Kancellár

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kancellár (latinul cancellarius) országonként és koronként eltérő tartalmú elnevezése bizonyos fontos állami illetve egyházi tisztségeknek.

A 21. században a kancellár Németországban és Ausztriában a kormányfő címe (birodalmi kancellár illetve szövetségi kancellár).

Kancellári rendszerek felsőoktatási intézményekben az - előbbiektől függetlenül - több országban működnek különböző feltételek szerinti [1] Magyarországon a 2012–2015 között kialakított és attól kezdve fokozatosan kötelezővé tett felsőoktatási stratégia szerint az állami felsőoktatási intézményekhez a kormány által kinevezett gazdasági főigazgatókat nevezik így.

A szó eredete[szerkesztés]

A latin cancellarius ): 1. a →királyi kancellária vezetője. A ~ elnevezés onnan származik, hogy a ~ →cancellussal elzárt értékek felelős őrzője volt. Jelenlétében látták el az őrizetében lévő kir. pecséttel az okl-eket, s ezzel felelősséget vállalt értük. A kir. okl-ek így a ~ kezéből erednek, amint azt kifejezték záradékukban: Datum per manus N. cancellarii... Mint a kir. bizalmi embere magasabb egyh. állást töltött be, s legtöbbször mint pp. vált meg a kir. udvartól. -

2. püspökségeken az →irodaigazgató. - 3. a ném. birodalomban, ill. közt-ban (1871-) és az osztrák közt-ban (1919-) miniszterelnök. - 4. az uralkodói alapítású egyetemek (pl. óbudai, pécsi, pozsonyi) vezetője. Rendszerint érs. v. pp., aki néha helyetteseket (knk-okat) alkalmazott. Az alapító(k) (a kir., ill. az Egyh.) képviselőjeként ellenőrizte az autonóm tanári testület ténykedését, a vizsgákon megfelelt hallg-knak külön szert. keretében átadta a megfelelő fokozatú jogosítványt az egy. előadásokra (→bakkalaureátus, →licenciátus, →doktorátus). A ~ volt az egy. fő fegyelmi hatósága és az önálló bíráskodás ellenőrzője. - 5. a Szentírásban: →hivatalnok.<<http://lexikon.katolikus.hu/K/kancell%C3%A1r.html>>}}

A tisztség története[szerkesztés]

Kancellár (lat. cancellarius), régente az uralkodók mellett működő főtisztviselők, kik a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek, egyéb közokiratok szerkesztését és kiadását eszközölték ; rendszerint az irás tudományában jártas egyházi rendnek tagjai voltak. De némely 7 államban hatáskörük az idővel igazságszolgáltatásra, valamint a külügyekre is kiterjedt. Emellett azonban egyetemek, lovagrendek és más testületek is bírtak K.-ral. A régi római-németcsászárságban Németországot illetőleg a mainzi érsek, Olaszország részére a kölni érsek, Gallia részére (per Galliam et regnum Arelatense) a trieri érsek volt a főkancellár. De később jelentőséggel csak a mainzi érsek tisztsége birt, amenynyiben a választásoknál a birodalmi gyűléseken stb. egészen a birodalom megdőltéig, mint K. szerepelt.

Az 1867-iki észak-német szövetségnek pedig első tisztviselője a szövetségi K. volt, akinek helyébe a német birodalom visszaállításakor a birodalmi kancellár lépett. Franciaországban a kancellár (Chancelier de France) volt az első állami tisztviselő. Mivel hatásköre később az igazságügyekre is kiterjedt, XI. Lajos francia király óta rendszerint a jogtudósok közül nevezte ki, még pedig élethoszsziglan. Angliában a lord-K, Lord High Chancellor, az igazságügyminiszter, a lordok házának és a legfőbb bíróságnak elnöke ; a lancasteri hercegségi K. tárcanélküli miniszter, a Chancellor of the Ex chequer, pénzügyminiszter. Ausztriában régente az udvari egyesített kancellária elnöke, ahova a külügyek is tartoztak, viselte e címet. Hazánkban a K. tisztét hajdan szintén egyháziak látták el. Címök néha a nótárius magister capellanus, comes capellae. Később, ugy látszik a 15. századtól megkülönböztetik a főkancellárt (sarnmus cancellarius), ez a kettős-pecsét őre, a király személye mellett tényleg működő udvari kancellártól (cancellarius aulicus), aki a titkos pecsétet őrzi. A főkancellári cím az esztergomi érseket, mint az ország prímását az 1741. X., 1751. III. t.-cikkek által megerősítve örökösen illeti meg és igy máig is viseli. A Habsburgok alatt az udvari kancellária Bécsbe költözik és az osztrák kancelláriától több tekintetben függő helyzetbe jut, mígnem II. Mátyás alatt visszanyeri önállóságát és I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia, I. Ferenc idejében nyert szervezettel, mint magyar királyi udvari kancellária, az ország főkormányszéke lesz. Élén a főkancellár állott, mellette két alkancellár, tizenkét tanácsos a főpapi, főúri és nemesi rendből kinevezve működtek. A király e hivatal segélyével gyakorolta felségjogait ugy a törvényhozás, mint a pénz- ós hadi ügyek kivételével, a kormányzás és bíráskodás körében ; sőt a kancelláriának a magyar államot érdeklő ügyekre is volt befolyása. Megszűnt az 1848. III. törvénycikkel, de az októbori diploma alapján 1861. visszaállíttatik és egész 1867-ig működött. Erdélynek szintén volt kancelláriája, körülbelül hasonló szervezettel ós hatáskörrel, mely ugyancsak 1848., illetve 1867. oszlott fel. Horvátország és Szlavónia hajdan a királyi udvari kancellária alatt állottak, de 1860. külön kancellária szerveztetett rószökre, mely az 1868. XXX. t.-c.-kel sziint meg. [2]


Kancellár (latinul cancellarius), hajdan az a királyi és császári udvarokban működő tisztviselő, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek és egyéb közokiratok szerkesztését, megpecsételését s kiadását végezte. Hatásköre sok államban az igazságszolgáltatásra és a kormányzatra, főleg a külügyekre is kiterjedt. Az egyetemeknek s a lovagrendeknek szintén voltak K.-jaik. A fejedelmi udvarokban működő kancellária élén a fő-K. állott, ki rendszerint papi egyén volt. így a római-német császárságban Németországot illetően a mainzi, Olaszország részére a kölni s Gallia részére a trieri érsek volt a fő-K. Magyarországon legrégebben a kir. udvarban a jegyzői teendőket papi egyének végezték s az irodai személyzet élén a kir. kápolna grófja (comes capellae regiae) állott. III. Béla király idejében (1181) a kancellária a kir. kápolnától elválik, önálló hivatallá lett, élén az udvari v. íő-K.- ral. E tisztséget hol egyik, hol másik főpap, később állandóan az esztergomi érsek viselte, kit az főpapi méltóságánál fogva megilletett (1741-.X. és 1763:111. t.-c.). A Habs- burgházbeli királyok alatt a m. kir. udvari kancellária legfőbb központi kormányzati hatósággá (dicasterium) lesz. I. Ferdinand Bécsbe helyezte át, hol a német udvari kancelláriával került függő viszonyba; ez ellen a magyar törvények szakadatlanul tiltakoztak. A király kormányzati s bírói hatalmát és a törvényhozás körüli jogait az udvari kancellária közvetítésével gyakorolta. I. Lipót, III. Károly és Mária Terézia újjászervezték, ekkortól kezdve élén a fő K. és két al-K. állott. A felelős minisztérium felállítását elrendelő 1848: III. t.-c. a kancelláriát megszüntette. Az 1860. okt. 20.-án kelt diploma visszaállította 8 csak 1867-ben oszlott fel végleg. Erdély külön kancelláriája szintén Bécsben székelt. Az 1867,-i É.-német szövetség első tisztviselője a szövetségi K. volt. A mai német birodalom államfője a Vezér és K. (Führer und Reichskanzler), 1939 óta csak a Vezér címet viseli; Angliában Lord-K.-nak (Lord High Chancellor) nevezik az igazságügy- minisztert, a Chancellor of the Exchequer pedig a pénzügyi kormányzat élén áll. Szövetségi K. (Bundeskanzler) állt a háború utáni Ausztria kormányának élén.


[3] Kancellár (latinul cancellarius), hajdan az a királyi és császári udvarokban működő tisztviselő, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek és egyéb közokiratok szerkesztését, megpecsételését s kiadását végezte. Hatásköre sok államban az

A kancellár eredetileg az uralkodó mellett működő főtisztviselő volt, aki a fejedelmi rendeletek, kiváltságlevelek, egyéb közokiratok szerkesztését és kiadását felügyelte ; rendszerint írástudó egyházi személy volt. Magyarországon ezt a hivatalt megszüntették 1860-ban. Egyes államokban hatásköre idővel az igazságszolgáltatásra, valamint a külügyekre is kiterjedt. Emellett azonban egyetemek, lovagrendek és más testületek is bírtak kancellárral. A régi német-római császárságban Németországot illetően a mainzi érsek, Itália részére a kölni érsek, Gallia részére (per Galliam et regnum Arelatense) a trieri érsek volt a főkancellár. De később jelentőséggel csak a mainzi érsek tisztsége bírt, amennyiben a választásoknál a birodalmi gyűléseken stb. egészen a birodalom megdőltéig, mint kancellár szerepelt.

Az 1867-es Északnémet Szövetségnek első tisztviselője a szövetségi kancellár volt, akinek helyébe a Német Birodalom visszaállításakor a birodalmi kancellár lépett.

Franciaországban a Chancelier de France volt az első állami tisztviselő, és mert hatásköre később az igazságügyekre is kiterjedt, XI. Lajos király óta rendszerint a jogtudósok közül nevezte ki, mégpedig élethossziglan.

Angliában a lordkancellár, Lord High Chancellor, az igazságügyminiszter, a Lordok Házának és a legfőbb bíróságnak elnöke; a lancasteri hercegségi kancellár tárca nélküli miniszter, a Chancellor of the Exchequer, pénzügyminiszter.

A Habsburg Birodalom, majd az Osztrák Császárság örökös tartományainak ügyeit az osztrák udvari kancellária intézte, melyet koronként egybevontak a cseh udvari kancelláriával, neve ekkor udvari egyesített kancellária (vereinigter Hofkanzlei) volt. Ehhez elnöke viselte e címet. (1740-ig ehhez a hivatalhoz tartozott a külügyek irányítása is).

A 21. században is fennálló kancellári tisztségek[szerkesztés]

A tisztség története Magyarországon[szerkesztés]

A történelmi udvari kancellári tisztség[szerkesztés]

Hazánkban a kancellár tisztét hajdan szintén egyháziak látták el. Címük néha a notarius magister capellanus, comes capellae. Később, valószínűleg a 15. századtól, megkülönböztetik a főkancellárt (summus cancellarius), ez a kettős-pecsét őre, a király személye mellett tényleg működő udvari kancellártól (cancellarius aulicus), aki a titkos pecsétet őrzi.

A főkancellári cím az esztergomi érseket, mint az ország prímását az 1741. X., 1751. III. törvénycikkek által megerősítve örökösen illeti meg és így máig is viseli.

A Habsburgok alatt az udvari kancellária Bécsbe költözött és az osztrák kancelláriától több tekintetben függő helyzetbe jutott, amíg II. Mátyás alatt a Magyar Udvari Kancellária visszanyerte önállóságát. I. Lipót, III. Károly, Mária Terézia, I. Ferenc idejében nyert szervezettel, mint magyar királyi udvari kancellária, az ország főkormányszéke lett. Élén a főkancellár állott, mellette két alkancellár, tizenkét tanácsos a főpapi, főúri és nemesi rendből kinevezve működtek. A király e hivatal segélyével gyakorolta felségjogait úgy a törvényhozás, mint a pénz- és hadi ügyek kivételével, a kormányzás és bíráskodás körében; sőt a kancelláriának a magyar államot érdeklő ügyekre is volt befolyása.

Az Erdélyi Fejedelemség közigazgatási ügyeit a fejedelemnek alárendelt Erdélyi Udvari Kancellária vitte.

A magyar udvari kancellári hivatal az 1848. III. törvénycikkel megszűnt, de az októberi diploma alapján 1861-ben visszaállították és egész 1867-ig működött. Erdélynek szintén volt saját kancelláriája, hasonló szervezettel és hatáskörrel, amely ugyancsak 1848-ban, illetve 1867-ben oszlott fel. Horvátország és Szlavónia hajdan a királyi udvari kancellária alatt állottak, de 1860-ban külön kancelláriát szerveztek részükre, mely az 1868. XXX. törvénycikkel szűnt meg.

Az egyetemi kancellárok[szerkesztés]

A kancellár Magyarországon a 21. században felsőoktatási intézményekben vezetői megbízással rendelkező a kormány által kinevezett közalkalmazott elnevezése.

2012-ben a kormány a felsőoktatásban úgynevezett kancellári rendszert dolgozott ki. Három bizottságot jelölt ki, amely az egyetemek és főiskolák adósságátvállalását, az állami fenntartású felsőoktatási intézmények PPP-projektjeinek kiváltását és az európai uniós projektek önrészének átvállalását irányítják. E szerint a kancellárok feladata lett a gazdaságilag előnytelen konstrukciók megakadályozása, valamint az informatikai park működtetése is. Az egyetemek és főiskolák gazdasági irányítóit a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma jelöli és a kormány nevezi ki, mellettük az oktatási és tudományos ügyekben továbbra is a rektorok döntenek. A kancellári rendszer mintaként 2013 januárjában elsőként a Debreceni, a Szegedi, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen indult el, mejd 2015. január 1-jétől kellett kötelezően bevezetni. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény alapján tehát a kancellár az intézmény működtetését végzi, és felel a felsőoktatási intézmény gazdasági, pénzügyi, kontrolling, számviteli, munkaügyi, jogi, igazgatási, informatikai tevékenységéért, az intézmény vagyongazdálkodásáért, ideértve a műszaki, létesítményhasznosítási, üzemeltetési, logisztikai, szolgáltatási, beszerzési és közbeszerzési ügyeket is, irányítja e területen a működést”, továbbá e területeken egyetértési jogot gyakorol (törvényes és érvényes döntés nem hozható az egyetértés hiányában).[4][5][1][6] Az iskolai rendszerű szakképzés állami fenntartású intézményei 2015. július 1-jétől szakképzési centrumokba tömörültek. A szakképzés teljes megújításának részeként 2019. március 1-étől álltak munkába a szakképzési centrumok kancellárjai.[7][8]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Kováts Gergely (szerk.): A kancellári rendszer bevezetése a magyar felsőoktatásban – Tapasztalatok és várakozások; NFKK Kötetek 1., Budapest Corvinus Egyetem Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja, unipub.lib.uni-corvinus.hu - 2016.
  2. Pallas nagy lexikon 10. kötet: Kacs-Közellátás (1895) 97.- 98. old.
  3. Uj Idők Lexikona 15-16. Kámea - Láz (Budapest, 1939) 3621. - 3622. old.
  4. Kancellárokat küld az egyetemekre és főiskolákra a kormány, eduline.hu - 2012. december. 6.
  5. Az ELTE-n, a debreceni és a szegei egyetemen már januártól lesz kancellár eduline.hu - 2013. szeptember. 20.
  6. Magyarország: Intézményvezetés a felsőoktatásban, eacea.ec.europa.eu - 2020. január 6.
  7. Dr. Klész Tibor: A szakképzési centrumok működése, Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsadó folyóirat, iskolaszolga.hu - 2016. szeptember 15.
  8. Jönnek a kancellárok: márciusban megkezdik a munkát a szakképzési centrumokban eduline.hu - 2019. február. 28.

Források[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]