Szerkesztő:Kreamar/Cezura

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Szerkesztő:Linkoman/Cezura szócikkből átirányítva)

A cezúra (latin), a verstanban az a sormetszet, amely egy hosszabb sort a versláb közepén ketté vág, úgy hogy a sor második fele, a metszettől számítva, éppen ellentétes ritmust tüntet fel, mint az első. A cezúra ritmikai értéke szerint egy rövid nyugvópont, amely a sor közepén a ritmust ellenkezőre változtatja; prozódiai kifejezése abban áll, hogy az illető láb közepén a sor első rendjének utolsó szava végződik, és a tézissel már a második rend első szava kezdődik. A cezúra a klasszikai versalakok nagy részében a harmadik láb közepére (vagyis az ötödik félütem után) esik, így a hexameterben, a sapphói, alkaiosi sorban, trimeterben, sőt, oda esik számos modern formában is. Cezúráknak nevezik olykor a többi lábak közepén levő szóvégződéseket is, amelyeknek más neve: lábmetszet. Ε sorban : Hősvér [ től piro | sult || gyász | tér só | hajtva kö | szöntlek 3 cezúra van megjelölve, de a sort két ritmikai rendre osztó cezúra, igazi sormetszet csak egy van ( [] ), a másik kettő lábmetszet.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

Pallas nagy lexikona, 4. kötet: Burgos-Damjanich (1893)

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]

  • Metszet
  • Dierézis.