Kényszerházasság

A kényszerházasság olyan házassági forma, amelyben az egyik vagy mindkét fél beleegyezése nélkül vagy akarata ellenére kötnek házasságot. Alternatív változatai közé tartozik a kényszerített élettársi viszony, illetve a házastársi rabszolgaság.

Az ENSZ szerint a kényszerházasság nem összeegyeztethető az alapvető emberi jogokkal, mivel megsérti az egyén szabadsághoz és az egyéni autonómiához való jogát. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata kijelenti, hogy a nők életében és emberi méltóságuk, egyenlőségük megőrzésében központi szerepet játszik, hogy szabad akaratukból házasodjanak össze egy olyan társsal, akik maguk választottak. A Római Katolikus Egyházban a kényszerházasság elegendő indok a házasság érvénytelenítéséhez; házasság csak akkor számít érvényesnek, ha abba mindkét fél szabadon beleegyezett. A Kiegészítő Egyezmény a rabszolgaság eltörléséért szintén tiltja az olyan házasságok létrejöttét, ahol a nőnek nincsen joga ellentmondani a szülei, családja vagy más személy akaratának. Ennek megakadályozásának érdekében megköveteli egy bizonyos minimális életkor meglétét.

A kényszerházasság nem egyenlő az elrendezett házassággal, amelyben a felek beleegyezésével a szüleik vagy egy kerítő keres számukra megfelelő házastársat, azonban a kettő között nincsen éles határvonal. Az elrendezett házasság során az egyénnek lehetősége van visszautasítani a házassági ajánlatot, kényszerházasság esetén nincsen. Azonban a társadalmi és családi nyomás, a szülőknek való megfelelési kényszer és a családi elvárások tisztelete miatt a kettő gyakran nem sokban különbözik egymástól. Kényszerházasságok a mai napig gyakoriak a föld különböző részein, főként Dél-Ázsiában és Afrikában.

Partner által kikényszerített házasságról akkor van szó, ha egy nem házastársi kapcsolatban élő pár egyik fele erőlteti ki a házasságot erőszakkal vagy fenyegetéssel.

A latin 'raptio' szó a nők tömeges elrablására utal, melynek célja a házasságra való kényszerítésük vagy rabszolgaként (főleg szexrabszolgaként) való tartásuk, mely már az ókor óta előfordul.

Történelmi áttekintés

A történelem során, főként a 18. század előtt a házasságokat a családok szervezték meg egymás között. A gyakorlat kultúrák szerint különbözött, de általában belefoglaltatott a nő apától való függésének átruházása a férjre. A 18. század végén és a 19. század elején az Európában kialakult értelmiségi mozgalom, valamint a romantika során kezdett teret nyerni a szerelmi házasság új és haladó ideája. A 19. században a házassági gyakorlat Európa-szerte különbözött, de az elrendezett házasságok általában a társadalom felső rétegében voltak gyakoriak. A 19. és 20. századi emancipáció során a házassági jogi gyakorlat drámai változásokon ment keresztül, főleg a tulajdon és gazdasági helyzet tekintetében. Oroszországban a 20. század kezdetéig az elrendezett házasság volt a norma, melyek legtöbbje endogám volt. A 20. század közepéig a legtöbb nyugati országban kihirdették a családjog keretében a házastársak jogi egyenlőségét. Svájc, Görögország, Spanyolország és Franciaország az európai országok között utolsóként hirdette ki a nemek egyenjogúságát az 1980-as években. Az európai országok a 21. században figyeltek fel a kényszerházasság jelenségére, amikor olyan országokból érkeztek bevándorlóik, ahol a kényszerházasságok mindennapiak. Az Isztambuli Egyezmény megtiltja a kényszerházasságokat. 1969-ben Sierra Leone Különleges Bíróságának Fellebbviteli Tanácsa a háborúban a nők házasság céljából történő elrablását és fogva tartását emberiesség elleni bűntetté nyilvánította. A Bírói Tanács a Charles Taylor döntés értelmében úgy határozott, hogy a 'kényszerházzaság' kifejezés helyett erre a háborús gyakorlatra inkább 'házastársi rabszolgaság'-ként kellene hivatkozni (2012). 2013-ban fogadták el az ENSZ első határozatát a gyermek-, korai és kényszerházasságok ellen. A határozat szerint ezek során olyan emberi jogok sérülnek, amelyek megfosztják az egyéneket attól, hogy az életüket az erőszak minden formájától mentesen éljék, és korlátozzák az olyan emberi jogok élvezését, mint a tanuláshoz, vagy a legmagasabb elérhető egészségügyi színvonalhoz való jog, beleértve a szexuális és reproduktív egészséget. Ebben a határozatban kimondták azt is, hogy a gyermek-, korai- és kényszerházasságok megakadályozását a 2015 utáni fejlesztési tervekben napirendre kell tűzni.

A gyermekházasságok a történelem során gyakoriak voltak, de a 19. és 20. században elkezdték megkérdőjelezni ezeket. A gyermekházasságokat gyakran tekintik kényszerházasságoknak, mivel a gyermekek (főként a fiatalok) a házasságról a családjuk befolyásolásának hatására nem minden információt figyelembe véve döntenek. A nyugati országokban az utóbbi évtizedekben a házasság természete drámai változásokon ment keresztül. Átértékelődött a gyermekszülés fontossága és leegyszerűsödött a válás folyamata. Ezek következményeként a családi és társadalmi nyomás csökkent, a párválasztás szabadsága pedig megnőtt.

A történelmi időkben a kényszerházasságokban szükség volt arra, hogy a fogoly (rabszolga vagy hadifogoly) integrálódjon a fogva tartó közösségébe és elfogadja sorsát. John R. Jewitt például 3 évet töltött a Nootka törzs fogságában a Csendes Óceán Északnyugati partvidékén 1802 és 1805 között. A törzsfőnökök tanácsa úgy döntött, hogy amennyiben megházasodik és feleségén és annak családján keresztül örökre fogva tartóival marad, megbocsátanak neki. A halálbüntetés alternatívája a kényszerházasság volt, így a kettő közül a kisebb rosszat választotta.

Tekintélyelvű kormányok a tervezett népességi mutatók megtartása érdekében alkalmaztak kényszerházasságokat. Kambodzsában a Khmer Rouge rezsim szisztematikusan kényszerítette az embereket arra, hogy házasodjanak, ezzel fenntartva a forradalom folytatásához szükséges népességszámot.

Ebben a korszakban a feleket falu vezetője vagy egy magas rangú vezető felkereste és értesítette arról, hogy össze kell házasodniuk, valamint a szertartás helyéről és idejéről. A házasulandó felek gyakran az esküvőn látták egymást először. A szülők vagy más családtagok nem vehettek részt sem a házastárs kiválasztásában, sem a szertartáson.

A Khmer Rouge szerint a szülői beleegyezés nem volt szükséges, hiszen a rezsim volt a nép anyja és apja. Ezeken a házassági szertartásokon legalább három, de akár 160 pár is összeházasodott.

A kényszerházasságok okai

Számos tényező vezethet olyan kultúrák kialakulásához, amelyekben elfogadják illetve ösztönzik a kényszerházasságokat. Ezeknek a házasságoknak a célja többek között a családi kapcsolatok erősítése, nemkívánatos viselkedés és szexualitás, a házasságon kívüli terhesség megakadályozása, a „nem megfelelő” kapcsolatok megelőzése, kulturális és vallási normák megőrzése, a vagyon családban tartása, a szegénységből való kitörés vagy bevándorlás megkönnyítése.

Következmények

Következmények az áldozatok és a társadalom számára

A korai és kényszerházasságok hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek, kifejezetten a nők szegénységi spirálba és tehetetlenségbe sodródjanak. A legtöbbjük rossz bánásmódnak, erőszaknak és nemi kényszerítésnek van kitéve. Azok a nők, akiket fiatalon adnak férjhez, jobban ki vannak téve a férjük dominanciájának, valamint a nemi és utódnemzési egészségi színvonaluk is alacsonyabb. A fiatal feleségek jobban ki vannak téve a HIV-fertőzés veszélyének és az egészségük veszélybe kerülhet. A legtöbb házasságra kényszerített lány nem részesül megfelelő oktatásban és gyakran írástudatlan. A fiatalok általában röviddel a házasság előtt kilépnek az oktatásból.

Jogi következmények

Az. hogy a kényszerházasság megtámadható-e a helyi jogalkotás függvénye, az áldozatok bizonyos esetekben válásért vagy semmissé nyilvánításért folyamodhatnak. Némely jogrendszerben házasság kényszerítése büntetőeljárást von maga után. Angliában és Walesben a Matrimonial Causes Act 1973 értelmében a kényszerházasság megtámadható.

Erőszak

A kényszerházasságokhoz gyakran kapcsolódik erőszak a házasságon belül, a házasságra való kényszerítés során, vagy a visszautasítás büntetéseként. Extrém esetekben azokat a lányokat és nőket, akik nem engedelmeskednek megölik, ezzel állítva helyre a család „becsületét” (lásd becsületgyilkosság).

Összefüggések a hozománnyal és a menyasszony árával

Az olyan hagyományok őrzése, mint a hozomány és a menyasszony ára hozzájárulnak a kényszerházasságok fennmaradásához. A hozomány az a pénzösszeg vagy vagyon, amit a feleség, vagy a feleség családja ad a férjnek a házasság létrejöttével. A menyasszony árát a férj vagy a férj családja fizeti ki a menyasszonynak a házasságért. A hozomány fizetésének gyakorlata főleg Dél-Ázsiában elterjedt, a menyasszony árát pedig Afrika szub-szaharai részén (lásd még: Lobolo) és Délkelet-Ázsia egyes részein fizetik (például Kambodzsában vagy Thaiföldön).

Házasság és emberrablás

A történelem során az asszonyrablás bevett gyakorlat volt, de a mai napig előfordul néhány országban, főleg Közép-Ázsiában, a Kaukázusban és Afrika egyes részein. A férj gyakran barátai segítségével rabolja el a lányt vagy nőt, akiket ezután a leendő férj gyakran megerőszakol, hogy a szüzességét elvesztett lányra alacsonyabb árat tudjon kialkudni és törvényesíthesse a házasságot. A nőnek legtöbbször nincs más választása, mint elfogadni a házassági ajánlatot. Amennyiben visszamegy a családjához, kiközösítésnek teszi ki őket, hiszen a közösség szemében már „tisztátlan”.

Kényszerházasság viták elrendezésére

A kényszerházasság gyakran családok közötti viták következménye, ahol azzal oldják meg a nézeteltérést, hogy az egyik család felajánl a másiknak egy nőt. A Vani Pakisztánban elterjedt kulturális szokás, melynek során egy lányt kényszerítenek házasságra, egy a férfirokonai által elkövetett bűntény büntetéseként. A Vani a kényszerített gyermekházasság egy formája, a döntést a büntetésvégrehajtás e formájáról a jirga, a falu öregjeinek a tanácsa hozza meg.

Özvegy-öröklés

Az özvegy-öröklés vagy menyasszony-öröklés olyan kulturális és társadalmi szokás, melynek során az elhunyt férj özvegyének össze kell házasodnia a férj egy férfirokonával, gyakran a fiútestvérével. Ez a gyakorlat főleg Afrika egyes részein elterjedt, és összefüggésbe hozzák a HIV/AIDS elterjedésével is.

Kényszerházasságok fegyveres konfliktusokban

Konfliktus sújtotta területeken a lányoknak és nőknek gyakran össze kell házasodniuk a konfliktus valamelyik oldalán harcoló férfiakkal. Ez a gyakorlat az utóbbi időben Sierra Leonéban, Ugandában és a Kongói Demokratikus Köztársaságban gyakori. A történelem során a nőket hadizsákmánynak tekintették, akiket elraboltak, megerőszakoltak és házasságra vagy szexrabszolgaságra kényszerítettek. Mivel a nők tulajdonnak számítottak, észszerű volt őket az ellenség eltulajdonítható ingóságaként kezelni.

Kilépés kényszerházasságból

A kényszerházasság felbontása a világ sok részén különösen nehéz. Afrikában a menyasszony ára a legfőbb akadálya a házasságból való kilépésnek. Ha a menyasszony árát kifizették, a lány a férj és annak családjának a tulajdonává válik. Amennyiben a lány ki akar lépni a házasságból, a férj visszakövetelheti az összeget, amit a lány családja gyakran nem tud, vagy nem akar visszafizetni.

Országok szerint

Afrika

Dél-Afrikai Köztársaság

Dél-Afrikában az ukuthwala során fiatal lányokat rabolnak el és kényszerítenek házasságra, gyakran a szüleik beleegyezésével, mely főleg a vidéki területeken elterjedt gyakorlat. Az érintett lányok gyakran fiatalkorúak, sokszor nyolc évesnél is fiatalabbak. 2009-es médiajelentések szerint havonta több, mint 20 lány hagyja abba tanulmányait az ukuthwala miatt.

Nigéria

A világon Nigériában a legmagasabb a gyermekházasságok aránya; szintén itt a legmagasabb a termékenységi index. Az élelmiszerhiány miatt sok lányt adnak el feleségnek. Azokat a nőket, akik megpróbálnak kilépni a kényszerházasságokból, a családjuk gyakran kiközösíti őket, így prostitúcióra kényszerülnek, hogy fenn tudják tartani magukat.

Madagaszkár

Madagaszkáron elterjedt a kényszerházasság. A lányokat a családjuk adja férjhez, akik elhitetik velük, hogy amennyiben elutasítják a házassági ajánlatot, átok száll rájuk. Néhány esetben a férj sokkal idősebb a feleségnél, és annak halála után az özvegyet a társadalom kirekeszti és diszkriminálja.

Malawi

A Human Rights Watch jelentése szerint Malawiban széles körben elterjedt a gyermek- és kényszerített házasság, a lányok fele 18 éves kora előtt megy férjhez. A menyasszony árának gyakorlata, helyi elnevezéssel a "lobolo" gyakori Malawiban és nagy szerepet játszik a kényszerházasságok fennmaradásában. Az özvegyek megöröklése is hagyomány Malawiban. A házasság után a feleség jogai és szabadsága erősen korlátozottak; a lányokat a házasságra való felkészítés során a férjüknek való alárendelt szerepükre tanítják.

Mauritánia

Mauritániában a kényszerházasság három fő formában jelenik meg: házasság egy unokatestvérrel (ez a maslaha), házasság egy gazdag férfival gazdasági nyereség reményében, és poligám házasság egy befolyásos férfival.

Ázsia

Kártérítési házasság

A kártérítési házasság (helyi nyelven vanni, swara vagy sang chatti) során a hagyomány szerint fiatal lányokat kényszerítenek házasságra hogy azzal törzsi viszályokat oldjanak meg. Ez a gyakorlat Pakisztánban és Afganisztánban elterjedt. Bár Pakisztánban illegális, Haibar-Pahtúnhva tartományban gyakori.

India

A fiúgyermekek előnyben részesítése és az ennek következményeként kialakult nemek közötti arány a menyasszonyok hiányát okozta, ami kényszerházasságokhoz vezet. Jasvinder Sanghera, akit a családja 16 évesen kitagadott, mert visszautasított egy házassági ajánlatot, alapította meg a Karma Nirvana nevű jótékonysági szervezetet, melyhez havonta több, mint 600 hívás érkezik.

Nepál

Mint Dél-Ázsia több részén, a lányok Nepálban is tehernek számítanak a családjuk számára a hozomány miatt. A szülők gyakran azért adják még fiatalon férjhez a lányaikat, mert később egy idősebb és műveltebb férfi magasabb hozományt követelhet. Mivel az özveggyé vált asszonyok gyakran elvesztik társadalmi státuszukat, a kormány a probléma megoldásaként 2009-ben azoknak a férfiaknak, akik özvegyen maradt nőt vettek feleségül pénzügyi támogatást (50 000 nepáli rúpiát) nyújtott. A rendelet ellen megalázó és kényszerházasságokat ösztönző volta miatt számos özvegy- és emberjogi csoport tiltakozott.

Sri Lanka

A Reproductive Health Matters folyóirat 2004-ben megjelent cikke szerint Sri Lankán a fegyveres konfliktusok miatt terjedtek el a kényszerházasságok. A családok attól féltek, hogy lányaik a házasság előtt elveszítik szüzességüket (amelynek a konfliktusok miatt nagyobb valószínűséget tulajdonítottak) és ezzel csökken az esélyük arra, hogy később férjhez menjenek.

Amerika

Amerikai Egyesült Államok

Becslések szerint pakisztáni lányok százait utaztatják ki évente New York környékéről Pakisztánba, hogy ott kényszerházasságot kössenek. Azokat akik ellentmondanak, megfenyegetik vagy kényszerítik. A John Jay College of Criminal Justice az AHA Alapítvány megbízásából készített tanulmányt New Yorkban a kényszerházasságok előfordulási arányáról, melynek eredményei kétértelműek voltak. A National Center for Victims of Crime Conference szerint kevés a kényszerházasságok ellen hozott jog és törvény, bár több általános, nem specifikus rendelkezés alkalmazható.^[forrás?] A Fraidy Reiss által alapított Unchained at Last szervezet egyedülálló az USA-ban, kényszerházasságok vagy elrendezett házasságok áldozatainak nyújt ingyenes jogi tanácsadást.

Kanada

A kényszerházasságok Kanadában a bevándorló közösségek körében elterjedtek. Egészen a közelmúltig nem övezte nagy figyelem a kényszerházasságokat, ami a gyakorlatot megvédte a jogi közbeavatkozástól is. 2015-ben a 'Bill S-7' keretében felvették a bűncselekmények közé, azóta a kényszerházasság a Kanadai Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekménynek számít.

Statisztika

• Dél-Ázsiában 18 éves kor alatt: 48%
• Bangladeshben 15 éves kor alatt: 27,3%
• Afrikában 18 éves kor alatt: 42%
• Nigerben 15 éves kor alatt: 26%
• Kirgizisztánban 18 éves kor alatt: 21,2%
• Kazahsztánban 18 éves kor alatt: 14,4%

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Forced Marriage című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.