Szerkesztő:Arzeniusz

Nagy, más néven Római Arzéniusz (szül. 354 k. Róma – megh. 455 k. Troe, Líbiai-sivatag, Egyiptom; ünnepnapja júl.9. és május 8), római nemesből lett egyiptomi szerzetes; a Líbiai-sivatag remetéi közt tanúsított aszketizmusa miatt az utókor a híres sivatagi atyák közé sorojal. Tevékenysége hatással volt a kolostori és elmélkedő élet kialakulására a nyugati és keleti kereszténységben.

Szenátori család sarja volt, valószínűleg Damasus pápa szentelte pappá. Az ő javaslatára került I. (Nagy) Theodosius (379–395) konstantinápolyi udvarába, ahol a császár fiait, Arcadiust és Honoriust nevelte. Tizenegy évi tanítóskodás után a Líbiai-sivatagba vonult vissza, ahol remeteéletet élt. Innen a líbiai mazicusok betörése késztette menekülésre. Memphiszbe menekült a pusztítás elől, melynek mértékét a hun és gót betörésekéhez hasonlította. 15 évi sivatagi vándorlás után ott is halt meg. Állítólag több mint 100 évet élt. Hozzájárult aszkétai hírnevéhez magas, sovány testalkata, erről tanítványa, Dániel is megemlékezik az életrajzában. A bizánci történetírók és szerzetesi könyvek számos maximát és szállóigét tulajdonítanak neki, amelyek egy része az V. századi Apophtegmata patrum (Az atyák mondásai) c. antológiában található. Fő műve a Didaszkalia kai paraineszisz (Tanítás és buzdítás) c. szerzetesi rendtartás. Ez azt bizonyítja, hogy apátja vagy atyja volt egy közösségnek. Lukács evangéliumához írt kommentárja, az Eisz ton peirasztén nomikon (A törvény kísértéséről) is az aszketizmusról és az elmélkedő életmódról szól. Ezeket a műveket a Patrologia Graeca sorozat 65–66. kötete (1857–66) tartalmazza J.-P. Migne kiadásában.

A görög ortodox egyház és a szír maroniták szentként tisztelik.