Magyar írásjelek

Linkek hozzáadása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A magyar írásjelek a magyar nyelv nyelvtani viszonyaihoz igazodó, kettős szerepű (a mondatok, illetve mondatrészek tagolódásának és viszonyának, valamint a prozódiai sajátosságok kifejezésének) írásjelei, melyek a közlendőt értelmileg és érzelmileg árnyalják.

A mondatvégi írásjelek[szerkesztés]

Az egyszerű mondatok három csoportra oszthatók mondatvégi írásjelüket tekintve:

A mellérendelő összetett mondatokat az utolsó tagmondatra vonatkozó írásjel zárja (Itt a kánikula, nem megyünk le a strandra?).

Az alárendelő összetett mondatok végére pedig a főmondatnak megfelelő írásjel kerül (Elmondtad már neki, mit gondolsz erről?).

Írásjelek a tagmondatok között[szerkesztés]

Vesszőt használunk a következő esetekben:

  • az összetett mondatok tagmondatai között (Azért jött, mert hiányoztál neki.),
  • az és, s, meg, vagy és mint kötőszavak előtt,
  • az anélkül hogy, aszerint hogy, ahelyett hogy stb. szókapcsolatok előtt (ekkor viszont a hogy elé nem kerül vessző).

Pontosvessző választja el

  • a többszörösen összetett mondatok kevésbé szorosan összefüggő tagmondatait (A gyerekek alig várták, hogy játszhassanak új barátjukkal; a felnőttek az ilyen alkalmakra tartogatott italokat kezdték bontogatni; az idősebbek pedig a múltról anekdotáztak.),
  • a lazábban összetartozó kéttagú összetett mondatok tagmondatait (Tönkrement a házasságuk; évek óta alig szóltak már egymáshoz.),
  • a tartalmilag más típusú tagmondatokat (Már nem vagyok éhes; aludjunk egyet!).

Kettőspont kerül azokba az összetett mondatokba, melyek figyelemfelhívást, magyarázatot, vagy következtetést foglalnak magukba (Egymásra néztek: mindketten tudták, mi következik.).

Írásjelek a mondatrészek között[szerkesztés]

Egymásnak mellérendelt mondatrészek (kötőszó nélküli) felsorolásakor vesszőt használunk (Látott a piacon szép almát, körtét, epret is.).

Az azonos funkciójú mondatrészek közötti kötőszavak előtt vessző áll, kiv. és, s, meg, vagy (Szép, ám nem túl okos lány. Haragosan, sőt utálattal nézett a tanárra.). De: Már fiatalon nyers és őszinte természet volt. Kettő, három vagy négy intőt is kapott egy héten.

Vesszőt használunk a következő esetekben:

  • páros kötőszavakat tartalmazó mellérendelő szerkezetekben (Se pénz, se posztó.),
  • értelmezős szerkezetekben (Péter, a férje semmit sem értett.),
  • ha a fokozatot, rangot, minősítést kifejező sok esetben határozott névelős birtokos szerkezet értelmezőként funkcionál (Kis Mária, a cég/cégünk szóvivője).

Ha a mint állapotot vagy minőséget fejez ki, illetve szókapcsolat követi, nem áll előtte vessző (A fia mint színész = színészként dolgozott.).

A szövegbe ékelődés írásjelei[szerkesztés]

Közbevetéskor vesszőt, gondolatjelet vagy zárójelet használunk a mondatban (Ő, persze, megint nem jött el. Ötször – ha nem többször – mondta el ugyanazt. A nővére (Évi) holnap megy férjhez.).

A mondatértékű megszólításokat felkiáltójel zárja (Kedves László! Drága Anyám! Tisztelt Publikum!). Magánlevél esetén a felkiáltójel helyett vessző is állhat.

  • A mondat elején vagy végén elhelyezkedő megszólítás vesszővel különül el (Béla, gyere csak! Jó, hogy itt vagy, Anna.).
  • Mondatba ékelődő megszólítás esetén pedig két vessző közé kerül a megszólítás (Nincs más hátra, kedves, tudnia kell az igazságot.).

Szó szerinti idézéskor idézőjelet („”) használunk („Isten, áldd meg a magyart”[1] – kezdődik himnuszunk.). Idézeten belüli idézet esetén hegyével befelé forduló jelet (»«) teszünk („Szemében »mesterségem« Most is nagy szálka még;”.).[2]

Szépirodalmi művekben a szereplők gondolatainak idézésére a magyar nyelvben a gondolatjel használatos. A gondolatjel használatának módját az író idéző mondatának és a szereplő szavainak sorrendje határozza meg:

  • Haragosan kiabált:
  • – Az nem a tiéd!
  • – Az nem a tiéd! – kiabálta haragosan.
  • – Az nem a tiéd! – kiabálta haragosan. – Az az enyém!
  • – Ez az enyém.
  • – Nem, az az enyém.
  • – Hazudsz!

Írásjelek a szavak és szórészek között[szerkesztés]

Vessző választja el az indulatszavakat a mondat többi részétől (Hé, hova mész? Fáj, jaj, de még hogy!). Ha két kötőszó áll egymás mellett, nem szükséges a vessző (Szólni akart, de mikor elkezdte volna, elakadt a szava.).

Kötőjelet használunk a következő esetekben:

  • ha három mássalhangzó áll egymás mellett (sakk-kör, Kiss-sel),
  • szóismétléskor, mellérendelő szóösszetételeknél, ikerszóknál és bizonyos alárendelő szóösszetételeknél (két-két, réges-régi, jön-megy, izeg-mozog, piff-puff, Isti-Pisti, fel-felnéz, melegvíz-csap, kutya-macska barátság),
  • ha két vagy több szó elő- vagy utótagja azonos (fém- és faházak, autószerelő és –kereskedő),
  • a kétezren felüli összetett számjegyeknél (hatezer-kilencszázhuszonnyolc, kiv. a kerek ezresek és milliósok),
  • ha a tulajdonnevekből főneveknél, illetve az azokból képzett mellékneveknél (Kossuth-nóta, Nobel-díjas),
  • kettős családneveknél (Nagy-Szabó),
  • több elemű földrajzi nevek bizonyos fajtáiban (Sváb-hegy, Duna-part),
  • az -e kérdőszócska előtt (Meg kellene tudni, szereti-e a virágot.),
  • hozzávetőlegesség, vagylagosság számkapcsolatok esetében (három-négy napra, 10-12 diák).

Nagykötőjelet használunk a következő esetekben:

  • népnevek vagy nyelvek kapcsolatának kifejezésekor (magyar–francia zsebszótár, német–brazil meccs),
  • tulajdonnevek kapcsolatának kifejezésekor (Petőfi–Arany barátság),
  • valamitől valameddig viszony kifejezésekor (Pécs–Szeged, 2000–2004, január–február folyamán),
  • géptípusok stb. nevében (Apollo–11).

Három pontot használunk abban az esetben, ha egy gondolat befejezetlen, hiányos („Álltam sírhalma mellett / Keresztbefont kezekkel... / Mozdúlatlan szoborként... / A dombra szögzött szemmel.”[3] ), valamint hiányos szövegrész esetén („Őseinket felhozád / Kárpát szent bércére, ... Árpád hős magzatjai / Felvirágozának.”[1]).

Írásjelek toldalékoláskor[szerkesztés]

A toldalékok (ragok, jelek, képzők és képzőszerű utótagok) legtöbbször közvetlenül kapcsolódnak a szótőhöz, de bizonyos esetekben kötőjellel fűzzük őket a szótőhöz. Ezek az esetek a következők:

  • három azonos mássalhangzó találkozása (Vass-sal, puff-féle),
  • több különírt elemű személy- és földrajzi névhez jelző vagy jelzőszerű utótag kapcsolása (Petőfi Sándor-os, Los Angeles-i),
  • egyelemű személynevekhez képzőszerű utótag kapcsolása (Arany-féle),
  • néma betűre végződő szavak toldalékolása (Rousseau-tól),
  • a számjegyek, írásjelek, rövidítések, betűszók stb. toldalékolása (5-ször, 10%-kal, Bp.-ről, NAV-nak).

Egyéb írásjelek és hasonló szerepű szimbólumok a magyarban[szerkesztés]

  • + (összeadás)
  • - (kivonás)
  • · vagy × vagy * (szorzás)
  • : vagy / (osztás)
  • = (egyenlőség)
  • ≈ (közel egyenlőség)
  • % (százalékjel)
  • / (vagylagosság,[4] törtszám)
  • § (paragrafus)
  • * vagy 1 (jegyzetjel)
  • ’ (hiányjel)
  • ” (ismétlés)
  • ° (fokjel)
  • ~ (tilde; ismétlődés, megfelelés)
  • ′ (perc)
  • ″ (másodperc)
  • @ (kukac)
  • & (et; és)
  • # (számjel, kettőskereszt, mint zenei módosítójel ♯ helyettesítésére)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ a b Kölcsey Ferenc: Himnusz
  2. ↑ Petőfi Sándor: Egy estém otthon
  3. ↑ Petőfi Sándor: Álltam sírhalma felett...
  4. ↑ Zsurnalisztikai hatás következtében terjed a használata olyan esetekben, amikor nem tudja a szerző, hogy vagy, vagy és kötőszót kell-e használnia - vagy mindkettőt

Források[szerkesztés]

AkH. = A magyar helyesírás szabályai 1984. XI. kiadás. Akadémia Kiadó. Budapest.

OH. = Laczkó Krisztina–Mártonfi Attila 2006. Helyesírás. Osiris Kiadó. Budapest.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magyar_írásjelek&oldid=26914617”