Solymossy Sándor

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Solymossy Sándor (Pest, 1864. augusztus 28.Budapest, 1945. április 9.) magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, az MTA tagja.

Kutatási területe[szerkesztés]

Néphit-, népmese- és népballada-kutatás. A néprajz és az összehasonlító néprajzi kutatás elméleti, módszertani kérdései.

Életpályája[szerkesztés]

Felsőfokú tanulmányokat a budapesti egyetemen folytatott magyar-német szakon. Okleveles magyar-német szakos tanári oklevelet, majd doktorátust szerzett. 1894-1898 között a pozsonyi kereskedelmi akadémián tanított. 1900-tól Budapesten tanított a felsőipari iskolában, majd a polgári iskolai tanárképzőben. 1922-ben “Ethnologia” tárgykörből a budapesti egyetemen magántanárrá habilitálták. Legtöbb tudományos dolgozata rendszeresen az Ethnographia c. néprajzi szakfolyóiratban jelent meg. 1919-től 1931-ig ő szerkesztette az Ethnographia c. szakfolyóiratot. 1919-ben az MTA levelező-, majd 1933-tól az MTA rendes tagjai sorába választották.

1929-ben Klebelsberg Kunó létrehozta a Néprajzi Intézetet a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen, 1929. augusztus 30-án, az intézet élére kinevezte Solymossy Sándort nyilvános rendes tanárnak. A magyarországi felsőoktatásban a szegedi volt az első néprajzi intézet. 1930-tól lett az ő intézetében díjtalan gyakornok Bálint Sándor, majd az ő ösztönzésére nyújtotta be magántanári eljárásra vonatkozó kérvényét, Bálint Sándor 1934. májusában nyert magántanári képesítést Az alföldi magyarság néprajza, különös tekintettel Szeged népére témakörben Solymossy intézetében. 1931-ben Cs. Sebestyén Károlyt habilitálta Solymossy egyetemi magántanárrá A magyar tárgyi néprajz témakörből.

Solymossy Sándor kiváló előadó és néprajzkutató volt. 1930-1934 között szemeszterenként heti két előadást és egy szemináriumot tartott, nála ismerkedtek meg a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagjai, köztük Ortutay Gyula, Baróti Dezső, Buday György, Radnóti Miklós, Tolnai Gábor, Tomori Viola, Reitzer Béla, az európai népek és a természeti népek kultúrájával.[1] 1934. október 1-jén nyugdíjazták, ezt követően a szegedi néprajzi intézet, mint önálló intézmény működése hosszú éveken keresztül szünetelt, egészen 1947-ig.[2]

1945-ben halt meg Budapesten, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra.[3]

Társasági tagság (válogatás)[szerkesztés]

Főbb munkái (válogatás)[szerkesztés]

Hófehérke és a vasorrú bába
  • A líra és az epika eredetéről. Ethnographia, 1905-1906.
  • Arany János népiessége. Ethnographia, 1917.
  • Magyar és francia folklor-egyezések. Ethnographia, 1921.
  • Keleti elemek népmeséinkben. (A népmesekutatás 100 éves jubileumára). Ethnographia, 1922.
  • A matriachatus nyomai a folkloreban. Társadalomtudomány, 1922.
  • Ősi temetkező mód emléke folklorunkban. Társadalomtudomány, 1923.
  • A vasorrú bába és mithikus rokonai. Ethnographia, 1927.
  • Bevezetés a néptudományba. Napkelet, 1929.
  • Ugrische Elemente im ungarischen Volkstum. Fenno-Ugrica, 3. 1931.
  • A magyar ősvallás. Magyar szemle, 1932.
  • A népmese és a tudomány. Budapest, 1938. (Ser. Kis Akadémia Könyvtára. 28.)

Jegyzetek és források[szerkesztés]

  1. Juhász Antal i.m. nyomán.
  2. Főleg anyagi ok miatt, a budapesti egyetemre szervezték át Solymossy Sándor státusát Györffy István számára, 1934-től Budapesten alakult Néprajzi Intézet.
  3. Jeles emberek síremlékei a Kerepesi temetőben
  • Szegedi egyetemi almanach /JATE. Szeged, 1996. 1. köt. 559 p. ISBN 9634820379 Solymossy Sándor szócikk ld. 194. o.
  • Juhász Antal: Néprajz.In A Szegedi Tudományegyetem múltja és jelene: 1921-1998. Szeged, Mészáros Rezső, 1999. Juhász Antal Néprajzról szóló történeti összefoglalóját lásd 173-183. p.

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]