Szerkesztő:Barangoló Ifjúsági és Kulturális Egyesület

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Történet[szerkesztés]

Tevékenységünket 1995 óta folyamatosan végezzük. Összejöveteleink heti rendszerességgel vannak, pénteken és szombaton. 2006-ban megalakult az első ifjúsági közhasznú egyesület. Elnök: Balogh Erika Alelnök: Oláh Beatrix, titkár: Fejes Magdolna. Az önkormányzat támogatásaként az általános iskola volt ebédlőjét és udvarát használatra átadta a BIKE-nak 2008-ban, melyet a fiatalok a település ifjúsági házaként működtettek önkormányzati segítséggel. 2011-ben pályázati támogatásból 30 fős ifjúsági szálláshely építését megkezdték az ifjúsági turizmus fellendítése céljából. A nyár folyamán az építkezést a kivitelező a műszaki ellenőr felügyeletével a pályázati terv szerint végezte.

Rólunk[szerkesztés]

Fő célunk a kulturált szórakozás, az érdeklődési körök erősítése, a baráti közösségek kialakulása, a fiatalok érdekképviselete.

Célul tűztük ki, hogy a közösségekben tevékenykedő fiataloknak, valamint az egész település ifjúságának kulturált szórakozási lehetőséget biztosítunk, teret adva az azonos érdeklődésű fiatalok találkozására, elősegítve ezzel a baráti közösségek erősödését.

Segítjük a fiatalok közéleti részvételének szélesítését, a település civil kezdeményezéseinek összefogását, a gyermekek és a fiatalok érdekeinek képviseletét.

Közösségfejlesztő foglalkozások, ifjúsági felmérés, tapasztalatcsere út, tréningek. Kutatás, szomszédolás, vetélkedők, kistérségi ifjúsági találkozók, kerekasztal beszélgetések.

Céljaink: Biztosítani és szervezni olyan, a szabadidő kulturált eltöltését, és az egészséges életmódot szolgáltató programokat, amelyek a tagság, illetve a település és kistérség fiataljai érdeklődési körének megfelelnek. Generációk együttműködésének, a fiatalok érdekképviseleti és közéleti tevékenységeinek erősítése, önszerveződésének segítése. A szervezet alkalmanként közreműködik a Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár, valamint a Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület programjainak megvalósításában.

Az egyesület a fenti célok teljesítése érdekében az alábbi tevékenységeket végzi: -egészségmegőrzés, betegségmegelőzés -gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet -hátrányos helyzetű fiatalok bevonása az egyesületbe és támogatása hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő fiatalok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése -környezetvédelem -kulturális örökség megóvása -kulturális tevékenység -működési, bemutatkozási lehetőséget nyújtani az egyesületben működő és más amatőr és hivatásos kulturális, művészeti csoportok számára -nevelés, képességfejlesztés, ismeretterjesztés -sporttevékenység -széleskörű kapcsolatok kialakítása, tapasztalatcserék szervezése, az euroatlanti integráció elősegítése -határon túli kapcsolatok kialakítása -Teleház működésének segítése -Szabadidős tevékenység