Szerkesztő:Ogodej/KS

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Khadzsuháró temploma

Az indiai kultúra soha nem kezelte tabuként a szexualitást. Költői művek sokasága, a képzőművészet, és tudományos értekezések sora tárja fel az erotikus kérdéskör megannyi aspektusát. Magyarul is olvasható a Kámaszútra mellett az Anangaranga, a Sukaszaptati, a Gíta Govinda, de az indiai templomok erotikus szobrai (Khadzsuháró, Orisza) is bizonyítják az ősi india szexuális nyitottságát.

Egyes hindu szekták szexualitással töltött misztikus szertartásokkal erősítik istenhitüket (tantrizmus), míg a saiva (Siva hívő) szekták egy részében fallikus szobrokat imádnak (sivalinga). Az indiai kultúrával távolról ismerkedők pornográfiát látnak a testiség szabados ábrázolásaiban, és nem ismerik fel, hogy a rendkívül sokrétű, a népi babonaság és vallásos tisztelet sokszor szélsőséges keveredéséből kialakult hinduizmus az európai szemlélettől merőben eltérő világnézetet takar. Az indiai családmodell azonban teljesen zárt, a szabad szerelem szinte ismeretlen, az öltözködés puritán, az erről szóló párbeszédek szinte szemérmesek. A szexuális nyitottság a házaséleten belül, vagy a vallási rítusok során nyilvánul meg. [1]

A Kámaszútra az élet érzéki örömeinek egyik legősibb könyve.

Vátszjájana, aki egyébként nőtlen visszavonultságban élt, úgy tartotta, hogy az elmúlt korok összes szexuális ismereteinek összeállítása, számára egyfajta meditáció és elmélkedés Istenről. A meglehetősen összetett szanszkrit közlési formában megírt Kámaszútra az egyetlen fennmaradt szövegkapcsolat az ősi indiai történelem ezen periódusához. A tudósok ma már széles szakmai körökben konzultálva próbálják megérteni a fenti időszak társadalmát és szokásait. Sokkal bonyolultabb jelentéstartalommal bír, mint a szexuális pozíciók puszta felsorolása: a Kámaszútra átfogó kézikönyv az életről, ma úgy mondanánk, hogy a "jó élet" kézikönyve. [2]

Bár a központi karakter a Kámaszútrában a városiasodott világfi, részletes tanácsokat nyújt házaspárok számára is. Az alapvető elv az, hogy annak érdekében, hogy a házasság boldog legyen, a férfinak és nőnek járatosnak kell lennie a testi és szellemi élvezetek művészetében. Vannak, akik úgy utalnak a Kámaszútrára, mint a házasság kézikönyvére, de a mű nagyon messze van azoktól a leegyszerűsített kötetektől amit a nyugatiak a "jótanácsok könyvei"-nek szántak, és amelyek kiadása a Viktoriánus korszakban eléggé elburjánzott.

A társadalmi és szociális vonatkozásokat is taglaló témák felölelik a szexuális egyesülésről, a feleség megszerzéséről, magáról a házastársról szóló ismereteket, de szó esik kurtizánokról, és azokról a szerelmi ajzószerekről és lehetőségekről is, amelyekkel szerelmi gyönyör elérhető, vagy fokozható.

A könyv részletes tanácsokat tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy mit kell tennie a férfinak, hogy meghódítson egy nőt, milyen nőt kell kiszemelnie akinél sikert érhet el, milyen a különböző vidékeken élő nők jellemző viselkedése, mikor kell közvetítőket igénybe venni, és mi lehet az oka annak, hogy a nők esetleg elutasítják a férfiak közeledését. Kategorizálja a nők és férfiak fizikai típusait, hogy azok megfeleljenek egymás testi adottságainak, így érve el a maximális gyönyört a nemi egyesülés során. Taglalja az ölelkezés fajtáit, a csókolózás, kaparás, harapás, az orális szex, és a szexuális érintkezés különböző lehetőségeit.

A szöveg magában foglal utasításokat a házasságon kívüli kapcsolatokról, beleértve más feleségeit, és számtalan oldalt szentel a csábítás módszereinek. Végül, minden eshetőségre, ha nem hatnak a praktikák és jótanácsok, az utolsó fejezet recepteket tartalmaz bájitalokra, a porokra, és élelmiszerekre, amelyek elősegítik a szexuális vonzerő növekedését. Egyik központi alakja a Kámaszútrának a kurtizán, aki mint a szerelem mestere segítségére van a férfinak hogy megszerezze a szükséges gyakorlatot a különféle művészetekben.

Ami kifejezetten egyedülálló a Kámaszútrában, hogy különös figyelmet fordít a nő örömének megteremtésére. Ha a férfinak nem sikerül gyönyörhöz juttatnia a nőt, segítségért kérhet tőle, hogy más módot találjanak annak elérésére. Ez a gondolat a viktoriánus korban keletkezett ősfordítások időszakában meglehetősen újnak hatott. A prüdériát az erkölcs alapjának tekintő korabeli angol társadalom a szöveget szentségtelennek tartotta, és elszántan harcolt megjelenései ellen. A hagyományos nemi szerepek kikezdése az intim együttlét titkainak segítségével amúgy is kiváltotta az erkölcs- és családvédő körök ellenkezését. Az a modell, amelyben a nő szerepe az utódok létrehozása, nevelése, és a családi tűzhely melegségének megőrzése eleve magában foglalta a nő alárendelt szerepét, amelyben a nő egyik feladata a férfi kényelmének fenntartása. Így tehát a nő öröme a szexuális együttlét során másodlagos kérdés volt, és az erre vonatkozó tanácsok illetlennek, sőt erkölcstelennek számítottak. [3]


Mivel a Kámaszútra a szexualitás "eredeti" tanulmánya, ez lett forrása minden későbbi összeállitásnak, beleértve a 15. századi Anangarangát is, amely a Kámaszútra egy módosított változatának tekinthető, és jelentős mértékben épít Vátszjájana alapvető elveire. A bonyolult és meglehetősen megközelíthetetlen szanszkrit stílusban íródott Kámaszútra évszázadok során az érthetetlenség homályába veszett, és csak a 19. század vége felé került sor arra, hogy kiemelkedjen az indiai szöveges hagyományok sorából.

Ez a újjáéledés az 1870-es évek után kezdődött, amikor Sir Richard Burton, a kiváló nyelvész és arab forditó indiai és brit munkatársaival elkezdte az Anangaranga fordítását. A kutatás során számos utalás az Anangaranga szövegében Vátszjájanához vezetett, így a Burton által irányított hindu tudósok figyelme a Kámaszútrára terelődött. Ennek alapján az angol fordítás már elkészülhetett.

Nyugaton Burton álhatatossága a Kámaszútra kiadásában, és a szöveg iránti nagyfokú érdeklődés úgy Indiában, mint külföldön, az eredeti remekmű fordításainak és változatainak elterjedéséhez vezetett.

A 15-16. században létrejött Anangaranga frissített változata a Kámaszútrának és sokkal könnyebben elérhető, mint korábbi elődje. Ennek eredményeként évszázadokon át az Anangaranga volt az indiai szerelmi kultúra kincsestára, ám valódi szerepe abban rejlett, hogy utat nyitott a kámaszútrához, egyuttal a szexuális élvezetekről szóló széles körű konzultációhoz. A könyv címét, "Anangaranga", többféleképpen fordították, úgymint "A Testetlen egység szinpada" vagy "A hindu szerelmi művészet" illetve "A Szerelem Istenének színháza". Magyarországon Wojtilla Gyula közvetlen szanszkrit fordításában, "Anangaranga, avagy a szerelmi játékok istenének színpada" címen érhető el. [4]

Az Anangaranga megírására "nemes" Ladakhana adott megbízást. Ladakhana uralkodó volt az észak-indiai Delhi szultánság Lodi dinasztiájából. Az Anangaranga szerzője Kalyanamalla, hindu költő, akinek jelentős szerepe volt a Kámaszútra szövegének előkészítésében. Kaljánamalla már hozzáférhető szanszkrit stílusban írt, és a muszlim királyi biztos védnökségének köszönhető, hogy a szöveg élvezhető formában széles körben elterjedt a középkori iszlám világban is. Az Anangaranga változatai megjelentek arab, perzsa és urdu nyelven. Nyílt ajánlással a szöveget pártoló Ladakhanához azzal az igénnyel, hogy a könyv helyes szociális és szexuális életviteli tanácsokat tartalmaz házaspárok részére.

Az iszlám kultúrától a házasélet részleteinek aprólékos szabályozása amúgy sem idegen. Számos szexuálhigéniai érterkezés jelent meg arab nyelvterületen,[5] amelyek többek között az arab orvoslás területéről is adnak felvilágosítást. Ez mellett kiterjedt erotikus irodalom, költészet bizonyítja az iszlám világ viszonylag szabad felfogását a szexualitás terén.[6] A legismertebb magyar nyelven is elérhető, arab szexuális felvilágosító mű Muhammad an-Nefzawi Illatos kert c. munkája. [7]

Az Anangaranga részletes leírást nyújt a női testről, valamint a "szenvedély központjairól", az erogén zónákról, a test osztályozási típusairól és az ezekhez tartozó szexuális örömökről. A férfi és nő genitális méreteinek besorolása és kompatibilitása, ezek felfedezése a különböző kombinációkban és a szenvedély fokozataiban.

A gyarmati uralom romanticizmusának részeként, az európaiak keleti szöveget kerestek, hogy ősi bölcsességeket hozzanak a modern világba. Az orientalisták elkötelezettsége az Anangaranga iránt ironikusan oda vezetett, hogy idővel csökkent a szöveg fontossága, és a hangsúly a korábban létrejött Kámaszútrára esett.

Burton Indiai életének tapasztalatai, amit mint a brit hadsereg tagja szerzett, és rajongása a keleti társadalmak szexuális szokásai iránt vezetett ahhoz, hogy a szexuális ismeretek előírásait tartalmazó szanszkrit szövegeket lefordítsa. Mivel az Anangaranga viszonylag népszerű volt a szanszkrit nyelven értő szakemberek között, természetes, hogy meg kellett a szövegét változtatni Burton céljaira.

A fordítások és Burton által készített feljegyzések felülvizsgálata során azonban számos utalás történt a korábbi Vátszjájana összeállításokra. Burton úgy gondolta, hogy a korábbi szöveg maga a Kámaszútra lehetett, egy sokkal alapvetőbb munka. Hindu tudósokat kért fel, hogy szerezzenek ezekből a szövegekből eredeti egy példányokat. Mivel az évszázadok során elszenvedett viszonylagos elhanyagolása miatt, a Kámaszútra csak töredékekben létezett, a szöveget újra össze kellett állítani szinte egész India szanszkrit gyüjteményeiből és könyvtári kézirataiból.

Miután a szöveget lefordították angolra, népszerűsége nőtt, és az indiai tudósok hatályon kívül helyezték az Anangarangát a Kámaszútra megújult érdeklődése miatt.


Herman Tieken fordításának jelentősége abban áll, hogy Burton angol verzióját figyelmen kívül hagyva elvégezte a szöveg teljes, tudományos igényű felülvizsgálatát, szemantikai elemzését. Tieken szerint a könyv egy régebbi szankszrit értekezés, az Arthashastra paródiája, amely eredetileg a királyságról, és a kormányzati formákról szól. Azt már korábban is felismerték, hogy a Arthashastra szövege meglepően hasonló felépítésű ehhez a műhöz, de senki sem értelmezte a Kámaszútra ebben a kontextusban. [8]

Mint a Arthashastra, a Kámaszútra is könyvekre, fejezetekre és szakaszokra tagolódik, és mindkét esetben a szöveg ezoterikus témákkal, jótanácsokkal végződik. Amikor a Kámaszútra bájitalokkal és a nemi potenciál erősítésére szolgáló lehetőségekkel foglalkozik, az Arthashastra-ban különböző típusú mérgek elkészítéséről írnak, amelyek az ellenség elpusztítására szolgálnak. A felsorolás elején mindkét szöveg csaknem azonos: úgy tűnik, hogy erősen kívánják hangsúlyozni a mű tudományos jellegét. [9]

A klasszikus indiai irodalmat általában nagyon komolyan veszik, és egyszerűen nincs helye annak a gondolatnak, hogy akár paródia is lehet. Tieken véleménye szerint ez valószínűleg az irodalom természetéből is adódik. A klasszikus szanszkrit irodalomat általában légies akadémikus misztika lengi körül.

Tieken a fordítás érdekében olyan szövegeket köröztetett szanszkrit tudósok egy viszonylag kis csoportján belül, amelyek egymásra utaltak, és főleg azok számára érthetőek, akik tudják, hogy ismerjék fel a megfelelő jelentéstartalmukat. Mivel a szanszkrit szövegeket nehéz pontosan datálni, a becslések szerint a Kámaszútra keletkezése a harmadik és az ötödik század közé tehető, az azonban bizonyosan tudható, hogy megírására az Arthashastra után került sor.

A nyelvezet, és a nyelvtan az i.e 5. századot idézi. Azóta a szanszkrit nyelv szinte ugyanolyan mint a latin volt a számunkra a középkorban, és rendkívül keveset változott. Ezért nehéz ma már a szanszkrit szövegeket datálni. A Szanszkrit korszak kezdetén csak a vallási, tudományos és jogi diszkurzusok születtek ezen a nyelven és csak az első századtól vált közkeletűvé, hogy világi tárgyak és a szakirodalom céljaira is felhasználják. Ez az irodalmi hagyomány a királyi udvarokban fejlődött ki, az írók eredetileg írnokok, akik felelősek voltak a királyi levelezés bonyolításáért. [10]

A szövegek elemzésében nagy segítséget jelent, hogy kiterjedt intertextuális vonatkozásai vannak a szakirodalomban. A fordítást nehezíti a szankszrit szavak több értelmű jelentése, amelyek értelmét sok esetben még a szigorú szövegkörnyezet sem tisztázza egyértelműen.

A Kámaszútra nyilvánvalóan további tudományos igényű szövegelemzést igényel, de már most úgy tűnik, mintha a mű része lenne valamiféle tréfának, amely úgy kezeli a szexet, mintha legalább olyan fontos lenne, mint a királyság és a kormányzat kérdése. A legfőbb következtetés, amit jelenleg le lehet vonni, hogy nem vehető a Kámaszútra túlságosan komolyan. Mint a legtöbb korabeli irodalmi szanszkrit szöveg esetében, a szándék nem a tájékoztatás, hanem az olvasó lenyűgözése. [11]

A nyelv használata olyan kompakt, hogy a fordító nem tudja elkerülni, hogy magyarázatot és kiegészítéseket mellékeljen a lefordított műhöz. Később a további fordítások, kiegészítések a saját életüket élik, azok minden következményeivel együtt.


Indraji egyike volt annak a négy tudósnak, akit a Leideni Egyetem 1884-ben elsőként díszdoktorrá avatott. [12]

  1. Wojtilla Gyula (ford): előszó az Anangarangához Budapest 1986
  2. Anne Hardgrove: A Brief History of the Kama Sutra (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  3. Dane Kennedy cikke a National Sexuality Resource Center honlapján (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  4. Budapest 1986 ISBN (963 241 436 5)
  5. Al-Kindi, ar-Rázi, Ibn Szinna, Ibn Maimún
  6. Természetesen az uralkodó iszlám irányzatok függvényében.
  7. Kiss Imre fordításában megjelent 1987-ben, ISBN (963 241 454 3)
  8. Herman Tieken fordításáról. (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  9. Herman Tieken fordításáról. (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  10. Herman Tieken fordításáról. (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  11. Herman Tieken fordításáról. (Hozzáférés: 2009. május 7.)
  12. Herman Tieken fordításáról. (Hozzáférés: 2009. május 7.)