Kancellár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kancellár (latinul cancellarius) országonként és koronként eltérő tartalmú elnevezése bizonyos fontos állami illetve egyházi tisztségeknek.

A tisztséget eredetileg egyházi személyek töltötték be, később elkülönültek egymástól a kizárólag állami tisztségek az egyháziaktól.

A 21. században a kancellár Németországban és Ausztriában a kormányfő címe (birodalmi kancellár illetve szövetségi kancellár).

Az állami tisztség története[szerkesztés]

A szó eredete[szerkesztés]

A kancellár a királyi kancellária vezetője volt. A kancellár elnevezés onnan származik, hogy a kancellár az ú.n. cancellussal elzárt értékek felelős őrzője volt. Az ő jelenlétében látták el az ő őrizetében lévő királyi pecséttel az okleveleket - ezáltal a kancellár felelsősséget vállalt az oklevelek valódiságáért. A királyi oklevelek záradéka azt fejezte ki, hogy ezek "a kancellár kezétől erednek" [1] A kancellár, mint a király bizalmi embere, magasabb egyházi állást töltött be, és a legtöbbször mint püspök vált meg a királyi udvartól. [2]

A tisztség története[szerkesztés]

A kancellár eredetileg az uralkodó mellett működő főtisztviselő volt, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek, egyéb közokiratok szerkesztését és kiadását végezte. A kancellárok rendszerint az irás tudományában jártas egyházi rendnek tagjai voltak.

Némely államban a akncellárok hatásköre az idővel igazságszolgáltatásra, valamint a külügyekre is kiterjedt. Emellett azonban egyetemek, lovagrendek és más testületek is bírtak kancellárral. A régi Német-Római Császárságban Németországot illetőleg a mainzi érsek, Olaszország részére a kölni érsek, Gallia részére (per Galliam et regnum Arelatense) a trieri érsek volt a főkancellár. Később jelentőséggel csak a mainzi érsek tisztsége bírt, amenynyiben a választásoknál a birodalmi gyűléseken stb. egészen a birodalom megdőltéig, mint kancellár szerepelt.

Az 1867. évi észak-német szövetség első tisztviselője a szövetségi kancellár volt, akinek helyébe a német birodalom visszaállításakor a birodalmi kancellár lépett. Franciaországban a kancellár (Chancelier de France) volt az első állami tisztviselő. Mivel hatásköre később az igazságügyekre is kiterjedt, XI. Lajos francia király óta rendszerint a jogtudósok közül nevezte ki, még pedig élethoszsziglan. Angliában a lord-kancellár Lord High Chancellor, az igazságügyminiszter, a lordok házának és a legfőbb bíróságnak elnöke ; a lancasteri hercegségi kancellár tárcanélküli miniszter, a Chancellor of the Exchequer, pénzügyminiszter. Ausztriában régente az udvari egyesített kancellária elnöke, ahova a külügyek is tartoztak, viselte e címet. Magyarországon a kancellár . tisztét egykor szintén egyháziak látták el. Címük néha a nótárius magister capellanus, comes capellae. Később, ugy látszik a 15. századtól megkülönböztetik a főkancellárt (sarnmus cancellarius), ez a kettős-pecsét őre, a király személye mellett tényleg működő udvari kancellártól (cancellarius aulicus), aki a titkos pecsétet őrzi. A főkancellári cím az esztergomi érseket, mint az ország prímását az 1741. X., 1751. III. t.-cikkek által megerősítve örökösen illeti meg és igy máig is viseli. A Habsburgok alatt az udvari kancellária Bécsbe költözik és az osztrák kancelláriától több tekintetben függő helyzetbe jut, mígnem II. Mátyás alatt visszanyeri önállóságát és I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia, I. Ferenc idejében nyert szervezettel, mint magyar királyi udvari kancellária, az ország főkormányszéke lesz. Élén a főkancellár állott, mellette két alkancellár, tizenkét tanácsos a főpapi, főúri és nemesi rendből kinevezve működtek. A király e hivatal segélyével gyakorolta felségjogait ugy a törvényhozás, mint a pénz- ós hadi ügyek kivételével, a kormányzás és bíráskodás körében ; sőt a kancelláriának a magyar államot érdeklő ügyekre is volt befolyása. Megszűnt az 1848. III. törvénycikkel, de az októbori diploma alapján 1861. visszaállíttatik és egész 1867-ig működött. Erdélynek szintén volt kancelláriája, körülbelül hasonló szervezettel ós hatáskörrel, mely ugyancsak 1848., illetve 1867. oszlott fel. Horvátország és Szlavónia hajdan a királyi udvari kancellária alatt állottak, de 1860. külön kancellária szerveztetett rószökre, mely az 1868. XXX. t.-c.-kel sziint meg. [3]


a kancellár (latinul cancellarius), egykor az a királyi és császári udvarokban működő tisztviselő, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek és egyéb közokiratok szerkesztését, megpecsételését s kiadását végezte. Hatásköre sok államban az igazságszolgáltatásra és a kormányzatra, főleg a külügyekre is kiterjedt. Az egyetemeknek s a lovagrendeknek szintén voltak kancellárjaik. A fejedelmi udvarokban működő kancellária élén a főkacellár állt, aki rendszerint papi egyén volt. így a római-német császárságban Németországot illetően a mainzi, Olaszország részére a kölni s Gallia részére a trieri érsek volt a fő-K. Magyarországon legrégebben a kir. udvarban a jegyzői teendőket papi egyének végezték s az irodai személyzet élén a kir. kápolna grófja (comes capellae regiae) állott. III. Béla király idejében (1181) a kancellária a kir. kápolnától elválik, önálló hivatallá lett, élén az udvari v. íő-K.- ral. E tisztséget hol egyik, hol másik főpap, később állandóan az esztergomi érsek viselte, akit az főpapi méltóságánál fogva megilletett (1741-.X. és 1763:111. t.-c.). A Habs- burgházbeli királyok alatt a magyar kir. udvari kancellária legfőbb központi kormányzati hatósággá (dicasterium) lesz. I. Ferdinand Bécsbe helyezte át, ahol a német udvari kancelláriával került függő viszonyba; ez ellen a magyar törvények szakadatlanul tiltakoztak. A király kormányzati s bírói hatalmát és a törvényhozás körüli jogait az udvari kancellária közvetítésével gyakorolta. I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia újjászervezték, ekkortól kezdve élén a fő K. és két al-K. állott. A felelős minisztérium felállítását elrendelő 1848: III. t.-c. a kancelláriát megszüntette. Az 1860. okt. 20.-án kelt diploma visszaállította 8 csak 1867-ben oszlott fel végleg. Erdély külön kancelláriája szintén Bécsben székelt. Az 1867,-i É.-német szövetség első tisztviselője a szövetségi kancellár volt. Adolf Hitler mai a III. Birodalom államfője a Vezér és Kancellár (Führer und Reichskanzler), 1939 óta csak a Vezér címet viselte. Angliában Lord-kancellárnak (Lord High Chancellor) nevezik az igazságügy- minisztert, a Chancellor of the Exchequer pedig a pénzügyi kormányzat élén áll. Szövetségi K. (Bundeskanzler) állt a háború utáni Ausztria kormányának élén. [4]

A kancellár eredetileg az uralkodó mellett működő főtisztviselő volt, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek, egyéb közokiratok szerkesztését és kiadását felügyelte ; rendszerint írástudó egyházi személy volt. Magyarországon ezt a hivatalt megszüntették 1860-ban. Egyes államokban hatásköre idővel az igazságszolgáltatásra, valamint a külügyekre is kiterjedt. Emellett azonban egyetemek, lovagrendek és más testületek is bírtak kancellárral. A régi német-római császárságban Németországot illetően a mainzi érsek, Itália részére a kölni érsek, Gallia részére (per Galliam et regnum Arelatense) a trieri érsek volt a főkancellár. De később jelentőséggel csak a mainzi érsek tisztsége bírt, amennyiben a választásoknál a birodalmi gyűléseken stb. egészen a birodalom megdőltéig, mint kancellár szerepelt.

Az 1867-es Északnémet Szövetségnek első tisztviselője a szövetségi kancellár volt, akinek helyébe a Német Birodalom visszaállításakor a birodalmi kancellár lépett.

Franciaországban a Chancelier de France volt az első állami tisztviselő, és mert hatásköre később az igazságügyekre is kiterjedt, XI. Lajos király óta rendszerint a jogtudósok közül nevezte ki, mégpedig élethossziglan.

Angliában a lordkancellár, Lord High Chancellor, az igazságügyminiszter, a Lordok Házának és a legfőbb bíróságnak elnöke; a lancasteri hercegségi kancellár tárca nélküli miniszter, a Chancellor of the Exchequer, pénzügyminiszter.

A Habsburg Birodalom, majd az Osztrák Császárság örökös tartományainak ügyeit az osztrák udvari kancellária intézte, melyet koronként egybevontak a cseh udvari kancelláriával, neve ekkor udvari egyesített kancellária (vereinigter Hofkanzlei) volt. Ehhez elnöke viselte e címet. (1740-ig ehhez a hivatalhoz tartozott a külügyek irányítása is).

A 21. században is fennálló állami kancellári tisztségek[szerkesztés]

A tisztség története Magyarországon[szerkesztés]

A történelmi udvari kancellári tisztség[szerkesztés]

Hazánkban a kancellár tisztét hajdan szintén egyháziak látták el. Címük néha a notarius magister capellanus, comes capellae. Később, valószínűleg a 15. századtól, megkülönböztetik a főkancellárt (summus cancellarius), ez a kettős-pecsét őre, a király személye mellett tényleg működő udvari kancellártól (cancellarius aulicus), aki a titkos pecsétet őrzi.

A főkancellári cím az esztergomi érseket, mint az ország prímását az 1741. X., 1751. III. törvénycikkek által megerősítve örökösen illeti meg és így máig is viseli.

A Habsburgok alatt az udvari kancellária Bécsbe költözött és az osztrák kancelláriától több tekintetben függő helyzetbe jutott, amíg II. Mátyás alatt a Magyar Udvari Kancellária visszanyerte önállóságát. I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia, I. Ferenc idejében nyert szervezettel, mint magyar királyi udvari kancellária, az ország főkormányszéke lett. Élén a főkancellár állott, mellette két alkancellár, tizenkét tanácsos a főpapi, főúri és nemesi rendből kinevezve működtek. A király e hivatal segélyével gyakorolta felségjogait úgy a törvényhozás, mint a pénz- és hadi ügyek kivételével, a kormányzás és bíráskodás körében; sőt a kancelláriának a magyar államot érdeklő ügyekre is volt befolyása.

Az Erdélyi Fejedelemség közigazgatási ügyeit a fejedelemnek alárendelt Erdélyi Udvari Kancellária vitte.

A magyar udvari kancellári hivatal az 1848. III. törvénycikkel megszűnt, de az októberi diploma alapján 1861-ben visszaállították és egész 1867-ig működött. Erdélynek szintén volt saját kancelláriája, hasonló szervezettel és hatáskörrel, amely ugyancsak 1848-ban, illetve 1867-ben oszlott fel. Horvátország és Szlavónia hajdan a királyi udvari kancellária alatt állottak, de 1860-ban külön kancelláriát szerveztek részükre, amely az 1868. XXX. törvénycikkel szűnt meg.

Az egyetemi kancellárok[szerkesztés]

Egykor az uralkodói alapítású egyetemek (pl. óbudai, pécsi, pozsonyi) vezetőjét is kancellárnak nevezték. Rendszerint érsek vagy püspök volt, aki néha helyetteseket alkalmazott. A kacellár a király illetve az egyház képviselőjeként ellenőrizte az autonóm tanári testület tevékenységét és a vizsgákon megfelelt hallgatóknak - külön szertartás keretében - átadta a megfelelő fokozatú jogosítványt az egyetemi előadásokra. A kancellár volt az egyetem fő fegyelmi hatósága, valamint az önálló bíráskodás ellenőrzője. [5]

Az egyetemi kancellár Magyarországon a 21. században felsőoktatási intézményekben vezetői megbízással rendelkező a kormány által kinevezett közalkalmazott elnevezése.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. latinul: Datum per manus N. cancellarii...
  2. http://lexikon.katolikus.hu/K/kancell%C3%A1r.html
  3. Pallas nagy lexikon 10. kötet: Kacs-Közellátás (1895) 97.- 98. old.
  4. Uj Idők Lexikona 15-16. Kámea - Láz (Budapest, 1939) 3621. - 3622. old.
  5. http://lexikon.katolikus.hu/K/kancell%C3%A1r.html

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]