Induló

Az induló eredete a katonadalokban és a katonai kürt- és dobjelekben van. Tulajdonképen a katonai menetelést serkentő dallam. Ebből következik, hogy mindig élesen kihangsúlyozott ritmusa van. Indulóról már a régi rómaiaknál tudunk, fennmaradtak középkori indulók is. Az újkorban Nagy Frigyeséi a legnevezetesebbek. Berlioz szimfónikus feldolgozása világhírűvé tette a mi Rákóczi-indulónkat. Az indulóban rejlő lelkesítő és propagatív erőt a francia forradalom is kihasználta. Az induló a művészi zenében is szerepel: az átmeneti fokot az ú. n. intrádák, egy- egy ciklust kezdő vagy záró indulószerű darabok alkották. A nagy klasszikusok is sokszor használták az indulót, mint műformát; pl. Beethoven Eroicájában a lassú tétel, Chopin gyászindulója, Schubert indulói. Az induló ősidők óta minden egyházi vagy világi tömeges felvonulás, menetelés kísérőzenéje, mint ilyen, a táncdallal rokon. Stilizált formában számos zeneszerző használja hangszeres művében. A mai katonai-, gyász-, győzelmi-, roham-, stb. indulók kétszakaszos (triós) dalformák.

Források

Lányi Viktor (szerk.): Hungária zenei lexikon (Budapest, 1945) 331. - 332. old.

Kapcsolódó szócikkek

• Isaszegi induló
• Munkás gyászinduló
• Radetzky-induló
• Rákóczi-induló