„Hungaroton” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
kép hozzáadása |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 15. sor: | 15. sor: | ||
}} |
}} |
||
A magyar állam [[1951]]-ben alapította a '''Magyar Hanglemezgyártó Vállalat'''ot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, monopolhelyzetben. Ettől kezdve közel négy évtizeden át [[Magyarország]]on szinte kizárólag a szocialista országok márkái (mindenekelőtt a Melogyija, a Supraphon és az Eterna) jelentettek konkurenciát a hazai vállalatnak. |
A magyar állam [[1951]]-ben alapította a '''Magyar Hanglemezgyártó Vállalat'''ot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, monopolhelyzetben. Ettől kezdve közel négy évtizeden át [[Magyarország]]on szinte kizárólag a szocialista országok márkái (mindenekelőtt a Melogyija, a Supraphon és az Eterna) jelentettek konkurenciát a hazai vállalatnak. |
||
[[http://commons.wikimedia.org/wiki/File:Hungaroton_k%C3%B6zpont.jpg#filelinks Az alapítás óta a Hungaroton egyetlen stúdióját rejtő lakóház a Budapest., Vii. kerületi Rottrnbiller utcában]] |
|||
[[1965]]-ben [[Bors Jenő]] lett az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitákát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a '''Hungaroton''' márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az [[1970]]-es évek megíndították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az [[1980]]-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurrensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát. |
[[1965]]-ben [[Bors Jenő]] lett az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitákát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a '''Hungaroton''' márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az [[1970]]-es évek megíndították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az [[1980]]-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurrensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát. |
||
A lap 2012. június 29., 23:33-kori változata
| Hungaroton | |
 | |
| Információk | |
| Alapítás éve | 1951 |
| Aktív évek | napjainkig |
| Alapító(k) | Magyar Népköztársaság |
| Ország |  Magyarország |
| Székhely | Budapest |
| Státusza | független |
| Terjesztő(k) | Qualiton (USA) |
| Műfaj(ok) | különböző |
| Honlap | |
| http://www.hungaroton.hu/ | |
A magyar állam 1951-ben alapította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, monopolhelyzetben. Ettől kezdve közel négy évtizeden át Magyarországon szinte kizárólag a szocialista országok márkái (mindenekelőtt a Melogyija, a Supraphon és az Eterna) jelentettek konkurenciát a hazai vállalatnak.
1965-ben Bors Jenő lett az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitákát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a Hungaroton márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az 1970-es évek megíndították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az 1980-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurrensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát.
A vállalatra „veszteségtermelő ágazatként” csak a cégnél Erdős Péter által felügyelt magyar pop- és rockzene maradt. Ettől próbáltak szabadulni némi belső piacosítás jegyében, a cégen belül önálló könnyűzenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém), amik csupán belföldön eladható, szinte kizárólag magyar nyelvű produkciókat tudtak piacra dobni. Csak a Neoton együttessel volt esély a komolyzeneihez hasonló nemzetközi siker elérésére, amivel a Borsot jól értő Erdős nagy energiával foglalkozott.
A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.
Privatizálták a céget, a '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újrakiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.