Metronóm

Mälzel metronómja (Párizs, 1816)

A metronóm a zenében használatos tempójelző mérőeszköz. A nevét Johann Nepomuk Mälzel adta, aki 1816-ban elsőként szabadalmaztatta Párizsban az általa kifejlesztett óraművet. (Mälzel előtt is már többen létrehoztak a metronóm-szerű szerkezeteket, így E. Loulié (1696), J. Saveur (1701), L.L. Pajot (1735), J. G. E. Stöckel (1796), G. Weber (1813).)

A "metronom Mälzel" (rövidítve M. M.) olyan óramű volt, amelyet függőleges, alul rögzített, súllyal ellátott inga hoz működésbe. A mérőeszközhöz tartozik egy skála, amely alapján az inga sebességét 40 és 208 percenkénti ütés közötti értékre lehet beállítani. Maga az ingamozgás látható és hallható is, a metronóm háza rezonátorként működik.

A metronóm elterjedéséhez Ludwig van Beethoven is hozzájárult, aki elsőként alkalmazott néhány késői művében "M.M." jelzést. (Ezzel szemben számos híres zeneszerző nem használt metronómot.)

A klasszikus metronóm ütemszám-jelzését zeneszerzők ma is gyakran feltüntetik a kottákon.

A metronómnak számos továbbfejlesztett, modern változata ismert; létezik zseb-, villogó- és elektromos metronóm. C. R. Blum 1926-ban színpadi és filmjelenetekhez használt kronométert fejlesztett ki.

Forrás

• Brockhaus- Riemann Zenei lexikon. 2. kötet 529 - 530. old.