Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:AngelHeart2013/piszkozat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Kiss Gina[szerkesztés]

Kiss Gina


Kezdetek[szerkesztés]

Kiss Gina (1982.04.20., Budapest, Magyarország) feltörekvő, fiatal énekesnő, dalszerző, szövegíró, akit a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti elődöntőjében ismerhetett meg a nagyobb közönség. Zenei tevékenysége igen korán, az általános iskolai népdalversenyeken kezdődött, hova énektanárai javaslatára jelentkezett. Komolyabb eredményeket ekkor még nem ért el, de muzikalitása nyilvánvalóvá vált az Őt hallgató zsűri és tanárai számára. Énektanulmányait több különböző magánénektanárnál sajátította el, kezdve a klasszikus ének alapjaitól, a pop/rockig. Korai éveiben nagy hatást gyakoroltak zenei ízlésére a kor meghatározó dívái (Whitney Houston, Mariah Carey, Tony Braxton, Christina Aguilera, P!nk...) valamint rockzenekarai (Aerosmith, AC/DC, Guns'n'Roses, Kiss...)Hasznos énektechnikai tanulmányai mellett kiemelten fontosnak tartja, hogy megtanulta a zene iránti őszinte elkötelezettséget és lelkesedést, valamint többször említ egy bizonyos mondatot, mellyel egyik kedves tanára biztatta: "Évezd amit csinálsz, a többit pedig tojd le!..."

https://www.facebook.com/kissginamusic

Zenekarok[szerkesztés]

Énekesi pályafutása lényeges fordulatot vett, mikor 2005. tavaszán csatlakozott a HaveRock rock'n'roll zenekarhoz, ahol első komolyabb színpadi tapasztalatait is szerezte. 2006-ban tagja lett a fiatal zenészekből alakult, saját szerzeményeiket játszó Ombréz zenekarnak, 2007-től 2011-ig pedig a népszerű külföldi rock slágereket feldolgozó The Lumens zenekarnak. 2008-tól a róla elnevezett Kiss Gina Trió tagjaként zenélt, két tehetséges zenésztársával, valamint szintén 2008-tól a StarWorld Music School énekiskola tagja, majd helyettesítő tanára lett. 2010-2011-ben a Bambi Beatz elektro zenekar énekese volt, akikkel 2011-ben megnyerték az A38 hajón megrendezett színvonalas tehetségkutatót, a Talentométert.

Vendégénekesként is gyakran szerepelt, különböző stílusú zenekarokban. Állítása szerint, ezek mind segítették abban, hogy megtalálja a magához leginkább közelálló stílusokat. (Vendégfellépései, a teljesség igénye nélkül: Pajor Rt. zenekarban, Junk zenekarban, FingerClaw zenekarban, stb...)

2011. végén első helyezést ért el a Te a Sztár weboldal "Sztár születik" nevű online karaoke versenyén. (Adele - Rolling in the deep-jét énekelte.)

2011-től saját zenekara frontembere, a GINA'S GIANTS-é.

https://www.facebook.com/ginasgiants

Saját dalait körülbelül 12 éves korában kezdte írni. Vegyesen, magyar és angol nyelven is. Ezeknek többségét egy öt tagú, lányokból álló énekegyüttessel énekelték, de a nyilvánosság elé nem volt alkalmuk kiállni, komolyabb támogatottság hiányában.

Eurovízió[szerkesztés]

Ismeretsége zeneszerzőtársával, Jónás "Earnie" Barnabással, 2009. végére tehető. Közös munkájuk, az Eurovízión sikeresen szereplő "Chasing Dreams" című dalon 2010-ben kezdődött. Hamar egymásra hangolták zenei gondolataikat, így a Gina által írt és A-capella felénekelt dal alá remek zene került. 2012. elején nevezték saját dalukat, a "Chasing Dreams"-t az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójára. Az MTVA jóvoltából e dal be is került a nemzeti elődöntő 20 legjobb dala közé, ahol remek kritikáknak és népszerűségnek örvendett, nem csak a magyar, de a világ minden pontjáról érkező vélemények szerint.

2012. áprilisában leforgatták a hivatalos videoklipet a "Chasing Dreams" című dalhoz:

http://www.youtube.com/watch?v=ZFjhJ4vMyMQ

A 2012-es év számos fellépéssel telt, több jótékonysági rendezvényen, valamint saját zenekara koncertjein is hallhattuk az énekesnőt. Az év végén újabb saját dallal rukkolt elő a szerzőpáros, mellyel nevezni kívánnak a 2013-as Eurovíziós Előválogatóra. A dal angol eredetijének címe, "The Only Lovesong". Magyar változata pedig "Nincs Visszaút" címmel lesz majd hallható.

http://www.youtube.com/watch?v=NpjTM5rPldk

Külső hivatkozások[szerkesztés]

Kiss Gina zenei adatlapja: https://www.facebook.com/kissginamusic

Az első hivatalos videoklip: http://www.youtube.com/watch?v=ZFjhJ4vMyMQ

Kiss Gina zenekarának, a Gina's Giants-nek zenekari adatlapja: https://www.facebook.com/ginasgiants

The Only Lovesong: http://www.youtube.com/watch?v=NpjTM5rPldk