Szerkesztő:Krisz9718

Holokauszt Ez a lap egy ellenőrzött változataEllenőrzött laprészletek megjelenítése/elrejtése

[bevezető szerkesztése]

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Disambig.svg Ez a szócikk a második világháború alatt elkövetett zsidóellenes népirtásról szól. Hasonló címmel lásd még: Holokauszt (egyértelműsítő lap). A holokauszt (a görög ὁλοκαύτωμα, holokautóma szóból: „teljesen elégetett” áldozat (vallás)). Zsidó terminusa[1] a Soa vagy Soá (‏‏שׁוֹאָה), ami a teljes pusztulást, kiirtást jelenti (jiddis חורבן).[2] A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai zsidó esett áldozatul.[3]

A náci rendszer más csoportokat is üldözött vagy próbált megsemmisíteni: a romákat (Porajmos), az oroszokat (különösen a hadifoglyokat), a lengyeleket (Generalplan Ost), a fogyatékosokat (Aktion T4), a homoszexuálisokat és a politikai vagy vallási ellenállókat, például a szocialistákat, kommunistákat vagy Jehova Tanúit.[4][5] Üldöztetést szenvedtek rajtuk kívül a rendszerrel szemben álló katolikus papok és protestáns lelkészek is, akik közül sokakat deportáltak, fogságban tartottak vagy ezekkel fenyegettek.[6][7] Sok kutató nem veszi bele ezen csoportokat a holokauszt definíciójába, hanem azt a zsidó nép irtásaként határozza meg,[8] A nácik minden áldozatát figyelembe véve a halottak száma jóval nagyobb, a legtöbb becslés 9 és 11 millió közé teszi.[9]

Az üldözés és népirtás több lépésben valósult meg. A zsidókat a civil társadalomból kizáró nürnbergi törvények évekkel megelőzték a második világháborút. Koncentrációs táborokat létesítettek, ahol kényszermunkát végeztettek a foglyokkal, amíg azok bele nem pusztultak a kimerültségbe vagy valamilyen betegségbe.[10] A Harmadik Birodalom által újonnan meghódított keleti területeken Einsatzgruppéknak nevezett speciális alakulatok tömegesen kivégezték a zsidókat és a nácik politikai ellenségeit.[10] A zsidókat és a cigányokat gettókba zárták, ahonnan tehervagonokkal szállították őket a több száz kilométernyire fekvő haláltáborokba; akik túlélték az utazást, azok nagy részével gázkamrákban végeztek.[10] A német bürokrácia minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében, az ország – egy holokausztkutató szavaival élve – „népirtó állammá” vált.[11] Tartalomjegyzék [elrejtés] 1 A „holokauszt” szó jelentése 2 A zsidó holokauszt 2.1 A „végső megoldás” 2.2 A zsidó holokauszt áldozatainak száma 3 Más csoportok elleni atrocitások 3.1 Szlávok 3.2 Cigányok 3.3 Homoszexuálisok 3.4 Fogyatékosok 3.5 Jehova Tanúi 3.6 Szabadkőművesek 4 Az üldözötteket mentő személyek 5 Holokauszt-emlékművek 6 Holokauszttagadás és holokausztrevizionizmus 7 Jegyzetek 8 Források 9 További információ 9.1 Ajánlott irodalom 9.2 Webhelyek magyarul 9.3 Webhelyek angolul 10 Kapcsolódó szócikkek

A „holokauszt” szó jelentése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] A holokauszt (görög: ´ολοκαυστον, holokauszton) szó jelentése „teljesen elégő áldozat”. A szó a Szeptuagintából ered és a héber עוֹלָה ólá-nak („ami felmegy”), azaz a „teljesen elégő áldozat”-nak a tükörfordítása. Ebben az értelemben először a történész Xenophón használta, majd megjelent a héber Biblia görög nyelvű fordításában, a Septuagintában is. Szent Jeromos latin bibliafordítása holocaustum formában terjesztette el az angolszász nyelvterületen. A német és annak hatása alatt levő nyelvterületeken (ide tartozik hagyományosan a magyar is) nem volt használatos a kifejezés, mivel Luther Márton a Brandopfer (égőáldozat) kifejezéssel fordította.[12]

A holokausztban érintett népek kezdetben a saját nyelvükön nevezték el: a zsidók „soá”-nak (a השואה – hásoá héber szó jelentése „csapás”), a cigányok Porajmos-nak (elemésztés) hívják.

Ezzel magyarázható, hogy az európai zsidóság elleni népirtásra először angol nyelvterületen használták a kifejezést 1942 decemberében a News Chronicle című napilapban, Hitler a zsidóság megsemmisítésére vonatkozó terveivel kapcsolatban: …the Jewish peoples are to be exterminated. 1945-től zsidó holokausztként „foglalt” politikai és történelmi szövegösszefüggésekben ez a kifejezés – de csak az angolszász nyelvterületen. 1972-től terjedt el a széles nyilvánosságban Frederick Forsyth regénye, Az ODESSA-ügyirat nyomán. Később más népirtásokra (például a ruandaira vagy az örményre) is használni kezdték.[forrás?]

A zsidók elleni tömeges gyilkosságok máskor is zajlottak Európában, így a középkorban. A legnagyobb a 15. század végén Spanyolországban történt. Tomás de Torquemada inkvizítor nevéhez köthetőek ezek a vérengzések, ezreket öltek még és további ezreket űztek el. A történészek a spanyolországi eseményeket „kis holokausztnak” is nevezik.

A zsidó holokauszt[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Hitler nem titkolta zsidók iránti ellenérzését; az 1925-ben kiadott Mein Kampfban Németország és az árja faj elleni világméretű összeesküvés szervezőiként írta le őket, akiket ki kell űzni az ország politikai és szellemi életéből. A kiirtásukról nem írt, de visszaemlékezések szerint négyszemközt már beszélt róla: Joseph Hell újságíró visszaemlékezései szerint 1922-ben ezt mondta neki:

„ Ha hatalomra jutok, legelső dolgom a zsidók megsemmisítése lesz. Amint meglesz hozzá a hatalmam, akasztófasorokat fogok állítani – például a müncheni Marienplatzon –, amennyit csak a forgalom enged. Oda lesznek a zsidók felakasztva, kivétel nélkül; és addig lógnak ott, amíg bűzleni nem kezdenek; addig lógnak, amíg a higiénia szabályai engedik. Amint levágják őket, jön a következő adag, és így tovább, amíg csak marad zsidó Münchenben. Más városok követni fogják a példát, amíg Németország teljesen meg nem tisztul a zsidóktól.[13] ” Az 1930-as években a zsidók jogi, gazdasági és társadalmi mozgásterét egyre jobban leszűkítették. 1933-ban kitiltották őket a közszférából, eltiltották a jogászi, orvosi és mezőgazdasági pályától.[14] 1935-ben a nürnbergi törvények megfosztották őket állampolgárságuktól és megtiltották a nem zsidókkal való házasságukat.

A holokauszt kezdetét gyakran a Kristallnachttól, 1938. november 9-től számítják. Néhány nappal korábban egy Franciaországba emigrált zsidó - Herschel Grynszpan - tiltakozásul lelőtt egy német diplomatát - Ernst Eduard von Rathot. Válaszul Németországban betiltották a zsidó lapokat, és kitiltották a zsidókat a német oktatási intézményekből. 9-én este civilruhás rohamosztagosok zsidóellenes zavargásokat szítottak, közel száz zsidót megöltek, több mint ezer zsinagógát és sok ezer zsidó lakást és boltot kiraboltak és felgyújtottak, és mintegy 30 000 embert koncentrációs táborokba vittek.[15] Hasonló események zajlottak Ausztriában is.

A háború kitörésével a német zsidópolitika második szakaszába lépett, melynek célja a zsidók területi elkülönítése volt.[forrás?] 1939 őszén a németek megszállták a mintegy kétmillió zsidó lakta Nyugat-Lengyelországot. Reinhard Heydrich, a Reichssicherheitshauptamt feje azt javasolta, hogy gyűjtsék a lengyelországi zsidóságot néhány vasúti csomóponton fekvő nagyvárosban létesítendő gettóba, ahol kényszermunkát végeztethetnek velük, és a vasút megkönnyíti „további lépések” megvalósítását. (Adolf Eichmann 1961-es vallatása során azt állította, hogy a „további lépések” kifejezés alatt fizikai megsemmisítést értettek.)[16] Ez meg is történt; a gettókban sok ezer zsidót meggyilkoltak, és még többen haltak meg éhségtől, betegségtől vagy a kimerültségtől, de szisztematikus kiirtásra ekkor még nem történt kísérlet.[10]

A nordhauseni koncentrációs tábor 1945. április 12-én; a táborban meghaltak számát 20 000-re teszik 1940–43 között Németországból, Ausztriából és a későbbi Csehszlovákia területéről Eichmann vezetése alatt Lengyelországba deportálták a zsidókat. (Korábban Hitler azt tervezte, hogy a teljes európai zsidóságot Madagaszkár szigetére telepítik ki, ahol politikai túszként használhatják őket, a Madagaszkár-terv azonban logisztikailag kivitelezhetetlennek bizonyult.[17]) Egy részüket a gettókba telepítették, másokat koncentrációs táborokba zártak. A koncentrációs táborokat hatalomra kerülésük után hozták létre a nácik politikai ellenfeleik (a kommunisták és a szociáldemokraták) számára; az első, a dachaui koncentrációs tábor 1933 márciusában kezdte meg működését. Kezdetben alig voltak többek egy-egy pincénél vagy raktárépületnél, de némelyik idővel hatalmas, a városon kívül elhelyezkedő táborrá nőtt. 1942-re hat ilyen nagy tábor volt Lengyelországban.[18] A foglyok napi 12-14 órát dolgoztak a német hadiipar számára; sokan belehaltak az éhségbe, az őrök kegyetlenkedéseibe vagy az embertelen körülményekbe.[19]

A „végső megoldás”[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! Az antiszemitizmus valamennyi hagyományos eszköze (rémhírek terjesztése, gettók felállítása, a zsidók jogi és emberi diszkriminációja, gazdasági szerepük teljes megszüntetése) mellett iparszerű és tervszerű megsemmisítésükre törekedett.[10]

Deportálás céljára használt vagon - Utazó kiállítás Kőszeg vasútállomásán A nemzetiszocialista cinizmus ezt a „zsidókérdés végső megoldásának” (németül: Endlösung der Judenfrage) nevezte. A nemzetiszocializmus antikommunista jellegének a holokauszt kiterveléséhez és végrehajtásához nincs köze[forrás?], de a kommunistákat és a zsidókat gyakran összemosták és együttesen támadták: 'judeobolsevizmus'. 1942 januárjában tartották Berlin mellett az ún. wannseei konferenciát, ahol tervezték a „végső megoldást”.[20] Legkésőbb 1941 szeptemberében el volt döntve a zsidók meggyilkolása. A wannseei konferencián csak a terv végrehajtásának eszközeit beszélték meg.[21] A megszállt lengyel és szovjet területeken az első naptól fogva tömeggyilkosságokat hajtottak végre. A wannseei konferencia résztvevője volt Adolf Eichmann, aki később a magyarországi holokauszt megszervezője lett.

Magyarországon a zsidók deportálása az Adolf Eichmann által vezetett Judenkommando irányításával és a magyar közigazgatás és csendőrség aktív támogatásával történt meg.[22][23] Közel félmillió magyar zsidó került Auschwitzba.

Akiket nem öltek meg azonnal a gázkamrákban, azok munkatáborokba – mint Auschwitz-Birkenau – kerültek. De a munkatáborokba csak azok kerültek, akiket munkára alkalmasnak találtak. Akiket nem, azokat egyből elgázosították. Az Auschwitz melletti erdős területen levetkőztették őket, és azt mondták nekik: zuhanyozni mennek. Amikor a gáz az utolsó emberrel is végzett, a Sonderkommando (magyarul Különleges Egység: a gázkamrában és a táborban megöltek holttesteit elégető, főleg zsidókból álló munkacsapat) tagjai a holttesteket vagy tömegsírokba, vagy a krematóriumba vitték.[10]

A zsidó holokauszt áldozatainak száma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] A zsidó áldozatok időbeli eloszlása Raul Hilberg adatai alapján. Év Áldozatok[24] 1933-1940 100 000 alatt 1941 1 100 000 1942 2 700 000 1943 500 000 1944 600 000 1945 100 000 Az áldozatok számát több különböző becslés próbálta felmérni. A széles körben elfogadott számok öt és hatmillió között mozognak. Raul Hilberg német feljegyzések alapján 5,1 millióra tette az áldozatok számát.[25] Martin Gilbert hasonló módszerekkel 5,75 millióra jutott.[26] Jacob Leschinsky 5,95 millió halottat számított.[forrás?] Gerald Fleming alsó becslésként 4,975 milliót,[27] Yehuda Bauer 5,82 milliót ad meg.[28] Lucy Dawidowicz a háború előtti és utáni népszámlálási adatokat összehasonlítva 5,934 millió áldozatot kapott.[29] Wolfgang Benz 5,3 és 6,2 millió,[30] az Encyclopaedia of the Holocaust írói, Yisrael Gutman és Robert Rozett pedig 5,59 és 5,86 millió közötti halottal számolnak.[31] A Jad Vasem valamivel több mint 4 millió áldozatot tart nyilván név szerint.[32]

Az egyes haláltáborokban elhunytak száma a Jad Vasem adatai alapján: Auschwitz-Birkenau: 1,3-1,5 millió, ennek több mint 90%-a zsidó;[33] Belzec: 600 ezer;[34] Chelmno: 320 ezer;[35] Majdanek: 360 ezer;[36] Maly Trostinets: 65 ezer;[37] Sobibór: 250 ezer;[38] Treblinka: 870 ezer.[39] Ez összesen több mint 3,8 millió, amiből 80–90%-ra becsülik a zsidók arányát, ami a holokauszt zsidó áldozatainak körülbelül a fele. Félmillióra teszik a más, nem kifejezetten haláltáborként működő német koncentrációs táborokban elhunyt zsidók számát. 0,8–1 millióra becsülik azok számát, akiket az Einsatzgruppék öltek meg a megszállt szovjet területeken (ezeket a gyilkosságokat rendszerint nem dokumentálták). További százezereket az éhezés vagy betegség ölt meg a lengyel gettókban, még mielőtt deportálták volna őket.

Magyarországon az 1941–45-ös határokon belül a háború előtt mintegy 900 000 zsidó élt, a háború végére 255 000-en maradtak.[40]

Más csoportok elleni atrocitások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Szlávok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Wiki letter w.svg Ez a szakasz egyelőre erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében! Cigányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vasúti sín Auschwitz II (Birkenau)-ban Searchtool right.svg Bővebben: Porajmos Lengyelország 1939-es megszállása után a zsidók és a lengyelek deportálása mellett napirendre került a romák áttelepítése is egy „zsidó rezervátumba”. A bűnügyi rendőrség vezetője kérte a zsidók deportálásáért felelős Adolf Eichmannt, hogy a zsidó vonatokhoz csatoljanak „3-4 vagon cigányt”. Eichmann egyetértett, de terv a helyi német hatóságok ellenállásán megbukott, így 1940-ben 30 ezer helyett csak 2800 roma került Lublinba. 1941 őszén Hitler elrendelte a Birodalom „megtisztítását” a zsidóktól. Az akció keretében 5 ezer osztrák cigányt vittek a łódźi gettóba. A gettó zsidó vezetője, Chaim Rumkowski rasszista érvekkel indokolta a németeknek, hogy a zsidók miért nem élhetnek együtt a cigányokkal, akik bármire képesek. „Először rabolnak, aztán gyújtogatnak, hamarosan minden lángokban áll majd, gyárak, raktárak.” Kérésére a nemzetiszocialisták a gettóban egy zárt területre telepítették a romákat, akik hamarosan százával haltak meg tífuszban. Az éhség, a járvány és a lakáshiány miatt egyre romló körülményeket a német hatóságok a szokásos módon „orvosolták”: a łódźi gettóból 1942 februárjában éppen úgy a chelmnói haláltáborba deportálták, és ott gázteherautóban kivégezték a romákat, mint a zsidó gettó lakóit. 1941 nyarán a keleti lengyel és szovjet területeken megkezdődött a zsidók megsemmisítése. Az SS és a rendőrség speciális egységei, az Einsatzgruppék zsidók százezrei mellett több ezer „aszociális” cigányt lőttek agyon. A Baltikumban működő egyik speciális egység jelentése szerint 1942. február 1-jéig összesen 138 272 embert öltek meg. A 136 421 zsidó, 1064 kommunista, 56 partizán, 653 szellemi fogyatékos, 44 lengyel, 28 orosz hadifogoly és 1 örmény mellett az alakulat 5 cigányt is kivégzett. Az Einsatzgruppe B egyik, Szmolenszk térségében tevékenykedő egysége 1942 márciusában 1585 zsidót, 27 kommunistát és 45 cigányt, egy másik alakulat ugyanebben az időszakban 1551 zsidót, 5 orosz bűnözőt, 20 kommunistát és 33 cigányt „részesített különleges kezelésben”. 1941 októberében a keleti front középső szakaszán egy, az Einsatzgruppe C-hez tartozó őrjárat 32 fős cigánykaravánt tartóztatott fel az úton. A szekerek átkutatása közben állítólag német katonai felszerelést találtak, és „mivel ez a banda nem rendelkezett személyi okmányokkal és nem tudták megmagyarázni a (német katonai) holmik eredetét, ki lettek végezve”. A déli szovjet területeken gyilkoló Einstazgruppe D 1942 áprilisáig összesen 91 678 embert ölt meg, köztük a márciusban kivégzett „261 fő aszociális elemet, beleértve a cigányokat is”. Ugyanennek az alakulatnak egy korábbi jelentésében a meggyilkoltak között található „810 fő aszociális elem, cigány, elmebeteg, és szabotőr”. 1942 januárjában szintén az Einsatzgruppe D jelentette, hogy Szimferopolban megöltek 824 cigányt, illetve, hogy a városban „a cigánykérdés megoldást nyert”.

Halottak Buchenwaldban a német kivonulás után (1945. április 24.) A nemzetiszocialisták a megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a helyi romákat. Hollandiában, Görögországban és Franciaországban nemigen törődtek velük. A kollaboráns francia hatóságok 30 ezer cigányt internáltak, míg a németek Belgiumból majdnem 400 belga, holland, német és norvég állampolgárságú cigányt deportáltak Auschwitzba, akik közül csak 12-en élték meg a felszabadulást. Aki eladta ekhós szekerét, mentesült. 1943 őszén Olaszországból a nemzetiszocialisták néhány tucatnyi olasz vándorcigányt hurcoltak keletre.

Szerbiában a megszálló német katonai hatóságok másfél év alatt helyben „oldották meg a zsidó- és a cigánykérdést”. A zsidókkal együtt mintegy 12 ezer cigányt lőttek agyon, vagy gázosítottak el teherautókban. 1942 augusztusában büszkén jelentették Berlinnek: Szerbiában „a zsidó- és a cigánykérdés megoldást nyert”. Lengyelországban 13 ezer vándorcigányt öltek meg, a letelepedett romákat a zsidó gettókba küldték, a varsóiba 1942. tavaszától bolgár és magyar állampolgárságúak is érkeztek. Őket a varsói zsidókkal együtt Treblinkában gázosították el.

A nemzetiszocialista Németországgal szövetséges államokban eltérően alakult a romák sorsa. A horvát usztasák 20-28 ezer romát gyilkoltak meg. A román hatóságok egyes források szerint 30-40 ezer cigányt mészároltak le. Más adatok alapján úgy tűnik, hogy 26 ezer cigányt deportáltak koncentrációs táborokba, akik közül 6-8 ezer embert megöltek, míg további 3 ezren az éhség és a betegségek áldozatai lettek. Szlovákiából nem deportálták a helyi cigány lakosságot, de általában a települések szélére kellett költözniük. Néhány száz vándorcigányt kényszermunkára vittek. SS-egységek százakat végeztek ki, de mintegy 30 ezren túlélték a háborút. A holokauszt során a különböző becslések szerint a kétmilliós európai cigányság 10-30%-át gyilkolták meg.

Homoszexuálisok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Az alacsonyabbrendű fajnak minősített népek mellett olyan csoportok is a holokauszt célpontjaivá váltak, akik a náci erkölcsi ideálokkal összeegyeztethetetlenek voltak; közéjük tartoztak a homoszexuálisok is. Noha Hitler hatalomra kerülése előtt a homoszexualitás viszonylag elfogadottnak számított Németországban (a melegek számát 1928-ban 1,2 millióra becsülték), az SA-t pedig egyenesen a homoszexualitás melegágyának tartották, a hosszú kések éjszakája után megváltozott a helyzet. 1936-ban Himmler felállította a Homoszexualitás- és Abortuszellenes Birodalmi Főhivatalt, a meleg férfiakat a német vér megrontójának bélyegezték, és a Gestapo melegbárokban tartott razziák és lakossági bejelentések révén elkezdte nyilvántartásba venni a homoszexuálisokat.

1945-ig körülbelül 100 000 férfit tartóztattak le homoszexualitás miatt; mintegy felüket elítélték. A koncentrációs táborba küldöttek számát 5–15 ezer közé teszik, a többiek közönséges börtönökbe kerültek.[41] A táborokba zárt meleg férfiaknak rózsaszín háromszöget, a leszbikusoknak az antiszociális hajlamot jelző fekete háromszöget kellett viselniük. Az internáltak nagyobb része meghalt, részben annak köszönhetően, hogy nemcsak az őreik, hanem a fogolytársaik is kegyetlenül bántak velük. Egy kis részüket bírósági utasításra kasztrálták.[42] Egyeseket megkínoztak vagy hormonkísérletekhez használtak. Egyes esetekben a homoszexualitás vádját ürügyként használták katolikus papok ellen.[41]

Összességében a holokauszt a melegeknek csak egy töredékét érintette, nekik azonban más, a nácik által üldözött csoportokkal szemben a háború vége sem mindig nyújtott menekülést. Sokukat továbbra is börtönben tartották a nácik által hozott homoszexualitás-ellenes törvény alapján, amit csak az 1960-as évek végén töröltek el. A homoszexualitásért koncentrációs táborba zártak nem kapták meg a nácik egyéb áldozatainak járó állami kártérítést,[43] és néha még a börtönbüntetésük idejébe sem számították be a táborban letöltött éveket. A német kormány hivatalosan csak 2002-ben kért bocsánatot a meleg közösségtől.

Fogyatékosok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] 1939-től Németországban több százezer testi vagy szellemi fogyatékossággal élő embert öltek meg szisztematikusan, az ezen emberek összegyűjtésére szakosodott speciális „kórházakban”. Később a családok kötelesek voltak értelmi fogyatékos vagy testi fogyatékossággal élő hozzátartozóikat ilyen kórházakba helyezni.[44] A nemzetiszocialista eszme szerint felsőbbrendű és fajtiszta, vagyis árja emberről szóló nézete alapján nem voltak kívánatosak a „tökéletlen” emberek. Főleg méreggel végeztek velük, a hozzátartozókkal pedig azt közölték, hogy betegség miatt haltak meg. Több mint 400 000 személyt sterilizáltak, öltek meg, vagy végeztek rajtuk genetikai kísérleteket akaratuk ellenére, válogatás nélkül. A gáz általi kivégzés elméletét fogyatékossággal élő személyek kivégzésére fejlesztették ki, később alkalmazták a haláltáborokban.

Jehova Tanúi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] Searchtool right.svg Bővebben: Jehova Tanúi története A bibliakutatók – ahogy akkoriban Jehova tanúit nevezték – egyik fő előírása kifejezetten tiltja a hadviselésben való részvételt. A vallási szervezet ráadásul komoly háborúellenes propagandát is folytatott, ezért kezdettől szembekerültek a nemzetiszocialistákkal. Kb. 10 000 német bibliakutató volt egyszerre börtönben a nagyjából 25 000 fős közösségből, kb. 250 embert kivégeztek, és 2000-2500-an kerültek koncentrációs táborokba. Mintegy 1000-en közülük éhen haltak vagy fagyástól, betegségtől, végkimerüléstől, erőszaktól pusztultak el. A németeken kívül 200-250 holland, 200 osztrák, 100 lengyel, 10-50 magyar, belga, francia, cseh bibliakutató is volt közöttük. A Jehova tanúi közül kikerült áldozatok száma ugyan nagyon csekély a hatmilliós zsidó népirtáshoz képest vagy a roma áldozatok számához viszonyítva, de az üldözésük kegyetlensége és a német szellemi ellenállásban betöltött szerepük következtében meg kell emlékeznünk róluk is. Nyíltan küzdöttek nyomtatványaikban a szabad vallásgyakorlásért és a fegyverfogás lelkiismereti alapon való megtagadásáért. 1994. szeptember 27-én az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában neves történészek szemináriumot tartottak azzal a céllal, hogy méltassák Jehova Tanúinak szerepét; ezen részt vett 24 túlélő is.

Szabadkőművesek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Liberté chérie szabadkőműves páholy emlékműve. A páholyt az esterwegeni koncentrációs tábor foglyai alapították 1943 novemberében A nácik a szabadkőműveseket a zsidó világösszeesküvés ügynökeinek tekintették, és részben nekik tulajdonították az első világháború elvesztését.[45] A szabadkőműveseket koncentrációs táborba küldték, ahol a politikai foglyoknak járó fordított piros háromszöget kellett viselniük.[46] Mivel sokan közülük zsidók vagy ellenzékiek voltak, nem lehet pontosan tudni, hány embert öltek meg kifejezetten a szabadkőműves nézetei miatt.[47]

Az üldözötteket mentő személyek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése] A II. világháború alatt a német ill. németek által megszállt területeken akadtak olyan emberek, akik – bár rendkívül kockázatos volt – zsidókat, cigányokat, egyéb üldözötteket igyekeztek megmenteni. Sokan ismerőseiket, barátaik családját, szomszédaikat vagy akár idegen embereket rejtegettek saját házukban. Voltak olyanok is, akiknek nagyobb befolyásuk, jobb kapcsolataik voltak, és akár több száz embert is meg tudtak menteni. Több mint 20 000 ember kapta meg 44 országban a Világ Igaza címet azért, mert zsidókat mentett meg a holokauszt idején.[48] A legismertebbek közülük: Oskar Schindler, Emilie Schindler,[49] Raoul Wallenberg, Raile Jakab, Giorgio Perlasca, Nicholas Winton. A kevésbé ismertek: a svéd Per Anger és Valdemar Langlet, a japán Szugihara Csiune, a svájci Carl Lutz és Harald Feller, a spanyol Ángel Sanz Briz, valamint Monsignor Angelo Rotta pápai nuncius és helyettese, Monsignor Gennaro Verolino valamint Márton Áron erdélyi püspök [4].

A magyarok közül az Igaz Ember cím birtokosai többek közt (2009 októberében 725-en vannak)[48] boldog Apor Vilmos, Sztehlo Gábor, id. Antall József, Bay Zoltán, Slachta Margit, Salkaházi Sára, Szalai Pál (2009-ben) vagy Reviczky Imre, Ferenczfalvi Kálmán.[50] További ismert személyek, akik az üldözötteket mentették vagy a deportálások ellen tettek: Vámbéry Rusztem, Almásy László, Zsindely Ferenc és Zsindelyné Tüdős Klára, özvegy Horthy Istvánné gróf Edelsheim Gyulai Ilona és köre. XD††††††