Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Abpeter

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Bemutatkozás

[szerkesztés]

Ábrányi-Balogh Péternek hívnak, 1988. szeptember 24-én születtem Budapesten, ahol ma is élek. Édesanyám Ábrányi Hedvig könyvtáros, édesapám Dr. Balogh Tibor orvos, két nővérem van, Balogh Ágnes és Éva.

No és két kutyám is.

Tanulmányaim:

A Fő utcai Szent Benedek Bencés Általános Iskola 4. osztálya után a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban tanultam, ott is érettségiztem jeles átlaggal. Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyész- és Biomérnöki Karán vagyok vegyészmérnök szakos hallgató.

Már az általános iskola vége óta lelkesedtem a kémiáért, szakkörökre jártam, olvastam kémiai témájú könyveket. A nyolcadik osztály után vált biztossá, hogy a felsőoktatásban is kémiával szeretnék foglalkozni, ezen belül is gyógyszerekkel és velük kapcsolatos kutatással.

Ezért is kezdtem el TDK-zni a Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszékén 2008 szeptemberében illetve az EGIS Gyógyszergyárban 2009 februárjában foszfor- és nitrogén-heterociklusos témában.

Nyelvtudás:

2004-ben német középfokú C,

2005-ben latin középfokú C,

2006-ban angol középfokú C és német felsőfokú C típusú nyelvvizsgát szereztem.

Középiskolában 3 évig tanultam franciául.

Sport- és szabadidős-tevékenységeim:

Szabadidőmben úszom, biciklizem. Ezeken kívül több sportot is űztem: 1998 és 2004 között versenyszerűen sakkoztam, 1996 és 2006 között karatéztam. 2007 szeptemberétől 2009 májusáig aikidóztam.

1999 óta szenvedélyesen gyűjtöm a gyufásdobozokat, immár több, mint 7000 különböző skatulyám van a világ mintegy 70 országából. Most már főleg a régi, még fadobozosokat és címkéseket keresem. Ezzel lehet a legjobban kedveskedni nekem, hajrá;)

1999 óta vagyok cserkész a 25. számú Szent Imre Cserkészcsapatban, 2004-től a Fekete Párduc őrs, 2006-tól a Széchenyi István raj vezetője. 2007 szeptemberétől karitatív programokért felelős csapatparancsnok-helyettes. 2009-ben Mocskonyi Bözsivel szerveztük a XV. Országos Farsangi Cserkészbált. 2008-tól 2010-ig vezettem a kósza korosztályt, 2009 szeptemberétől a programokért felelős csapatparancsnok-helyettes feladatkörét látom el. 2010-ben mi, magyar cserkészek szerveztük a X. Közép-európai Cserkésztalálkozót a ConCordia 2010-et. Ebben a nem kis munkában a BeLeRak (Beszerzés, leltár, raktározás) munkacsoport vezetőjeként segédkeztem. 2009 óta végzek kiképzői munkát az I. és X. Cserkészkerület őrsvezetőképzésében PUF altáborban, 2011-től altáborparancsnokként. 2011-ben a tardosi csapattábor parancsnoka voltam.

2008-ban a 72 óra kompromisszum nélkül országos karitatív rendezvény budai katolikus koordinátora voltam.

2008 óta vagyok a BME-VBK Szent-Györgyi Albert Szakkollégium tagja. Azóta szerveztem előadást, vitaestet és tanreaktor-látogatást, tartottam szerves kémiai és angol kurzust. 2009-ben a III. Szent-Györgyi Albert Konferencia segéd-főszervezőjeként dolgoztam, nyáron a Kémszámtáborban kémiát tanítottam. 2010 áprilisától egy éven át a Szakkollégium alelnöki tisztségét töltöttem be.

Jogosítvány:

2007 – ben B típusú.


Szerkesztett lapjaim:

Ökumenikus Ifjúsági Iroda