Pierre-Émile Martin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pierre-Émile Martin
Pierre Martin (1824-1915).jpg
Született Pierre Blaise Martin
1824. augusztus 17.[1]
Bourges[2][3]
Elhunyt 1915. május 19. (90 évesen)[3]
Fourchambault
Állampolgársága francia
Szülei Émile Martin
Foglalkozása mérnök
Iskolái Mines ParisTech
Kitüntetései
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagja (1878. október 20.)
  • Francia Köztársaság Becsületrendjének tisztje (1910. június 4.)
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Pierre-Émile Martin témájú médiaállományokat.

Pierre-Émile Blaise Martin (Bourges, 1824. augusztus 17.Fourchambault, 1915. május 21.) francia kohómérnök, a nevét viselő Martin-acélgyártás feltalálója.

Élete, munkássága[szerkesztés]

Pierre-Émile Martin apja Émile Martin mérnök és gyártulajdonos, anyja Constance Dufaud, a szintén vasgyáros Georges Dufaud lánya volt. Martin az egyik legpatinásabb, 1783-ban, XVI. Lajos által alapított alapított francia műszaki főiskolán, az École des Mines de Paris-n tanult.

A sireuili kemence metszeti rajza

Az acélgyártás (tulajdonképpen a kavaró acélgyártás) korszerűsítésére vonatkozó kísérleteit apjával közösen kezdte el. Az elképzelés szerint egy lapos, teknő alakú kemencében a betét fölött gázlángot vezet el, amivel a fürdőből ki tudja égetni a nyersvas fölösleges kísérő elemeit, a szenet, a szilíciumot, a mangánt, és a folyamat végén folyékony acélt tud csapolni. A kísérletek ígéretesek voltak, bár számos kudarc közepette folytak. A módszer csak akkor vált ipari bevezetésre alkalmassá, amikor megvásárolta az 1856-ban felfedezett Siemens-féle, váltakozó lángjárású, regeneratív tüzelési módszer szabadalmát. Ezzel már olyan lánghőmérsékletet ért el, amivel a beolvasztás és a metallurgiai folyamatok gond nélkül lezajlottak. A módszer ráadásul lehetővé tette az akkoriban már erősen felgyülemlő vas- és acélhulladék feldolgozását is. Sireuili üzemében átalakított egy regeneratív tüzelésű hengerművi izzítókemencét, amelynek a medencemérete 1,2×1,6 méter volt, és amiből az első 1,5 tonnányi acélt 1864. április 8-án csapolta le. Angliában és Ausztriában az első SM-acélművet 1868-ban, Németországban 1869-ben helyezték üzembe (Magyarországon 1876-ban Resicán). Ezután az új acélgyártó eljárás gyorsan elterjedt a világban, és mintegy száz éven át uralta a világ acélgyártását.

Martin 1855 és 1874 között Sireuil polgármestere volt. Forradalmi acélgyártó eljárása azonban nem hozta meg számára az anyagi sikert, ellentétben a szélfrissítéses acélgyártás feltalálóival, Bessemerrel és Thomasszal, akik találmányuk révén életük végéig jólétben éltek. Martint a módszere látványos sikere ellenére teljesen elfeledték, gyakorlatilag nélkülözött. Végül 1910-ben a nagyipar vezetőinek mégis eszükbe jutott, és komoly tiszteletdíjakkal igyekeztek kifejezni elismerésüket a világ egyik legnagyobb kohásza számára. Ugyanebben az évben megkapta a francia becsületrendet is.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Léonore database, 2017
  2. Integrált katalógustár, 2014. december 16.
  3. ^ a b Léonore database

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Pierre-Émile Martin című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

  • Vaskohászati kézikönyv. Óvári Antal (szerkesztő). Budapest: Műszaki Könyvkiadó. 1985. ISBN 9631059723  
  • Simon Sándor, Károly Gyula: Acélkohászattan II. Budapest: Tankönyvkiadó. 1984.  
  • Nyersvasgyártás. Geleji Sándor (szerkesztő). Budapest: Akadémiai Kiadó. 1955. = Vaskohászati enciklopédia, VI  

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]