Parthenopéi Köztársaság

Parthenopéi Köztársaság
1799
Államforma:	köztársaság
Fővárosa:	Nápoly
Első uralkodó:	-
Utolsó uralkodó:	-

A Második Nápolyi Köztársaság egy tiszvirágéletű államalakulat volt, mely azon francia törekvések következtében alakult ki, hogy a forradalmi eszméket meghonosítsák Európa más államaiban is. Hivatalosan Parthenopéi Köztársaság néven volt ismert, a város antik nevére utalva.

Előzmények

A francia forradalom kitörésekor IV. Ferdinánd és felesége Mária Karolina királynő támogatták ugyan a reformokat, de a francia királyság bukása után elvetették azokat. A Nápolyi Királyság 1793-ban csatlakozott a Franciaország elleni első koalícióhoz, ugyanakkor a köztársaságpártiakat is kemény megtorlásoknak vetették alá. Ennek ellenére a köztársaság eszméje teret hódított elsősorban az arisztokrácia köreiben.

1796-ban IV. Ferdinánd ugyan békét kötött Franciaországgal, de 1798-ban Mária Karolina, látva Nelson győzelmét a nílusi csatában és alapozva Napóleon távollétére, megyőzte férjét, hogy hadat üzenjen a franciáknak. Nelson admirális 1798-ban érkezett Nápolyba, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A nápolyiak egy 70 000 emberből álló hadsereget sikerült verbuválniuk az osztrák Karl von Mack tábornok vezetése alatt. A hadsereg október 29-én sikeresen elfoglalta Rómát és visszaállította a Pápai Államot. Egy sikeres francia ellentámadás során viszont seregei visszavonulásra kényszerültek.

A király visszasietett Nápolyba és annak ellenére, hogy város lakosságának legnagyobb részét kitevő lazzarik (szegény réteg) királypárti volt és bármikor a király védelmére sietettek volna, Nelson hajóján Palermóba menekítette udvarát. A város irányítását Francesco Pignatelli Strongoli herceg vette át.

A tanácstalan és vezér nélkül maradt lazzarik számos, a köztársaság eszméivel szimpatizáló személyt lemészároltak. A nemesosztály és a tanult réteget viszont, látva, hogy királyuk cserbenhagyta őket, elkezdtek egy francia segítséggel felállítandó köztársaságot szervezni az anarchia elkerülése végett. 1799. január 12-én Pignatelli feladta a várost Jean Étienne Championnet francia tábornoknak. A hír hallatán a lazzarik fellázadtak, s noha nem voltak kellő fegyvereik hősiesen ellenálltak. Közben a nápolyi jakobinus párt is fellázadt, aminek következtében kitört a polgárháború. 1799. január 20-án a köztársaságpártiaknak sikerült elfoglalni a Castel Sant’Elmo erődöt, így megnyílt a kapu a francia seregek nápolyi bevonulása előtt. A harcoknak 8 000 városlakó és 1000 francia katona esett áldozatául.

A köztársaság

A Parthenopéi Köztársaságot 1799. január 23-án kiálltották ki hivatalosan. Az új államalakulatnak nem volt saját vezetése, saját rendfenntartó erői és teljes mértékben a francia hadseregnek volt alárendelve, amely vissza is élt helyzetével: gyakoriak voltak a fosztogatások és a nemi erőszak. A köztársaság vezetői magasrangú, iskolázott emberek voltak a társadalom magasabb rétegeiből, akiknek gyakorlati ismereteik hiányoztak a ország vezetését illetően, ugyanakkor nem ismerték az alacsonyabb réteget életkörülményeit. A vezetés hamarosan pénzügyi nehézségekbe is ütközött, elsősorban Championnet sorozatos követelései miatt.

Eközben Palermóban Fabrizio Ruffo kardinális megszervezte az ellen-forradalmat. Hadserege az Esercito Cristiano della Santa Fede (a Szent Hit Keresztény Hadserege) elsősorban útonállókból, elítéltekből, parasztokból és dezertőr katonákból állt. A hadseregnek elváráson felüli sikerei voltak, végigvonultak a Köztársaság területén fosztogatva és mészárolva. Egy angol századnak sikerült elfoglalnia Procida szigetét, de néhány kisebb összecsapás után a nápolyi flottával visszahívták őket Palermoban, miután oda várták az egyesített spanyol és francia flottákat.

Ruffo hadserege, orosz és török hadihajók támogatásával Nápoly ellen indult. A francia seregek visszavonultak, így a gyenge nápolyi hadsereget könnyen le tudták győzni. Csak Nápoly és Pescara városok álltak ellen.

1799. június 13-án Ruffo csapatai elérték Nápolyt és Ponte della Maddalena-i csatában legyőzték a városvédőket és bevonultak a városba. Ruffo serege és a lazzarik folytatták az utcai harcokat, és ugyan sikerült meghódítaniuk a várost, mégsem voltak a helyzet magaslatán, ugyanis a franciák a Castel Sant’Elmoból, míg a köztársaságpártiak a Castel Nuovoból és a Castel dell’Ovoból ágyúzták az utcákat és várták a felmentő spanyol-francia flottát. Ruffo igyekezett minél hamarabb kiegyezni és kiüríteni az erődöket, annak ellenére, hogy Mária Karolina királynő megtiltott bármiféle egyezkedést a felkelőkkel. Rövid egyezkedések után a köztársaságiak és a franciák belegyeztek az erődök feladásába, cserébe a jövőbeni szabadságuk biztosításába. A franciákat és az ezt ígénylő köztársaságpártiakat biztosították, hogy szabadon elhajózhatnak Toulonba.

1799. június 24-én, miközben a távozó hajókat rakodták, megérkezett Nelson flottája. Az admirális nem fogadta el kapituláció feltételeit. Ruffo közbenjárására június 26-án engedélyezte a köztársaságpártiak hajóraszálását is. Június 28-án viszont a királyi udvartól kapott felhatalmazás értelmében mégis letartóztatta az elutazni készülő felkelőket.

Következményei

1799. július 8-án a a király visszatért Palermóból és elindította a felkelők elleni bírósági eljárásokat: 99 személyt halálraítéltek, több mint 500 személyt bebörtönöztek és több, mint 350 személyt száműztek.

Kapcsolódó lapok

• Nápoly
• Szicília
• Nápolyi Királyság
• Két Szicília Királysága