Szaió

Szaió dzsúnihitoében (十二単), ami egy elegáns heian kori kimonó (a 2007-es Szaió Macuriban)

A szaió (斎 王), más néven Icuki no Miko (斎 皇 女), a japán császári család olyan női tagja, aki nem házasodott meg, Iszébe küldték, hogy szolgálja az Iszei Nagyszentélyt, a 7. századtól egészen a 14. századig. A szaió lakóhelye Szaikú (斎 宮), más néven Icuki-no-mija (い つ き の み や). Szaikú maradványai Meiva városban, Miében, Japánban találhatók.

Eredet

A japán legenda szerint körülbelül 2000 évvel ezelőtt az isteni Jamatohime-no-mikoto, Szuinin császár leánya elindult a Nara prefektúra beli Miva hegytől, hogy állandó helyet keressen az Amateraszu-omikami istennő imádatához. A keresés 20 évig tartott, és végül elhozta Iszé-be, Mie prefektúrába, ahol az Isze-szentély most áll. Jamatohime-no-mikoto útja előtt az Amateraszu-omikamit a Yamato Császári Palotákban imádták.

A Man'jósú (a tízezer levelek antológiája) szerint az első szaió, aki Iszében szolgált, Óku hercegnő volt, Tenmu császár lánya, a japán történelem Aszuka korszakában. A Gendzsi Szerelmi című könyv Aoi, Szakaki és Jugao fejezeteiben említésre kerültek a szaiók, szintúgy, mint az Isze Meséi (Isze Monogatari) 69. fejezetében.

A XIII. században Dzsien japán költő, történész és buddhista szerzetes feljegyezte a Gukansóban (愚管抄), hogy Szuinin császár uralkodása alatt nevezték ki az első nagypapot (szaigu) Isze-szentélyére. Hajasi Gahó 17. századi Nihon Ódai Icsiran (日本王代一覧), krónika a japán császárokról, valamivel nagyobb kiterjesztésben, elmagyarázta, hogy Szuinin ideje óta a császár lánya szinte mindig főpapnői kinevezésre került, de az évszázadok során voltak olyan idők, amikor a császárnak nem volt lánya; és ilyen körülmények között a császár közeli hozzátartozójának leányát nevezték ki, hogy kitöltse az idő előtti üresedést .

Szerepe

A szaió szerepe az volt, hogy a császár nevében Iszei szentély főpapnőjeként szolgáljon, hogy reprezentálja Jamatohime-no-mikoto szerepét. Egy évben három szertartást tartottak a szentélyben, ahol a szaió békéért és védelemért imádkozott. Minden év júniusában és novemberében a Cukinamiszai Fesztivál elő adására a szentélybe költözött. Szeptemberben, az ókori naptárban Kannameszai Fesztiválon (神 嘗 祭) szerepelt és felajánlásokat tett az évi új gabonatermés kamijának. Az élet a Szaikúban nagyrészt békés volt. A szaió sok időt tölthetett vaka-versek készítésével, Ójodo-parton fekvő kagylók gyűjtésével, vagy a vízen csónakázva a költészet gyakorlásával, és közben várakozott, hogy mikor hívják vissza Kiotóba.

A szaió szobája a Szaikú Történeti Múzeumban

Kiválasztási folyamat

Amikor az egykori császár meghalt, vagy lemondott a trónról, vagy a régi szaió hozzátartozója meghalt, vagy amikor egy bizonyos politikai hatalom megkövetelte, a régi szaiót visszahívták a fővárosba, és egy új szaiót választottak ki, az új császár nem házas női rokonai közül, teknőshéj vagy szarvascsontok használatával. Az új szaió ezután egy tisztítási időszakon megy át, mielőtt 500 emberrel együtt elindulna Szaikú felé. Egészen addig nem térhet vissza a fővárosba, amíg a következő császár vissza nem hívja.

Az új szaió kiválasztása után a jelenlegi szaió és a gyülekezete visszatér a fővárosba, hogy újra folytathassák életüket a császári udvar részeként. Gyakran előfordult, hogy a szaió nagyon fiatal volt, amikor elhagyta a fővárost hogy Szaikúba menjen, és csak a tizenévesen vagy a húszas éveinek elejét járta amikor visszatért a fővárosba. Nagy megtiszteltetésnek számított az, ha valaki feleségül vett egy korábbi Szaiót, mert az az idő amit Szaikúban töltött, segített a saját és a kísérete pozíciójának emelkedésében a császári udvarban.

Felvonulás Szaikú felé

A Tarumi-tongú ideiglenes lakóhely

Az alábbiakban a szaiófelvonulás útvonalainak magyarázata látható, miután a főváros 794-ben Heian-kjóba költözött.

A felvonulás a ma Kiotó nyugati oldalán található Arasijama kerületben kezdődött. A Heian korszakban az egymást követő császári hercegnők egy vagy több évig tartózkodtak a Nonomija szentélyben, hogy megtisztítsák magukat, mielőtt a császári család képviselőjeként az Isze-szentélybe mennek. A kortárs éves felvonulások a Heian korszak alatti a császári udvarból származó képekből újból létrehozzák a jelenetet, amely a szentélytől kiindulva a Togecu-kjo híd Arasijamáig folytatódik.

A szaió Kiotóból induló felvonulása a Szaikúig, a szaió hivatalos rezidenciájáig Iszében, a Japánban volt legnagyobb menet ebben az időben. Akár 500 ember is elindult Kiotóból a szaió gyülekezetének részeként a hatnapos és ötnapos utazásra. Kiotóból kelet felé haladtak, átszelve a Szuzuka-hágót, amely kétségkívül az utazás legnehezebb része volt. Miután elhagyták a hágót, a gyülekezet leereszkedett az Isze-térségbe, és dél felé fordult, végül elérve a Kusida folyót (櫛 田 川). Itt a szaió megállt, és nekiállt egy végleges tisztító szertartásnak, mielőtt átkelne a folyón, és Szaikúba menne. A szaiónak várhatóan Szaikúban kellett maradnia mindaddig, amíg a császár, akit képviselt, meghalt vagy elhagyta a trónt. A szaió csak a közeli hozzátartozó halálának biztosításával engedélyezett a Kiotóba visszatérni. Amikor Kiotóba utazott vissza, egy másik útvonalon mentek át a hegyek között Naráig, majd Oszaka-öbölbe, ahol egy ünnepséget kellett végrehajtani, mielőtt végleg visszatérhetne a fővárosba.

Szaiók a japán irodalomból

Óku hercegnő

Manjosú (A tízezer levél antológiája) meséli a történetet, amely szerint Óku hercegnő az első szaió, aki az Isze-szentélyen szolgált. Tenmu császár lánya, aki japán 40. császára (a hagyományos öröklésrend szerint). Óku hercegnő és öccse, Ócu herceg túlélte a Dzsinsin incidenst. Szaió szerepének betöltése után, 686-ban a bátyja meghalt, ezért Óku hercegnő mentesült a feladatai alól, és visszatért Yamatóba. Itt ő őrizte testvére maradványait a Futakami hegynél, mielőtt vége lett volna életének 41 éves korában.

Josiko hercegnő

A Gendzsi szerelmei Rokudzso-no-mijaszudokoro történetét meséli el, amelyről úgy vélik, hogy Josiko hercegnőn alapszik, aki 936-tól szaióként szolgált 945-ig. A Gendzsi Szerelmeiben Rokudzso-no-mijaszudokoro lett az Isze-szentély szaiója 8 évesen, a szentélyben 9 évig. Miután visszatért a fővárosba, Murakami császár házastársa lett, és megszülte Noriko hercegnőt. Kiotóban híressé vált sokszínű életmódja, a waka költészet és a zene iránti érdeklődése miatt. A történet szerint beleszeret Gendzsi hercegbe, de féltékeny természete két riválisának halálát okozza. Amikor 13 éves lányát szaiónak választják, Rokudzso-no-mijaszudokoro úgy dönt, hogy csatlakozik hozzá Szaikúba, hogy túl tudja tenni magát a Gendzsi iránti érzésein.

Jaszuko hercegnő

Arivara-no-Narihira és a 31. szaió, Jaszuko hercegnő (szaió 859-től 876-ig szolgált) szerelmi történetét, mondja el az Isze meséi 69. fejezete. Arivara-no-Narihira, aki akkoriban híres volt a jó kinézetéről, Jaszuko hercegnő unokatestvérével házasodott össze, de a Szaikúban való találkozáskor a tiltott szerelembe estek Jaszuko hercegnővel. Engedve a csábításnak titokban találkoznak egy az Ójodo kikötő partján lévő fenyőfa alatt, hogy felfedjék egymás iránti érzéseiket, és megígérjék, hogy újra találkoznak a következő éjszakán. De ez az első titkos találkozó volt egyben az utolsó is, mivel Narihira másnap elindult Owari tartományba. Jaszuko hercegnő látta, hogy Narihira elmegy, és soha többé nem látták egymást, bár azt mondják, hogy Jaszuko hercegnő a rövid szerelmi kapcsolat eredményeképpen gyermeket szült.

A szaiórendszer vége

Nem teljesen világos, mikor ért véget a szaiórendszer, de annyi tudott, hogy ez a Nanboku-csó periódus zűrzavarában történt, amikor két rivális birodalmi bíróság létezett, Kiotóban és Josinóban. A szaiórendszer ebben az időszakban folyamatosan hanyatlott, Szaikú is csak egy vidéki rizstermesztő faluvá válik a rendszer összeomlása után.

Habár Szaikú területe megmaradt, pontosan nem volt világos, hogy a régi birodalmi város hol állt, egészen addig, amíg 1970-ben kerámiamaradványt ástak ki a Szaikú-vidék, Meiva városi lakóházak építése során. Az első leletek helyén egy modern múzeum épült, és a régészeti ásatások folytatódnak, minden nyáron Japán egész területéről származó önkéntes iskolás gyermekek segítségével. Habár a fő szaió-rezidencia helyszínét felfedezték, nagy része a fő Kintecu Isze vasútvonal alatt helyezkedik el, ezért nem elérhető. Icukinomija történelmi élményterme, egy hagyományos technikákat alkalmazó épületrekonstrukció az 1990-es években épült, és a Szaiku állomás mellett áll a helyi Kintecu vasútvonalon, legfeljebb 200 méterre az eredeti helyszíntől.

Ünnepek

A 2007-es Szaió Matsuri Meivában, Mie prefektúrában

Az Aoi Macuri (葵祭, 'mályvarózsaünnep'), a három fő fesztivál közül az első, minden évben Kiotóban tartották meg, ami Szaió Heian kori időszakát mutatja be egy körmenet Shimigamo-szentélyig. Ez a fesztivált minden évben május 15-én tartják meg, 2006-ban 511 embert öltözött hagyományos Heian kori udvari ruházatba, 40 tehén és ló is felvonult. A fesztiválról azt mondják, hogy a 6. században kezdődött, amikor a császár küldte képviselőit Shimogamo és Kamigamo Shines számára, hogy imádkozzon a jó terméstől.

A Szaió Macurit minden év június első hétvégéjén Meiva városában, Mie prefektúrában tartják. Először 1983-ban tartották meg a szaió menetét Szaikúból a közeli Isze-szentélyig. Több mint 100 ember öltözött a hagyományos Heian korabeli jelmezbe a régi Isze Kaidó (zarándokút) egy szakaszán, mielőtt a Szaikú Múzeum székhelyére ért volna.

Szaiók listája

Tenmi császár szaiórendjének megalakulása után ezek a főpapnők voltak az Isze-szentélyben.

Szaiók, aki Szaikúban szolgáltak:

Szaió
Dátum	Szaió	Japán név	Születés / Halál éve	kijelölő személy	Kapcsolat a császárral
673–686	Óku hercegnő	大来皇女	661–701	Tenmu császár	Lánya
698–701	Taki hercegnő	多紀皇女	?–751	Monmu császár	Nagynénje
701–706?	Izumi hercegnő	泉内親王	?–734	Monmu császár	Távoli rokon
706–707?	Takata hercegnő	田形内親王	?–728	Monmu császár	Nagynénje
715?–721	Kusze hercegnő	久勢女王		Empress Gensó
721–730?	Inoe hercegnő	井上内親王	717–775	Sómu császár	Lánya
744?–749	Agata hercegnő	県女王		Sómu császár
749–756?	Ojake hercegnő	小宅女王		Empress Kóken	Távoli rokon
758–764?	Jamao hercegnő	山於女王		Dzsunnin császár
772–775?	Szakahito hercegnő	酒人内親王	754–829	Kónin császár	Lánya
775?–781?	Kijoniva hercegnő	浄庭女王		Kónin császár	Távoli rokon
782–796	Aszahara hercegnő	朝原内親王	779–817	Kanmu császár	Lánya
796–806	Fusze hercegnő	布勢内親王	?–812	Kanmu császár	Lánya
806–809	Óhara hercegnő	大原内親王	?–863	Heizei császár	Lánya
809–823	Josiko hercegnő	仁子内親王	?–889	Szaga császár	Lánya
823–827	Udzsiko hercegnő	氏子内親王	?–885	Dzsunna császár	Lánya
828–833	Josiko hercegnő	宜子女王		Dzsunna császár	Unokahúg
833–850	Hiszako hercegnő	久子内親王	?–876	Ninmjó császár	Lánya
850–858	Jaszuko hercegnő	晏子内親王	?–900	Montoku császár	Lánya
859–876	Jaszuko hercegnő	恬子内親王	?–913	Szeiva császár	Mostohatestvér
877–880	Szatoko hercegnő	識子内親王	874–906	Józei császár	Mostohatestvér
882–884	Nagako hercegnő	掲子内親王	?–914	Józei császár	Nagynénje
884–887	Sigeko hercegnő	繁子内親王	?–916	Kókō császár	Lánya
889–897	Motoko hercegnő	元子女王		Uda császár	Távoli rokon
897–930	Jaszuko hercegnő	柔子内親王	?–959	Daigo császár	Testvér
931–936	Maszako hercegnő	雅子内親王	909–954	Szuzaku császár	Mostohatestvér
936	Szajoko hercegnő	斉子内親王	921–936	Szuzaku császár	Mostohatestvér
936–945	Josiko hercegnő	徽子女王	929–985	Szuzaku császár	Unokahúg
946	Hanako hercegnő	英子内親王	921–946	Murakami császár	Mostohatestvér
947–954	Josiko hercegnő	悦子女王		Murakami császár	Unokahúg
955–967	Rakusi hercegnő	楽子内親王	952–998	Murakami császár	Lánya
968–969	Szukeko hercegnő	輔子内親王	953-992	Murakami császár	Lánya
969–974	Takako hercegnő	隆子女王	?–974	Akiakira herceg	Lánya
975–984	Noriko hercegnő	規子内親王	949–986	Murakami császár	Lánya
984–986	Szaishi hercegnő	済子女王		Akiakira herceg	Lánya
986–1010	Kyōshi hercegnő	恭子女王	984–?	Tamehira herceg	Lánya
1012–1016	Masako hercegnő	当子内親王	1001–1023	Sanjō császár	Lánya
1016–1036	Szensi hercegnő	嫥子女王	1005–1074	Tomohira herceg	Lánya
1036–1045	Nagako hercegnő	良子内親王	1029–1077	Go-Szuzaku császár	Lánya
1046–1051	Josiko hercegnő	嘉子内親王	c.1030–?	Go-Reizei császár
1051–1068	Tagako hercegnő	敬子女王		Go-Reizei császár
1069–1072	Toshiko hercegnő	俊子内親王	1056–1132	Go-Sandzsó császár
1073–1077	Atsuko hercegnő	淳子女王		Shirakawa császár
1078–1084	Jaszuko hercegnő	媞子内親王	1076–1096	Shirakawa császár
1087–1107	Josiko hercegnő	善子内親王	1077–1132	Horikawa császár
1108–1123	Aiko hercegnő	恂子内親王	1093–1132	Toba császár
1123–1141	Moriko hercegnő	守子女王	1111–1156	Sutoku császár
1142–1150	Josiko hercegnő	妍子内親王	?-1161	Konoe császár
1151–1155	Josiko hercegnő	喜子内親王		Konoe császár
1156–1158	Asako hercegnő	亮子内親王	1147–1216	Go-Shirakawa császár
1158–1165	Josiko hercegnő	好子内親王	1148–1192	Nijō császár
1165–1168	Nobuko hercegnő	休子内親王	1157–1171	Rokujō császár
1168–1172	Atsuko hercegnő	惇子内親王	1158–1172	Takakura császár
1177–1179	Isako hercegnő	功子内親王	1176-?	Takakura császár
1185–1198	Sayoko hercegnő	潔子内親王	1179–1227 után	Go-Toba császár
1199–1210	Sumiko hercegnő	粛子内親王	1196-?	Tsuchimikado császár
1215–1221	Hiroko hercegnő	熙子内親王	1205-?	Juntoku császár
1226–1232	Toshiko hercegnő	利子内親王	1197–1251	Go-Horikawa császár
1237–1242	Teruko hercegnő	昱子内親王	1231–1246	Shijō császár
1244–1246	Akiko hercegnő	曦子内親王	1224–1262	Go-Saga császár
1262–1272	Jaszuko hercegnő	愷子内親王	1249–1284	Kameyama császár
1306–1308	Masako hercegnő	弉子内親王	1286–1348	Go-Nijō császár
1330–1331	Josiko hercegnő	懽子内親王	1315–1362	Go-Daigo császár
1333-1334	Sachiko hercegnő	祥子内親王		Go-Daigo császár

Források

• Brown, Delmer and Ichiro Ishida, eds. (1979). [ Jien, c.1220], Gukanshō; "The Future and the Past: a translation and study of the 'Gukanshō,' an interpretive history of Japan written in 1219" translated from the Japanese and edited by Delmer M. Brown & Ichirō Ishida. Berkeley: University of California Press. ISBN 0-520-03460-0
• Farris, William Wayne. (1999). "Sacred Texts and Buried Treasures: Issues in the Historical Archaeology of Ancient Japan," Monumenta Nipponica, Vol. 54, No. 1, pp. 123–126.
• Titsingh, Isaac. (1834). [Siyun-sai Rin-siyo/Hayashi Gahō, 1652]. Nipon o daï itsi ran; ou, Annales des empereurs du Japon. Paris: Oriental Translation Society of Great Britain and Ireland.
• Varley, H. Paul , ed. (1980). [ Kitabatake Chikafusa, 1359], Jinnō Shōtōki ("A Chronicle of Gods and Sovereigns: Jinnō Shōtōki of Kitabatake Chikafusa" translated by H. Paul Varley). New York: Columbia University Press. ISBN 0-231-04940-4