Ribáry József
| Ribáry József | |
 | |
| Született | 1825. január 25. Buda |
| Elhunyt | 1901. május 21. (76 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | jogász, főkormányzósági titkár, miniszteri tanácsos, költő, jogi író, főrendiházi tag |
| Sírhelye | Farkasréti temető (Hv2-5-15/16)[1][2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ribáry József témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ribári Ribáry József (Buda, 1825. január 25. – Budapest, 1901. május 21.) jogász, budai főkormányzósági titkár, miniszteri tanácsos, költő, jogi író, a főrendiház tagja.
Életrajza[szerkesztés]
Középiskoláit Budán végezte. A bölcseletet és jogot a pesti egyetemen hallgatta, a két évi joggyakorlat után a vizsgálatokat kitűnő eredménnyel tette le. 1846-ban az ügyvédi diplomát nyerte el, mely évben Budán tiszteletbeli tollnok lett. 1849-ben tekintettel nyelvismereteire, a magyar külügyminisztériumban nyert alkalmazást. Később mint fogalmazó működött a soproni főispánnál, ezután pedig mint titkár a nagyváradi helytartóságnál és a budai főkormányzóságnál. 1862-ben valóságos tanácsos lett a helytartótanácsnál, 1867-ben osztálytanácsos a belügyminisztériumban, 1868-ban pedig valóságos miniszteri tanácsossá nevezték ki. E minőségben több törvényjavaslatot készített, melyeknek nagy része tényleg törvénnyé vált. A belügyminisztériumot, más minisztériumoknál törvényjavaslatok felett tartott tanácskozmányban, rendesen ő képviselte. A kormány által kinevezett tagja volt az országos statisztikai tanácsnak. A IX. nemzetközi statisztikai kongresszuson a belügyminisztériumot ő képviselte. Tagja volt a belügyminisztérium képviseletében a tiszai kölcsön-kiosztó-bizottságnak és évekig az államvizsgálati bizottság államtudományi osztályának. Társadalmi téren is működött. Hivatalos tanulmányutat tett 1869-ben Dél-Németországban, Franciaországban és Angliában, 1872-ben Észak-Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Ezen utazásoknál tanulmányainak tárgyai voltak a közrendészeti intézmények általában. A Dalszínház (Operaház) építési bizottsági tagja. 1890-ben saját kérelmére nyugalomba helyezték és őfelsége a főrendiház tagjává nevezte ki. A III. osztályú vaskorona- és a Szent István-rend birtokosa volt. A főrendiházban a gazdasági, a közjogi és törvénykezési, a naplóbíráló és a felirati bizottság tagja volt. Évekig főjegyzője volt a vöröskereszt-egyesületnek és felügyelőbizottsági tagja a magyar jelzálog hitelbanknak. Sírja a Farkasréti temetőben található (Hv2. (102.) parcella, 5-15/16)[3]
Fiatalabb korában költeményeket írt (Zsenge mutatványok. Pest, 1839.) sat. Jog- és törvénytudományi cikkei a szakfolyóiratokban; országgyűlési beszédei és előterjesztései a Naplókban vannak.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ A Farkasréti temető 2003-ban (adattár #6). [2013. június 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. augusztus 29.)
Források[szerkesztés]
- Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái.
- Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X