„Manjósú” változatai közötti eltérés
[nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
6. sor: | 6. sor: | ||
== Felosztás == |
== Felosztás == |
||
A |
A gyűjtemény 20 részből/ könyvből áll, amely összesen 4516 verset tartalmaz. Ebben 4163 [[tanka]], 260 [[chōka]], 62 [[sedoka]] és 21 [[nagauta]] található. Ez a temérdek mennyiség 561 szerzőtől származik, akik közül 70 személy nő volt. Azokban az időkben, nagy tiszteletnek örvendtek nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül azok, akik kiemelkedő verseket tudtak írni. Azok a nők, akik a társadalmi hierarchiában alacsony pozíciót foglaltak el, gyakran a költészetet használták eszközként státuszuk növelésére. Az arisztokrácia gyakori szórakozásai közé tartoztak a műfelolvasások és a művészeti versenyek. |
A lap 2016. április 13., 22:31-kori változata
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A Manjósú (japánul: 万葉集 Hepburn-átírással: man'yōshū, "Tízezer Levél Gyűjteménye") a legfőbb japán versantológia, amely i. u. 759-ben a Nara-kor közepén (710-794) jelent meg. A mű egyike Japán nagyra becsült könyvgyűjteményeinek. Valószínűleg nem egyszerre lett összeállítva, hanem hosszú időn keresztül több ember gyűjtötte a különböző verseket. Jelenlegi formáját Ōtomo no Yakamochinak (?718 - 785) tulajdonítják, aki egybegyűjtötte a sorozat részeit. A dalok keletkezési idejüket tekintve kb 300 évet ölelnek fel, a legutolsó darab 759-ből származik. A versekből megismerhetjük a korabeli emberek gondolkodásmódját és szokásait.
Elnevezés
A Manjósú szó szerint azt jelenti, hogy „Tízezer levél gyűjteménye” vagy „Számtalan levél gyűjteménye”, de más-más tudósok különbözőképp értelmezték a címet. Sengaku (japánul: 仙覚 myagyarul: Szengaku), Kamo no Mabuchi (japánul: 賀茂 真淵 myagyarul: Kamo no Mabucsi) és Kada no Azumamaro (japánul: 荷田 春満 myagyarul: Kada no Azumamaro) a 葉 yō (myagyarul: jó) karakter jelentését úgy értelmezték, mint a koto no ha (szavak), így emiatt a „számtalan szavak gyűjteménye” névvel illeték a versgyűjteményt. Keichū (japánul: 契沖 myagyarul: Keicsú) és Kamochi Masazumi (japánul: 鹿持雅澄 myagyarul: Kamocsi Maszaumi) úgy gondolták, hogy a cím jelentése „az utolsó tízezer év gyűjteménye”. Okada Masayuki (japánul: 岡田正之 myagyarul: Okoda Maszajuki), a kanbun tudós szerint a versantológia egyfajta metaforája a fa leveleinek. Megint mások szerint a név a mű rengeteg oldalára utal.
Felosztás
A gyűjtemény 20 részből/ könyvből áll, amely összesen 4516 verset tartalmaz. Ebben 4163 tanka, 260 chōka, 62 sedoka és 21 nagauta található. Ez a temérdek mennyiség 561 szerzőtől származik, akik közül 70 személy nő volt. Azokban az időkben, nagy tiszteletnek örvendtek nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül azok, akik kiemelkedő verseket tudtak írni. Azok a nők, akik a társadalmi hierarchiában alacsony pozíciót foglaltak el, gyakran a költészetet használták eszközként státuszuk növelésére. Az arisztokrácia gyakori szórakozásai közé tartoztak a műfelolvasások és a művészeti versenyek.