Protestáns gregoriánum

Az egyetemes komolyzenei repertórium fontos szegmensét képezi a gregoriánum, a gregorián ének. Azonban az egyetemes gregoriánumon belül a 16. századtól a Kárpát-medencében egy olyan egyházzenei, liturgikus jelenség jött létre, amely speciálisan magyar sajátossággá vált: a magyar protestáns egyházak a nyugati mintáktól eltérően nem szakítottak a középkori latin liturgia hagyományaival, hanem azt anyanyelvre fordítva, a hitelvekhez igazítva tovább használták. Ezt a zenei örökséget nevezzük összefoglaló néven protestáns gregoriánumnak.

Története

A magyar zenei tudományosság és a szakirodalom viszonylag későn ismerte fel ennek a liturgikus műfajnak a meglétét és jelentőséget. Korábban az a nézet volt elterjedt, hogy a gregorián éneklés gyakorlata abbamaradt a 17. században, főleg a puritanizmus hatására. Ehhez képest a fennmaradt nyomtatványok és kottás kéziratok, valamint a levéltári források arról tanúskodnak, hogy még a 19. század fordulóján, néhol még később is gyakorlatban volt ez az egyházzenei örökség, főképp a nagyhét liturgiában (passió, lamentatio). A fennmaradt adatok szerint általános volt a protestáns gregoriánum és a gyülekezeti énekek, és ennek alapján a protestáns gregoriánum énekanyagát tartalmazó graduál és a strofikus énekeket tartalmazó gyülekezeti énekeskönyv, az ún. cantionale, majd a későbbi szóhasználat szerint impressum közös használata.

A 18. században fokozatosan ment végbe a gregoriánum elmaradása a protestáns egyházak liturgiájából, csak a nagyheti tételek, a passió és lamentatio éneklésének hagyománya maradt fenn több helyen. Ennek egyik oka a kántorok képzetlensége volt, de hozzájárult az is, hogy a megerősödő ellenreformáció hatására a műfaj „katolikus” mivolta ellenszenvet ébresztett. Erdélyben a 18. század második felétől elterjedt az orgonák használata, amely legtöbb esetben a gregorián éneklés kiszorulását eredményezte.

Forrásai

Legfőbb korabeli forrásaink az ún. graduálok, de a másodlagos források (jegyzőkönyvek, leltárak stb.) is bőven nyújtanak adatokat a műfaj jelenlétére. A graduálok főleg kéziratos formában szerkesztett liturgikus szerkönyvek voltak, néhány nyomtatott kivételtől eltekintve. Egyik legjelentősebb az 1636-ban Gyulafehérváron kiadott, és 200 példányban szétosztott ún. Öreg graduál.

Kapcsolódó szócikkek

gregorián ének

korál

Öreg graduál

Források

• Ferenczi Ilona: A graduálkutatás története. Magyar Egyházzene 1999/2000. 275–282.
• Ferenczi Ilona: Magyar nyelvű gregorián a 16–17. században. Zenetudományi Dolgozatok 1985. 61–71.
• Fekete Csaba: Graduál és református istentisztelet. Liturgiatörténeti áttekintés az Öreg Graduál somorjai példányának kéziratos pótlékai alapján. In: G. Szabó Botond – Fekete Csaba – Bereczki Lajos (szerk.): Egyház és művelődés. Fejezetek a reformátusság és a művelődés XVI–XIX. századi történetéből. Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Nagykönyvtár, Debrecen 2000, 245–344.
• Kurta József Tibor: Az elképzeléstől a megvalósulásig. Bethlen Gábor elveszett graduálja és az Öreg graduál. In: Református Szemle 104.4 (2011), 356—362.
• Kurta József: Az Öreg Graduál századai Erdélyben. Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek 8. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Protestáns Egyháztörténeti Tan­székének kiadványsorozata. Szerk. Buzogány Dezső. Kolozsvár 2002.

További információk

• https://enekeskonyvtar.hu/2021/10/20/keserui-dajka-janos-geleji-katona-istvan-oreg-gradual/
• https://docplayer.hu/165365078-Az-oreg-gradual-1636-mint-nyomdatorteneti-kulonlegesseg.html
• https://dea.lib.unideb.hu/items/dc64698f-d22f-49b4-9f61-6bafacdcb23a