„Pap Katalin (színművész)” változatai közötti eltérés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a 1975-ben született személyek kategória hozzáadva (a HotCattel)
Nincs szerkesztési összefoglaló
1. sor: 1. sor:
'''Pap Katalin''' (Budapest, 1975. augusztus 20. – ) magyar színművész, szinkronszínész.
'''Pap Katalin''' ([[Budapest]], [[1975]]. [[augusztus 20.]] – ) magyar színművész, szinkronszínész.


== Életrajza ==
== Életrajza ==

1975 augusztus 20.-án született Budapesten. Már kisiskolásként vonzotta az irodalom. A gimnáziumban egyértelművé vált, hogy a színészet felé orientálódik. Káldy Nóránál, majd Kopetty Liánál tanulta a színészmesterséget. 1995-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Zenés Színészképző stúdiójába. Már az utolsó évben szerepet kapott az Elizabeth c. musicalban, majd a stúdió elvégzése után darabszerződéssel játszott a József Attila-, Operett-, és Thália Színházban, valamint a Vidám Színpadon. Ekkor kezdett el szinkronizálni is. 2001-ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol megkapta első zenés főszerepét, A kölyök c. musicalban Mary Pickfordot formálhatta meg. Ezt több klasszikus szerep követte, mint a Faustban Margit, vagy a Kaviár és Lencse Fiorellája. 2004-től szabadúszó. Játszott a Centrál színházban, a Lőrinci Színpadon, illetve több független társulatnál.
1975. augusztus 20-án született Budapesten. Már kisiskolásként vonzotta az irodalom. A gimnáziumban egyértelművé vált, hogy a színészet felé orientálódik. Káldy Nóránál, majd Kopetty Liánál tanulta a színészmesterséget. 1995-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Zenés Színészképző stúdiójába. Már az utolsó évben szerepet kapott az Elizabeth c. musicalban, majd a stúdió elvégzése után darabszerződéssel játszott a József Attila-, Operett-, és Thália Színházban, valamint a Vidám Színpadon. Ekkor kezdett el szinkronizálni is. 2001-ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol megkapta első zenés főszerepét, A kölyök c. musicalban Mary Pickfordot formálhatta meg. Ezt több klasszikus szerep követte, mint a Faustban Margit, vagy a Kaviár és Lencse Fiorellája. 2004-től szabadúszó. Játszott a Centrál színházban, a Lőrinci Színpadon, illetve több független társulatnál.


== Tanulmányok ==
== Tanulmányok ==
1995 - 1998  Fővárosi Operett Színház Zenés- Színészképző Stúdió


* 1995 - 1998  Fővárosi Operett Színház Zenés- Színészképző Stúdió
2001 -    Színész I.
* 2001 -    Színész I.

== Színpadi szerepei ==
== Színpadi szerepei ==
* 1998 - József Attila Színház
* 1998 - József Attila Színház
45. sor: 47. sor:


== Rendezés ==
== Rendezés ==

2012 – Valahol Európában
* 2012 – Valahol Európában
2014 – A kölyök
* 2014 – A kölyök


== Filmjei, Tv ==
== Filmjei, Tv ==
Sarajevo kávéház

Barátok közt

Nagyfülű Artúr kalandjai

Zsaruvér és csigavér

Bűnök és szerelmek


* Sarajevo kávéház
Családi titkok
* Barátok közt
* Nagyfülű Artúr kalandjai
* Zsaruvér és csigavér
* Bűnök és szerelmek
* Családi titkok


== Szinkron szerepei ==
== Szinkron szerepei ==


=== Film, sorozat : ===
=== Film, sorozat ===
Zorro – Esmeralda ( Marlena Favela )
* Zorro – Esmeralda ( Marlena Favela )
* Csók és csata – Patricia ( Marlena Favela )

Csók és csataPatricia ( Marlena Favela )
* Man in treesAnnie ( Emily Bergl )
* Grimm – Adalind (Claire Coffe )

Man in treesAnnie ( Emily Bergl )
* Who I’amAndrea ( Jennifer Espozito )
* Emlékezz Reina – Connie ( Maria Luisa Flores )

Grimm – Adalind (Claire Coffe )

Who I’am – Andrea ( Jennifer Espozito )

Emlékezz Reina – Connie ( Maria Luisa Flores )


=== Rajzfilmek : ===
=== Rajzfilmek : ===
Phineas és Ferb – Candace ( I. évad )


* Phineas és Ferb – Candace ( I. évad )
Pecatanya - Bíbori
* Pecatanya - Bíbori
* Transformers – Strong Arm
* Spongya Bob - Pearl


== Források ==
Transformers – Strong Arm


Spongya Bob - Pearl

== Források ==
magyarszinkron.hu[http://www.magyarszinkron.hu/?module=movies&action=showperson&mpid=747&category=szineszno]
magyarszinkron.hu[http://www.magyarszinkron.hu/?module=movies&action=showperson&mpid=747&category=szineszno]



A lap 2015. április 25., 21:44-kori változata

Pap Katalin (Budapest, 1975. augusztus 20. – ) magyar színművész, szinkronszínész.

Életrajza

1975. augusztus 20-án született Budapesten. Már kisiskolásként vonzotta az irodalom. A gimnáziumban egyértelművé vált, hogy a színészet felé orientálódik. Káldy Nóránál, majd Kopetty Liánál tanulta a színészmesterséget. 1995-ben felvételt nyert a Budapesti Operettszínház Zenés Színészképző stúdiójába. Már az utolsó évben szerepet kapott az Elizabeth c. musicalban, majd a stúdió elvégzése után darabszerződéssel játszott a József Attila-, Operett-, és Thália Színházban, valamint a Vidám Színpadon. Ekkor kezdett el szinkronizálni is. 2001-ben a Veszprémi Petőfi Színházhoz szerződött, ahol megkapta első zenés főszerepét, A kölyök c. musicalban Mary Pickfordot formálhatta meg. Ezt több klasszikus szerep követte, mint a Faustban Margit, vagy a Kaviár és Lencse Fiorellája. 2004-től szabadúszó. Játszott a Centrál színházban, a Lőrinci Színpadon, illetve több független társulatnál.

Tanulmányok

  • 1995 - 1998  Fővárosi Operett Színház Zenés- Színészképző Stúdió
  • 2001 -    Színész I.

Színpadi szerepei

  • 1998 - József Attila Színház
    • Chicago - Liz
  • 1999 - Thalia Színház
    • Annie - Bonnie Boylan
  • 2000 - Vidám Színpad
    • Charley nénje - Kitty
  • 1999 -2001 – Lőrinci Színpad
    • Árgyélus királyfi - Tündér Ilona
    • A császár új ruhája – Királylány
    • A Debreceni lunátikus – Veronka
  • 2001 - 2004 – Veszprémi Petőfi színház –
    • A kölyök – Mary Pickford
    • Faust – Margit
    • Csizmáskandúr – Királylány
    • Kaviár és lencse – Fiorella
  • 2004 - Pannon Várszínház –
    • Íme az Ember – Salome
  • 2005- Klub Színház –
    • Bunburry – Gwendolin
    • Leszállás Párizsban – Jacqueline
  • 2005 – 2007- Centrál Színház
    • Csak semmi szexet, kérem – Barbara
    • Vidám kísértet – Ruth
    • Fekete Péter – Claire
  • 2006 - 2009 - Kultea
    • A gammasugarak hatása a százszorszépekre – Ruth
    • Törődj a kerttel! – fiatal Ágnes
    • Macskajáték – Egérke
  • 2013 - 2014 – Lőrinci Színpad
    • Az aranyszőrű bárány – Kunigunda
    • Hókirálynő – Rablólány
    • Tűzpiros virág – Fisza
  • 2014 – Pilisi Klastrom Fesztivál
    • A kölyök – Mary Pickford

Rendezés

  • 2012 – Valahol Európában
  • 2014 – A kölyök

Filmjei, Tv

  • Sarajevo kávéház
  • Barátok közt
  • Nagyfülű Artúr kalandjai
  • Zsaruvér és csigavér
  • Bűnök és szerelmek
  • Családi titkok

Szinkron szerepei

Film, sorozat

  • Zorro – Esmeralda ( Marlena Favela )
  • Csók és csata – Patricia ( Marlena Favela )
  • Man in trees – Annie ( Emily Bergl )
  • Grimm – Adalind (Claire Coffe )
  • Who I’am – Andrea ( Jennifer Espozito )
  • Emlékezz Reina – Connie ( Maria Luisa Flores )

Rajzfilmek :

  • Phineas és Ferb – Candace ( I. évad )
  • Pecatanya - Bíbori
  • Transformers – Strong Arm
  • Spongya Bob - Pearl

Források

magyarszinkron.hu[1]