Cikkjelölt:Pál József (faszobrász)

Pál József (szobrász)

Pál József (Budapest, 1949. május 12. – ) faszobrászmester.

Életpályája

A szakmai alapokra nagy hangsúlyt fektettek. Az Angyalföldön 1949-ben született Pál József az általános iskola után az iparművészeti gimnáziumba jelentkezett, de a 2800 jelentkező ellenére mindössze két osztályt indítottak, ahova sajnos – tehetsége ellenére – nem került be. Egy ismerősükön keresztül azonban Pallós József faszobrászmester műhelyébekerült, és ipari tanulóként három éven keresztül ismerkedett a szakmával. Felszabadult faszobrászként kapta 1968-ban a katonai behívóját, ahol a „dísztárgykészítő és barkács szakosztálynál” már tárt karokkal várták, sőt hamarosan vezetővé nevezték ki. Olyan kiemelt és testreszabott feladatkört kapott, hogy a honvédségi körökben is szokásos ajándékozásoknak és elvárásoknak megfelelő faragott dísztárgyakat készítsen. Ezek nagy része magas rangú külföldi és hazai katonai vezetők, elöljárók meglepetéscsomagjának részét képezte. Gondtalanul, alkotó környezetben telt a katonaideje, ami egyáltalán nem volt megterhelő és elviselhetetlen. Leszerelése után a tanult faszobrász szakmájával a Képzőművészeti Kivitelező Vállalatnál kapott restaurátori munkát. Ekkor érezte először, hogy kitűnő szakmai képzésben részesült a mesterénél. Akkoriban hat napot kellett dolgozni – szombaton is –, és minden héten két nap délutánján volt az iskolában elméleti képzés. Barátjával, jelenlegi ikerháziszomszédjával együtt végezték az ipari iskolát és állandóan rivalizáltak. Ezt mondja ma óriási előnynek, mert mindenben felül akarták múlni egymást, ami a szakmai fejlődésüket tovább lendítette. Ma, ezzel szemben sem középfokú faszobrászképzés sincs, és már bútorasztalos-képzés is csak nyomokban. Ezt a fajta faipari képzést nagyon elsorvasztották, ami a faiparosság egésze szempontjából nagyon fájdalmas hiányosság. A képzés nagyon elméleti. Pál József foglalkozik fiatalokkal–pályája során mintegy harminc gyerek szabadult fel nála –, akik zömmel bútorasztalosok, de az asztalos szakma és a faszobrászat alapjait is itt sajátították el. Közülük néhányan jó nevű mesterekké nőtték ki magukat, van, aki külföldre – Ausztriába, Angliába – került és restaurátorként szerzett már jó szakmai hírnevet magának. A maiak között is vannak tehetségesek, de az iskola alig ad használható gyakorlati tudást az elméleti ismereteken kívül. Már végzett technikusok is gyakran az ő műhelyében tanulták meg a csapolás praktikáit és más alapokat. Mert hiába tudják elméletben kiszámolni a szalagfűrészlap élsebességét, ha a legalapvetőbb gyakorlati fogásokat nem tudják elvégezni. Tehát jelenleg szinte csak elméleti oktatás van – mondja Pál József –, ami gyakorlat nélkül vajmi keveset ér, és nem lehet belőle megélni. Igaz, hogy a mai rohanó világban a mesterek befogadó és oktató tevékenysége is kívánni valót hagy maga után, meg a gyerekek fegyelme, érdeklődése sem közelíti a korábbiakét. Nincs idő ma a fiatalokra figyelni a temérdek napi munka mellett, nincs idő tolerálni a tanulási idejüket,mert teljesítménycentrikus mindenütt a munka. Nem vállalják sokan a kockázatokat a gyakran fegyelmezetlen és a szakma iránt közömbös fiatalok miatt,és mindez a szakmai utánpótlás rovására megy. Ahol a nagyszülő, szülő is asztalos szakmában dolgozik, netán saját vállalkozást üzemeltet, ott van leginkább esély a minőségi utánpótláskinevelésére. Ez az utódlás persze nem biztos, hogy elegendő lesz a jövőben, nem beszélve a faszobrászatról, ami a faipari munka krémje, ahol nem elég az ismeretgyűjtésés az alapszintű faipari gyakorlat, más is kell. Történelmi, képzőművészeti és vallási ismeretek, és nem kevésbé az érzelmek megjelenítése a fában stb.Talán szerencsésebb lenne az elméleti képzést heti egy-két napban maximálni, hogy maradjon idő a gyakorlatra, a műhely légköre illatának megszeretésére, a mesterek kezének megfigyelésére. No, persze a gyakorlati képzésben segítő mesterek pedig több figyelmet és megbecsülést is megérdemelnének. Csak így lehet elérni, amit Pál József az utóbbi két évben, egy-egy tanulója nyerte munkájával az Év asztalosa kitüntető címet. Ehhez pedig a mesternek ott kellett állni mellettük és korrigálni szükség szerint a mozdulataikat.

Visszatérve személyes pályafutása alakulásához, a katonasági szobrászkodásra ma is szívesen emlékszik vissza. Lenin fejet már álmából felébredve is képes volt normaidőn belül faragni, ahogyan a zászlóval futó harcos szobrát vagy domborművét is. De, volt három hónapot igénybe vevő díszdoboz faragása, ahol a szovjet köztársaságok címereinek domborműveivel kellett a doboz oldalát díszíteni. Amikor kész volt, választhatott a zsoldkiegészítő pénzjutalom vagy a szabadság között. Emellett számos más szabad téma is adódott, és mindez szakmai fejlődését szolgálta. A már említett Képzőművészeti Kivitelező Vállalat restaurátori állása megint nagyon kedvére való volt. Olyan munkákon dolgozott, mint a fertődi Esterházy-kastély, a Szabó Ervin Könyvtár, a székesfehérvári Fekete Sas patika, a sárospataki templom 17 m magas főoltárának faragásai, amely felejthetetlen szakmai élmény számára. De túl az élményen összegyűltek az évek a faszobrász-mestervizsgához is, amelyet sikeresen abszolvált. Közben Solymáron épült a családiház és amikor elkészült 1984-ben, akkor a családdal együtt kiköltöztek. Kiváltotta az iparengedélyt, és az udvar hátsó részében kialakított 60 m2-es műhelyben megindulhatotta magánvállalkozás. A fa és a faragás a mai napig a szíve csücske, de ha bővebben beszélünk róla, akkor már bevallja, hogy már annyira nem foglalkoztatja, mint a bútorkópia-gyártás vagy a restaurálás.A restaurálás véletlenül kezdődött. Egy régi kedves barátja kérte meg első alkalommal régi bútorainak felújítására, és a kihívásnak Pál József nem tudott ellenállni. Szépen sikerült a munka, amit egy német régiségkereskedő ismerős meglátott, és ő is hasonló munkákkal bízta meg. Így történt, hogy egyre több lett az ismerősökön keresztül érkező restaurálási munka, és ez szinte teljesen háttérbe szorította a faragást. Az igényes munka szájról szájra terjedő híre mind több megrendelőt csalt Solymárra. Barokk oltárt is hoztak külföldről, aminek hírére még maga a mester is beleremegett, de a felújítás ragyogóan sikerült. Aztán hónapokra kitelepedett egy-egy nagyobb munka elvégzésére külföldre – akkoriban még meghívólevéllel –, mert híre ment a szakértelmének. A valamikori mester, Pallós József neve még évtizedek után is kiváló ajánlólevélnek bizonyult a pályán. Ezért hangsúlyozza Pál József a képzés minőségének a fontosságát ma is. Még a faszobrászat kapcsán ennyi idő távlatából is az eszébe jut, hogy a mester akkorát csapott a lábára, hogy az csaknem eltört, amikor vésőfenés közben feltette a padra. Talán ez a makarenkói gesztus is közrejátszott abban, hogy azután a munkafolyamatokat csak szabályosan végezze. Ma ezzel szemben az is előfordul, hogy a tanuló fáradtságra hivatkozva szabadnapot kér, ami teljességgel érthetetlen a mester számára. A régi időkben önkéntesen „túlóráztak” az inasok, hogy minél többet tanulhassanak a műhelyben…

A tehetősebbek és a giccs

Visszatérve a szakmához, sajnos egyre kevesebb az igazi szép megrendelés annak ellenére, hogy van manapság egy gyorsan vagyonosodó réteg. Ez a réteg pedig nem feltétlenül az értelmiségiekből, sokkal inkább az ügyeskedők közül kerül ki, akik művészettörténeti, stílusjegybeli ismereti képzettséggel nem rendelkeznek. pénzükért, gyakran külföldi – olasz, spanyol – forrásból ízléstelen, stílustalan, laminált bútorlapból készült, műanyag díszítéssel felöltöztetett bútorokat vesznek horror árakon. Ez akkor válik nyilvánvalóvá,amikor tönkremegy, meghibásodik, és kétségbeesésükben restaurátorhoz viszik javíttatni. Ezeket nem oda kell vinni, mert értéktelenek – mondja felháborodottan Pál József –, hanem vagy vissza a vásárlás helyszínére vagy a szemétbe. Az ismerethiány nem mentesít ebben az esetben, a valódi értéket meg kell tudni különböztetni a giccstől. Ezért szívesebben pályázik nagyobb munkákra, mint pl. most a Sándor Palota székegyüttesének másolatkészítésére,amely hosszú hónapokra is munkát adna a vállalkozásnak…

Mennyi az annyi

Munka azért mindig van, csak a megbízók egy része nyerészkedésből restauráltat, a másik része azért, mert szereti a régit, a szépet és magának gyűjti. Ezen túl pedig vannak, akik szívesen dolgoztatnának, restauráltatnának vagy készíttetnének kópiákatis, de nem tudják elfogadni az árakat. Nem értik, hogy miért kerül egy nagyobb munka viszonylag sokba, és miért 1000 Ft a rezsióradíja, ugyanakkor az autószerviz 5500 Ft-os óradíját szó nélkül megfizetik. Mert a szakma is felhígult a kontárokkal, és elvállalnak másolatkészítést olyanok is, akiknek erre nincs képzettségük, és messze az árak alatt dolgoznak. Persze az eredmény önmagáért beszél, mert a különbség akkora lehet két bútorkópia között, mint a „Mercedes és a Velorex” között. A gazdag laikusokat sajnos nagyon könnyű megvezetni, ami a szakmaiság elismerését nem helyezi előtérbe. Ez a bizonytalanság bizony el tudja venni a mester kedvét, aki minden apró részletre kiterjedően fog hozzáegy-egy munkához. A restaurálásnálmegkeresi az általa évtizedek óta gyűjtött régi faanyagokból a leginkább – fafaj és évjárat szerint – odaillőt, a most éppen javított régi zongorához is társítja a faanyagot. A kópiakészítésnél gyakran hagyományosanidőigényes kézi módszerekkelvégzi a finomításokat,aminekeredményeképpen a kópia szebb és tartósabb lesz, mint az eredeti. Ezek után, hogy mi kerül sokba és kevésbe, az nézőpont kérdése.A restaurálásnál csak melegenyvethasznál a mester, és a felületeket soha nem lakkozza, csak politúrozza hagyományos módon. A kópiák is lehetőleg régi faanya-gokból készülnek, így ha meg is vizsgálják, nem okoz csalódást. Vagyis megadja a módját, amit bizony meg kell fizetni.És a színezőanyag is különleges – saját találmány –, amely „megoxidálja” a fát a pácolás helyett. Ez a szer felgyorsítja az idő múlását és a fa nagyon rövid idő alatt „antikolódik”, elnyeri a rá jellemző akár 50–100 év alatt kiérlelt színt. A fenyő esetében különösen izgalmas kérdés volt ez sokáig – közel húsz évig –, de sikeresenmegoldódott ilyen módon – mondja elégedetten a mester.Kicsit bizonytalan a jövőAz év vége mindig úgy zárul, hogy jövőre vajon lesz-e, és milyen munka lesz? Aztán elindul az év, és mindig jön valamilyen megbízás. Aztán jelentkeznek olyan megrendelőjelöltek, akiknek szinte semmilyen elképzelésük nincs se egy szobaberendezésre, se egy konyhára. Ha végre eljönnek, elindul az ötletezés, sőt a tervezés, és kezükben a vázlatokkal vagy még az árak ismerete előtt vagy közvetlen utána eltűnnek. Vagy elkészíttetik másokkal,vagy vásárolnak készen. Nagy a bizonytalanság,ami biztosan összefügg a gazdaságjelenlegi bajaival is, de lehet egyszerű képzetlenség is az ok. És vannak restaurálni vágyók, akik megvesznek Romániában ismeretlen eredetű értéktelen elhasznált székeket abban a tudatban, hogy antik. Elhozzák felújíttatni, de sokkal többe kerül a munka, mint a székek értéke, mert értéktelenfából készült rossz hamisítványoknak bizonyulnak. Ne akarjon antik bútorokkal foglalkozni, aki képzetlen – mondja a mester –, mielőtt vásárol inkább kérdezzen, az sokkal olcsóbb. Tudomásul kell venni, hogy az igazi nagy értéket képviselő antik bútorok nincsenek nagyon forgalomban. A két világégés közötti időszakban és az ’50-es években készült kópiákat adják-veszika piacon, nem kis boldogságot okozva egymásnak az emberek, de sokan csúnyán melléfognak.A lakás csodálatos díszeiPál József lakása kisebb múzeumnak is beillene. Csodálatos cseresznyegömb varrókészlet, komód, szekreter, faliórák, faragott képkeretek benne saját festményekkel,saját kezűleg készített faragott lépcsőfeljáró, faragott facsillár, és még sorolhatnánk a szépségeket. Minden jel arra utal, hogy lelke mélyén művészemberkiváló arányérzékkel – ahogy festményeiis igazolják –, kézügyességgel, fantáziával. Elég az aprólékos munkával elkészített varrógömb labirintusára pillantani,amelynek belsejében apró fiókok,cérnaorsóblokkok, tűpárna van elrejtve, melyek csak a furfang megfejtése után lehet hozzáférni. Végezetül az aprólékos munkával elkészített miniatűr bútorok is szót érdemelnek, amelyek hű kicsinyített másai a nagyoknak. Egy megrendelés esetén kiváló szolgálatot tesznek, mert eredetiben és kidolgozásában ugyanolyanminőségben láthatják kicsiben a szekretert, mint amilyen lesz nagyban.Pál József feleségével lakja a nagy házat, fiaikkirepültekéssajnálatosmódoneddig nem győzték meg a papájukat arról, hogy érdeklődnének a mestersége iránt. Egyikük a számítógépek világában, másikuk a kulináris élvezetek mestereként keresi a kenyerét. Utóbbi persze az egész családot lázba hozza, mert szeretik a kiváló ételeketés mindannyian a konyha művészei. A restaurátorműhely azonban a gyerekek ilyetén kézügyessége hiányában úgy tűnik, hogy majd üresen marad. De addig még a mester sok szép megbízásos munkát szeretnevállalni és tartalmas munkát végezni, amelyet az utókor méltóképpen elismer…

Munkái

• fertődi Esterházy-kastély bútorrestaurálás
• a Szabó Ervin Könyvtár bútorrestaurálás
• a székesfehérvári Fekete Sas patika bútorrestaurálás
• a sárospataki templom 17 m magas főoltárának faragásai
• Sándor Palota székegyüttesének másolatkészítése

Források

https://faipar.hu/hirek/gep-es-szerszam/1966/a-restaurator-megreformalna-a-kepzest

https://www.solymar.hu/file/adalekok_emlekiratok_solymar_tortenetehez/61_horvath_alkotomuveszti.htm

Pál József
Született	1949. május 12. Budapest
Nemzetisége	magyar
Foglalkozása	szobrász
Sablon • Wikidata • Segítség