Szerkesztő:Kit36a/Santa Maria Maggiore bazilika
A XVIII. század pápai várospolitikája nem távolodott el a XVI. századi V. Sixtus pápa akaratától, vagyis attól, hogy Róma ne csak a kereszténység szellemi központja legyen, hanem materiális értékeivel is a világ (hatalmi) centrumává váljon. Róma a század folyamán gazdagodott: nagy városfejlesztéseket hajtottak végre, és látványos kultikus építményeket fejeztek be, mint a Lateráni Szent János-bazilikát, amely új homlokzatot kapott, a Sant Ignazio-templom elé új teret terveztek, a San Giovanni dei Fiorentini, a Santa Maria dell' Orazione e della Morte-templom, valamint a Santa Maria Maggiore-bazilika pedig új homlokzattal gazdagodtak.
[
A főszékesegyház születése[szerkesztés]
A bazilika az V. században épült. Régi neve (S. Maria ad Nives) körül a XIII. században legenda alakult ki, amely szerint Liberius pápát álmában felszólította a Madonna, hogy építtessen templomot azon a helyen, ahol a következő (augusztusi) nap reggelén friss hótakarót talál. Másnap valóban hó fedte az Esquilinus-dombnak ezt a helyét és a legenda szerint a pápa abba rajzolta botjával a bazilika tervét. (Ezt a legendát mondja el az előcsarnok a loggia lépcsőjénél levő, 1308-ból származó mozaik is).
Története és kialakítása[szerkesztés]
A templom egyike a római négy patriachális bazilikának, illetve a hét főszékesegyháznak. Tulajdonképpen III. Sixtus (432-440) építtette, és valójában egyházpolitikai célból. Ellenpontot képezve ahhoz, hogy a konstantinápolyi patriarcha nem ismerte el Máriának, mint istenanyának a tiszteletét. Ezért és ekkor épült a templom, melyet a századok során többször átépítettek, de mindenneek ellenére, belsejének jó része még őrzi az V. századi formákat.
Alaprajzi- és tér-rendszere[szerkesztés]
Alaprajza eredetileg is - félkör alakú szentély (apszis) előtti kereszthajóval kialakított - háromhajós bazilikális elrendezésű, s így már alaprajzi elrendezésével az ókeresztény idők nagyterű templomainak emlékét idézi (a régi Szt. Péter, valamint a falakon túli Szt Pál bazilikáét). Ebből az eredeti épületből maradt fenn a középhajó gyönyörű – ion stílusú - fehérmárvány oszlopsora és fríze. Továbbá az ablakok alatt, a fríz felett és a szentély diadalívén (arcus triumphalis) látható, Mária, illetve Jézus életének jeleneteit ábrázoló mozaikok sora is. A nemesen szép, 20-20- tagból álló ión oszlopsort a XVI. század végén kétoldalt megtörték, hogy utat nyissanak két hatalmas, kupolás kápolnához.
A kápolnák[szerkesztés]
A jobb oldali „Cappella Sistina” D. Fontana márványtól csillogó alkotása (1585). Jobb falán az építtető V. Sixtus pápa síremléke, szemben vele V. Pius pápáé; középen a kápolna oltára késő reneszánsz cibórium. Ezen a helyen azelőtt a betlehemi bölcső kápolnája volt; ezt Fontana az alagsorba süllyesztette, ahova lépcső vezet. (Itt két igen szép, (XV. századi plasztika látható a betlehemi jászolról és XIII. századi a három királyőkról (ez utóbbi valósztnűleg Arnolfo di Cambio műve).
A főhajóból balra nyiló “Cappella Paolina Borghese” kápolnát V. Pál pápa megrendelésére Ponzio; építette (1611), azzal a céllal, hogy az előbbi kápolna márványpompáját is túlszárnyalja. A kápolnában helyezték el V. Pál és VIII. Kelemen síremlékét. (A falakon Guido Reni freskói láthatók.)
Részletképzések[szerkesztés]
A kereszthajó és a főhajó tengelyébe helyezett, dúsan tagolt, baldachinos barokk pápai oltár alatti confessióban IX. Pius pápa térdelő szobra látható.
A templomban található sok síremlék közül Consalvo Rodriguez bíborosé (1299) a legszebb cosmata munkák közé tartozik.
A főhajó - korábban hagyományosan szabadon hagyott - fedélszékét dús pompájú, reneszánsz kazettás sík mennyezettel váltották fel, ami (Giuliano da Sangallo) alkotása és gazdag - Amerika első aranyszállítmányából származó - aranyozással vonták be.
A teljes templomtér padozatát gyönyörű, finomművű cosmata márványmozaik burkolat fedi.
A templomtér épületdíszítése[szerkesztés]
A főszékesegyház belső terének legjelentősebb díszeit az V. és a XIII. századból származó mozaikképek jelentik. A szentély félkupola-boltozatán Jacopo Torriti ragyogó színű mozaikja a XIII. századból származik - és a templom létesítésének egyházpolitikai célkitűzésével egyezően – a Mária-kultuszt megtestesítő „Mária megkoronázása” témát ábrázolja. A szentély falain pedig Mino del Reame 1474-ben készített négy pompás márványreliefje található (a templom alapításának legendája, mellette Jézus születése, Mária mennybemenetele és a három királyok imádása). Különösen érdekes a Mária mennybemenetele című, amelyiken a Madonnát úgy övezik az angyalok, mintha sokkarú indiai istenszobor karjai lennének. A mester egyik legbájosabb műve pedig a sekrestye Madonna-reliefje.
Különlegesen szép az arcus triumphalist (a főhajó diadalívét) borító – V. századi mozaikdísz, amely Jézus életének jeleneteit ábrázolja. Ugyanebből a korból származó 36 mozaikkép díszíti a főhajó oldalfalait (fölül, az ablakok között). Ezek, az ótestamentumi jeleneteket ábrázoló mozaikok Rómában a műfajnak ókeresztény időkből származó legfestőibb emlékei.
A főbejárat feletti falszakaszokon, a kápolnák kupolafelületein freskódíszítést alkalmaztak. A falfelületek dús barokk-kori márvány-, illetve stukkódíszekkel szép plasztikai hatást keltenek.
A kápolnák kialakítása és falfelület-díszítései a pápák pompaigényeinek kielégítését szolgáló – az előzőkben már részletezett - márványburkolatokkal és tagozatokkal dúsan díszítettek.
A templom főhomlokzata[szerkesztés]
XIV. Benedek pápa megrendelésére Ferdinando Fuga firenzei építész 1741-ben belefogott a Santa Maria Maggiore-bazilika új homlokzatának építészeti kialakításába. Kezdetben a terv csupán az oszlopcsarnok rendbehozatalára korlátozódott volna, amely - akárcsak a Santa Maria in Trastevere - templom esetében - lehetővé tette a homlokzatot már a korábbi időkben is díszítő, XIII. századi mozaikok megtekintését. Később azonban - a lateráni Szent János-bazilika példáján fellelkesülve - mégis arra a döntésre jutottak, hogy új és hatalmas, kettős árkádsoros homlokzatot hoznak létre.
A földszinten elegáns kapuk által lezárt, széles, ötös árkádsor biztosítja a bejáratot az oszlopcsarnokba. Az emeleti loggia háromárkádos homlokzata a térre néző ikergalériával indul: a pápa innen mondta el az „urbi et orbi” áldást. A homlokzatot szentek és pápák szobrai koronázzák; a legjelesebb XVIII. századi római szobrászok készítették őket: [[Pietro Bra< c r1]] Filippo Della Valiéig, Giovan Battista Mainitől Carlo Marchionni-ig középütt, legfölül a Madonna a kisdeddel magasodik, a ticinói Giutii-Lironi alkotása. A munka 1743-ban fejeződött be: az eredmény könnyed, kecses későtarokk épület lett.
A harangtorony (campanille)[szerkesztés]
A székesegyház bejárata előtti térről szépen tárul fel a templom középkori harangtornya, amely Rómában a legmagasabbra nyúlik fel (1376). A harangtorony markáns, barnásvörös felülete a bejárati galéria világos kőelemeinek kontrasztjaként jelenik meg, az alsó tömör-, csak vakablak-imitációval díszített tömege felfelé kétíves árkádokkal könnyített. A torony súlyosságát a rajt elhelyezett díszítmények és párkányelemek világos kőanyaga játékos mozgalmassággal oldja fel.
A templom környezete[szerkesztés]
A templomot és környezetét Róma egyik legjelentősebb művészeti hatást keltő városépítészeti együttesének tartják. A templomtól keletre húzódik a széles „Via Merulana”, mely a S. Maria Maggiore - bazilikát a lateráni egyházi épületegyüttessel köti össze. Az útról jobbra nyíló Via di S. Vitóban van Gallienus császár 262-ben emelt egyszerű, de hatásos méretű diadalíve. A közeli Piazza Vittorio Emanuele parkjából, a buja növényzet közül hegyoromként magasodik ki egy antik rom (Trofei di Marin), feltehetőleg egy nimpheum maradványa a Flaviusok korából.
A Via Merulana a S. Maria Maggiore bazilika déli főhomlokzatának nagy terére vezet. Közepén óriás méretű vájatos (kannelurás) korinthoszi oszlop áll, melyet Maxentius bazilikájából hoztak ide, csúcsán bronz Madonna. És mögötte - a nagy barokk épülettömbből - válik ki a S. Maria Maggiore emeletes loggiás főhomlokzata, F. Fuga műve (1750); fölötte pedig az előzőkben leírt - Róma legmagasabb - harangtornya (1376).
A templom északnyugati, szentély felőli oldalán másik nagy tér tárul ki, a “Piazza dell' Esquilino”, egy obeliszkkel. Városismertetőkben méltánytalan mellőzésének oka feltehetően abban kereshető, hogy keresztbe szeli a Via Cavour; továbbá innen indul a Quirinalén át a barokk korban megnyitott Via Sistina (mai nevén Via Depretis) – mindkettő jelentős mű- és városépítészeti területek megismerésére csábítva. A térről feltáruló S. Maria Maggiore és körítő épülettömbjét már Piranesi egyik ismert vedutája is (tav.39.) hatásosan mutatja be (1764).
A bazilika napjainkban[szerkesztés]
- A főszkesegyház a Vatikán-állam területen kívüli tulajdonában levő létesítmény. Egyházi szertartások és rendezvények célját szolgálja. Továbbá - Róma egyik legértékesebb műemlékeként - a művészetkedvelő turisták és szakemberek városlátogató célpontja, nyilvánosan látogatható. Mindemellett, környezetével együtt – területi elhelyezkedéséből adódóan is - Róma Város kulturális világörökségi értékei közé sorolt területe (nyilvántartásba vétel iidőpontja: ).
Adatforrás és irodalom[szerkesztés]
- Cincia Valigi Gasline: Róma és a Vatikán - 2005. Perseus - ISBN 88 7280 534 1
- Carlotta Lenzi Iacometti: A rokokótól a XVIII. század végéig (A művészet története 11. k.) - Bp. 2008. Corvina - ISBN 978 963 13 5660
- Pogány Frigyes kötetei: Róma/Belső terek művészete/Terek és utcák művészete/Festészet és szobrászat az építőművészetben/A szép emberi környezet - Bp. Műszaki K.
- Luca Mozatti: ROM – Roma, 2003. Electa K -. ISBN 88 370 2070 8
- A. M. Hind: Ci riferiamo all’ opera...(G. B. Piranesi...) London, 1922.
- Fajth T. – Dombi J.: Itália (6. kiadás) - Bp. 1977. Panoráma K. - ISBN 963 243 119 7
- Wellner István: Velencétől Rómáig – Bp. 1973. Panoráma K. - ISBN 963 243 012 3