Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Borbaratborozo/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Becsúszó szerelem[szerkesztés]

A Becsúszó szerelem Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje, egy romantikus vígjáték, melyet 2020-ban láthattunk először mozivásznon. Nagy Viktor Oszkár könnyű, gördülékenyen haladó, sablonokra építő, komolyabb fordulatokat nélkülöző filmbe építi bele a futballhuliganizmus, a rasszizmus és az elfogadás kérdését, és bár a mozinak komolyabb mélységei nincsenek, a film kiváló kikapcsolódást nyújt.

Tartalom[szerkesztés]

Gyula (Ötvös András), az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy meddő, felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) egyezséget köt egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy a közeljövőben születendő gyermekét adoptálhassák. Gyula erről hallani sem akar, ám ha felesége bizalmát vissza kívánja szerezni, akkor alkalmazkodnia kell, így aztán folyamatos hazugságok és humoros szituációk véget nem érő spiráljába keveredik. Így hát Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket.

A filmről[szerkesztés]

A Becsúszó szerelem egyszerű mozgóképes eszközökkel és komikus szituációkkal hívja fel a figyelmet a napjainkban a futballpályákon és azokon kívül is erőteljesen jelenlévő rasszizmusra, mindemellett érinti az örökbefogadás és a szülővé válás problematikáját is, ám ezeket felületesen kezeli. Mégis élvezhető film, egy-két kifejezetten ötletes jelenettel és remek színészekkel; a karakterek, ha nem is kellőképpen kidolgozottak, mégis kedvelhetők. A főszereplők mellett Thuróczy Szabolcs az ultrák fő hangadójaként remekel, az egyébként balfék ügyészként dolgozó Hajdu Szabolcs karaktere is vérbeli huligán benyomását kelti, Tenki Réka szülésre felkészítő jógaoktatóként nevettet meg.

A rendező, Nagy Viktor Oszkár[szerkesztés]

Nagy Viktor Oszkár színrelépése erősnek bizonyult, éppen ezért sajnálatos, hogy egészen mostanáig nem jelentkezett új nagyjátékfilmmel (amihez nyilván hozzájárultak a Magyar Mozgókép Közalapítvány megszűnése és a Magyar Nemzeti Filmalap létrejötte közötti gyártási leállások). A rendező nem hagyott fel a munkával és meggyőzően igazolta, hogy nem csak a mozgókép technikáját, hanem a témaválasztást illetően is kellő érzékenységgel rendelkezik. Két dokumentumfilmje (Két világ közt, Felsőbb parancs), illetve egy kiváló tévéfilm (Hivatal) is a Magyarországra érkező bevándorlókkal foglalkozott (jóval a 2015-ös menekülthullám előtt), de forgatott Erdélyben is csángó gyerekekről (Tündérország – Ferenc útja). Mindezt figyelembe véve friss műve, a Becsúszó szerelem szembetűnő váltást jelent életművében, hiszen a társadalmi érzékenység ugyan tettenérhető benne, ám a film műfajából adódóan csak érintőlegesen kerül elő.

Szereplők[szerkesztés]

Ötvös András: Nagy Gyula

Gombó Viola Lotti: Balogh Lüszi

Thúróczy Szabolcs: Alex

Stefanovics Angéla: Mariann

Piller Ádám: Arnoldka

Orosz Ákos: prof

Hajdu Szabolcs: Máté

Rajkai Zoltán: Wienhofer István

Tenki Réka: Éva

Becsúszó szerelem (balról: Ötvös András, Thúróczy Szabolcs, Gombó Viola Lotti)

Urbanovits Krisztina: Viola

Pelsőczy Réka: Emese

Nagy Mari: Olga

Bianka Berényi: Aporka

Bada Melissza: Dzseni

Kari Györgyi: Hajnal doktor

Derzsi János: orvos

Csoma Judit: bírónő

Prikler Mátyás: Tatra Ultra

Szabó Simon: Tatra Ká

Bagossy Bálint: ügyeletes

Bognár Péter: orvos

Tabi Tibor: raktáros