Szerkesztő:Békéscsabai Ifiház

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az első vidéki zsidó kulturális napot 1996-ban Békéscsabán, az akkori Békéscsabai Ifjúságiházban rendezték, mely a mai Csaba Gyöngye helyén működött anno. Ötletgazdája és főszervezője Dr. Jankó Zsolt Bálint orosházi születésű mérnök-közgazdász volt. 1997—ben szervezésével ismét életre hívták a rendezvényt, ekkor már átütő sikerrel. A fő attrakció a Budapesti Klezmer Band volt, de az érdeklődők megismerkedhettek a hagyományos zsidó ételekkel, kulturális hagyományokkal. Volt táncház, filmvetítés és fotókiállítás is. A kulturális napot megtisztelte jelenlétével az akkori Izraeli Nagykövet első helyettese is,de a Szegedi Zsidó Hitközségtől is sokan meglátogatták a rendezvényt. Akkor ez úttörő dolognak számított, hiszen a rendszerváltást követő 6. évet írtuk mindössze.