Rumináció (pszichológia)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A rumináció fogalma Nolen-Hoeksema (1991) válasz-stílus elméletéből származik. A kutató úgy definiálja a ruminációt, mint ismétlődő, passzív gondolkodási módot egy személy depressziós tüneteiről, annak okairól és lehetséges következményeiről. Ezt a meghatározást olyan kutatások támasztják alá, melyek kimutatták a ruminatív gondolatok jelenlétét a depresszív tünetek kialakulásában és fennmaradása során, illetve major depresszió esetén. Ugyanakkor a ruminatív gondolkodás nem csupán a depressziós zavarokra jellemző.

Típusai[szerkesztés]

A depresszív (vagy depressziós) és az indulati (vagy dühös) rumináció a negatív események indukálta negatív, perszeveratív gondolkodási stílus, azaz a rumináció egy-egy fajtája. A kutatók a személyekben megjelenő repetitív gondolatok típusa alapján különböztették meg az említett két maladaptív kognitív stílust, melyek különböző betegségekkel hozhatók összefüggésbe.

Míg a depresszív rumináció inkább a depresszióval, addig az indulati rumináció inkább az agresszióval kapcsolatos pszichés zavarokkal hozható összefüggésbe. Ugyanakkor egyes mentális betegségek, mint például az étkezési zavarokkal kapcsolatos megbetegedések esetén mindkét kognitív stílus fontos szerepet játszhat. A rumináció, és különböző aspektusainak feltárása kiemelt jelentőségű, mivel befolyásoló tényező lehet az olyan széles rétegeket érintő krónikus betegségek kialakulásában, mint a magas vérnyomás, a kardiovaszkuláris és a daganatos megbetegedések.[1]

[2][3] [4] [5] A depresszív rumináció kialakulását feltehetően a nagy mennyiségű stressz és a gondolatok elnyomása okozza.

Az indulati rumináció fogalmának kialakulását a harag koncepciójának, mint érzelem-modellnek szociál-konstruktivista értelmezése indukálta. Az indulati rumináció olyan kognitív stílus, mely a harag, a dühös érzéseket kiváló események és azok következményeiről való ismétlődő gondolatokat foglalja magában.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Burnette, J. L., Taylor, K. W., Worthington, E. L., & Forsyth, D. R. (2007). Attachment and trait forgivingness: The mediating role of angry rumination. Personality and Individual Differences, 42(8), 1585-1596.
  2. Nolen-Hoeksema, S. (1991). Responses to depression and their effects on the duration of depressive episodes. Journal of abnormal psychology, 100(4), 569.
  3. Chan, M. W., Ho, S. M., Tedeschi, R. G., & Leung, C. W. (2011). The valence of attentional bias and cancer‐related rumination in posttraumatic stress and posttraumatic growth among women with breast cancer. Psycho‐Oncology, 20(5), 544-552.
  4. Wang, S. B., & Borders, A. (2018). The unique effects of angry and depressive rumination on eating-disorder psychopathology and the mediating role of impulsivity. Eating behaviors, 29, 41-47.
  5. Wenzlaff, R. M., & Luxton, D. D. (2003). The role of thought suppression in depressive rumination. Cognitive Therapy and Research, 27(3), 293-308.