Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Ch2012~huwiki/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Egy kis történelem[szerkesztés]

Kevesen tudják, de az ötvenes évek végén Angliában alkották meg a ma ismert tűzvédelmi előírások alapjait. A jelzett időpont előtt nem ismerték a tűzszakaszolás, füstszakaszolás fogalmát. Meg kellett néhány súlyos tűzesetnek történnie ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjanak a tűz kordában tartásának szükségességén. A GM angliai érdekeltsége, a Borehamwoodi Tűzvédelmi Kutató Intézet és a COLT közösen dolgozták ki az alapelveket, amelyek ma meghatározzák ezt a létfontosságú területet. 1960-as évek elején születtek meg az első dokumentumok – Technical Papers No. 7 és No. 10 – (Thomas and Hinkley), amelyek alapul szolgáltak a későbbi nemzetközi jogszabályoknak – DIN 18232, VdS 2098, EN 12101 / 1-10. Érdekes, és egyben elgondolkodtató adat, hogy a tűzkárt szenvedett cégek 70 %-a nem tud újra talpra állni, végleg tönkre megy, még akkor is, ha esetleg biztosítással rendelkezett, de a piacról kiesett időt nehezen, vagy egyáltalán nem lehet pótolni.

A COLT az 1960-as évek elején már több mint negyed százados múlttal rendelkezett, ezért nem volt meglepő, hogy a magán cégek közül ő kapott felkérést az előbb említett kutatás-fejlesztési munkában. Mivel a COLT a kezdetektől fogva úttörő szerepet játszott, és játszik ma is a hő-, és füstelvezetés témakörében, így bizton állítható, hogy egyedülállóan széles, mindenre kiterjedő termékpalettával rendelkezik, komplett rendszermegoldásokat kínálva a piac számára.


A Colt csoport[szerkesztés]

A Colt cégcsoport Európa egyik elismert, független épületszolgáltatásokat nyújtó társasága. Az 1931-ben alakult cég mindig is úttörőnek számított a hő,- és füstelvezetés és természetes szellőztetés terén. Központja az Egyesült Királyságban, Havant városában található, de gyárai vannak Hollandiában, Németországban, Szingapúrban, Brazíliában, Kínában és Szaúd Arábiában is.

A Colt mélyreható ismerete, az elmúlt 80 év fejlesztéseinek eredménye. Ennek köszönhetően a vállalat technológiák széles spektrumát kínálja, úgy, mint tűzvédelmi rendszerek, légtechnikai rendszerek, napfény és nappali világosság szabályozása új és felújított épületekben.


Colt Magyarországon[szerkesztés]

2008-ban alakult meg a Colt Hungária Tűzvédelmi és Klímakontroll Kft. 51%-át a Colt International BV nemzetközi vállalatcsoport, 49%-át két magyar szakmabeli magánszemély birtokolja. A cég sikerrel vette az első éveket. A külföldi tréningeknek és a már meglévő többéves tapasztalatnak köszönhetően nem volt nehéz dolga a csapatnak. A megfelelő piaci ismeretekhez csak a megfelelő termékekre volt szükség. A Colt nemzetközi hátterének köszönhetően a legkorszerűbb technológiák és termékek állnak a rendelkezésünkre.

A már korábban megszerzett piacismeret lehetővé tette, hogy már két év után jelentős projekteket tudhatunk magunk mögött, melyek kitűnő referenciaként szolgálnak. A termékpaletta folyamatos bővülésének eredményeképpen egyre szélesebb körű megoldásokat tudunk nyújtani a hő- és füstelvezetés, lég-, és klímatechnika és ipari árnyékolástechnika területén.