Nászajándék

A nászajándék a magyar paraszti kultúrában az a különvagyona volt valamelyik házastársnak (többnyire ingóság), amelyet az eljegyzés jeléül vagy a házasság megkötésekor a másik házastárstól vagy annak rokonaitól kapott. A régi jogszokás szerint a házasságkötés előtt kellett adni, és annak a házastárstól vagy annak rokonától kellett származnia, de a helyi szokások nem alkalmazták ilyen mereven. A nászajándék ígérettel, felajánlással is létesülhetett.

Az eljegyzési ajándék lehetett csizma, ing, kendő, gyűrű, ritkábban finomabb tárgy vagy pénz. A házasságkötési ajándék, amit a lakodalomban adnak oda, jószág, ruhanemű, ágynemű, ingatlan is lehetett.

A nászajándék visszakövetelhető volt bizonyos esetekben, például ha a házasság felbomlása az egyik házasfél hibája miatt következett be. Nem volt visszakövetelhető, ha a házasfél meghalt. A nászajándékot a szokásjog szerint közös vagyonként kezelték, a mai (1944) jog szerint is így van (kivéve, ha nyilatkozat születik arról, hogy a nászajándék csak az egyik fél számára szól).

A nászajándékot manapság a rokonság adja a lakodalomban vagy előtte.

Irodalom

• Réső Ensel Sándor: Magyarországi népszokások (Pest, 1866)
• Fél Edit: A vagyon és tulajdon Martoson (Társadalomtudomány, 1944)
• Györgyi Erzsébet: Házasságkötés és szokásköre a bukovinai székelyeknél (Néprajzi Közlemények, 1962)

Források

• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 697. o. ISBN 963-05-1288-2