Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Nagyazaba/Kuksi mesék

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

1. rész[szerkesztés]

Egyszer volt, hogy Mami nagyon magányosnak és elhagyatottnak érezte magát. Bár nagyvárosban élt, mégsem talált magának olyan embereket, akikkel saját nyavalyájuk taglalásán kívül másról is beszélgethetett volna, ő viszont nem szívesen beszélt senkinek saját gondjairól. Ezért aztán a sok ember között nagyon egyedül érezte magát.

Történt egy napon, hogy Ili néninek hosszú időre el kellett utaznia. Volt egy kutyusa, akit sajnált volna idegenekre bízni, magával viszont nem vihette. Nagyon kétségbe volt esve és ekkor találkozott Mamival. Mami félt ugyan, hogy mit kezdjen egy idegen kutyussal, ezért felajánlotta, hogy éjszakára aludjon nála és azután megmondja, hogy el tudja-e vállalni a felügyeletét.

Így is történt. Éjszakára a kutyus vendégségbe ment. Nem akármilyen kutyus, egy hófehér, 5 éves törpe uszkár, ráadásul Linda névre hallgatott. Mami megengedte neki, hogy felmenjen hozzá az ágyába, hiszen köztudott, hogy az uszkárok nem hullajtják szőrüket, nem vedlenek, őket a kutyakozmetikába kell hordani kettő, legfeljebb három havonta, hogy bundájuk szép, gondozott maradjon.

Linduska nagyon okos kutyus volt. Tudta, neki be kell bizonyítania, hogy illemtudó, okos kislány. Megértette, rossz sorsa lesz, ha nem fogadják be, és imádott Gazdija elutazik. Linda ugyanis minden szót megértett, amit körülötte beszéltek. Éjjeli alváshoz Mami fejéhez fészkelte be magát. Ezzel biztosította, hogy Ő Mami minden mozdulatát szemmel tarthassa, és az éjszaka véletlenül se fekhessen rá, ha álmában megfordul. Éjszaka az új helyen nehezen tudott aludni, sokat volt ébren. Mami is többet beszélt hozzá, simogatta, kedveskedett neki. Linda, gondolta, ha már ilyen jól el vannak, hátha lehet mást is csinálni. Megpiszkálta Mamit, amikor elaludt és úgy tett, mintha sürgősen ki kellene mennie. Mami bosszankodott, de felkelt, felöltözött és indulásra készen mondta: - Na gyere, mehetünk! Igen ám, de Linda nem akart menni. Boldog volt, hogy Mami felkelt, visszaugrott az ágyra és elkezdett táncolni, mintha azt mondta volna: - Hahaha, most jól becsaptalak! Gyere, játszunk egy fogócskát! Mami rájött, hogy a kis bestia rászedte, nagyon mérges lett és bosszús hangon közölte vele: - Azt csak hiszed, hogy bolondot csinálhatsz belőlem! Éjjel van, alszunk. Jobb lesz, ha lefekszel, ne merj még egyszer felkelteni, de még reggel sem! - erre levetkőzött, lefeküdt, hátat fordított Lindusnak és eldöntötte, hogy azért is aludni fog. Ez a kis bestia pedig csináljon, amit akar. Végül is aludni tért Linda is, és reggel valóban megvárta, amig Mami felébredt, hogy sétálni mehessenek.

Mami másnap elmondta a gazdijának, mi történt éjszaka és azt is mondta, hogy vállalja két hétre.






2. rész[szerkesztés]

A két hét első napjai ismerkedéssel teltek. Linda hamar rájött, hogy Mamival nem járathatja bolondját, Mami határozott, és minden rosszaságot megtilt. Sétálni viszont nagyon sokat mentek. A sok séta jót tett Mami egészségének, Linda új utakat és kutyusokat ismerhetett meg. Legnagyobb öröme akkor volt, amikor a vidéki nyaralóból megérkezett Papi, akinek azonnal megtetszett a fehér kiskutyus. Mintha érezte volna, hogy vele új barátságot köthet. Folyton mellé lopakodott, hogy az simogassa, és így becéztethesse vele magát. Papi örült, hogy finom, selymes bundáját simogatva megnyugtató érzés járja át. Amikor aztán Linda az ő fejéhez helyezte át fészkét, az volt az igazi öröm számára. Mami nem győzött csodálkozni. Ez a kis jószág, mennyire tudja, mi kell neki és ráadásul mennyi szeretetet tud adni.

Aztán megérkezett a Gazdi és elkezdtek összejárogatni. Ha az utcán találkoztak, Linda boldog farkcsóvába kezdett, ezzel jelezte mennyire örül. Mami pedig egyre inkább vágyódott, hogy neki is legyen egy ilyen kutyusa. Gazdi azt mondta, Linda hamarosan tüzelni fog és reméli megajándékozhatja majd egy kiskutyával.

Így is lett. Linda nyár közepén négy gyönyörű kis kölyköt fialt. Egy lányt és három fiút. Mami naponta átjárt és gyönyörködött bennük. Nem tudott dönteni, végül úgy határozott, hogy a legkisebb lesz az övé. Amikor már ölbe lehetett venni, mindig csak azt az egyet becézgette. Könnyedén ki tudta választani az alomból a testvérei közül. Aztán eljött az idő, amikor a kiskutyák az összes oltást megkapták, Linda nem adott nekik több tejet, meg kellett tanulniuk egyedül enni, és lassan minden kiskutya szerető gazdit talált.

Addig is Mami többször átvitte magukhoz a legkisebbet, de csak Picikének hívták, meg Kisgyereknek, igazán hozzáillő nevet még nem találtak neki. Éjszakára mindig vissza kellett vinni, mert nem volt jó ötlet, hogy Maminál aludjon. Mami egyszer megpróbálta, de a kiskutya éjjel szopni akart, kereste az anyja emlőit, Mami pizsamájának gömbölyű gombját találta meg, azt szopogatta. Reggel aztán jó korán vissza is vitte az anyukájához. A többiek addigra jól belakmároztak. Mami kérte szépen Lindát, adjon egy kis tejecskét ennek a picikének is. Linda vonakodva, de azért engedte, hogy valamit neki is juttasson. Aztán mire végre hazavihette, egy hatalmas szőrgombóc volt. Linda és a kicsik papája pedigrés kutyusok voltak. A pedigré az a származásuk vérvonalát tartalmazó könyvecske, ami bizonyítja, hogy a leszármazottak mind ebből a fajtából kerültek ki. Mami is kapott egy ilyet, de mivel nem akarta törzskönyveztetni, nem volt rá szüksége és nem is akarta ilyen agyon-nyakatekert módon szólítani. Neki azért volt rá szüksége, hogy végre a gyógyszereken kívül más "gyógymódja" is legyen. Ez a kis kutyus pedig ezt adta.

Szeptember első hetében Maminál voltak az unokák és nagyon jót játszottak. Kicsike élvezte, hogy foglalkoznak vele. Máté pedig lerakta az ágy mellé a kispárnákat és megtanította, hogyan kell az ágyról leugrani, illetve oda fel. Nagyon ügyesen, gyorsan felismerte, mit is szeretnének tőle. Mami érezte, hogy jól választott, a kiskutyus nagyon tanulékony volt.

Tanulékonysága mellett roppant kíváncsi is.Folyton kísérgette Mamit vagy Papit. Még a fürdőszobába is be kellett engedni. Kukkolónak nevezték el aztán egy szép napon kialakult a neve: KUKSI.

---folyt. köv.