Szerkesztő:Patrícia Barabásová

Költészet

Mi a tűzhely rideg háznak,

Mi a fészek kis madárnak,

Mi a harmat szomju gyepre,

Mi a balzsam égő sebre;

Mi a lámpa sötét éjben,

Mi az árnyék forró délben,...

S mire nincs szó, nincsen képzet:

Az vagy nekem, oh költészet!

Arany János

„ Utak úgy lesznek, ha járunk rajtuk”.

Ne feledjük ez a költészetben is így van. Ha valaki szívesen ír, szaval, mesél, akkor mire vár még kezdjen bele, írjon verseket, gyönyörű prózákat, szépségesnél szebb történeteket, hozza létre a saját kis világát, hol minden reggel történik valami, hol pezseg az élet, hol a gondolatok táplálnak bennünket, hol mi önmagunk vagyunk, és hol mink lehettünk azok, akik vagyunk. A költészet olyan, mint az éhes embernek a friss kenyér, mint az árva gyermeknek a gondoskodó szülő. A saját világodban, az, amit létrehozol, azok a gondolatok fognak táplálni téged, és szebbnél szebb pillangók fonják majd az gondolatokból a koszorút, mely egy élmény, álom és mely örök emlék marad.

(Ezzel szeretnék motiválni, minden kis írót , kis költőt, hogy minnél többet írjon, hogy alkossa meg a saját világát.).Rajta hát, csapjunk bele!

Itt van néhány versem, melyet nemrég írtám, melyek építik fel világomat, melyben én önmagam lehetek, hol minden mit gondolok érték, és minden mit leírok egy örök emlék marad. A saját világom, Eterna világa. Most oda adom neked e birodalom kapujához kulcsot, vedd el és nyisd ki bátran, lép bele a világomba, és alkoss velem együtt, ha pedig már van elég erőd alkosd meg a saját birodalmad. Sok sikert kívánok mindenkinek...

Eterna: Elborzongva

Egymagában,

Egyszobában,

Ül csendesen magában

Egy magányos kislány. 

Fény szökik be az ablakon,

S bevilágítja a szobát,

Hol a  kislány az aztalnál

Egymagába sírdogál. 

Sír és rí,

A könnye végtelen.

Szegény kislány!

Mily hitvány a világ! 

Suhanna a szelek szárnyán…

Beteljesítené minden álmát.

Megérintenínk együtt a csillagokat!

S beragyognánk az egész világot. 

Csillag ragyog fenn az égen

Barátok közt bőségesen.

Drága lélek, naplemente,

Zúg a tenger,vihar tombol. 

Vonít a farkas,

Hallom a hanját,

Átsüvíti a hegyeket,

Kérdezem magamtól:

Most mit tegyek? 

Látom a félelem meztelen arcát,

Sötét  szemével kacsint reám,

A szó veszélyes fegyver,

Összetör, megőrjít. 

Hideg utcák, s búsak  a házak,

Árnyak járják az utcákat,

Sötét világ mélyén vagyok,

A fény árnya csak andalog. 

Emberek hangja töri meg a csendet,

Kilépek a világba és nem nézek hátra.

Egyenesen megyek előre,

És megbotlom egy kőbe,

Arccal lefelé esem a földre,

Lábnyomok vezetnek a csendes erdőbe.

Szellem libben felém,

Valyon mit rejt az éjj?

Monoton életbe izgalmakat keres,

De a peronon azt nem lehet. 

Ködfátyol borítja a világ titkait,

A sorstalanok tébolygó útjait.

Rég elfeledett ,, fegyverek ,,

Most újra fellélegezhetnek. 

Ha szembejössz önmagaddal ,

Lehajtod a fejedet,

Angyali üzenet,

A szív tükrében megleled.

Lesz – e valaki, ha csukva marad a szemem

Ki elengedi sírva majd a kezem?

Lesz -e valaki, akinek hiányozni fogok,

Ha örök álomra jutok?

Kinek szíve meghasad, mikor rám gondol

És nem feled el sosem? 

Miért van annyi árva?

Meggyötört?

Hogy oltalmat nyerjen a karjaid között!

Eterna: A hűséges barát

A bundám barna volt,

Vörös foltok borítottak,

Az éjszakával azonosultak.

Boldog voltam. 

Emlékszel még rám?

Szaglásztam a légy után

Közben orrom táncolt furán.

Mint az orángután. 

Te még kicsi voltál

Még csak járni tanultál.

Ott nyüzsögtem körülötted

Őriztem  a főnökömet. 

Kezedből ettem

Mi kicsit homokos

Néha sáros,

Ez ezért valóságos. 

Emlékszem az utolsó napra,

Arra a szörnyű hónapra.

Sötét égből hideg eső esett.

Az utca közepén valaki vérzett. 

Én voltam az, az út közepén,

Mindent vér borított,

Az autó majdnem  elütött.

De megmentettem életedet,

Az én édes főnökömet. 

Sírva feküdtél véres ölemben,

Feküdtél mellettem,

Anya hanját hallottam,

Majd lassan becsuktam szemem. 

Sosem mondtam el neked

De remélem tudod, hogy szeretelek.

Az a csillag a Hold mellett,

Én voltam és nap mint nap figyeltelek. 

Láttam aznap szomorú tekinteted,

És  könnyes szemedet,

Két meleg kezeddel ölelted,

Élettelen testemet. 

Emlékszel még?

Én voltam az ki nagyon szerettelek!

Mindenki ki belépett e kapun, kérem a kulcsot soha se hagyja el, őrizze meg, adja tovább. Eterna világa bárki előtt nyitva áll a többi már te rajtad áll.