Szerkesztő:Depositum/Készülő cikkek/Spe salvi

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Spe salvi (Latin: "SPE SALVI facti sumus” — reményben lettünk megváltva, a Róm 8,24-ből) XVI. Benedek pápa enciklikája, amely a reményről szól. A cím Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből származik. Ez Benedek pápa második enciklikája, amely a 2005-ben megjelent Deus caritas est („Isten a szeretet”) enciklikát követi. Az enciklika teljes címe: XVI. Benedek pápa Spe Salvi kezdetű enciklikája a püspököknek, papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és minden krisztushívőnek a keresztény reményről.

Benedek pápa az enciklikában a keresztény remény jelentőségét hangsúlyozza, mint kiutat a jelenkor hitbeli válságából. Mivel a teológiai erények (hit, remény, szeretet) közül ez már a második fogalom, amelyet a pápa tárgyal (az első a Deus caritas est a szeretetről), ezért sokan arra gondolnak, hogy egy trilógia fog készülni, amelynek utolsó tárgya majd a hit lesz.

A dokumentumot pápaságának harmadik évében, Krisztus születését megelőző adventi várakozás küszöbén, 2007. november 30-án, Szent András, a keleti egyházak patrónusának ünnepén írta alá a pápa, és nyolc hivatalos fordításban tették hozzáférhetővé: latin, olasz, francia, angol, német, spanyol, portugál és lengyel nyelven. A dokumentumot a sajtó előtt Georges Marie Martin Cottier bíboros, domonkos szerzetes, a Pápai Ház nyugalmazott pro-teológusa, valamint Albert Vanhoye bíboros, jezsuita szentírástudós, a Pápai Bibliai Intézet nyugalmazott újszövetségi egzegézis professzora mutatta be.

A magyar fordítást Diós István atya készítette el, amely 2008. január 24-én jelent meg a Szent István Társulat kiadásában, 58 oldalon. A magyar szöveg már a Vatikán honlapján is olvasható.


Az enciklika több mint 18900 szót tartalmaz, 50 cikkelyre tagolva, valamint egy bevezetésre és 8 fejezetre osztva.

Bevezetés (§1.) A hit remény (§2-3.) A hitre támaszkodó remény értelmezése az Újszövetségi Szentírásban és a korai Egyházban (§4-9.) Örök élet – de mi is az? (§10-12.) Individualista-e a keresztény remény? (§13-15.) A keresztény hitből fakadó remény átalakulása az újkorban (§16-23.) A keresztény remény igazi formája (§24-31.) A remény elsajátításának iskolái és gyakorlóterei I. Az imádság mint a remény iskolája (§32-34.) II. A cselekvés és a szenvedés mint a remény iskolája (§35-40.) III. Az ítélet mint a remény iskolája és gyakorlótere (§41-48.) Mária, a remény csillaga (§49-50.)



Az enciklika címe

A pápai enciklikák szokásosan a szöveg kezdő szavaiból veszik latin címüket. A Spe salvi Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levelének egy idézetével (8,24) kezdődik, ami a hivatalos latin fordításban így szól: „Spe enim salvi facti sumus”. A magyar bibliafordítások ezt így adják vissza:

  • „Mert megváltásunk még reménybeli." (Szent István Társulat fordítása)
  • „Üdvözülésünk ugyanis reménybeli.” (Káldi-Neovulgáta)
  • „Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk." (Békés-Dalos-féle Újszövetség-kiadás)
  • „Mert üdvösségünk reménységre szól." (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája - protestáns)

Benedek pápa a bevezetőben is arra a kérdésre teszi a hangsúlyt, hogy milyen összefüggés van a remény és a megváltás között.

A 7. cikkelyben ezt a két keresztény fogalmat kiegészíti a hit teológiai erényével, és a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének első versét elemzi: „A hit a remélt dolgok hüposztaszisza, a nem látható dolgok bizonyítéka.”. Ezzel Benedek pápa szisztematikusan érinti mind a három teológiai erényt: a szeretetet a Deus caritas est-ben, és ebben az enciklikában a reményt és a hitet.


Áttekintés

Benedek pápa a remény és a megváltás keresztény fogalmak közötti kapcsolatot követi nyomon, amely során - a Deus caritas est-nél megfigyelhető rendnek megfelelően - először elméleti oldalról közelíti meg a remény kérdését. Megvizsgálja, hogyan jelenik az meg az Újszövetségben és az egyházatyáknál, majd bemutatja, milyen fejlődésen, módosuláson ment keresztül értelmezése a történelem során. Image:J Bakhita.jpg A pápa Szent Pál egyik idézetével kezdi az enciklikát, amelyben az apostol emlékezteti a korai egyházi közösséget arra, hogy megtérésük előtt „remény és Isten nélkül éltek a világban”[1]. Benedek pápa úgy írja le a keresztény reményt, mint ami átalakító, mert bizonyosságot ad, hogy az élet „nem a semmi felé tart.”. Benedek elbeszéli Bakhita Jozefina történetét, mint a régi, pogány módon élt élet és az új, „reményteljes” keresztény élet közötti ellentét példáját. Jozefina egy afrikai származású szent, aki gyermekkorától kezdve rabszolgaként élt, majd katolikus hitre tért, miután megtalálta azt a „nagy reményt”, amely „megváltotta” őt. Életének nagy részét apácaként élte le, hirdetve az evangéliumot egész Itáliában. 2000-ben avatta szentté II. János Pál pápa.

„Emlékszem, hogy amikor gyermek voltam, akkor a napot, a holdat, a csillagokat, és a természet más gyönyörű dolgait bámultam, és csodálkozva tettem fel a kérdést: „Ki ezeknek az ura?” És szenvedélyes vágyat éreztem arra, hogy lássam Őt, hogy megismerjem Őt, és hogy hűséget fogadjak Neki.”[2]


A negyedik, ötödik és hatodik cikkely

Paragraphs four, five, and six describe a series of contrasts that serve to clearly define Christ's role as revolutionary in the Roman empire and its implications for Christians. Benedict draws clear distinction between the failed socio-political revolutions or liberations of Spartacus, Barabbas, and Bar-Kochba with "the new (non-political) hope" of Jesus. He concludes that Jesus brought "an encounter with the Lord of all lords, an encounter with the living God and thus an encounter with a hope stronger than the sufferings of slavery, a hope which transformed life and the world from within", something that these revolutionaries could not. These paragraphs recall Benedict's persistent rejection of Marxism and Liberation Theology throughout his teachings and specifically in Deus Caritas Est.[6] Benedict then draws on early Christian sarcophagi representations of Jesus as philosopher and shepherd to illustrate that Christian hope extends beyond life on earth.

In the chapter "Eternal life – what is it?" Benedict deals with the topic of eternal life, explaining that it is not a mere prolongation of existence but the blissful completion of life. In the next chapter, "Is Christian hope individualistic?", he mentions theologians like Henri de Lubac and such mystics as Augustine of Hippo, Bernard of Clairvaux, and Benedict of Nursia. In the chapter "The transformation of Christian faith-hope in the modern age" Francis Bacon, Immanuel Kant, Friedrich Engels, and Karl Marx appear with respect to the relationship between faith and reason.

In the chapter "The true shape of Christian hope" Benedict cites Vladimir Lenin, Karl Marx, and Theodor W. Adorno, while in “Settings for learning and practising hope" he mentions with reference to, among others, Cardinal Nguyen Van Thuan, the philosopher Max Horkheimer, Fyodor Dostoevsky, and Plato. The encyclical closes with the chapter "Mary, Star of Hope".

[edit] References ^ Vatican: Spe Salvi ^ Romans 8:24 ^ Ephesians 2:12 ^ "Spe Salvi" - Encyclical Letter of His Holiness Benedict XVI on Christian Hope ^ St. Josephine Bakhita ^ Paragraphs 26-27

Források[szerkesztés]