Szerkesztő:Lovemusic

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Magyar Néptánc[szerkesztés]

Bihari román táncok

"A Kárpát-medence népeinek tánchagyománya s ezen belül a magyar táncok nagyon sokszínűek. [...] E hagyaték megmentésére, őrzésére, felélesztésére nagy felelőséggel kell felkészülnünk." (Tímár Sándor) [1]

Rövid definíció:[szerkesztés]

Magyar néptánc: A magyar népművészet egyik, kultikus eredetű ága, énekszó vagy hangszer kísérettel előadott ritmikus mozdulatsor. Kultikus szerepén kívül lehet játékos, jelképes vagy szórakoztató jellegű. Az európai néptáncok a középkorban alakultak ki.

Az egyéni táncformák a romantikában, a szabályozott kollektív formák a XVII. és XVIII. században keletkeztek. A magyar táncok közül a régebbiek a botoló, a legényes, a karikázó, míg a csárdás és a verbunkos újabb táncstílushoz tartozik. [2]

A magyar néptánc rövid története:[szerkesztés]

A magyar néptánc történet legkorábbi időszakára a szent helyeken való táncolás volt a jellemző, melynek bizonyítékául olyan zsinati határozatok szolgálnak, melyek a templom és temetőkerti táncolást, illetve a különböző szertartások alatti vigadozást tiltották. Ezek szinte pogány rítusoknak számítottak, melyek során a gyakran maszkot viselőket még a "démonok is megszállták".

A középkorból ránk maradt forrásanyagok, már a kör- és füzértáncok fontosságát hangsúlyozzák, melyet sövény-, illetve barát táncként is emlegetnek. A 17. század folyamán a körtáncok már mind a fejedelmi udvarokban, mind a polgárság körében is sokakat meghódítottak. A ma már csak karikázóként ismert -egyneműek által táncolt énekszóval kísért- tánctípus őrzi leginkább a

körtáncok emlékét.

Üveges tánc

Ugyancsak a középkor táncvilágához kell sorolnunk a halottas táncot, melynek Dél-Dunántúlon élő változata az úgynevezett Bene Vendel volt, és célja a halál komor hangulatának felidézése és megőrzése. A korai tánctörténeti periódusba tartoznak még: temetésen és halotti toron eljárt táncok.

A 16. és 17. századtól beszélhetünk a hajdútánc létezéséről; melyről néhány beszámoló, mint juhásztáncról, illetve férfitáncról tesz említést. Amellett, hogy katonai funkciókkal is bírt (győzelmi tánc, csata hevében kihívásként járták), párbajszerű küzdelemként, illetve bemutatóként jellemzik a korabeli források. Ide sorolhatóak még a huszár-, illetve fegyvertáncok.

A század folyamán jelent meg a páros táncok új dimenzióját jelentő zárt összefogódzású páros tánc (forgós és forgatós táncok), melyet még "tapogatós táncnak " is neveztek az erősen vallásos írók. A 17. század során indult hódító útjára Európában a lengyel táncok közé tartozó polonaise és mazurka. Az Európa más országaiban divatos társasági táncok magyar változatai is hamarosan megjelentek, így az egeres, süveges, valamint lapockás táncok.

A 18-19. századi képi ábrázolások, már a fegyverrel táncoló csalogatós párost örökítik meg, melynek emlékét a páros botolók őrzik. Szintén a korszakra jellemző, az ugrós páros táncok kialakulása, valamint az úgynevezett pásztortánc megjelenése. Szintén a korszak szülöttei közé tartoznak a verbunk, csárdás, legényes. [3]



Fajtái (néprajzi tájegységek szerint)[szerkesztés]

Nyugati vagy dunai dialektus

  • Északnyugati dialektus; Csallóköz-Szigetköz; Rábaköz
    • Nyugat- és Közép-Dunántúl (Veszprém-Zala-Vas); Dél-Dunántúl (Somogy-Baranya);
      • Kelet-Dunántúl (Sárköz, Dunamente, Bácska-Szlavónia, Kalocsa vidéke, Kiskunság)

Középső vagy tiszai dialektus

  • Felső-Tisza vidéke; Északkeleti Felvidék; Keleti palócok és matyók
    • Nagykunság, Jászság; Dél-Alföld, az Alsó-Tisza vidéke

Keleti vagy erdélyi dialektus

  • Kalotaszeg; Mezőség; Maros-Küküllő vidék; Marosszék
    • Székelyföld; Barcaság, hétfalusi csángók; Gyimesi csángók
      • Bukovinai székelység; Moldvai csángók [4]



Együttesek[szerkesztés]

Magyar Állami Népi Együttes[szerkesztés]

Magyar Állami Népi Együttes alapításának éve 1951.

A társulat jelenlegi művészeti vezetője Mihályi Gábor.

Az ő nevéhez fűzödnek többek között, az olyan egész estét betöltő műsorok, mint a "Naplegenda" (2000); a "Verbunkos" (2003); és a "Földön apám fia volnék" (2004), melyek nemcsak itthon, de külföldön is hatalmas sikernek örvendenek.

Az együttes, feladatának a magyar nyelvterület néptáncának valamint népzenéjének gyűjtését, életben tartását és annak színpadi formában való továbbadását tartja.


Csillagszemű Gyermektáncegyüttes[szerkesztés]

A méltán népszerű gyermektáncegyüttes idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. 1993-tól beszélhetünk az együttes létezéséről, mikor is Tímár Sándor, koreográfus és művészeti igazgató, és felesége Tímár Böske, vezető tanár, megalapították az első, akkor még kisebb létszámmal induló csoportot. Az évek során a hatalmasra duzzadt azoknak a kisgyermekeknek (3 éves kortól lehet jelentkezni) és fiatal táncolni vágyóknak a száma, akik csatlakoztak az együtteshez.

Tímár Sándor, aki 1980 és 1996 között a Magyar Állami Népi Együttes koreográfusa volt, 1999-ben jelentette meg, Néptáncnyelven című könyvét, melyben kifejtette az úgynevezett "Tímár-módszer" alapelveit. A Csillagszemű Gyermektáncegyüttesnekköszönhetően hazánk kulturális életének és hagyományainak külföldi képviselete igazán megbízható kezekben van.

Karikázó

Kisalföld Táncegyüttes[szerkesztés]

A Kisalföld Táncegyüttes, egyik méltán népszerű képviselője Győr-Moson-Sopron megye kulturális életének.

A Ruppert László vezette amatőr néptánc csoport, mely 1967-et jelöli meg alakulásának éveként, nemcsak a magyarországi, de a különböző történelmi idők táncai (ezeket 2002. óta Fresco Ballo táncegyüttes néven adják elő) közül is bátran válogat, mikor az együttes repertoárjának összeállítására kerül a sor.

A tánccsoport nagy sikerrel képviselte már hazánkat, többek között Franciaországban, Spanyolországban, Romániában és Törökországban is.



Budapesti néptáncegyüttesek[szerkesztés]

Külföldi magyar néptáncegyesületek[szerkesztés]



Vélemények a néptáncról

Néptánc, ma[szerkesztés]

Tímár Sándor, Néptáncnyelven című könyvében, Györffy Istvántól idéz, mikor azt írja: „…a néptánc az utolsó óráit éli. A mai fiatal nemzedéket a nemzetközi tánc teljesen megfertőzte.” [5]

Az idézett szöveg 1939-ből származik. Visszatekintve 68 év távlatából bátran kimondhatjuk, hogy Györffy Istvánnak nincsen teljesen igaza. Ugyanis a mai szülök fontosnak tartják, hogy gyermekeik megismerkedjenek saját nemzeti és kulturális hagyományaikkal a néptánc segítségével, illetve azon keresztül. Bár kezdetben sok gyermek csupán a szülői unszolásnak igyekszik eleget tenni, a későbbiekben mégis önszántukból, a társaság miatt, a tánc iránti szeretetükből fakadóan folytatják a gyakorlást.

Legények tánca

A fiatalok sok élménnyel gazdagodhatnak a tánccal kapcsolatban; népdalokat, régi szokásokat, mesterségeket, helyeket és embereket ismerhetnek meg. A magyar néptánc gyakorlása, vagy csupán annak szeretete, mindenképpen egy speciális közösség tagjává emeli az embert. A táncosok kezdetben motívumokkal ismerkednek, majd ezek kapcsolódási rendjét sajátítják el az adott táncnyelv szerkezetének megfelelően. Az effajta tudás teszi lehetővé, hogy az a táncos, aki igencsak „jól beszéli” a tánc nyelvét, képes legyen közvetíteni ilyen formában a mondanivalóját; „beszélni a táncával”. Talán ez a legfontosabb dolog, amelyet egy igazi táncosnak el kell sajátítania.

A tánccal, a mozgással való beszéd, illetve önkifejezés lehetővé teszi azt (amit a falvakban és városi közösségekben már régen felfedeztek), hogy a puszta üzleti-, vagy munkakapcsolatok háttérbe szorításával előtérbe kerüljenek az emberi, baráti viszonyok.[6] A modern magyar társadalom életében kitűnő lehetőséget nyújt az effajta kapcsolatteremtésre, az az országos táncház-mozgalom, mely elsősorban nemzeti értékeink megőrzésére és újjáélesztésre szerveződött.

Táncházak[szerkesztés]

A magyarországi néptánc együttesek mindenképpen fontosnak tartják az olyan kezdeményezéseket, mint a táncházak. Olyan országos mozgalomról van szó, mely során a különböző táncegyesületek maguk köré gyűjtik a magyar néptánc és népzene kedvelőit, és lehetőséget biztosítanak számukra, annak gyakorlására, illetve az az által, való kikapcsolódásra, mintegy szabadidős tevékenységként. Ráadásul egy-egy ilyen alkalom során a táncegyüttesek közösségei is megismerhetik egymást.

A résztvevők ilyenkor egy családi közösségben érezhetik magukat (amatőrök és profik is egyaránt tanulhatnak újat egymástól) melynek elsődleges célja, maga a szórakozás. A néptánc mellet, énekléssel, irodalommal foglalkozhatnak a jelenlévők, illetve egyéb művészetek képviselőivel is találkozhatnak.

A táncházak eredetének vizsgálatakor, egészen a második világháború utáni évekig kell visszamennünk. A korabeli fiatalság -látván a falvak tradicionális életének elsorvadását a kialakult politikai és gazdasági viszonyok között- szívügyének tekintette a magyar népzene és tánckultúra megőrzését, felkutatását (amennyiben az „határon kívül rekedt”). A rendelkezésre álló táncanyag valamint a pedagógiai módszerek pedig lehetővé tették, hogy a magyar néptánc „reneszánszát élje”. [7]

"Nem csak" táncot tanulhatunk[szerkesztés]

A gyakorlással és fellépésekkel eltöltött évek, illetve évtizedek, nemcsak a tánclépések és koreográfiák, elsajátításával gazdagítja az embert. A fegyelem, a zene és a tánc iránti elkötelezettség, a közösség és a társaság szeretete, szinte kivétel nélkül jellemző minden táncosra.

Egy-egy táncfajta megismerése nem merül ki csupán a mozdulatok megtanulásában. Fontos a helyi hagyományokkal való ismerkedés, akár tényleges kutatás formájában. Érdemes térképen felkutatni az aktuális tájegységet, illusztrációkat, énekfelvételeket használni, megismerni az adott területre jellemző népviseletet.

Gyerekek esetében a különböző népi játékokkal való megismerkedés is fontos. Ezek az eljárások, illetve az akár szülőktől, nagyszülőktől hallott mesék, énekek, balladák mind segítenek abban, hogy a jelen fiatal nemzedéke megismerhesse, majd a későbbiekben továbbadhassa saját nemzeti kultúrájának kincseit. [8]

A fellépés véget ér

Mikor lemegy a függöny…[szerkesztés]

Akkor a profi táncos még nem mozdul. Csak áll fegyelmezetten. Rettentő fáradt, több hét munkájának gyümölcsét habzsolja épp a „túloldalon” a közönség. Aztán a függöny megint szétnyílik, a vezényszóra még egyszer meghajol, megszorítja a mellette álló kezét, majd lemegy a színpadról. Persze akkor már fut, nevet, boldog, mindjárt elalszik, kapkodja le az alsószoknyákat. Ez egy életforma.

A magyar néptánccal való foglalkozás segít megismerni saját kultúránkat, és hozzájárul (nemzeti) identitásunk kialakításához. Egy-egy jól sikerült fellépés nem csak a közönségnek, de maguknak a táncosoknak is hatalamas élményt jelent. Abban, hogy a magyar kultúra ezen ága továbbra is megmaradjon, éppúgy az idősebb korosztálynak, mint a fiatalabb generációnak is nagy szerepe van. Előbbi a tanításban, és az értékek átadásában, utóbbi a tanulásban és az értékek megőrzésében kell, hogy helytálljon.

Irodalomjegyzék[szerkesztés]

1. Magyar Larousse Enciklopédia II-III. kötet [1992], Akadémiai Kiadó, Budapest

2. Pesovár Ernő [2003]: Tánchagyományunk történeti rétegei, a magyar néptánc története, Berzsenyi Dániel Főiskola,

Szombathely

3. Tímár Sándor [1999]: Néptáncnyelven; a Tímár-módszer alkalmazása játékra, táncra a nevelésben, Püski kiadó Kft.,

Budapest

4. Martin György [1995]: Magyar tánctípusok és táncdialektusok, Planétás Kiadó és Kereskedelmi Kft,Budapest

Hivatkozások[szerkesztés]

  1. Tímár Sándor [1999], Néptáncnyelven, Püski Kiadó Kft., Budapest (21.old./26.sor)
  2. Magyar Larousse Enciklopédia II-III. kötet [1992], Akadémiai Kiadó, Budapest
  3. Pesovár Ernő [2003], A magyar tánctörténet évszázadai,Berzseny Dániel Főiskola, Budapest, 9-18. o.
  4. Tímár Sándor [1999], Néptáncnyelven, Püski Kiadó Kft., Budapest (22. oldal / táblázat)
  5. Tímár Sándor [1999], Néptáncnyelven, Püski Kiadó Kft., Budapest (11.old./ 29. sor)
  6. Tímár Sándor [1999], Néptáncnyelven, Püski Kiadó Kft., Budapest (10. old.)
  7. Tímár Sándor u.a. (134. old.)
  8. Tímár Sándor u.a. (62. old.)