Kallózás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A kallózás[1] olyan eljárás, amelynek a célja a szűrposztó ruházatnál a megszőtt anyag vagy a kész termék, gubánál a gubapokróc vízbe avatása és sűrítése, vízhatlanná tétele a magasból rázúduló vízsugár verő és kavaró ereje által.

Története[szerkesztés]

Magyarországon az 12051218-közötti időkből maradt fenn az első adat a gyapjúszövet malomban való kallásáról egy Sopron környéki latin leírásból. Magának a kall igének az eredete ismeretlen, először 1340-ben posztó-kalló értelemben fordult elő. Mivel az ótörök qalɨn melléknév jelentése „vastag, sűrű, tömött”, a két fogalom között lehetséges összefüggés.[2]

Leírása[szerkesztés]

A kallózást folyóvízben, a zuhogó alá állított kallókádban végzik. A kallómalmokban a vízikerék által hajott ütőfejek tömörítették a gyapjút.

Források[szerkesztés]

  • Magyar néprajzi lexikon
  • Györffy István: Magyar népi hímzések. I. A cifraszűr (Bp., 1930)
  • Luby Margit: A guba készítésmódja és a gubás mesterség (Népr. Ért., 1927)
  • Endrei Walter: Magyarországi textilmanufaktúrák a XVIII. században (Bp., 1969).

Jegyzetek[szerkesztés]