobb tüzérségi lőállás a környéken, ezért ha megpróbálják várostól nyugatra levő C. R.-ről leszorítani, akkor elbarikádozza Gettyburg utcáit és harcol. Fél óra múlva halott volt, Meade pedig azt az üzenetet kapta, hogy a balszárny parancsnoka az a Howard lett, akiben és akinek Chancellorsville-nél megroggyant XI. hadtestében nem bízott. Hancockot küldte a helyzet értékelésére, hogy Gettysburg valóban megfelelő terep-e a csata vállalására. Hancock délután 4-kor a XI. hadtestet és az I. hadtest több elemét Cemetery Hill-re való visszavonulás közben találta, a városból kiverve. Hancock a Wadsworth által átvett I. hadtesttel elfoglaltatja Culp's Hillt és Howarddal hosszas megbeszélés után azt üzenik Meade-nek, hogy Gettysburgnél jobb harcolni, mint a Pike Creek vonalán bárhol és East Cemetery Hill a legjobb tüzérségi állás az egész környéken. Meade meghozza a döntést, hogy ott vívják meg a védelmi csatát a Cemetary Hill - Culp's Hill - Cemetary Ridge vonalán. Éjfélre érkezik meg. Sickles két hadosztályával elhagyta a számára kijelölt Cemetery Ridge-et és előrement a Sickles' salientre Peach Orchardra (?). Július 2-án a délután négykor meginduló Longstreet támadásig ki sem derült Meade számára, hogy Sickles nem ott van, ahova rendelte. Meade vissza akarta rendelni, de az ellenség erre nem hagy időt. Meade Warrent rendelte a Little Round Topra, hogy ellenőrizze, mennyien vannak ott. Csak egy maroknyi signal corps katonát talált, aki nem lett volna ellenfél a támadó délieknek és a harc Sickles állásaiért este hétig dühöngött. Longstreet szerint katonái legjobb három órájukat nyújtva harcoltak, de a Little Roundtopot nem tudták elfoglalni.

Július 2-án éjjel Meade összehívja a hadosztályparancsnokok gyűlését. Butterfield a gyűlésből ugyanúgy haditanácsot csináltat, mint Meade tette Hooker gyűlésével Chancellorsville alatt. Első kérdés: ebben a pozícióban maradjon-e a Potomac hadsereg. A haditanács döntése: igen. Második kérdés: támadjunk-e. Döntés: nem, védekezzünk. Haditanács véget érte után Meade félrehívja Gibbont, aki Hancock szárnyparancsnokká avanzsálásával a II. hadtest parancsnoka lett. Meade: Lee tegnap a balszárnyat támadta meg és nem sikerült. Ma a centrumot fogja megtámadni, ezért ügyeljen. Valamikor a nap folyamán a Culp's Hillen levő konföderációs hídfőállást meg fogjuk semmisíteni. Ez 11-órára sikerül is, nagy tüzérségi párbaj kezdődött, Meade a főhadiszállását kénytelen Powell's Hillre áttenni. Késő délután zuhogni kezd az eső és Lee visszavonul. Meade nagy hibát követ el: kibocsát egy gratuláló kommünikét katonáinak Lee legyőzése alkalmából és a konföderációs hadsereg "hazánk" területéről való kiűzéséért. Lincoln: Mit akar ez jelenteni? Az EGÉSZ a mi hazánk?! Negyedikén este a lovasság üldözi a délieket, ötödikén csatlakozik ehhez Sedgwick hadteste. 7-én Lee Fredericktől délre vonul, mert utánpótlásra van szüksége. Meade 5-én leváltja Butterfieldet és Henry J. Huntot. Sickles 5-én már az elnököt traktálja azzal, hogy ha ő nincs, nem lett volna harmadik napi harc sem, mert Meade visszavonul. Lincoln el is hiszi ezt. 7-én távirat jön, hogy Grant elfogta a második konföderációs hadsereget is, mely megadta magát Vicksburgben. Lincoln következtetése: az ANV-vel is ezt kellett volna, hisz lám, lehetséges. ezt meg is üzeni Meade-nek, hogy amennyiben elég keményen üldözi a délieket, akkor a hadseregük nem menekülhet, úgy ahogy Grant tette, és a háborúnak vége. Lee áradva találja a Potomacet és a gázló használhatatlan. 12-ig nem apadt le a folyó. Meade 13-ra tűzi ki a támadást, de újra zuhogni kezd. Meade megint haditanácsot hív össze. Tábornokai 5-2 arányban a támadás ellen szavaznak. Mikor ezt megtáviratozzák, Lincoln arra utasítja Hallecket, hogy írja meg Meade-nek, hogy az elnök nagyon-nagyon elkeseredett. Halleck: A haditanács összehívása súlyos hiba volt. Félelmeivel saját magának kell megküzdenie, mert a haditanácsok soha nem határoznak el küzdelmet. 13-án éjszaka leapad a folyó, Lee újraépíttette a pontonhidat és átkelt. Lincoln el nem küldött levele. Halleck 15-én: az elnök rendkívül csalódott Önben, mert hagyta hogy a déli hadsereg elmeneküljön. Meade válasza: Kérem lemondásom jóváhagyását.


Scott Bowden: "Last Chance for Victory"[szerkesztés]

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=SVuxPkdWEeg&list=PLiJIwL0OfXx-ywFvZUFfUVmik_Tt1-OAz| title=Chicago Civil War Roundtable April 2014 - Scott Bowden on: "Last Chance for Victory"| author=Scott Bowden| publisher=Marc Kunis| accessdate=2016-12-26| language=angol}}

Lee azért nem kap csapatparancsnokságot a háború elején, mert Jefferson Davis halálos ellensége volt Winfield Scottnak. Scott kapta Taylor mexikói csapatait, Davis az exveje volt és ezt sosem bocsátotta meg neki és Scott Lee-t patronálta; úgyhogy Davis nem nevezi ki, ameddig csak ki nem próbálta G. W. Smith-t is, s vele lényegében mindenkit, akije csak volt.
Johnston ANV-jának nem volt fegyelme. Akárki akármikor elhagyhatta a hadsereget és elmehetett Richmondba.
Antietam: Texas brigade on the cornfield - Jackson ellentámadást szervezett Hood hadosztályával, de ugyanakkor a balszárnyukat biztosító Jubal Early hadosztályt meg visszarendelte. Bowden szerint ez annak arra jó példa, hogy Jackson ugyan műveletileg nagyon ott volt a szeren, de taktikailag megkérdőjelezhető húzásai voltak. Longstreet ezzel szemben megbízhatóan kézben tartotta a csapatokat a csatatéren.
McClellan azért nem támad szeptember 18-án, mert kifogyott a 20 fontos parrott rifle lőszeréből és így nem volt meg a tüzérségi fölény.

Jeb Stuart gettysburgi portyájának ötlete John S. Mosbytól származott, aki valszeg Napoleon Marengói hadjáratából vette, hogy a lovasság az egymástól távolra szakadt gyalogsági oszlopok között robogjon át és előzze meg az uniósokat. Lee lelkesedett érte és Charles Marshallal megíratta az utasítást, aminek nyomán Stuartot elindult. Charles Marshall John Marshall legfelsőbb Bírósági elnök egyik unokaöccse volt. Marshall írta az összes ütközet utáni jelentést Lee helyett. Stuartnak már az elején gondjai akadtak, ellenállásba ütközött, de ahelyett, hogy visszafordult volna, addig manőverezett, amíg teljesen elvesztette az érintkezést Lee-vel és csak egy hét múlva éri utol a gyalogságot Gettysburg második napján.

Lee üzenetet küldött A. P. Hillnek, hogy koordinálja a hadsereg összevonását Cashtown, vagy Gettysburg körül. A. P. Hill Gettysburg mellett dönt. Amikor Lee találkozik július 1-jén A. P. Hillel Cashtownnál és ágyúzást hallanak, Lee tudni akarja, hogy Hill miért itt van és nem a fronton. Mivel Richard H. Anderson hadosztálya épp érkezik, Lee úgy dönt, hogy ő maga is Gettysburghöz megy velük megnézni, hogy mi a helyzet. Ewell érkezik északról éppen időben ahhoz, hogy oldalba támadjon egy csomó unióst aki a Seminary Ridge-en akar berendezkedni. Hancock elfoglaltatja Cemetary Ridge-et. Lee elküldi Walter Taylort Ewellhez azzal az üzenettel, hogy „It is only neccessary to press 'those people' in order to secure possession of the heights. You are to take them, if practicable.” Bowden szeirint az első mondatra alig irányul figyelem, holott az megmondta, hogy Lee mit vár el és Taylor szerint ez egyike volt a tipikus parancsainak. Ewell csak azt dönthette volna el, hogy hogyan kivitelezze. Taylor azzal tért vissza, hogy Ewell érti, mit akarnak tőle. De majdnem egyidőben vele megérkezett James Power Smith is, Ewell hadsegédje, érdeklődve, hogy a harmadik hadtest milyen segítséget fog nyújtani a műveletben. Lee azt válaszolta neki, hogy Pendleton ágyúi fogják támogatni, de ez minden a harmadik hadtest adni tud. Power Smith visszament és azt mondta Ewellnek, hogy „General Lee directed me to return to Ewell with the order to take Cemetery Hill if it were possible.” De Ewell valószínűleg Jubal Early erőszakosságának hatására nem csinálta meg, Rhodes is beteg volt aznap. Így a szövetségeik megszilárdították állásaikat a Cemetery Hillen és Cemetary Ridgen másnapig.

De még mindig a délieknél van a kezdeményezés. Lee erői is koncentrálódnak és megpróbálja a Chancellorsville-nél jól bevált tervet újrafelmelegíteni: a szövetségi balszárny helyett a műveletileg érzékenyebb jobbszárnyat délről észak felé felgöngyölíteni. Mikor Longstreet kiindulóállásba ér, a szövetségiek átcsoportosulnak, de Lee ott tartózkodott és látta ezt, így mindjárt módosította a tervet és echelonban való támadást rendelt el. Elméletileg ezt gyakorolták és mindenki ismerte a metódust. Meade ezalatt Sicklesszel tárgyal, hogy miért ment ki a Peach Orchardba. Hood Longstreetnek azt mondja, hogy még délebbre kéne menniük, megkerülve Big Round Topot, nemcsak a Little Round Topra. De Longstreet azt mondja, hogy Lee indulást vezényelt és nincs idő erre hosszadalmas kerülésre, most kell támadni. Ekkor már négy óra. Hood megsebesülése miatt a támadás iránya kisiklik. Ment a küzdelem a LRT-ért. Lafayette McLaws hadoszálya csatlakozik a támadáshoz a Peach Orchardon, lefékeződik. R. H. Anderson is támad, de ez már elakad. Lee azért akarta az echelont, mert az sok lehetőséget ad az ellenséges parancsnokoknak a hibázásra. Ez esetben Longstreet olyan jól támad, hogy Meade-nek egymás után kell az erősítéseit küldenie LRT-ra. Posey elveszti uralmát a csapatai fölött, Mahone nem engedelmeskedik és nem segít, és Dorsey Pendert halálra sebzi egy repesz lovaglás közben és a hadosztálya nem csatlakozik. Lee utólag azt mondta, hogy ha még fél óráig nyeregben maradt volna, akkor győznek, mert ez volt a fordulópont.
A balszárnyon közben szintén van egy támadás estefelé. De Jubal Early csak két dandárt küld, Harry Hays louisianai dandárját és virginiaiakat és nem all int.

Stuart délután egykor ért Gettysburghöz, de ahhoz az kellett, hogy Lee az 1. Marylandi lovaszászlóaljat szétszalajtsa őket Stuart keresésére. Egyikük meg is találta Carlisle-nál, így talált vissza nyolc nap után a sereghez és este 11-kor tud találkozni Lee-vel. Lee logisztikai és politikai megfontolásokból folytatni akarja az ütközetet, méghozzá újabb támadással. Különben is tudták, hogy az első két napon kb. 20 000 fő veszteséget okoztak a Potomac hadseregnek és eközben olyan 12 000-13 000 veszteséget szenvedtek el. Ha egy nem egységesen kivitelezett támadással is el tudnak érni ennyit, akkor csak gatyába kell rázni ezt a támadást másnap, mindenki összhangban támad és meglesz ez.

A terv szerint a balszárny elterelő támadást intéz, s ezalatt Longstreet majd megindul és győz. De Longstreet a tegnapi nagy mészárlás után egyáltalán nem akar már támadni, így a balszárny hiába áldozza fel magát, nem történik semmi. Lee meglátogatja saját első vonalait és megpróbál valami mást, vagyis egy támadást a Cemetery Ridge elleni támadást. Lee beszél Heath-szel, Pickettel és Longstreettel a támadásról. Pickett és Longstreet mindketten élénken ellenkezdnek. Lee meg azt mondja rá Kemper dandárja mögött, hogy csak kérdezzétek meg az embereket és azok elkezdenek hurrázni, hiszen ha Lee kérte őket eddig valamire, az mindig sikerült és már vakon hittek neki. Bowden szerint Pendleton elbénázta a tüzérségi előkészítést. Pickett-Pettigrew-Trimble charge megindul, de Hood Gaines' Mill-i rohamával szemben most nem 800, hanem néhány esetben 1600 yardot kell megtenni nyílt terepen. A támadás csak pár helyen éri el a vonalakat, a többit lelőtték. Lee elsőként értette meg, hogy ez az ő hibája volt, neki kellett volna szervezni a támadást. ((De ezt sosem tette.)) Ezt pár hétig hordozta magában, mikor is felajánlotta lemondását Jefferson Davisnek.
Bowden szerint az ütött vissza rá, hogy a háború első évében nem ő volt kinevezve a hadsereg élére és nem volt meg az ideje elintézni azt a sok mindent, amit kellett volna. A saját képére alakítani az Army of Northern Virginiát. A visszavonulást Lee remekül hajtja végre, de ezzel a játék eldől, egy év alatt megőszült a felelősségben.

McClellan Richmondi ostromának elképzelése a Krími háborúban Szevasztopol ostromán alapult, ostromágyúk vonaton. Neki hónapok álltak rendelkezésére, hogy a hadseregét alakítgassa. Lee-nek 1862 júniusában a parancsnokságot átvéve mindent menet közben kellett csinálnia. Sose volt ideje semmi különösebb alakítgatására.

Hogyhogy Stuart nem lesz hadtestparancsnok Chancellorsville után? Ewellt Stonewall Jackson választotta és A. P. Hillről ekkoriban azt gondolták, hogy remekül alkalmas lesz a feladatára. Stuart viszont sok olyan kis dolgot csinált, amivel Lee-t bosszantotta. Pl. Malvern Hillnél nem várta meg, amíg Longstreet megjön és elfoglalja azt a hegyet, ami uralta a környéket, hanem két darab lövegével elkezdte bombázni és ezzel felhívta a figyelmet rá, hogy az fontos a déli elképzelésekben, talán nem kéne hagyni, hogy elfoglalják. 2nd Manassas után Lee megpróbált egy másik útvonalat ajánlani Chantilly-nél körül, hogy Pope hadtápvonala mögé kerülhessen. És mikor már majdnem sikerült, Stuart megint rázendített az ágyúkkal, minden különösebb indok nélkül és ezzel megakadályozta az egész elképzelést. Sharpsburgnél a déli balszárnyon ellentámadást akar, Stuart megint rávonja a figyelmet a tervezett műveletre az ágyúival. Marylandi hadjáratban a Sharpsburg alóli visszavonulás után Lee Williamsportba küldi Stuartot, ő meg nem csak egy táncos bált tart út közben, hogy a hölgyekkel szórakozhasson, de ágyúkkal lövöldözik a szövetségi járőrökre, hogy McClellan őrszemei mérföldekről meghallják és észrevegyék. Ezekből úgy látszott, hogy Stuart még nincs készen erre a nagy felelősségre.

Mikor Davis kiküldi Lee-t Nyugat-Virginiába, hogy az ott levő három oszlopot koordinálja, akkor parancsnoki jogkör nélkül indul el. Ez akkoriban benne volt az újságokban, de ma nemigen veszik figyelembe. Lee azért irogat javaslatokat, mert parancsnokat adni nem jogosult. Erről azt írja a feleségének, hogy ha ezt előre megmondják neki, akkor el sem hiszi, akkora értelmetlenség. A kudarca után meg leküldik az Atlanti óceán partjára egy olyan megbízatásra, amit egy mérnök-tanonc is meg tudott volna csinálni, azt írta a lányának, hogy na, ez még rosszabb, mint eddig, még nagyobb értelmetlenség. Eközben nyugaton a helyzet egyre kétségbeejtőbb lesz, egészen addig romolva, hogy a Kongresszus azt mondja Davisnek, hogy ha nem nevezi ki Lee-t vezénylő tábornoknak rendet csinálni, akkor vége a támogatásnak. Ekkor hívják vissza Lee-t Richmondba. Ő úgy indul el, hogy most fogják kinevezni vezénylő tábornoknak, és közben a Kongresszus törvényt alkot, hogy a vezénylő tábornok irányítja a háború sorsát. Ők meg arról vannak meggyőződve, hogy Lee-t ki fogják nevezni vezénylő tábornoknak. Lee visszaérkezik, Davis visszaküldi a törvényt a kongresszusnak aláíratlanul, és küld egy levelet a képviselő ház vezérszónokának, hogy nekem alkotmányos jogom van nem aláírni ezt. Nincs, de ő azt állítja, hogy van. Plusz, nincs is szükség rá, mert kinevezem Lee-t olyan lényeges beosztásba, ahol számít a jelenléte. Ennek leple alatt elutasítja a törvényt anélkül, hogy vétóznia kelljen, amit felülbírálhatna a kongresszus. És így aztán a törvény lekerül a napirendről 1865 januárjáig, amikor végül olyan rossz már a helyzet, hogy mindegy mi történik. Ekkor végre átmegy és Lee-t kinevezik vezénylő tábornoknak. Davis soha nem tesz semmit Lee felemeléséért miután Beauregard 1861 nyarán elveszti a pozícióját, nincs ilyen összefüggés a két tábornok között.

Lee beteg volt-e Gettysburgnél? 1863 áprilisában elismerte, hogy valami egészségi nyavalyája volt. De ettől még július 1-2-3-án nem vesztette el az eszét. Nem járta személyesen a vonalakat végig, mert a kor doktrinája szerint egy ilyen hosszú vonal birtokában a parancsnoknak ki kell jelölni egy központi tartózkodási helyet, ahol a beosztottak meg tudják találni és ott tartózkodni. Ezt meg is tette. A fizikai fittségét az egészségi állapota azonban érinthette. De Lee 56 évesen többet bírt el fizikailag, mint Jackson a harmincas évei végén. Ahol Jackson egy nap után feladta, ott Lee három napig volt talpon. Bowden Longstreetet tartja Lee legjobb harctéri parancsnokának, aki újra meg újra bizonyított. Még Gettysburg második napján is, ami Bowden szerint a háború legjobb teljesítménye volt mindkét oldal minden létező műveletét beleszámítva. Lee azonban tudta, hogy a harmadik napon neki magának kellett volna a támadást szerveznie, mert így meg Longstreetnek kellett volna A. P. Hill csapatai felett rendelkeznie (és implikált, hogy nem sikerült). Longstreet 1864-es visszatérése után Lee úgy nyilatkozik, mint aki tudja, hogy nála nincs jobb a tarsolyában és Jackson és Longstreet olyan mintha két eltérő képességű sztárjátékos lett volna: Jackon páratlan a műveletek megértésében, Longstreet meg taktikailag. Ezzel együtt 1862 októberében nyilvánvalóvá teszi, hogy Longstreet az első számú hadtestparancsnoka, Jackson pedig a második - és ez azon alapult, hogy milyen teljesítményt látott addig tőlük.

Milyen tényezők befolyásolták a gettysburgi hadjáratot Vicksburg pl? Négynapos konferencia Lee, Longstreet, Davis, kabinettagokkkal. Küldjünk-e oda erősítést, Vicksburg felmentésére. Eddigre Johnston már megérkezett és üzent, hogy fel kell adni Vicksburgöt és vissza kell vonulni és megsemmisítette a vonatsíneket Jacksonban (sic). Vasút hiányában viszont nem lehet pár napnál hosszabb útra ellátni egy hadsereget, tehát nincs út, amin bármit Vicksburgbe küldhetnének, innentől nem kérdés, hogy vissza kell vonulni. Namost ennek tudatában mit csináljanak Virginiában? Lucius Northrop commissary of subsistance a konferencia idején már jelentette, hogy nem tudnak utánpótlást küldeni északra a katonáknak és az állatoknak, ha a Rappahannock vonalán maradnak. Ez volt júniusban. Mit lehet akkor csinálni? Sem az ottmaradás, sem az erők nyugatra küldése nem segít Vicksburgön. Akkor viszont csak az északi invázió marad. És ekkor Jefferson Davis nem adta oda az összes létező tartalékot Lee-nek, hanem kábé 11 000 katona nem volt jelen Gettysburgnél. Pedig Lee újra és újra kérte ((oszt akkor miről szólt az uniósok elfogta levél, amiben le van írva, hogy Lee nem kért ilyesmit???)). Pickett másik két dandárját, Robert Ransom teljes hadosztályát, stb.

Mi lett volna, ha Jackson megéli Gettysburgöt? Jackson excentrikus géniusz volt. Lee-vel egyetértettek benne, hogy minél távolabbra vonják magukkal a Potomac hadsereget, annál nagyobb biztonságban van Richmond és Virginia és a Dél, ahogy Hannibál védte Karthágót Itália megtámadásával. Lee még Davis tanácsadójának pozíciójában, a Shenandoah-völgy fölötti adminisztratív irányítás birtokában levelezett Jacksonnal (amin a Charleston Mercury élcelődött, hogy egy tábornagy írnoki és inasi feladatokat lát el). Jackson nagy sikereket ér el a Shenandoah-völgyben, ami nagy reményeket nyújt arra, hogy legalább még egy hadosztályni erővel megerősítve szárnytámadással megverhető Fitz John Portert, mögé kerüljenek és ezzel oldalba kapják McClellan hadseregét. De a hétnapos csata során akárhányszor megpróbálták ezt, Jackson mindig elbaltázta. Először Mechanicsville-nél, aztán Gaines' Millnél, két nappal később Savage Stationnél, White Oak Swampnál. Mindig elkésik, nem azt csinálja, amire utasították. Robert Chilton, Lee törzsfőnöke Savage Stationnél veszi a fáradságot, hogy külön megálljon Jacksonnál és személyesen elolvastassa vele, hogy mi a feladata. Éppen csak el nem ismételtette vele, mert egy délit nem lehetett ennyire megalázni. Bowden valószínűnek tartja, hogy annyira ki lehetett merülve, annyira nem jutott alváshoz, hogy nem tudott normálisan gondolkozni. A hétnapos csata végén Lee olyan elégedetlen vele, annyira csalódott, hogy Jackson mindössze két hadosztálynyi erőt kap, Longstreet meg hetet. Jackson parancsnoksága ugyanarra a két hadosztályra korlátozódik, mint amivel a Shenandoah-völgyben hadakozott. És ez így is maradt volna, ha A. P. Hill és Longstreet iszonyatosan össze nem vitatkozik. Lee úgy oldotta meg a dolgot, hogy Hillt Jacksont alá rendeli. Ezzel nő háromra Jackson hadosztályainak száma és ezekkel szállt szembe Pope-pal Cedar Mountainnál. Lee értesült róla, hogy Cedar Mountain elég hajszálon múló ütközet volt és Hill mentette meg Jacksont a vereségtől. 2nd Manassas lecsengése és a jelentések összeállítása után Lee rájön, hogy Grovetonnál Jackson kétszer annyi erővel rendelkezett, mint az a hadtestnyi hadoszlop, amelyet képtelen volt megsemmisíteni, mert annyira fantáziátlan haditervvel lendült neki. Utána már hősiesen védekezett a 2nd Manassasnél, nem kérdés. A második napon a 19 dandárjából 9 az első vonalban van, 10 tartalékban. Mikor Lee kiadja a parancsot az ellentámadásra, Jackson a tartalékban állók vonalát egyszerűen előreküldhette volna segíteni Longstreetnek a támadásban, hogy az onnan jövő húsdarálás ellen ne csoportosíthassanak át az ő frontjáról. Jackson nem támadott. Lee ezért csalódott volt Jacksonban. Úgy érezte, hogy a Harper's Ferry műveletet remekül csinálta, de azt várta, hogy sokkal hamarabb segít az uniósok feltakarításában - bár ez lehet, hogy nem volt realisztikus elvárás Lee részéről. De ami igazán sokat nyomott a latban, az Antietam volt. Jackson védelme másfél óra alatt szétesett Hookerrel szemben, holott kábé azonos létszámban álltak egymással szemben. Hooker olyan súlyos csapásokat vitt be, hogy ment előre mint kés a vajban. Másél órán belül már a tartalékhadosztályát, Hoodét is bevetette. majd Pendletont küldte Lee-hez, hogy küldjön még több segítséget. Lee nem tudta elhinni, hogy másfél óra alatt minden erejének végére ért. Maga is odament, hogy megnézze, mi ez a becsődölés, majd Lafayette McLaws hadosztályáért küldött, ami már a teljes hadseregtartalék volt. (Az nem egy jó ómen, hogy hajnalok hajnalán már a hadseregtartalékot kell bevetni, mert akkor mi lesz később a nap folyamán?) McLaws oda is ment a St. Jacksonsville északi oldalára. Fredericksburgnél Jackson 800 méter széles lyukat hagy a vonalában, amelybe Meade beletámad és kezdi nagyon csúnyán kinyírni a második hadtestet. Fredericksburgnél egy brilliáns körbemenetelés után a csapatok elhelyezése elég bénára sikerült, lehetett volna sokkal értelmesebben is. Ha ezt mind összeadjuk, akkor a kérdés valójában az, hogy Gettysburgnél taktikai, vagy műveleti segítségben mit nyújtott volna. Ewell helyében támadott volna, az biztos. Minimum megpróbálta volna.

Stuart megjött a második napon Gettysburgnél, nyolc napig távol volt, két éjszakai menetelésen volt túl, a lovak kidöglöttek alóla. Mit volt a feladata ilyen állapotban? Június 25-én, mikor elindult, még 5600 lovasa és hat ágyúja volt, az Észak-Amerikai kontinens legjobb lovassága. Július 2-a késő délutánjára, estéjére, mikor visszaérnek, abból már csak 1500 van nyeregben, és azok is már más lovak nyergében, lerongyolódva. Fizikailag nem voltak abban az állapotban, hogy bárhonnan az uniósok mögé kerüljenek és ott valamit alkossanak. igen, csak néhány emberét vesztette el, de mindössze 1500 harcképes lovassal érkezett vissza.

Ranger Matt Atkinson - Armistead's Brigade on July 3 - Gettysburg Battle Walk[szerkesztés]

Armistead 1817-ben születik, a West Pointra ajánlják, és széttör egy tányért Jubal Early fején. Emiatt nem diplomázik a WP-on, 1836-ban végleg megszakítja tanulmányait, de a katonai pályával nem végzett. Az indiánok elleni Floridai háborúban 1839-ben hadnagyi rangot kap. Nem volt valami népszerű hely Florida, tele volt mocsárral és betegségekkel, úgyhogy mivel senki nem akart ott szolgálni, ha nem halsz meg, akkor nesze egy karrier. 1844-ben feleségül veszi Cecilia Lee Love-ot, ((R. E. Lee távoli unokatestvérét és előléptetik főhadnaggyá. Mexikó, brevet százados, brevet őrnagy. Hazajön, 1849-ben bakteriális fertőzést kap, 50. áprilisában meghal a kislánya, decemberben elveszíti a feleségét. 52-ben leég a családi farm Virginiában. 1853-ban újraházasodik Cornelia Taliaferro Jamisonnal, születik egy kisfiuk, de 54 decemberében a baba meghal. 55 augusztusában Corneliát elviszi a kolera. 1860-ban Kaliforniában állomásozik és Winfield Scott Hancockkal barátkozik. Azzal köszön el tőle, hogy Goodbye; you can never know what this has cost me.))
A polgárháború kitörtekor Armistead a 57. virginiai ezred parancsnoka. Armistead jó fegyelmező, ha egy közlegény elkövetett valami hülyeséget, elővették a századparancsnokát: miért nem fegyelmezi a századát? A tisztek feleltek az embereik magatartásáért. A gettysburgi csatatéren jobbról balra felállva a következő ezredeket vitte harcba: 14., 9., 53., 57., 38. virginiai ezredek. Mivel a dandár és Pickett mindhárom jelen levő dandárja virginiai, ha valami katasztrófa történik, az mind Virginiára zúdul. Így is lett.

A 14. virginiai ezredné James G. Hodges ezredes, kb. 500 embert irányít. 9. virginiai ezredben John C. Owens őrnagy, korábban hajóács volt, kb. 300 embere van, elsősorban Norfolkból és Portsmouthból valók. 53. Virginia ezred: William R. Aylett ezredes, Patrick Henrynek a dédunokája. Ugyanebben az ezredben szolgál Robert Tyler Jones közlegény, ő meg John Tyler elnök unokája. 490 fős az ezred. 57. virginiai ezrednél John B. Magruder ezredes kommandíroz, ez a legnagyobb ezred a dandárban, 550 tiszt és közlegény alkotja. A 38. virginiai ezredben Edward C. Edmonds ezredes, 500 főnek parancsnoka. ((2350 körül a létszám, ez egy nagyméretű dandár.)) Morál: kitűnő, a csúcson. Jó fizikai kondíció. Határozottak és elszántak. Veteránok. Pickett nincs ott Chancellorsvillenél, ezért az összes ezred feltöltött, a sebesültek felgyógyultak és visszatértek. Nincs menetelés közben lemaradozás, betegségszimulálás, egyéb kibúvó. A hőségtől nem ájuldoztak, tudták, hogy a találékonyságukon és harckészségükön sok múlhat és mindenki odatette magát. Pickettnek eredetileg öt dandárja volt, meg van is a csata idején, de kettő Richmondban maradt más feladattal. Armistead nem szentimentális típus, mint a Gettyburg c. filmben mutatják, nem áll a tisztás szélén és töpreng éjszaka, hogy mit csinálhat barátja, Winfield Scott Hancock a túloldalon. A másik két dandár parancsnoka Garnett és Kemper.

Mikor Pickett hadosztályában kiadják a támadási parancsot és fel kell fejlődni Armisteadé a bal oldal, Garnett középen, Kemper a jobbszélen. Csakhogy ha így áll fel, akkor a dandárja részben belóg Heth dandárja elé, akinek szintén részt kéne vennie a támadásban. Pickett törzsfőnöke, vagy legalább is hadsegéde Walter Harrison. Harrison a forrása jelentős részben annak, amit a július 3-i Pickett hadosztály mozgásáról tudunk. Harrison azt írja, hogy kereste Pickettet, hogy mit csináljon Armistead dandárjával, de nem tudja megtalálni. Megtalálta viszont Longstreetet a közelben, úgyhogy jobb híján megkérdezi őt, hogy mit csináljon. Pechjére Longsteetnek borzasztó a hangulata és olyankor a modora is; először hidegen lerázza, hogy ezzel Pickett fog foglalkozni, aztán érzi, hogy ez tapintatlan volt és azt mondja, ne vegye zokon és mondják meg Armisteadnek, hogy majd behozza a hátrányt, mihelyt a támadás megkezdődik. Mit jelent ez, hova, milyen iránnyal vonuljon föl Armistead, merre támadjon? Az eredeti utasítás szerint a Pickett hadosztály mind jobbra igazodik támadás közben. Kemper jobbszéle fix, és ahogy a támadók fogynak, mindenki megy jobbra, és ekkor Armistead előtt hely keletkezik, amibe befér Heath átlapolása nélkül.

Nem tudni mikor változik meg a támadás terve arról, hogy Hood és McLaws is támad arra, hogy csak Pickett támad, plusz Pettigrew, plusz Trimble. Kora reggeli Peach Orchanrd konferencián részt vesz Lee, a törzse, Longstreet, az ő törzse, A.P. Hill, Heth, megbeszélést tart. Lee törzse a háború után azt írja, hogy a terv mindenkinek szólt, Longstreet teljes hadteste eléri az áttörést és Pettigrew hadosztálya megy utánuk továbbfejleszteni. Ez valamikor megváltozik, csak nem tudjuk mikor és hogyan. Valószínűleg akkor, mikor Lee és Longstreet egymaga marad, a törzsük nélkül. Lee azt írja a jelentésében, hogy Longstreet arra panaszkodik, hogy a mozgását a hegy akadályozza - értve ezalatt, hogy nem támadhat, mert ha megteszi, oldalba fogják támadni a LRT felől. ((Emellett még utalhatott rá, hogy a tegnapi támadás után Hood és McLaws hadosztálya le van harcolva és amúgy is védeniük kell a hadsereg jobbszárnyát.)) Akármit is mond, lebeszéli Lee-t az addigi tervről és helyette lesz a Pickett rohama: Pickett, Pettigrew, nem támogatószerepben, hanem effektíve rohamoznia és áttörnie kell és Trimble detto.
Matt amellett érvel, hogy Lee hitt az előkészítő bombázásban, mert cirka 150 ágyú tíz perc alatt 1500 lövedéket lő ki, kábé 45 másodpercenként egyet, az tizenöt perc alatt 2250, negyvenöt perc alatt 6750 lövedék. Ennyi elégnek kell legyen hozzá, hogy elnémítsa a félelmetes északi ágyúkat, jó esetben a gyalogságot is demoralizálja. A tisztek földre fektetnek mindenkit, indul az ágyúzás. A dandár jobbszélén, Erasmus Williams, 14. virginiai ezred közlegénye, kis saját földsáncot kapart-épített maga körül a késével. Hadnagy mögötte kedélyesen: Hát, Williams, maga egy gyáva alak. Williams: annak hív, aminek akar, de mikor majd menni kell, én ott leszek. Amíg meg a tüzérség lő minket, ez egy jó búvóhely lesz. Hadnagy: ide állok maga mögé, hogy ide lőjenek. A hadnagyot eltalálják, a vére Williamsen csorog végig. Mellette is becsap egy lövedék, aminek a gyújtója még ég, ki kell húznia, nehogy fölrobbanjanak. A hordágycipelők számát meg kell duplázni, hogy elvigyék a sebesülteket - pedig még el sem indultak a rohamra. Egy százados leírja, hogy Cadmus Wilcox dandártábornok odajött először Garnetthez, aztán Armisteadhez, szalutál és kijelenti, hogy az északi állások erősebbek, mint Gaines' Millnél... Megkérdezi Armisteadet, hogy mit gondol mi történik a bombázás után? Armistead: Lerohanjuk őket és elfoglaljuk az állásaikat. Wilcox: Tegnap heves harcok voltak és minden elfoglalt helyet fel kellett adni. A szövetségieknek már majdnem 24 órájuk volt, hogy beássák magukat. A veszteségek súlyosak lesznek. ((Mit akar itt Anderson egyik dandárparancsnoka? Második hullámba jelölték? Azt akarja mondani, hogy már megpróbáltuk, és nem ment?))

Armistead a bombázás során fel-le sétál az emberei előtt, azt mondogatva „Lye still boys, there is no safe place here”. Nem volt gyáva. Az 53. virginiai ezred volt középen, az ő ezredzászlójuk az igazodási pont a dandárnak. Ezért Armistead odament a zászlós őrmesterhez, akit Leader Blackburnnek hívtak és megkérdezte, hogy ki fogják-e tűzni azt a zászlót a jenki állásokra. Válasz: Igen, uram, isten segítségével. Armistead erre megkínálta a flaskájából whiskeyvel. Garnett lovon van, mert előző nap megrúgta egy ló, Kemper meg lovon van, mert túl dagadt, nem bírná az iramot gyalog.
Pickett mikor megkapta az indulásra az engedélyt Longstreettől azt válaszolta: „Tábornok úr, a hadosztályom azonnal indul!”, majd lóra ült és kivágtatott a lukon Garnett és Fry dandárja között, ami nem volt elég Armistead egész dandárja számára, elkanyarodott jobbra és azt kiáltotta: „Fel, katonák! Mindenki a posztjára! És ne hagyjátok elfelejteni egy embernek sem, hogy ti a jó öreg Virginiából valók vagytok!”
John H. Lewis, a 9. virginiai ezred katonája leírta, hogy Armisteadnek erős, messzire zengő hangja volt és induláskor kiengedte, hogy az egész dandár hallja. „Figyelem, második zászlóaljhoz igazodj, zászlóalj irány előre, lépés indulj!” Azzal 20 lépésre a dandár előtt a kalapját a kardhegyére tűzte és megindult. Miért tűzte kardhegyre a kalapot indulás előtt? Kalapja mindenkinek van, és mihelyt összeverődik pár száz katona, nem látni, hol a vezető. De Armistead megemeli az alakulat előtt kb. húsz méterrel a kalapot, attól mindenki bátorságra kap, hiszen ő ott megy elöl, neki sikerült, miért ne sikerülne nekem is?
Pickett Longsteet szervezési hiányossága folytán nem tudott a többi hadosztályok parancsáról. Longstreet nem volt képes a parancsaival kibékülni, Pickett hozzá tartozik, de a másik kettővel vesződjön valaki más, egyszerűen nem irányította őket, csináljanak, amit akarnak. Pettigrew és Trimble hadosztálya nem is kapnak indulási parancsot, csak Picket indulásából rémlik, hogy itt az idő. Birkett és Marshall dandárja elindul, de az csak körülbelül a hadosztály fele, Davis és Brockenbrough dandárja megpróbál csatlakozni, utóbbi dicsőségesen megfut, mihelyt jenkik kerülnek elé. Menés közben újabb parancs: nem mindenki jobbra igazodik, hanem mindenki balra, Birkett D. Fry ezredes (Archer/Pettigrew) dandárjához. Armistead előtt bezárul a rés és hátulra szorult. Kemper feljegyzi, hogy három kurír is jön, hogy balra igazodj van (valszeg Pickettől). Harmadiknak már azt mondja Kemper, hogy tudom, tudom, balra igazodj van. Azért jött három futár, mert egy rohamban vagyunk, a szövetségiek lőnek, nem tudni, hány futár ér célba.

Garnett van a legközelebb az ellenséghez, Kemper a legtávolabb, ráadásul utolsónak kapja meg a jelet, hogy induljon, mert Pickett Garnettől indul jobb felé a híres lovaglásakor. Kemper 800 méterre a saját erdővonaltól és 1400-ra a jenkitől félúton balra-átot csinál és megpróbál Garnett után igazodni és egyben fedezékben is maradni egy ideig. Jenkik csata után leírták, mit csinált az egysége és hogy látták. Armistead Garnett után kocogott. A Rawley W. Martin alezredes a 53. virginiai ezredtől leírta, hogy az F század közepén felrobbant egy lövedék és mindenki elterült - majd Martin nagy megkönnyebbülésére, legtöbbjük sértetlenül fel is állt és folytatta a rohamot.
A LRT-on levő ágyúszekció (két 10 tízfontos Parrot) parancsnoka, Rittenhouse oldalazva lövi a konföderációs rohamot - Pickett rohamának minden egyes túlélője leírja, hogy onnan lövik őt. Ennyire azért két ágyú nem lehetett hatásos, valószínű tévedés van a dologban, a Pennsylvania memorial körül levő ágyúkat nézték LRT-iaknak, mert túl nagy a kár, amit okoznak, mindent ez a kettő ágyú lő szét a beszámolók szerint. Utána utolsó vonaligazítás, aztán neki az állásoknak a kézifegyverek tüzébe! Két kerítést kell megmászniuk, vonal összevissza megy, mindenki azt lövi, ágyúval, puskával, mindennel. Végtagok szállnak a levegőben a találatoktól.
Kb. egy tucatnyi taracknak a rohammal kellett tartania, mert a lőtávolságuk nem volt elég nagy, hogy a kiindulási pontról tüzeljenek. Edward Porter Alexander megszervezte, elfordult, mire visszanézett, a tarackok nem voltak sehol, mert később kiderült, Pendleton elvitte őket. Alexander nagyon ideges volt.

Kemper visszalovagol Armisteadhez és kéri, hogy jöjjenek vele, mert az emberei megrohamozzák a dombot. Armistead megígéri. Az 53. virginiai ezredhez fordul és a tempó megkettőzését parancsolja. A 14. virginiai ezred egy tagja leírja, hogy Garnett és Armistead találkozik a roham közben, beszélnek, majd mindenki megy a maga útján. Armistead lead egy sortüzet (hogyan, ha egyszer Garnették előtte vannak?), aztán roham a kőfalra. Armistead dandárjának jobbszéle átlapolta Kemper balközepét. Egy vermonti ezred ((Stannard dandárjából a 13. és 14. vermonti ezred)) előremegy és oldalazó tüzet ad le Kemperékre. Kempter két jobboldali ezrede, a 11. és a 24. virginiai elfordul feléjük és harcba keveredik a vermontiakkal. ((Szerintem eddigre már a szövetségi ágyúk lőttek elég helyet ahhoz, hogy Armistead beférjen. Lehet, hogy már akkor megvan a luk, mikor double quicket rendel el.)) Nincs rebel yell, pedig az a jel az utolsó erőfeszítésre. De már elkiáltották induláskor. Garnett már elterül, golyóval fejében leesik a lováról. Kemper a facsoporttól kicsit odább sebesült meg. Armistead az egyetlen tábornok a környéken. Hodges elesik a 14. virginiai ezred élén. Edmonds meghal a 38. élén. Owens és Magruder, 9 és 57. virginiai ezred, halálos sebet kapnak. Az 53. közvetlenül Armistead mögött haladt, valaki látta, hogy a kardhegye átszúrta a kalapját és az lesüllyedt a markolatig, de ő nem vette észre, hanem csak lengette az embereit sürgetve. Aylett ezredest lelőtték, megsebesül, Martin kommandírozott. A zászlóhordozójukat lelőtték. Blackburn őrmester, a zászlóvivőjük elterült. Ő volt az, akit Armistead megkínált a viszkijéből. Carter fel akarta emelni a zászlót, de John B. Scott közlegény gyorsabb volt. Előreugrott és meglengette. A következő sortűzben azonnal meghalt. A következő Carter volt, aki a lobogó alatt kidőlt. Őutána Robert Tyler Jones közlegény vette fel. Miután a kezébe vette, meglőtték a karját, de folytatta az útját előre. Felmászott a kőfalra és diadalmasan meglengette az 53. virginiai ezred zászlaját. A második sebesülése után Tyler elnök unokája leesett a kőfalról. Armistead 50 emberrel átmászott a kőfalon megrohamozta Cushing négy ágyúját, elfoglalta és a jenkik ellen akarta fordítani. Lelőtték Martint is, mindkét combján keresztülment a golyó. William Trentway százados segíteni akart neki, de őt is lelőtték és keresztülborult rajta. Robert Tyler Jones a kőfalnál egy pisztollyal hadonászott és mindenkit lelövéssel fenyegetett, aki menekül. Armisteadet két golyó érte, az egyik a karja húsos részén, a másik a térdén, ami nem ért csontot. Az uniós sebészek úgy látták, hogy fel fog épülni. Pár száz méterrel odébb Hancock is sebesülten hevert. Hancock sebéből lehetetlenségnek látszott felépülni, mégis túlélte. Armisteadébe nem lehetett belehalni, az orvosok értetlenül álltak előtte, július 5-én mégis elhalálozik. Azt találgatjuk, hogy a kimerültség végzett vele. Binghamnek még előtte átadja az óráját és a bibliát, hogy juttassa el Mrs. Hancocknak.

James Hessler: Pickett’s Charge at Gettysburg & Wayne Motts Armistead és Hancock barátságáról és gettysburgi sorsáról[szerkesztés]

{{cite web|title=Sacred Trust Talks 2016 - Pickett’s Charge at Gettysburg |url=https://www.youtube.com/watch?v=vLIIua1QU3A| author=Wayne Motts and Jim Hessler| publisher=Gettysburg Foundation| accessdate=2016-10-08| language=angol}}
Hessler: Lee lehetőségei július 3-án: visszavonulás, kivárás, támadás. A visszavonulás Lee agyában ekkor a nem lehetséges kategóriájába került ((az hogy július 4-én mégis sikerült, azt mutatta, hogy július 2-án a szövetségi haderő aktivitást mutatott, július 3-án Meade ellentámadása viszont gyengeséget)). A kivárással nem történik semmi vélhetőleg, csak időt ad a szövetségi csapatoknak. Bármi kedvező csakis a támadás folytatásából állhat elő szerinte. Nos, van-e még támadó kapacitása az Észak-virginiai hadseregnek. Az első két nap után igen, mert nem ő szenvedte a nagyobb veszteségeket a harcokban és mivel július 2-án sikerült elfoglalni a Peach Orchard magaslatát, az emmitsburgi út melletti magaslati, vízszintes platót, amely kedvező tüzérségi állásnak ígérkezett a még magasabb Cemetery Ridge és Cemetery Hill elleni támadáshoz. Erre gondolhat, mikor leírja, hogy the general plan was unchanged. Apróbb probléma, hogy Ewell már hajnali 4:30-kor harcban áll és védekezik, így nem tudja kivitelezni azt a feladatát, hogy Longstreettel együttműködve támadja meg a szövetségi jobbszárnyat július 3-án. Lee a jelentésében a "with proper concert of action"-t említi. Ez az, ami július 2-án nem valósult meg, ez hiányzott szerinte. Longstreet 11 dandárnyi erőt kap a támadáshoz, 3 saját és 8 A. P. Hilltől. Ezúttal a cél a Cemetery Ridge-en levő alacsony pont, ahol A. L. Long szerint ahol az emmitsburgi út áthalad rajta Innen akartak Cemetery Hill felé fordulni, ((pontosan úgy, ahogy Ewell július 1-jén javasolta)) mert akkor a szövetségi balszárny lövései egyaránt találnak barátot és ellenséget((, tehát vagy nem hatásosak, vagy jobb esetben emiatt nem is lőnek)). Lee-t erősen kritizálják a domb megtámadása miatt július 2-án és július 3-án az alacsony pont megtámadása sem tetszik, ez azért kizár minden terepet...
Hessler állítása, hogy a Pickett csapataitól balra Pettigrew hadosztálya mögött nem balra, hanem jobbra hátul helyezkedett el Trimble hadosztálya
Hessler kétórás tüzérségi előkészítésről beszél, Gallagher véleményem szerint ezen élcelődött. További kétséges állítás: Alexander a két óra alatt nem találja módját megadni a zöld lámpát az induláshoz és az elhúzódó ágyúpárbajban kifogy a tüzérségi lövedékekből és ezért nem tud előremenni a gyalogság támogatására.
Hessler további kétséges állítása, hogy a hadipuska hatásos lőtávja 3-400 yard volt, ezért annyiról is tüzeltek.
További kétséges állítás, hogy még 5000 ember állt készenlétben, hogy második hullámban nekirohanjon a kiszélesedő áttörésnek, citálja Longstreetet, aki McLaws hadosztályának egy részéről állítja ezt.
Majd a favorable moment has arrived and then it passed, mondták Rodes hadosztályában. R. H. Anderson azt mondja, hogy mobilizálni kezdte a hadosztályt, de Longstreet leállította.
Lee it's all my fault a támadás után közvetlenül, de írásban július 30-án és 64. januárjában a tüzérségi lőszer hiányára hárítja a felelősséget.
Longstreetet megkérdezik, miért nem fújta le a támadást. Mert Lee is on the field, lát mindent és ha ő nem fújja le, akkor én nem fújhatom le. De talán lefújta volna, mondja Hessler, ha tudja a tüzérségi lőszer hiányát. Hessler szerint senki sem akarta megmondani az öregnek... ((??? wtf?))
Elesik a 24 éves James K. Marshall is, Garnett és Armistead mellett.

Motts: Winfield Scott Hancock és Lewis Addison Armistead - barátok és életrajz. Armistead volt az öregebb kb. hét évvel. Két nagybácsi is elesik az 1812-es háborúban, egyikük neve Lewis, másikuk Addison, így kapta Armistead a nevét. Nem jutott túl West Pointon a beiratkozás évén, mert széttört egy tányért Jubal Early fején és még azelőtt kiiratkozott, mielőtt kicsapták volna. De a nagybátyja kongresszusi képviselő, apja meg dandártábornok, így van hátszele a komissió megkapásához 1839-ben, kábé mikor évfolyamtársai végeztek. 1830-as cenzus szerint a családja 19 rabszolgát tartott és két szabad néger dolgozott nekik. 1840-es cenzus szerint 5 rabszolgájuk és 15 szabad néger és 4 bevándorló dolgozott a 323 acre-ös 130 hetkáros farmon. meghal Gettyburgnél, Hancock igen súlyosan megsebesül, régi egészségét már sosem nyeri vissza. Hancock 1880-ban elindul az elnökválasztáson. Tobb találkozásuk, ajándékok. Armistead csomagot ad Hancockéknak Los Angelesben, hogy küldjék a családjának, ha meghalna. Hancock 1844-ben végzett a WP-on és ugyanahhoz az alakulathoz kerül, mint Armistead, a 6. US gyalogsághoz. Együtt harcolnak Mexikóban, aztán Hancock szállásmester lesz az előléptetés érdekében. Longstreet ugyanezt csinálja az őrnagyság elérése érdekében, több fizetés, magasabb rang. Először dokumentálhatóan együtt 1844-ben vannak, Fort Towsonban, Oklahoma Territoryn, ami a Texasi határ mellett van. Texas ekkor még önálló köztársaság, tehát az államhatárt védik. Hancock adomaszinten azt mondja az öreg Winfield Scott kérdésére, hogy hol szeretne szolgálni, hogy a lehető legtávolabbi helye a határvidéken; ezért kerül Oklahomába. Oklahomától kezdve 19 éven át ismerik egymást és Oklahomában szobatársak is egyúttal. Harry Heth azt írja, hogy ugyanitt van Edward Johnson, Simon B. Buckner is. Good times in the Jefferson Barracks, nősülés. A jó viszony meglétét elsősorban Almira Hancocktól tudjuk, aki férje 1886-os halála után 1887-ben megírta az egészet. Máig vitatják, hogy mi lehet igaz belőle. 1858-ban egy ezermérföldes menetben az alakulattal elmennek Kaliforniáig. LA korabeli lakossága 4000 ember - a mai Gettysburg majdnem kétszer ekkora. Armistead San Diegóban állomásozik, ((na az is jelentékeny település lehetett a korban)) és 1860 túlnyomó részében nem is volt az alakulatánál, csak december 26-án jelentkezik. Mikor Fort Sumter után kitör a háború, Almira szerint búcsúparti a házukban Albert Sidney Johnstonnal, Armistead brevet őrnagynak folynak a könnyei az elválás miatt. Ajándékokat ad, Hancocknak egy őrnagyi egyenruhát, amire soha nem lesz szükség, mert századosból rögtön dandártábornoknak léptetik elő. Almirának egy episzkopális imakönyvet és egy csomagnyi kincsecskét, amit akkor küldjön el a családjának, ha meghalna. Az imakönyben annyi áll, hogy Lewis A. Armistead. Trust in God, fear nothing. Mikor 63 júliusában elküldi Cornelia Newtonnak, aki John Newton hadtestparancsok öccsének, Washington Irving Newtonnak a felesége volt és Armistead nővére. Egy 1880-ban Hancockról íródott Junkin & Norton életrajzban szóról szóra ugyanazok szerepelnek, mint az 1887-es Almira féle visszaemlékezésben, tehát ez igaz lehet. Armistead azért sír, mert az egész élete az Egyesült Államok hadserege volt.

A polgárháborúban négy különböző rangot lehetett viselni: regular, volunteers, militia and reserves és mindegyiknek a brevet változata.

Ranger Philip Brown - Pettigrew's Brigade[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=K5ZfdKG3fu8&t=7s&ab_channel=GettysburgNPS
J. Johnston Pettigrew hat nyelven beszélt, arabul és hindiül is. Elkötelezett szecesszionista. Local militia group tajgaként jelen van Fort Sumter ostrománál. Közlegénynek jelentkezik egy NC. ezredhez, felfedezik, hogy katonai akadémiát végzett, ezredes lesz. Hamar BG lesz, dandárparancsnok. Seven Pinesnál nyakonlőtték és odahagyták a jenkik előrenyomulásának, mert úgyis meghal. Lewis Youngot törzstisztet kivéve, aki úgy tudta, hogy elesett és a családjának is írt, milyen kár érte. Pettigrewt egy georgiai katona bekötözi, majd még egyszer megsebesül egy lepattanó lövedéktől, majd egy arra járó uniós is szuronyt döf belé. Mindezt túléli, uniós kórház, majd fogolycsere. Új dandárt kap. 11., 26., 44., 47. és 52. north carolinai ezred. Nagyon nagy, 2500 fős. A 11. és a 26. nc-t 1862 elején toborozták, a másik hármat 1862 kései felében, és több benne a sorozott újonc (nem önkéntes). A 44. nc ezredet hátrahagyják Virginiában, mikor a G. hadjárat indul. A 11 nc. vezetője Collet Leventhorp ezds., brit születésű, a katonák röhögtek a kiejtésén, de mivel hard fighting englishman, respektálták. A 26. nc vezetője Henry King Burgwyn Jr. ezredes, UNC diplomázás után VMI-ra ment tanulni és 61-be végzett. G. idején még csak 21 éves. 47. nc vezetője George Faribault, ültetvényes, 33 éves G. idején, 567 katonája van. (1000-ren kezdtek, aztán disease and desertion). Az 52. nc vezetője James Keith Marshall, nagypapi John Marshall chief justice a Legfelsőbb Bíróságon. VMI-on végez 60-ban, aztán tanár nc-ban. G. idején 24 éves.

62. június 30-án Lee egy dandárnyi erőt küld Gettysburgbe körülnézni, specifikusan megparancsolva, hogy ne harcoljanak, csak körülnéznek. A lovasságot helyettesítik ezzel, amit Stuart elvitt. Vitatott, hogy meddig jutnak, néhányan a Seminary Ridge-re képzelik őket. Mindenesetre észrevesznek néhány Buford-lovast. Mivel nincs parancsuk harcra, visszafordulnak jelenteni a dolgot A.P. Hillnek. Csakhogy a dandár új az ANV-nál, Hill nem hisz nekik. A.P. Hill éppen Lee-től jön eligazításról, tőle hallotta, hogy nem lehetnek itt a szövetségiek. Korábban a szövetségi egységek 10 mérföld per nap sebességgel mozogtak, Meade meg most 25 mérföldet követelt tőlük. Úgyhogy másnap Lee harcfelderítést parancsolt 5000 konf. katonának ((Heth hdojánának)). Az utasítás nem általános harc kirobbantása, hanem kideríteni, mi van Gettysburgben. 7 órakor már kitör a harc. Sem A.P. Hill, sem Lee nincs jelen, katonák, egységek lényegében egyenként csatlakoznak a harchoz. Délben elül a harc egy időre, Lee jelentéseket gyűjt, mi történt, meggondolja magát.

A 11. és 26. nc megtámadja az Iron Brigade-et és izzóan heves harc. Tőlük jobbra a 47. és 52. nc szintén támad, de közel sem annyira heves a harc. Collet Leventhorp 620 főt vitt harcba, röviddel a kezdet után bal kezét lövés éri, teljesen széttöri a csontot a bal felkarban, vége amputáció. Alezredese már a csata előtt out of action vmiért, következő a sorban Egbert Ross őrnagy. Nemsokára cannisterből egy markolatnyi méretű vasgolyó átjárja a törzsét, meg is hal némi szenvedés után. Francis Bird századparancsnok veszi át a vezetést. A csata előtt 38 embere volt a században, most 620 van rábízva.

A 26. ncnél a 21 éves Henry King Burgwyn a parancsok. mikor a fák közül kiérve az ezred megtorpan, elragadja a zászlót és megindul az ellenség felé. Visszanézve bíztatja embereit, mikor mindkét tüdejét átlövik. Pár óra múlva meghal. John Randolph Lane alezredes a következő a sorban. Lane egy farmon dolgozott, közlegényből emelkedett alezredessé. Megragadja a zászlót és tovább. Ugyanúgy visszanéz a katonái követik-e, mikor golyó bemegy az állkapcsán és kijön a száján. A leírások alapján úgy esett össze, mint a rongy és azt hitték, hogy kampec is neki, de túlélte, csak beszédproblémák. Következő a sorban John Thomas Jones őrnagy, 22 éves. 840 katona mögötte. Július elseje végére a napnak 230 fő marad a létszám. A 91 fős F századból mindössze egy ember marad. De végső soron megtisztítják a Herbst Woodsot, az Iron Brigade visszahúzódik Seminary Ridge felé, ahol egy másik dandár támadása alá kerülnek, mely Pettigrew leváltására érkezik.

A 47. és 52. nc harca nem ilyen heves, de a veszteségeik nem sokkal könnyebbek. Ez a dandár fölött zajló eseményeknek köszönhető. Pettigrew dandárja Heth hadosztályába tartozott. Heth-t nagy fejfedőjét kibéleli, ezért menekül meg, mikor fejen találja egy elfáradt, vagy lepattant golyó. A golyó ezzel együtt többé-kevésbé megskalpolta és több mint egy napig magához sem tért. Utána több napig nem volt fogalma róla, hol van. A Gettysburg c. filmben talpon láthatjuk, fején kötés és parancsokat ad. Nem adott egy darabot sem. Valakinek le kell váltania őt, a dandár szeniorja Pettigrew, ő váltja, őt meg a szenior ezredparancsoka, James K. Marshall a dandár élén. Marshall odáig az 52. nc ezredparancsnoka volt, mostantól Marcus Parks alezredes. A 2500 fős dandár összveszteségét nehéz felmérni, mert egyszer számbavették június 30-án hányan voltak, és a köv. névsorolvasás a csata után van, de annyi biztos, hogy július elseje estére a dandár harcképességének annyi. Wrecked. Július 2-án a dandár nem harcol, sokan a halottakat temetik, egy csomóan a barátaikat a Harman farmon, a Willoughby patak másik oldalán. A túlélőknek újra lőszert osztanak, aztán ételt és vizet és a harctérre visszamenve a könnyű sebesülteket visszaparancsolják a sorba. Július 3-án az egység részt kell, hogy vegyen a Pickett's charge-ban...

Lee eredetileg folytatni akarja a 2-ai támadást _és_ Culp's Hillt, miközben Jeb Stuart használható embereit a hátuk mögé küldi ((jobbat tudok, a balszárny megerősítésére küldi)), de őket megállítja az uniós lovasság és lovassági ütközet van az East Cavalry Fielden. Lee vár, de Longstreet támadása nem indul. Longstreet hadosztályának annyi parancsnoka dőlt ki, hogy az utasítás sosem ér el az indulókhoz. Culp's Hillen azonban a második hadtestet lőni kezdik az uniósok már hajnal előtt. Reggel 10-re tehát szétesik Lee haditervének minden egyes momentuma => újratervezés. Térképek, jelentések olvasása. Kitalálja, hogy Meade csapatokat vont el Culp's Hillre és a Round Topra egyaránt, tehát a centrum meggyengült. Ott kell ágyúzni és aztán roham, akkor szét fog szakadni. Szükség van 150 ágyúra hozzá, amelyet a Peach Orchard jobb oldalán kezdenek el vonalba állítani. Egy hosszú félkörben egészen Gettysburgig húzódik az ágyúvonal. Mindannyian Cemetery Ridget célozzák meg. Felsorakozik 15-18000 katona, jelentős részük pihent, mert megjött George Pickett hadosztálya. Pickett mellett Burkett Fry (Archer) dandárja, nagyon kicsi. Utánuk Marshall (Pettigrew) dandárja, utána Davis és Brockenbrough. Ahogy felsorakoznak, Lee azt mondja, hogy I am missing many friends from these units - Lee kezdi felfogni, hogy 1-jén milyen súlyos veszteségeket szenvedtek. Hogy ne nézzenek ki ilyen csehül, támogatást kapnak Trimble két dandárja, Lane és Scales ((Thomas és Perrin miért nem???)) formájában, mely mögöttük sorakozik fel. ((Ez Pender hadosztálya, melyet az este semmit sem csináló Lane-től elvesznek.))

Mikor az ágyúzás megkezdődik, a gyalogság elhúzódik a déli ágyúktól, mert az északi válaszcsapások őket sújtják és nem akarnak a közelükben lenni. Peach Orchard signal fire bumm, 150 déli ágyú utána BUMM. Teoretice 20 perc bombázás után az ellenállásnak meg kéne törnie a Cemetery Ridge-en. Philip Brown szerint _másfél_óráig_ tart a bombázás. Miért? Mert az északi ágyúk egyre válaszolnak, tehát nem vonták őket vissza. Valójában a lövedékek az uniós vonalak mögött detonálnak, mert új típusú fuse-t kaptak, ami kicsit másképp ég és tovább tart ugyanaz a hosszúság. 44:28 NC katona leírása szerint caissonok egymás után robbantak föl; a lövegek körül 6 méter távolságban a föld rengett. TN katona látta, hogy a földön a levelek, ágak, por mind hat-nyolc hüvelyknyit ugrik, valahányszor a lövegek lőttek ((azok is ugráltak hátrafelé)). A bombarda 3:30-kor véget ér. Konf. tüzérség értesíti a gyalogságot ((Alexander Longstreetet)), hogy most kell indulni ha fedezetet akarnak közben, mert nincs több lőszer. A roham tehát 3:30 és 4:00 között történik meg. Fókusz a Bryan farm és a copse of trees között, Pickett nem merőlegesen támad, hanem a centrum felé fordulva. Joshua L. Chamberlain karakterét a Gettysburg c. filmben odaálmodták az uniós centrumba a harmadik napon, de valójában egyetlen pillanatig sem volt ott, maradt a LRT-on. Jobbról balra 47th, 26th, 52nd, 11th a sorrend, Brown szerint Marshall nem akarta a két leharcolódott ezredet egymás mellett, hanem a két másikkal váltakozva következtek. Fry, Pettigrew, Davis a dandárok sorrendje, Davisnél kavarodás, nem indulnak időben. Davis és Brockenbrough dandárja késik, dominószerűen. Lewis Young hadnagy, Pettigrew adjutánsa megy elindítani Davist, de Davis dandárja időközben nekilendült. Szemlátomást a mezőn töltött idő minimalizálása céljából késve indultak és rohanásban haladtak. Oldalt Brockenbrough dandárja viszont nem jön. Young visszatér Pettigrewhoz, hogy most mi legyen, menjen hozzájuk? Pettigrew válasz: no use, don't worry about it... Young azt írta, hogy Brockebrough dandárja tiszta használhatatlan volt a harcban és dőlt belőle a demoralizáció.

Kérdés: Miért van a balszárnyon Brockenbrough ha köztudottan demoralizált? Brown szerint poor reporting a hadosztály felé, azok meg a hadtest felé. Azt gondolja, hogy Lee-nekés stábjának fogalma sem volt róla, hogy egynémely egysége milyen állapotban van a csapatéren, mert nem érkezett jelentés róla. Kérdés: állt-e a kerítés? Ott volt, de skirmisherek elöl ledöntögették, hogy megtisztítsák a terepet a tüzeléshez. Plusz előző nap Posey és Wright részben áthaladtak itt a Bliss farmnál. Amit utóbb egy uniós tiszt parancsára a Pickett's Charge előtt leégettek. A terep amúgy az északi tüzérség zónájában van, a huzagolt ágyúk mind tudtak ide lőni és először 12 fontos solid shotokat lőttek, ami ide-oda pattogva hatolt a sorokba, majd utána robbanó lövedékekre váltottak.

Brockenbrough dandárja két fura vonalban halad, de az Emmitsburg útnál megállnak és nem mennek tovább. Az Angle a nevét a kőfalban levő kurfliról kapta. Pickett's Charge 45 percig tart. Az egész három hdo kb. 40%-os veszteséget szenved. Bird a 11. NC-tól visszaviszi az ezredzászlót magával a kabátjában; alezredesi kinevezés, ezredparancsnokság. 1864. aug. 25-én Reams stationnél halálos sebesülést szenved. John T. Jones a 26. NC-től könnyű sebet kap a rohamban, de túléli, ezredpcs, Wildernissben elesik. George Faribault 47. NC a rohamban váll és lábsebet kap, többet vissza sem tér. John Graves a következő a sorban, 150 ember rohamát irányítva sebesülten fogságba esik. 1864 márciusában belehal a sebekbe. Major Crudup a következő, amint átveszi a parancsnokságot egy sortűz szitává lyuggatja. Fogságba esik és meghal. Egy százados veszi át az irányítást és vissza a Seminary Ridge-re. 52. NC pcs Marshall volt, de Pettigrew után dandárpcs lett és kétszer fejbe lőtték, meg is halt. Marshall után az ezrednél Marcus Parks - mindkét combján megsebesül a rohamban és fogságba esik. 1865 márciusában váltják ki a fogságból. John Q. Richardson, akit a rohamban fejbe lőnek, azonnal meghal. Nataniel Foster szds a következő és hátra. A dandár ezredeseit mind kitakarítja a háború, plusz századosokig mindent. Pettigrew alól kilövik a lovát az Emmitsburg út környékén. Young megússza élve, hogy írhasson róluk.

Tracy Baer - Lee's Wounded Wagon Train[szerkesztés]

Ask A Gettysburg Guide #44- Lee's Wounded Wagon Train with LBG Tracy Baer

https://www.youtube.com/watch?v=kE9jdKrB9HI&ab_channel=AddressingGettysburg

5:00 Július 2-a: a tíz gettysburgbe vezető út közül kettő van uniós ellenőrzés alatt. 12:30 Imboden lovassága azért nincs Jeb Stuart alá rendelve, mert a két ember nem szerette egymást. Imboden egy fokkal közelebb van a központhoz, mint John Hunt Morgan - szintén függetlenül működik, de Lee alárendeltségében függetlenül. Mikor Lee Gettyburgbe hívja 29-én, Greencastle-ben van július 1-jén. Chambersburgbe kell mennie Pickettet leváltani a hátvéd szerepéből. Imboden védi Cashtown hegyi átkelőit és mindent ami a hadsereg háta mögött volt. Harmadikára virradó éjjel a Cashtown-átkelő/szorosban van, állítása szerint harmadikára elérte a csatateret, látta a bombázást és Pickett rohamát összeomlani. Harmadikán éjjel 10:30-11 óra felé Leetől futár érkezik, azonnal jelentkezzen a tábornagynál a HQ-n. Odamennek kettesben valami rokonával, Lee nem a saját HQ-ján, hanem A. P. Hillén van ((mert őt helyettesíti a csata folyamán...?)) a Pitzenfarm környékén. Imboden becserkészi és megtalálja ahogy a térképet böngészve tervezi a visszavonulást. Szívélyes helló, majd visszaküldi Imbodent a saját HQ-jára, ahol Lee július 4-én éjjel egy órakor ér vissza. Imboden: látom pokoli napja volt. Lee: vissza kell vinnünk az embereket Virginiába. Imboden a kísérőjük, mert az ő csapatai nem kimerültek. Lee utasítása: vissza a Cashtown-szoroson, utána rábízza melyik a legjobb út Williamsporthoz, ahol majd átkelnek. Írott parancsok majd reggel.

Imboden két század 18th Virginiával vezeti a menetet, utána fél mérföld kocsisor, majd megint egy adag 18th Virginia, védik a szekértrént. Stuart Smithburgben-Hagerstownban-Bonkstownban találkozik az uniós lovassággal, Imboden tőle függetlenül megy előre. Legalább három tüzérségi egység is segít az evakuációban, Longstreet, Heth, ütegei és lovassági tüzérség ütegei. A trén vegyes, de hadosztályonként együtt tartják a sebesülteket. Köztük meg zsákmányt szállító szekerek. Összesen 17 mérföld hosszan, talán. Jake Hoke azt mondja 25-30 mérföld volt az. Lehet, hogy mikor elindultak először 17 volt, de aztán szakadozott a menet, lehet, hogy 30-ra is kinyúlt. Július 4-én délben lezúdul az eső, a szekerek még állnak össze. 4 órára Imboden Cashtownból indul el nyugat felé, de aztán egyre több ló, szekér, gyalogos tapossa azt az egy utat, a sár egyre mélyebb. A víz a mennyekből befolyik a nyitott szekerekbe, már amelyik nem fedett ambulance. Lee fél tőle, hogy meg fogják támadni; azt mondja Imbodennek, hogy este talán nem, mert félnek tőle, hogy egymásra lőnek, de mikor világos van, az uniós lovasság támadásokkal fogja zaklatni. Imboden azt írja, hogy talán százanként egy sebesült kapott normális orvosi ellátást és a legtöbben 36 órán át semmit nem ettek az úton. Mikor Greencastle-ba ér a menet eleje, a vége még akkor ér le a hegyről és ez több mint 17 mrf. A szekértrén mellett tömény borzalom: a sebesültek üvöltenek, a szekér rázása üti a sebeiket, könyörögnek, hogy had szálljanak le, inkább helyben próbálnak szerencsét, az emberek talán ellátják a sebeiket, vagy lesz, ami lesz, de nem akarnak tovább zötykölődni, az eső zuhog, a jenkik támadnak.

Imboden Greenwood falu felé vette az irány, hogy Chambersburgöt kikerülje. Jó a sejtése, mert a pennsylvaniai milícia már elindult Chambersburgbe. De ez azt jelenti, hogy minőség szempontjából létező legrosszabb utat választották. Lovak beleragadnak a sárba. Állatok meghalnak az úton. A dögök ott ragadnak a sárban. A visszaúton is rekvirálás folyik, amit csak tudnak elvesznek. Odaefelé Early erre jött; a Pintstomp úton New Duffield és New Franklin felé mennek. Halottak egy részét eltemetik útközben. Carter (al)ezredest (Hood hadosztálya, Longstreet hadteste) hátrahagyják súlyos repeszsebesüléssel New Franklinben pár másikkal. Ápolják. Chambersburg 5600 fős, a hírek pletykaszinten terjednek. Július 21-én belehal a sebébe. Civilek félrevezetik a visszavonulókat. Nem tudjuk hány a sebesültek száma. Némely tisztek szolgája eltemeti a gazdáját és megjelöli a sírt. Néhányak évek múltán visszatérnek és hazaviszik a halottakat. Július 5-én hajnalban roncsok és halottak a sírokban a visszavonuló hadsereg után. A civilek beszólogatnak a katonáknak. „Phillyben voltatok már?” Aztán visszaveszik a rabolt javaikat, amit csak lehet.

Greencastle-ban támad Ulric Dahlgren. Többé-kevésbé politikai kinevezett, Meade stábjába tartozik, de vajmi keveset van velük. Ő fogja el azt a levelet Richmondból, hogy nincs több erősítés. A levél eljut a július másodikai éjszakai szövetségi haditanácsba. 100 embere van a 6th PA lovasságtól. Kábé 130 szekeret, párszáz sebesültet és két ágyút elfog. A Konföderációs véderő ellentámadás, legtöbbet kiszabadítja. Dahlgren végül valami 30-cal ért el Waynesboro-ba. Másik támadás ÉNY-ról sokkal sikeresebb.

Imboden Williamsportba érve látja, hogy nem tud átkelni. Imboden katonai parancsnokot alakít. Kirakodnak, halottak sírba a temetőbe, házak rekvirálva, lássák el a sebesülteket, kenyeret kapnak. Imboden a védelmet szervezi. A szekereket felhasználva barikádokat épít Williamsportban, lövegeket állít fel, rekviráló csapatokat indít el. Komp kezd el közlekedni a túlpart között. De csak 2100 embere van összesen, szóval a járóképes sebesülteket kiparancsolja és fegyver fogat velük. Ez összesen vagy 500 ember lehet. Állásokat alakít ki nekik, hogy többnek lássanak, mint amennyien vannak. Boonsboro felől John Buford és Wesley Merritt visszatértével már teljes létszámban, három dandárral közeledik. (Graham ágyúit attached to Merritt), Gamble baloldalon, Merritt jobbra, Devin tartalékban. Calef az út oldalán balra magaslatra települ, mert onnan jól látni a szekértrént a folyó mentén és lőni kezd. Ma ez a magaslat a városban helyezkedik el, de akkoriban kívülre esett. Mikor Lee megérkezik, a védvonal kiterjed ide is, de előtte még nem. Imboden rekviráló csapata fogságba esik. Buford minden erejével támad, mert tudja, hogy a védelmet át kell törni, mielőtt még megszilárdulna. Imboden összevissza rotál embereket, bűvészkedik a lőszerrel, mikor kifogyna pont begördül pár szekérnyi tüzérségi anyag. Aztán megérkezik Stuart északkelet felől, Hagerstown irányából. Buford szárnyán találják magukat, aki ezt felismerve kissé visszavonja a vonalát abból az irányból, nehogy oldalba támadják. Lehet, hogy Fitzhugh Lee az első dandár, nem tudni, csak azt, hogy a szekértrénnel van. Mikor a Williamsporti ütközet elkezdődik, Stuart Funkstownban harcol. De Kilpatrick visszavonul Funkstownból, így Stuartnak szabad az út Williamsport felé. Érkeztekor Buford visszavonul. A harcnak a neve The Wagoners Fight, mert a harcolók legtöbbje kocsihajtó.

1st NY cavalry egy járőre odaér Falling Watershez vagy július 1-jén, vagy 2-án, mikor a pontont nem őrizte senki és Andrew McReynoldstól engedélyt kérnek 500 fővel portyázni és megsemmisíteni. A Marylandi oldalon hajnal előtt lecsapnak és a könföderációsok kénytelenek elvágni a pontont a közeledésükre. Pár katonájuknak muszáj átúszni a folyón Virginiába, mert az 500 uniós lovassal nem tudtak megmérkőzni. A ponton vizes, nem ég valami jól, úgyhogy fejsze, fűrés, kiskés elő és nyiszálják; csak a West Virginiai oldalon marad rögzítve és elviszi a víz lefelé. A WV oldalon a kézifegyver lőszerkészletet is megsemmisítik. A portyázók visszatérnek Harper's Ferry-be. A szövetségi lovassának 35000 új hátast utaltak ki a pennsyvaniai tartózkodásuk alatt. Minden egyes lovasnak három és fél új ló...

Allen Guelzo - "'We Had Only to Close Our Fingers': George Meade at Williamsport, July 14, 1863"[szerkesztés]

{{cite web|title=Sacred Trust Talks 2013 - Allen Guelzo - "'We Had Only to Close Our Fingers': George Meade at Williamsport, July 14, 1863" |url=https://www.youtube.com/watch?v=9zJ1Zh1E7IY| author=Allen Carl Guelzo, PhD| publisher=Gettyburg Foundation| accessdate=2016-10-08| language=angol}}

George G. Meade kritikája. Meade a whig párt összeomlása után Demokrata lett. Meade philadephiainak vallotta magát és az ottani kereskedelmi elitbe házasodott be. Philadelphiából ismerte George B. McClellant is, aki szintén demokrata párti volt. Philadelphia felső rétege déli és demokrata vonzalmakat ápolt. Gibbon McClellanite volt, rabszolgatartáspárti. Nem támadás Williamsportnál és George G. Meade nem hitt Lincolnnak, hogy nem használják fel ellene, ha bebukja a csatát. A háború kitörésekor a Nagy Tavaknál vezetett egy földmérő csoporot. A michigani radikális, Zachariah Chandler hűségesküjének megújítását követelte tőle és tisztjeitől, amit megtagadott. Meade kifejezte óhaját, miszerint „mindkét oldal ultráit helyükre teszik és a konzervatív és mérsékelt emberek tömegei kompromisszumot köthetnek és leküzdhetik a nehézségeket.” Mikor Washingtonba ment beosztást kérni, elutasították. Csak McClellan fungálása idején kapta meg a második dandárt George A. McCall Pennsylvania Reserve hadosztályában.

Meade csak 2-án éjjel érkezik meg. Július 3-án nem volt képes előrelátni a nagy konföderációs szárnytámadást, és Sickles figyelmeztetését annak közeledéséről ignorálta. John Cleveland Robinson szerint a Pickett's Charge-ot sem látta helyesen előre július 4-ére, mert azt hitte, hogy a konföderációsok Cemetery Hill-t északról fogják megtámadni, a városon keresztül.

A 19. században a haditanácsokról az a szólás járta, hogy az összehívásuk annak a jele, hogy az idegek felmondták a szolgálatot. Horatio Nelson azt mondta: „Ha valaki arról tanácskozik, hogy harcot kezdjen-e, mikor a döntés a kezében van, biztos, hogy nem akar harcolni.” Hancock a harc elülte előtt azt kérte Meade-től: „Az elért győzelem egyetlen haszna, ha döntővé fejlesztik.” Amely könnyen lehetségessé válik, ha az V. és VI. hadtestet támadásba vetik. De Meade-nek már csak a VI. hadtest volt tartalékban és az V. hadtestből csak a Pennsylvania Reserve hadosztály használható állapotban. Meade elrendelte, hogy a P. R. tisztítsa meg a Little Round Top előtti erdőt, de Warren elismerte, hogy a vonalak előtti műveletet nagyon lagymatagon hajtották végre.

A július 4-i haditanácson, mikor már világos volt, hogy a déliek elhagyják a csatateret, Warren szerint, hogy „A rangidős tábornokok között az a hangulat volt érezhető, hogy az imént éppen eléggé megmentettük a hazát, és már eleget tettünk; ha túl sokra vállalkoznánk, akkor mindent kockára tennénk.” Abban egyeztek meg, hogy Sedgwick és a VI. hadtest kimegy és felderíti, hova tartanak a déliek, de Sedgwick nagyon lassan ment utánuk, a következő két napban mindössze 10 kilométert haladva, míg Fairfieldnél találkozott a konföderációs utóvéddel. Sedgwick nem mutatta jelét, hogy le akarná rohanni az utóvédet és Meade-nek azt jelentette, hogy az ellenség utóvédje nagyon erős és a szorost keményen fogja védelmezni. Ez elegendő volt, hogy elbátortalanítsa Meade-et és a South Mountain keleti oldalán haladjon dél felé, a hegyeket maga és Lee közt tudva „védje Washingtont és Baltimore-t”, ahelyett, hogy Lee-vel harcot kezdeményezzen. Megelégedett azzal, hogy lovassággal zaklassa és késleltesse Lee csapatainak mozgását Fairfieldnél, Modaray Pass-nél, Green Castle-nál, Boonsboroughnál és Hagerstownnál. Lee szekerei július 6-án értek Willamsportba, a gyalogsága 7-én és a Potomac-et soha nem látott áradásban találták. Egy konföderációs tiszt azt írta, hogy sem élelem, sem lőszer nem volt a katonáknak és a foglyoknak, sem abrak az kiéhezett állatoknak, akik alig tudták vonszolni magukat a sárban. Lee hosszú védelmi vonalat rögtönzött a Williampsortot takaró dombháton, mérnökeivel ledöntetett minden faépítményt a környéken, és szétszereltette a folyómenti fűrészüzemeket, hogy pontonhidat csinálhasson. A Potomac hadsereg csak július 8-án érte el Fredericket és fordult nyugatra a South Mountain szorosain át és július 11-ig tartott, míg a szorosokat teljesen megtisztították. Eközben Meade nem attól félt, hogy mi történik, ha nem ér idejében a déli vonalakhoz, hanem attól, hogy mi történik ha mégis. Meade idézet 14:30-tól. Eközben Lee 250 méternyi pontonhidat eszkábáltatott össze. Az eső elállt, a víz apadni kezdett, július 12-re fél métert csökkent a vízszint. 13-án délután Lee elrendelte, hogy a sötétség leple alatt csapatai keljenek át a Potomac-en.

Meade július 10-én megígérte Hallecknek, hogy azon az estén már hat kilométerre fogja megközelíteni Lee védelmi vonalát. Július 12-re azonban még éppen csak átkelt az Antietam-patakon. Aznap este megígérte, hogy másnap támadni fog, este 8-9 körül újabb haditanácsot tartott. Azt a kérdést tette föl, hogy az ellenséges állások további megismerése nélkül támadásba lendüljenek-e. Egy kivételével a hadtestparancsnokok kifogásokat kezdtek keresni. Július 13-án Meade azt jelentette Hallecknek, hogy támadási indítványát a haditanács 5-1 arányban leszavazta. Meade kilenc hónappal később, az Egyesített Háborús Bizottság előtti vallomásában nem emlékezett, hogy az egyénileg ki mit szavazott, de úgy érezte, hogy csak Howard és Wadsworth támogatta a támadást. Howard háromra emlékezett Pleasontont is odasorolva. Wadsworth egyetértett. A kérdésföltevés jellege meggyőzte Slocumot, hogy a döntés már megszületett Meade fejében. Halleck távirata: you are strong enough to attack and defeat the enemy before he can affect a crossing... Act upon your own judgement and make your generals to execute your orders. Call no consult of the war... Do not let the enemy escape. De mire Meade megkapta Halleck táviratát, Lee már átkelt, "elmenekült" és már csak lovassági összecsapás zavarta meg ebben.

Jim Hessler, Eric Lindblade - What if Stonewall Jackson was at Gettysburg?" Battle of Gettysburg Podcast S1E3[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=DAqGhDXsGvU&ab_channel=BattleofGettysburgPodcast

Troy Harman: Lee's Real Plan at Gettysburg[szerkesztés]

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=SzlGYSzxl68 |author= PA Books, PCNTV| last=Harman| first=Troy| title= Lee's Real Plan at Gettysburg |format=Könyvismertető videóinterjú Troy Harman Gettysburg NPS parkrendésszel| accessdate=2020-01-31| publisher=Beneath These Stones Gettysburg National Cemetery| language=angol}}

Korábbi általános vélekedés, hogy Lee-nek nem volt terve Gettysburgnél, csak hallás után játszott, reagált az eseményekre, terv nélkül küldte a halálba a katonákat. Harman szerint ez nem igaz. Eleve sejthető volt, hogy lesz egy nagy összecsapás, mert amikor 28-án Lee hírét veszi, hogy Meade-et kinevezték a Potomac hadsereg parancsnokának és ő Pennsylvania felé mozgatja az egységeket a fontos útvonalakon, akkor ez előkészítette a színt a Közép-Dél-Pennsylvaniában vívandó nagy csatához.

A Fishhook remek állás volt, mert előnyös a belső kommunikációs vonalak miatt, míg a konföderációs csapatok egy kétszer olyan hosszú vonalat kellett fenntartsanak. De Jomini 1804 (republished 1832) könyve szerint az ilyen állásokat könnyen többfelől kereszttűzbe lehet fogni. Lee, ahogy minden West Pointos kartársa, olvasta Jomini könyvét és tudta, hogy a Fishook központi elhelyezkedéséből mindenki kifelé tüzel, a szélrózsa minden irányában és nem valósul meg a tűzkoncentráció. Ezzel egyvalamit lehetett kezdeni, tüzet koncentrálni a Fishhook legveszélyeztetettebb részére, a Cemetery Hillre. Július 2-i támadás megkezdése előtt meghatározta, hogy mi a döntő pont a csatatéren: a Cemetery Hill birtoklása. Ennek bevétele a csata három napja folyamán nem változott egészen Pickett rohamának kudarcáig. Lee szinte vonalvezetőként használta Jomini ajánlását, miszerint három részre kell osztani a hadsereget, a két szélső harmaddal koncentrált támadás a szárnyak benyomása céljával, a középső harmad összetartja a két szárnyat és sakkban tartja az ellenséges centrumot, hogy az ne küldhessen erősítést a szárnyakra. A két szárny támadása találkozhat a döntő pont helyszínén, vagy az amögött elhelyezkedő ellenséges bázison, s a döntő pont elfoglalásával a csata megnyertté válik. Harman szerint Lee ezt a taktikát követte Charcellorsville-nél, 2nd Manassasnél, Seven Daysnél, vagyis összenyomni az ellenséget egy point of convergence felé, amely felé a saját hadsereg nyomása fokozatosan erősödni tud.

Jedediah Hotchkiss Jackson parancsára jött fel Harrisburgig térképet készíteni. Hotchkiss északi születésű volt, New Yorkból származott. Kábé hat hónap alatt térképezte fel a terepet az északra vezető völgyben. Ma Winchesterben, a Public Libraryben van üveg alatt. Lee ezt használta a pennsylvaniai hadjáratához. Lee ennnek alapján szétküldte rekviráló csapatait. Ezek azért vannak 90 mérföldes ívben szétszóródva, mert a hatékony rekvirálási arányszám: naponta maximum 90 fő/acre; ennyit tud élelmezni élelmezni egy terület. Gettysburg annak a középpontjában van, ahol Lee csapatai éppen tartózkodtak a koncentráció előtt, tehát könnyen összpontosíthatta erőit, és pontosan ez történt. ((Harman hangsúlyozásából kiérezhető, hogy ő nem zár ki egy szándékosságot ebben.))

Longstreet mikor azt szorgalmazta, hogy kerüljenek az uniós csapatok és Washington közé, arról Jomini azt írta, hogy ilyen kitérők óriási erőfeszítést igényelnek. Ha Lee egész hadseregét körbemasíroztatja, akkor az oldala teljesen ki van szolgáltatva az uniós támadásoknak. Ilyesmit lovassági fedezettel volt szokás álcázni, de a lovasság nagyobbik része nincs ott Gettysburgnél július 2-a késő délutánjáig, és mikor Stuart megjön, teljesen ki van merülve, így nincs mivel fedezni egy ilyen manővert. Ha az uniósok eközben elvágják őt a Hagerstowni úttól, akkor a saját visszavonulási útja is odavan. Továbbá ellene szól az ellátási helyzet. Mihelyt Lee a koncentráció mellett döntött, az idő fogyni kezdett ellátási szempontból, mert a rekvirálás leállt. Két héten belül vagy csatára kerül sor, vagy AoNV-nak vissza kell vonulnia az ellátóbázishoz, mert 60000 lovat és 75000 embert kell élelmeznie. Longstreet szorgalmazta kerülőmanőver napokba telt volna.

Az előző könyvének címe, a The General Plan Hasn't changed Lee afteraction reportjából jön. A megjegyzés a csata harmadik napjára vonatkozik és Harman szerint azt mutatja, hogy igenis volt egy terv és végig az lebegett Lee szeme előtt, kétoldali szárnytámadás a centrum felé, Cemetery Hill felé. Longstreet Battles and Leaders 1884-1887-es munkájában azt írta, hogy mikor Lee júl. 3-a reggelén odajött hozzá, azt mondta, hogy az a szándéka, hogy felújítsa a Cemetery Hill megtámadását. Longstreet megpróbált érvelni, hogy a megkerülés még mindig működhet, a felderítői egész éjszaka kint voltak és a kerülőút nyitva áll. Lee: No, General Longstreet, Lee said with his fists clutched pointing to Cemetery Hill, the enemy is there, and that's where I shall strike. Ugyanekkor volt, hogy Longstreet a 15000 fő támadására azt mondta, hogy no 15000 men of the world could take those works. Kétszer annyi kellene és még akkor is kétséges lenne a kimenetel. Longstreet szintén West Pointos, érti, hogy Lee mit akar elérni a tervével és hogy hogyan akarja, de nem ért vele egyet, hogy ez lehetséges, ezért javasolt egy alternatívát. Ezután Longstreet official reportjában az áll, hogy "I was then told to take the divisions of Heth, Pender and Pickett and make a direct assault against the enemy's main position, the Cemetery Hill." Majd ezt követően Longstreet leírta, hogy ez volt élete legszomorúbb napja, mert a Cemetery Hill az uniós vonal legerősebb része volt.

Miért volt mégis eddig a közmegegyezés más? Mert a Cemetery Hill jelentése a csata után megváltozott. Lincoln ott tartotta a Gettysburgi beszédet, ami értelmet adott az egész szenvedésnek, spirituális értelmet nyert, de elvesztette a katonai jelentőségét. Másrészt a domb közvetlenül a város fölött helyezkedett el, a város növekedésével elnyelte Cemetery Hillt, felkúszott az oldalára és ma már egybefügg vele, az NPS nem védheti műemlékként a tájat. Majd az 1884-ben épített Trolley nem állt meg a Cemetery Hillen, hanem a egyenest a Round Topshoz vezetett és a 1921-ben a Harrisburg & Gettysburg RR szintén mindent elkerült a Round Tops kivételével. A Cemetery Hill jó részén a XI. hadtest védekezett, amit uniós oldalon utáltak és ezért jelentőségét nem hangsúlyozták. Ez azután odáig ment, hogy a posztháborús időkben minden hadtest ki tudta verekedni, hogy emlékműve álljon a csatatéren, egyedül a XI. nem és ezért egyedül az ő állásaikra terjeszkedett ki a város urbanisztikailag és ez az egyetlen rész épült be.

A harmadik napi támadásban nem csak Pickett Pettigrew és Trimble hadosztálya kellett hogy részt vegyen, de Rodes hadosztálya is később csatlakozott volna a Cemetery Hill legnyugatabbi részének megtámadásával.

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=tYnq-qI3ev8 |title= |accessdate= |accessmonthday= |accessyear= |author= |last= |first= |authorlink= |coauthors= |date= |year= |month= |format= |work= |publisher= |pages= |language= |archiveurl= |archivedate=}}

Gettysburgbe 10 különböző út vezet, a városban találkoznak és Cemetery Hill magassága uralja a Taneytown, az Emmitsburg és a Baltimore utat. Hancock ugyanezért döntött Cemetery Hill megtartása mellett, mert ha a Potomac hadsereg el akar jutni Gettysburgbe, akkor ellenőriznie kell ezt a három utat. Mikor Lee, Ewell, Early, Rodes és Gordon összejön megbeszélni a helyzetet délután a Barlow's Knollhoz közel egy portán, Lee azt akarja, hogy Ewell korán reggel támadja meg Cemetery Hillt. Jubal Early elülteti Lee fejében a gondolatot, hogy Cemetery Hillt nem onnan a legkönnyebb megtámadni, ahol most vannak, hanem a város déli oldaláról, mert arról a lankák kevésbé meredekek. Erre Lee szorgalmazza, hogy Ewell mozgassa jobbra a hadtestét ((amit úgy értelmeznek a történészek, hogy vonuljon vissza a most elfoglalt állásokból arrafelé)). De Ewell kijelenti, hogy mihelyt Johnson hadosztálya megjön, beveszik Culp's Hillt, ami Cemetery Hillt uniós szempontból tarthatatlanná teszi. Csakhogy Johnson késik és Culp's Hillt már elfoglalta a XII. hadtest, mikor megjön. A tüzérség nem LRT-ot preferálta, hanem a lankásabb Cemetery Hill-t, ezért volt rajta az uniós tüzérség döntő többsége; lankásabb, járhatóbb terep, az utánpótlásnak valahogy el kell jutnia az ágyúkhoz.

A konföderációs vonal mindenesetre kétszer olyan hosszú maradt a központi elhelyezkedésű uniós vonalhoz képest és hozzá képest hátrányosabb csapatmozgatási, utánpótlási és kommunikációs lehetőségekkel bírt. De a központi elhelyezkedéseknek van egy rákfenéje, a kiszögellések könnyű megtámadhatósága, mivel többfelől lehet őket tűz alá venni, kereszttűzben lehet tartani ((ahogy E. Porter Alexander negyven évvel később rájött erre)).

Lee afteraction reportjában a harmadik napra: The general plan was unchanged. Lee valójában a Cemetery Hillt akarta minden erővel bevenni.

Konföderációs szempontból Harman szerint Sickles előremozgása a Peach Orchardba azt jelentette, hogy pontosan azt az utat blokkolja, amerre a támadás menni akar a második napon. Sickles uniós szempontból hülyeséget csinált, de a konföderációnak rém kellemetlen volt, hogy külön küzdeni kell a Peach Orchard magasságáért ahonnan tüzérség támogathatná a Cemetery Hill-Cemetery Ridge elleni támadást. Mire Sicklest leküzdik, fogy az erő és az idő a második napon. A harmadik napon mire megint elérik a Peach Orchardot, már nincs is lőszer az ágyúkba, hogy támogathassák a rohamot. A háború után azt írta, hogy az volt az érzése, hogy ha ő nem foglalja el a Peach Orchardot, akkor az ellenség foglalja el, és aztán addig bombázza onnan az ő állásait, amíg az lesz a vége, hogy neki kell emelkedőn felfelé támadni, hogy visszafoglalja azt a magaslatot. Ez valóban az, amit Lee szeretett volna, azzal a különbséggel, hogy ő Cemetery Hill-t lőtte volna és nem LRT-ot onnan. Ha hagyja elmenni a támadást arrafelé, akkor az történik, hogy Ewell keletről támadja meg a Cemetery Hillt, Longstreet meg nyugatról.
Ha Sickles marad, ahol volt, a LRT-on, akkor no margin for error. Ha ott valamiért összeomlik a vonala, akkor mögötte már csak az ágyúk, az ambuláns szekerek és a felhalmozott készletek voltak.

39. o. Maj. Gen. George E. Pickett's division did not reach the outskirts of Gettysburg until around 6 P.M. and would therefore not be available until the next morning at the earliest.
Chapter 6: Why Lee failed on Day 2?: Tök logikus, de nem magyarázza meg, hogy miért utasít Ewell olyan későn a támadásra, hogy Rodes hadosztálya under Ramseur nem ér ki sehova?
67. o. Stuart lovasságának érkezése tette lehetővé, hogy Walker dandárja a hadosztály többi része után menjen és aztán a további lovasság beérkezése Junius Daniel, O'Neil, Smith dandárjának eltolását a Culp's Hill alá.
69-71. o. Leírja, hogy E. P. Alexander tudott a hajnali támadás tervéről és tudta, hogy a Peach Orchardtól kicsit balra fogják indítani. Harman, ha jól értem arra utal, hogy ez így lehetséges is lett volna. Na de Pickett és még ki támadjon, ez el van döntve? Nem. Akkor hogyan tudott volna Longstreet támadni? Aszongya This information... proved to be reliable. A few hours later, Pickett's division formed and attacked to the left of... the orchard. - Igen, bazzeg, konkrétan kábé 15 órával később.
71. o. Plainly, Lee was suggesting that Johnson's Culp's Hill failures against the Union XII Corps during the morning of July 3 were directly related to the absence of an attack by Longstreet at the same time, on the western side of the salient. Lee understood that coordinated pressure on both side of the Uniion line largely prevented Meade from shifting troops. - hát ezzel nem értek egyet.
73. o. térkép, hogy mit tervezett Lee a harmadik napra Harman szerint. Eszerint Longstreet hadteste három hadosztállyal támadva lefoglalja az V., VI., III., II., és I. hadtesteket. Azért itt érezni kell, hogy ez nem fog menni...
74. o. Farnsworth és Meritt dandárja Warfield Ridge és Bushman Hill környékén, Hood jobbszárnyán van éjszaka. Harman aszongya Longstreet emiatt nem lehetett lelkes Hood és McLaws előremozgatásáért, mert vélhetőleg oldalba fogja támadni a lovasság. Ennek ellenére gyengének érzi az érveket, hogy Lee fújta le ezt a részét a tervnek, saját jelentése nem is tartalmazza ezt.
74. o. Az előkészítő bombarda csak húsz-harminc percre volt tervezve, de 45 percig tartott. Lee jelentése: közel kimerült a lőszerkészlet a meghosszabbodott ágyúzás miatt. Az előzetesen a támadást kísérni tervezett ágyúknak így nem maradt mivel tüzelni, ezért nem kísérték a támadást sem. Így Osborn XI. hdt ágyúi Brockenbrough és Davis dandárját, Freeman McGilvery 24 vagy annál is több ágyúja Kemper dandárját lőtte miszlikbe.
87. o. Pickett megsemmisített jelentésének egyes elemei fennmaradtak a feleségének küldött levelében.
88-89. o. Úgy tűnik John R. Bachelder lieblingje volt a cops of trees és a confederate high watermark és olyan rendkívül büszke volt a találmányára, hogy bevitte az erdőbe az egész Gettysburg kutatást.

Troy D. Harman - All Roads Led to Gettysburg[szerkesztés]

1. fejezet. Lee Davisnek: Gettysburgi terve az volt, hogy dislodge the enemy. Napóleoni terminus, Jomini írja, a vele utazógató és az axiomáit lejegyző svájci. A dislodge rávenni az ellenséget, hogy elhagyja a csatateret. Nem pedig bekerítés, megsemmisítés, vagy felőrlés.

Troy Harman - The Congressional Hearings on Meade at Gettysburg in 1864 (Lecture)[szerkesztés]

{{cite web| url=https://www.youtube.com/watch?v=Qbx5awqa-gI| title=Troy Harman - The Congressional Hearings on Meade at Gettysburg in 1864 (Lecture)| author=Troy Harmna| publisher=| accessdate=2016-11-30| language=angol}}

Potomac hadsereg - sok demokrata tábornok. Egyesített hadügyi bizottság meghallgatásai: presszió a tábornokokra, hogy érezzék a számonkérést. Kongresszus finanszírozza a háborút -> beleszólást akar, mi történjen. Emancipációs Nyilatkozat után a háború totális jelleget ölt, mert a Dél minden léte a rabszolgasággal függ össze, arra alapul.

Négy alárendelt tábornoka már alig a parancsnokság átvétele után ellenérzéseket táplált Meade-del szemben. Pleasonton Hookert támogatta, mert ő nevezte ki az egyesített lovassági hadtest élére. Daniel Butterfield vezérőrnagy, Hooker vezérkari főnöke és barátja. Meade megtartja hivatalában (részben) a kontinuitás miatt. Abner Doubleday - Meade gentlemanként viselkedett és nem nagyon mutatta ki, ha valakit nem kedvelt, de Doubledayről azt mondta, mikor az a Pennsylvania Reserves élére lett kinevezve, hogy a P.R. mostantól kedvesebb emlékeket fog ápolni velem kapcsolatban. Meade korábban szintén volt parancsnoka a P.R.-nek... Doubleday Meade halála utána is cikkekben kritizálta gettysburgi teljesítményét. Daniel E. Sickles Hooker barátja és kinevezettje volt, ráadásul a Gettysburg felé való vonulás közben Meade-től írásbeli korholást kapott, hogy miért nem halad gyorsabban, mint például Hancock II. hadteste (aki Meade barátja volt).

Couch, Slocum, Sedgwick és Reynolds mind elutasították a P. H. parancsnokságának átvételét. Reynolds északi Demokrata volt, akinek az Emancipációs Nyilatkozattal valószínűleg nem értett egyet. Valószínűleg a kormányzattól valaki interjút végzett az Em. Ny.-tal és a totális háborúval kapcsolatban, de nem tudjuk, mert az irat elveszett és Reynolds meghalt. 1864 március közepén Halleck Meade beszélgetés, Butterfield tanúskodása után: Historicus kritizálja a sajtóban Meade-et, hogy vissza akart vonulni Gettyburg alól nem vállalva a csatát. Meade nagyon dühös volt és meg akarta védeni magát. Halleck azt ajánlotta ne menjen bele a sajtó általi sárdobálásba, mert veszíteni fog. Meade nem válaszolt a vádakra, de másodszor is megjelent a bizottság előtt védekezni. A Bizottság meghallgatásai 1864 márciusában kezdődnek és májusban van a második kör. A Kongresszusból 3 szenátor (Zacharias Chandler (Michigan), Benjamin Franklin Harding (California), Benjamin Wade (Ohio)- mind keményvonalas abolicionisták) és 4 képviselő alkotta az albizottságot. Harding napokkal az első meghallgatás előtt lemondott, fáradságra hivatkozva. A Bizottság három csoportot célzott tevékenységével: északi demokraták (megbízhatatlanság), West Pointon végzettek (ha nem lettek volna végzett tisztek, akkor nem lett volna háború, tehát West Pointot a párt ellenőrzése alá akarják vonni)

Négy kérdést firtattak újra és újra: 1) Meade akart-e harcolni Gettysburgnél? 2) Kinyilvánícotta-e Meade, hogy vissza akar vonulni bármikor is, de kiváltképp a július 3-i haditanácson? 3) Miért nem lendült Meade ellentámadásba a Pickett-Pettigrew támadás után? 4) Miért engedte Meade a konföderációs hadsereget elvonulni és átkelni a Potomac-en Virginiába? Butterfield lágyan azt sugalmazta, hogy Meade vissza akart vonulni. Sickles kijelentette, hogy csak az akadályozta meg benne, hogy ő elfoglalta a Peach Orchardot. Gibbon a tényekhez ragaszkodott és cáfolta Butterfieldet. Gibbon Pennsylvaniában született, mint Meade (de Észak-Karolinába költözött) és lojális volt Meade-hez, úgy a bizottsági meghallgatások során, mint a háború után. Hancock szintén pennsylvaniai volt. Reynolds úgyszintén. Harmon véleménye: mindig kell contingency plan, az hogy Meade csinált egyet, nem bizonyítja, hogy mindenáron vissza akart vonulni. Seth Williams, Meade hadsegéde szintén megvédte, mint Gibbon. Pleasonton első csata utáni reakciója az volt, hogy létezett egy ellentámadási terv, ezért kellett az ő lovasságának a déli vonalak mögé kerülve lekötnie a konföderációs gyalogságot, hogy az ellentámadá elsújthasson rájuk. De az albizottság előtt már arról tanúskodott, hogy Meade tanácsa ellenére sem indított ellentámadást. Pleasonton Meade halála után is ugyanebben a szellemben írt: ő Meade-et arra ösztönözte, hogy nagy formátumú tábornokká váljon és támadjon, hiszen a csapatok is éljeneznek, Meade pedig azt kérdezte: Honnan tudja, hogy Lee nem támad újra?

Troy Harmon's paper: Did Meade begin a counter-offensive after Pickett's charge?

Július 2-i haditanács: Meade ellenségekkel volt körbevéve, kivéve Hancock és Gibbon. Slocum segített neki Hooker leváltásának elérésében, de [Gettysburgnél nagyon ideges, hogy a XII. hadtestet szétszórták és nincs paracsnoksága, majd] Meade összevonta a hadtestét egy másikkal és XX. hadtest néven nyugatra vezényelte, el a Potomac hadseregtől, mielőtt az ő eltávolítását is megkísérelhetné. Miután mindenki elment a haditanácsról, Gibbon még időzött egy keveset és Meade azt mondta neki, hogy ha Lee másnap támad, akkor az ő frontján fogja megtámadni, úgy, ahogy az a Pikett-Pettigrew roham során ténylegesen bekövetkezett.

Meade végül ténylegesen kirendelte a Pennsylvania Reserves délután 5-kor egy harci felderítést McLaws hadosztályával szemben, aminek az a feladata, hogy kiderítse az ellenség erejét, morálját és helyzetét. 6-ra visszaérkeztek, mert Lee addigra már visszavonult és nem volt ki ellen probe-olni. Ezután vihar tört ki, a felhők miatt hamarabb sötétedett, 7.15-kor már sötét volt és a puskapor zuhogó esőben nem szokott meggyulladni.

Henry J. Hunt a tüzérség parancsnoka a bizottság kérdésére azt felelte, hogy ő 3-án nem érezte, hogy volna milyen egységekkel ellentámadást indítani, amíg Lee-nek száz lövege várja odakint becélozva.

Meade miért nem indított ellentámadást, a P-P roham után? Hancock a bizottság előtt is arról tanúskodott, hogy még a P-P előtt Meade megvitatta ezt a kérdést, létezett egy műveleti terv is, Hancock ezért kapott az egész balszárny fölött műveleti parancsnokságot, hogy ellentámadást indíthasson az V. és VI. hadtesttel. De Gibbon és Hancock megsebesülésével és más tényezőkkel együtt (Reynolds, a balszárny korábbi vezetője két nappal azelőtti halála), végül is nem volt kinek megindítani az ellentámadást. Lincoln el nem küldött levele, amelyben megrója Meade-et az AVN elengedéséért a Potomacen túlra Hay és Nicolay újságjában jelent meg... Meade a hadtestparancsnokokat szavaztatta meg, akik a támadás ellen szavaztak.

Glenn Tucker - Lee and Longstreet at Gettysburg[szerkesztés]

outsider opinion, Longstreet bajnoka
Minden vitalapnak és közösségi lapnak meghatározott célja van, ami ahhoz nem kapcsolódik, nem oda való (a szócikkek vitalapjai például szigorúan az illető cikk tartalmával és szerkesztésével foglalkoznak):
  • a más szócikkekről vagy felhasználókról szóló vitát vidd át azok vitalapjára;
  • a Wikipédia működésével kapcsolatos általános kérdéseket valamelyik kocsmafalon fejtsd ki;
  • a szerkesztéssel kapcsolatos szakkérdésekkel az illetékes műhelyt érdemes felkeresni.
  • Ha a szócikk tárgyáról szeretnél vitatkozni, vagy elmondani, hogy véleményed szerint melyik nézőpont a helyes, azt egy fórumon vagy blogon tedd – a Wikipédia nem vitafórum.

3-4. o. Appomattoxnál Longstreet nem hajlandó Lee-re nyomást gyakorolni, hogy adják meg magukat és legorombítja Pendletont, akit Gordon küld hozzá azzal a kéréssel, hogy ő továbbítsa Lee-nek a tisztek határozatát (amin Gordon nem vett részt). "if general Lee doesn't know when to surrender until I tell him, he will never know" dühöngött Longstreet. ((Lehet, hogy Pendleton ezért haragszik meg rá és kezd lejáratásba, mihelyt Lee meghal?))
4. o. Cadmus Wilcox talán erre gondolt, mikor azt írta, hogy "so openly antagonistic to Lee was Longstreet at the surrender that some of the other officers would not speak to him.
5. o. Amíg Lee élt, mindig nagyon melegen és szeretettel, elismeréssel nyilatkozott Longstreetről.
9. o. Early harcos szellemű volt Manassas #1-től kezdve, mikor a Henry House Hillen szembeszállt Winfield S. Hancock szárnytámadásával. De később taktikailag béna ítéleteket hozott a legnagyobb lehetőségek idején. Hiányzott nála Lee, vagy Jackson megítélőképessége és érzékenysége.
11. o. Early magába kellett volna nézzen vádaskodás előtt. Igen kedvező pillanatban ért Gettysburg alá és támadása megfutamította a XI. hadtestet - de csak azért, mert a követett Heidlersburg út pont a szövetségi szárny mögé vezetett. Aszongya júl. 1-én túl korán állt meg és osztoznia kell Ewell felelősségében a Cem. Hill el nem foglalásáért. Majd júli 2-án rosszul irányított és késlekedő támadást hajtott végre - anélkül, hogy bármilyen támogatást adott volna az első hullámnak. Gordon második hullámát egyáltalán nem küldte támadni, Smith dandárja pedig egy olyan feladattal volt elfoglalva, amit egy lovasjárőr is meg tudott volna tenni.
12. o. Longstreet hívta Pendletont Parson Pendletonnak, hogy hangsúlyozza, hogy inkább papi személyiség volt, semmint katona.
13. o. Charles S. Venable UVI professzoraként mondta, hogy az egész Longstreet elleni address tele van hibákkal, hogy ki se kellett volna nyomtatásban adni. Ő úgy hallotta, hogy a Washington & Lee nem is adta ki, tekintettel Pendleton gyakori paralízisszerű rohamaira, amely emlékezetvesztéssel járhatott.
14. o. McLaws szókimondó, de különösebb ambíciók nélküli katona volt, mint Segdwick. McLaws hat hellyel Longstreet előtt végzett az akadémián. Chancellorsville után Longstreet javasolta hadtestparancsnoki előléptetését Jackson halála után.
((Longstreet nyilván a saját iskolájába tartozónak érezte McLawst, de Lee-nek nem még egy védekező felfogású katonára volt szüksége, hanem valakire aki kezdeményez és támad. Ewell és Hill viszont Jackson iskolájából jött, gondolta Marse Robert. Tucker szerint McLaws jobb hadtestparancsnok lett volna náluk, minimum pár helyzetben.)) Míg Jackson a mögékerülését csinálta, McLaws dirigálta a védelem munkájának dandárját. Tucker nem ért egyet DSF-nel, hogy McLawst megrovást olvas ki Lee jelentéséből (Lee's Lieutenants, harmadik kötet, II, 270-272), amit Tucker szerint vagy semmi ilyesmit nem szándékozott mondani, vagy nem volt neki alapja.
15. o. Longstreet vádja, hogy McLawst azért mellőzték, mert nem virginiai sincs semmivel alátámasztva, de Longstreet nem az egyetlen volt, akinek ez volt a benyomása.
15. o. McLaws a kezdetektől fogva Zack Taylor embere, házassága révén nagybátyja (felesége Zach unokahúga volt) mellett védekezett Fort Brownban a mexikói háborúban. A háború után New Mexico Department fő hadsegédje volt, és a 7. infantry századosa Albert Sidney Johnston alatt a Utahban, a mormon háborúban. Georgia kiválása New Mexicóban, a hegyekben érte, lemondott és visszatért feleségéhez Lousiville-be, akitől három éve vált el, aztán irány Georgia, rokonokhoz és CSA. Fredericksburgben a Marye's Heights védelmével lett híres, nagy sajtóvisszhang, de McLaws nem promótálta magát.
17-18. o. McLaws nem Longstreet védelmében érvelget, hanem Lee-t védelmezi attól a vélelmezett kóklerségtől, hogy felderítés nélkül akarna támadni júl. 2-a hajnalban. "To order us under these circumstances to make a main assault against the enemy very strongly posted without a previous examination of the locality to fin out the positions and probable strength of the force opposed to us, would have shown a degree of recklessness which the occasion did not call for."
18-19. o. Ha Lee július 1-én támadni akart volna, két friss hadosztály áll rendelkezésére: Andersoné és Johnsoné. Egyiket sem használta fel. McLaws hdoja 3-4 mérfölddel hátrébb volt, Hood embereinek pedig kétórányi pihit/alvást negedélyeztek Cashtownban, kilenc mérföldnyi távolságban. Ha Lee hajnalban mindenáron támadni akart volna, nem McLaws és Hood csapataival teszi, akik még egyáltalán nincsenek jelen, hanem Andersonnal és Johnsonnal, akik jelen vannak. McLaws következtetése: mivel jómaga soha ilyen sunrise attack parancsról nem hallott, az azt jelenti, hogy ha volt is ilyen kibocsátva, Lee visszavonta, csak nem szólt róla minden létező félnek, pl. Pendletonnak meg Earlynek. Ha volt Lee-nek erre szándéka, akkor azt visszaszívta. Ilyen parancs soha nem érte el Longstreetet.
20. o. A "No, General, I wish it placed as I have told General McLaws" - Tuckernél csendesen és higgadtan.
21-26. o. McLaws és Hood éppen haragot hagytak maguk mögött Gettysburgnél. Hood Antietamnél tett egy megjegyzést, hogy McLaws késett, egy lelkész a 4. texastól Nicholas A. Davis megírta a The Campaign from Texas to Maryland c. könyvet. McLaws május végétől háborgott ezen, levél Hoodnak, aki jún. 3-án levélben megpróbálta megbékíteni, mondván ő nem tudott erről a dologról egyáltalán, nem az ő intrikája és nem tudta mit csinált McLaws Antitam előtt. Június elején McLaws még füstölög a leveleiben Hoodra. Július 28-án aztán előveszi ezt a Davis tiszteletest, az is mentegetőzik egy sort, hogy a harcban jelen levő gentlemantől szerezte az értesülést, nem gondolta, hogy érdemtelenül meghurcolja McLawst, felajánlja, hogy McLaws írja meg a valós történetet, és ő második kiadásban helyesbít. Időközben Hood megsebesül, aztán másik frontra megy és feledésbe merül az egész.
26. o. Úgylácc Lee nem kamuzott Ewellnek, mikor Longstreet ágyúit akarta hallani 10-kor, mert A. L. Long, R. Lindsay Walker ezds és beosztottja W. T. Poague őrgy külön is azt mondták, h. Lee sokszor, ismétlődően nagyon ingerült és várja Longstreet ágyúit, mint a messiást. Tucker felteszi a kérdést, hogy ebből vajon mennyi volt a járványos hasmenésének köszönhető. Csakhogy A. L. Long memoárja nyomán McLaws rámutat, hogy Lee azt mondja, reggel amilyen hamar csak tudunk támadunk, nem pedig hajnalban támadjon Longstreet egyedül. - Long és Lee ignorálja Pendleton fontosságát a jegyzetben.
27. o. McLaws nyomán Tucker hosszasan bizonygatja, hogy Lee 1 órakor nem láthatta a Peach Orchard uniós megszállását, mert sata sata, Birney 11-kor küldte Berdan skirmishereit, azok 1-re már visszafelé jöttek, más uniós meg nem ment a Peach Orchardba Sickles előtt tömegben. Sickles előremozgását 3 órára teszi. McLaws nagyon utálhatja Longot, mert "ignorant and prejudiced person"-nek nevezi.
28. Chancellorsville-nél Lee bizalma McLawsban, mert nyugodt. Tucker szerint ezt Robert Stiles őrnagy is alátámasztja, mert a jó harcos Segdwicket ((?)) hagyta Fr.burgnél Early védelmét elsöpörni és hátbatámadni Lee-t. A hírvivő érkeztekor Lee éppen McLaws-zal beszélget. Akit már arról tájékoztat, hogy mit akar vele elérni, miután Fr.burghöz küldi.
29. McLaws fulfilled Lee's expectations. ((???)) Stopped Segdwick abruptly. Longstreet nincs jelen és ez nagyon jól működött, talán emiatt akarta McLawst használni vezetőnek és támadást koordinálónak Gettysburgnél. ((Az kétségtelen, hogy Longstreet Southfolkba Pickettet és Hoodot vitte magával. Nade alapvetés, hogy ha az egységem szétválik, akkor a másik felét a második rangidős vezesse. Ez az egész narratíva itt vészes körtévesztésnek tűnik.))((Chickamaugánál wikipédia page-en: Hoodot McLaws elé sorolja, mert Hood vezeti kettőjük hdo-ját. Hoppá, nem stimmel hogy Longstreet mindig a rangidősnek adna elsőbbséget.))
29. o. Hood állandóan a chain of command megkerülésével levelezett fölfelé és a hadügyminiszternek ezt tette Longstreet is, csak különbség, hogy az ő véleményét kérték.
30. o. McLaws felvonulása Lee saját manővere. Minden részletében Lee stábtisztjei vezetik, mondja McLaws. 14:00 óráig azért nem indulnak el, mert Samuel R. Johnston szds. nem jön vissza a felderítésből, amire Lee utasította. ((Lényegében megismételtetteti vele a reggelit. - Az hat óra várakozás reggel 8 óra után, amikor Lee közli Longstrettel és McLawszal a támadási tervet, Wtf?)) Ez nem konzisztens azzal, hogy Lee 9 elmegy Ewellhez, tárgyal és utána 10-kor már türelmetlenül várja Longstreet ágyúit, mondja McLaws. Délután 2-kor végre visszajött Johnston és kész mutatni az utat, McLaws és Johnston 200 m előre és go. Ez a hosszadalmas várakozás egyértelműen Lee akarata szerint történik.
31. o. McLaws aszongya Lee olyan higgadt volt az eligazításon, mint a jég, a világon semmi nem utalt arra, hogy őt éppen hátráltatják, vagy késedelmet szenved.
32. o. "But the key element in the delay was captain Johnston's reconnaissance. Lee told McLaws to wait until it had been made. Johnston was gone until early afternoon. When he finally returned to McLaws at 2 pm. the way was cleared for the beginning of the flank march." Flank march vége 3:30-kor, 5-8 mérföldet tesznek meg, nagyon jó iram.
33. o. Közben rájönnek, hogy Johnston failed, LRT-ról látják őket. McLaws countermarchba megy. Hood előrejön és azzal fenyeget, hogy átveszi a vezetést. McLaws nem enged neki, Longstreet jóváhagyja, mert Lee ezt akarta. Megbeszélik Longstreettel, hogyan fog támadni, ha nincs senki előtte. ((McLaws ehhez a taktikai irányításhoz ragaszkodott, mikor a flank march vezetéséhez ragaszkodott)). Erre mikor megérkeznek, III. hdt. ágyúi lőni kezdik őket. Surprise element gone. ((és mellesleg új haditerv, amiben már nem McLaws indítja a támadást.))
34. o. McLaws mégis Lonstreet módosítatlan terve szerint kényszerül felállni, merőlegesen az Emmitsburg út irányára. Hood jön, a két hdo-t lövik, Hood tovább jobbra települ.
35. o. A jobbra flankmarchot eredetileg Law találta ki, Hood magáévá tette, Longstreet elutasította, majd miután Hood megsebesül és Law helyettesíti, ???
36. o. Ewell és Early hibás az első napi nem támadásban - ezért irogatnak Longstreet ellenes dolgokat.
38. o. Júl. 2-án reggel 8 órakor 43 dandárnyi uniós van jelen. Lee-nek 37 dandárjából 4 még nincs itt és Johnsoné messze északkeletre, viszonylag eltávolodva. Ez nem sugall kiemelkedő lehetőséget a támadásra.
39. o. Gettysburg után Lee két másik alkalommal is nagyon könnyen megszabadulhatott volna Longstreettől. Először mikor benyújtotta a lemondását a McLaws-ügy következtében 44-ben, másodszor, mikor sebesülése után saját maga ír Lee-nek, hogy a jobb keze részlegesen béna és nem föltétlen akar visszatérni hadtestparancsnoknak. Lee ragaszkodott hozzá és a mihamarabbi visszatéréséhez.
44. o. Colonel Marshall gave the sequence of events as follows: Lee and Longstreet held their conference early on July 2, and Longstreet renewed his proposal, the flanking movement around Meade's left - the same proposal he had made late on the preceding afternoon. Longstreet then wen off to meet his troops, who were reacting the field; and Lee, after allegedly waiting with some surprise because Longstreet had not attacked, rod off to see Ewell to learn if the daytime reconnaissance had showed the enemy position in Ewell's front to be more inviting for attack. He learned the contrary - that instead of the situation being more favorable, the Federals had strengthened their lines during the night. That surely should have been known without a reconnaissance. Throughout the night they could be heard digging trenches and felling trees.
Lee thereupon, according to Marshall, "returned to Seminary Ridge, and about 11 o'clock issued orders to Longstreet to begin an attack on the left as soon as possible." Colonel Marshall did not make it clear why Lee should have expected Longstreet to attack earlier if he did not issue his attack order until 11 A.M. the inconsistency in Marshall's statements here is conspicuous. No doubt it resulted from the laps of time before it was written. Lee's custom was to be where he could witness and follow an attack by a large portion of his army. Few who have studied his command methods would agree that he would order Longstreet to attack and expect the assault to occur momentarily, then ride off to the other end of the battle field to see Ewell. He could easily have sent a courier to Ewell with orders or to bring back information. ((De hát küldött, Venable ment. Csak nem jött vissza.)) He had been to the left to see Ewell on the preceding evening and again early on the morning of the 2nd. ((Mi van, ha Lee amiatt ideges, 9-10 felé, hogy telik az idő a felderítés óta, a szerzett infók érvényüket vesztik? És ezért kell megismételtetni azt, emiatt várakozik McLaws. Ez fölveti a kérdést, hogy node akkor reggel 8-kor se Longstreet, se Lee nem tudta, hogy mi a valódi helyzete az első hadtest két hadosztályának? Teóriám szerint Longstreet reggel korán fölkelt és ment Lee-hez stratégiát megbeszélni. Nem csekkolta a saját egységeket és emiatt Lee-nek sem jelenthette? Így összevetve a 31. o.-lal persze, hogy nyugodt Lee 8-kor: még nem tudta meg a hadtáp-gebaszt. No de akkor ebben az esetben nem utasíthatta el Longstreet szárnytámadásai terveit kétszer is a trének gigászi mérete miatt. Plusz mi van, ha Lee nem Longstreet támadását akarta júl. 2-án délelőtt, hanem a felvonulását az Emmittsburg útra és ezzel a magaslat megszerzését, mielőtt az unió elfoglalhatná. Hogy ehhez miért kellett volna Longstreet ágyúinak lőni, azt nem teljesen értem.))
45. o. [...] on Venable's testimony [...] Lee had formed no opinion about how to attack until he (Venable) returned about 9 A.M., or indeed until 11 A.M. when Longstreet said he got the order. "If that was the case," stormed Early, "then he [[Lee] exhibited a remarkable degree of indecision and vacillation, and the responsibility for the procrastination and delay that occurred must rest on him, and on him alone. [...] There is on thing very certain, and that is that either General Lee or General Longstreet was responsible for the remarkable delay that took place in making the attack. I choose to believe that it was not General Lee, for if anyone knew the value of promptness and celerity in military movements, he did. It is equally certain that the delay which occurred in making the attack lost us the victory."
47. o. Még Anderson hdo sem foglalta el a helyét, csak délben. Eddig másfél mérföldre nyugatra volt a harcmezőtől. ((melyik részétől?)) Wilcox volt a vezető dandár és ők 7-kor indultak a Seminary Ridge-re és 9-kor érkeztek.
„General Gordon [...] declared that General Lee died believing he lost Gettysburg because of Longstreet's disobedience. The evidence seems to show exactly the opposite. Lee nursed no resentment against Longstreet.”
48. o. „Douglas S. Freeman wrote in a footnote that it was difficult to know where Gordon's knowledge ended and imagination began, though he exonerated so gallant a soldier from any intent at deception.”
Carroll három ezreddel ellentámadott, mikor Hays és Avery felért a dombtetőre, Gordonnak meg hat ezrede volt a dandárjában és nem ment fel. Az ellentámadást elháríthatta volna.
50. o. Longstreet's Flanking Proposal
52-53. o. Montgomery és Eisenhower megmondta, hogy nem támadott volna így július 3-án. Davis nem fogadta el Lee lemondását és Lee legjobban vívott csatái még hátra voltak. A déli önállóság enélkül gyorsabban kudarcba fúlt volna. WW2-ben nem így volt, az első kapitális hiba után leváltották a delikvenst. Ezen az alapon Jacksont és Grantet is leváltották volna. Tucker arra használja Montyt és Ike-ot, hogy a flank march lehetségességét bizonyítsa vele. Why he didn't go around there, I'll never know." - Ike. Montynak hasonló volt a véleménye.
54. o. Meade-nek is: "sound military sense; it was the step I feared Lee would take." - Lábjegyzetben: the weakness of the Federal left was apparent to Hancock on his arrival, and he reported to Meade that the position, while favorable, could be turned. Halleck warned Meade of this weakness. Stephen E. Ambrose, Halleck: Lincoln's Chief of Staff, 1962.
56. o. Sorrel szerint ha reggel indul a támadás, akkor sikerült volna. A rejtett előrenyomulásra irányuló erőfeszítés viszont hiábavaló volt, mert a szövetségiek kezdettől fogva látták őket. - G. Moxley Sorrel: Recollections of a Confederate Staff Officer, 168. o.
56-57. o. Henry Wentz helyismeretét nem használták, pedig Longstreet Chickamaugánál felkutatta Tom Brothertont.
58-59. o. Mennyi írható egy hadtestpcs számlájára a hibából, ha a hadseregpcs jelen van és aktívan intézkedik az ügyben? John Cheves Haskell őrnagy látta Lee-t és Longstreetet a támadás megindulása előtt tanácskozni éppen Mathias W. Henry őrnagy tüzérségi zászlóaljánál, tehát a Hood hdo-hoz rendelt tüz. zászlóaljnál tanácskozni fél órát. Tucker szerint valószínűtlen, hogy az olyan sok lett volna. Porter Alexander nem látott sietséget, Haskell nem látott türelmetlenséget. - az 58. o. fűzött 9-es lábjegyzetben Tucker leírja, hogy Freeman a legkíméletlenebb kritikusa Longstreetnek, de a megítélése az idők előrehaladtával változott. ((James I. "Bud" Robertson kommentárjára is hivatkozik, aki a Lee-t szerkesztette)) A Lee's Lieutenantsben 180 fokos fordulat és sokkal Longstreet-barátabb a hangnem és tervezett egy újragondolást a Lee-vel kapcsolatban, főképpen Longstreet viszonylatában, de meghalt.

„Any contention that Longsteet did not get his men up on July 2 is a misconception. Longstreet Had to wait on July 1 until Edward Johnson's division cleared the road with its own and Rodes' trains, which because of poor staff work, were given preference over the advancing First Corps infantry. Hood did not reach Cashtown until 2. A.M. July 2. His division marched at 4:10 A.M. to Gettysburg, which the head of the column reached shortly after sunrise on July 2.

This division could hardly have arrived earlier. Hood wrote that so imperative had been Longstreet's orders to hasten forward with all possible speed that "on the march my troops were allowed to halt and rest only about two hours during the night from the 1st to 2nd of July." All the orders in the world could not have had the division in line of battle in the time to attack at dawn, in accordance with the Early-Pendleton notion. When it arrived after its break-neck march it was left to lie in the hollows behind Seminary Ridge all through the early morning while Lee, Longstreet, Hood, A. P. Hill and others conversed, examined the Federal position, or moved along the lines. Nobody seemed to have been in a hurry about having Longstreet's men on the field, after all.”
 63. o. Hood megkerülési terveit vizsgálva megállapítja, hogy amennyiben Hood hadosztálya egymaga megkerüli a Round Topot és délről ráront az uniósokra, akkor valóban a szinte őrizetlen szekértrénhez kijut, de Sykes 12000 katonája sokkal közelebb kerül hozzá. VI. hadtest érkező vezető elemei, 35 mérföld megtétele után szintúgy. Emellett McLaws egymaga marad a III. hadtesttel szemben, egyik sem képes segíteni a másik harcában, mert túl távol vannak és még több unióssal néznek farkasszemet, mint addig. Ezt Hood sosem volt hajlandó felismerni. 1879-ben azzal a tudattal halt meg, hogy micsoda elpuskázott lehetőség volt ez. Tucker szerint nem. Hood might well have been severed from McLaws and chewed up by vastly superior forces. ((Mellesleg ugyanaz a Round Top megfigyelőállás, aki elől idáig bujkáltak látta volna az egész flank marchot és rossz esetben Sykes a Grannite Lane mentén masírozva mindössze egy balraátot kell csinálnia és máris teljesen felsorakozva fogadta volna. Tucker szerint neki amúgy is fele akkora utat kellett megtennie a szekértrénnél való találkozáshoz, mint kör mentén közelítő Hoodnak.))
64. o. Lee saját maga hallgatja meg és utasítja el Hood végső kérelmét. Hood személyesen adta elő, William Youngblood hallotta.
68-69. o. Pickett hadsztályának érkezése júl 2-án késő délután: H. T. Owen szds írta le a 18. virginiától a háború után. Szerinte 15 órakor érkeztek, de biztosan 15:30 előtt. A hdo megállt a Seminary Ridge mögött a 27 mérföld után és az emberek között egy Longstreettől eredő üzenet kezdett terjedni, hogy menjenek azonnal a jobb oldalra, mert Hood éppen támad és L. támogatást akar adni neki. Pickett és segédje S. R. Baid személyesen jelentkezett Longstreetnél, míg Walter Harrison őrnagyot, másik hadsegédjét Lee-hez küldte informálni, hogy megjöttek. Lee válasza Harrisonnak: "Tell General Pickett I shall not want him this evening; tell him to let his men rest and I will send him word when I want them." Pickett szólt Longstreetnek, hogy az emberei kimerültek és pihenniük kell. Longstreet erre elfogadta Lee ítéletét és nem használta fel a hadosztályt. Nem sokkal később Pickett személyesen megjelent Lee előtt, aki csak annyit mondott: "I am glad you have come. I shall have work for you tomorrow." Mindezt Owen 1881. márc. 26-i Philadelphia Times cikkéből való, amit a Gettysburg Park Clipping Book, I. 8. alatt olvasott Tucker.
71. o. The Central Role of the Drama - Whole lotta Light Horse Harry Lee. Pendleton lényegében Lee rokonságához tartozott. ((Nagy a gyanúm, hogy mikor valaki aszonta, hogy az akadályozza, hogy nem virginiai, akkor az azt jelentette lényegében, hogy nem Lee köreiből való. A korszak uralkodó nepotizmusa Lee-t is bizonyos pályára kényszerítette. És amikor Lee azt mondja, hogy nem tud az egész családja ellen harcolni, ezért elutasítja az uniós csapatok parancsnokának való kinevezést, akkor ugyanerre utal.))
77-80. o. Lee olyan sikeres volt a West Pointon és volt iskolatársai is, hogy óriási PR nyereséget jelentettek Benjamin Hallowellnek, a Hallowell Institute igazgatójának. Utána mindenki az ő felkészítését akarta a West Pointra, amit szegény kvéker nem győzött restellni. Kiváló oktató lehetett, mert később ő alapította a Maryland Agricultural College-ot, ami a University of Maryland elődintézménye volt.
82. o. Tucker szerint Pickettre eszetlenül berágott Five Forks után, pedig csak annyi hibája volt, hogy túl sok unióssal került szembe. Wade Hampton lovassága ott lett volna, de nem volt, mert Hampton hallván, hogy Lee egy dandárját el akarja csatolni és Fitzhugh Lee hadosztályába tenni, ellenkezett a paranccsal. Hampton talán fenyegetésként azt mondta, hogy ebben az esetben visszaviszi a hadosztályát Dél-Karolinába "új lovakért" és Lee aszonta leszarja. Úgyhogy tényleg visszavitte, ergo nem volt ott Five Forksnál.((?))
83. o. Wade Hampton altábornagyi előléptetését Lee akadályozta ((???)), hónapokkal késleltette. Ebben a fejezetben rengeteget hivatkozik Mary Boykin Chesnut naplójára. Gyanús.
93. o. Frontal Assault "Walter H. Taylor [...] said [...] Lee's design was to "select a favorable time and place in which to receive the attack which his adversary would be compelled to make on him.."
94. o. A. L. Long ugyanerről: "Should we defeat General Hooker in a general engagement south of the Potomac, anywhere in the vicinity of Washington, his shattered army would find refuge within the defenses of that city, as two Federal armies have previously done, and the fruits of victory would again be lost. But should we draw him far away from the defenses of his capital, and defeat him on a field of our own choosing, his army would be irretrievably lost, and victory would be attended with results of the utmost importance." Gettysburg and York were designated as points suitable for such a battle. SHSH IV, 120-ban írja ezt. ((mikor?))
Lee himself, in his formal Gettysburg report, said: "It had not been intended to fight a general battle at such a distance from our base, unless attacked by the enemy." - BS három napig támadott.
94. o. W. W. Blackford ales Lee sátrában megállapítja, hogy severe intestinal disorder kínozza. ((... és aztán szart egyet és már nem kínozta, mert más nem jegyezte meg - átmenetileg bármi baja lehetett, Lee hangulatai órákon belül változtak, így három napon át: nem)) 100. o. a július 2-i és 3-i frontális rohamok veszteségei értelmetlenné tették a további hadjáratot, mert így már nem lehetett győzni. Fitz Lee azzal mentegette REL-t, hogy minden minden invázió természetes módon offenzív, nem védekező és hogy a hadsereg "full of fight". Majd pedig jön, hogy Johnson elvághatta volna a Baltimore Turnpike-ot, Pickett a Taneytown Roadot és voila. ((Hol a francban van az uniós lovasság?))
102. o. Pickett Chambersburgben tulképpen Imboden lovasságára várt.
109-110. o. Robert A. Bright szds, Pickett hadsegédje a hagyományos magyarázatot vallja, hogy a balszárnyi csapatok rohamának összeomlása tette Pickettet kiszolgáltatottá. De beszélt William C. Marshall szdssal, akit Pickett a roham előtt felszólított, hogy adjon tüzérségi támogatást és küldje körbe az összes ütegnek ugyanezt James Dearing őrgy zászlóaljában. Csakhogy a zászlóaljnak nem volt lőszere. A keszonkocsik hiába kutattak lőszer után háromnegyed órán át, mert Pendleton a tartaléktüzérség lőszerét egymérfölddel hátrébb küldte. Tucker leszögezi, hogy Pendleton a legfőbb oka, amiért a Pickett roham összedőlt. Richardson zászlóalját (Tucker a 14-es lábjegyzetben tisztázza, hogy Charles Richardson őrnagy Garnett zászlóajából (?) Poague zászlóaljába való 7 db cső plusz még két ugyanolyan a Washington Artilleryből és ennek mind kísérnie kellett volna Pickett támadását a Military Memoirs 1907, 418-19. szerint) Alexander detto Pickett támogatására utasította, az 7 db. 12-fontos lett volna, méghozzá lőszerrel ellátva. Pendleton abból is elvitt négyet, majd Richardson a maradékkal uniós tűz alá került és fedezékbe vonult anélkül, hogy Alexandert informáta volna.
111. o. Bright szerint a veszteség júl 3-án este 3400 véres veszteség, vagy eltűnt és mindössze 1600 hadrafogható ember maradt a táborban. Annak is jó része szakács, szanitéc tüzér, etc. gondolom. Összesen 5000. OR ezzel szemben 232 halott, 1157 sebesült és 1499 eltűnt, ami 2888 fő veszteség. Május 20-án 6405 fő volt jelen, de július 3-án reggel valszeg csak 4800 főből állt a hdo, mivel két dandárt visszatartottak Richmondban az ötből.
111. o. Én értékelésem: Pickett idegösszeomlást kapva azt próbálta elmondani Lee-nek, hogy szinte oda az egész hadosztály, Garnett, Armistead meghalt, Kemper halálosan sebesült. Lee próbálta őt összetartani, de szétesett. Láthatóan nem tud parancsokat adni az embereinek, sír.
114-115. o. Pickett's Charge közben Pickett jobb oldalát Wilcoxnak kéne supportálnia. Három hadsegéd szólítja föl rá, mert olyan tüzet kaptak, hogy Pickett azt remélte legalább egy átjut és elmondja az üzenetet, de Wilcox csak addig tud menni, amíg ágyútüzet nem kap. Mivel saját tüzérség nem támogatja, megáll, mert uniós gyalogság közeledik a balszárnya és a háta felé, erre állj és néznek, mert useles sacrifice lett volna együtt rohamoznia Pickettel, akinek a csapatait amúgy sem látta semerre állítólag. Olyan tüzérséget nem talál, akinek lenne is lőszere. A Richardson ütegnek nem volt. ((Wilcox nem a jó következtetéseket vonta le a hadosztálya viselkedéséből júl. 2-án.))
115. o. Edward P. Reeve hdgy a 1st Virginiától szerint nem szemben álltak föl az ellenséggel, hanem oldalazva (obliquely), így már kezdettől fogva oldaltüzet kaptak. ((megerősíti Troy Harmont)).
117. o. Longstreet nem késleltethette Pickett indulását, mert Lee személyesen felügyelte az egészet. Ez csak Gordon vádaskodása.
120. o. J. Thompson Brown of Parker's battery látta Lee-t azon a helyszínen, ahol Pickett kiment támadni => Lee aktívan parancsnokolt fel és alá. ((United Confederate Veterens story???)) Scales sebesülten nézi végig a Pickett's Charge-ot és nem éppen energikusnak látja, hanem lassú vánszorgásnak, mint aki az erejével spórol, vagy mi van.
121-123. o. Néhányan azt mondják, hogy Pickett csak a Codori farmig ment el a roham alatt. Néhányan a tüzérségénél látják hátramaradva. Néhányan egy kőfedezék mögé húzódva. Bright szds szerint Pickett előre-hátra mozgott a sorok mögött és mindent elkövetett hogy sikerüljön. Tucker szerint hdo parancsnok vezérőrnagynak mégis meddig kellett volna előremenni? Eppa Hunton Tucker szerint túl hamar megsebesült a rohamban ahhoz, hogy Pickettről véleményt alkosson, ezért nem hisz annak, hogy ne lett volna a hadosztállyal. William T. Poague saját ütegéhez haluzza Pickettet, Tucker szerint ez marhaság.
124-126. o. Még több tanu, hogy Pickettet katonáival látják.
127. o. Háború alatt 46 északi tábornok és 76 déli tábornok veszteségbe ment. (?)
128. o. 7. Marching and Fighting with Garnett Eppa Hunton, Berkeley őrgy és Berkeley öccse, aki Garnett stábjában volt együtt szokott kártyázni Garnettel.
136. o. Cushing's Battery and Armistead's Words
140. o. Dr. Henry Janes, a 3rd Vermont sebésze (valszeg) H. J. monogram alatt tüzérség hatásfokát lebecslő megjegyzéseket tesz 1908-ban. 20995 fő sebesültből 204-nek volt tüzérség okozta sebe. A polgárháború 245790 sebéből 14023-at okozott tüzérség, 350 solid shot, 12520 shell fragment, 1153 grape and cannister. A tüzérségnek inkább morális szerepe volt.((mindezt aközben, hogy Cushing ütegét taglalja, amit szarrá lőttek ágyúval a déliek; nem értem))
143. o. James F. Crocker, a 9th Virginia adjutánsa együtt volt fogságban Armisteaddel a XII. hadtest kórházában és az elfogás után nyughatatlannak és fészkelődőnek látta.
144. o. Nem csak Armistead volt Hancock barátja Kaliforniában, hanem Pickett és Garnett is, csak ő sokkal bensőségesebb. Armistead Albert S. Johnstonnal együtt jön haza lóháton Kaliforniából. Doubleday 1882-ben kiadja a Chancellorsville and Gettysburg című művét, de tele van hantával. Többek közt Armistead szájába ad fantáziadolgokat, hogy szégyent hozott az egyenruhára, meg hazájára, ilyesmi.
145. o. Henry Bingham százados, Hancock stábtisztje, hogy mikor Armisteadet lelőtték és elesett, először Longstreetnek hitték. Majd hogy sajnálkozott azon, hogy Hancock megsebesült. Bingham szerint Armistead teljesen ki volt merülve és lelkileg megtört. Ami nem kicsit ellentétben áll azzal, hogy Crocker beszámolt róla, agitated and restless.
148. o. Pickett's Missives and Missing Report
148-149. o. Pickett hatéves gyerekként ismerte meg Sallie-t 1852-ben ((wiki szerint nem, kilencéves volt)), aki a tengerparton my soldiernek nevezte és kézen fogva apja-anyja elé vezette. Pickettet szórakoztatta a gyerek ragaszkodása, levelező viszonyban maradtak. A levelekben sok játékosság, vicc, szórakoztatás volt, ((hiszen egy gyereknek írta)), aztán mikor felnőtt, Pickett beleszeretett.
150. o. Eppa Hunton szerint Pickett párnája bűzlött a parfümtől egy éjszaka után, ki kellett hajítani.
150. o. Pickett azért landolt az évfolyama utolsó helyén, mert utálta az egyenruhát és mindaddig megsértette a dressing code-ot, amíg elég fegyelmi strigulát nem szerzett be, ami már az évismétléssel fenyegette. Ezért landolt a 8th US infantrynél. 1846-ban végzett, 47 Mexikóban három brevet előléptetés őrnaggyá ((?)), Contreras, Churubusco, Chapultepecért. Utóbbi csatában Longstreet megsebesülésekor felkapta a lobogót és vitte előre és kitűzte az erődre.
151. o. A háború után az Északnyugatra küldték indiánokkal vesződni. Megtanult a nyelvükön, lefordította dalaikat, himnuszaikat és a imákat fordított indiánra nekik. Érdekelte a nyelvészet. Nem lett piás, mint sok más tiszt az indián prérin. footnote-ban Sallie Pickett and His Men-jének 302. oldaláról: Háromszor házasodott meg. Másodikra elvette egy törzsfőnök lányát ((valszeg hozzáadták védelem céljából)) valszeg Haida törzs, akit Fort Bellinghamben való állomásozása közben ismert meg. A lány 1857. dec. 31-én szülte meg a fiát és nem sokkal később meghalt. A fia, James Tilton Pickett vele ment haza. Művész lett és a Seattle Post Intelligencer és a Portland Oregonian szerkesztője. 31 éves korában tbc-ben halt meg. Harmadik felesége Sallie Corbett, 63. szept. 13-án Petersburgben wed. 56 évvel élte túl Pickettet és minden idejét a kanonizációjának szentelte.
151. o. Mikor a Charge előtt Wilcox megkínálta a piásüvegéből, hogy egy óra múlva a túlvilágon lehetnek, aszonta nem, egy hölgynek ígéretet tett odahaza, hogy nem iszik.
151. o. Aztán Pig war, higgadtságával és a lövöldözés el nem kezdésével az egész háborút megakadályozta végül, természetesen a brit counterparttal együtt, pedig annak 1000 embere volt, neki meg csak 68.
Pickett jelentése még valahol megvan, csak LaSalle "Sallie" Corbett Pickett nem akarta még átadni halála idején, de többször, ismétlődően olyan értelmű kijelentéseket tett, hogy megvan.
190. o. Raphael J. Moses őrnagy, első hadtest comissary general (főkomisszár?, wiki szerint comissary and subsistance) és John Walter Fairfax Asst. Adjutant General & Assistant Inspector General szerint egybehangzóan: két kém volt hasonló feladattal ellátva, Harrison és Schrieber. Oda-vissza jártak Washington és Richmond között, olyan simán és gyakori rendszerességgel, hogy Lee nem hitte el, hogy nem állnak szövetségi fizetségben. Ezért nem bízott meg bennük. Moses azt gondolta, ha megbízik az információjukban, akkor könnyedén Gettysburg és Baltimore között teremhetett volna a szövetségiek előtt. ((De ezt Lee az uniós hadsereg legyőzése előtt nem tudom elképzelni, hogy ambicionálta volna, mert LOC.))
191-193. o. Charles Willsé volt a Globe Inn Gettysburgben. Fia, John C. Wills meg volt győződve, hogy a csata előtt három-négy héttel déli ügynökök jártak nála, több is, nem csak egy és a környék felmérésén dolgoztak. Többeket felismerni vélt a konföderációs erők kötelékében. A leírás alapján nagyon jó arcmemóriája és emlékezőképessége volt.
196. o. Lee would not have stumbled into the battle inadvertently, which he did for no other reason than Harry Heth's need for shoes. Heth took his division into Gettysburg for footwear, but found a waiting enemy and the beginning of the biggest battle of the war. yeah...
204. o. Early hdo York->Heidlersburg hallotta Stuartot Hanoverben csatázni. Gordon dandárja csak hat mérföldre volt Abbottstownban. Senkiben nem merült föl, hogy Stuart a közelben lehet.
205. o. Stuart 48 óra alatt folyamatos menetben 125 mérföldnyi utat tett meg, miközben ütközetet is vívott. ((akkor a wagon train hogyan lassíthatta volna már? Wittenberg-Petruzzinak igaza lehet, hogy egyenesen felgyorsította. Viszont Carlisle-ba érve azt kellett gondolnia, hogy majd Lee fogja őt utolérni; az, hogy neki kéne Lee-t minél gyorsabban megtalálnia, nem volt neki világos, különben nem kezdte volna ostromolni Carlisle-t.))
205. o. Lee Stuart után kutatva kiküldte Harry Gilmore őrgyot és nyolc másik embert különböző pennsylvaniai utakra, hogy hozzák elé Stuartot. Ezt James D. Watters mesélte David Gregg McIntoshnak, aki 1910-ben közzétette. Lepecsételt paranccsal mentek, melyet meg kellett semmisíteni szükség esetén. Watters találta meg Stuartot Carlisle-ban. Charles Marshall sokszorosította a parancsot, ((de csak erről a részéről lehetett fogalma, arról nem, hogy McClellan őrgy infója alapján küldték ki ezeket az embereket.)) Ezért lehetett olyan mérges, hogy hadbíróságot javasolt Lee-nek Stuart számára.
207. o. Ewell Talks of the Battle Ewell szemlátomást egy csomó dolognak nem volt tudatában Gettysburggel kapcsolatban, amit viszont tudott, azt meg nem hiszik el neki. Longstreettel kapcsolatban azt hitte, hogy késlekedett, fogalma nem volt a saját wagon trainje okozta kavalkádról. Azt viszont felismerte, hogy Lee nem forszírozta az első napi támadást - de ezt meg Tucker nem hiszi el neki.
210. o. Tucker értékelése: Ewell az első nap hibáit Lee-re, a másodikat Longstreetre akarja tolni.
211. o. Johnson G-be vezető útját William W. Goldsboroughtól ismerjük. Azt mondja a hdo bal széle McConnllsburgben volt és Imboden lovasságának kellett váltania ahhoz, hogy Harrisburg felé induljon. Később, mikor Ewell megkapja a koncentrálódás parancsát Cashtown/Gburg-nél, Johnson a Chambersburg úton elvitte a hdo-t Chambersburgig és utána keletre. Pár mérfölddel Fayetteville után, összesen 8 mérföldre Chambersburgtől Hood és McLaws hdo-ja táborozott az út két oldalán. Goldsborough meg volt lepődve, hogy tüzérségvontató lovak leszerszámozva és semmi jele annak, hogy korán indulni akarnának. ((!!!)) Longstreet és Johnson együtt lovagolnak egy darabon, majd szét. Tucker szerint Goldsborough nem értette meg, hogy mindössze egy út áll rendelkezésre Gettysburg felé. Goldsborough With Lee at Gettysburg c. könyvét 1900-ban adták ki.
220-221. o. Longstreet flank marchának egyfajta kiadását Lee július 1-jén este megpróbálta áterőltetni Ewellen, amikor vissza akarta hívni a második hadtestet a balszárnyról Longstreet jobbjára és threaten their communications with Baltimore. Tucker felteszi a kérdést, hogy ez mi volt, ha nem az a bekerítési művelet, amit Longstreet szorgalmazott. De amikor Ewell és Johnson azt mondta, hogy ott fogják bevenni az ellenséges állásokat, ahol vannak, akkor rájuk hagyta és nem vonta vissza a második hadtestet sehonnan.
218. o. Lee's and Other Comments
222-224. o. 1896-ban Longstreet kiadja a From Manassas to Appomattox első kiadását. Abban azt írja, hogy 1863/64 telén T. J. Goree hadnagyot elküldte Lee-hez egy pakknyi levéllel, dispatchcsel. Goree Orange Court House-ban találkozott Lee-vel, aki a HQ sátrában ült és az északi újságokat olvasta, amelyekben az uniós hadijelentések voltak olvashatók Gettysburgről. Ezen merengve Lee azt mondta Goree-nak „He said the enemy seemed to have anticipated the attack on their centre, in consequence of which they had withdrawn the larger part of their force from their left flank, and from round top mountain, and that if you [Longstreet] had made your flank movement early on the morning of the 3rd day as you desired that you would have met with little opposition.” Tucker ezt sem hamisnak, sem torzított véleménynek nem tartja. Goree okos tiszt volt, Lee is respektálta őt. Goree 1905-ig életben volt, cáfolhatta volna. Goree ezt az állítást azzal párhuzamban tette, hogy Lee a Pickett's Charge után sokak számára hallhatóan magára vállalta a kudarcért a felelősséget. Ezt mások is megerősítették. Goree az információt saját adalékaként adta hozzá ahhoz, amit Longstreet kérdezett tőle (?), vagyis nem L. húzta ki belőle ezt direktben. ((Ez annak tekintetében érdekes, hogy 63. o.-on még a Round Top megkerülése ellen érvel, 52-53. és 54. oldalon meg Monty, Ike és Meade a megkerülésük mellett van és Tucker látszólag elfogadja a véleményüket. Ezek szerint Goree is. De Tucker 63. oldalon kifejti, hogy ez miért bajos. Szóval akkor mit gondoljak?))
224. o. How could Lee have believed so faithfully that Meade and Hancock were such dull generals that they could not determine where the blow would fall until it was actually delivered? Here is an instance where Lee violated the maxim that the enemy should be credited with acting with good judgement. később: Tucker hisz Gibbonnak, hogy Meade júl. 2-a éjszakáján megjósolta neki, hogy a centrumot fogják támadni.
225. o. Porter Alexander: The point selected and the method of attack would certainly have been chosen for us by the enemy had they had the choice. I can only account for their allowing our visible preparations to be completed without interference by supposing that they appreciated in what a trap we would find ourselves. It seemed like madness to undertake such an attack. - Battles & Leaders III. kötetéből, 1884.
225. o. Hunt végignézte a konf. ágyútelepítést 3-án 10 és 11 óra között. Azt saccolta belőle, hogy déli támadás fogja érni a centrumot. Órái voltak a saját ágyúi elhelyezésére. Szerinte ha utasításait Hazard ütege nem ignorálja, akkor a kereszttűz még hatásosabb lett volna.
226-227. o. Longstreet ad két interjút a Philadelphia Recordnak 1899-ben és 1902-ben. Davist hibáztatja Bragg és Pemberton le nem váltásáért, sőt Johnston, Beauregard és mások hasznosságának tönkretételéért. Szerinte Lincolnnal, vagy Howell Cobbal az élen a Dél győzött volna. JD 10 éve halott ekkor. 228-230. o. „No Southerner will ever admit that Meade was superior of Lee. I agree with my people. In the wider sense, in all but one of the essential attributes of the great military leader, Lee far outclassed Meade. But perhaps as a tactician on the field of battle the Union general was his equal, if not superior. Lee's weak side was in delivering offensive battle. True, he thus several times won victory but it was through luck, as at Chancellorsville, more than brilliant dispositions.” His settled opinion a little later was that Mead was not a genius, but „just a safe, ever-day sort of commander” who had an advantage over Lee. He had handled troops in battle as a brigade, division and corps commander, whereas Lee never commanded in battle as a subordinate.

He went on to say that Lee's military reputation would finally rest on his qualities as a defensive general. In that, Longstreet's prediction seems to have been accurate. Lee's defense against Grant showed him at his best. He was an engineer, and it was in the art of selecting and fortifying a line on which to receive battle, instead of in delivering an attack, that he shone to the greatest advantage. The old general did not mention them here, but he might have illustrated with Cold Harbor or Petersburg.

Although he had referred to „the Gettysburg fiasco,” he emphasized that he did not oppose the theory of invasion. He said: „Lee was great in the science of war and a comprehensive strategist.” The Pennsylvania invasion was „a large conception promising great results.” Longstreet felt that the preliminary maneuvers, which carried the army to the Susquehanna and gave it some cheering successes on the way, were brilliant and added to the army's confidence. The ultimate concentration was „accomplished like clock work.” Then he was sharp in criticism of the conduct of affairs: „When it came to marshalling the troops on the field, when the battle was actually pitched, a pitiable state of affairs ensued. No two corps fought in concert. It was a piecemeal battle.” Meade was given ample time to concentrate overpowering forces against one of Lee's wings, then the other. But he felt the chance hopeless even had the entire army been put in simultaneously, „The Union position alone defeated us. Besides that, the whole Federal army fought magnificently at all points.” Then he returned to his praise of the Confederate commander.

„After the battle was over and the strategic movements in retreat were to be ordered, who could have displayed more ability in extricating a defeated army than General Lee? His dispositions for the retreat were good. His defensive position in front of Williamsport and Falling Waters, while waiting for the flooded Potomac to subside, would have given us the victory if General Meade attacked, as we hoped he would.”

When Longstreet was asked if Meade would have had a chance of success if he had made an instant return attack after Pickett's repulse, he replied quickly: „Most assuredly. Chance of success! Our lines, or rather no lines, would have gone to pieces like ropes of sand had Meade attacked vigorously. I say no lines, because when our troops came straggling back across the valley there was nothing left along a full mile of Meade's left front to repel the enemy except our artillery and that was short of ammunition. For a moment Pickett's and Pettigrew's retreating, disorganized troops were helpless. Two fifths of their original strength were killed, wounded or prisoners on the slopes of Cemetery Ridge.”

He called attention to Meade's fresh Sixth Corps „with fighting Sedwick at its head,” supported by the comparatively unhurt Fifth Corps. These „would have swept the field clean before sundown and cut off Ewell. It is one of the marvels of warfare that the Federals did not attack. At Waterloo, to which Gettysburg has been likened, the British drove forward after the last French repulse and Napoleon's army pratically went to pieces.”

Longstreet said this failure to counterattack was Meade's only tactical fault at Gettysburg. „We expected an attack and feared it,” he continued. „All the higher officers, Lee among the number, rode among the demoralized troops pleading and working with super human energy to restore as quickly as possible the semblance of line and to renew confidence.” The artillery, even if short on ammunition, helped to give the men confidence. That night a new line was fortified.

230. o. Earlyről ugyanez az interjú lesújtó képet fest. Early, akárcsak Sheridan alapvetően csak egy raider, egy portyázásban jártas katona volt. Amíg nem ütközött semmilyen ellenállásba, addig bátran hatolt előre. De mikor Sheridannel került szembe, őelőtte „Early threw away his army”. Pedig Sheridan maga is csak egy raider volt - de jobb mint Early és Grant alatt jól működött. Early szükségtelen katasztrófái miatt Lee keserűen megbánta, hogy rábízta ezt a független parancsnokságot.((ez mintha egy kicsit keményebb lenne a kelleténél)).
230-231. o. Longstreet: „I have held personal resentment toward them but not toward General Lee. He knew nothing of their unwarranted work.” - mondja a „Virginia crowd” Early, Fitz Lee, Pendleton, Dab Maury and other third rates-ről. ... „I loved and respected General Lee. I did not complain to him because of our Gettysburg failure. He never criticized my work there. His official reports and correspondence show that he fully approved my operations throughout. Our relations afterwards were as close as ever. To others he expressed regret that my [suggestions] had not been followed. We continued to correspond until his death. In the fall, after Gettysburg, while I was upon a forlorn hope in Tennessee, he wrote me to hasten my work and come back as soon as possible, that he wanted and needed me.”
231. o. Miért kritizálja: „To disagree about a military plan did not mean that two old friends were henceforth to be enemies.”
231. o. Cpt. Perry, az interjúvoló még néhány hozzáfűzést ad a Virginia crowdhoz. Virginia nem adott több katonát, mint NC, vagy GA, de a teljes hadsereg több mint harmada volt Va-i. Köztük többen Lee személyes kedvencei voltak, mint a fia, az unokaöccse, mindketten vezérőrnagyok. Az öt hadtestparacsnokból négynek az élén Va-i állt: Ewell, A.P. Hill, Jeb Stuart, és Pendleton. Lee 55 tábornokából mindössze öt nem virginiai volt: McLaws, Hood, Rodes (va-i születésű), R. H. Anderson és Pender.
238. o. „Ewell may have been blamed too severely at this juncture for what was really attributable to Lee's staff member Long, who made the reconnaissance for Lee soon after the commanding general reached the field. He reported to Lee that the enemy occupied Cemetery Hill in considerable force and was well posted. He adds in his own account: On this fact being reported to him [Lee], he decided to make no further advance that evening, but to wait until morning before attempting to follow up his advantage.” SHSP IV, 66 alapján.
239. o. Long Tucker szerint tüzérnek is csapnivaló volt, mert Spotsylvania május 11, ágyúk elmozdítása.ezért hibáztatni, kissé körtévesztés, nyilván parancsnak engedelmeskedett.))
239. o. Parson Pendletont le kellett volna váltania Lee-nek és nem volt rá hajlandó.
240-241. o. McLaws és Winfield Scott alternatív módi haditanácsai. WS aszonta ez lesz és erről beszélgessenek a tiszt urak. Zack Taylor Palo Altói ütközet után haditanács, annak döntése visszavonulás Point Isabelhez. Taylor döntése: előre, aztán kiderül, hogy a mexikóiak az éjjel visszavonultak Resaca de la Palmahoz. Buena Vistánál úgyszintén felülbírálta a haditanács döntését. McLaws: Lee-nek WS módszerét kellett volna követnie. „I believe if Gen. Lee [...] had assembled his principal offiers, including division commanders, chiefs of artillery, and such others, as he might select, an had explained his intentions to them, and impressed upon them the importance of prompt co-operation, and told them how he wished them to do, when it was found that a different state of affairs existed from what he had thought did exist, much confusion would have been avoided, many lives saved, and better results would have followed.” ((Tökigaza van.))
242. o. Mindenféle hivatkozás nélkül az van leírva, hogy Early azért ellenkezett júl. 1-jén a második hadtest Gettysburgből elmozgatásával, mert nem akart támadni a csatában és azt akarta, hogy mivel Longstreet kihagyta Chancellorsville-t, most ő támadjon. Mire alapozódik ez, az nem világos. Saját agyalás. Továbbá mikor Early azt mondja ((hol, mikor?)) hogy a második hdt elmozgatásával feladják Gettysburgöt és odaveszik az a felszerelés, amit a szövetségiek otthagytak, ez vajon honnan jön? ((elfogadva igaznak, júl. 2-án már simán elhagyhatták volna a várost.))
242. o. Lee haditerve gyenge, későn jön, későiséghez képest lassú és körülményes, és interpretáció kérdése, hogy az ember mit lát bele.
244. o. 1886-ban McLaws azt írta Longstreetnek: „Barksdale has told me over and over again that he would not serve under Early nor receive orders from him.” plusz jómaga és Early lényegében egyáltalán nem ismerték egymás, még csak látásból is alig. „My division had an intense prejudice against him, because at Fredericksburg the enemy on both occasions crossed in Early's front without hardly any attempt being made to repel them. He seems never to have given any attention to his proper duties, but was always blaming somebody else...” ((ez inkább a Fredrbrg 2-re érvényes és nem annyira a hadosztályára, mint magára McLawsra))
244. o. Count of Paris nem értette, hogy ha már Lee a második nap harcaiból kitalálta, hogy az uniós állás a Cemetery Ridge-en pusztán az első hadtest erőivel áttörhetetlen, akkor miért nem kerüli meg? SHSP V. 88-89. o. Tucker rámutat, hogy Eisenhower & Montgomery ugyanide lyukadt ki. 222-224. o. alapján Lee maga is ide lyukadt ki 1864-re. C of P Pickett heroikus, de elborult támadását soha nem lett volna szabad megkísérelni.
245. o. Ezután cáfolja Early narratíváját, hogy az első hadtest késlekedett volna, a második hadtest hajnalban támadott. Az uniósok lőtték Johnson dandárait 3:45-től és mivel Pickett nem támadhatott alva, ezért nincs concert of action. ((azt nem írja, hogy a támadás csak a XII. hdt erőivel történt, a VI. jóval később avatkozott be, az I. hdt meg minimális erőkkel. Ez nem ellentámadás volt, csak arra volt jó, hogy a második hadtest figyelmét magára vonja; egy sikeres demonstráció.))
245. o. „Lee himself spent the morning of the 3rd making arrangements for Pickett's attack - inspecting the ground, designating the attacking and supporting units, even supervising the dispatch of skirmishers. He had not determined until late in the morning to attempt the Federal left center. In this he was influenced by the temporary success obtained by Wright's Brigade in entering the Federal lines near the clump of trees on the late afternoon of the 2nd.”
((mi van, ha Early olyan jó dumával rendelkezett, hogy egyszerűen meg tudta győzni Lee-t, ezért hallgatott rá? Ewell meg észrevette, hogy Early meg tudja győzni, ezért hagyta.))
246. o. Tucker szerint a hadjárat szedett-vedett tervezési jellegét támasztja alá, hogy Lee csak jócskán Fredericksburg elhagyása után írt Davisnek, hogy Beauregard egy újabb hadsereggel fenyegesse Washingtont és kösse le az uniós erőket oda. Tucker szerint ezt Gettysburg előtt egy héttel vetette fel.((nem hivatkozza meg, hogy ezt honnan tudja; Scott Bowden nem így gondolja; de mindegy is mert július 10-én támadás Fort Wagner ellen, ezzel el lehetett volna téríteni; de mivel a Rappahannock fölött nem tudják a hadtápot megoldani a komisszáriátus szerint és ezt richmondi konferencián Lee is hallotta, így a Washington ellen fenekedő B.-ot ugyanígy nem tudta volna senki ellátni, hacsak maga Lee nem a zsákmányból.))
246. o. Ha az a cél, hogy felmentsék Vicksburgöt, nos erre Chickamauga jóval alkalmasabb volt, mint Gettysburg, mondja Tucker.

Cory Pfarr: McLaws and Longstreet at Gettysburg (Scottsdale CWR)[szerkesztés]

https://www.youtube.com/watch?v=GIhGl6LZvKA&t=295s
Július 7-én McLaws hazaküld feleségének egy levelet, ami erősen kritizálja Longstreet csatában mutatott teljesítményét. McLaws szerint Longstreet teljesítményétől nem esett hanyatt. De úgy látszik, hogy később megváltoztatta a véleményét és nem szállt be a simfölésébe.
McLaws négy pontja L. ellen: 1) támadás unneccessary, plan very bad. -> Lee terve, Lee támadása valójában. 2) No recon of the field, mondja arra, hogy amikor megérkezik a Szem. gerincre az az elképzelés, hogy minimális szöv. erőkkel fog szemben állni a Temető-domb eléréséig (II. hdt), errföl egész III. hdt útban van. 3) ragaszkodik a támadási utasításához, mikor a valós helyzet kiderül és az ellentmond az elképzeléseinek. -> mind Lee kritikája. 4) A csata idején túl izgatott, ellentétes parancsokat osztogat és rátelepedően mikromenedzseli McLaws hdoját. McLaws nem tudta, hogy miért, de ezt is Lee okozta. Lee Chancellorsville után nem találta elég aktívnak McLawst, mikor nagy ellenállással kellett szembenéznie és túlóvatoskodónak. Lee afteraction jelentésében indirekt célzásokat tett rá, hogy elégedetlen McLawszal. Gettysburg hadjárat előtt specifikusan Longstreetet figyelmébe ajánlotta. Ezért volt a csata alatt Longstreet állandóan McLaws nyakán és micromanage-elte a hadosztályt. Ezt érezte McLaws overbearingnek. De a csatában L. nem talál hibát McLaws cselekedeteiben és a hadvezetés jóra sikerül.
SHSP 1879-ben egy az egyben lehozza, hogy mit ír McLaws Gettysburgről, de megjegyzi, hogy bazzeg, ez se a mi narratívánk. Benne: „At the commencement of the charge General Longstreet went forward some distance with Wofford's brigade, urging them on by voice and his personal example to the most earnest efforts. The troops needed no outside impulse but his conduct was gallant and inspiring.” McLaws valszeg nem érthette erre mi szükség volt, de elismerte. Longstreet Wofford dandárjával támadt. A július 7-i értékelésével gyökeresen ellentétes, de a Longstreetet elítélő történészek általában csak a júl. 7-it veszik elő.
Kérdés: mit változtattak a haditerven, miután McLaws beleütközik a ténybe, hogy előtte a III. hdt? Válasz: előtt fordítva volt a támadási terv: McLaws jobbra, Hood balra és előbbi vezeti a támadást. Jól értettem Pfanzot.

older video: https://www.youtube.com/watch?v=aej2jY1HBDA
Key remarks: 1) Lee központi utasítása az észrevétlenség, nem a támadás gyorsasága.
Amikor Johnstonnak ismételnie kell a felderítést, McL. megkérdi vele mehet-e. Longst: ne nagyja el a hadosztályát. McLaws: akkor a hado. mérnöke vele mehet-e? Valaki visszazavarja a mérnököt, talán Longstreet. McLaws nem hagyja annyiban és Longstreet parancsa ellenére Johnstonnal megy és szerinte találnak egy utat, amin nem lehet őket észrevenni - tehát a támadáshoz használható. Délután 1-kor jön Johnston és mondja McLawsnak, hogy most jövök Lee-től, gyerünk, vezessük a támadást.
2) Lee vagy Longstreettel van, vagy vhol a közelében, mikor McLaws hdo kiér Lower Seminary Ridge-re 3 pm körül. Osmun Latrobe jön és sürgeti McLawst, hogy gyorsan induljon. McLaws: hát én indulnék, de ez lehetetlen, itt van előttem az uniós hadsereg.

Addressing Gettysburg: Longstreet at Gettysburg with Author Cory Pfarr https://www.youtube.com/watch?v=YHdlavn_i00 Nem csak Longstreet a forrás rá, hogy előzőleg megegyeztek a védelmi taktikában, mondja Pfarr, hanem E. Porter Alexander is ((wtf? Nem volt ott.)) és Walter Taylor is. Taylor úgy ír, hogy ha leszedjük a borítóról a nevét, akkor egy az egyben mehetne Longstreet neve alatt, ami a taktikát illeti. Arra, hogy Lee "promised" azt mondja, hogy egy 1868-as interjúból származik, ahol William Allen megkérdezte Lee-t, hogy megígérte-e, hogy nem fog támadásba bocsátkozni, és ezt adták Longstreet szájába valamiért.
Júl 1. kora reggel Lee és Longstreet együtt lovagol, mikor látják, hogy északról érkezik Johnson hadsztálya és a wagon train. Longstreet vezető hadosztálya már megkezdte a Chambersburgi kereszteződéstől keletre haladni. Lee azt mondja, hogy adjanak utat Johnsonnak és a 14 mérföldes wagon trainnek. James P. Smith 1907-es, vagy mikori visszaemlékezése, amiben leírja, hogy Ewell kérdésére, hogy mivel tudná támogatni a tervezett támadást, aszongya, hogy I regret that my people are not up - ezt azért idézik, hogy rámutassanak, hogy Longstreet lassú, pedig Lee tudta, hogy nem az.
Sunrise attackre a világon semmi bizonyíték. 11 am july 2, ekkor érkezik a támadási parancs, pont. Big szünet, mert olyasmiket tárgyalnak, amit tudok. Chickamauga után Lonstreet azt írja valakinek ((talán Jeff Davisnek?)), hogy nem tudná-e Lee-t ideküldeni, mert nem bízik Braggben.
Lee was indesisive on the morning of July 2. He was uncertain what to do. Szün. Az en echelon támadásra az egyetlen bizonyíték A. P. Hill csatautáni jelentése. Eredetileg nem tervezték ilyennek, mondja Pfarr. ((Akkor ki a fene irányította en echelon formába?))
A. P. Hill: I begged General Lee to use my whole corps to support the July 3 attack and Lee turned him down, he said no, that's the reserves if the attack fails. - Ez állítólag A. P. Hill idézet valahonnan. Ennek ellenére sok forrás nincs, hogy A. P. Hill mit csinált a csata folyamán.
Longstreet Chickamauga után egyik fiát Robert Lee Longstreetnek nevezi el...

DSF: Lee's Lieutenants V2[szerkesztés]

35. o.: mi a rákért ír június 27-én Lee Ewellnek, hogy forduljon Chambersburg felé, amikor 28-a estéig Harrison meg sem jön? Valaki elírta a dátumot, vagy mi? És mi a faszért írt 28-án reggel még egyszer??? Az első után Ewell ír Johnsonnak, hogy indulás Chambersburg felé. Johnson balszárnya Glen Tucker L.&L. @G. szerint McConnellsburgben volt, az 30 km Chambersburgtől. A második után Rodes visszafordul Carlisle-ból a hegyek keleti oldalán. ((Megvan. A 27-ei futárnak meg volt szabva, hogy Earlyhez kell mennie Wrightsville-be és onnan Carlisle-ba. Talán azért, mert jó, hogy Ewellt értesíteni kell, de hol van Ewell? Mi van, ha Wrightsville-ben?))
36. o.: Rodes 30-án kapja az utasítást Ewelltől, hogy fordulás és irány Gettysburg. ((két nappal később, miután Ewell napokig megszállta Carlisle-t, június 1-jén jön Stuart és elkezdi felgyújtani a barakkot és lőni a várost. Idióta.)) Johnson az elfogott pa-i milicistáktól elvette a cipőt, zoknit és úgy eresztette szélnek őket.
37. o.: Jún. 30: Lee levele megjön, hogy Ewellnek Gettysburgbe, Vagy Cashtownba kell mennie. Ekkor Heidlersburgben van. Majd jön A. P. Hill levele, hogy ő Cashtownban van, az ellenség lovassága, meg más csapatok pedig Gettysburgben van. Ewell nem tudja mit tegyen. Trimble segít: ő beszélt Lee-vel 27-én és szerinte a parancsnok azt akarja, hogy támadja meg az ellenséges elővédet. Jenkins jún. 29-én tulképpen az uniós állásokat ágyúzta a Susquehannán. Eddig 28 ágyút és 4000 foglyot zsákmányoltak. 5000 hordónyi lisztet és 3000 szarvasmarhát rekviráltak. Chambersburgből egy trénnyi lőszert és gyógyszert küldtek haza. Mindezt 300 főt alig meghaladó veszteséggel.
38. o.: Nagyon jól haladtak, mindig meglehetős távolságot, sietségek és várakozások nélkül, estére mindig táborban voltak. Katonák jó erőben, lovak húztak mint a parancsolat.
41. o.: Stoneman tulképpen azért fordult vissza 8 mérföldre Richmond külterületén Chsville alatt, mert Longstreet két hdo-ja megérkezett Suffolkból Richmondba.

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Sierrahun/Gettysburg&oldid=27095544”