Sztyepp

Enyhén dombos sztyeppe

A vízzel telt Kállai-VII.-főfolyás, nem messze Perkedpusztától.

Ligetes sztyeppvidék széle

A sztyeppe, sztyepp vagy régiesen steppe általában füves pusztát jelent, de elsősorban az eurázsiai sztyeppvidéket értik alatta, ami a Közép-Ázsia és Kelet-Európa nagy területeit elfoglaló sík vagy enyhén dombos füves puszták alkotta terület. Növényföldrajzi szempontból a sztyepp mérsékelt övi füves puszta. Más földrészeken a hasonló füves pusztákat más névvel illetik. Ilyen az észak-amerikai préri és a dél-amerikai pampa.

Az orosz geobotanikus, L. S. Berg a sztyeppet, úgy határozta meg, mint az a terület, amely többé kevésbé sík, a magasabb tavaszi vízálláskor sincs elárasztva, jó vízelvezetésű, talaja csernozjom, és egész évben fűfélék uralta lággyszárú növénytakaró borítja.

A sztyeppe típusai

Az eurázsiai sztyeppet a geobotanikusok általában négy fő övre osztják fel északról dél felé haladva, az éghajlat változásának megfelelően. Ezek

az erdőssztyepp vagy erdős puszta,

a kétszikűekben gazdag árvalányhajas-csenkeszes sztyepp,

a rövidfüvű, kétszikűekben szegény árvalányhajas sztyepp,

és a félsivatagi jellegű, törpecserjék uralta csenkeszes ürömsztyepp.

A sztyeppöv ilyen övezetes tagolódását a klíma fokozatos változása, elsősorban a növekvő szárazság alakítja ki. Ennek megfelelően északról délre egyre nagyobb a szárazságtűrő fajok aránya, csökken a területegységre eső fajok száma, és növekszik a rövid életű növények aránya.

A sztyeppet nyugatról keletre is több részre tagolják, elsősorban növényföldrajzi alapon. A sztyeppöv Délkelet-Európára eső nyúlványának nagy része a szubmediterrán erdőssztyepp, ami a Kárpát-medencét és a Balkán északkeleti részét foglalja magában. A Kárpátoktól keletre, a Fekete-tenger északi előterétől kezdődően a hűvös kontinentális sztyepp található. Ez utóbbi növényföldrajzilag további két nagy részre osztható. A Kárpátoktól az Altáj-Szaján láncaiig terjed a pontuszi-kazakisztáni sztyepp, míg az Altájtól keletre egészen Mandzsúriáig a közép-ázsiai sztyeppét találjuk. E sztyepprégiók elsősorban az ott élő növény- és állatfajok alapján különböznek egymástól.

A sztyepp éghajlata

Mérsékeltövi füves puszták ott alakultak ki, ahol az éghajlat kontinentális jellegű. Ezt a klímatípust a meleg, időnként forró nyár, a hideg tél, nagy évi hőingás, valamint az éves csapadék jellegzetesen egyenetlen eloszlása jellemzi. Utóbbira jellemző a téli és tavasz eleji csapadékszegénység, a nyár eleji csapadékmaximum, és a nyár végi hosszabb-rövidebb aszályos időszak. A csapadék éves összege általában nem haladja meg a 600 mm-t, de jellemzően több, mint 250 mm. A valódi árvalányhajas sztyeppék zónájában nyáron jellemzőek a néhány napos száraz időszakok, amikor a levegő páratartalma nap közben 20 % alá csökken, és éjszaka sem emelkedik 60-70 % fölé.

A szteppöv nyugati részén a kontinentalitás mértéke mérsékelt, de kelet felé erősödik, és Mongóliában már extrém mértéket ölt. Az egyes vidékek éghajlati különbségei klímadiagramokon jól érzékelhetőek.

A sztyepp talajai

A sztyeppék uralkodó talajai a csernozjom különböző változatai. Az erdőssztyepp zónában a kilúgozott és tipikus csernozjom, a valódi sztyeppekben pedig a déli és gesztenyebarna csernozjom a legelterjedtebb, míg az ürömsztyeppéken a világos gesztenyebarna sztyepptalajok (kasztanozjom) uralkodóak. Ezek humusztartalmukban és fizikai tulajdonságaikban is eltérnek egymástól.

A sztyeppövön belül azonban más talajok is előfordulnak, így vannak homokos sztyeppék és köves talajú sztyeppék is. A szikes-sós talajok (szoloncsákok és szolonyecek) előfordulása szintén a sztyeppövre (és a mérsékeltövi sivatagokra) jellemző.

A sztyepp élővilága

A sztyepp ökológiai szempontból egy önálló biomot képvisel, amely lényegesen eltér mind a mérsékeltövi erdőktől, mind pedig a mérsékeltövi sivatagoktól.

Jellemző növényei a különböző szárazságtűrő, keskenylevelű fűfélék, ezek közül is az árvalányhajak. Az európai erdőssztyeppek zónájában a pusztai árvalányhaj (Stipa joannis Celak), a valódi sztyeppek északi részén a csinos (S. pulcherrima Koch), keskenylevelű (Stipa tirsa Smirn.), borzas (S. dasyphylla és S. zalesskyi) és ukrán (S. ucrainica Klok.) árvalányhaj, a délebbi részeken pedig a szőröstoklászú (S. lessingiana ) és kunkorgó árvalányhaj (S. capillata és S. sareptana). Gyakoriak az alacsony termetű cserjék, így a törpemandula, csepleszmeggy, zanótok (Chamaecytisus austriacus, C. ruthenicus), rekettye (Genista scythica), Calophaca wolgarica, fekete madárbirs (Cotoneaster niger), gyöngyvessző fajok (Spiraera media, S. crenata, S. hypericifolia), és rózsák (Rosa spinosissima, R. gallica, R. jundzillii). A szárazabb sztyepptípusokban gyakoriak a hagymás gumós-növények, így a hagymák (Allium rotundum, A. ammophilum, A. decipiens, A. atroviolaceum, A. guttatum), tulipánok (Tulipa schrenkii, T. sylvestris), a tyúktaréjok (Gagea bulbifera, G. pusilla, G. szovitsii), vagy a Bellevalia sarmatica, Hyacinthella pallasiana, Ornithogalum tenuifolium, Crocus reticulatus.

A sztyeppéken különösen jellemzőek az ún. ördögszekér növények, amelyek terméseiket a tőről leszáradva és a szél által tovagörgetve terjesztik. Ilyen pl. a tátorján, az ukrán és borzas macskamenta, a buglyos fátyolvirág, a tatárlelleg. A törpecserjéket a délibb sztyeppzónákban ürmök (Artemisia austriaca, A. lercheana, A. pauciflora, A. nitrosa, A. sublessingiana, A. dracunculus, A. frigida), valamint a csikófark, a heverő seprőfű (Bassia prostrata) és néhány egyéb libatopféle (Atriplex cana, Anabasis salsa, Krascheninnikovia ceratoides) képviselik.

A sztyeppék állatvilága rendkívül gazdag mind a gerinctelenek, mind a gerincesek tekintetében. Rovarvilágában jellemzőek a tápnövényspecialista fitofág lepkék és bogarak, valamint az egyenesszárnyúak. A gerincesek közül jellegzetes, csak vagy elsősorban a sztyeppövben előforduló állatfajok a Magyarországon is élő rákosi vipera, a haragos sikló, kerecsen, parlagi sas, kék vércse, túzok, ürge, sztyeppi mormota vagy bobak, pártás daru, pusztai sas, fakó rétihéja, feketeszárnyú székicsér, szerecsen pacsirta, fehérszárnyú pacsirta, lilebíbic, molnárgörény, csíkos szöcskeegér, güzüegér, pusztai lemming, pusztai pocoknyúl, szajgaantilop, golyvás gatella, és egykor a vadló.

A sztyeppékre jellemző, hogy a kezdetben nedves légtömegek folyamatos, de egyre csökkenő mértékű csapadékkal látják el a sztyeppe területét, amihez a sztyeppe lakóinak alkalmazkodniuk kellett úgy, hogy kelet felé növekszik az állattartás és csökken a földművelés jelentősége. Erre az állandó éghajlati sajátosságra ülnek rá a globális éghajlatváltozások, felmelegedések, lehűlések, csapadékosabbá, illetve szárazabbá váló periódusok, amelyekre már rövidebb távon kell válaszolniuk az ott élő népeknek. Ez a válasz mindig lehet az életmódváltás, de ez időnként fájdalmasabb, mint az életmódhoz való ragaszkodás, amit odébbvándorlással lehet megőrizni. Ha az éghajlat csapadékosabbá válik, akkor több lehetőség nyílik az élelmiszertermelésre, nincs vándorlási kényszer, a régi életmódot lehet új elemekkel bővíteni a régi feladása nélkül. Ez nem alapvető probléma, az ilyen időszakok nem okoznak drasztikus változást, hacsak nem elmocsarasodásról van szó. Más azonban a kiszáradás időszaka, ami rögtön éhínséggel jár. Ilyenkor kézenfekvő az elvándorlás a csapadékosabb területre, ami az eurázsiai sztyeppén egyértelműen nyugat felé vándorlást jelent a fentebb vázolt éghajlati okok miatt. Az ilyen száraz periódusok okozták a történelemben sokszor bekövetkező nagy népvándorlásokat, amelyek története némi egyszerűsítéssel az eurázsiai sztyeppe történelme.

Források, külső hivatkozások

Nézd meg a sztyepp címszót a Wikiszótárban!

• Ecology and Conservation of Steppe-land Birds by Manuel B.Morales, Santi Mañosa, Jordi Camprodón, Gerard Bota. International Symposium on Ecology and Conservation of steppe-land birds. Lleida, Spain. December 2004.ISBN 84-87334-99-7
• Berg, L. S. 1950. Natural Regions of the USSR.The MacMillan Corporation, New York.
• Lavrenko, E. M.,Z. V. Karamüseva, R. I. Nikulina 1991. Stepi Evrazii. Izdateltsvo Nauka, Leningrad.
• The Steppes. barramedasoft corporation