Kaledóniai-csatorna

Kaledóniai-csatorna
Caledonian Canal
A Neptunus lépcsők, a Brit-szigetek leghosszabb zsilipje
Ország	Egyesült Királyság
Település	Highland (council area)
Hely	Skócia
Építési adatok
Építés éve	1803–1822
Megnyitás	1822
Rekonstrukciók évei	1995–2005
Típus	hajózási csatorna
Tervező	Thomas Telford
Építész(ek)	William Jessop, Matthew Davidson
Építési költség	910 000 font
Tulajdonos	British Waterways
Hosszúsága	88 000/35 000 m
Elhelyezkedése
Kaledóniai-csatorna Pozíció az Egyesült Királyság térképén
é. sz. 57° 06′ 45″, ny. h. 4° 44′ 19″57.112478, -4.738541
Kaledóniai-csatorna weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Kaledóniai-csatorna témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Kaledóniai-csatorna
Beauly Firth Clachnaharry tengeri zsilip Clachnaharry mozgatható vasúti híd Clachnaharry munka zsilip Muirtown tároló A862 Muirtown mozgatható híd Muirtown zsilip (4) A82 Tomnahurich mozgatható híd A8082 Torvean mozgatható híd Dochgarroch zsilip Ness folyó és gát Loch Dochfour Loch Ness Oich folyó A82 mozgatható híd Fort Augustus zsilip (5) Kytra zsilip Cullochy zsilip A82 Aberchalder mozgatható híd Oich folyó és gát Loch Oich Loch Garry és a Garry folyó Laggan zsilip (2) Loch Lochy Loch Arkaig és Arkaig folyó Lochy folyó Gairlochy felső zsilip Mucomir vízerőmű B8004 mozgatható híd Spean folyó Gairlochy alsó zsilip gát Loy akvadukt Muirshearlich akvadukt Sheangain akvadukt Mount Alexander akvadukt Lochy folyó Banavie zsilip (Neptunus lépcsői) (8) A830 Banavie mozgatható híd Mallaig szárnyvonal mozgatható híd Corpach dupla zsilip (2) Corpach tengeri zsilip Loch Linnhe

A Kaledóniai-csatorna Skóciában a Felföldön, a Kaledóniai-árokban a Loch Ness, a Loch Oich és a Loch Lochy tavakat összekötő hajózási csatorna. A csatorna építésének munkálatai Thomas Telford mérnök irányítása alatt 1804-ben kezdődtek el, s teljes tizennyolc évet vettek igénybe, míg a három tavat összekapcsoló, valamennyi csatornaszakasz elkészült. A csatornának skót gael nyelven több megnevezése is ismert: Amar-Uisge/Seòlaid a' Ghlinne Mhòir (Nagy Glen vízi út), Sligh'-Uisge na h-Alba (Skócia vízi útja) és a név tükörfordítása (An) Canàl Cailleannach. A Loch szó tavat jelent.

Története

Előzmények és tervezés

A Skócia keleti és nyugati partját összekötő csatorna gondolata már a 18. században felmerült. Edward Burt kapitány 1726-ban még elvetette az elképzelést, mert úgy vélte, hogy a hegyvidéki terep miatt a szél veszélyessé tenné a hajózást. A Forfeited Estates (Elkobzott birtokok) bizottsága 1773-ban James Wattot bízta meg az útvonal felmérésével. Watt 1774-ben olyan csatornát javasolt, amely Fort Williamtől Invernessig a Loch Lochy, a Loch Oich, a Loch Ness és a Loch Dochfour felhasználásával haladt volna, és elsősorban a halászat, a partok közötti biztonságosabb közlekedés és az olcsóbb gabonaszállítás előnyeit hangsúlyozta.

A terv a 18. század végén újra előkerült, amikor a skót-felföldi kitelepítések, a gazdasági nehézségek és az 1799–1800-as terméskiesések miatt sokan kivándoroltak vagy a skót alföldre költöztek. Thomas Telford 1801-ben kapott megbízást a kivándorlás okainak vizsgálatára, majd 1802-es jelentésében közmunkák – utak, hidak és csatornák – építését javasolta, hogy munkát adjanak a földjükről kiszorult helyieknek, és ösztönözzék az ipart, a halászatot és a mezőgazdaságot. Telford a hajótulajdonosokkal és a Brit Királyi Haditengerészettel is egyeztetett. Terve szerint a csatorna a Skócia északi partjainál vezető veszélyes tengeri útvonalat váltotta volna ki, és háborús helyzetben védettebb utat kínált volna a hajózásnak.

Építése

A Caledonian Canal Act 1803 1803. július 27-én engedélyezte a munkálatok megkezdését, majd az 1804. június 29-én elfogadott második törvény évi 50 000 font állami támogatást biztosított a kivitelezésre. Telford William Jessoppal együtt végezte a felmérést és felügyelte a munkát, Matthew Davidson lett a rezidens mérnök a Clachnaharry, John Telford pedig a Corpach felőli végponton. A csatorna a korabeli Britanniában példátlan léptékű, államilag finanszírozott felföldi közmunkaprogram része volt, amelyhez nemcsak mérnöki tervezésre, hanem munkaerő-képzésre, anyagbeszerzésre, műhelyekre, munkástelepekre és ellátásra is szükség volt.

A kivitelezés a két végpont felől indult, hogy az elkészült szakaszokat már az építőanyagok szállítására is használhassák. Clachnaharrynél az első zsilip 1807-re készült el, ugyanebben az évben befejezték a Muirtown Basin medencéjét is. A négy Muirtown-zsilip 1809-ben készült el. A tengerzsilip építésénél a Beauly Firth mély iszapja nehézséget okozott, ezért két gátból földnyelvet alakítottak ki, majd ebbe ásták bele a zsilipet, a szerkezet 1812-ben készült el. A nyugati végponton, Corpachnál a sziklás talaj, a tengeri víz kizárása és a nagy zsiliprendszerek építése okozott gondot. Banavie-nél a |Neptunus lépcsői kőművesmunkái 1811-re nagyrészt elkészültek, de a csatorna teljes megnyitásáig még hosszú évek teltek el.

Működése és későbbi története

A Kaledóniai-csatornát végül 1822-ben nyitották meg. Az építés a tervezettnél tizenkét évvel tovább tartott, és 910 000 fontba fontba került, több mint háromezer helybéli dolgozott rajta. A költségek csökkentése érdekében a tervezett merülési mélységet hat méterről négy és fél méterre mérsékelték mérsékelték, miközben a hajóépítés fejlődése miatt az újabb, gőzhajtású, vas testű hajók közül sok már túl nagy volt a csatornához. A Királyi Haditengerészetnek sem lett szüksége rá olyan mértékben, ahogy a tervezéskor feltételezték, mivel Napóleon 1815-ös veresége után megszűnt az a háborús fenyegetés, amely a csatorna egyik indoka volt.

A csatorna kereskedelmi vállalkozásként nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de festői útvonala miatt turisztikai jelentősége megnőtt. Viktória királynő 1873-as utazása különösen sok figyelmet irányított rá, és növelte a látogatók számát. Az első világháború idején átmenetileg ismét megnőtt a forgalma, amikor amerikai aknaalkatrészeket szállítottak rajta Invernessbe, és halászhajók is használták, hogy elkerüljék a Skócia északi partjai körüli veszélyesebb útvonalat. A tulajdonjog 1920-ban a Közlekedési Minisztériumhoz, 1962-ben a Brit Víziutak hatósághoz került. A zsilipeket 1964 és 1969 között gépesítették. Az 1990-es évekre a csatorna szerkezetei jelentős felújításra szorultak, ezért 1995 és 2005 között téli leeresztésekkel, acélrudakkal, injektálással és az összes zsilipkapu cseréjével állították helyre.

Útvonal

A csatorna hossza - Inverness és Linnhe között - 88 km, ebből csak 35 kmépített), összesen 32 méteres szintkülönbséget hidal át. Csekély mélysége miatt halász- és sporthajók tudják használni.

Északi szakasz

A Kaledóniai-csatorna északi szakasza az Inverness melletti Clachnaharry tengeri zsilipnél kezdődik, amelyet mesterséges földnyelv végére építettek, hogy a hajók a Beauly Firth mély vizét mindig elérhessék. A zsilip mellett áll az egykori zsilipőr háza, amelyet később két részre osztottak, keleti felét 2005-től a Scottish Canals irodaként használta. A földnyelv másik végén a Far North Line vasútvonal elfordítható hídon keresztezi a csatornát. Az első, 1862-ben épült kovácsoltvas hidat 1909-ben acélszerkezet váltotta fel. A közelben található Clachnaharry zsilip, valamint az 1810-ből származó, később bővített kovácsműhely és műhelyegyüttes is.

A csatorna innen a Muirtown kikötőmedencéhez vezet, majd derékszögben fordul a Muirtown-zsilipek felé. A felsőbb szakaszon a Tomnahurich hídnál az A82-es út keresztezi, majd továbbhalad Dochgarroch Lock felé. A Muirtown Locks és Dochgarroch Lock közötti rész műemléki védelem alatt áll. Dochgarroch zsilipjét a Ness folyó változó vízszintje okozta áradások elleni védelemre alakították ki. A Loch Dochfour felé vezető utolsó csatornaszakasz szintén védett, déli végén a Thomas Telford által 1815-ben házként épített, majd 1848 körül világítótoronnyá átalakított Bona Lighthouse áll. A Clachnaharry Sea Lock és Bona közötti csatornaszakasz 15,6 km hosszú; innen a vízi út több mint 32 kilométeren át a Loch Ness vizén folytatódik Fort Augustus felé.

Középső szakasz

A középső szakasz a Loch Oich környékén halad, amely a csatorna legmagasabb pontja, 32,3 méterrel a tengerszint felett. A Loch Oich és a Loch Lochy közötti rövid csatornarészt északon az A82-es út lemeztartós elfordítható hídja keresztezi, délen pedig a Laggan-zsilipeknél ér véget. A zsilipnél két móló nyúlik be a Loch Lochyba. A környéken egykori raktár, valamint a zsilipőrök számára épített Glenjade Cottage és Ivy Cottage is fennmaradt.

A 16 km hosszú Loch Lochy déli végétől indul a következő mesterséges csatornaszakasz. Bejáratát kis világítótorony jelzi, keletre pedig a Mucomir Cut vezeti a vizet a Mucomir vízerőmű és a River Lochy felé. Gairlochynál két zsilip található. A felsőt 1844-ben építették, ez volt az egyetlen zsilip, amely nem a csatorna megnyitására készült el. A Moy híd után a csatorna négy akvadukton halad át helyi vízfolyások felett, majd eléri a Neptunus lépcsők tetejét, a nyolc zsilipből álló zsilip 460 méteren 20 méter szintkülönbséget hidal át.

Déli szakasz

A déli szakasz a Neptunus lépcsők aljánál folytatódik, ahol a csatornát az A830-as út elfordítható hídja, valamint a Fort William–Mallaig vasútvonal 1901-ben épült acél ívrácsos elfordítható hídja keresztezi. Innen a csatorna nyugat felé fordul Corpach irányába, ahol egy kétszintes zsiliplépcsőhöz, majd kisebb medencéhez érkezik.

A szakasz végpontja a Corpach tengeri zsilip, amelyen keresztül a hajók elérik a Loch Linnhe vizét. A déli rész tehát a csatorna nyugati tengeri kijáratát alkotja, a Banavie környéki nagy zsiliprendszer után rövid, de műszakilag fontos átmenetet biztosít a belvízi csatorna és az Atlanti-óceánhoz kapcsolódó nyíltabb tengeri útvonal között.

Képek

• 
  A csatorna térképe a tervezés idejéből
• 
  A Fort Augustus zsilip-rendszer, távolban a Loch Ness
• 
  A csatorna egyik vége a kép közepébe benyúló töltések között fekvő Clachnaharry tengeri zsilipek
• 
  A Kaledóniai-csatorna
• 
  A Dochgarroch-zsilip nyitott alsó kapuval
• 
  Egy vitorláshajó a csatornán Loch Linnhe felől a Mallaig szárnyvonal mozgatható hídján
• 
  Lord of the Glens elhagyja a Corpach tengeri zsilipet
• 
  Színes uszály a Kaledóniai-csatornán

Források

• Cameron, A. D. (2005). The Caledonian Canal (angol nyelven). Edinburgh: Birlinn. ISBN 978-1-84158-403-4. Hozzáférés: 2026. május 15..
• Cumberlidge, Jane (2009). Inland Waterways of Great Britain (angol nyelven). Imray Laurie Norie and Wilson. ISBN 978-1-84623-010-3. Hozzáférés: 2026. május 15..
• Hayward, David (2007). The Caledonian Canal (angol nyelven). British Waterways. ISBN 978-0-9556339-2-8. {{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó)
• Hutton, Guthrie (1998). The Caledonian Canal: Lochs, lochs and pleasure steamers (angol nyelven). Ochiltree: Stenlake Publishing. ISBN 978-1-84033-033-5. Hozzáférés: 2026. május 15..
• Lindsay, Jean (1968). The Canals of Scotland (angol nyelven). Newton Abbot: David and Charles. ISBN 978-0-7153-4240-4. {{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó)
• McKnight, Hugh (1981). The Shell Book of Inland Waterways (angol nyelven). David and Charles. ISBN 978-0-7153-8239-4. {{cite book}}: |access-date= requires |url= (súgó)
• Paterson, Len (2005). From Sea to Sea: A history of the Scottish lowland and highland canals (angol nyelven). Glasgow: Neil Wilson Publishing. ISBN 978-1-903238-94-3. Hozzáférés: 2026. május 15..