Szerkesztő:Hetesijulia/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Pontcsúszás

A pontcsúszás fogalma főleg a Slam Poetry [1] esteken használatos kifejezés. Azt értjük alatta, amikor a Slam Poetry rendezvény során az este hangulatának emelkedésével együtt, a zsűri pontszámai is emelkednek. Ez abban az esetben jöhet létre, ha a zsűri nem előre felállított szempontrendszer szerint értékeli az elhangzott produkciókat, hanem az adott benyomás, hangulat határozza meg az általa adott pontszámot.

Szabályok

Maga a Slam Poetry egy előadóköltészeti verseny, s mint ilyen, szabályokkal korlátozott módon zajlik. "Ez egy kötetlen stílus, amiben az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson!"http://slampoetry.hu/mi-az-a-slam-poetry/ A Slam lényege, hogy az előadó kizárólag saját szöveggel léphet színpadra. Természetesen az intertextualitás [2] megengedett. Továbbá a slammernek három perce, illetve 15 másodperc tiszteletideje van a színpadon, ha ebből az időkorlátból kicsúszik, akkor minden további megkezdett fél perc után egy pontot vonnak le. Kellék-, jelmez-, illetve zene használata nem megengedett.

Pontszámítás

Az elhangzott produkciókat öt fős zsűri pontozza, 1-10-ig terjedő skálán, ám ez városonként, és klubonként eltérő. (Van, ahol csak egész pontok számítanak, máshol felek is vagy tizedes számok is.) A tizedes számok alkalmazása segíti a verseny eredményének kialakítását, hisz így kisebb a valószínűsége az esetleges pontegyezésnek. Az öt zsűritag által kapott pontszámból a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb pontszám kiesik, ezzel próbálják csökkenteni a részrehajlás[3] esélyét. A zsűri munkáját segítik az értékelőlapok is, melyeken lehetőségük van vezetni az általuk adott pontszámokat, illetve megjegyzéseket írni az elhangzott produkciókról. Sajnos ezen kívül nincs olyan eszköz a szervezők kezében, amivel megtudnák akadályozni a pontcsúszást

  1. http://slampoetry.hu/mi-az-a-slam-poetry/
  2. http://irodalomora.hu/intertextualitas/
  3. https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Részrehajlás