Rudolf Abel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search
Rudolf Abel
Rudolf Abel egy orosz bélyegen
Rudolf Abel egy orosz bélyegen
Született William August Fisher
1903. július 11.[1][2][3]
Newcastle upon Tyne[4]
Elhunyt 1971. november 15. (68 évesen)[1][2][3]
Moszkva[5]
Álneve
  • Andrew Kayotis
  • Emil Robert Goldfus
  • Martin Collins
  • Robert Callan
  • MARK
  • ALEC
  • ARACH
Állampolgársága
Foglalkozása
  • kém
  • ügynök
  • katona
Kitüntetései
Halál okatüdőrák
Sírhely Új Donszkoj temető
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rudolf Abel témájú médiaállományokat.

Rudolf Ivanovics Abel (oroszul: Рудольф Иванович Абель), eredeti nevén Viljam "Willie" Genrihovics Fiser (Вильям "Вилли" Генрихович Фишер) (Newcastle upon Tyne, Nagy-Britannia, 1903. július 11. – Moszkva, Szovjetunió, 1971. november 15.) szovjet illegális hírszerző, a 20. század egyik legismertebb orosz kéme.

Életrajz[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

Születési ideje bizonytalan, de feltehetően 1903. július 11-én született Nagy-Britanniában, orosz bevándorló szülők második gyermekeként. Apja, a német származású Geinrih Matvejevics Fiser 1901-ben azután kényszerült feleségével elhagyni a cári Oroszországot, hogy Lenin forradalmi agitátora volt, de emigránsként fegyvercsempészéssel is támogatta az orosz felkelőket.

Viljam, vagy Wilhelm (angolosan William) korán tanújelét adta tehetségének a nyelvek elsajátításában, az otthon beszélt német és orosz nyelv mellett angolul, franciául és latinul is hamar megtanult, de állítólag fél év alatt sajátította el a lengyel és a jiddis nyelvet is. Ezen kívül volt érzéke a tudományokhoz, a műszaki ismeretekhez, a művészetekhez és a zenéhez is. 1919-ben szerzett brit útlevelet, mikor felvették a University of London nyelvészeti karára, orosz-francia-angol szakra.

Újra Oroszországban[szerkesztés]

Fiserék az orosz polgárháború után, 1922-ben költöztek haza. A tehetséges fiúra hamar felfigyelt az akkori titkosrendőrség, az OGPU, és a Kominternnél alkalmazta fordítóként, pár év múlva pedig már a hírszerzőket tanította idegen nyelvekre. Ekkortájt kezdett részt venni ő is hírszerzői kiképzésben, és első osztályú rádióssá képezték. 1927-től vált hivatalos állományú hírszerzővé, aki kezdetben főleg rejtjelezéssel foglalkozott, de önképző emberként festészeti, fotográfusi és zenei tanulmányokat is folytatott, és ezeken a területeken is tehetségesnek bizonyult, festeni és gitározni is megtanult. Ekkortájt ismerte meg a Moszkvai Konzervatóriumban hárfázó Jelena Lebegyeva nevű feleségét, akit 1928-ban vett felségül. Lányuk, Evelyn egy évre rá született.

1932-től családjával, mint brit állampolgár brit útlevéllel számos nyugat-európai és közel-keleti országban megfordult, hivatalosan mint újságíró, de valójában a külföldi orosz hírszerzősejtek technikai felszereltségét fejlesztette, illetve a hírszerzők képzését folytatta. 1934-ben rendelik haza, pont mikor a hatalomra került Sztálinnagy tisztogatásba” kezd, de őt szerencséjére nem akarják kivégezni, hanem kitüntetik és megbízzák Kim Philby, a „Cambridge-i Ötök” legismertebb tagjának műszaki-logisztikai támogatásával a jobb kapcsolattartás érdekében, melyet egész 1938-ig csinált. Ezután Bukovinában kellett szovjetszimpatizáns ügynököket toboroznia. Hatékonysága ellenére 1939-ben – talán külföldiesen hangzó neve miatt – lefokozták és egy repülőgépgyárban kapott technikusi állást. De ekkor sem tétlen, gépész- és vegyészmérnöki tanulmányokat folytat. Hírszerzői munkát csak 1941 nyarától kap megint, miután Németország a Szovjetunióra támad és kitör a Nagy Honvédő Háború. Az ismét állományba vett Wilhelm ekkor foglyul ejtett német rádiósok „átállításában” jeleskedett, majd általuk taktikailag és stratégiailag dezinformálta a német hírszerzést. Ő maga 1944-ben, a második világháború vége felé egy elfogott Abwehr-tiszt, bizonyos Johannes Weiss identitásában szivárog be a visszavonuló német csapatokba, és folyamatosan tájékoztatja Moszkvát a németek hadmozdulatairól, gyenge pontjairól. Ezekben az időkben találkozott egyik társbérlőjével, Rudolf Ivanovics Abellel, akinek később felveszi az általa elhíresült nevét, miután az igazi Abel 1955-ben szívrohamban meghalt.

Amerikai megbízatás[szerkesztés]

A háború vége után, mikor már látszik, hogy a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok egymás ellenségei lesznek Wilhelmet Alekszander Korotkov, az NKVD egyik vezetője veszi pártfogásba, aki ideális személynek látja arra, hogy az elkövetkező időben Amerikában folytasson illegális hírszerző tevékenységet. Másfél évig emelt szintű kémtanfolyamon vesz részt, ahol teljesen elsajátítja az amerikai viselkedésmintákat, de más területeken, újabb tudományágakban is képzi magát, miközben a technika és a művészetek sem maradnak ki. 1948-ban Wilhelm Fiser, aki ekkor már ezredes, sikeresen leteszi az összes vizsgáját és elindul Amerikába, először, mint Andrew Kayotis, aki Kanadán keresztül utazik New Yorkba, csak ott „válik” Emil Goldfusá. Első évében Goldfus-álcáját építgeti és beutazza az Egyesült Államokat. Hálózatot épít ki a már korábban kiküldött ügynökökből és kommunista érzületű helyiekből, akiktől információkra számíthat, ez utóbbiak közé tartozott például Lona és Morris Cohen, egy meggyőződéses amerikai kommunista házaspár, akik személyes barátaivá is váltak. 1949 őszétől egy manhattani szállóban bérel szobát, illetve Brooklynban egy stúdiót, így éldegél látszólag egyszerű fotósként, ami legitimálja a rendszertelen életét is.

Fiser, mint rezidens ügynök nagyon szorgalmas és innovatív, különféle hétköznapi tárgyakat apró holmik, mikrofilmek hordozására alkalmas eszközzé alakít át, ezekkel továbbítva a titkos információkat, melyet a zsargon „konténernek” is hív. Az ügynökeivel személyesen találkozik, tartja velük a kapcsolatot, többeket maga szervez be, és különböző hírszerzői ismeretekre oktatja őket. Ilyen beszervezett ügynök volt Theodore Alvin Hall, a Manhattan terv legfiatalabb kutatója. Az ekkor kémként már nem aktív Rosenberg házaspárral nem volt kapcsolata, de azok hálózatának tagjai közül többekkel igen, mint például Morton Sobellel. Ezen kívül ügynökei időzített bombákat helyeznek el a koreai háborúba vonuló amerikai hadiszállítmányokra, ilyen esetekben utazva a Martin Collins nevet használja.

Fiser hálózata egyre terebélyesedik, de hozzáértése és elszánt munkamániája ellenére sem tud mindent kézben tartani, ezért 1952-től Moszkva segítséget küld neki a finn származású, Nicolai Eugene Maki néven utazó Reino Häyhänen ügynök személyében. Csakhogy hamar szembesül vele, hogy Häyhänen felelőtlen, megbízhatatlan és iszákos, aki korábban csak a baltikumi értelmiség és diákság kommunistaellenes tagjairól jelentett. Ekkor történik az első leleplező incidens is, mikor Fisher vagy Häyhänen figyelmetlenségből egy preparált negyeddollárossal fizet egy újságosnak, aki miután szembesül vele, hogy nem közönséges érmét kapott az FBI-hoz fordul vele, de ők ekkor még nem tudják kihez kötni az üreges érmét.

Az 1950-es években sorban lepleződnek le a szovjet ügynökök, többek közt a Joseph McCarthy-féle kommunistaellenes kampány miatt is, ezért Fisert 1955-ben hazahívják biztonsági ellenőrzésre, hogy nem leplezték-e le, vagy nem állt-e át. Többszörösen is kikérdezik, beszámoltatják a kiküldetésben eltelt évekről, mindenféle módon ellenőrzik, de semmi problémát nem találnak. Fiser jelzi Häyhänen alkalmatlanságát, de véleménye süket fülekre talál. Négy hónap ellenőrzés után két hónapig pihen, csak ezután tér vissza az Államokba 1956 elején. Ott szembesül vele, hogy távollétében Häyhänen teljesen lezüllesztette a hálózatát, önmagával együtt: az ügynöki találkozókat elhanyagolta, a konténereket nem ellenőrizte, a fotóstúdióra látványos biztonsági zárat szereltetett, ráadásul találkozott a washingtoni szovjet nagykövetség egyik tagjával, akit feltehetően megfigyeltek az amerikai szervek. A hálózat fenntartására szánt pénz egy jelentős részét pedig alkoholra és prostituáltakra költötte. Fiser menti a menthetőt, majd 1957 tavaszán megüzeni a hazaiaknak mi történt, Moszkva erre azonnal hazarendeli Häyhänent, hivatalosan egy alezredesi kitüntetés ürügyén, Häyhänen azonban sejti, hogy a nem éppen kitüntetést érdemlő munkája miatt akarják elszámoltatni, ezért Párizsban leszállva inkább feladja magát a helyi amerikai nagykövetségen.

Elfogás és tárgyalás[szerkesztés]

Häyhänen révén az amerikaiak értesülnek Fiserről és hálózatáról, mire a CIA, az NSA és az FBI is megfigyelésbe kezd, majd a megfelelő időben, 1957. június 12-én reggel hétkor letartóztatják. A szobájában számos bizonyítékot találtak, többek közt az Emil Goldfus és Martin Collins nevére kiállított igazolványokat, vegyindigót, rejtjelkulcsokat és 6500 dollárt kis címletekben. Fisher csak annyit mond, hogy ő Rudolf Ivanovics Abel és hogy szovjet állampolgár, így ezzel a névvel híresül el, mint elfogott kém. Fisher semmiről nem beszél és volt olyan elővigyázatos, hogy Häyhänenek csak bizonyos ügynököket mutatott be, így az amerikaiak sem tudták Fisher hálózatát teljesen felgöngyölíteni, de arról is keveset lehetett kideríteni, hogy milyen információk is mentek át az ügynökhálózaton.

Nemsokára vádat is emeltek ellene kémkedés és összeesküvés vádjával. Kirendelt védője James Donovan lett, aki az OSS nevű szervezettel is kapcsolatban volt. Donovan úgy ítélte meg, hogy Fiser tehetséges ember, aki értékes személy lehet a Szovjetuniónak, ezért kieszközölte, hogy a felfokozott hangulat ellenére ne ítéljék halálra, hanem börtönbüntetésre egy később lehetséges csere alapjaként. A bíróság 1957 novemberében végül három vádpontban is bűnösnek találta és 35 év börtönbüntetésre ítélte.

Ügynökcsere[szerkesztés]

Fiser több, mint négy évet töltött a Georgiai Szövetségi Fegyházban, ahol festészettel, selyemszövéssel, sakkozással vagy épp logaritmusok kitalálásával töltötte az időt. Két rabtársa is kémkedésért ült vele együtt, egyikük Morton Sobell volt, a másikuk egy Kurt Ponger nevű osztrák.

1960-ban kipattant az U–2 incidens, amikor is az U–2-es kémrepülőt lelőtték a Szovjetunió felett és pilótája Francis Gary Powers szovjet fogságba esett. Powerst három év börtönre és hét év kényszermunkára ítélték. Az amerikaiak Fiser ügyvédjének, James Donovannek a közvetítésével elérték, hogy a szovjetek kicseréljék Powerst Fiserért. A csere végül 1962. február 10-én történt meg a Potsdam és Berlin között lévő, akkor Kelet-Berlin határaként is funkcionáló Glienicke hídon. Ez volt az első ilyen fogolycsere, melyet később még számos másik követett, ezek közül több ugyanitt történt, ezért a hidat a kémek hídjának is nevezték.

Utóélet[szerkesztés]

Hazatérése után ismét találkozott feleségével és lányával, a most már KGB-nek hívott titkosszolgálat pedig amolyan reklámarcnak használta: előadásokat tartott hol iskolában, hol más kommunista országok titkosszolgálatainak. Pletykák szerint Magyarországon is megfordult halálának évében, 1971-ben. Az erős dohányos Fiser végül 1971. november 15-én halt meg tüdőrák következtében. Sírkövén igazi neve mellett ott szerepel a Rudolf Ivanovics Abel név is.

Feldolgozás[szerkesztés]

Fiser elfogását és cseréjét dolgozta fel a Steven Spielberg rendezte Kémek hídja című 2015-ös film.

Források[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b Encyclopædia Britannica Online. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  2. ^ a b SNAC. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. ^ a b Find a Grave. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. http://www.britannica.com/EBchecked/topic/1030/Rudolf-Abel
  5. http://www.britannica.com/biography/Rudolf-Abel

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Rudolf Abel című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.