Esszé

Az esszé a szépirodalmi alkotások egyik sajátos válfaja. Rövid terjedelmű, témáját merítheti az irodalomból (Magyarországon ennek van a legnagyobb hagyománya), a tudomány felfedezéseiből, a politikai életből, vagy a mindennapi élet megfigyeléséből. Erősen tükrözi írója véleményét, nézőpontját, sokszor szépirodalmi igénnyel íródik.
Az irodalmi műnemek hagyományos hármas csoportosításában (líra-dráma-epika) hagyományosan az epikánál szerepel, azonban ha fogalmát a végsőkig kibővítjük (ez alapján létezik esszévers, esszéregény, stb.) akkor a lényegét tekintve a negyedik műnemnek tekinthetjük.
Azonban még a szűkebben vett "esszé" is átmeneti műfaj, mégpedig az irodalmi-irodalmiatlan/irodalom alatti szöveg között, hiszen írója az irodalmi és bölcseleti beszédmód határsávján mozog.

Meghatározása

"Bár az esszé mint önkifejezési tudatforma igen rég jelen van a világirodalomban, pontos műfaji meghatározása mindmáig nem ismeretes." - írja a Magyar irodalom története Ez a fent már említett összetett átmeneti jellegéből adódik. Általánosságban ezeknek a prózai szövegeknek két fő jellemzőjük van:

• egy témával kapcsolatban a párbeszéd (párbeszédbe való bekapcsolódás vagy a párbeszéd kezdeményezésének, létrehozásának az) igénye
• a gondolkodás eszköztárával törekszik áttekinthetőbbé, világosabbá, érthetőbbé tenni helyzeteket, dolgokat, gondolatokat.

A köznyelvben esszének nevezzük

• az elemző vagy értelmező irodalmi fogalmazást
• az egy témáról szóló irodalmi fogalmazást, amely rendszerint a szerző személyes véleményét tükrözi
• az olyan filozófiai-szaktudományi értekezést, amely mondanivalóját szépírói eszközökkel fejti ki. Az esszé így az értekező próza c. műfaji kategóriába tartozik.

Története

Az esszé eredete

Az esszé kifejezést Montaigne találta ki 1580-ban, és mint műfaj elnevezést is ezóta használjuk. Azonban fel kell ismernünk, hogy a humanizmus utáni gondolkodás szinte magával hozta az esszé kialakulásának feltételeit, (pontosabban: a megjelenő gondolatok, gondolatiság nem talált magának a régi kifejezés formák között megfelelőt) így (ha nem is így nevezték), ebben a korban már Montaigne előtt is írtak esszét, például Kolombusz, Vespucci, vagy Magyarországon Sylvester János

Montaigne: Esszék

Monumentális művének első két kötete 1580-ben jelent meg. Hosszabb-rövidebb prózai írásokat tartalmazott. Gyűjteményének az alábbi címet adta: Essais. Ez a francia essai (magyarul: próba, próbálkozás szó többes száma, tehát: próbálkozások. Ezek a szövegek, mint címük is jelezte, szakítottak az addigi prózaíró gyakorlattal, amely (hivatalosan) csak az érvelő szöveg fogalmát ismerte. Montaigne nem megvédeni akart egy álláspontot, hanem éppen ellenkezőleg: a szöveg segítségével megpróbált rájönni valamire, magát az írás folyamatát felhasználva kialakítani egy álláspontot. "Míg az értekező a módszer, addig az esszéíró a módszer iránti kétely képviselője." Írásait adomákkal, kis történetekkel, tapasztalatokkal tette szemléletesebbé. Az esszé, mint műfajmegjelelő kifejezés Montaigne műve alapján/után terjedt el.

A francia esszé

Folytatja a Montaigne-féle hagyományt, szeret spontán lenni, szabad, meglepetéseket okozni. Egy kiváló formai példa: Modern átalakítói Proust és Bergson voltak, ők emelték be először mintaszerűen esszéikbe a szubjektív emlékezést.

Az angol esszé

Voltaképpen: jól megírt "gondolkodás".
"Angol nyelvterületen épp oly természetesen nevezik esszéknek T. S. Eliot tárgyszerű tanulmányait, mint Virginia Woolf személyes hangú, polemikus kedvű írásait."[3]

A német esszé

Elemző természetű, a "próbálkozások" során igyekszik a legmélyebbre leásni, és a felvetett kérdésre a legvégső választ megadni.

Magyar esszéirodalom

Lásd külön lapon - Magyar esszéirodalom

Esszé az oktatásban

A Magyar Köztársaság írásbeli érettségi vizsgáin elvárt esszé

Ma az írásbeli érettségi mind emelt, mind középfokon történelem, biológia és földrajz tantárgyakból tartalmaz több, magas pontszámú esszéírási feladatot.
A magyar esszéhagyományba nem illeszkedik bele, elnevezését valószínűleg angolszász oktatási modellből merítette, és inkább érvelésnek tekinthető, illetve egy tudományos tárgy rövid kifejtésének.
Egyáltalán nem elvárás a szépirodalmi kifejezésmód, a tárgy szubjektív bemutatása kifejezetten kerülendő (az információközpontú, megoldókulcs-rendszerű pontozás miatt). Mind a párbeszédkeltés, mind a kísérleti jelleg megszűnik, fő funkciójává egy gondolatmenet bemutatása válik: lényege, hogy bemutassa az értékelő tanárnak, hogy a diák a forrásokban megjelenő adatokat, háttérismeretei (a tanagyag) segítségével képes értelmezni, elemezni, az összefüggéseket a források között, illetve a háttéranyag és az adat között felismerni, majd gondolatait rendezetten, értelmesen kifejezve, logikai ellentmondás nélkül leírni.
Maximális terjedelme (15 sor, illetőleg egy oldal) is sokkal rövidebb, mint általában a többi esszéé.

Esszé amerikai egyetemi felvételin (application essay)

A magyar középiskolai felvételi központi egységesítése előtt néha alkalmazták ezt a típusú esszét a kompetenciaalapú gimnáziumi felvételiken (főleg alapítványi iskolákba) is. Amennyiben valaki amerikai egyetemre kíván felvételizni, még ma is meg kell írnia. Ilyenkor a diákoknak egy, néha meglehetősen furcsának tűnő kérdést (pl. Hogyan ünnepled a születésnapod? (RMG), vagy: Mi az érdekesebb, a gerillák vagy a gorillák? (Tufts Egytem)) kell kifejtenie, minél kreatívabban, egyedibb gondolatmenettel, ugyanakkor minél összeszedettebben, "intellektuális szigorral", jól strukturált szöveget írva. Itt az értékelő a diák önkifejezésének fejlettségére és személyiségére kíváncsi.

Lásd még

• Magyar esszéirodalom

Külső hivatkozások

• Bognár László – Forrai Gábor: Esszéírás és informális logika, digitális tankönyv
• Kortárs Irodalmi Adattár