Major Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Major Béla
Született 1842. március 10.
Elhunyt 1872. április 7. (30 évesen)
Pest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása királyi táblai fogalmazó,
író,
műfordító

Major Béla (1842. március 10.Pest, 1872. április 7.) királyi táblai fogalmazó, író, műfordító.

Élete[szerkesztés]

Középiskoláit és az egyetemet végezve, Pesten maradt mint gyakornok a királyi táblánál, majd fogalmazó lett; de e mellett igen sokat írt és fordított a fővárosi hírlapok számára s a Családi Körnek segédszerkesztője is volt. Ennyi szellemi munka megtörte gyenge szervezetét és 1872. április 7-én meghalt Pesten.

Beszélyei, cikkei a Családi Körben (1861-től beszélyek, 1863. Emich Gusztáv, Remellay Gusztáv, 1865. Álmos Munkács alatt, és utolsó hátrahagyott beszélye 1872. 26. sz. Szerencse szekere); a Széchenyi Emlékkönyvben (1861. Fény és árny, tört. beszély); a Hölgyfutárban (1863-64. beszélyek); a M. Ember Könyvtárában (IV. 1863. A gyapot történetéből); a Koszorúban (1864-65. beszélyek); a Vasárnapi Ifjuságban (1864-65. Egy nóta meséje); a Felvidékben (1865. genrekép); a Pesti Hölgydivatbanlapban (1865. beszély); a Fővárosi Lapokban (1865-66. beszélyek); a Nefelejtsben (1866. beszély); a Képes Világban (1869. beszély); a Figyelőben (1871. beszély).

Munkái[szerkesztés]

  • A magány óráira. Beszélygyűjtemény. Pest, 1865.

Műfordításai[szerkesztés]

  • A pokol torka. Regény. Dumas Sándor után ford. U. ott, 1869. Két kötet.
  • Szerelmi perpatvarok. Bibra lovag regénye. Ford. U. ott, 1872. Három kötet. (A Családi Kör Könyvtára 4.)

Forrás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.